Dunántúli Napló, 1983. január (40. évfolyam, 1-30. szám)
1983-01-07 / 6. szám
1983. január 7., péntek Dunántúlt tlaplo 5 Huszonöt eve népi ellenőr Mellár Mihályné — 56-ban kerültem ide a vállalathoz, 57-ben kezdtem a szakszervezetben tevékenykedni. Halasinéval, mint az ikrek csináltunk mindent, amivel megbíztak. Aztán 1958-ban őt a Népfronthoz, engem meg a népi ellenőrzéshez delegáltak. Hót így kezdődött... Mellár Mihályné fiatalon került az Öntöde; Vállalat mohácsi gyáregységébe, ahol akkor éppen formázókat vettek fel, amiről ő — mitagadás — azt sem tudta, mi fán terem, pedig a férje már jó ideje itt dolgozott villanyszerelőként. Szóval formázó lett, pár év múltán szakmunkásvizsgát tett, majd 15 év után betegség miatt leszázalékolták, s azóta a lakatosműhelyben szerszámkiadó. A népi ellenőrzés negyedszázados jubileumához közeledvén kézenfekvő a kérdés: hányán vannak az alapítók közül? Kicsit bizonytalan: rajta kívül talán csak egy van még a régiek közül. — Sokan bele is fáradtak, mások nyugdíjba mentek ... Én szeretem ezt a munkát, mindig is szerettem. Igaz, eleinte sok meg nem értéssel kellett megbirkóznunk — nem igen értették az emberek, mi a célja a munkánknak. Most már más ... Jó érzés, hogy mindenütt szívesen fogadnak, mert megértik a segítő szándékunkat. — Eredményesnek érzi a népi ellenőri munkát? — Ez nem olyan, hogy mindjárt meglátszik az eredmény. Itt van pl. az újításokkal kapcsolatos vizsgálat, amiben — természetesen más vállalatnál — én is részt vettem. Ahogy ez lezajlott és hozzánk is megjöttek a realizálási javaslatok, egy idő elteltével láttam, hogy nálunk is kezd több lenni a munkásújító, akiket igencsak segítenek a műszakiak. Hát ez azelőtt nem így volt. Dehát éppen ezért volt a vizsgálat! — Közérdekű bejelentések? — Főleg a kereskedelemmel kapcsolatban volt sok. Tavaly pl. a húsellátást vizsgáltuk, mert több üzletre érkezett panasz, hogy szegényes a választék, s főleg az olcsó húsok nem kerülnek k; a vásárlók elé. A munkánk eredményeként azóta rend van a húsboltokban. — Legutóbb milyen vizsgálatokban vett részt? — Tavaly a készletgazdálkodás és a fogyasztói érdekvéde. lem. Jó pár esztendő óta évente általában két alkalommal veszünk részt 'vizsgálatban — így vagyunk beosztva —, de régebben bizony szinte minden hónapban menni kellett. — A munkatársak nem tették ezt szóvá? — Miért? Hiszen munkaidő után mentünk mindig, nem úgy mint most, hivatalos kikérővel, egész napra és főleg kevesebb- szer. — Hasznos volt ez a huszonöt év? — Nagyon! Én úgy látom, hogy sokfelé rendeződtek a dolgok és ebben nekünk is részünk van. H. I. Rendszeres szülői értekezletek, üdültetés Törődnek a liszt- érzékeny gyermekekkel Nemcsak három évvel ezelőtt, hanem ma is nagy szó: Pécs az országban elsőként megoldotta a lisztérzékeny gyermekek bölcsődei, óvodai ellátását, sőt a 1981/82-es tanévben már az iskoláskorúak napi étkeztetéséről is gondoskodtak. A coeliákiát, köznapi nevén lisztérzékenységet a szakemberek sem nevezik szívesen betegségnek, inkább egy olyan emésztési rendellenességnek, ami a következetes diéta betartásával semmilyen gondot nem okoz a gyermekek fejlődésében. A lisztérzékenység lényegében azt jelenti, hogy semmilyen gabonaféléből készült lisztet nem fogyaszthatnak a gyermekek, mivel a bennük lévő gluten megtámadja és elpusztítja a vékonybél bolyháit, s így minimálisra csökken a táplólékfelszívó- dás. Az illetékes Pécs városi tanácsi vezetők 1930-ban nem kisebb feladatról határoztak, minthogy segítenek azoknak a családoknak, amelyek kisgyermekei ilyen emésztési rendellenesség miatt addig nem vehették igénybe a gyermekintézményi gondoskodást. Az Aj- tósi Dürer utcai óvodában, bölcsődében már az első évben több mint harminc — nagyrészt óvodáskorú gyermekről gondoskodtak, 1981- től kezdve pedig megoldották a coeliákiás általános iskolások étkeztetését is. Ma, a 39- es dandár úti általános iskolában tanul valamennyi pécsi általános iskolás korú lisztérzékeny gyermek. Részükre is az Ajtósi Dürer utcai konyhán főznek, innét viszik naponta a tízórait, ebédet, uzsonnát. A napi étkeztetés megoldásával az illetékesek nem tekintik befejezettnek a lisztérzékeny gyermekekkel való törődést. Tavaly vezették be a rendszeres szülői értekezleteket, melyek érthető módon eltérnek a hagyományos értelemben vett szülői értekezletektől. A coeliákiás gyerekek szülei a POTE Gyermekklinikája, a Megyei Tanács Gyermekkórháza szakembereivel óvónőkkel, gondozónőkkel és a pedagógusokkal találkozva elsősorban arról beszélgetnek, hogy mit tapasztalnak a gyermekek fejlődésében, milyen új ételfélék elkészítését próbálták ki, mi az amit szívesen fogadnak a gyermekek. A legtöbb recepttel mindig a gyermekintézmény konyhájának dolgozói rukkolnak ki, akik ma sem sajnálják az időt és a fáradságot új ételek összeállítására. A szülői értekezleteken be is mutatják ezeket — tojásos galuska, túrógombóc, eperkrémes piskóta stb. — és azt is megmondják a szülőknek, hogy gyermeküknek me- lyi ízlett jobban. Nem csinálnak titkot a főzés-sütés „technológiai” trükkökből sem. Az elmúlt évtől megoldották a lisztérzékeny pécsi gyermekek üdültetését Vajtán. Azt is tervbe vették, hogy a jelenleg alsó tagozatos gyermekeket egy-két év múlva megtanítják azoknak az ételeknek az elkészítésére, melyek számukra alapvetően fontosak. T. É. Fénysorompóval ellátott vasúti-közúti kereszteződés és a közúti járművek az újhegyi átjárónál Diabetikus ételek és italok bemutatója Diabetikus ételbemutatót rendezett csütörtökön Miskolcon a Bükkvidéki Vendéglátó Vállalat. Meghívására öt más élelmiszeripari vállalat is kiállította az általa készített, illetve forgalmazott diabetikus ételeket, italokat. A Szerencsi Csokoládégyár cukormentes „fekete" és tejcsokoládéval, a Borsodi Sörgyár a cukormentes „extra” sörrel a Mátravidéki Élelmiszer és Vegyiárukereskedelmi Vállalat nem kevesebb, mint 35- féle diabetikus konzerwel, süteménnyel és üdítő itallal, a Békés megyei üdítőipari Vállalat és a Zöldért ugyancsak üdítő italokkal, továbbá cukorbetegek és más, szigorú diétára kötelezettek által is fogyasztható húskészítményekkel szerepelt a bemutatón. Vasúti átjáróknál Mesét hallgatnak a lisztérzékeny gyerekek Pécsett, az Ajtós! Dürer utcai óvódában. (Läufer László felvételei) Az elkövetkezendő hónapokban az eddiginél rendszeresebben ellenőrzik a közút—vasút szintbeni kereszteződéseket a rendőrök, a vasút, a közúti igazgatóság, az autófelügyelet és a Volán szakembereinek bevonásával. Vajon jelenleg mi a helyzet a vasúti átjárókon való áthaladáskor, mennyire fegyelmezettek a közlekedők? Járőrkocsinkkal ennek jártunk utána. Mindenekelőtt nézzük, mit ír elő a KRESZ! „Vasúti átjárót járművel megközelíteni csak fokozott óvatossággal és mérsékelt sebességgel szabad. A vasúti átjárón fokozott óvatossággal és késedelem nélkül kell áthaladni.” A pellérdi úton a közelmúltban létesített „fénysorompó" fehéren villog, előtte 60 kilométerre korlátozzák egy táblával a sebességet, a közeledő autók ennek „szellemében” érkeznek az átjáróhoz, sőt néhányon szinte teljesen lassítva győződnek meg arról, hogy nem jön vonat. Ami azonban elgondolkodtató: mintegy 20 percig figyeltük a forgalmat, melyből 15 percet pirosat jelzett a készülék, holott vonat csak kétszer haladt el! Úgy érzem, hogy a vasút szakembereinek^ arra is kellene figyelniük, hogy valóban csak annyi ideig legyenek zárva a sorompók, jelezzenek tilosat, ameddig szükséges. S nemcsak itt, hanem minden átjárónál! A harkányi úton lévő vasúti átjárónál — ahol tavaly hárman vesztették életüket — nincs se- bességkorlátozó tábla, az út egyenes. Tisztelet a kivételnek, de a gépkocsik itt úgy suhannak át, mintha az átjáró ott se lenne. Pedig a fehér villogó fény nem azt jelzi, hogy szabad az áthaladás, csupán azt, hogy a berendezés működik. A fokozott óvatosság kötelező! S nehezen képzelhető el, hogy 80 kilométeres sebességgel haladó autóval szükség esetén pillanatok alatt meg lehetne állni. A lassítás mindenkor ésszerű és célszerű. Pirosra vált a berendezés, az érkező autók megállnak, két kerékpáros azonban halál; nyugalommal pedálozik át a síneken, őket nem zavarja a tilos, s az sem, hogy a vonat már feltűnik. Szerencsésen átérnek, s a kérdésre, hogy nem látták a piros jelzést, tagadó választ adnak, illetve az egyik ember azt mondja, hogy ő nem is nézte. A szabályszegő kerékpárosok ellen feljelentést tett járőrkocsink vezetője. . . Miután ismét fehér villogóra vált a készülék, az összetorlódott járművek komótosan elindulnak. Egy Volán-autóbusz vezetője úgy, ahogy belső utasításuk előírja, megáll, körültekint, majd továbbhalad. Azt hiszem, érdemes leírni a busz rendszámát: BZ 10—77. Pécsett, a Felszabadulás úti átjárónál szintén szabályosan közlekednek a járművek, csupán egy észrevétel. Ha a fényjelző készülék fehéren villog, akkor is csak úgy lehet átmenn; a síneken, hogy azokon egy pillanatra sem szabad megállni. Amennyiben nem biztosított az áthaladás, úgy várjuk meg, amíg az előttünk lévők továbbhajtanak, s csak akkor induljunk el mi is . .. R. N. Száz éve született Alekszej TolsztojI Ha a Tolsztoj nevet halljuk, legtöbben a Háború és béke, az Anna Karenina szerzőjére, Lev Nyikolajevicsre gondolunk. Ha viszont a Golgota, az Első Péter című regényeket emlegetik, mindjárt tudjuk, hogy a „másik” Tolsztojról, Alekszej Nyikolajevicsről van szó. A híres orosz történelmi névnek tehát a legfiatalabb Tolsztoj új fényt adott, mikor bátran vállalta, hogy nagy irodalmi elődje mellett ezen a néven ostromolja meg a halhatatlanságot. Ma már elmondhatjuk, hogy mindkettőjüket a legnagyobbak között, tartják számon, nemcsak az orosz és szovjet, hanem a világirodalomban is. Alekszej Tolsztoj 1883. január 10-én született Nyikola- jevszk nevű városkában. Apja a korabeli orosz nemesség jellegzetes típusa volt, csak az élvezetekkel törődött. A szépségre, a jóságra érzékeny édesanya emiatt hamarosan elvált tőle. A gyermek Alekszej Tolsztojt így főként anyai részről érték erős hatások, melyek későbbi írói kibontakozását nagyban elősegítették. A pályáját versekkel kezdte. Elsősorban a századelőn megerősödő orosz szimbolizmus volt rá nagy hatással. Két verseskötet kiadása, s visszhangtalan fogadtatása után azonban rádöbbent, hogy a tehetsége a lírában nem érvényesülhet igazán, legfeljebb csak egyike lehet az akkoriban seregestül jelentkező, a szimbolizmust pusztán külső jegyeiben megvalósító költőknek. Ezért hamarosan a prózával kezdett kísérletezni, elbeszéléseket, kisregényeket írt. A műfajváltás megnyitotta a kibontakozás lehetőségét a jövendő prózaíró számára. Az író szemléletében a világháború, majd pedig a forradalmak hoznak jelentős változást. Mindenekelőtt humanista látásmódja válik nyíltabbá. Az esztelen vérontást elítéli, a szocialista forradalom hozta gyökeres átalakulással szemben azonban — nyilván származása miatt — sokáig bizalmatlan. 1918 őszén elhagyja a polgár- háború zűrzavarában vérző hazáját, s csak öt év múlva tér vissza. Az emigráció évei - előbb Franciaországban, majd Németországban - keserves tapasztalatokkal gyarapítják életét, de egyben kialakítják benne a nagyformátumú írói egyéniséget is. Párizsban nagyszabású regénybe kezd. A Nővérek az orosz értelmiség útját mutatja meg a századelő viszonyai között. Ekkor még nem tudja, hogy ez a regény élete fő művének, a Golgota című trilógiának első kötete lesz, de érzi, hogy munkáját valamiképpen folytatni kell. Közben azonban kisebb, de írói pályája szempontjából jelentős kitérőket tesz. Megszületik az Ibikusz, az Emigránsok, s beírja nevét a szatíra történetébe. Az előbbi regény a polgárháború forgatagában ügyeskedők kíméletlen ábrázolása, az utóbbi pedig az emigráció keserű kenyerén tengődök ironikus bemutatása. Két tudományos-fantasztikus művet is ír a húszas évek elején. Az Aelita, valamint a Garin mérnök hiperboloidja máig a műfaj legolvasottabb darabjai. A Nővérek folytatásához az októberi forradalom tizedik évfordulója adja az indítékot. Az író úgy látja, nem hagyhatja folytatás nélkül hőseinek sorsát, az értelmiség kálváriája, majd megtisztulása a forradalomban csak a későbbi események bemutatásával válhat teljessé. Hamarosan napvilágot lát a második kötet, az 1918. A lezárás, a Borús reggel viszont tíz év további munkáját igényli. A teljes trilógia Golgota címmel 1943-ban, a háború legnehezebb évében jelenik meg. Bár az ország népe élethalálharcát vívja, a nagy műnek értő elismeréssel adózik. A háború éveiben Alekszej Tolsztoj haditudósítóként járta a frontokat. A győzelem napját azonban már nem érhette meg, 1945 február 23-án súlyos betegségben meghalt. Kovács Sándor
