Dunántúli Napló, 1982. december (39. évfolyam, 330-358. szám)

1982-12-22 / 351. szám

December 27-29.: Gyöngy Kupa női terem- labdarúgó­torna December 27—29. között női teremlabdarúgó-tornát rendez­nek Pécsett a városi sportcsar­nokban. A létesítményben ez ideig a labdarúgás még nem szerepelt műsoron, így bizonyá­ra nagy érdeklődés nyilvánul meg a Gyöngy Kupa iránt. A torna résztvevői: Sylvester Nyomda (Szombathely), László Kórház, Femina és Pécs-válo- gatottja. A mérkőzésekre na­ponta 17 és 18 órai kezdettel kerül sor. A csapatok közül a legismertebb a Femina, de a László Kórház is ért el már fi­gyelemre méltó eredményeket. A szombathelyiek 1976 óta vesznek részt különböző baj­nokságokon. Pécs válogatottját a Sopiana Gépgyár a Tanácsi Építők és a Dohánygyár együt­teseiből alakították ki. Elnökségi ülés az MLSZ-nél Kedden tanácskozott a Ma­gyar Labdarúgó Szövetség el­nöksége, amelyen részt vett és felszólalt Buda István állam­titkár, az OTSH elnöke is. Az egész napos vita középpontjá­ban a labdarúgás fejlesztésé­re hozott 1980-as OTSH-hatá- rozat ellenőrzése állott. Az elnökség megállapította, hogy bár a feltételek kedve­zőek voltak, több ponton még­sem sikerült az előrelépés. Szó esett az elkövetkezendő négy esztendő munkájáról', és a legfőbb feladatként azt hatá­rozták meg, hogy a munkát tervszerűbben, kövejkezeteseb- ben irányítsák a magyar lab­darúgás minden szintjén. Még többet és jobban kell támasz­kodni a szakbizottságok tevé­kenységére, keresni kell azo­kat a szövetségeseket, akik a magyar labdarúgás különböző területein lrépesek hatékony se­gítséget nyújtanL Erősen kell törekedni a továbbiakban a szakmai munka színvonalának emelésére, hogy mind sport­egyesületi, mind válogatott szin­ten közelebb kerüljön a ma­gyar labdarúgás a nemzetkö­zi élvonalhoz. Kakas már a Vasasban edz Kakas Lászlót a Ferencváros kiadta a Vasasnak és a válo­gatott kapus már új klubjában edz, Angyalföldön. Röviden Kézilabda. A legjobb pécsi középiskolás kézilabda-csapa­tok Eszéken mérkőztek az ottani Középiskolás ' Központ együtte­seivel. A Leöwey G. fiúgárdája 7 góllal nyert, a Radnóti Szak- középiskola leánycsapata egy góllal kapott ki. Asztalitenisz. Jól szerepelt a Salgótarjánban rendezett orszá­gos I. o. versenyen Gyén László, az U. PEAC fiatal aszta- liteniszezője. A tavaly még ser­dülő korú sportoló az ifjúsági mezőnyben a legjobb 8 közé jutott. Tömegsport. A Munkahelyi Olimpia keretében a pedagó­gusok számára megyei döntőt rendeztek asztalitenisz sport­ágban. A férfiaknál csapatban a JPTE Jog és Közgazd. Kar, egyéniben Mausz Antal (Majs) győzött, a nőknél a csapatver­senyt a Siklósi járás együttese, az egyénit Miksa Lajpsne (Ké­mes) nyerte. A PMSC elnökségi ülése EB-, vb-pont nélkül ülést tartott tegnap a PMSC elnöksége. Ezen a fő napirendi pont a klub 1982. évi olimpiai felkészüléséről készített jelentés megvitatá­sa volt. Elhangzott, hogy az egye­sület versenyzői felnőtt EB-n, vb-n idén nem szereztek pon­tot. Ez azt is jelenti: pillanat­nyilag olyan tudású és korú sportolóval nem rendelkez­nek a piros-feketék, oki teljesítményével jelentős, nem. zetközi élvonalbeli eredményt érne el. Anyagi nehézségek miatt kiemelkedő tudású sportoló átigazolását nem tudták megoldani, a klub olimpiai kerettagjainak tel­jesítménye nem javult — ezek a szerényebb szereplés okai. Ha mindezeken sikerül javítani, csak akkor lehet megvalósítható a cél, hogy az oda esetleg eljutó PMSC- versenyzők Los Angelesben a korábbi tervek szerinti há­rom-négy olimpiai pontot begyűjth essenek. Az elnökség az 1982. évi olimpiai felkészülésről és a további feladatokról szóló beszámolót elfogadta, majd egyebeket tárgyalt. A legjobb hazai BBK­páros "M Az „aranykezű tuningmester Az egész ott kezdődik, hogy van egy fanatikus és megszál­lott autószerelő, akit Hómon Ti­bornak hívnak. Amikor a Pécsi Volánhoz került, már volt némi rutinja, hiszen annak idején többek közt Donáczi György 128-as Fiatját is sikerrel „fé­sülte”. Szuhanyik László barát­jának tervezett egy gruppe 2-es Lada motort. Hónapokig kísér­letezett .dolgozott rajta, míg elkészült. Szinte minden apró motoralkatrészt saját kezűleg alakított át. Háman Tibor mun­kájának gyümölcse igazán az 1982-es évadban érett be. Nem­csak tuningolhatta már barát­ja versenyautóját, hanem navi­gátorként ülhetett a jobb olda. li ülésen. Minden időik legerő­sebb' hazai gruppe 2-es, va­gyis tuningolt Ladáját építette meg a 27 éves fiatalember, s ezzel az autóval a tehetséges Szuhanyik László a szocialista országok közötti BBK-rali ver­A hazai mezőny legerősebb gruppe—2-es Ladájában száguld a Szuhanyik—Hómon páros senyeken az abszolút 6. helyre érkezett — Nagyon sok pénzbe ke­rült, míg az autó jó lett. Több mint 10 000 forintot ér csak a 320 fokos speciális vezérelő-1 tengely, amely a lóerőik titka — mondja Hóman Tibor. — Ren­geteg korábbi tapasztalatot hasznosítottunk, s így sikerült egy üzembiztosnak mondható 120—130 lóerős rali-Ladát épí­teni. A speciális és házilag ösz- szeállított váltó jobb esetben két versenyt bír ki, a motor főbb részeit versenyenként cse. rélni kell. De ez a munka most megérte. Hét versenyből állt idén a BBK. A rendkívül ke­mény Orosz Tél ralival kezdő­dött. Végig jégen és hóban autóztunk, sajnos, nem meg­felelő gumikkal, így csak a 27. helyen végeztünk. Itthon foly­tattuk, a Mecsek ralival, amely első ízben lett BBK-futam. Itt végre mjnden együtt volt, de csak abszolút hatodikak lettünk. A bulgáriai 4-es szorzójú Airanyhomok ralin az első öt helyen nyugati kocsik végeztek, mi a 12. helyre futottunk be. A romániai Tulceából indult a Du­na rali, amelyen alig járható erdei utak és gyors aszfaltpá­lyák váltották egymást. Itt a se. bességváltónk 3. fokozata kap- csolhatatlan lett, mégis sike­rült a 9. hely. A cseh Tátra ralin beértünk 0 14. helyre. Ke. mény próba volt az NDK-beli Wartburg-rali is, ahol csupán a mezőny fele ért célba, a fel­ázott agyagpólyák miatt. Már nagyon megviselt autóval ver­senyeztünk; a kipufogógáz be­jött a fülkébe, ettől szenved­tünk, és megrepedt a hátsó híd is, de azért miénk lett a 9. hely. Végül is a BBK-értékelés abszolút 6. _helyén, a legjobb magyarként végeztünk, s csak egy ladás páros, az abszolút bajnok észt Yunpuu—Tlmusk kettős végzett a Skodák és Po- lonézek előtt. A felkészítésben nagy segítséget kaptunk, első­sorban a Pécsi Volántól, akik­nek támogatása nélkül nem ér­hettünk el volna ilyen ered­ményt. Fekete Kálmán Villa boldog A pálya széléről Nem volt nagy vonzereje Pécsett a szombat-vasárnapi mesterfokú tornászbajnokság­nak, családias körben, né­hány száz néző jelenlétében zajlott a városi sportcsarnok­ban. Mintha sejtettek volna va­lamit előre a szurkolók, azt, amiben a szakemberek véle­ménye is megegyezett: nem túl magas színvonal jellemez­te a versenyt. Sokan, azt han­goztatták, hogy nagyon ké­sőn rendezett bajnokság volt, a versenyzők majdnem mindegyike igencsak« elfá­radt az idény végére. Rengeteg rontott gyakorlat akadt. Szombaton, az egyénj összetettben hibázott a fér­fiaknál Mókus és Altorjai is, gyengén ment Paprikának, így meglepetésre a győri Borkai végzett az első helyen. A nőknél Zsilinszky kiválása (megsérült), után a dunaúj­városi Juhász lett a legjobb, bár ő sem tornászott hibát­lanul. A szerenkénti döntők a férfiaknál a több szeren a fi­náléba jutott Donáth sikerét ígérték, ő viszont influenzája miatt visszalépett, ezért csak Kovács (Bp. Honvéd) tudott duplázni, korláton és nyújtón is nyert. Minden szeren más­más győzött a nőknél, akik megosztoztak az elsőségeken. Forgács Róbert, a Magyar Torna Szövetség főtitkára di­csérte a pécsi rendezést és azt is mondotta, hogy a tor­nászok szeretnek a Mecsek- aljára jönni. Eszerint jövőre is megkaphatja a lebonyolí­tási jogot Pécs. Remélhetőleg a résztvevők akkor magasabb színvonalú produkciókkal kö­szönik meg a vendéglátást. * Az Universitas PEAC sakk- szakosztályának zömmel ser­dülőkből álló csapata a ta­valyihoz hasonlóan első lett a Pécs város és városkörnyéki felnőtt csapatbajnokságon. A Komor Péter, Kiss Ele­mér, Lakatos Viktória és Mörk László alkotta csapat a 10 fordulós bajnokságban 75 százalékos eredményt ért el és végig veretlen maradt. Az egyesület a bajnoksá­got nyert csapat mellett még két serdülőcsapatot indított, amelyek közül az egyik hete­dik lett. Mindez Bereczki Pé­ter edző és Lakatos Árpád szakosztályvezető sok éves lelkes és eredményes nevelő­munkájának az eredménye. A szép sikerhez az is je­lentős mértékben hozzájá­rult, hogy a szakosztály bá­zisszerve, a pécsi Janus Pan­nonius Tudományegyetem, évek óta ideális feltételeket biztosít a sakkozni vágyó fia­talok számára. Utánpótlás­nevelésből jelesre vizsgázott az Universitas PEAC sakk- szakosztá lya. A Török Labdarúgó Szövet­ség hivatalosan bejelentette a FIFA-nál, hogy csapata vissza­lép az 1984. évi Los Angeles-i nyári olimpiai játékok labdarú­gó tornája selejtező mérkőzé­seitől. Törökország a magyar, a szovjet, a bolgár és a görög olimpiai együttessel küzdött voina egy csoportban a Los Angelesbe jutásért. A törökök visszalépésével a magyar olim­piai együttes szabaddá válik 1983. március 16 ra és novem­ber 9-re, ezeken a napokon ke­rült volna ugyanis sor a két találkozóra. A törökök előtt Ausztria is visszalépett az olimpiai selej­tezőktől. Magyar kosárlabda, ’82 Lezárult a férfi és női ko­sárlabda-bajnokság őszi idé­nye, a nemzetközi kupákban már csak januárban lépnek pályára ismét a még verseny­ben lévő csapatok, s a válo­gatott skandináviai túrája is 1983-ban lesz. Minden tekin­tetben megvonható tehát a sportág idei mérlege. Ezt tet­ték a szövetség vezetői. Killik László, a női váloga­tott szövetségi kapitánya: — A tavalyi pontvadászat' hoz képest süllyedt a színvo­nal, s ez sajnálatos módon el­sősorban az élcsapatoknál volt tapasztalható. Hiába vár­tuk kiemelkedő tehetségű fia­tal kosárlabdázók felbukka­nását; feltűnt, hogy az ifjú évjárat képviselői technikai­lag mennyire képzetlenek — Kétarcú évet zártak férfi kosárlabdázóink - vette át a szót Ránky Mátyás, a férfiak szövetségi kapitánya. - A nemzetközi kupákban, főként ősszel kellemes meglepetések sorozatát okozta a Bp. Hon­véd, a ZTE és a MAFC. Ezek a sikerek felvillantották a re­ményt: nem áthidalhatatlan a magyar kosárlabdát az euró­pai élmezőnytől elválasztó szakadék. Azt azonban, hogy a reménykedésnél még nem jutottunk tovább, a bajnokság unalmas, jellegtelen mérkőzé­sei bizonyították. Valójában csak a ZTE hívta fel magára a figyelmet, a többiek „arc­nélküli” csapat benyomását keltették. kétéves szerződést írjak alá a Tottenham Hotspurshoz". A szurkolók is örülnek Ardiles visz. szatérésének, a szakvezetés azonban gondban van, mivel Villán és Ardilesen kívül még két kitűnő középpályásuk van, Hoddle és Mabbut, akik leg- útóbb remekül szerepeltek a válogatottban, a Luxemburg elleni EB-selejtezőn. KI VOLT BARANYA LEGJOBB SPORTOLÓJA 1982-BEN Férfiak 1..................................................................................................... 2. ...... .................................................................... 3 .................................................................................................... N ők 1..................................................................................................... 2................................................................................. 3. ...'.............................................................................................. A pályázó neve: ..........................;.......................................... L akcíme: ..................................................................................... HUNGAROTON HflNGLEMEZflJáNLIlTUNK • SLPX 12252 Kodály: Páva-variációk, Galántai táncok 70 Ft • SLPX 11644 Ravel: Boleró 70 Ft • CM 03011-12 Beethoven: Hegedűverseny 70 Ft • FL 3334 Nápolyi dalok - Carlo Bergonzi 120 Ft • SLPd 12357 Csajkovszkij: Vonósszerenád 80 Ft • SLPX 12074 Csajkovszkij: b-moll zongoraverseny 70 Ft Ezen kivül számos, szebbnél szebb hanglemezből választhat, , ha meglepetést akar szerezni I40NZUM önmagának, vagy másoknak. ÁRUHÁZ Dunántúlt napló Az MSZMP Baranya megyei Bizottságának lapja Főszeikesztő: Mitzki Ervin Főszerkesztő-helyettesek Baling József és Lombos! Jenő Kiadja a Baranya megyei Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: Braun Károly Szerkesztőség és kiadóhivatal: Pécs. Pf 134. Hunyadi út 11. 7601 Telefon: 15-000. 19 óra után: 15-726 Szerkesztőség telex: 12-421 Kiadó telex: 12-320 Készült ofszet rotációs eljárással Saphir 96-os gépen Pécsi Szikra Nyomda Pécs, Enael János u. 8. 7630 Tel.: 13-177, 13-696. Telex: 12-211 Felelős vezető: Szendrői György Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető hírlapkézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj egy hóra 34,— Ft neqyedévre 102,— Ft fél évre 204.— Ft egy évre 400,— Ft Indexszám: 25 054 ISSN 0133-2007 Az egyik legboldogabb Tot- tenham-játékos pillanatnyilag az argentin Rióairdo Villa, hiszen hamarosan várja barátját, a Párizsból a klubhoz visszaérke­ző honfitársát, Osvaldo Ardi- lest. „Osvaldo és én igazi jó­barátok vagyunk, örülök, hogy visszatér, és így már nem gon­dolkodom azon, hogy újabb Labdarúgó olimpiai selejtezó'k A törökök visszaléptek

Next

/
Oldalképek
Tartalom