Dunántúli Napló, 1982. november (39. évfolyam, 300-329. szám)

1982-11-22 / 321. szám

Kalendárium 1982. NOVEMBER 22. HÉTFŐ Cecília NAPJA AZ ÉV 47. HETE HÉTFŐ: Harminc évvel ezelőtt, 1952. november 22- én állította fel a Miniszter- tanács — a tanácsi dolgo­zók szakmai felikészültségé­nek növelésére — a Ta­nácsakadémiát, a mai Ál­lamigazgatási Főiskola elődjét, mivel az ötvenes évek elején szükségessé vált a közigazgatási appa­rátus szervezettebb és cél­tudatosabb képzése. KEDD: Száztíz évve| ez­előtt, 1872. november 23- án született, és 1955 szep­temberében, 83 éves koré­ban hunyt el Sciiimanek Emil Kossuth-díjas gépész- mérnök, műegyetemi tanár, a műszaki tudományok dok­tora. SZERDA: Száztíz évvel ez­előtt, 1872. november 24-én született, és 64 éves korá­ban, 1936-ban hunyt el Georpii Csicserin, szovjet államférfi, diplomata, 1918 és 1929 között külüqyi nép­biztos. Az 1920-as évek vé­gén ellentétek támadtak közte és Sztálin, valamint Buharin között, s ekkor befolyása, szerepe egyre inkább csökkent; leváltása után visszavonultan élt. CSÜTÖRTÖK: Száznyolc­van évvel ezelőtt, 1802. no­vember 25-én alapították a Magyar Nemzeti Múzeu­mot és az Országos Szé­chényi Könyvtárat. PÉNTEK: Százhúsz évvel ezelőtt, 1862. november 26-án született Pesten, . 81 éves korában, 1943 októbe­rében hunyt el Afganisztán fővárosában, Kabulban Stein Aurél, Belső-Azsia vi­lághírű kutatója, régész, nyelvész. 1900-ban indult el első nagy belső-ázsiai ex­pedíciójára, amelyen Kelet- Turkesztán homoksivatagiá­ban régészeti kutatásokat folytatott SZOMBAT: Százhuszonöt évvel ezelőtt, 1857. novem­ber 27-én született, és 75 éves korában, 1932-ben halt meg Filippo Turati ne­ves olasz jogász, író. az olasz szocializmus és anti- fasizmus egyik jelentős sze­mélyisége, az olasz refor­mizmus legmarkánsabb egyénisége. VASÁRNAP: Százharminc évvel ezelőtt, 1852. novem­ber 28-án született Debre­cenben, s 1926 júliusában — 74 éves korában — hunyt el Budapesten Lieber­mann Leó biokémikus, hi­giénikus, egyetemi tanár. Munkásságával a magyar biológia biokémiai ágának megalapozója. ti iDI 1 KRÓNIKA r iDn krónika! Ahogy közeledik karácsony ünnepe, egyre aktuálisabb és izgalmasabb kérdés lesz, hogy milyen ajándékok ke­rülnek idén a fenyőfa alá, illetve még korábban, a Mikulás-napon a fényes, tisztított gyerekcipők mellé. A gyerekek most írják ösz- sze a kívánságlistát, a „tél­apók, télanyók” pedig már elkezdték a felderítő expe­díciókat az üzletekben. Mit lehet majd kapni ka­rácsony előtt a boltokban? — erről kértünk előzetes tá­jékoztatást Hergert Józseftől, a BARANYAKER áruforgalmi csoportvezetőjétől. — Idén karácsonyra lé­nyegesen jobb lesz az árukí­nálat az üzleteinkben, mint a korábbi években volt. Azt is tervezzük, hogy alkalmi boltokat is létesítünk erre az időszakra az áruházaink kör­nyékén, illetve Pécsett, a Kossuth Lajos utcában. Az áruk egy része már a rak­tárban van, a többi novem­ber végéig megérkezik. A ka­rácsony nemcsak a gyerekek Milyen lesz a karácsonyi játékvásár? ünnepe, ezért érdemes meg­említeni a játékokon kívül, hogy jónéhány cikkbői ren­delkezünk nagy választékkal, például import kozmetikai szerekből, rádiókból, háztar­tási robotgépekből, vagy • a korábban hiánycikknek szá­mító komfort-papucsból. Jó lesz az ellátás karácsonyfa- díszekből, ,s vannak világí­tási készletek is 200—300 fo­rintos áron. — A játékok és gyermek­sportszerek? — Úgy hiszem, hogy idén jól sikerült a felkészülésünk a karácsony előtti vásárlá­sokra. Boltjaink több tízmil­liós árutétellel gazdálkod­hatnak. Tizenöt-húszféle lo­gikai játékunk van raktáron a bűvös kockától a Bábel- toronyig. Sokféle társasjáték­kal is rendelkezünk. Nagy választék lesz különféle bti- bákból; legalább 30-féle van. Különlegességnek szá­míthatnak a népviseletbe öl­töztetett bolgár babák. A Lego- és a Matchbox-kíná- latunk sajnos nem haladja meg a tavalyi szintet, vi­szont jelentős mennyiségű elemes játékot kaptunk az NDK-ból és Csehszlovákiá­ból. A sportszerek közül 3 féle szánkó kapható, köztük az összecsukható szovjet gyártmány. Az árak 200-tól 440 forintig terjednek. Hoki­felszerelésből már most is szinte minden kapható 700— 900 forintos árban. Kor­csolyacipő a hónap végére várható. Bob sajnos nem lesz idén, de sítalp már most is van, hazai, bolgár és tőkés importból származó is 1100 forintért. Síruha is van, több­féle méretben, 1200—2400 forintért. S nagyon szép vá­lasztékunk van asztalitenisz­felszerelésből is. Például pingpongütőből négyféle is kapható 72-től 160 forintig terjedő árban, összességé­ben bátran állíthatom, hogy az idei játék és gyermek sporteszköz kínálatunk mesz- sze meghaladja a tavalyit. D. I. Tanácsi küldöttség utazott Szlivenbe A testvérmegyei kapcsolatok keretében megyei delegáció utazott ma Szlivenbe. A kül­döttséget Horváth Lajos, Bara­nya megye Tanácsának elnöke vezeti. Vele utazott Szarka Ár­pád, Siklós város Tanácsának elnöke és Végh József, a Me­gyei Tanács VB ifjúsági tit­kára. O Újdonság. Szolgáltatásait bővítve új órákat is kínál a Pé­csi Szolgáltatóipari Vállalat Bem utcai órásrészlege. Eddig csak használt órákat kínáltak eladásra féléves garanciával. Most újdonságként a 140 ezer forint értékű nyitókészletből szovjet férfi és női karórák, va­lamint zsebórák is vásárolhatók náluk egyéves garanciával. Olvasószolgálat Hírek, tudósítások, információk, események közölhetők 10-től 12 és 14-től 16 óráig a 15-000 telefonszámon. Ügyeletes újságíró: DUNAI IMRE Szerkesztőségi hírügyeletes: NAGY ISTVÁN 16-tól 19 óráig a 10-053-as telefonszámon CB rádió hívójelünk: „Napló I.” 16-tól 19 óráig a 25-ös csatornán. Hol olcsóbban ? Mecsek Áruház: a lakástextilosztá­lyon bútorszövetek 50 százalék en­gedménnyel, üvegosztályunk ajánla­ta: kerámiavázák és falitálak 30 szá­zalék engedménnyel. Amíg a készlet tart. O Centenáriumi pezsgő. Száz éve alapitotta Törley Jó­zsef budafoki pezsgőgyárát. A centenárium alkalmából a jog­utód - HUNGAROVIN - új .terméket hoz forgalomba. Á „kézzel készült" régi Törley- módszerekkel előállított új pezsgő neve FRANCOISE lesz és szilveszterre kapható a hazai boltokban. A most százéves Törley-pezsgőből az idén 20 millió palack kérül ki Budafok­ról, s ennek kétharmadát a világ minden tájára — egyebek között a Szovjetunióba, az Egyesült Államokba, Japánba és Kanadába - exportálja a vállalat. O Lebontják a bajai állandó kiállítást. A bajai Türr István Múzeum régészeti, helytörténeti és néprajzi kiállításának vilá­gítási hálózata elöregedett, tűz­veszélyessé vált. A kiállítást ki­lenc év után bezárták és le­bontják. Helyiségeinek teljes felújítása s újabb helyiségek­kel való bővítése után hozzá­kezdenek a múzeum új, állan­dó kiállításának berendezésé­hez. A munkálatok kb. két évet vesznek igénybe. ■«■■■■■■■■■ni Forró nyomon a rendőrség A makaó vége 1982. november 10., este 13 óra 25 perc: a Pécsi Városi Rendőrkapitányság ügyeletén felberregett a telefon. Kovács Józselné, Tettye utcai lakos tár­csázta a 07-et és bejelentette: férjét lakásuk udvarán leütötték, 2000 forintját elvették. Nem tud­ja, kik voltak. 19 óra: a rendőrség már helyszíni szemlét tart, s ennek eredményeként egyértelművé vált: az elkövetők az Ágoston téren rendszeresen kártyázok közül valók. Nyolc URH-s kocsi és a nyomozócsoport elkezdte felkutatni a „törzs-zsugázókat”, hogy megtudják: kikkel kártyá­zott Kovács József? 6000 forintos kártyaveszteség az Ágoston téren Előzetes letartóztatásban a rablók Mit keresett az idős ember a téren? A déli órákban, még ott­hon magához vett 3000 forintot, hogy autóját megjavíttassa. Délután 3 óra'felé felvette a Patyolatban 3100 forint körüli fizetését. Közben járt itt, járt ott, ivott bort és kevertet. ,,Ho­mályosan emlékszem arra, hogy késő délután a Piros Rózsa ital­boltban ittam egy lél kever­tet..." Azt mondja: nem szo^ kott az Ágoston téren kártyázni, legfeljebb nézelődni, de akkor már alaposan felöntött a garat­ra, s amikor a térre ért „engem mindjárt megkért K. András, hogy kártyázzunk, pontosabban makaózzunk. Leültem és elkezd­tünk játszani. Rövid fél óra alatt elveszítettem minden pénzemet, kb. 6000 forintot. Miután nem volt pénzem, én abbahagytam, a játékot. András megsajnált és az elvesztett pénzemből visz- szaadott minden kérés nélkül 2000 forintot." 20 óra: a gyors és nagy erők­kel folytatott nyomozás eredmé­nyeként egy Zsiráf és egy Füles gúnynévre hallgató fiatalember körül kezdett szorulni a hurok. Aznap este egyiknek sem volt pénze. Jó személyleírást adtak róluk a megkérdezettek. Megin­dult a szórakozóhelyek módsze­res átkutatása Zsiráf és Füles után. 20 óra 15 perc: az egyik nyo­mozócsoport a Kazinczy-étte- rembe ért, ahol zengett a disco. Az igazoltatás során horogra akadt Laudon Tibor, a Zsiráf, 20 éves hegyszentmártoni lakos, bőrgyár! munkás. Barátjával békésen iszogatott az egyik asz­talnál. Mindkettőjüket előállí­tották a kapitányságra, ahol Laudont kihallgatták. Kiderült: valóban kártyázott a sértettel, de hogy ki az a Füles, arról semmit setn mondott. Közben tovább folytatták a tanúk meg­kérdezését is, akik látták a kár­tyázást, Zsiráfot, Fülest, azt is, hogy a sértett a két fiatalem­berrel az Ágoston térről elindult a Tettye utca felé. * Amikor Kovács József vissza­kapta a pénzéből a 2000 forin­tot, szóba elegyedett vele egy fiatalember: Kártyázzanak! Ko­vács meghívta: menjenek az is­merőséhez, ott játszhatnak, s hogy benne volt a kártyázás­ban, annak oka az is volt: amíg ebben megegyeztek, néhány partit azért leosztottak, s Ko­vács József Zsiráftól nyert 200 forintot. így mór 2200 forint volt a zsebében. Elindultak hát az ismerős lakása felé, a Tettye utcába. Mögöttük pár lépésre Füles. * 23 óra: a tanúk meghallgatá­sa után a nyomozók gyanúja alapossá vált: a sértettet kirab­lók egyike Laudon Tibor. Őri­zetbe vették. Füles után egész éjszaka folyt a hajsza, de nem sikerült elfogni. November 12., délután 15 óra: az akciócsoport Tésenybe érkezett. Számos tanú meghall­gatása után a fiatalkorú, még szakmunkás-tanuló P. Béla ke­rül gyanúba. Ő a Füles, akit rokonainál megtalálnak. Dél­után 5 órára befejezi beismerő vallomását, előzetes letartózta­tásba helyezik. Amikor hármasban elindultak az öreg invitálására az Ágoston térről, már akkor elhatározták: elveszik a pénzét. Ha önként nem adja, leütik. Kovács a Tety- tye utcai lakásban megbeszélte ismerősével, hogy jöhetnek kár­tyázni. Csak az utolsó momen­tum volt hátra: ahogy lejött a sötétbe, este 7 óra körül, tar­kón vágták, azután kirabolták. Zsiráf és Füles mindenféle „ügyes" húzásra is gondolt, hogy gyanún felül álljanak. Például: a rablást követően pénzt kértek kölcsön, hogy azt a látszatot keltsék: nincs egy vasuk se. . . . Lett. A csuklójuk­ra. Kocsiátvételi sorszámok Trabant Limousine (Bp.) 11 449 Trabant Limousine (Győr) 10 030 Trabant Limousine Hycomat 13 065 Trabant Combi Hycomat 67 Trabant Combi (Bp.) 4 648 Trabant Combi (Győr) 3 406 Wartburg Limousine (Bp.) 7 468 Wartburg Limousine (Győr) 4 136 Wartburg de Luxe (Bp.) 9 148 Wartburg de Luxe (Győr) 5 030 Wartburg de Luxe tolótetős 1 984 Wartburg Limousine tolótetős 1 350 Wartburg Tourist (Bp.) 4 172 Wartburg Tourist (Győr) 1 612 Skoda 105 S (Bp.) 6 310 Skoda 105 S (Győr) 5 547 Skoda 120 L (Bp.) 10 655 Skoda 120 L (Győr) 7 873 Polski FIAT 1500 3 532 Polski FIAT 126 (Bp.) 13 901 Polski FIAT 126 (Győr) 4 432 Lada 1200 (Bp.) 18 543 Lada 1200 (Győr) 5 682 Lada Combi (Bp.) 4 072 Lada 1300 S (Bp.) 7 914 Lada 1300 S (Győr) 1 970 Lada 1500 (Bp.) 8 277 Lada 1500 (Győr) 2 116 Lada 1600 (Bp.) 3 413 Dacia (Bp.) 10 820 Moszkvics 11 474 Zastava 1 165 ma Rendezvények — Sósdi jubileum. Hétfőn egyhetes rendezvénysorozat kezdődik Sásd nagyközség fennállásának 650. jubi­leuma alkalmából. Helytörténeti« majd vasúttörténeti dokumentumk»ál­lítás nyílik« megemlékeznek a 200 éves sásdi iskola fennállásáról« vetél­kedőket rendeznek« s bemutatják a most megjelent sásdi kőzségmonográ- fiát. November 28-án. vasárnap ünne­pi tanácsüléssel zárul a jubileumi rendezvénysorozat. * — Dzsesszbalett-bemutató. A Hely­őrségi Művelődési Otthonban novem­ber 22-én, hétfőn este az Arma kí­sérleti stúdió bemutatja Isten lovai című műsorát. A Nagy László verseire Vangelis zenéjére készült összeál­lítást az együttes versmondói és dzsesszbalettosai adják elő. — Nyúl, nyest, róka, nutria. A pré­mes állatok tenyésztése, takarmányo­zása és egészségügyi ellátása címmel tart ma este 18 órai kezdettel elő­adást a pécsi József Attila Művelő­dési Központban *dr. Csikváry László1, a Fővárosi Allatkert főigazgató-he­lyettese a ksstenyésztőknek. •9.- Huszonöt éves fúvószenekar. A MÉV koncert fúvószenekara 25 évvel ezelőtt alakult meg. A jubileum al­kalmából november 23-án, kedden es­te 7 órakor ünnepi koncertet adnak a Ságvári Művelődési Házban. ■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■ Mészáros Attila A fÉCSI NEMZETI SZÍNHÁZ HETI MŰSORA HÉTFŐ: *Bika*irató (este 7 óidkor), LatínoVlts-bérlet. Kamaraszínház — a MÉV Ságvári Művelődési Házban: Királyasszony lovagja, (du. 3 órakor). Királyasszony lo­vagja (este 7 órakor), Sarkadi- bérlet. KEDD: szünnap Bóbita Bábszínház, (Déryné u. 18.): Hófehérke és a hét töfpe du. 3 órakor). SZERDA: A sevillai borbély, (este 7 órakor), 'Csortos-bérlet. Bóbita Bábszínház (Déryné u. 18.) : Me­secsokor (de. 10 órakor). Hófe­hérke és a hét törpe (du. 3 óra­kor.) CSÜTÖRTÖK: Bikasirató, (este 7 órakor), Jászai-bérlet. PÉNTEK: Hagyd a nagypapát!, (este 7 órakor), Móricz-bérlet. Kamara- színház — a MÉV Ságvári Műve­lődési Házban: Királyasszony lo­vagja (este 7 órakor), MÉV II. üzem. SZOMBAT: Az ördöglovas (du. f3 órakor). Bikasirató, (este 7 óra­kor), Somlay-bérlet. VASÁRNAP: Az ördöglovas, (este 7 órakor), Kaviár és lencse, (du. f3 órakor). HANGVERSENY Szekszárd, Műv. Központ: A Pécsi Fiiharmonikus Zenekar hangversenye (19.30 órakor). MOZI Petőfi: Ellopták Jupiter fenekét (f4, f6, f8). Kossuth: Guernica (10, 12, 6), Én és a nagyapám (2, 4), Egy rózsafüzér szemei (8). Park: Tűzharc (f4, f6, f8). Tanárképző: Észbekaptál, gratulá­lok (5), Pokoli torony (7). Rákóczi: I., mint Ikarusz (5, 7). Fekete Gyé­mánt: Egyszerű eset (6). Jószeren­csét: Az oroszlán ugrani készül (4, 6). Vasas, Május 1.: ABBA (fó). Mo­hács: Mephisto (6). Komló, Zrínyi: Szuperzsaru (4, 6, 8). Komló* Május 1.: Izzás (f5, f7). Szigetvár: A kis darázs (6, 8). Siklós: Csodálatos asztalos (10), Meztelenek és bolon­dok (5, 7). Harkány: Megáll az idő (7). Boly: Hogyan csináljunk svájcit? (7). Pécsvárad: Hegyi emberek (7). Sásd: A Kobra napja (7). Sellye: Vörös föld (7), Az első kísértés (9). Szentlőrinc: Legyen a férjem (7). Villány: Áfonya, a vagány (7). Du- naszekcső: Vigyázz, kígyói (7). SOMOGY MEGYE Kaposvár, Vörös Csillag: Csak semmi pánik (5, 7) Szabad Ifjúság: Meztelenek és bo­londok (4, 6, 8) Dallos Ida mozi: Fehér farkasok (6) Mozimúzeum: Filmbarátok köre: A föld átka, a szerelem átka I—II. (f6) Siófok: S. O. S. Concorde (7) Marcali: Kilenctől ötig (7) Barcs: A fekete paripa (7) JUGOSZLÁV TELEVÍZIÓ 16.40: Videooldalak (Zg.). 16.50: íróval beszélgetünk (Zg.). 17.00: Ma­gyar nyelvű tv-napló (Bq.). 17.10: Modern afrikai irodalom (Zg.). 17.40: Hírek (Zg.). 17.45: Piros, sárga, zöld - tv-sorozat gyermekeknek (Bg.). 18.00: Népmesék — adás gyermekek­nek. 18.15: Tv-naptár (Zg.). 18.45: A hónap slágere — ifjúsági adás (Bg.). 19.15: Rajzfilm. (Zg.). 19.21: Reklám (Zg.). 19.27: Ma este (Zg.). 19.30: Tv-napló. 19.55: Reklám (Zg.). 20.00: Kovacevic. Radic. A zongoris­ta — dráma. (Zg.). 21.30: Reklám (Zg.). 21.35: Kiválasztott pillanat. 21.40: Délkörök - külpolitikái adás. 22.10: Tv-napló. MÁSODIK MŰSOR 19.00: Sportgrafikon. 19.27: Ma es­te (Zg.). 19.30: Tv-napló. 19.55: Rek­lám (Zg.). 20.00: Tudomány (Bg.). 20.45: Zágrábi körkép (Zg.). 21.00: Reklám (Zg.). 21.05: Jugoszláv köny- nyűzene, ismétlés.

Next

/
Oldalképek
Tartalom