Dunántúli Napló, 1983. január (40. évfolyam, 1-30. szám)

1983-01-18 / 17. szám

6 Dunántúlt napló T983. január 18., kedd Ismerjük meg jogszabályainkat! A lakbérrel kapcsolatos állami hozzájárulás és a szociális támogatás Miniszerviz klub­tagoknak Komlón Országúti elsősegély A már ismertetett, lakásbé­rekről szóló jogszabályok szer­ves részeként lépett hatályba 1983. január 1-én a lakbérrel kapcsolatos á III a mi hozzájáru­lásról és a szociális támogatás­ról szóló 46/1982. (X, 7.) MT. sz. rendelet, valamint a végre­hajtására kiadott 52/1982. (X. 7.) PM—ÉVM sz. együttes ren­delet. A rendelet rögzíti, hogy az 1983 július 1-én hatályba lépő (lakbéremelés ellensúlyo­zásaként 1988. június 30-ig át­menetileg állami hozzájárulást (továbbiakban: hozzájárulás) és ezen félül — meghatározott körben — szociális támogatást kell nyújtani. A rendelet hatálya kiterjed a lakás bérekről rendelkező jog­szabály alapján lakbérem elés­sel érintett bérlakásokra és bér­lőikre, illetőleg jogcím nélkül lakó jóhiszemű használóira, de ugyanakkor nem vonatkozik a személyi tulajdonú szabad bé. rű lakásokra, (szabad bérű az állampolgár tulajdonában álló olyan lokás, amélyet a bér­beadó 1953. április 1. napját kö­vetően a lakásügyi hatóság ki­utaló határozata nélkül, szaba. dón adott bérbe), az olyan la­kásokra, amelyek a bérlő lakás, igénye mértékének felső határát legalább kettő lakószobával meghaladják, a nem szociális tanácsi bér­lakásokra, valamint az ál­lami hozzájárulás tekintetében a személyi tulajdonú kötött bé. rű lakásokra (kötöttbérű az ál­lampolgár tulajdonában álló olyan lakás amelyre a fennál­ló lokásbéreti jogviszony 1953. ápriis 1 napja előtt bármilyen jogcímen, Illetőleg azt követő­en a lakásüayi hatóság kiutaló határozata alapján kelétkezett). A hozzájárulás mértékét a korábbi és az 1983. július 1. napjától megállapított új lak­bér különbözetének megfizeté­séhez a jogszabály az alábbi­ak szerint határozza meg: — 1983. július 1. és 1984. június 30. közötti időszak­ban a különbözet 70%-a; — az ezt követően min­den év július 1-től az előző­ekben meghatározott hozzá­járulás évi 20%-kal csökken­tett összege. Ugyanez a fokozatosság az irányadó az állampolgárok tu­lajdonában állá lakások eseté, ben is, melyeiméi a korábbi és az új lakbér közötti különbözet 30%-át 1983. július 1. és 1984. június 30. napja közötti időben, a fennmaradó 70%-át pedig 1984. július 1. napja után — évenként azonos arányban el­osztva — úgy kell megfizetni, hogy a bérlők 1988. július 1. napjától az új lakbér teljes ösz- szegát fizessék. 1988. július 1- től a hozzájárulás megszűnik. A hozzájárulást a lakbéreme­léssel egyidejűleg a bérbeadó állapítja meg. Szociális támogatásban az a bérlő részesül, aki 1983. július 1-én a nyugellátások évenkénti rendszeres emelésére vonatko­zó rendelkezések hatálya alá tartozó nyugellátásra, baleseti nyugellátásra — ide nem ért­ve a hatvanhét százalékot el nem érő munkaképességcsök­kenés alapján megállapított baleseti járadékot — illetőleg rendszeres szociális ellátásra (továbbiakban: nyugdíjszerű el­látás) jogosult, ha — a lakás egyedüli bérlő­je és a havi nyugdíjszerű el­látása az ötezer forintot vagy nyugdíjas bérlőtárs esetén a bérlőtársak együttes nyugdíj, szerű ellátásának egy főre jutó összege az ötezer forin­tot; — csak a bérlőtársak egyi­ke nyugdíjas, de a bérlőtár­sak egy főre jutó nyugdijsze. rű ellátásának és kereseté­nek együttes összege az öt­ezer forintot nem haladja meg. A szociális támogatás csak egyféle jogcímen jár Ha a la­kásbérlő két jogcímen jogosult, akkor részére azon a jogcímen kell a támogatást folyósítani, amely ránézve kedvezőbb. Ha a lakásban több jogosult bérlő, társ van, úgy támogatást kö­zülük csak egy kaphat. Szociális támogatást az 1983. július 1 -ét követően megállapí­tott nyugdíjszerű ellátásban ré_ szesü lőnek megállapítani nem lehet, kivéve abban a különös méltánylást érdem, lő esetben, amikor a nyug­díjszerű ellátás nem haladja meg a nyugdíjminimumot és a lakás a lakásigény mértékének alsó határát nem haladja túl, valamint a bérlő anyagi és szo­ciális körülményei olyanok, hogy a lakbér megfizetése a megél­hetése biztonságát veszélyezte­ti. Ebben az esetben a kivéte- letes szociális támogatást Pécs város Tanácsa V. B. egészség- ügyi osztályától lehet kérni, mely szerv határozata alapján kerülhet sor a folyósításra. A szociális támogatás összege azonos az 1983 július 1. és 1984. június 30. között tényle­gesen fizetendő lakbértöbblet összegével, de a havi egyszóz- ötven forintot nem haladhatja meg. A támogatást a nyugdíj- szerű ellátással együtt kell fo­lyósítani. Ugyancsak szociális támoga­tásban részesülnek 1983. július 1-től azok a lakásbérlők, okik a saját háztartásban eltartott három vagv több gyermek fi­gyelembevételével jogosultak családi pótlékra, illetve családi pótlékban vaay árvaellátásban részesülő három vagy több avermeket tartanak el. E támogatás 1983. július 1, után azt a lakásbérlőt is megilleti, aki későbben vál'k három vagy annál több gyermek után csa­ládi pótlékra vagy árvaellátás­ra ioaosulttá. A támogatást meg kell szün­tetni. ha a avermekek száma már nem éri el a három főt. A támogatás összege havi 150 Ft, amelyet a családi pótlékkal, il. letve az árvaellátással eavütt kell1 folyósítani. A fovósítás min­den esetben a bérlő kérelme alapián történik. A szociális támogatást rend­szeresített „Igénylő lap" bekül­désével — nvuadíjasok eseté­ben a lakbérközlés elfoaadása vagy a lokbérközlés ellen tett észrevétel elbírálása után — le­het kérni, amelyhez csatolni kell a nyugdíjszelvényt, illetőleg ke­reső bérlőtárs esetében a jöve­delmi igazolást. Az igénylő laoot a lakbérköz, lő szerv — ielen esetben a Pé­csi Ingatlankezelő Vállalat il­letékes házkezélőséoe —, ille­tőleg személyi tulajdonú, kötött betű lakások vonatkozásában Pécs város Tanácsa V. B épí­tési és közlekedési osztálya (Pécs Széchenyi tér 1. II. em. 68.) adia ki a bérlő részére a lakbérközlési lap bemutatása mél lett. Az igénylő lapoknak a folyósí. tó szervekhez történő megkül­dése a bérlő feladata. Ha a bérlő az igénylő lapot a folyó­sító szervnek 1983 április 15- ig megküldi, úgy az 1983. júli­us—szeptember hónapokra já­ró szociális támogatást az ese­dékes havi ellátásával együtt kapja kézhez. Ha az igénylő lap 1983. április 15. napja után ér. kezik a folyósító szevrhez, a tá­mogatás folyósítására az ér­kezést követő 60 napon belül kerül sor. Dr Bajtai Dezső jogtanácsos, Pécs város Tanácsa V. B. építési és közlekedési osztálya A Baranya országútjain köz­lekedő több tízezer autós közül mintegy 6100-an tagjai az autókluboknak. Valamennyiük részére csupán a Citrom utcai szerviz biztosít állandó javító szolgálatot. Ez a körülmény je­lentősen megnehezíti a megye- székhelytől távolabb élő klubta­gok számára a szolgáltatás igénybevételét. Az autóklub úgy akar ezen a helyzeten változtatni, hogy a megye nagyobb településein mini szolgáltató állomást léte­sít. Az első ilyen jellegű szer­viz a megye második legna­gyobb városában, Komlón az Ady E, u. 2. sz. alatt kezdte meg működését, amely heten­ként kétszer: hétfőn és csütör­tökön délután 15.30-tól 19.30-ig áll az autósok rendelkezésére. M. Zoltán, a Z-i tsi anyagbeszer­zője, foglalkozásából eredően gyakran volt úton. Ezen a korai, téli reggelen is Győrbe készült, hogy a javítás alatt állá traktorhoz alkatrészt szerezzen be. Az éjsza­ka havazott, de az úton nem ma­radt meg. Az 1500-as Polski fény­szórójának fénye csak a hóval fe­dett útpadkáról verődött vissza, jó tájékoztatást nyújtva az út vonalve­zetéséről. Mégsem hajtott 65—70- nél jobban. Már hat éve vezetett minden baj nélkül. Ha utasok ül­tek kocsijában, nyugodtak lehettek. Nem volt kockáztatás típus . . . Délután valamivel három után indult haza. A csomagtartóban a keresett alkatrészekkel. Elégedett volt . . . Amikor defektet kapott bal hátsó gumija, már erősen szürkült. Kelletlenül látott neki a kerékcse­rének. Hideg, északi szél támadt, alig várta, hogy visszaülhessen a meleg kocsiba. Egészen átfázott, ujjal elgémberedtek. Néhány km.rel odébb találkozott össze a menetrendszerű buszjárat Ikarusával. Annak magasan fekvő fényszórója elkápráztatta. Épphogy elhaladt kocsija a busz eleje mel­lett, amikor valami árnyékot vélt fölfedezni a busz mögött. Lábát le­kapta a gázpedálról. Ebben a pil­lanatban a Paski hátsó része meg­csúszott jobbra. Helyesen a meg­csúszás irányába kormányzott. A mozdulat azonban kissé erőteljesr* sikerült, a kocsi fara most az el­lenkező irányba lendült ki és neki­vágódott a busz hátsó kerekeinek. Az ütközés ereje a személyautót az árokba taszította. . . A hirtelen lehűlés következtében eljegesedett utakon több baleset is történt a környéken. A rendőrségi kocsi egy ilyenhez igyekezett. Ismét M. Zoltán szerencséjére. A busz utasai ugyanis nem éppen kímé­letesen kezdték kiszabadítani az eszméletlen férfit a Polskiból. A mentést és az elsőseaélynyújtást már az időközben odaérkező rend­őrök fejezték be. Gondosan, kellő szakértelemmel. Mint később kide­rült, M. Zoltán gerincsérülést szen­vedett. A szakszerűtlen mentés éle­tét veszélyeztette volna . . . Részlet az igazságügyi szakértő véleményéből: „ . . . a hirtelen gáz­Rovatszerkesztő: ROSZPRIM NÁNDOR Szolgáltatásai között végez diagnosztikai vizsgálatokat; gyújtás- és fényszóró-beállítást, futómű elltenőrzést, illetve ja­vítást; centirozást és abroncs- szerelést. Az új szervizzel jelentősen ja­vulhat a megyei autóklub or­szágos gyorssegély-szolgálata is, mert — igény szerint — 20 kilométeres körzetben az uta­kon meghibásodott gépkocsikat is elsősegélyben részesítik. Va­gyis hívásra a szerviz szerelője a helyszínre megy. Amennyiben az új szolgálta­tás beváltja a hozzá fűzött re­ményeket, illetve a klubtagok élnek a felkínált lehetőséggel, az autóklub más településeken is hasonló szerviziéi könnyít majd az autósok gondjain. elvétel következtében a meghajtott hátsókerekeken föllépő fékhatás teljesen kimerítette a gumik amúgy is csökkent tapadóképességét/. . . A megcsúszás veszélyét fokozta, hogy a bal hátsó gumi profilmélysége csak 1,5—2 mm volt a jobb hátsó 6—7 mm-es profilmélységével szem­ben . . . Ha M. Zoltán az addigi 40—45 km/h sebesség változtatása nélkül vagy a tengelykapcsoló ol­dását követő enyhe fékezéssel — esetleg szakaszos fékezéssel — las­sít, a baleset nagy valószínűséggel nem következik be . . .** Búsbarna László STOP Külföldi és belföldi utakra idén is végez szervezést a Ma­gyar Autóklub Baranya megyei szervezete. Az ajánlatokból: sí­túra Jugoszláviába, prágai vá­roslátogatás, körút a Benelux államokba. Az érdeklődők bő­vebb felvilágosítást Pécsett, a Citrom utca 3. szám alatt kap. hatnak, a klubirodában. * Vonóhorog. Népszerűek a VILL- GÉP Diósi úti szervizének sze­mélyautóra szerelt vonóhorgai. A felszerelésre általában nyár elején jelentkeznek az autósok, emiatt néha napokig kell vár­niuk, míg sorra kerülnek. Je- legleg azonban kisebb az igény, így célszerű most elvégeztetni ezt a munkát. * Az elmúlt héten húsz szemé­lyi sérüléssel járó közlekedési baleset történt Baranya megyé­ben: egy halálos, hét súlyos, 12 pedig könnyű kimenetelű volt. A közúti balesetek túlnyomó többségénél mentő, orvos vagy más egészségügyi szakember éppen nincs a helyszínen, a sé. rüflést szenvedett ember egész­sége, gyakran élete azon mú- liik, hogy a mentők érkezéséig laikus embertársai segítenek-e, és hogyan segítenek a bajba­jutotton Nem lehet mindenki szakképzett elsősegélynyújtó, de a legfontosabb teendőket bárki megjegyezheti ha jelen­tőségét átérzi. Ne felejtsük el: ma én segítek másokon, hol­nap esetleg rajtam segít más. Mindenki számára a legfon­tosabb teendő azonnal megáll­ni, akkor is, ha csak észlelője a balesetnek. Egy-két sze­mély jelenléte, segítsége még senkit sem jogosít fel a tovább- hajtásra, mert nem biztos, hogy az a néhány személy megfele­lően tud intézkedni. Értesíteni a mentőket az egész ország te­rületén a 04-es számon lehet. Személygépkocsin csak olyan könnyű sérült szállítható el azonnal elsősegélyre, akiről megállapítható, hogy az ilyen szállítás nem ront állapotán. A mentők érkezéséig fel kell mér­ni a legsürgősebb teendőket, s határozott, nyugodt intézkedés­sel fel kell osztani a feladato­kat a jelenlévők között (tele­fonálás, elsősegély, járó motor leállítása, tűzoltás stb.) Mindig az eszméletlen sérülté az elsőség az ellátásban, mert őt fenyegeti olyan életveszély, amit laikus is elháríthat (példá­ul megfulladhat, ha nyelve hát­racsúszik vagy szája, orrnyílá­sa földdel, vérrel, hányadúkkal van tele stb.). Eszméletlen sé­rültet — éppen a fentiek miatt — tilos hanyatt fektetni! A he­lyes fektetés: oldalfekvés, egyik lábának behajtásával megaka­dályozva, hogy hasra forduljon. Az eszméletén lévő sérültet ál­talában hanyatt fektetjük, szűk. ség esetén betakarjuk. Eszméletlenség mellett a lég­zés és a vérkeringés megszűné­se a halál beálltának iele. Tudni kell azonban, hogy a hirtelen halál beállta után, négy-öt percen belül aT ese­ték egy jelentékeny részében a sérült még újraéleszthető. Erre számtalan példa van a világon, hazánkban is egyre több ered­ményes újraélesztés történik A sérült élete tehát azon múlhat, hogy akad-e olyan személy a közelben, aki e^övid időn be­lül meg tudja kezdeni újra­élesztését. A teendő tehát sor­rendben a következő: a nem légző, eszméletlen sérültet a hátára fektetni, fejét jól hátra, szegni a nyak alópolcolásóval; a sérült száját, orrát szükség esetén kitisztítjuk, mellétérde­lünk, arcára zsebkendőnket vagy valami más ruhadarabot terítünk, száját befogjuk, tele­szívjuk tüdőnket levegővel, azt a zsebkendőn keresztül a sé­rült orrába fújjuk. Ha helyesen végezzük, a sérült mellkasa emelkedik. (A sérült tüdejét egyébként a száján keresztül is felfújhatjuk, de csak akkor, ha valami miatt az orrán át ezt nem tehetjük meg). A befújás végeztével a levegő kiáramlik a sérült orrnyílásán. Mivel a csuk. lópulzus vagy a nyaki verőér lüktetése sem tapintható, egy­más után végzett levegőbefúvás Trabant Lim. (Bp.) 11 928 Trabant Lint. (Győr) 10 843 Trabant Lim. Hycomat 13 265 Trabant Combi Hycomat 82 Trabant Combi (Bp.) 4 853 Trabant Combi (Győr) 3 406 Wartburg Lim. (Bp.) 8 134 Wartburg Lim. (Győr) 4 786 Wartburg de Luxe (Bp.) 10 964 Wartburg de Luxe (Győr) 5 954 Wartburg de Luxe tolótetős 2 100 Wartburg Lim. tolótetős 1 350 Wartburg Tourist (Bp.) 4 172 Wartburg Tourist (Győr) 1 612 Skoda 105 S (Bp.) 6 349 Skoda 105 S (Győr) 5 547 Skoda 120 L (Bp.) 11 278 után meg kell kísérelni a szív­működés megindítását külső szívmasszázzsal. Ez úgy törté­nik, hogy a sérült jobb oldalára térdelve, a sérült szegycsontjá­nak alsó részére fektetjük jobb tenyerünket, erre bal tenyerün­ket és két kezünkkkel egyszer­re hirtelen szapora, erős nyo­másokat alkalmazunk egymás­után kb. 30-szor, majd megint kb, 5 erőteljes befúvás, majd megint 15 szívmasszázs, így is­mételve felváltva addig, amíg mentő vagy orvos a helyszínre nem érkezik, vagy amíg a sé­rült légzése, szívműködése meg nem indul. Szükség esetén egy órán túl is folytatni kell váltott el sőseg él yn y ú jtókka I. A fulladás melllett a vérzés igényej még azonnali ellátást. Leggyorsabban a verőeres vér. zés okoz életveszélyt, aminek az a jellemzőié, hogy a világos­piros vér lüktetve de erős su­gárban ömlik a sebből. Teen­dő: a vérzés helye és a szív között, legtöbbször a combon és a felkaron erős szorítókötés bármivel, szükség esetén nad­rágszíjjal, nyakkendővel. A kö­tés alá dugott golyóstollal, csa- varhúzóvai megcsavarhatjuk a szorítókötést addig, amíg a vérzés nem csökken jelentősen. Ezt a szorítókötést másfél1 órá­ig hagyhatlak így megszorítva. Ha nem végtagon van a verő­eres vérzés, hanem* például a törzsön, nyakon, itt a vérző seb erős nyomásával, vagy gézipó- lyával (de sohasem vattával) betömve a sebet, csillapíthat­juk a vérzést, A vívőeres vérzés jellemzői: sötétebb vér, kisebb erővel, nem lüktetve, sugárban, hanem folyamatosan folyik. Ve­szélye kisebb, nyomókötéssel rendszerint elállítható (a verő. eres vérzésnél alkalmazott szo­rítókötés itt káros, fokozhatja a vérzést). Csonttörésnél első teendő a törés rögzítése. Kartörésnél el­sősegélyként felkötjük a kart háromszögletű kendővel, sállal. Lábtörésnél a láb alá vagy mellé rögzítésként erősebb bo­tot ernyőt, levegőpumpát kö­tünk. Gerinctörés gyanúja ese­tén fokozott óvatosság szüksé­ges, a túlzott igyekezettel árt­hatunk a sérültnek, végleges bénulást vagy halált okozha­tunk. Gerincsérülés gyanúja esetén ('mozgásra fájdalom) ve. szélyes a beteg erőszakolt ki- rángatása a sérült gépkocsiból vagy vonszolása. Egy-két se­gélynyújtó ne kezdjen ilyen sé­rült szállításához, hacsak nem fenyegeti újabb veszély (rabba, nős, égés) a sérültet Gyakran célszerű az ilyen sérültet a he­lyén hagyni a mentők érkezé­séig, Egyébként gerinc, és me-, dencesérülés gyanúja esetén a sérültet kemény alapra ha­nyatt fektetjük, eszméletlenség esetén oldalára. Ideiglenes számításuk is csak így történhet. A leírtakból kitűnik, hogy a legelemibb elsősegélynyújtás nem igényel orvosi képzettsé­get, csak elhatározás, emberies­ség kérdése. Elsajátítása mai életünkben mindnyájunknak el­kerülhetetlen kötelessége.. Skoda 120 L (Győr) 8 441 Skoda 120 GLS (Bp.) 304 Polski FIAT 1500 3 532 Polski FIAT 126 (Bp.) 14 825 Polski FIAT 126 (Győr) 4 439 Lada 1200 (Bp.) 19 194 Lada 1200 (Győr) 5 713 Lada Combi (Bp.) 4 585 Lada 1300 S (Bp.) 8 503 Lada 1300 S (Győr) 2 045 Lada 1500 (Bp.) 8 496 Lada 1500 (Győr) 2 325 Lada 1600 (Bp.) 3 556 Dacia (Bp.) 10 919 Moszkvics 11 594 Zastava 1 165 A motorfék csapdája Gépkocsiátvételi sorszámok

Next

/
Oldalképek
Tartalom