Dunántúli Napló, 1983. január (40. évfolyam, 1-30. szám)
1983-01-29 / 28. szám
„Ha valaki valakit nem ismer és más a véleménye, ez még nem jelenti azt, hogy a másik bunkó.” Beilleszkedések — Milyen lesi ennek a cikknek a visszhangja azok között, akik ismernek? — A csoportban lehet, hogy megerősödik, hogy én beképzelt vagyok és különc, de talán az is, hogy nemcsak ben. nem van a hiba, amiért olyan rossz a kapcsolatunk Talán néhányon jobban megismernek, mint eddig, másfél év alatt. Hertelenden néhányon örülnek majd neki, édesanyám biztosan, meg gondolom Ádám bácsi aki azt mondta, amikor felvettek az egyetemre, hogy a pap után most te vagy az első a faluban . . . Amúgy? Sokszor elterjedt a faluban, hogy kicsaptak az egyetemről,, a „jóakaratú- ak" azt mondták azért, mert édesanyám nem vitt kosarakat a tanároknak . . Irigység, az biztoson sok emberben benne van. de ez nem feltétlenül rossz dolog: ha valaki úav irigyel, hogy ő is meg akarja próbálni, az még jó is . . . (Aranka Magyarhertelen- den egy nagy ház egyik felében lakik édesanyjával és nagyanyjával. A háznak ez a lele eléggé elhanyagolt, néhol nemcsak a vakolat hullik, de a téglák is hiányoznak. A ház oldalában ki tudja mikor használt borona, eke, szekér rozsdásodik, már ami rozsdálódhat még belőlük. A fedett verandáról az egész házon végigfutó folyósára léphetünk. Minden helyiséghez ajtó nyílik a folyosóról. de általában a konyha felöl közelitik meg a többi helyiséget is. Ari szobája a konyha mellett van). — Beszélj az egyetemről! — A gimnáziumban mindig azt hallottam, hogy ilyen képességű gyereknek nem lesz gondja az egyetemen. Tizenkilenc ponttal vettek fel, ebből kilencet vittem magammal, mert stílusból négyesem volt a gi- rniben. Első félévben kollégista voltam. Nem találtam a helyem, novemberig szinte nem is tanultam, a csoporttal mentünk ide-oda. Az őszi szünetben rájöttem, hogy ez így nem lesz jó, azután intenzíven tanultam. Jött a vizsgaidőszak. Hármasnégyes vizsgáim voltak egészen a római jogiq. Nem a profesz- szornál vizsgáztam, s a vizsgán elszálltam. Szóval egyest kaptam. Nagyon el voltam keseredve, mert tanultam és tudtam is az anyagot, három napig bőgtem, a nn-vizsqóra úgy mentem, hogy nem tanultam semmit. Ott a vizsgáztató azt mondta, jobb lesz nekem is, ha nem ad hármast, szóval abból Is utóvizsqa lett, sőt az utóvizsgán is kiszálltam, csak a harmadik vizsqán kaptam — mégiscsak hármast. A római jog utóvizsgáján Benedek profesz- szorhoz kerültem és néqyesre vizsgáztam nála. Utóvizsgán, római jogból, négyesre. A második félévben már bejáró voltam, szorgalmasan tanultam, mórcsak dacból is, hogy megmutatom, hogy nemcsak bennem volt a hiba. Volt már néhány jeles vizsgám, amikor római jogból mentem, ugyanahhoz, aki először is kirúgott. A tételemet hagyta elmondani, a végén abba kötött bele, hogy miért mondom én azt, hogy például, aztán úgy nyom-- ta a kezembe az indexet, hogy azt hittem, megint kirúgott. 'Csak a folyosón láttam, hogy kettest kaptam, de ez a kettes talán még jobban fájt, mintha egyest kapok. A római jog után megint a politikai gazdaságtan 6. HÉTVÉGE következett, kiszálltam megint, nem is csodálom ... Ez volt a negyedik uvém. Akkor leültem magammal, megfogadtam, hogy nincs elkeseredés, nincs siránkozás! A politikai gazdaságtan utóvizsgán négyest kaptam, akkor azt mondta a docens, hogy mégis nekj volt igaza, hogy nem adott a* első vizsgán hármast. Az első két félévben 3,28 volt az átlagom, most a harmadik félévben négyes. Nem volt utóvizsgám, sőt! Államigazgatási jogból, amiről az a közhiedelem, hogy nem lehet megtanulni, ötöst kaptam. Államigazgatási jogból! De visszavolt még a nagy erőpróbám, a pg. Szigorlaton négyest kaptam, éppen aznap volt a születésnapom is, s ez volt az utolsó vizsgám, január 15-én. Úgy, de annyira örültem! Érdemes volt tanulni! Érdemes volt bejárni! (A ház ugyan elhanyagolt, de nem rendetlen, különösen nem Ari szobája. A váratlan látogató is vendégrangra emelkedik, ahogy átlépi a konyha küszöbét. A tűzhely melletti pádon a nagymama fájlalja a lábát és szóval tartja a vendéget. Az édesanya hajnalok hajnalán kel, állatgondozó a tsz-ben, a napi munka leiének délelőtt vége, délután kell menni etetni újra a bikákat. A nagymama zsörtölődik, hogy ott kevesebb a kereset, mint o növendékmarháknál). — Milyen kapcsolataid vannak? Kik a barátaid? — Édesapámról nem szeretnék beszélni, kilencéves koromban elváltak, a válás utón édesanyám újra férjhez ment, akkor elköltöztünk innen egy majorba, szoba-konyhás. istállóból átalakított szolgálati lakásba. Nevelőapám rákos lett — talán az volt oz az időszak, amikor elhatároztam, hogy nekem ügyvédnek kell lennem! Olyan embernek, oki segít másokon, ha baj van. Mert akkor kijutott nekünk, főleg édesanyámnak. Sokszor gondolkodtam azon, hogyan alakult volna a sorsom, ha, mondjuk, ő tanár. Dehát az én családomból még az érettségiig sem jutott el senki. Nem kérdezhettem édesanyámtól, hogy ki volt a szövőszék feltalálója. S nem kérhettem, hogy vegyünk lexikont, hogy abban megnézhessem . .. Nagyon szeretem édesanyámat, és nagyon tisztelem. Ugyan nem kérdezhettem a történetemről, de neki köszönhetek mindent... Az egyetemen nagyon rossz a kapcsolatom a csoporttal. Ök engem valószínű, leg beképzeltnek, felfuvalkodott- nak tartanak. Amikor kollégista voltam, még megvoltunk valahogy, azóta néhányszor vitatkoztunk, hogy ki a hibás. Néhány egyetemista kollégámmal jóban vagyunk, *de barátaim csak azok vannak, akikkel egyetem előtt is barátságban voltunk. A jó ismerősök közé tartoznak, akikkel együtt jártunk SG-re. Stúdium Generale- re. Az egyetemi előkészítőre. Az jó volt, de csak azoknak, akik akartak tanulni. Ott volt az az egyik kérdés, hogy ki találta fel a szövőszéket — utána kellett járni, s közben másmindent is megtanultam. Mert érdekelt a történelem nagyon. Jó tanuló voltam a gimnáziumban is, a komlói Kun Béla Gimnáziumba jártam, volt gyakran, hogy én tartottam a történelemórát. Ott volt egy pályázat, a Kun Béla pályázat. De csak egyszer indultam, másodikban és második lettem. Aztán többet nem pályáztam, mert azzal indokolták a második helyet, hogy első is lehetett volna, ha nem egyes, hanem kettes sorközzel gépelem le a pályázatot. Hertelenden a fiatalok a szememre szokták hányni, hogy keveset járok közéjük. Múltkoriban a KISZ-klubban nagyot is vitáztunk erről. Szívesen járnék többet, de nekem nincs időm arra, hogy ott üljek esténként órák hosszat. Nem, nem azért, mert lenézem őket, hanem mert tanulnom kell. De szívesen segítek, jönnek is néhányon, hogy segítsem megírni az. orosz, vagy magyar dolgozatot. (Ari szobájának ablaka a kertre néz, a kert lelett a barátúri dombok takarják el a hegyeket. A falu a másik oldalon nem sokat változott, a dombtetőn lévő templomáig kell felkapaszkodni hogy rálássunk a lürdőtelepre. De télen oz is elhagyott, szebb hétvégeken berreg csak egy- egy autó, megnézni, rendben van-e minden a nyaraló körűi). — Nem túf gyakori, hogy egy egyetemista bejáró legyen ... — Már van benne gyakorlatom .Az alsó tagozatot itt jártam, osztatlan iskolába. Az olyan volt, hogy együtt van az első négy osztály, s amikor a negyedikeseknek van hangos órája, akkor a többieknek csendes . .. ötödiktől Sásdra jártunk, azóta naponta másfél-két órát utazással töltök el. Nagyon furcsa volt, hogy minden osztály külön teremben, s hogy minden tantárgyat más tanár tanít. Kevesen tudták tartani azt a tanulmányi eredményt, s azok közül, akik továbbtanultak, azok is majd mind visszaestek, pedig a sásdi iskola nagyon jó iskola. Elsőben, Komlón nekem is rosszabb volt az átlagom, cSak fokozatosan tudtam feljavulni 4,7—4,8-ra. Komlóra is úgy jártam be, oda annyival jobb volt, hogy jobb a közlekedés, több járat van, mint Pécsre, de sokszor nyakig sárosán. A kollégium nem azért nem tét. szett, mert ott csak a rosszat lehet megtanulni, hanem mert nem akarok senkitől függni. Általában a szágyi busszal jövök, megyek, itthon magam szabom meg, mikor és mennyit tanulok, s nem zavar a folyosóról beszűrődő rádiószó, vagy a benyito- gdtások. Harmadikban lehet, hogy albérletbe költözöm, remélem most már nem lesznek tanulmányi problémáim Most mór ösztöndíjat is kapok. S harmadiktól dolgozni is szeret, nék. a pénzért is, a későbbi elhelyezkedés érdekében is. Diploma utón ott dolgozom majd, ahol munkát kapok, ahol szükség van rám, ahol segíthetek az embereken . .. A beszélgetés után felajánlottam, hogy név nélkül írom meg a történetét, de Ari azt válaszolta, úgysem mondana mást, mintha itt a neve. Nem mond soha senkinek olyant, amihez ne adhatná a nevét. Ari nevét mégsem írom ide: Magyarhertelenden és a Janus Pannonius Tudományegyetem Jogi Karán mindenki tudhatja, kiről van szó. Azok is, akik büszkék rá, s akik irigy- ük; azok akik segítették, s akik nem fogadták be. Nem írom ide Ari teljes nevét, mert szívesebben írnám ide sok Ari: Erzsébetek, Józsefek, Marik és Istvánok nevét — de akik lemorzsolódnak az újbóli beilleszkedések kövei között. Szívesen írnám, ide Ari teljes nevét, mert nem vagyok bene biztos, hogy Neki, Nekik kellene mindig és újra beilleszkedni: osztatlanból tagozatosba, általánosból gimnáziumba, gimnáziumból egyetemre, faluból városba, parasztházból kollégiumba. — Ari, milyen visszhangja lesz ennek a cikknek? — Talán néhányon rájönnek, hogy ha valaki valakit nem ismer és más a véleménye, ez még nem jelenti azt, hogy a másik bunkó. Bodó László Fele — fele B ocsánatot kérek, hölgyeim és uram, hogy különvéleményt jelentek be az úgynevezett elnőiesedett pályákról szóló, meg-megújuló vitákhoz. Vagy méginkább: nem eszmecseréről, hanem általánosan hallható panaszról van szó: alig van már az iskolákban férfi „tanerő", a kórházakban helyenként már több az orvosnő, mint a férfi doktor, a bíróságokon már leginkább nők ítélkeznek, villámgyorsan nő a mérnöknők és a közgazdásznők száma. Márpedig — igaz, hogy ezt a veszélyt érzők is elismerik — önhibájukon kívül nem olyan teljes értékű munkaerők, mint a férfiak. Tisztelet a kivételnek. Különösen a pedagóguspálya elnőiesedéséről esik sok szó. Mondván: azért olyanok a mai fiatalok, amilyenek, mert fehér holló ma már a férfi tanár. Sok általános iskolában az elsőtől a nyolcadik osztályig nem is találkoznak férfi pedagógussal a gyeiekek. Márpedig a kamaszoknak nem. csak gyengéd pedagógusi szeretet (ami ugyebár egy i tanárnőtől megkövetelhető), : hanem kemény szigor is kellene — dehát ezt egy csupán nőkből álló tantestület képtelen gyakorolni. Mindebben van némi igazság. Tagadhatatlan: az emberiség két neme legfeljebb egyenjogú lehet majd egyszer (mert ma a gyakorlat- : ban, sajnos, még mindig I nem teljesen az, bár az előrehaladás érzékelhető), de egyforma sohasem lesz. Szerencsére. Van egy francia közmondás; mely szerint a j férfi és nő között csupán egy kis különbség van, az azon- > ban nagy örömet okoz mindkét nemnek. E kis különbségből azonban a két nem pri- : vát viszonyát meghatározó eltéréseken kívül sok más, a társadalmi munkamegosz- • tásra feltétlenül befolyást gyakorló tény is következik. Fizikailag a férfiak kétségtelenül erősebbek, mint a nők. ’ Erre az erőre, illetőleg olyan foglalkozásokra, amelyeket — | ritka kivételektől eltekintve — csupán férfiak alkalmaz- í hatók, szükség van. Minden | további nélkül, mint termé- í szetest . vesszük tudomásul1, hogy a hadsereg és a rendőrség férfiakból áll. Ugyanilyen magától értetődő, hogy I a bányászatban férfiak fejtik . a szenet. A közlekedésben már nagyon sok jtő dolgozik, i de autóbuszvezetőkent csak ; az utóbbi időben néhány — I a hatalmas buszok vezetése közben e foglalkozások kö- , vetői olyan hatásoknak van- ; nak kitéve, amelyeket a női I szervezet nemigen visel el. Aztán meg: nagyon sokan j élnek még Magyarországon [anyagszállításból, rakodás- j bál. A gépesítés, a szervezettség nem éppen a jövő századi elképzeléseknek felel meg: a vagonokat bizony ma többnyire férfierővel rakják ki és be. Márpedig: ha egyszer lé- ! feznek férfi munkakörök, foglalkozási ágak, akkor létezniük kell női hivatásoknak is. Mindig is voltak, még akkor is, amikor a mainál jóval ke- i vesebb nőt tartottak számon, úgynevezett aktív keresőként. Senki nem ütközött meg so- ; ha azon, hogy a kórházak- : ban nők voltak az ápolók, az sem volt rendkívüli, ha varrodákban dolgoztak. A cuk- jrászdákban is nők szolgáltak- fel a régi szokások szerint, bár maga a cukrász — ha volt is kivétel — többnyire férfi volt. A kézilányai viszont — a név mutatja — lányok. Szakmák, hivatások egész sora mindig is a nőké volt és az is maradt. Mások viszont férfipályák maradtak, mert jellegüknél fogva annak kellett maradniok. A bajok, illetőleg a viták ott kezdődnek, amikor egy egykoron férfiszakmának számító szakmában megjelentek a nők. Orvosnő, közgazdásznő, egy- egy ügyvédnő azelőtt is volt. Csakhogy — régebbre ne is menjünk vissza — 1949-ben a nők 0,6 százaléka volt diplomás, a felsőfokú végzettséggel rendelkező férfiak aránya a maga 3,5 százalékával ezt csaknem hatszorosan meghaladta. A mai (egészen pontosan az 1980-as) arány nem egészen kétszeres : a 25 évnél idősebb lakosságban a diplomás nők aránya 40 százalék. Tehát ebből következik, hogy még a férfiak vannak túlsúlyban az úgynevezett „elnőiesedett" pályákon is, ha nem is minden munkahelyen. Az is igaz viszont, hogy az egyetemek, főiskolák nappali tagozatain tanulók száma már fele-fele arányban oszlik meg a fiúk és a lányok között. Ügy tűnik, hogy az egyenjogúság e téren legalábbis számokban kifejezve meghozta a maga eredményeit. Magától értetődő: ha egyszer a munkaképes korú nők körében csaknem teljes a foglalkoztatottság, és sok, munkakör — sajátosságánál fogva — nem vehető számításba, akkor más munkahelyeken túlsúlyba kerülnek a nők. De miért vesszük természetesnek, hogy a bérszámfejtésen alig akad férfi és miért tiltakozunk az ellen, hogy a tanári kar nőkből áll? S miért keressük az iskolában található bajok okát a „pálya elnőiesedésében?" Az egyik ok kétségtelenül az, hogy könnyebb az egyenjogúságot deklarálni, mint az élet mindennapi valóságában elfogadni, megvalósítani. Bizonyos, hogy- számos olyan jelenséggel találjuk magunkat szemben az úgynevezett elnőiesedő területeken, amelyek — ha más formában is, mint ma — mindig is voltak és lennének akkor is, ha férfiak töltenék be azokat a munkaköröket. Példa: amióta világ a világ, mindig szidták „a mai fiatalokat". Ma sincs másként, de most azt lehet mondani: hja kérem, azért olyanok, mert hiányzik az erős férfikéz. Másutt meg valóban hiányzik. Mint például az élelmiszerkereskedelemben, amely szintén elnőiesedett, ami nem volna baj. De: nőknek kell olyan nehéz fizikai • munkát végezni, amit férfierőhöz szabtak. Itt a megoldás: ii- gyelembe véve a két nem közti különbséget, megfelelő csomagolási, szállítási technikát kell alkalmazni. A sok fajta más munka- megosztás mellett létrejön, kialakul a nemek közötti munkamegosztás is. Ez nem ritkán összeütközésekkel, súrlódásokkal jár. Tagadhatatlan például, hogy a pedagógusnő és orvosnő kevésbé tudja magát függetleníteni munkahelyén a családi, gyei- meknevelési gondoktól, mint férfi kollégái. Ennek azonban nem emancipált nőmivolta az oka, hanem az évszázadok óta beidegződött magatartás, szokások. Valószínű azonban, hogy idővel, nem a mostani mértékben: az apák többet vállalnak majd. Nem az „elnőiesedés” megakadályozását tartom a teendőnek, hiszen ez amúgy is le. hetetlenség volna: ellenimondana a fokozódó egyenjogúság elvének. S zerintem a lehető legnagyobb mértékben igyekezzünk a két nem közötti különbséget nemcsak tudomásul venni, hanem az abból adódó követelményekkel is számolni. Arányosításra persze szükség van: az egyforma teherviselés terén. Mert egyelőre úgy tűnik, hogy a nők viselik a nagyobb terheket, a férfiak pedig a nagyobb felelősséget. Ebben is, abban is a fejlődés útja és célja csak egy lehet: fele-fele. Pintér István
