Dunántúli Napló, 1983. január (40. évfolyam, 1-30. szám)

1983-01-18 / 17. szám

2 Dunántúli fígplo 1963- január 18., kedd Vasárnap hajnalban, 71 éves korában, súlyos betegségben zágrábi otthonában meghalt Vladimir Bakarics, a jugoszláv államelnökség alelnöke, a JKSZ KB elnökségének tagja. A zágrábi jogi karon szer­zett diplomával ügyvédként te­vékenykedett, 1932-től vett részt a forradalmi munkásmozga­lomban. 1933-tól volt tagja a Jugoszláv Kommunista Pártnak. 1941-ben ő volt az egyik meg­szervezője Horvátországban a felkelésnek, és ő volt a nép­felszabadító háború ottani egyik irányítója, a horvátor­szági felszabadító hadsereg és partizán osztagok főparancs­nokságának politikai biztosa. 1944 októberétől a Horvát KP KB titkára volt. A felszabadu­lás után magas párt- és álla­mi funkciókat töltött be a Hor­vát SZK-ban és a JSZSZK-ban, így 1945-től 1954-ig a horvát kormány elnöke, 1954-től 1963-ig a horvát parlament el­nöke volt, és betöltötte a Hor­vát KSZ KB elnöki tisztségét is. A JKSZ valamennyi háború utáni kongresszusán a Köz­ponti-Bizottság tagjává válasz­tották, tagja volt a JKSZ KB végrehajtó bizottságának, a JKSZ elnöksége végrehajtó iro­dájának, a 10. és a 11. kong­resszustól pedig a JKSZ KB elnökségének is. A JSZSZK elnökségének tag­jává 1974-ben és 1979-ben vá­lasztották meg. 1982. május 14- én választották meg a jugo­szláv államelnökség alelnöké- vé, a JKSZ 1982 júniusi kong­resszusán pedig a KB elnökség tagjává. Vasárnap délelőtt Belgrádban a jugoszláv állam­elnökség és a JKSZ KB elnök­sége együttes rendkívüli ülésen emlékezett meg Vladimir Baka­ncsról, méltatva az elhunyt forradalmár politikus kimagas­ló érdemeit. Vladimir Bakan­csot kedden temetik el Zág­rábban. * A Magyar Szocialista Mun­káspárt Központi Bizottsága és a Magyar Népköztársaság El­nöki Tanácsa táviratban fejezte ki részvétét a Jugoszláv Kom­munisták Szövetsége Központi Bizottsága elnökségének és a Jugoszláv Szocialista Szövet­ségi Köztársaság elnökségé­nek dr. Vladimir Bakarics, a JSZSZK alelnöke, a JKSZ KB elnöksége tagja elhunyta al­kalmából. A Pravda a libanoni- izraeli tárgyalásokról Szembetűnő tény, hogy az Egyesült Államok részvételével folyó libanoni—izraeli tárgya­lásokon háttérbe szorult az iz­raeli csapatok libanoni terület­ről történő azonnali kivonásá­nak kérdése és ezt a problé­mát csupán „az összes külföl­di fegyveres erők evakuáció- jának" összefüggésében kí­vánják tárgyalni — állapítja meg a Pravda hétfőn. A helyzet logikája szerint a tárgyalásoknak az agresszor azonnali kivonulásáról kellene folyniok. Ezt követelik az ENSZ határozatai is. Tel-Aviv azon­ban ragaszkodik ahhoz, hogy Libanon déli részén „bizton­sági övezetet” alakítsanak ki és számít a megszállás fenntar­tásának lehetőségére. Izrael újra és újra a kato­nai zsarolás eszközeihez folya. módik, hogy rákényszeríthesse feltételeit Libanonra, s igyek­szik elterelni a figyelmet arról, hogy egy újabb arab ország területét szállta meg. Minden erejével azon van, hogy meg­szilárdítsa a megszállást, és újabb arab-ellenes agressziók kiinduló pontjává tegye ezt a területet. Valójában egy szuve­rén arab orszáq felosztásáról van szó — állapítja meg a Kommentar Észak-Amerika két nagy or­szágával kapcsolatban Noka- szone japán kormányfő ugyanazon a napon volt ven. déglátó és vendég. Hétfőn még tokiói rezidenciájában fogadta Pierre Elliot Trudeau kanadai miniszterelnököt, majd nem sokkal később re­pülőgépe elindult Washington felé Vendéglátóként Nakaszo- nénok összehasonlíthatatla­nul könnyebb dolga volt, mint vendégként — immár az Egyesült Államokban — van. Tokiónak Washingtonhoz és a nyugat-európai fővárosok­hoz fűződő kapcsolataihoz képest az Ottawához való vi­szony csaknem felhőtlennek számít. Japán Kanada máso­dik legfontosabb kereskedelm; partnere a két ország árufor­galma tavaly átlépte a nyolc, milliárd dolláros határt. Rá­adásul e gazdasági kapcso­latok jellege olyan rendha­gyóén különleges (Japán el­sősorban nyersanyagot impor­tál Trudeau országából), hogy Pravda és hozzáfűzi: Izrael és az Egyesült Államok törekvé­seit nem lehet másként érté­kelni, mint egy szuverén arab ország függetlensége és terü­leti épsége elleni merényletet — állapítja meg a Pravda. Vogel interjúja a Spiegelben A szocialista országok — mindenekelőtt a Szovjetunió — leszerelés, javaslatai utón most az Egyesült Államokon a sor, hogy megfelelő válasszal előse­gítse az európai közép-hatótá­volságú fegyverek csökkentésé­ről folyó genfi tárgyalások si­kerét — jelentette ki Hans- Jochen Vogel, a Német Szociál­demokrata Párt kancellárjelölt­je, a Der Spiegel hétfői számá­ban megjelent interjújában. Az SPD mindkét nagyhata­lomtól a fegyverkezésj verseny befejezését várja, és miután a Szovjetunió Jurij Andropov ja­vaslataival elmozdult eredeti álláspontjáról, most a Reagan- kormánynak is mozdulnia kell — mondta Vogel. A szociáldemokrata jelölt nyi­latkozatában részletesen ismer­tette azokat az információkat, amelyeket a szovjet vezetőktől kapott moszkvai tárgyalásai so­rán. Vogel igen pozitívan érté­kelte a szovjet javaslatokat, + TOKIÓ: Négynapos láto­gatásra vasárnap Tokióba ér­kezett Pierre Trudeau, kanadai miniszterelnök. Trudeau előző­leg az ASEAN tagállamaiban tett körutazást. A látogatás cél­ja elsősorban gazdasági jelle­gű. Japán Kanada második legfontosabb kereskedelmi part­nere; a két ország közötti áru­forgalom összértéke tavaly meg­haladta a 8 milliárd dollárt. Kanada — ebben szinte egye­dül áll a nyugati államok sorá­ban — a Japánnal való keres­kedelmében hagyományosan többlettel rendelkezik. A több­let, amely túlnyomóan a nyers­anyagszállításoknak köszönhető — 1982-ben 1,2 milliárd dollárt tett ki.. ♦ DAMASZKUSZ: A különbö­ző palesztin szervezetek Tripoli- ban tartott és vasárnao véget ért tanácskozásán elfogadott nyilatkozat elítéli Reagan ame­rikai elnök közel-keleti rendezé­si tervét, mert az figyelmen kí­vül hagyja a palesztin nép el­idegeníthetetlen jogait. A nyi­latkozat fegyveres harcot sür­get Palesztina felszabadításáért és elutasítja Izrael elismerésé­nek minden formáját, így a ve­le folytatott tárgyalásokat is. A résztvevők felszólítják az arab országokat, hogy utasítsák el a libanoni—izraeli tárgyalásokat, mert ezeknek olyan szerződés megkötése a céljuk, amely sér­tené Libanon szuverenitását. ♦ BUDAPEST: Hétfőn a SZOT székházában megkezdő­dött a szocialista országok szak- szervezeti központjai nemzetközi titkárainak és osztályvezetőinek háromnapos tanácskozása. A bolgár, csehszlovák, kubai, ma­gyar, mongol, NDK, román, szovjet és vietnami szakszerve­zetek képviselői a nemzetközi szakszervezeti mozgalom idő­szerű kérdéseiről folytatnak esz­mecserét. A Szakszervezetek Or­szágos Tanácsa nevében Gás­pár Sándor, a SZOT főtitkára üdvözölte a tanácskozást. ♦ PÁRIZS: Harmincöt ismert francia tudós azzal a felhívás­sal fordult tudóstársaihoz, hogy kapcsolódjanak be a leszerelé­sért folytatott mozgalomba. A tudósoknak, bármilyen meggyő- zödésűek legyenek is, harcol­niuk kell azért, hogy tudásuk az emberiség jólétét és ne a fegy­verkezési versenyt szolgálja — mutat rá a felhívás. A tudósok, felszólították kollégáikat: ve­gyenek részt az értelmiség kép­viselőinek január 29-én meg­nyíló értekezletén, amely a bé­ke és a leszerelés kérdéseivel foglalkozik majd. + PÁRIZS: Giscard d'Estaing, volt köztársasági elnök, a már­ciusi községtanácsi választások közeledtével egyre aktívabban lép lel a francia belpolitikában. Vasárnap este az Europe—1 rá­dióban nyilatkozott és azt a meggyőződését hangoztatta, hogy a választásokon a írandók kifejezésre juttatják majd „nyugtalanságukat és csalódá­sukat". Ha ez bekövetkezik — mondotta — a köztársasági el­nöknek meg kell változtatnia az eddigi politikát, vagy pedig parlamenti választásokat kell NAGYVILÁGBAN Marjai József a KGST vb ülésén ■ Marjai József miniszterelnök­helyettes, hazánk állandó KGST-képviselője vasárnap délután Moszkvába érkezett a Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsa végrehajtó bizottsá­gának 105. ülésére. Marjai Jó­zsefet a repülőtéren Nyikolaj Talizin miniszterelnök-helyet­tes, a Szovjetunió állandó KGST-képviselője fogadta. A végrehajtó bizottság ülése kedden délelőtt kezdődik a szovjet fővárosban. ♦ WASHINGTON: A kalifor­niai Sacramentóban vasárnap véget ért az amerikai Demokra­ta Párt kaliforniai szervezetének konvenciója, amelynek szónokai kivétel nélkül bírálták a hatal­mon lévő kormányzat konfron- tációs külpolitikáját. A konven­ció tulajdonképpen az első je­lentős felmérése volt a párton belüli erőviszonyoknak a gya­korlatilag máris megkezdődött 1984-es elnökválasztási harc­ban. Ezek szerint a legnépesebb amerikai állam demokrata akti­vistáinak 40 százaléka, a párt egyszerű tagjainak pedig 60 százaléka Alan Cranston szená­tort választaná ma a párt je­löltjének. A második helyet eb­ben a versenyben az országos felmérésekben első helyen álló Walter Mondale foglalta el. Az ankarai repülőtéren hóviharban próbált meg leszállni ez a török repülőgép, s a betonhoz csapódott, ahol darabokra tört. A halottak száma: 39. Managuaf nyilatkozat Képünk nem valami anti-feminista mozgalom reklámja, hanem pil­lanatfelvétel az NSZK-beli Grenzach-Wyhlen-ből, ahol a lányok és asszonyok hagyományos felvonulásával megkezdődött a farsang. A sas és a felkelő nap Kanada a felkelő nap orszá­gával, egyetlen nyugati part­nerként, nem defititet, hanem 1,2 milliárd dolláros többletet mondhat a magáénak. Ugyanakkor a japán—ame. rikai gazdasági kapcsolatok­ban az ismert okok miatt az amerikai sas 18 milliárd (!) dollár deficittel a csőrében kénytelen lebegini. Ennek csök­kentésére, egyfajta japán „önmérséklet” eléfésére az egymást követő washingtoni kabinetek eddig egy sor ered­ménytelen lépést tettek. Most Ronald Reagannak a jelek szerint van esélye arra, hogy Tokiótól valódi engedménye, két csikarjon ki. Úgy tűnik, az eddigi japán kormányfők közül Nakaszone tartja a legfontosabbnak a japán—amerikai viszony te­hermentesítését, akár politi­kai és anyagi áldozatok árán is. Ha van gondosan előké­szített utazás, a hat hete hi­vatalban lévő japán minisz­terelnök első washingtoni utazása biztosan az. Ami az engedményeket illeti, Naka­szone a következőket vitte utazótáskájában az amerikai fővárosba: 0 Közvetlen utazása előtt pontot tett egy másfél étves vita végére és a Tokióban lefolytatott kétoldalú tárgya­lásokon ígéretet tett az ame. rikai vendégeknek japán ha­ditechnológiai újdonságok (az alkotmány által egyéb­ként tiltott) átadására. A Pen­tagon nem csinál titkot ab­ból, hogy nagy szüksége van a közismerten fejlett japán mikroelektronika és más tu­dományának vívmányaira. @ Első újévi sajtóértekez­letén olyan vám- és egyéb intézkedéseket jelentett be, amelyek alkalmasak az ame. rikai deficit némi csökkenté­sére. 0 Útja előtt a kormányfő Nyugat-Európába küldte kül­ügyminiszterét, Abe Sintarát, hogy megpróbálja enyhíteni a japán'és a Közös Piac gaz­dasági feszültségeit — ezzel segítő kezet nyújtva a szov­jetellenes összefogást szorgal­mazó Washingtonnak. 0 Közvetlenül washingtoni látogatását megelőzően Na­kaszone maga utazott Szöul, ba. hogy rendezze kapcsola­tait a Washington által a térség egyik stratégiai kulcs­országának tekintett Dél-Ko. reával. © Amerikai partnereinek kilátásba helyezte a fegyver­kezést valójában megtiltó al­kotmány felülvizsgálatát és ezzel a korábbinál sokkal na. gyobb anyagi—katonai terhek vállalását a Csendes-óceán tágabb térségében. Ennek ellenére a megfigye­lők nem jósolnak könnyű tár­gyalásokat. Reagan amerikai elnök ugyanis igyekszik majd még többet követelni vendé­gétől, Kissinger egykori tanít­ványától, aki viszont tudja: hazájában mór az eddigi en­gedmények is népszerűtlenek, ez pedig az idei választási esztendőben csak belpolitikai nehézségeit fokozhatja. Harmat Endre Latin-Amerika és a karibi térség helyzetét mélyrehatóan, átfogóan elemezte az el nem kötelezett országok képviselői­nek managuai tanácsokzása. Kimutatta a problémák okát, és megjelölte a megoldásukhoz vezető utat — mondotta a ni- caraguai fővárosban Isidoro Malmierca kubai külügyminisz­ter. — A managuai nyilatkozat néven ismertté lett záródoku­mentum felsorolja, hogy az im­perialisták hol avatkoznak ma be országaik belügyeibe, egy­szersmind felhívást tartalmaz a problémák, tárgyalások útján történő rendezésére — hang­súlyozta Malmierca. Rámuta­tott, hogy a politikai tárgyalá­soknak Salvadorban is mi­előbb meg kell kezdődniük a hazafias erők képviselőinek bevonásával. Közölte, hogy Kuba kérésére bemutattak a managuai érte­kezleten több dokumentumot, amely bizonyította: az Egyesült Államok közvetlenül befolyásol­ni próbálta egyes küldöttségek magatartását. Ez az imperialis. ta beavatkozás szemléletes pél­dája volt. Kuba külügyminisztere fontos körülménynek mondotta az el nem kötelezett országoknak La- tin-Amerikával vállalt szolida­ritását.-f KAIRÓ: Az egyiptomi ál­lamfő egységre szántotta tel a politikai erőket, és nagyobb együttműködést kért az ellen­zéktől az ország feladatainak, mindenekelőtt gazdasági cél­jainak javára. Az elnök, Hoszni Mubarak olyan időpontot vá­lasztott kj erre a figyelmeztetés­re, amikor az ellenzék csípősen bírálja a néhai Szódat elnök politikájával azonosuló szemé­lyiségeket, s rajtuk keresztül Szódat politikai örökségét, a bírált jobboldal pedig Szódat elődjének, Nasszer elnöknek le­járatásával próbál visszavágni. LAPZÁRTA Egyiptom reméli, hogy meg­javíthatja kapcsolatát az arab országokkal, és tőkéjük segít­ségével növelheti fegyverexport­ját. Mohamed Abdel Halim Abu Ghazala, Egyiptom had­ügyminisztere szólt erről egy hétfőn nyilvánosságra hozott interjúban. Ghazala a Roz El- Juszef című hetilap tudósitójá­nak elmondta, hogy Egyiptom szívesen közreműködne olyan problémák megoldásában, amelyek jelenleg feszültté te­szik viszonyát egyes arab part­nereivel. Egyiptom az Arab- öböl három országával, közöt­tük Szaúd-Arábiával közös ha­diipari szervezetben egyesülve fejlesztette hadiiparát, e szer­vezet azonban a különbéke- szerződés után széthullott. Egyiptom fegyverexportjáról szólva, amely Abu Ghazala egyik korábbi nyilatkozata sze­rint tavaly elérte az egymilliárd dollárt, a miniszter kijelentet­te: jelentősebb arab beruhá­zásokra és piacokra lenne szük­ség az egyiptomi hadiipari bá­zis, technológia és szakértelem fokozottabb kiaknázásához. Ajándékakció! A MÉH PÉCS-KERTVAROSI OLCSÓ ÁRUK BOLTJÁBAN kapható * natúr juhbőr * műszőrme * nylon- és pamutjersey * muszlin * karton * krepp * flanelt * farmer­ek különböző szövetek * egyéb méteráruanyagok kg-os áron valamint * mosogatók és szines zuhanytálcák. FENTI ÁRUCIKKEK 500,- FT ÉRTÉK FELETTI VASARLASA ESETÉN AJÁNDÉKTÁRGYAT ADUNK! AJÁNDÉKAKCIÓ 1983. JANUÁR 31 -IG.

Next

/
Oldalképek
Tartalom