Dunántúli Napló, 1982. december (39. évfolyam, 330-358. szám)
1982-12-13 / 342. szám
Mérlegen az NB I. észt idénye Még semmi sem dalt el Csepel: a meglepetések csapata A Ferencváros: volt jobb A kiesés veszélyezteti a PAASC-1 Zalaegerszeg: a vész még nem múlt el Torna és Kis* párharca a labdáért. Nem egy alkalommal kerül szembe egymással a két játékos, ezekből az összecsapásokról jobbára Torna került ki győztesen, a PMSC—Vasas mérkőzésen Üjme- csekalján. A labdarúgó NB I. őszi rajtja -előtt Kovács Attila, a Csepel Pécsről elszármazott kapusa nyilatkozta. — Nekünk olyan -csapatunk van, mely bajnoksó- -got nyerhet. Sokan akkor túlzásnak vették a játékos reményét, de most, hogy az őszi idény .csatározásai befejeződtek, s a bajnokság félidejében a Csepel várja első helyen a tavaszi idény megindulását, a csepeliek egycsapás- ra a bajnokság egyik esélyesévé léptek elő. No persze tavasz- szal még sok minden történhet. A csepeliek őszi bravúrja azonban mindenképpen elismerésre méltó. Az elmúlt évi bajnokcsapat, o Rába ETO az őszi hajrában egy-kétszer megbotlott, de utána mindig javítani tudott. Az Újpesti Dózsától az utolsó fordulóban elszenvedett veresége a legrosszabbkor jött. Az őszi első helyébe került a népszerű győri csapatnak. Tavasszal Verebes József edző játékosai még javíthatnak, mert a jelek szerint a bajnokság még koránt- sincs lefutva. Ugrásra készen áll az őszi idényben Komora Imre edző irányításával a maaára talált Bp. Honvéd. A 19 pontos harmadik helyezett kispesti csapatot szorosan követi lllovszky mester legénysége, a Vasas csapata. A körülményeket figyelembe véve az Újpesti Dózsa ötödik helye jó .eredmény. Temesvári Miklósnak, a lila-fehérek szakvezetőjének sikerült tartalék játékosaiból verbuvált csapattal meglepő eredményeket kiharcolni. A Ferencváros nem tudta megismételni előző években mutatott játékát. Több bosszúságot, mint örömet szereztek a zöld-fehér játékosok népes szurkolótáboruknak, mely az idény végére nagyon megcsappant. A mostani Ferencváros csak árnyéke annak a csapatnak, mellyel Novák Dezső nem is olyan régen bajnokságot nyert. A bajnoki táblázaton nemcsak az élcsoportban van nagy tömörülés, a 8. helyezett Videotont és a sereghajtó Nyíregyházát mindössze két pont választja el egymástól. Nemcsak a bajnokság kérdése nyílt még, szinte lehetetlen megjósolni, melyik két csapat búcsúzik majd az NB l-ből. Jelenleg a ZTE és a Nyíregyháza tanyázik a két kieső helyén. A ZTE válságos napokat élt át az őszi idényben. Szőcs János edző megvált a csapattól, pályaedzője Rónai Egy-iksz-ketto Ar 51. Játékhét totótippjeit Kinczler József vájár, az űjme- csekaljai totózó törzstag ja állította össze, aki 35 éve totózik kollektív szelvénnyel. Egy alkalommal volt 13+1 -es találata melyért 38 000 forintot fizettek. Az 51. Hét tippjei: 1. Avellino— Róma. A rómaiak nem birnak a szilárdan védekező Avelli- novai. Tipp; 1, x. 2. Cagliari—Sampdoria. Tipp: 1, X. 3. Catanzaro—Udinese. A Catan- xaro a kiesés ellen küzd. Tipp: 1. 4. Genoa—Pisa. Tipp: 1, x. 5. Internazionale—Juventus. A mérkőzés a rangadók rangadója. Tipp: 1. 2. 6. Lecce—Reggiana. Tipp: 1. 7. Perugia—Bari. Tipp: 1. 8. Bologna—Catania. A Bologna nem bír a Cataniával. Tipp: 1, x. 9. Como—Arezzo. Tipp: 1. 10. Foggia-Atalanta. Tipp: x. 11. Lazio—Milan. A Láziónak most bejön a Milan ellen, megtörik a jég. Tipp: 1. 12. Monza—Campobasso. Tipp: 1. 13. Sambenedettese—Cavese. Tipp: 1 x. +1 14. Fiorentina—Napoli. Tipp: 1. Egy nagy karrier vége Sugar Ray Leonard visszavonult lit év alatt 40 mié dollárt bokszolt össze A profiboksz nagy egyéniségeinek kis számú csapata újabb vereséget szenvedett: a csupán 26 éves Sugar Ray Leonard, mindkét nemzetközi ökölvívó szövetség, a WBC és a WBA váltósúlyú világbajnoka hivatalosan is bejelentette visszavonulását. A bejelentésnek méltó keretet szervezett: egy óriási partin, melyen a több mint 5000 vendég egyikeként megjelent a már szintén visszavonult, nehézsúlyú ex-világbajnok Muhammad Ali is, mondta ki a végső búcsút jelentő szavakat: „Nem lépek többé ringbe". Hogy miért nem, arra Leonard nem adott egyenes választ. Többen úgy vélik, nem kockáztatja már egészségét, bár egy nemrégiben lézersugárral elvégzett retinaoperáció után az orvosok zöld utat adtak a világbajnoknak a ringbe. De a döntést valószínűleg elősegítette egy nagyon biztos anyagi háttér is Sugar Ray Leonard, egy az USA déli részén élő sokgyermekes család egykor szegény fia fél évtized alatt mintegy 40 millió dollárt kasszírozott be, ezzel nemcsak a profibokszban, ahol Muhammad Ali a rekorder 60 millió dollárral, hanem az egész profisportban is a második helyen áll. Az első helyen áll azonban az egy mérkőzésért kapott összeget tekintve: 20 millió dollárt hozott 1981. szeptember 16-án Las Vegasban a Thomas Hearns elleni világbajnoki bokszmeccs. Sugar Ray Leonard az elmúlt évek egyik legtechnikásabb ökölvívója volt. Muhammad Ali fénykorához hasonlóan Leonard technikás, brilliáns öklözése szinte esztétikai élményt jelentett a nézők millióinak. Lábmunkája kiismerhetetlenül villámgyors volt, mindig új és új ütéskombinációkkal lepte meg ellenfeleit és mindehhez még óriási ütőerővel rendelkezett. Ennek köszönhetően a montreá- li olimpiai győzelem után vívott 33 hivatásos mérkőzés közül csupán egyet veszített el. Ezért a vereségért azonban rögtön revansot is vett: a még ugyanabban az évben, 1980-ban vívott visszavágón k. o. győzelmet aratott a panamai Roberto Duran felett. Érdekesség, hogy a ringben oly kemény és szinte legyőzhetetlen Leonardból a szülei először énekest akartak faragni, fiuk egyetértésével. Ray példaképe egy másik Ray volt: a blues-sztár Ray Charles. A sovány, gyenge testalkatú fiú 14 éves korában kezdett el bokszolni és akkori edzője, Dave Jacobs hamarosan felismerte természet adta tehetségét az ökölvíváshoz. Az út meredeken vezetett pályafutása egyik csúcsáig, 1976-os olimpiai győzelméig. Akkor azt mondta Sugar Ray Leonard: „Ez volt az utolsó mérkőzésem. Az útnak vége van, álmom megvalósult"! Ahhoz, hogy ez mégsem így történt, hozzájárultak egyénj problémák, nehézségek, főként azonban szülei súlyos betegsége. Sugar Ray Leonard most azt szeretné bebizonyítani, hogy nemcsak a ringben tud sikereket, eredményeket elérni, hanem egy látszólag puhább mű- fajjsan is: filmezni fog és a szakemberek ebben a szakmában is nagy jövőt jósolnak neki. Reil József A SZENTLÖRINCI KÖLTSÉGVETÉSI ÜZEM lakatosmühelyvezetöt vesz fel JELENTKEZÉS: Szentlőrinc, Pécsi út 21. 7940. A DÉL-DUNÁNTÚLI ÉPÍTŐIPARI VÁLLALAT felvételre keres 9 gépészmérnököt 9 építészmérnököt • épületgépész és ép. villamos üzemmérnököt 9 gépjármüelőadót osztályvezetői és fejlesztési munkakörökbe. „LAKÁSMEGOLDÁS LEHETSÉGES" jeligére a pécsi Sallai utcai hirdetőbe. DN-aranylabda - 1982. ősz Katzirz, az Aranypolgár? Ötször kapott nyolcas osztályzatot K otzirz Béla, a pécsi „százkarú óriás” olyan nagyszerű gyakorlatokat mutatott be az őszi idényben, hogy nem hivatalos hírek szerint Bordán Dezső, a magyar tornászválogatott vezető edzője is el tudná képzelni csapatában. A csábítás egyelőre még azért sikertelen, mert furfangos ezermesterek sem tudták olyan magasra srófolni a nyújtót, hogy a szép szál portás lába ne lógjon le a földre. A szurkolók mindenesetre úgy döntöttek, Katzirz teljesítményét látva, hogy az őszi tizenöt találkozó után ő vezesse a Dunántúli Napló Aranylabdájáért folyó verseny rangsorát, mely a következő. (Zárójelbe a tavalyi év végi helyezés.) 1. Katzirz 6,83 (1.) 2. Lőrincz 6.12 (4.) 3. Dobány 6,00 (10.) 4. Kincses 5,88 (6.) 5. Brezniczky 5,75 (7.) 6. Torna 5,61 (3.) 7. Gallai 5,53 (-) Schulteisz 5,53 (11.) 9. Mészáros 5,46 (8.) 10. Lutz 5,45 (5.) 11. Nagy 5,21 (12.) 12. Hrotkó 5,18 (—) Dárdai 5,18 (9.) Csak azokat a labdarúgókat rangsoroltuk, akik legalább nyolc találkozón kaptak osztályzatot. Ezért nincs a listán például minden idők legjobb pécsi dublőze: Bodnár. Visszatérve Katzirzhoz: ötször kapott nyolcas osztályzatot! A hajrában ugyan jiárom mérkő. zést kihagyott sérülése miatt, de miután leszedte orráról a művészi fonású parittyakötést (melyben egy kollégám szerint úgy nézett ki, mintha Ben Húrral kocsikázott volna), még szerzett egy hetest. Ebből alighanem Aranylabda lesz, mégpedig a hatodik. Állítólag a magyar „mackósok” azzal foglalkoznak, hogy KFT-t (Katzirzé- kat Feltörő Társaság) alapítanak. Lőrincz „Paja” nem hiába nagy barátja Katzirznak, mögötte áll a rangsorban is. Szél ugyan itt aligha éri, de sérülések igen. Mitologikus eredetű panaszai (Achilles ín) erősen gátolják a szereplésben, de a mennyiséget minőséggel pótolta. A gólkirályjelölt Dobány a harmadik helyre lőtte fel magát. A PMSC-nél állítólag mindent bevetettek, hogy maradjon, csak azt a nagyon fontos dolgot felejtették el megmondani; csak akkor kaphat Aranylabdát, ha marad. Mi mindenesetre küldünk egy újságot Celldömölkre, hátha ez segít. . . Kincses „Hektor” is sűrűn látogatta az idén doktori végzettségű névrokonát. Igaz, ha játszott, a védelem bármelyik pontján, úgy tapadt az ellenfélre mint egy távirat. Brez- niczky: javasolni fogjuk a meteorológusoknak, hogy róla is nevezzenek el egy hurrikánt. Az már most is tény, hogy a csatáriskolában az ő lábdobogásával ijesztgetik a góllövőpalántákat. Torna Árpád aligha fog megszakadni a nevetéstől, ha rá- pislant a rangsorra. Persze azért arra is emlékszünk, amikor Kakasnak 40 méterről odakukorékolt egyet.. . Schulteisz Gyű. la az idén a Honvéd elleni üresjáratát kivéve, hátul úgy tarolt mint egy tekegolyó, elöl pedig úgy szálldosott, akár egy Mohai-féle repülőmodell. Gallai „Kicsi" tavaly még ranglistán sem volt, az idén viszont megtaníttatta nevét a csatárokkal, akik közül többen állítják, hogy a sündisznó hozzá képest bársonyos szőrű angóramacska. Igaz: karácsonyra egy metronómot kért, hogy gyakorolja a lestaktika ütemét Mészáros helybenjárást vezényelt magának, de edzője állítólag el tudja intézni az MLSZ-ben, hogy a fiatal tehetségnél a kihagyott helyzetek számítsanak találatnak és akkor nemcsak Aranylabdát, hanem Aranycipót is nyerhet a fiú. Lutz Jakab kissé szorosra gombolta magán a „küzdőkabátot” ezért gyakran egysíkú a játéka. Ruhatárába ezért egy helyre magyar cifraszűrt ajánlunk pécsváradi módra. Olyat, amilyet a Fradi ellen is hordott. Nagy Imréről állítólag regény készül. A címe ez lesz: Az újmecsekaljai rapszódika. Ő a legtehetségesebb pécsi széllovas: eqy hullámhegy, egy hullámvölgy... Hrotkó: a legvitézebb közkatona, de ha beállítják a Viharsarokba (lásd Békéscsaba), akkor nagyon rosszul érzi magát. És Dárdai Pali? Felejtsük el ezt az őszt jó — illetve feledtesse a tavasz! E nnyit tehát a mögöttünk lévő 15 mérkőzésről. Az osztályzatok átlagai egyébként magasabbak mint tavaly. Hogy mégis miért csak 14. a PMSC? Nos, ez az amit mi sem értünk . .. Belénessy Csaba Hétfői □ PÉCSI NAGYKERESKEDELMI VÁLLALAT ÉRETTSÉGIZETT gyors- és gépírni tudó titkárnőt keres „Nagykereskedelem 5111" jeligére a Hunyadi úti hirdetőbe, A BARANYA-TOLNA MEGYEI TÉGLA- ÉS CSERÉPIPARI VALLALAT felsőfokú végzettséggel felvesz belső ellenőrt JELENTKEZÉS PÉCS, MÁRTÍROK U. 12. István kapott bizalmat. A zalaegerszegiek az őszi hajrában összeszedték magukat. Rónai István azonban tavasszal sem ülhet nyugodtan a kispadon. A vész még nem múlt el Zalaegerszegen, csak egyelőre elhárították.^ PMSC helyzete sem köny- nyű. A kiesés veszélyezteti a pécsi csapatot. A piros-feketék erejéből az őszi mérkőzéseken öt győzelemre és két döntetlenre tellett, a nyolc vereség mellett, és 12 pontjukkal a 14. hely- lyel kénytelenek megelégedni az őszi idényzáráskor. Többet lényegesen többet vártak a csapat vezetői és a szurkolók a PMSC-től. A pécsi csapat nem tudta jó formáját állandósítani. A hazai pályán kiharcolt győzelmeket idegen pályán sorra vereségek követték, csak a ZTE otthonában sikerült nyernie a PMSC-nek. Kétségtelenül a sérülések, a betegségek mellett több játékos váratlan gyenge teljesítménye is közrejátszott abban, hogy a pécsiek reményei az előrelépést illetően nem váltók valóra és tavasszal a kiesés elkerüléséért kell harcolniuk a piros-feketéknek. A tavaszi idényben igen nehéz mérkőzések várnak a pécsiekre. Még egyetlen csapat sem mondott le a bentmaradás- ról. Az egykor szebb napokat megért Tatabánya, Videoton, Diósgyőr mellett a Haladás, a Békéscsaba sem érezheti magát biztonságban. A mérkőzések színvonalában lényeges változás nem történt. A kezdeti biztató jelek után mind többször hangzott el jogos panasz a szurkolók részéről a csapatok játékát látva. De mit tehetnek a szurkolók mást, bizakodnak, tavasszal másként lesz. Kevés új tehetség hívta fel magára a figyelmet. Jobbára a régi ismert nevek szerepeltek a tudósításokban a jók között. Mészöly Kálmán szövetségi kapitány válogatott keretébe szinte kivétel nélkül a már befutott játékosok kerültek. Mezey György az olimpiai válogatott szakvezetője is jobbára a „régiek” közül válogatott. Balogh (Vasas), Gálhidi (Csepel), Kis- nyér (Újpest) játékosok nevei jelentenek kivételt. Katzirz Béla, a PMSC kapusa megtartotta helyét a válogatott keretben. Rajta kívül egyetlenegy pécsi játékos sem kapott bizalmat a szövetségi kapitánytól és az olimpiai csapat szakvezetőjétől. Hegyi István