Dunántúli Napló, 1982. november (39. évfolyam, 300-329. szám)

1982-11-11 / 310. szám

1982. november 11., csütörtök Dunántúli napló 3 Új galéria Óbudán Új színfolttal gazdagodott a főváros. Óbudán, a Lajos; utca 153-ban, az egykori piactéren galériává alakították a régi sor­házat. Az emeletes épület egyik fele gótikus, a másik barokk stílusú, amelyet eredeti állapo­tában állítottak helyre. Kiállító- teremben szegény fővárosunk­ban jelentős kulturális esemény a Lajos utcai galéria megnyi­tása. Az épület egyik szintjén változó kiállításokat rendeznek, elsőül Hagyomány címmel, a Fiatal Művészek Stúdiójának bemutatóját láthatja a közön­ség, a másik szinten állandó kiállítás nyílt Pátzay Pál, Ber- náth Aurél és Szőnyi István mű­veiből. Tantermek két hét alatt Zeneiskolai tagozat Szenllőrincen Nehéz helyzetben az összefogás segít A neve: színháztörténet Tíz perc Kellér Dezsővel Z eneiskolák. Sajátos in­tézménytípus az álta­lános iskolai alapok­tatás mellett. Lehet, hogy a figyelem most, amikor tan­teremgondokkal kell meg­küzdenie az ország oktatás­ügyének, elterelődött róluk. Baranyában mégsem állt le a zeneiskolai hálózat utóbbi tizenöt évben elért gazda­godása. Most Szentlőrincről adhatunk hírt, ahol új önálló intézmény alapjait veteték meg, és néhány héttel a tanév megkezdése után önálló épületben kezdte meg működését a Szigetvári Ál­lami Zeneiskola kihelyezett ta­gozata. A hangsúly ezúttal az önálló épületen van, amit a helyi erők összefogásával sike­rült erre a célra kialakítani. Szentlőrincen tízéves hagyo­mányai vannak a zeneoktatás­nak. Most a tanács mellett sza­badult fel néhány helyiség és kapott ezzel önálló épületet a zeneiskolai tagozat. Nem avatóünnepség volt, ahol mindezt végighallgathat­tuk, csak egy délutáni beszél­getés a szentlőrinci tanácson, ahol ott volt az ügy minden ér­dekeltje, és úgy láttam, egyfor­mán örült mindenki. A helyi ve­zetők, az iskolák, óvodák veze­tői, valamint a megyei művelő­désügy képviselői. Tulajdonképpen váratlanul ért mindenkit az új lehetőség, az önálló épület lehetősége, amit gyors intézkedéssel hasz­náltak ki a szentlőrinciek. Két hét alatt elkészültek a szakipa­ri munkákkal, az 1. számú isko­lából, a tagozat eddigi helyé­ről átkerültek ide a hangszerek, a többi iskola adta a bútoro­kat, a berendezést a tanács egészítette ki. Frissen elkészült, derűs helyiségekben zajlik a szolfézsoktatás, hegedűt és zon­gorát oktatnak még Szentlő­rincen, és van egy „fél" tan­szakuk is, a fúvósoké. Velük ta­lán újjá lehet majd éleszteni A Magyar Néphadsereg Mű. velődési Házában szerdán Tóth Zsigmond, alezredes, az intéz­mény igazgatója sajtótájékoz­tatón ismertette az 1982—-83-as közművelődési évad program­ját. A 33 éves múltra vissza­tekintő kulturális központ mint elmondta — folytatja a már jól bevált — a hivatásos katonák önművelését, pihenését, szóra­koztatását szolgáló — rendez­vénysorozatait. Továbbra is fo­lyamatosan lehetőséget ad a a fúvószenekart, ahogy az má­sutt is történt Baranyában. Egyelőre 95 növendék tanul zenét Szentlőrincen, de ennél nagyobb az érdeklődés, mivel a 20 ezer lakost számláló kör­zetből, Szabdaszentkirály, Ki­rályegyháza, Hetvehely és Bük- kösd községekből is sok család szeretné ide Íratni a gyermekét. Családok a társadalom külön­böző rétegeiből, iparban, mező- gazdaságban és bányákban dolgozó szülők, mert a zene­tanulás iránt széles körű az ér­deklődés. Ez nyilvánult meg a vidéken sorra létesített zeneis­kolák esetében, és ezután már csak egy lépés kell ahhoz, hogy zenehallgató közönség alakul­jon ki egy-egy helységben. A gyermekeiket a tanári hangver­senyeket meghallgató szülők­ből, az egykori zeneiskolások­ból a leendő koncertlátogatók. A szülő érzi, hogy gyermeke valami értékesebbet, valami többet kap a zenetanulással akkor is, ha nem lesz belőle előadóművész vagy zenetanár. És amikor látja, hogy a nyil­vános szereplésekkel megnőtt a gyermek öntudata, biztosabb lett a fellépése, hogy gazda­gabban éli át a kultúra, a mű­vészetek által kínált szépsége­ket, akkor igazolva látja sejté­seit. Nem történt nagy dolog Szentlőrincen. Nem avattak újabb iskolát, csak néhány tantermet nyitottak meg a mu­zsikáló gyerekek előtt. És tettek egy fontos lépést, mellyel to­vább gazdagodott Baranya ze­neiskolai hálózata, mégpedig egy gazdaságilag nehéz idő­szakban, amikor nem lehet új intézményekre „fentről" anyagi segítséget várni. És még vala­mit tettek: újabb példát szolgáltattak arra, hogy az ösz- szefogás, az ügyes szervezés, a jóakarat, a lehetőségek okos kihasználása a nehezebb körül­mények között is célra vezet. G. O. vidéki színházaknak bemutatko­zó előadásokra, s a legkiválóbb amatőr és hivatásos együttesek közreműködésével folytatódnak a már szintén hagyományos­nak számító táncszínházi pro­dukciók is. Az eddiginél lényegesen többet akar tenni az intézmény azért, hogy a fiatalok elsősor­ban az általános iskolások, megismerkedjenek a katonai pályákkal. Hol is lőhetne stílszerűbb kö- uiímények között találkozni Kel­lér Dezsővel, mint egy kávéház­ban? ülünk a Nádorban, nagy sikerű pódiumműsora másnap­ján, s a pincér a kávé mellé a vendégkönyvet is kihozza. Kellér a következő versi két hagyja em­lékül a vendéglátáséit: „Nem űzök sportot, / mely lel­kesít és testet ápol / csak ak­kor vagyok levegőn / ha a ká­véházban, ahol ülök I működni kezd a ventillátor." A lexikon közlései alapján pályakezdéséről faggatom: miért lett újságíróból kuplészer- zö, konferanszié? — A pályámat karikatúrista. ként, és nem újságíróként kezd­tem — igazít ki (s velem együtt a színházi lexikont) — de egy­szer kiküldött a Ma Este című lap egy csoda rabbi hoz, s mivel a riporter nem jött el, nekem kellett megírnom a cikket is. A rajzért 2 Pengőt, az írásért nyolcat kaptam. Azóta nem raj­zoltam karikatúrát.,. Rendőri riporter lettem az Esti Kurirnál, de amikor egy több napos vízi­hullát kellett volna megnéznem, inkább visszaadtam a megbíza. tást. Korábban már Írogattam vicceket a Borsszem Jankónak, Az újságnak, de humorista pá­lyafutásomat a Színházi Élet­nél kezdtem. Igazság szerint mindent a bátyámnak, Kellér Andornak és a véletlennek kö­szönhetek ... Az első kabaré- tréfámat az a Salamon Béla adta vissza — mondván, hogy sosem lesz belőlem kabarészer­ző aki élete utolsó éveiben már csak az én jeleneteimben volt hajlandó fellépni. Konfe­ranszié pedig úgy lettem a Pó­dium Kabaréban, hogy híres elődöm, Békefy László, nem tért haza 1945-ben. Azzal álltam ki a közönség elé, hogy addig konferálok, amíg a Békefy haza nem jön. Ezért csinálom még most is ... És hogyan! Néhány pillanat alatt hangulatot teremtett a Nádorban. Műsorának közre­működői, Koltai Zsuzsa, Kokas László és Orosz István — az operettműfaj jeles képviselői — orfeumi légkört varázsoltak a terembe, igy Kellér igazán ott­hon érezhette magát. — A kabaré csak ott tud lé­tezni, ahol kávéházi élet van. Ezért szűkül össze manapság a területe, mert nincsenek igazi kávéházaink. Igazából mondom, a Nádor kivétel — bókol Kellér Dezső. — Pécsett egyébként is nagy megtiszteltetés ért, amikor a KPVDSZ kabarétársulata a harmincéves Vidám Színpadi ju­bileumom alkalmából Kellér- estet rendezett, Rudolf úr irá­nyításával. Ezért >s vállaltam el a mostani meghívást, jóllehet ma már Budára sem szívesen megyék át. — Tudja, ez a mai, felgyor­sult élettempó nem tesz jót a világnak, teszi hozzá rövid hall­gatás után. — Hogy hová sie­tünk? A bürákrácia rengeteg időt elvesz az emberektől, a megélhetésért is többet kell sza. ladgálni. Emlékszem, azelőtt, ha elindultunk Budapestről Leányfalura, akkor este meg­szálltunk Szentendrén! Minek rohanni? Ez a tempó hiányzik a mai életünkből... Havasi János Hz önművelés szolgálatában Sajtótájékoztató a Magyar Néphadsereg Művelődési Házában Űjra kapósak lesznek a középfokú műszakiak? A technikus- képzés új útjai K evés a középfokú műszaki szakember. Az egyik helyen a középfokú műszaki munkakörben mérnököt, a másik helyen ugyanolyan munkára, betanított szellemi mun­kást alkalmaznak. A visszáságok megszüntetésére a komány napirendre tűzte a technikusképzés rendezését. A képzés új rendjéről a Művelődési Minisztérium szakoktatási főosztályán Szendrei József osztályvezetővel beszélgettünk. — Mi tette szükségessé a technikusképzés visszaállítását? — A termelésben a szakmun­kások és az üzemmérnökök, mérnökök közötti kapcsot a technikusok jelentik. Az utóbbi időben megnövekedett irántuk a kereslet; több és nagyobb tu­dású technikusra van szükség. A középfokú műszaki munka­kört a tapasztalatok szerint leg­gazdaságosabban velük lehet betölteni. — Jelenleg milyen végzettsé­gűek látják el a technikusi föl­adatokat? — Rendkívül színes a kép. Az ötmillió aktív keresőből három- százezer a középfokú műszakiak száma. Az iparban ötven, az építőiparban tizenhat, a mező- gazdaságban tizenkét százalé­kuk dolgozik. A középszintű műc szakj vezetők (üzemvezetők, épí­tésvezetők stb.) száma harminc­ötezer, zömmel középfokú, több mint egynegyedük pedig közép­fok alatti végzettségű. Még rosszabb a helyzet az alsószintű műszaki vezetők (művezetők, műhelyfőnökök stb.) esetében. A számuk hetvenhatezer. Mind­össze nyolc százalékuk felsőfo­kú végzettségű, húsz százalékuk szakmunkás, de többen vannak, akiknek még szakmunkás vég­zettségük sincs ... Nem különb a százhatvanhatezer műszaki ügyintéző (szerkesztő, művelet­tervező, programozó, diszpécser stb.) képzettségi aránya. A töb­bi műszaki munkakörökben (anyagvizsgáló, laboráns stb.) dolgozó huszonnégyezer szak­ember többsége betanított szel­lemi munkás. Az a legkirívóbb jelenség, hogy a jelenlegi igé­nyekhez képest is sok a szak­képzetlen technikus. A közép­fokú munkakörben foglalkozta­tott mérnökök aránya pedig azt mutatja, hogy a mérnöki mun­ka a vállalatok számára relatíve olcsó. A technikusok alacsony száma jórészt abból ered, hogy jobban járnak anyagilag, ha szakmunkásként dolgoznak. A technikumot végzettek egyne­gyede fizikai munkát, háromne­gyede szellemi munkát végez, a végzetteknek csak a fele mű­szaki foglalkozású. — A statisziika szerint egy­részről a tervezésre, kutatásra kiképzett mérnökökkel pazarló­an bánnak, másrészről szakkép­zetleneket alkalmaznak. Mi a biztosíték arra, hogy a termelés elfogadja az új rendszerben képzett technikusokat? — Mi abból indulunk ki, hogy a tananyagban a közismereti tantárgyak 50—52, a szakmai tantárgyak 48—50 százalékos arányát mindenképpen megtart­juk. A technikusoknak ugyanis feltétlenül rendelkezniük kell általános műveltséggel. Szak­mailag is többet keli tudniuk, mint a szakmunkásoknak, kü­lönben nem tudják betölteni a termelésirányító szerepet. A jobb minőséget elfogadja a ter­melés. Éppen ezért általában irtéves képzési időt tartunk szük­ségesnek a következő felépítés­sel: a tanulók az első két évben főként az általános műveltsé­get és a táqabb értelemben vett szakmai alapozó tantárgyakat tanulnák. Azok a tanulók pél­dául, akik gépészeti pályára akarnak menni, a fizikát, akik vegyipari pályára, azok a ké­miát tanulnák nagyobb intenzi­tással. A második osztály végén minden tanuló alapvizsgát tesz. Ezt követően a tanulók — tizen­hat évesen — dönthetnek érdek­lődésük, képességük, tanulmá­nyi eredményük alapján, hogy az érettségi mellé szakmunkás, bizonyítványt akarnak-e szerez­ni, vagy technikusok akarnak-e lenni. Különbözeti vizsgával gimnáziumba is átmehetnek. A •szakmunkások és technikusok képzése ugyanis a harmadik osztálytól különválna. Ha szak­munkások akarnak lenni, akkor az érettségivel együtt szakmun­kás-bizonyítványt is kapnak. Ha a technikus tagozaton kívánják folytatni tanulmányaikat, akkor a negyedik év végén közisme­reti tárgyakból érettségi vizsgát kell tenniük, és az ötödik évben már nem tanulnának közisme­reti tantárgyat, hanem csak a technikusi munkakörhöz szüksé­ges szakmai ismereteket. — Úgy hírlik, a tévében el is hangzott, hogy némelyek sze­retnék a húsz évvel ezelőtti technikusképzést egy az egyben visszaállítani. Ez reális elgondo­lás vagy csak valamiféle nosz­talgia? — Ha valaki négy évben kép­zeli el a képzést, akkor van ben­ne jó adag nosztalgia is. Való­ban vannak olyanok is, akik szorgalmazzák a négyéves tech­nikusképzés visszaállítását. Azt mondják, hogy külön techniku­mokat hozzunk létre, ahová az általános iskolákból toboroz­nánk a tanulókat, és négy év után, tizennyolc évesen kész technikusokat bocsátana ki az iskola. Ez az elképzelés azért irreális, mert így a tanulók ti­zennégy éves korban kénytele­nek lennének véglegesen dön- tenj az életpályájukról. Az pe­dig köztudott, hogy mind az egyénnek, mind a társadalom­nak igen költséges a befejezett képzés utáni pályakorrekció. Nem véletlenül népszerűek min­denütt a világon azok a képzé­si formák, amelyek magukban hordozzák a pályamódosítás le­hetőségét. Évente csaknem ezer fiatal jelentkezik műszaki szak- középiskolába. Terveink szerint a második osztály után (az öt­éves változatnál) tehát ennyi közül lehet kiválasztani azt a líárom-négyezer fiatalt, akik a technikusi tanulmányokra éven­te szükségesek és alkalmasak. A négyéves, az első évfolyam­tól elkülönített képzésnél erre az oly fontos válogatásra nem volna lehetőség, mert akit egy­szer 14 éves korában alkalmas­nak találánának technikusnak, az megszerezné a bizonyítványt, még akkor is, ha közben nála alkalmasabbaktól venné el a technikussá válás lehetőségét. — Mi az oka annak, hogy húszi év után többen is „visz- szasirják" a technikusképzést? — Az ötvenes években — az iparosítás erősített ütemű fej­lesztésének idején — a növekvő szakemberigény és a mérnökök viszonylag alacsony száma mel­lett a technikusok szerepe tör­vényszerűen felértékelődött. Technikusok tölthettek be mér­nöki, főmérnöki és más vezetői munkakört is. Az ifjúság számá­ra meg vonzerőt jelentett az a technikusképzés, amely egyide­jűleg érettségit és az akkori kö­rülmények között jól hasznosít­ható képzettséget adott. A tech­nikumok számára a beiskolázás­nál — mivel akkoriban jóval ke­vesebben tanultak középiskolá­ban, mint ma — nagy volt a mentési lehetőség, a legjobb, a legrátermettebb tanulókat vá­logatták ki. Aztán jött az az időszak, amikor már elegendő üzemmérnök, mérnök került ki a főiskolákról, egyetemekről, s megkezdődött — természetesen egyéb tényezők közrejátszásával — a technikusok szerepének le­értékelődése. Most olyan kép­zésre van szükség, amely újra megbecsültté teszi a technikust — Mikorra tervezik az új kép­zés bevezetését? — A levelezőknél 1984-ben, a nappali képzésben 1985-ben szeretnénk megkezdeni az okta­tást. Addig a jelenben is műkö­dő technikusi minősítés marod érvényben. Rehák Ferenc

Next

/
Oldalképek
Tartalom