Dunántúli Napló, 1982. november (39. évfolyam, 300-329. szám)

1982-11-08 / 307. szám

Kimaradt helyzetek Csepelen Katzirzo t megműtötték A 11. forduló két részre „szakadt”, öt mérkőzést ját­szottak szombaton, három va­sárnapra maradt. A szombati öt mérkőzés közül mindössze kettőt tudtak megnyerni a ha­zaiak, kettő döntetlenül végző­dött, egy pedig vendéggyőze­lemmel zárult. A Vasas és a Honvéd folytatja jó szereplését és a Csepel — sajnos éppen a PMSC ellen — is tovább nö­velte pontjai számát. Az MTK VM az utolsó percekben egyen, lített Békéscsabán, és már nem számít meglepetésnek a Nyír­egyháza gyengélkedése, vala­mint a Haladás jó sorozata. Ez utóbbi TTet csapat egymás el­leni találkozója gól nélküli döntetlennel zárult a szabolcsi megyeszékhelyen. A Csepel eddigi eredményei tiszteletet parancsoltak, de ez nem jelentette azt, hogy a PMSC nem lett volna esélyes legalább az egyik pont meg­szerzésére. A látott játék alap­ján akár a két pont is Pécsre kerülhetett volna, mert a piros- feketék végig többet kezde­ményeztek a hazaiaknál, me­zőnyben ügyesebben játszottak, de kapu előtt elfogyott a pé­csiek tudománya. Kidolgozták a jobbnál jobb helyzeteket, de az irányzókkal mindig baj volt. A találkozó után az öltöző­ben a kedvezőtlen külső körül­ményekre panaszkodtak a pécsi játékosok. Nem vitás, sokban igazuk volt, de ha a helyzete­Kőhalmi és Nagy párharca a labdáért (fekete mezben a Csepel labdarúgója) Fotó: Arató László két értékesítik, akkor nincs szükség magyarázatra. Egy ki­csit még mindig úgy tűnik a kívülállónak, hogy a csapat pszichikailag nincs megfelelően felkészítve, a játékosok nem bíznak abban, hogy idegenben is érhetnek el sikert. így aztán hiába a hazai jó eredmények, az idegenbeli vereségek ronta­nak a mérlegen és a PMSC kénytelen az „alsóházban" he­lyet foglalni. A legnagyobb helyzeteket Réfi hagyta ki, két alkalommal is már csak Kovács kapussal állt szemben. — Tudom, az első alkalom­mal oda lőhettem volna a lab­dát, ahova akarom, hiszen üres volt előttem a kapu, mert Ko­vács Attila elvetődött már — mondta a pécsi csatár. — Saj­nos megpattant előttem és rosszul találtam el. Még most sem tudom elhinni, miként szállhatott méterekkel a kapu fölé. A második alkalommal ha­sonló eset volt, az elpattanó labdát csak erőtlenül továbbí­tottam és végül a kapus el­csípte. Kétszer cserélt Szarvas Lász­ló, sajnos mind kétszer sérülés Nemzetközi motocrossverseny Pályaavató Csertetőn A 125 köbcentiméteresek versenye Csertetőn Vasórnap délelőtt kellemet­len, hideg, szeles idő ellenére is közel 3000 néző látogatott ki Csertetőre, hogy szemtanúja le­gyen a pályaavató ynnepség- gél egybekötött nemzetközi mo- tocrass versenynek. Az új pálya 1600 méter hosszú, a sziklás, homokos talaj, a tíz buktató és a „siratófal" leküzdése nagy állóképességet és ügyességet kívánt a versenyzőktől. Számos hazai élversenyző mellett a csehszlovák motorosok is rajt­hoz álltak. A 125 köbcentis «pe­dálban a csehszlovák Vicsi győzött, míg a pécsi Horváth I. nyolcadik lett. A 125 köbcentis III. osztályúak küzdelméből Pá- ner (Veszprém) vitte el a ba­bérkoszorút. Ebben a futamban sajnálatos körüjmények között bukott az enyingi versenyző, akit a mentők súlyos sérüléssel kórházba szállítottak. A 125 köbcentis „C" kategóriában szekszárdi siker született. Csu­pán a pécsi Farkasnak sikerült a mósodjk helyre beékelődnie. A 250 köbcentis kategóriában szintén a csehszlovák Holovecz volt a leggyorsabb, pécsiek eb­ben a futamban nem indultak. A legnagyobb figyelem az 500 köbcentisek felé irányult. Á pé­csieket itt sem találtuk a me­zőnyben. Két futam alapján a végső győzelmet a kaposvári Barna Attila szerezte meg. A jó rendezés és szervezés mellett hiányoltuk, hogy a nagy számú nézőközönséget nem megfele­lően tájékoztatták az eredmé­nyekről, a jövőben erre nagyobb gondot kell fordítani. Kovács Miklós miatt kellett. Brezniczky sérülé­se kevésbé súlyos, izomgörcs miatt hagyta el a pályát és rö. vid pihenő után már edzhet a héten. Katzirz viszont orrcsont­ját törte és vasárnap délelőtt Pécsett megműtötték a váloga­tott kapust. A klinikától kapott tájékoztatás szerint Katzirznak néhány napot bent kell töltenie és lehetséges, hogy a soron kö­vetkező Vasas elleni mérkőzé­sen még nem lehet ott a csa­patban. Még egy súlyos sérülés volt a mérkőzésen, a csepeli Krisz­tin a lábát törte. A csatár a pécsi cserekapussal, Bodnárral ütközött. Bodnár így emlékezett a történtekre: — Krisztin nagy lendülettel tört kapura, én kivetődtem elé­je és összeütköztünk. A csatár balszerencséjére úgy esett, hogy a testsúlya az alácsavarodott jobb lábára nehezedett. Régóta ismerem a fiút, jó a kapcsola­tunk, nagyon sajnálom, hogy a velem való ütközésnél sérült meg ennyire. Jólesett, hogy a mérkőzés után a csepeliek is megnyugtattak: nem én tehe­tek a törésről. L. L. így látta A Csepelen lejátszott Csepel- PMSC mérkőzésen Török Péter, a Népsport tudósítója osztá­lyozta a PMSC-játékosok telje­sítményét. Török Péter így lát­ta: Katzirz (6), - Brezniczky (5) , Torna (6), Gallai (5), Schulteisz (5), - Hrotkó (5), Vígh (6), Dárdai (6), Dobány (6) , - Nagy (5), Réfi (4), Cse­re: Mészáros (6), Bodnár (-). Röplabda NB II. Pécsi Vörös Meteor-Gyoma 1-3, női csapatok. Pécsi Vörös Meteor-Honvéd Mezőfi SE 0-3, férfi csapatok. ftz NB I. vasárnapi mérkőzései Zalaegerszeg-Tatabánya 1-1 (1-1). Tatabánya, 1000 néző. V.: Hartmann. Góllövők: Ta­kács, ill. Weimper. Videoton—Ú. Dózsa 2-0 (1-0). Székesfehérvár, 4000 néző. V.: Szávó. Góllövők: Csongrádi, Horváth. Rába ETO—Ferencváros 3-0 (2-0). Népstadion, 8000 néző. V.: Nagy Béla. Góllövő: Han- nich (2, egyet 11-esből) és Bur- csa. AZ NB I. ALLASA Törnek, zúznak 1. Rába ETO 11 9­2 32- 8 18 2. Csepel 11 7 3 1 21-14 17 3. Bp. Honvéd 11 6 2 3 20-15 14 4. Ferencváros 11 6 1 4 25-19 13 5. Vasas 11 5 2 4 24-19 12 6. Videoton 11 5 1 5 20-16 11 7. Ú. Dózsa 11 4 3 4 17-17 11 8. Haladás VSE 11 4 3 4 12-16 11 9. Békéscsaba 11 3 4 4 18-21 10 10. Debrecen 11 3 4 4 13-17 10 11. MTK VM 11 4 2 5 16-28 10 12. PMSC 11 4 1 6 18-22 9 13. Diósgyőr 11 3 3 5 14-18 9 14. Tatabánya 11 2 4 5 12-16 8 15. Nyíregyháza 11 2 3 6 8-16 7 16. Zalaegerszeg 11 2 2 7 10-18 6 Egy-iksz-kettő A HDN totó- tippjeit a 46. já­tékhétre ifj. Máté János szobafestő és mázoló, az új- mecsekaljai totózó törzstagja állítot­ta össze. E heti tippelőnk 10 éve játszik rendszere­sen 4 hasábos szelvényeken. A 46. HÉT TIPPJEI: 1. SZEOL AK-Volán SC. Tipp: 1, x. 2. 22. Volán-Sopron. Tipp: 1, 2. 3. Salgótarján-Kazincbarcika. Tipp: x. 4. Kecskemét-Olajbányász. Az Olaj­bányász esetleg döntetlenig jó, a Kecskemét esélyesebb. Tipp: 1, x. 5. Keszthely—Bauxitbáryász. Tipp: 1, x. 6. Dorog-Eger. A Dorognak az ott­honi mérkőzéseit meg kell nyerni. Tipp: 1. 7. Atalanta—Como. Tipp: x. 8. Bari-Cavese. Tipp: x, 2. 9. Bologna—Sambenedettese. A Sam- benedettese idegenben gyenge, nyer a Bologna. Tipp: 1. 10. Campobasso-Catania. Tipp: x. 11. Palermo—Reggiana. Tipp: 1, x. 12. Perugia—Cremonese. Tipp: 1, x. 13. Varese—Monza. Tipp: 1. +1 14. Pistoiese—Arezzo. Tipp: x. Tájfutás Csípős fagy fogadta Árpád-tetőn a Meteor Kupa résztvevőit. A hideg a mezőnyt is megriasztotta, a bene­vezettek nagy része távolmaradt. Az évzáró baranyai viadalt nemzetközi­vé tették a rajthoz állt lengyel táj­futók. Eredmények: Felnőtt II. o.: 1. Par- fianovitz (Varsó), 2. Csizmadia (Ka­posvári Táncsics), 3. Csipszer (Ka­posvári Táncsics). Felnőtt III. o.: 1. Czinege (Barcs), 2. Kavenkovski (Varsó), 3. Kóger (PVSK). Ifj. fiúk:, 1. Pető: (Kaposvári Gépészet). Ser­dülők; Szunyi (Barcs). Úttörők: 1. Krassoy (PVSK). Újoncok: Bodrog G. (PVSK). Nyílt kát.: 1. Papp (PVSK). Nők. Felnőtt II. o..: 1. Mező (PVSK), 2. Katona (Szegedi Vasutas), 3. Sza­bolcsi (PVSK). Felnőtt III. o.: 1. Mol­nár, 2. Mészáros, 3. dr. Kissné (mind PVSK). Serdülők: 1. Tóth M. (PVSK). Úttörők: 1. Bodrog A. (PVSK). Újon­cok; 1. Kiss E. (P. Vörös Meteor). Nyílt: 1. Molnár (PVSK). Asztalitenisz Budapesten befejeződött az asz­talitenisz tízek bajnokság. Eredmé­nyek. Férfiak: 1. Kriston Zsolt (Bp. Spartacus) 9 győzelem. 2. Molnár János (Bp. Spartacus) 8. 3. Nozicska József (BVSC) 6. Nők: 1. Szabó Gabriella (Statisz­tika) 8 győzelem, 2. Oláh Zsuzsa (Statisztika) 7, 3. Urbán Edit (BSE) 6. A Pécsi Dohánygyár vegyipari, vagy élelmiszeripari szakközépiskolát végzett dolgozókat kétmüszakos munkahelyre gyártásközi minöségellenöri munkakörbe felvesz. JELENTKEZÉS: PÉCSI DOHÁNYGYÁR, PÉCS, DOHÁNY U. 2-8. TÖT DOHÁNYGYÁR Ilyen és ehhez hasonló jelenetek nem ritkák a brit csapatok mér* kőzésein „Veszett őrjönaők" A brit futballhuligánok a pályák rémei A brit labdarúgás tekintélye az edzők, a játékosok, a klubok minden erőfeszítése ellenére is évről évre csökken, s ezért első­sorban a szurkolótábor tehető felelőssé, pontosabban azok a vandál hordák, amelyek mind sűrűbben keserítik meg a kü­lönféle szigetországi csapatokat vendégül látó külföldi városo­kat. A legutóbbi, koppenhágai Dánia—Anglia mérkőzés is be­bizonyította, hogy a legelőrelá­tóbb rendőri intézkedések sem vethetnek gátat az elfogult, el­vakult, s mindenre elszánt brit futball-huligánoknak, akik — számtalan példa bizonyítja — örömüket lelik a verekedésben, a pusztításban, s még a fenye­gető gumibotoktól, a vízágyúk­tól sem rettennek vissza: Nagy-Britannia sportügyekkel foglalkozó minisztere, Neil Mac- farlane, a koppenhágai esemé­nyek (több mint száz vendég­szurkolót tartóztattak le) után semmi mást nem tehetett, mint­hogy elnézést kérjen az illeté­kes dán hatóságoktól, a Dániá­ban járt szurkolókat pedig „ve­szett őrjöngőknek" minősítse. Köztudott, hogy a brit sportha­tóságok a kormány támogatá­sával már többféle megelőző rendelkezést is hoztak, ám ezek alig szolgáltak eredménnyel. — Néhány évvel ezelőtt el­határoztuk, hogy a külföldi mér­kőzések előtt a hazai jegyel­adásnál alaposan szemügyre vesszük a vásárlókat — nyilat­kozta a közelmúltban M. Cro- ker, az Angol Labdarúgó Szö­vetség főtitkára. — Ilyen módon igyekeztünk megszűrni a gyüle­kező társaságot, de minden al­kalommal kijátszottak- bennün­ket: a pénztárablaknál megje­lent egy jól fésült, kifogástala­nul öltözött fiatalember, aki százegynéhány jegyet igényelt —1 a barátdTnak, a munkatársai­nak. Természetesen nem köve­telhettük a nevek és lakcímek közlését, arról nem is beszélve, hogy a brit belügyminisztérium is tudomásunkra hozta: az ál­lampolgárokat nem gátolhatjuk meq külföldi utazásaikban. A Brit Labdarúgó Szövetség ezek után érthetően aggoda­lommal tekint az újabb külföldi szereplések elé, mindenekelőtt a november 17-i, athéni, Gö­rögország elleni találkozóra gondolva ráncolják a homloku­kat az illetékesek, mivelhogy a görög szurkolók sem tartoznak a világ leghiggadtabb futball- kedvelői közé. Ami pediq a hírhedt futball- huligánokat illeti, mitsem tö­rődnek azzal, hogy az egész vi­lág fintorogva-rettegve beszél róluk. Asztalitenisz ##. Express Kupa tömegverseny Az Egyetemi Tornacsarnok­ban rendezték a II. Express Kupa asztalitenisz tömegver­senyt, melyen 24 munkahely 60 versenyzője indult. Eredmények. Női egyéni: 1. Beimelné Dávid Katalin (Geodézia), 2. Tukora Istvánná (MÉV), 3. Horváth Éva (Patyolat) és Halász Gi­zella (ÉPFU). Férfi egyéni: 1. Schleisz Sándor (Titán), 2. Rákóczi Ferenc (Sopiana), 3. Jobb József (MÉV) és Pókó Zoltán (Megyei Tanács). Női páros: 1. Tukoráné—Presser (MÉV), 2. Andrásovitsné-Hor- váth (Építő- és Tatarozó-Pa­tyolat), 3. Beimelné—Csordás (Geodézia) és Halász—Szabó (ÉPFU). Férfi páros: 1. Ga- lambos-Pókó (PSZV-M. Ta­nács), 2. Szopkó-Jobb (BM- MÉV), 3.‘ Hanck—Rubinszki (Gázmű) és Szommer—Rákóczi (Sopiana). A csapatversenyt a nőknél és ezzel az Express Kupát a 26 pontos MÉV nyerte, a második a 25 pontos Geodézia, míg a harmadik 12 ponttal az ÉPFU lett. A férfi csapatversenyt 18 ponttal a Sopiana Gépgyár nyerte meg, második a Titán 16 ponttal, harmadik a Megyei Tanács lett 13 ponttal. Tornászaink gyenge szereplése Szombaton és vasárnap a Magde- burghoz közel fekvő Halberstadtban rendezték meg az NDK—Magyaror­szág nemzetek közötti női tornász válogatott viadalt. A papírforma biz­tos hazai sikert ígért, ám arra keve­sen számíthattak, hogy a vendég­együttes az utóbbi évek legsúlyo­sabb vereségét szenvedi el, s hogy a pontarány megszégyenítő lesz a magyar válogatott számára. A Maxi Gnauck vezette NDK csapat 5 szá­zadpont híján 17 ponttal győzött Magyarország ellen. „ÉPÍTŐIPARI KÖZÉPÜZEM" jeligére felsőfokú végzettséggel vezetői beosztást vállalók jelentkezését várjuk a Hunyadi úti hirdetőbe.

Next

/
Oldalképek
Tartalom