Dunántúli Napló, 1982. november (39. évfolyam, 300-329. szám)
1982-11-25 / 324. szám
Mit csináljon a bíró? { A világ \ I sportfa j 0 LONDON: A Manchester Uni- tedben futballozó Áshley Grimes ír játékost a fegyelmi bizottság két mérkőzéstől eltiltotta, és 750 font büntetés megfizetésére kötelezte. Mégpedig ,,a játékvezetővel testi közelségbe kerülése miatt”. Grimes október 30-án Londonban a West Ham United elleni mérkőzésen egy szabálytalanság után 11-es megadását követelte Hedges játkévezetőtől, és ennek során került ,.testi közelségbe” a bíróval, aki azonnal ki is állította őt. A fegyelmi bizottság tagjai megtekintették a mérkőzésről készült tv-felvételt, és ennek alapján hozták meg az igen szigorú büntetést. Mégis, a bizottság egyik tagja kijelentette: ,,Boldogok vagyunk’ hogy csak ennyit állapíthattunk meg, és Grimes nem ütött . . .” # STOCKHOLM: A 18 éves ifjú teniszcsillag, Mats Wilander lett az év sportolója Svédországban, a stockholmi "napilap, a Svenska Dagbladet hagyományos évvégi szavazásán. Wilander legerősebb riválisai az UEFA Kupa-győztes IFK Göteborg és a gyorskorcsolyázó Európa-bajnok Tomas Gustafsson voltak. % ÜJ-DELHI: A keddi, negyedik versenynapot követően, a IX. Ázsiai Játékok éremtáblázatán Japán foglalja el az első helyet 14 aranya 9 ezüst- és 7 bronzéremmel, mögötte a második hely pillanatnyilag Kína válogatottjáé, amelynek tagjai 11 arany-, 11 ezüst- és 7 bronzérmet gyűjtöttek. 0 BUZAU. A romániai Buzauban kedden megkezdődött a hagyományos Kárpát Kupa mérkőzéssorozat, amelyen ezúttal is hat férfi kézilabda-válogatott vesz részt. Az első játéknapon a magyar válogatott sikerrel mutatkozott be: 28-28 arányú döntetlent ért el a világbajnok Szovjetunió együttese ellen. A félidőben még a szovjetek vezettek 14-11 arányban. A magyarok leggólerősebb játékosa a szegedi Lele volt. aki egy- maaa 11-szer talált az ellenfél hálóiába. A másik két találkozó eredménye: Lengyelország—NDK 31-21 (14-12). Románia „A”—Románia „B” 30-16 (15-8). Donald F. Hull maradt az AIDA elnöke Colorado Springsben (Egyesült Államok) 84 ország képviselői vettek részt a Nemzetközi ökölvívó Szövetség (AIBA) kongresszusán. Az AIBA elnökének az újabb négy esztendőre is az amerikai Donald F. Hullt választották. Főtitkár: prof. Anwar Chowdhry (Pakisztán). A két európai al- elnök Bemard Restout (Franciaország) és Kari Heinz Wehr (NDK) lett. Játékos sportvetélkedő A Pécs városi Tanács KISZ bizottsága november 28-án délelőtt 8-tól 10 óráig szülők, gyermekek játékos sportvetélkedőt rendez a városi sportcsarnokban. Minden játékos kedvű családot szeretettel vár a rendezőség. Felszerelést mindenki hozzon magával. A belépés ingyenes. Befejeződtek az előkészületek, a szervező bizottság megtartotta utolsó ülését, pontosítottak mindent, most már az esemény következik. Tizenkét csapat részvételével december 2-án kezdődik Magyarországon a Vili. női kézilabda világbajnokság. A csapatokat három négyes csoportba osztották és a „C" csoport mérkőzései közül egy fordulót Pécsett játszanak le. A „C” csoportba került Csehszlovákia, Jugoszlávia, Kongó és az NSZK. A csoport központja Zalaegerszeg és a zalai Röviden TÁJFUTÁS. Az országos szakszövetség legutóbbi ülésén kijelölték a jövő évi válogatott kereteket. 1983-ban négy PVSK-tájfutó lesz válogatott: Szabó László, Sziberth Péter, Jerger Valéria és újoncként az idei országos serdülő ranglista 3. helyezettje, Kovács László. KOSÁRLABDA. Ma, csütörtökön nyílt kosárlabdanapot tartanak a JPTE Tanárképző Karán. 17.00-kor az A/119-es teremben egy amerikai profimérkőzés filmjét vetítik le, 18.30- kor a Tanárképző Főiskola játéktermében a PVSK férfi kosarasai show- műsort adnak, ezután kerül sor a házibajnokság döntőire. A rendezvény kosárlabda-bankettel zárul. LÖVÉSZET. Baranya Kupa 1. fordulója (5 csapat, 91 egyéni induló). Eredmények. Légpisztoly. Ifjúsági lányok: 1. Angyal Erika (MHSZ Petőfi Sándor LK, Pécs) 368 kör (megyei csúcsbeállitás). Légpuska. Felnőtt nők: 1. Herrné Kiss Éva (Petőfi S. LK) 380. KÉZILABDA. Fonyódon rendezték meg a kézilabda országos ifjúsági bajnokság elődöntőit, amelyen a PMSC leány és fiúcsapata is részt vett. A lányok szerepeltek sikeresebben, bejutottak a decemberben sorrakerülő zalaegerszegi országos döntőbe. Eredmények. Lányok: PMSC —Csurgó 16-9, PMSC—Vasas 22-17, PMSC—Szekszárd 11-9. Fiúk: PMSC —Dombóvár 27-17, PMSC—Csurgó 29-17. Bp. Honvéd—PMSC 19-16. TERMÉSZETJÁRÁS. A Baranya megyei Természetbarát Szövetség értesíti mindazokat, akik az 1982. évi társadalmi túravezetői tanfolyamon részt vettek, hogy az elmaradt gyakorló túrára november 27-én kerül sor. Találkozás: 8.30-kor a Kossuth téren, a 35-ös busz megállójánál. Ajánlott felszerelés: Mecsek turista térkép és tájoló. Túravezető: Göbö- lös István. Népsport Képes Sport Népszava D. N. 1. Tatabánya—Ferencváros x 2 1 X 1 2 x 2 2. Videoton—Haladás 1 X 1 1 1 3. Kecskemét—Bauxitbányász 1 1 X 1 1 X 4. Szekszárd—Volán SC x 2 1 x 2 2 x X 5. Ózd—Siófok 1 X x 1 1 X 1 6. Baja—Debreceni Kinizsi 1 X 2 x x 2 1 7. Ascoli—Juventus x 2 2 x x 2 2 8. Avellino—Internazionale x 2 X x 2 2 9. Cagliari—Napoli 1 X X 1 x 1 X 10. Fiorentina—Verona 1 X X x 2 1 X 11. Genoa—Sampdoria x 2 X x 2 x 2 12. Como—Catania x 1 X 1 x 1 x 2 13. Bari—Sambenedettese 1 1 X 1 1 2 +1 14. Pistoiese—Lazio 2 x 1 2 x 2 X December 3-án Kézilabda-világbajnoki mérkőzések Pécsett megyeszékhelyről utaznak át Pécsre december 3-án a csapatok. Itt a városi sportcsarnok lesz az események színhelye és 17.00 órai kezdettel játsszák a Jugoszlávia—Kongó összecsapást, majd 18.30-kor kezdődik a Csehszlovákia- NSZK találkozó. A csapatokat a pécsi szervező bizottság küldöttsége a megyehatáron várja, majd Pécsett az Oktatási Igazgatóságra hajtanak az autóbuszok a játékosokkal, vezetőkkel és játékvezetőkkel. Menetközben a külföldi vendégek tájékoztatót kapnak a megye és Pécs városa nevezetességeiről. Az Oktatási Igazgatóságon lesz az ebéd és a pihenési lehetőség. Ameny- nyiben igénylik a csapatok, akkor a Műszaki Főiskola valamint a POTE tornatermeiben edzést tarthatnak. A mérkőzések előtt Czente Gyula, Pécs város Tanácsának elnöke fogadja a csapatok vezetőit és az IHF valamint az MKSZ képviselőit, továbbá a világbajnokság pécsi eseményeiről tudósító újságírókat. A világbajnokság két pécsi mérkőzésére már elkezdték a jegyek árusítását. Jegyek elővételben a Centrum és a Konzern Áruházban valamint a sportcsarnokban és a műjégpályán kaphatók. Tornász évadzáró Tizenharmadszor a Chunichi Kupáért Hagyomány már, hogy a nemzetközi tornászidény utolsó nagy eseménye minden évben a Chunichi Kupa, amelyet a hasonló nevű japán napilap szerkesztősége, valamint a távol-keleti nemzet tornaszövetsége rendez meg Nagoyában, az Aichi Egyetem tornacsarnokában. Olimpiai bajnokok, világ- és európa-bajnoki győztesek és helyezettek tekintélyes „csapata” fordult már meg a rangos rendezvényen, amelyhez még egy szerenként gála is kapcsolódik, egy nap szünet után tokiói helyszínen. Idén már a 13. alkalommal rendezik meg a meghívásos egyéni versenyt a Chunichi Kupáért, amelyre eddig a férfiaknál 10 alkalommal japán, kétszer szovjet, a nőknél pedig hétszer szovjet, háromszor NDK-s, egyszer-egyszer pedig kínai és román tornásznő neve került fel. A leghíresebb ázsiai egyéni versenyen csaknem minden alkalommal képviseltette magát a magyar tornasport, legutóbb Guczoghy Györgynek 10., Donáth Ferencnek 12., Tóth Margitnak pedig 11. hely jutott. A most következő kupaversenyen négy fiatal tornász, Borkai Zsolt és Kakuk József, illetve Szabó Andrea és Zsifinszki Tünde képviseli a magyar válogatottat, a lehető legjobb szereplés reményében. Annak ismeretében, hogy 1982-ben is kitűnő kínai, japán, amerikai, román, NDK-s és nyugatnémet versenyzők vonulnak fel Nagoyában, már az is helytállást jelentene, hogy egy-egy magyar férfi és női versenyző az első 10 közé kerülne. Elkészült az 1983-as balatoni sportnaptár Gazdag lesz az 1983-as balatoni sportprogram — jelentették Somogy, Veszprém és Zala megye sporthivatalainak vezetői a Balatoni Intéző Bizottság sportszaktestüietének szerdán Balatonfüreden megtartott ülésén. összegezték az idei tapasztalatokat és megállapították, hogy a versenysporton kívül örvendetesen tovább erősödött a tömegsport. Tíz sportágban tartottak bajnokságokat, tömeges részvétellel üdülőhelyi vetélkedőket. A balatoni strandok 29 kijelölt oktatóhelyén több mint 8000 gyermek sajátította el szakoktatók segítségével az úszás alapismereteit. Idén először szerveztek nagyobb számban tenisz-, lovas- és szörf-tanfolyamokat is. A jövő évi sportprogramról elmondották az ülésen, hogy 14 versenysportágban rendezik meg a Balaton-bajnokságot. A legnépszerűbb vízisportágban, a vitorlázásban május 20—22-én tartják meg az évadnyitó versenyt és a Balaton-bajnokságot. Ezenkívül 15 országos és nemzetközi vitorlásverseny színhelye lesz a Balaton. A nagyhajók június 24—25-én versenyeznek a „Kék-szalag"-ért. Balatonfüred térségében augusztus 1-5. között nemzetközi kalózhajó-baj- nokságot bonyolítanak le. Az olimpiai osztályokba sorolt hajók versenyzői a Balatonfüreden augusztus 15—20. között sorra kerülő „nemzetközi balatoni vitorláshét” alkalmából mérhetik össze tudásukat. Tihany lesz a színhelye augusztus 27-től szeptember 3-ig a „mistrál szörf Európa-bajnok- ság”-nak és Balatonfüreden tartják meg augusztus végén a „hungalu szörf kupa" versenyét. fHserültek a pályán Az ember ösztönös, legtermészetesebb reflexmozgása arra irányul, hogy testének kibillent egyensúlyát helyrehozza, azaz: ha megbotlik, semmiképp sem akar elesni. Ha netán mégis elesne, a súlyos sérültnek is az az első törekvése, hogy feltápászkodjon. A természet csodáinak vagyunk tanúi manapság, ha a labdarúgó-mérkőzéseket nézzük. Itt azt látjuk, hogy erős akarattal, fegyelmezett, célratörő tevékenységgel miként le-i hét ősi reflexeket kikapcsolni, miképp parancsolhat valaki ösztönösen egyensúlyért kapáló kezének, lábának úgy, hogy gazdája mégis • elessen, még--, pedig akkorát, hogy csakúgy huppanjon. Ez a jelenség az ellenfél legcsekélyebb érintésére létrejön és sokszor az elesni szándékozónak nagyobb munkájába kerül, mint a tal- ponmaradás. Szaknyelven úgy hívják ezt, hogy „feldobta magát”. Ez történhet csendben és halálorditással. Ezen utóbbi a gyakorlatlan játékvezetőket megtéveszti, mert rögtön sárga lapot adnak az ellenfélnek. Sőt, ha nagyot ordít a „sértett”, még ki is állítják a -vétkesnek ítélt játékost, aki ezt a „szörnyű fájdalmat" okozta. íratlan szabály a továbbiakban a következő magatartás: a sérült hanyatt fekszik, egy ideig mozdulatlanul. Életjell nem ad, szemét lehunyja, kérdésekre nem válaszol, majd hirtelen felül, körülnéz, s csodálkozva tapasztalja, hogy ö itt van egy labdarúgópálya kellős közepén. Majd két kezével fejéhez kap, arcát eltakarja, — jelezve azt, hogy ennél nagyobb fájdalom -nincs a világon. Aztán élettelenül vissza- hanyatlik és nem mozdul többé egészen addig, míg az elsősegélynyújtócsoport be nem fut a pályára és el nem kezdi gyógyítani. Ennek a gyógyításnak a csúcspontja a fagyasztás. Teljesen mindegy, hogy mit fagyasztanak, hisz nincs is mit gyógykezelni. A „sérült” egyébként sem válaszol az orvos kérdéseire, részint azért, mert • neki most a fájdalomtól eszméletlennek kell lenni, — más- réswől nem is tudna mit mondani. Közben a „sérülttel” szemben közömbösen viselkedő társai tájékoztatják, meddig feküdjön még, hogy kellő időt kihúzzon a csapat, kapott-e ellenfele sárgát. Ha szükségesnek látszik, továbbiakban sem mozdul, így jönnek a hord- ágyasok, addig is telik az idő. Felrakják és viszik kifelé. Már majdnem az oldalvonalhoz érnek, amikor az eszméletlen sérült hirtelen magához tér, leugrik a hordágyról és szaladni kezd. Eddig tart a „műsor". Hasonló jelenetek ezrei fordulnak elő, — most már út- törőmérkőzéseken is. Az orvosnak többnyire semmi igazi oka nincs a beavatkozásra, mégis ténykednie kell; természetesen elsősorban azért a néhány játékosért, aki valóban megsérült, másodsorban a nagy többségért, amelynek képviselői addig maradnok fekve, amíg kellő módon és kellő ideig nem sürögtek-forogtak körülöttük. A jelenetek okai ismeretesek. „Taktikai” sérülések ezek, mellyel az időt húzzák, az' ellenfél támadásainak lendületét megszakítják. Másrészről a rosszul játszó játékos ürügyet keres és talál, hogy a továbbiakban legyen mire fognia gyenge szereplését, vagy sajnáltatja magát, így a közönség korábbi ellenszenvét kívánja megváltoztatni. A harmadik csoport képviselői leiki alkatuknál fogva mindent túljátszanak, Így a sérülést is, — különösen akkor, ha van közönségük, ha a tv közvetíti „szenvedéseiket”, . Az orvosok nem szivesen vesznek részt az ilyen „műsorban”, de ténykedniük kell, hogy megállapítsák, hogy száz közül melyik az az öt, amelyik valóban kezelésre szorul. Eszközök nélkül, a paciens őszinte tájékoztatása nélkül, rövid idő alatt kell dönteni, ez hálátlan feladat és óhatatlanul megnő a diagnosztikus tévedések lehetősége is. A közönség, a játékvezetők, és az orvosok is megelégelték már az ilyen sportszerűtlen, férfi atlan megnyilvánulásokat — mégsem lehet számukat csökkenteni. Egy megoldás kínálkozik. A fekvő játékost azonnal le kell vinni a pályáról és nem a nyilvánosság előtt, hanem . zárt helyen kell kezelni, s a játékot tovább kell folytatni. Ezzel valamennyi hamis indíték talaját vesztené. Ha nincs miért és nincs kinek túljátszani, vagy szimulálni egy sérülést — és a játékos indoCölatlan távolmaradásával‘csak a saját csapatát sújtaná, valószínű ezen nemkívánt jelenségek túlnyomó többsége elmaradna. Dr. Szalai István megyei sportfőorvos Deficitesek a holland nagy profifutball-klubok A holland profifutball költségvetését ellenőrző intézet kimutatása szerint az 1981/82-es idényben 6,7 millió holland forint volt a deficit. Illetékesek mindebből arra a következtetésre jutnak, hogy a további nagyobb veszteség elkerülése végett esetleg csökkenteni kell a profiklubok számát, jobban ellenőrizni az anyagi támogatások felhasználását, stb. A nagy klubok, mint az Ajax Amsterdam, a PSV, a Feye- noord, az A. Z., 67 Alkmaar együttesek deficitje 4,4 millió forint volt, és ez többek között nézőik számának visszaesésére vezethető vissza. Egy példa erre: a Feyenoord 1973-as 35 ezres nézöátlaga ma már csak 15 ezer. A mezeken viselt reklámok ugyan 5,5 millió hasznot hoztak a kluboknak, de ennek iránya is csökkenő tendenciát mutat, és ami még érzékenyebben LABDARÚGÓ KK Vasas—Verona 1-0 (0-0). Fáy utca, 4000 néző, v.: Glazar (jugoszláv). Góllövő: Kiss. A második félidei elszánt és jó játékával a Vasas feledtetni tudta gyengébb első 45 percét, s megérdemelten jutott a Közép-európai Kupában a két ponthoz. érinti a klubokat, egyre kevesebb a városi hatóságok támogatása, amely elsősorban a holland kormány különböző politikai intézkedéseivel van ösz- szefüggésben. Dunántúlt napló____ _ A z MSZMP Baranya megyei Bizottságának lapja Főszerkesztő: Mitzki Ervin Főszerkesztő-helyettesek Báling József és Lombosi Jenő Kiadja a Baranya megyei Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: Braun Károly Szerkesztőség és kiadóhivatal: Pécs. Pf- 134. Hunyadi út 11. 7601 Telefon: 15-000. 19 óra után: 15-726 Szerkesztőség telex: 12-421 Kiadó telex: 12-320 Készült ofszet rotációs eljárással Saphir 96-os gépen Pécsi Szikra Nyomda Pécs, Engel János u. 8. 7630 Tel.: 13-177, 13-696. Telex: 12-211 Felelős vezető: Szendrői György Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető hfrlapkézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj egy hóra 34,— Ft negyedévre 102,— Ft fél évre 204,— Ft egy évre 400,— Ft Indexszám: 25 054 A városi sportcsarnok küzdőtere, ahol két vb-mérkőzést rendeznek Körtvélyesi László felvétele