Dunántúli Napló, 1983. február (40. évfolyam, 31-58. szám)
1983-02-26 / 56. szám
Heti jegyzetünk Mindenki tornája Ismét Várkői Ferenc „Mindenki tornája" című könyvével foglalkozunk. Illetve dehogyis a könyvvel, csak a kézirata sorsával. Mert a könyv még nem jelent meg, kiadói ígéret sincs a megjelentetésére. Csak kézirat van és szaklektort vélemények, és nagy várakozás a szakemberek és a tornászni vágyó közönség részéről. Még sokan emlékeznek a Kisgyermekek tornája című könyvre, sokan kere. sik még ma is, persze hiálba, lassanként a könyvtárakból is elfogy, nem sajnálják érte a háromszoros térítési díjat. A könyv kézirata már 1979- ben elkészült, azök a szakembe. rek, akik olvasták egyértelműen hasznosnak, hézagpótló kézi. könyvként való megjelentetését javasolják. Farkas György és Heckenber- ger Istvánné főiskálai docensek 1979 novemberben írt szaklektori véleményéből: „A szerző a III. fejezetben a szülés előtti és a szülés utáni testmozgások ismertetésével úttörő munkát végzett, mivel az erről szóló irodalom Magyarországon nem eléggé kiművelt ..........A könyv nyelvez ete világos, érthető. Amellett hogy a gyakorlatanyag leírása a korszerű szaknyelvi használatot tükrözi, a nem szakemberek számára is érthető és biztos vezérfonalat ad a gyakorlatok elvégzésére és végeztetésére . . . Ajánlott irodalomként felhasználható lesz a pedagógusképző intézetekben.” Sárkány István, a MOTESZ Gimnasztikái Bizottsága vezetője: ,,A könyv kiadatását a MO. TESZ Gimnasztikái Bizottsága nevében javaslom, kiemelve, hogy a gyakorlatok nemcsak családokon belül, hanem óvodákban, sportegyesületekben és szociális otthonokban egyaránt nagy haszonnal alkalmazhatók." Dr. Horváth Attila, az orvostudományok kandidátusa: „Mint volt aktív tornász, szülő és orvos úgy érzem, Várkői Ferenc könyve az egyik legsikerültebb kézikönyvek egyike.......... A k önyv mindenkinek ajánlható, sőt anyagát tekintve egyes fejezetek orvosi, illetve gyógytorná- szi szemszögből nézve is igen alkalmas lehet a balesetek utáni rehabilitáció otthoni folytatására a mielőbbi gyógyulás elérése érdekében." Tulajdonképpen csak a kiadók hivatalos véleménye hiányzik. Illetve a hallgatásukból lehet a véleményükre következtetni. Hiszén a szerzőt még nem keresték meg szerződéssel. Vajon a sportkönyv-ki- adás sokszínű palettáján miért nem akad hely egy fontos kézi. könyvnek? Olyannak, amelyre máris van igény noha csak az elkészülte hírét hallották szakemberek és nem szakemberek. Lehet, hogy helyi erők mozgósításával, helyi kiadásban is meg lehetne jélentetni. Talán gyorsabban lótna ily módon nopvilágot a könyv, amire oly sokan várnak. Reméljük már nem sokáig ... —K— Kézilabda DNK hétvége sporteseményei Tavaszi rajt a labdarúgó NB l-ben Újpesten kezd a PMSC Róth ismét a kezdő csapatban PVSK-BSE kosárlabda-mérkőzés Ruczek Vince, a PMSC NB l-es férfi kézilabdacsapatának szakosztályvezetője átveszi a kupát Lombosi Jenőtől, a Dunántúli Napló főszerkesztő-helyettesétől. Horváth Zsuzsa, a PMSC női csapatának kapitánya a kupával Az elmúlt héten befejeződtek a XXXII. Dunántúli Napló Kupa kézilabdatorna küzdelmei. Az ünnepélyes díjkiosztót pénteken délután tartottuk szerkesztőségünkben. Az ünnepségen a győztes csapatok képviselői jelentek meg és dr. Buzánszky Bé. la, a Baranya megyei Kézilabda Szövetség elnöke értékelte a torna tapasztalatait. Az értékelést követően Lombosi Jenő, a Dunántúli Napló főszerkesztő-helyettese átadta a kupát a férfi, illetve női I. osztályban győztes PMSC csapatainak, valamint az alacsonyabb osztályú győztesek, nek a tiszteletdíjakat. Dr. Buzánszky Béla, a Baranya megyei Kézilabda Szövetség elnöke értékeli a torna tapasztalatait. Erb János felvételei Kosárlabda PVSK-Volán 88-76 (40-29) NB I. férfimérkőzés, városi sportcsarnok, 500 néző. Vezette: Péter, Szabó IV. PVSK: Darázs (10), Ottó (12), Varasdi (35), Rab (10), Tóth (5). Csere: Kovács (16), Füzy (—), Edző: Horváth Tmre. A PVSK ezzel a mérkőzéssel kezdte a rájátszás második szakaszát, amelyben már a végső helyezések sorrendje dől el, A vasutasok a 7—10. helyért játszhatnak. A Volán ellen a vártnál könnyebben nyertek, az első perctől kezdve vezettek, és csak a második félidő közepén sikerült a vendégeknek egy rövid időszakra szorossá tenni a találkozót A hajrában ismét fölénybe került a PVSK, és 12 pontos győzelmükhöz nem fért kétség. A Volán legeredményesebb játékosai: Tódika (20), Tarjáni (16) és Nyitrai (14) voltak. Ritka izgalmasan alakul a li- naresi sakknagymester vetélkedő, melynek zárószakasza a 11- forduló előtt függőjátszmákat fejeztek be. Ezek során Sax Gyű. la is érdekelt volt, döntetlenre végzett a csehszlovák Horttal, pontjai száma 5-re emelkedett, így másik négy sakkozó társaságában osztja a 3—7. helyeket A függőnapon az amerikai Seirawannak volt különösen bokros teendője, két folytatásra is asztalhoz kellett ülnie. A lehetséges két pontból mindössze felet szerzett, mert előbb kikapott a szovjet ex-világbajnok Borisz Szpasszkijtól, majd Szpasszkij honfitársától, a nemrégiben Budapesten is járt Gél. lertől is csak fél pontot tudott szerezni. Geller később nagy bravúrt hajtott végre, mert a dán Larsen elleni függőjét is megnyerte- A függőnap ötödik partiját az angol Miles és a svéd Andersson vitte el a befejezésig, barátságos döntetlenben egyeztek meg. A szovjet sakkozók, kiváló hajrája következtében ritka érdekes lesz a befejezés, mert Szpasszkij épp Sax Gyula ellen küzd, és a magyar nagymester oldalán annyi előny lesz, hogy ő nyithat. A mezőny állása: Szpasszkij 6, Karpov 5,5, Andersson, Geller Miles, Sax Gyula, Juszupov (szovjet) 5—5, Hort, Timman (holland) 4,5—4,5, Seirawan 2,5, Larsen 2 pont. Innen folytatják AZ NB 1. ALLASA 1. Csepel 15 8 6 1 25-16 22 2. Rába ETO 15 10 1 4 35-14 21 3. Bp. Honvéd 15 8 3 4 25-17 19 4. Vasas 15 6 5 4 31-23 17 5. Ú. Dózsa 15 6 5 4 21-19 17 6. Ferencváros 15 7 2 6 37-29 16 7. Debrecen 15 5 6 4 19-19 16 8. Videoton 15 6 1 8 25-24 13 9. Tatabánya 15 4 5 6 20-24 13 10. Diósgyőr 15 4 5 6 18-23 13 11. Haladás 15 4 5 6 13-21 13 12. Békéscsaba 15 4 5 6 25-34 13 13. MTK-VM 15 5 3 7 19-32 13 14. Pécs 15 5 2 8 23-28 12 15. ZTE 15 4 3 8 15-21 11 16. Nyíregyháza 15 3 5 7 13-20 11 Vízi túrázás A Baranya megyei Természet, barát Szövetség értesíti mindazokat, akiket a vízi túrázás, ví. zi táborozás érdekel, hogy 1983. március 1-én, kedden 18 órai kezdettel összejövetelt tart a sporthivatol székhazában, Pécs dr. Váradi Antal u- 11., emeleti nagyterem. Itt kerül sor a megyei és országos vízi túrázás lehetőségeiről, terveiről. Az értekezletre várják a sportköri tagokon kívül mindazokat, akik kedvet éreznek a vízi túrázás iránt. Labdarúgás A Pécsi Vörös Meteor ebben az évben is megrendezi kispályás labdarúgó-bajnokságát. Jelentkezni március 20-ig lehet a kertvárosi Junior butikban (Varsány u. 18.) Perczel Lászlónál vagy a 24-828-as telefonszámon. * A PBTC labdarúgó szakosztálya értesíti a serdülő II. csapat játékosait, hogy részükre március 1-én 15.00 órakor kezdődik a tavaszi felkészülés. Felfüggesztés Mohácson A Mohács-Véménd TE elnöksége közli, hogy a sportfogadásban történt visszaélésekben különböző mértékben gyanúsított három labdarúgójának játékjogát a nyomozati munka befejezéséig felfüggeszti. Közel háromhónapos szünet után folytatódik a bajnokság a labdarúgó NB I- ben. A tavaszi nyitány érdekessége, hogy a listavezető Csepel és az elmúlt évi bajnok, Rába ETO is idegenben kezd. A csepeliek az MTK-VM, míg a győriek a DVTK vendégei lesznek. A Dohánnyal megerősödött Haladás a Ferencvárost fogadja. A kiesés rémétől fenyegetett Zalaegerszegi TE a Vasas csapatával találkozik. A papírforma alapján a legkönnyebb dolga a Honvédnek lesz, a kispestiek a Nyíregyháza együttesével csapnak össze. Nagy küzdelmet ígér a Videoton—Békéscsaba találkozó. A PMSC a tavaszi nyitó fordulóban az Újpesti Dózsa vendége lesz. A piros-feketék összeállításának érdekessége, hogy ott lesz a kezdő csapatban hathónapos katonai szolgálata után Róth. Elfoglalja régi helyét a beállás posztján, így Kincses egy sorral előbbre lép. Két helyen még bizonytalan az összeállítás, a tervezett csapat: Katzirz — Brezniczky, Torna, Róth, Schulteisz — Lutz, L5- rincz (Dárdai), Kincses, Gal- lai — Nagy, Réfi (Mészáros). — Az Újpest esélyesebb, de ha megismételjük azt a teljesítményt, amit az elmúlt őszön a Rába ETO, a Csepel vagy a Debrecen ellen nyújtottunk, akkor képesek lehetünk az egyik pont megszerzésére — mondotta az elutazás előtt Szarvas László, a pécsi csapat vezető edzője. — Az újpestieknél is többen bajlódnak sérüléssel, két sárga lapja miatt pedig Tóth fog hiányozni. Nem vagyunk tehát reménytelen helyzetben, a sikeres kezdés nagyon sokat jelenthetne a jövőt illetően. Az Újpesti Dózsa valószínűleg a következő összeállításban szerepel: Kollár — Szűcs, Kovács J„ Kardos (Sarlós), Árky — Szebe- gyinszky, Kisznyér, Szabó — Steidl, Törőcsik, Kiss. * A kosárlabda NB l-ben a férfiak már elkezdték a rájátszás utolsó szakaszát. A PVSK a pénteken lejtászott Volán elleni találkozó visszavágóját vasárnap vívja Budapesten. A PVSK női csapata a rájátszás első szakaszának záró mérkőzéseit vívja a sokszoros magyar bajnok BSE gárdájával. Szombaton Budapesten, majd egy nappal később Pécsett, a városi sport- csarnokban találkoznak. Az asztalitenisz népszerűsítésére szombaton az egyetemi tornacsarnokban rendeznek lakóterületi nyílt versenyt, amelyen munkahelyenként négy női és négy férfiversenyző indulhat. A feltétel: csak azok állhatnak asztalhoz, akik nincsenek leigazolva. FEBRUAR 2«., SZOMBAT LA8DARÚGAS. NB I. mérkőzés: Újpesti Dózsa—PMSC, Újpest, 14.00. NB I. ifjúsági mérkőzés: Újpest—PMSC, Újpest, 12.00. ATLÉTIKA. Országos fedettpáiyás bajnokság, baranyaiak részvételével, Budapest, 15.00. KOSÁRLABDA. NB I. nők: BSE— PVSK, Budapest, 14.00. NB II. férfiak: Pécsi Postás—Szombathelyi Tanárképző, Komarov Gimnázium, 14.00. NB II. nők: Haladás—Szigetvár, Szombathely, 14.30. ASZTALITENISZ. NB II. férfiak: Vasas! Bányász—Tipográfia, Vasas, 14.00. Lakóterületi nyilt verseny, egyetemi tornacsarnok, 9.00. NB II. nők: Pécsi Spartacus—Közgazdasági Egyetem, Eszék utca, 14.00. FEBRUAR 27., VASÁRNAP ATLÉTIKA. Országos fedettpályás bajnokság, baranyaiak részvételével, Budapest, 10.00. KOSÁRLABDA. NB I. nők: PVSK —BSE, városi sportcsarnok, 10.00. NB I. férfiak: Volán—PVSK, Budapest, 11.00. NB II. nőki Komlói— Bányász—Szombathelyi Tanárképző, Komló, 10.30, Soproni VSE—U. PEAC, Sopron, 11.00. SAKK OB I. mérkőzés: PMSC— H. Mereszjev SE, MÉV-központ, 9.00. OB II. mérkőzés: Szolnoki Mezőgép—Komlói Bányász, Szolnok, 9.00. RÖPLABDA. Teremkupa mérkőzések. Gyakorló iskola: U. PEAC— Pécsi VM Hi, 9.00, Tab—Oregfiúk ffi., 10.00. Pécsi VM—Tab ffi., 11.00, MVTE—U. PEAC nők, 12.00, Tab—Pécsi VM nők, 13.00. Tanárképző Főiskola: U. PEAC ifi—Pécsi VM serd. fiú, 9.00, Széchenyi—dr. Marek serd. fiú, 10.00, dr. Marek ifi-U. PEAC serd. fiú, 11.00, U. PEAC ifi—dr. Marek serd. fiú, 12.00, Pécsi VM ifi—U. PEAC serd. fiú 13.00. VIVAS. III. o. férfi tőrverseny, Egyetemi tornacsarnok, 9.00. Dunántúlt napló Az MSZMP Baranya megyei Bizottságának lapja Főszerkesztő: Mitzki-Ervin Főszerkesztő-helyettesek: Bál ing József és Lombosi Jenő Kiadja a Baranya megye! Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: Braun Károly Szerkesztőség és kiadóhivatal: Pécs, Pf: 134. Hunyadi út 11. 7601 Telefon: 15-000. 19 óra után: 15-726 Szerkesztőség telex: 12-421 Kiadó telex: 12-320 Készült ofszet rotációs eljárással Saphir 96-os gépen Pécsi Szikra Nyomda Pécs, Engel János u. 8. 7630 Tel.: 13-177, 13-696. Telex* 12-211 Felelős vezető: Szendrői György Terjeszti a .Magyar Posta Előfizethető hfrlapkézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj egy hóra 34,— Ft negyedévre 102,— Ft fél évre 204,— Ft egy évre 400,— Ft Indexszám: 25 054 ISSN 0133—2007 Ünnepélyes díjkiosztó i