Dunántúli Napló, 1982. november (39. évfolyam, 300-329. szám)

1982-11-21 / 320. szám

1982. november 21., vasárnap Dunántúli napló_________ 5 ©O év — 15 köztársaság OT? w't fii Szép külsejű középületek Alma-Ata egyik új utcájában Kazahsztán A Kazah Szovjet Szocialista Köztársaság a Volgától az Altáj hegységig, a szibériai rónáktól a közép-ázsiai sivatagokig terje­dő óriási területen fekszik, 2 713 300 négyzetkilométeren. Lakos­sága 14 millió 498 ezer fő. Fővárosa Alma-Ata. Művészet, tömegszórakoztatás? Beszélgetés a cirkuszról A köztársaság őslakói a török eredetű kazahok, akik a lakos­ság mintegy egyharmadát ké­pezik, míg az orosz nemzetisé­gűek a lakosság csaknem felét teszik ki. Ennék az a magyará­zata, hogy a szűzföldek haszno­sítására tömegesen jötték ide cri áttelepülők a Szovjetunió európai részéből. Élnek itt még ukránok, tatárok, beloruszok, koreaiak, azerbajdzsániak, üz- bégek, ujgurok, dungánok. Kazahsztán félszíne rendkí­vül változatos. Egy ősi kazah monda szerint Allah a világ te­remtésekor már elosztotta a népek között a Föld kincseit, amikor észrevette, hogy a kaza- hokról megfeledkezett. Ezért a maradékot adta nekik, s így tör. tént, hogy itt mindenből jutott, hegyekből, sztyeppéből, tavak­ból, fölyók'ból, s főleg ásványi kincsekből. Kazahsztán csapadékban sze­gény. A hegyvidéktől eltekintve földje — különösen délen —jó­val kevesebb csapadékot kap, mint amennyit elpárologhatna. Ez nagy kiterjedésű siva­tagok és félsivatagok kialakulá­sára vezetett és lehetetlenné teszi a földművelést öntözés nélkül. Ugyanakkor olyan nagyvízű folyói vannak, mint az Irtis, Ural, Szirdarja, Ili, számos tava van, köztük a határán hú­zódó Kaspi- és Arai-tó, vala­mint a Balhas. A kazah föld rendkívül'gazdag természeti kincsekben. A köz­társaság krómérc-, réz-, ólom-, ezüst-, wolfram-, foszforíttarta- lékait tekintve első helyen áll a világon Kazahsztán ezen kívül jelentős vasérc-, mangánérc-, nikkel-, arany-, titán-, bauxit-, kőolaj-,, szén-, és földgázkész­letekkel rendelkezik. A termé­szetben fellelhető elemek csak­nem mindegyike megtalálható itt. Csupán színesfémlelőhelyek­ből több mint kétezret tartanak nyílván a köztársaságban. Kazahsztán területének há­romnegyed része sztyeppe. Terü­letének nagy része nem rendel­kezik megfelelő adottságokkal a mezőgazdaság számára. Mé­gis az elmúlt húsz esztendőben a mezőgazdaság termelése megtöbbszöröződött! 1953-ig csak néhány millió hektáron — 1949-ben 7 millión — folytszán­tóföldi művelés. A szűz- és par­lagföldek feltörése — amely 1954—1957. között zajlott le, de kisebb arányokban azóta is folytatódik — többszörösére nö­velte a szántóterületet.. 1975- ben már több mint 35 millió hektáron termesztettek növénye­ket. Az utóbbi évek átlagában a gabona vetésterülete 22—25 millió hektár, s kb. 1 millió bek-- táron ipari növényeket, zöldsé­geket és gyümölcsöket termesz­tenek. A gabonatermelés kb. ötszörösére növekedett, s • el­éri az évi 20—21 millió tonnát. Kazahsztán mintegy 35—40 mil­lió ember számára termel gabo­nát. Megjegyzendő, hogy a gaz­dálkodásra a külterjes jelleg a jellemző, ezért a köztársaság gabonaellátó szerepe nem a növénytermesztés magas színvo­nalából, hanem a hatalmas ve­tésterületből adódik. Alma-Ata várost, a köztársa­ság fővárosát, Almata kazah te- Jepülés helyén Vernij néven orosz telepesek alapították 1854-ben. 1917. előtt nagy ka­tonai helyőrséggel rendelkező mezőváros volt. _Későbbi gyors fejlődésében igen nagy szerepe ■tolt annak, hogy 1929-ben Al­ma-Ata leit a köztársaság fő­városa, majd 1930-ban megin­dult a forgalom a városon át­haladó Turkesztán-Szibériai vasútvonalon. A város egyik ne­vezetessége, hogy a Szovjetunió legjobban parkosított települé­sei közé tartozik, minden lakos­ra 90 négyzetméter zöld terület jut. Fennállása óta két nagy természeti' csapás fenyegette szinte minduntalan. Az egyik a város felett magasodó hegyek­ből a tavaszi esőzések és a gleccserek olvadása idején alá­zúduló kőáradat, a másik pe­dig a földrengés, amely az el­múlt két évszázad alatt hat al­kalommal sújtotta e vidéket. 1966-ban a kőár ellen két és fél ’ millió tonna kőzet kirob- bantósával gigantikus gfátat emeltek, «míg az esetleges föld­rengés okozta károkat föld­rengésbiztos lakóházak építé­sével igyekszenek csökkenteni. Alma-Ata a Kazah SZSZK kul. turális központja. Itt van a Ka­zah Tudományos Akadémia, s annak több kutatóintézete, 12 egyetem és főiskola, hét szín­ház, filmstúdió, rádió- és tv­adó, három múzeum, számos egyéb kulturális és oktatási in­tézmény működik a városban. Ipari jelentősége már kisebb, de üzemei közül feltétlenül em. lítést érdemel a nehézgépgyár, a pamutfonó kombinát, a szőr­mekombinát és a sok díjat el­nyerő pezsgőgyára. A köztársaság második leg­nagyobb városa Karaganda, mely már a szovjethatalgm évei­ben, alig több, mint három év­tizede született. Ma Kazahsztán legnagyobb ipari városa, a szénbányászat, a vaskohászat, a gépgyártás és a-vegyipar köz­pontja. Három főiskolája és 18 szakközépiskolája van.- M. E. Művészek-e az artisták, vagy csupán 'tömegszórakoztató ipa­rosok? Tanulmányok, vitairatok hosszú sord foglalkozott már ezzel a kérdéssel, szélsőséges nézetek csaptak össze. Pedig a válasz roppant egyszerű: is-is* Több szempontból is. Egy­részt: a legkiválóbb artisták valóban művészek, de a közép­szerűek, az egyes műsorok „töl­telékei" csupán „iparosok”. Másrészt: a világ legnagyobb artistaművészei is a nemes ér­telemben vett szórakoztatás el­kötelezettjei. Erről beszélgettünk egy min­den szempontból illetékessel: Vitáris Istvánnal, a Fővárosi Nagycirkusz újonnan kinevezett igazgatójával, aki maga i$ ar­tista volt, s húsz évet töltött hazai és külföldi cirkuszok po­rondjain. — A cirkusz az egyik leg­ősibb művészet! — mondja — a feljegyzések szerint már az egyiptomi fáraók udvarában is „dolgoztak" bohócok, sőt, jó néhánynak a nevét is meg­őrizték a feliratok, papiruszok. Athénben időszámításunk kez­detén nemcsak tragédiákat és komédiákat adtak elő, hanem cirkuszi látványosságokat is. A görög amfiteátrumban, a mai cirkuszépületek ősében, középen volt a p>rond, ame­lyet háromnegyed körben épí­tett íepcsoízet és nézőtér vett körül. Az epidauroszi, a Dionü- szosz nevét viselő athéni, a Marcellűsról elnevezett római színház, sőt a mindmáig fenn­álló római Colosseum is — mai szemmel — cirkuszépület volt. A cirkuszi produkciók és a színházi előadások csak később különültek el egymás­tól, s váltak önálló műfajjá. A leghíresebb artistákat épp olyan elismerés vette körül, mint a legnagyobb aktorokat. — És napjainkbap? — Sajnálatos, hogy mind ke­vesebb az igazi művész a vi­lág -cirkuszaiban! Hogy miért? Nehéz erre egyértelmű választ adni. De tény: a mai fiatalok többsége nem szívesen vállal­ja ennek a pályának a nehéz­ségeit, a rendszeres edzéseket, új mutatványok kiötlését, a le­mondásokkal teli életmódot, az olykor bizony önkínzó, sőt élet- veszélyes produkciókat, az ál­landó »továbbképzést, melyek nélkül nincs artistaművészet! Talán kevesen tudják: egy pro­dukció létrejöttéhez hosszú idő­re, nem ritkán két-három évi próbasorozatra van szükség! Van olyan mutatvány, amelyen a cirkuszművész 4—5 évig is dolgozik, míg bemutatásra éretté válik a produkció. Azok közül, akik nyolc évig tanultak az artistaiskolában, nem ke­vesen csakhamar pályát változ­tatnak. — Eddig csak a pálya árny­oldalairól beszéltünk .. . Még­is: mi ad erőt azoknak, akik hűségesek maradnak hivatá­sukhoz? — Mindenek előtt:, az esté­ről estére tapsokban mérhető sikerélmény. Az a semmi más­hoz sem hasonlítható érzés; ezen az estén is képesek vol­tak leküzdeni a halálfélelmet, a nehézségi erőt, az izmok, ide­gek ellenállását. Másodszor: van-e még olyan hivatás, fog­lalkozás, melynek művelői vi­szonylag rövid pályafutásuk alatt bejárhatják az egész vi­lágot? Nem megvetendő az a pénz sem, amelyet egy nem­zetközileg „jegyzett” artista pá­lyafutása alatt megkeres, és amiből — ha okosan, takaré­kosan él — félretehet öreg napjaira. — Köztudott, hogy egy artis­ta a negyedik X után már öregnek számít. — Valóban! A porond az if­júságé! Az izmok 40—50 éven túl már nem olyan rugalma­sak, nem engedelmeskednek az akaratnak, s egy eltévesztett mozdulat bizony végzetes le­het! Hazánkban jó a helyzet: a nők 40 éves, a férfiak 50 éves korukban szakmai nyug­díjba vonulhatnak. De nem kell azért megválniuk a cirkus* világától; mint oktatók, ed­zők, instruktorok, technikai, , il­letve adminisztratív dolgozók, továbbra is - ott lehetnek egy­kori sikereik színhelyén. Van­nak persze kivételek . tS: jó néhány egykori kollégám, nyug­díjba vonulása után, nagy ív­ben elkerülte a cirkuszt, bizo­nyára nem akart lámpa lenni ott, ahol egykor csillagként ra­gyogott. Az ellenkezője sem ritka: Donnert János, aki. je­lenleg i^ a Fővárosi Nagycir­kusz műsorának egyik szenzá­ciója, mór elmúlt 60 eszten­dős, de még nem is gondol ar­ra, hogy nyugdíjba vonuljon. Sőt! Hajnalba^ már ott van az istállóban, hogy ellenőrizze: lovai megkapták-e a reggelit, ápolójuk foglalkozott-e velük előírásszerűén. Délelőtt próbál, pedig álmában is tud már min­dent. — A porondművészek közül többen kaptak az elmúlt évek­ben Jászai-dijat és egyéb hi­vatalos kitüntetést. Én megem­líteném még azt a vonzalmat, melyet legnevesebb színészeink tanúsítanak a cirkusz és az ar­tistatársadalom iránt. — Én se tartom véletlennek, hogy a legnagyobb hazai mu­lattatok — így a Latabárok, Feleki Kamill, Alfonzó, Bilicsi Tivadar, Rátonyi Róbert, sőt a régebbiek közül Csortos Gyula, Kiss Manyi, Dajka Margit, Né­meth Marika, Jávor Pál és so­kan mások — épp úgy otthon voltak a cirkusz porondján, mint a színpadon. Ruttkai Éva, Psota Irén ma is boldogan ölt bohócjelmezt magára! Az sem véletlen, hogy legkiválóbb szín­házi rendezőink, Major Ta­mással az élen^ gyakran cir­kuszi poronddá alakítják a szín­padot, veretes drámákat ren­deznek cirkuszi környezetben. Mindezek ugyancsak azt bizo­nyítják: a mi hivatásunk is művészet, s ugyanakkor száz­ezrek számárp jelent igényes, gondfeledtető szórakozást. Gorái. Tamás susiejBBnBSKaanBaaeaaKaBmBB Gyermekkereskedelem a harmadik világban Különös kereskedelemről ad hírt a Spiegel című NSZfc- beli hetilap. Mind több észak- és nyugat-európai, valamint észak-amerikai házaspár kí­ván gyermeket örökbe fogad­ni a fejlődő országokból. Sa­ját hazájukban ugyanis kö­rülményes és nehézkes eljá­rás csökkenti az örökbefo­gadási kedvet; másrészt a fo­gamzásgátló tabletták ha­tása is érezhető, azok a gyermekek, akiket szülőik örökbe adnának, nem szü­letnek meg. Az NSZK-ban évente húszezer házaspár je­lenti be adoptációs szándé­kát, de legfeljebb tízezer az örökbe adható gyermek. Az eljárás okkor is körük ményes és hosszadalmas, ha külföldi apróságot kíván be­hozni valaki, ezért élelmes üz­letemberek amolyan „nagy- vállalkozásokat" hoztak lét­re: „beszerzik” a babákat, kiutaztatják az örökbe fogad­ni kívánókat, s az adott or­szágban bonyolítják le a jo­gi eljárást — otthon viszont a hatóságok szemet hunynak az ügylet fölött, mert mi is lenne a gyermekek sorsa, ha visszakerülnének?! Az örökbefogadási hullám épp ezért. okoz gondot több európai ország jogászainak és gyámhatóságainak, mert a gyermekek sorsa valóban jobbra fordul az adoptáló szülők révén. Még ha elő is fordul, hogy némelyek később csalódottan küldik intézetbe az egykori bájos babákból felnövő kamaszokat (akiknél az idegen környezet olykor megnöveli a kamaszkori gon­dokat). ám a gyermekeknek még ck'kor is jobb a sorsuk, mint odahaza lenne, ahol ta­lán meg sem érnék ezt a kort. Ugyanakkor az „embervá- sár" mégis megdöbbentő, és olyan embertelenségeket is előidéz, melyeket az örökbe fogadó szülők jó szándéka sem ellensúlyozhat. A vállal­kozók ugyanis nemcsak az ár­va, kitett, elhagyott csecse­mőket közvetítik, hanem nyo­morgó, sokgyermekes csalá­doktól vásárolják meg a cse­csemőket, akik nehéz szívvel válnak meg tőlük, s ha többi gyermekük érdekében meg Is teszik súlyos lelkiismereti vál­ságba kerülnek. Ami a szü­lők számára súlyos bánat, az a kereskedőknek jó üzlet: Bangkokban 50 dollár egy baba árfolyama, Ceylonban 120 márka — a New York-i vásárló viszont 15 ezer dollárt fizet érte. Ráadásul a keres­kedők a lopástól sem riadnak vissza, s olyan szülőktől is el­ragadják a kicsinyeket, akik a világ minden kincséért sem adnák oda; itt torkollik be­le az örökbefogadók jószán­déka a legsötétebb emberte­lenségbe. Érdekes, hogy épp akkor vált „divattá” az idegen gyer­mekek örökbefogadása, ami­kor a vendégmunkások ellen hol itt, hol ott lángoltak fel a szenvedélyek. De hát a csecsemő még nem konkur­encia, az adoptálás pedig inkább a tehetős, liberális gondolkodású családoknál szokásos. Az' idegenekkel szembeni ellenszenv a gyer­mekek számára az iskolában válik olykor érezhetővé, és bizony az örökbe fogadó szü­lőknek ilyenkor kell őket fo­kozott mértékű védelemben részesíteniük. Vannak nagyon . áldozatkész, önzetlen szülők, akik valódi elhagyatottakat valóban legális úton fogad­nak örökbe, néha nem is gyermektelenségüktől indít­tatva. (A Spiegel bemutat egy házaspárt, akik saját cse­metéik mellé nemzetközi csa­ladot szerveztek, befogad­ván egy indonéziai, egy viet­nami, egy afrikai és egy in­diai apróságot). Az is elő­fordul, hogy a fejlődő orszá­gokban bizonyos ideig mun­kát vállaló értelmiségiek ott megszeretett kis árvákat visz­nek haza, s az eljárás meg­könnyítése végett saját „fél­vér" gyermeküknek mondják. Ám a kúsza, zavaros ügyek sok vitát kavarnak. Vannak, akik „cukormáz-rabszolgasá- got” emlegetnek, s úgy vélik, az örökbefogadás, terjedő szoWsa nem más, mint a neokolonializmu.s új fajtája, s az egyesek megsegítése pe­dig csupán fügefalevél egy embertelen világgazdaság bűneinek takargatására. Abban azonban mindenki • egyetért, aki a gyermekek sor­sáért hivataliból felelős, hogy a gyermekkereskedelemnek véget kell vetni; hogy a vál­lalkozók gazdagítása helyett a pénzt inkább a harmadik világ családjainak kell jut­tatni, hogy maguk láthassák el és nevelhessék fel utódai­kat; viszont a valóban meg­lévő sok árva és elhagyott érdekében jó lenne az, örök- befogadási eljárást megköny- nyíteni, hogy ezek mielőbb családi körbe kerülhessenek. Bozóky évö mi > ma i iinMii wwffluiiiiifiiiftiii ini ilia iiiiijiniiiii iéhéméMI

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom