Dunántúli Napló, 1982. november (39. évfolyam, 300-329. szám)

1982-11-07 / 306. szám

Heti jegyzetünk Az alapok Az adatok meghökkentők. Egy felmérés szerint, akik szá­zadunk első félében, azaz az ötvenes évek végéig bezárólag voltak aktív labdarúgók, 13— 16 éves korukban, évi átlagban naponta három órát fociztak. Ma egy első osztályú csapat serdülőjátékosa naponta 28 percet futballozik. A különbség jelentős, sőt óriási. Különösen akkor szembetűnő, ha azt is számításba vesszük hogy a ma labdarúgójának magasabb kö­vetelményeknek kell megfelelnie, mint a harminc-negyven évvel korábban játszott elődeinek. A gyorsabbá vált játék és a test test elleni küzdelem egyebek mellett magasabb színvonalú technikai tudást is követel. Az pediq nem tanulható meg könyvből és elméleti órákon. Kizárólag játék közben sajátít­ható el. Ez a kevesebb játék persze bizonyára nemcsak a labda­rúgás kapcsán figyelhető meg, hanem általában. Legkorábban a sorozóorvosok jeleztek, hogy egyre több a cingár sor alá ke­rülő fiatalember, akit fel kell menteniök a katonai szolgálat alól. A figyelem akkor a test- nevelési órák felé fordult, meg is emelték a középiskolákban a testnevelési órák számát. A gye­rekkori mozgásszükséglet azon­ban nem elégíthető ki ar iskolai testnevelési órák keretében. És semmiképpen sem képzelhető el, hogy pusztán a testnevelési órák adta fizikum, erőnlét és ügyesség elég alapot jelenthet bármiféle sporttevékenységhez. Aki versenyszerűen kívánt spor­tolni, az mindig is arra szánta szabad idejének jelentős részét. Többet is napi három óránál. A néhai qrundokon igen-igen sokan töltöttek el napi három órát anélkül, hoqy valaha is ak­tív sportoló vált volna belőlük. Miért nem jut ma a gyerekek­nek három óra focira, vagy eqyébre? Mert kevés a szabad idejűk. Az iskolai elfoglaltsóq minden korosztály szabad idejét elegqé igénybe veszi. A szabad hétvégeken pedig szinte min­denütt a családi programok ke­rülnek előtérbe, amelyek álta­lában nem sportközpontúak. Persze igaza van iskolának is, hiszen a tanórákon kívüli társa­dalmi elfoglaltságok is az is­kolai munka szerves részét ké­pezik. Igaza van a szülőnek is, aki nyelvórára, zeneórára küldi gyermekét. De néha bizony fel kellene figyelni arra is, nem egyoldalú-e a gyerek megterhe­lése. Elbírja-e a fizikuma a szellemi terhelést? De kikből válhat akkor ma- napsáa sportoló? Meg lehet-e „fogni" azokat a tehetséges gyerekeket ma, akikből holnap olimpiai bajnok válhatna? Hi­szen a sportbeli értékek is nem­zeti kincsek, öregbítik az ország hírét, befolyásolják nagy töme­gek hangulatát. Legjobb megoldásnak a kollé­giumi rendszer tűnik. (Amint azt a Barcs Sándor javasolta mó­don az NDK-ban és a Szovjet­unióban megvalósították). Pró­bálkozások voltak nálunk is, nem is eredmények nélkül. Majd egyszer talán nálunk is tucat­jával nőnek fel az ilyen kollé­giumokban a kiváló sportolók. És mellettük talán a „szürke” tömegnek is több jut majd na­ponta focira, mint 28 perc . . . — K — Lei bd cirugo HIB I« A férfi sakkozók Bal­szerencsés vereség Csepelen Csepel-PMSC 1-0 (0-0) Csepel, 2000 néző, V.: Büki. Csepel: Kovács - Kincses, We­ber, Kőhalmi, Gálhidi - Fisch- li, Kelemen, Budavári - Tuli­pán, Dékány, Krisztin (Tyukodi, a 79. percben). Edző: Keszthe­lyi Mihály. PMSC: Katzirz (Bod­nár, az 55. percben) — Brez- niczky (Mészáros, a 40. perc­ben), Torna, Gallai, Schulteisz- Hrotkó, Lutz, Dárdai, Dohány- Nagy, Réti. Edző:" Szarvas László. Az utolsó pillanatban meg­változott a PMSC összeállítása, mert Kincses nem gyógyult meg és így nem vállalhatta a játékot. Helyére Lutz került a kezdő csapatba. A hét folya­mán sérüléssel bajlódó Mészá­ros viszont odaülhetett a kis- padra, mert állapota sokat ja­vult. Kispados lett Czérna is, aki az előző idényben még az ifjúsági csapat játékosa volt. A Csepel kezdett jobban és az 5. percben Dékány került gól­helyzetbe, de Dárdainak sikerült szögletre szerelnie. Egy perccel később a másik oldalon Lutz átadását Nagy lőtte estében mellé 14 méterről. A 12. perc­ben óriási pécsi helyzet maradt kihasználatlanul. Dárdaitól Ré- fi kapta a labdát, ő azonban • az ötösről a kapu fölé vágta. Ezután Katzirz védte bravúrosan Budavári lövését. Eseménytelen időszak következett pécsi me­zőnyfölénnyel. A 38. percben Katzirz orrcsontja eltörött, erő­sen vérzik és a válogatott ka­pus a mentőt’hívja segítségül. Arató László felvétele Brezniczky egy összecsapásnál megsérült, a partvonal mellett ápolni kellett. A 39. percben Dobány jó helyzetben rosszul találta el a labdát és így Ko­vács könnyedén védett. Még ebben a percben Lutz kapott sárga lapot Kelemen bukta­tásáért. Egy perccel később Budavári szabadrúgását védte Katzirz. A sérült Brezniczkyt Mészáros váltotta fel és módo­sulj a piros-feketék összeállítá­sa. Hrotkó húzódott hátra jobb­hátvédnek, míg Mészáros a kö­zéppályán kapott^helyet. A fél­idő végén Nagy kapu elé ívelt szabadrúgását Lutz közelről fö­lé fejelte. Szünet után csepeli támadá­sokkal folytatódott a játék, de a hazaiak elkapkodták a lehe­tőségeket. Az 54. percben Mé­száros átadását Dárdai vágta fölé a 16-osról. Az 55. percben Katzirz kivetődve hárított Krisz­tin elől, de a csepeli csatár el­találta a válogatott kapust, akit orrcsonttöréssel szállított el a mentő. Két perccel később 11-eshez jutottak a hazaiak. Lutz és Gálhidi harcolt a lab­dáért, a játékvezető szabályta­Dobqny szabadrúgása nyomán centiméterekkel kerülte el a labda a csepeli kapui javítottak Luzernben Pénteken késő este a luzerni sakkolimpia 6. fordulójának függőben maradt játszmáit foly­tatták. Ezek során a Magyar- ország—Svájc 1-1 (2) mérkőzés két függő partiját is befejezték. Pintér és Csőm dicséretesen küzdött, s végül mindketten győztesként állhatták fel az asz­taltól. így Végül Magyarország 3-1-re nyerte a találkozót, s ezzel a magyar csapatnak 15,5 pontja volt a 7. forduló kezdete előtt. A 6. forduló függő játsz­máinak folytatása során több meglepő eredmény született. így 2-2-es döntetlennel végződött a Szovjetunió—Hollandia össze­csapás. Anglia 3-1-re győzött Iz- |and ellen, míg az Egyesült Álla- , mok—Argentína találkozón az eredmény jelenleg 2,5-0,5 (1). A nőknél Jugoszlávia India ellen 3-0-ra nyert. A Románia— Anglia mérkőzésen az eredmény 1,5-0,5 (1) a románok javára. A szombat délutáni, 7. forduló­ban a ipagyar férfiak Dánia, a nők pedig a Szovjetunió gár­dájával mérik össze tudásukat. Állás a 7. forduló megkezdése előtt: Férfiak: Szovjetunió 17,5, Hol­landia 17, Anglia, Csehszlová­kia, NSZK, Kanada 16,5—16,5, Egyesült Államok 16 (1), Jugo­szlávia 16, Bulgária, Magyar- ország, Svájc 15,5—15,5. Nők: Szovjetunió 15, Romá­nia 13,5, Svédország 12, Ang­lia, Bulgária, Kína, Magyar- ország, NSZK 11,5—11,5, Jugo­szlávia 11. Ionnak minősítette Lutz szere­lését és a 11-es pontra muta­tott. A büntetőt Budavári a bal alsó sarokba lőtte. (1-0). A má­sik oldalon Dohányt buktatta Kőhalmi a csepeli 16-osnál, a szabadrúgást a sértett centimé­terekkel lőtte fölé. A 68. perc­ben Fischli hibájából Réti húz­hatott el a bal oldalon, betört a kapu előterébe, de erőtlenül lőtt és Kovács másodszorra megkaparintotta a labdát. A csepeli ellentámadásnál Dé- kárry elől mentett Bodnár. A 72. percben újabb súlyos sérü­lés történt. Bodnár kivetődve hárított Krisztin elől, de a cse­peli csatár az összecsapásnál rosszul esett és lábát törte. Az őszi idény sikercsapata, a Csepel ezúttal nem igazolta eddigi jó sorozatát. Igaz, eb­ben meghatározó volt a PMSC is, mert a kezdeti hazai fölény után hamarosan átvették a já­ték irányítását. A találkozó 90 percéből 60 percet a piros-fe­keték kezdeményeztek, de hiá­ba játszottak ügyesen mezőny­ben, a kapuhoz érve a legjobb lehetőségeket is elrontották. A PMSC végül is balszerencsés góllal szenvedett vereséget, de ezért elsősorban csak magukat okolhatják, a tehetetlen táma­dójáték miatt. A pécsi kapuban Katzirz és Bodnár is jól oldotta meg feladatát. A hátvédek is megfeleltek, mig középpályán Lutz vállalta a legtöbbet. Dár­dai is igyekezett, de Dohánnyal együtt kevés veszélyt jelentettek kapura. Nagy és Réfi mezőny­ben ügyesen játszott, azonban ők is elrontották a helyzeteket. A Csepel csapatából Gálhidi, Kőhalmi és Budavári teljesít­ménye emelkedett az átlagos fölé. Lázár Lajos AZ NB I. TOVÁBBI EREDMÉNYEI Vasas-Debreceni MVSC 4-2 (2-1). Fáy utca, 1500 néző. V.: Palotai. Góllövők: Birinyi, Kiss, Seres, Birkás, ill. Kerekes, Far­kas. Bp. Honvéd-DVTK 1-0 (1-0). Diósgyőr, 6000 néző. V.: Macz- kó. Góllövő: Dajka. Nyíregyháza-Haladás 0-0. Nyíregyháza, 4000 néző. V.: Tompa. MTK-VM—Békéscsaba 2-2 (0-0). Békéscsaba, 5000 néző. V.: Kuti. Góllövők: Fodor, Bor­só, ill. Takács, Kanyári. AZ NB I. ÁLLASA 1. Csepel U 7 3 1 21-14 17 2. Rába ETO 10 8 — 2 29- 8 16 3. Bp! Honvéd 11 6 2 3 20-15 14 4, Ferencváros 10 6 1 3 25-16 13 5. Vasas 11 5 2 4 24-19 12 6. Ü. Dózsa 10 4 3 3 17-15 11 7. Haladás 11 4 3 4 12-16 11 8. Békéscsaba 11 3 4 4 18-21 10 9. Debrecen .11 3 4 4 13-17 10 10. MTK-VM 11 4 2 5 16-28 10 11. Videoton 10 4 1 5 18-16 9 12. Pécsi MSC 11 4 1 6 18-22 9 13. Diósgyőr 11 3 3 5 14-18 9 14. Tatabánya 10 2 3 5 11-15 7 15. Nyíregyháza 11 2 3 6 8-16 7 16. Zalaegerszeg 10 2 1 7 9-17 5 Vasárnapi mérkőzések: Ferencváros—Rába ETO, Ta­tabánya—ZTE, Videoton—Újpes­ti Dózsa. Tenisz A belga városban, Gentben foly­tatták az Amerika—Európa interkon­tinentális női tenisz csapatversenyt. Ezúttal párosmérkőzésre került sor, amelyen az Európa színeit képviselő Bunge, Temesvári (nyugatnémet—ma­gyar) kettős szereplését nem kísérte siker. Mindössze egy játszmát tudtak nyerni a Navratilova, Nagel'sen (Ame­rika) duótól, akik végül is 6-3, 2-6, 7-5-re megnyerték a találkozót. 300 induló a November 7. emlékversenyen A POTE csarnoka volt a szín­helye szombaton a Sportiskola hagyományos November 7. em­lékversenyének, melyen 16 egye­sület közel 300 vívója állt rajt­hoz. A sportág utánpótlásának színe-java versenyzett Pécsett. A pécsiek közül legjobban a női tőrvívók tettek ki magukért, a kilences döntőbe 5 pécsi kis­lány verekedte be magát. Színvonalas csörték alakultak ki nemcsak a döntőbe, de a döntőbe jutásért is izgalmas csatát vívtak a versenyzők. Részletes eredmények. Női tőr: 1. Szalay (Bauxit), 2. Maj- dics (Pécs), 3. Magyar, ... 5. Alpár, 6. Berkes, 7. Szűcs (va­lamennyi Pécs). Kard: 1. Csécs (Ú. Dózsa), 2. Jakab, 3. Beviz (Ú. Dózsa). Férfi tőr: 1. Dobro- csányi (MTK-VM), 2. Dancsó (Várpalota), 3. Igaz (Bauxit). Mal sportműsor LABDARÚGÁS. Területi bajnokság: Kisdorog—Siklós, Kisdorog, 13.00, Mázaszászvár—Bóly, Mázaszászvár, 13.00. PVSK—PBTC, PVSK-pálya, 10.30. Komló—Sellye, Komló, 13.00. MVTE—Dombóvár, Mohács, 13.00. Megyei I. osztály: Villány—Bere- mend, Villány, 13.00. Szigetvár— Sásd, Szigetvár, 13.00. Geresdlak— P. Kesztyűgyár, Geresdlak, 13.00. Vajszló—U. PEAC, Vajszló, 13.00. Drávátok—Vasasi Bányász, Drávátok, 13.00. Újpetre—P. Postás, Űjpetre, 10.00. Országos ifjúsági bajnokság: PMSC—Mázaszászvár, Kovácstelep, 10.00. Bóly—Baja, Bóly, 12.30, MVTE —Dombóvár, Mohács, 11.30. Siklós— Siófok, Siklós, 13.00. RÖPLABDA. NB II. férfiak: Pécsi Vörös Meteor—Mezőfi SE, II. sz. gyakorló iskola, 13.00, NB II. nők: Pécsi Vörös Meteor—Gyomaendrődi Spartacus, II. sz. gyakorló iskola, 11.00. ASZTALITENISZ. November 7. em­lékverseny, Komló, 9.00. MOTOR. Nemzetközi motocross- verseny, Csertető, 11.45. ^en«leg tfy M N Ili Sportlövő-világbajnokság fl Szovjet fölény A venezuelai fővárosban foly­tatódott a sportlövő világbaj­nokság, amelyen újabb három aranyérem talált gazdára. Eredmények: Sportpuska, álló testhelyzet, csapatverseny, vi­lágbajnok: Szovjetunió 1514 kör, új világcsúcs. Sportpuska, tér­delő testhelyzet, csapatverseny, világbajnok: Nagy-Britannia 1550 kör. Sportpuska, három testhely­zet, összetett csapatverseny, vi­lágbajnok: Szovjeutnió 4641 kör. Ezen a napon magyar ver­senyzők nem léptek az állások­ba. A Szovjetunió sportolói to­vább növelték előnyüket az éremtáblázaton, a lehetséges 15 aranyéremből 11 -et szereztek meg. NB I. ifjúsági bajnokság PMSC—Csepel 4-3 (2-2). Cse­pel, 100 néző. V.: Kóródi. — PMSC: Lukács — Uhrik (Paus­ka), Háhn, Szabó, Bérczy---­C soboth, Bojás, Czérna, Bendes — Udvardi (Lovász), Pillinger. Góllövők: Pillinger (2), Bojás, Czérna, ill. Kénoszt (2), Pető. Jók: Lukács, Pillinger, Czérna, Szabó. Megyebajnokság Steinmetz SE—Somberek 1-0 (1*0). Postás-pálya, 100 néző. V.: Szedeli. A nagy kedvvel játszó honvéd csapat sok gólhelyzetet dolgozott lei, de vé­gül csak egyet tudott értékesíteni. Góllövő: Szabó. Szentegát—P. Kinizsi 1-1 (1-0). Szentegát, 100 néző. V.: Miseta. Jó iramú mérkőzésen a sok gólhelyzetet kihagyó Szentegátnak meg kellett elégednie a döntetlennel. Góllövök: Kiss M., illetve Panga. Zsolnay—Szentlőrinc 1-1 (1-0). Zsolnay-pálya, 150 néző. V.: Varga E. Második félidei jobb játékával a Szentlőrinc közelebb állt a győzelem­hez. Kiállítva; Balogh II. (Zsolnay). Góllövők: Varga, illetve Major. Dunántúli nanio Az MSZMP Baranya megyei Bizottságának lapja Főszerkesztő: Mitzki Ervin Főszerkesztő-helyettesek Báling József és Lombosi Jenő Kiadja a Baranya megyei Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: Braun Károly Szerkesztőség és kiadóhivatal: Pécs. Pf- 134. Hunyadi út 11. 7601 Telefon: 15-000, 19 óra után: 15-726 Szerkesztőség telex: 12-421 Kiadó telex: 12-320 Készült ofszet rotációs eljárással Saphir 96-os gépen Pécsi Szikra Nyomda Pécs, Engel János u. 8. 7630 Tel.: 13-177, 13-696. Telex: 12-211 Felelős vezető: Szendrői György terjeszti a Magyar Posta Előfizethető hfrlapkézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj egy hóra 34,— Ft negyedévre 102,— Ft fél évre 2ü4,— Ft egy évre 400,— Ft Indexszám: 25 054

Next

/
Oldalképek
Tartalom