Dunántúli Napló, 1982. november (39. évfolyam, 300-329. szám)
1982-11-20 / 319. szám
« Mennyire nem szeretünk, (soha nem is szerettünk) magunkra ismerni a művészet görbe tükre előtt! Pláne, ha az a tükör talán nem is olyan görbe ... Szomory Dezső kapcsán jutott eszembe ez Szabóky Zsigmond Rafael c. művének pécsi bemutatója után. A darabot itt „Hagyd a nagypapát!" címmel játsszák, ami egy családi szólás-mondás, nincs köze a darab lényegéhez, de jól hangzik. A mű ironikus alaphangjából következik, hogy az író 1920— 25. között a HermeUn, a Bella vagy a Glória c. darabjai után sem tágít attól a tematikai közegtől és alkotói szándéktól, ahová egész életműve belefoglalható; ahonnan származott, s ahová kötődött: a polgári tár. sadalom különböző rétegeinek ironikus — önirőnikus ábrázolásától. Ez a hangvétele, „Habsburg-trilógia” (A nagyasszony, Maria Antónia, II. József császár) évtizede után, a húszas évek elején erősödik föl benne. „Fölfedezi a bethleni konszolidáció Pestjét, a váratlan karrierektől és váratlan bukásoktól feldúlt Lipótvárost . . ." — jellemezte_///és Endre Szomory tematikai fordulatát. Eklatáns példája ennek a Szabóky Zsigmond Rálael (1924.), amely a csillogó szereposztás ellenére már a premieren megbukott, s mindössze két-három előadást ért meg. Értetlenség ' fogadta, így kérdezhette a Pesti Napló névtelen kritikusa a szavak ,,hírhedett zenészétől" mindazt, amit a hangulatos kiállítású pécsi műsorfüzet is (nem mindenütt pontosan) idéz tőle: „ . . .Csak azt nem tudni mire való ez az egész nagy zenever. seny? Csak azt nem tudni, miért kell itt hangszerelni, felfokozni, bombardonokra, fanfárokra és triangulumokra az emberi beszédet? Miért kell csupa indulatszót lihegni, no lám, no lám; barokk díszekből hősi kupolákat emelni mintegy de- liriumban felhevülve felhőket ágyúzni, holott egy kispolgári dráma konfliktusa zajlik csak a zengő szavak alján? . ..” Valóban „csak” egy polgárcsalád konfliktussorozatának lehetünk tanúi valóban barokkos tirádák, és csillogó lelemények variációi, fugái, orgonapontjai gazdag áradásában, a visszatérő fő- és melléktémák valóban muzsikusra, komponistára valló szerkesztettségével. De mindez olyan, mintha valaki egy Szabolcsira Mihály „ver. secskét" szavalna a Vörösmar- ty-ódák hevületével. Vagy zenei hasonlatnál maradva. ha például a „Nem hitted el babám, hogy csődörc-s vaayok” kezdetű bakanóta egy Bach- toccata katedrálisokat remegte- tő stílusában szólalna meg. A téma, az „ügy" pitiánerségét leginkább egy humorosan csengő magyar helységnév említése jelzi. A dúsgazdag látszatát kel. tő pénzember Szabóky Zsigmond Ráfael a „Holland Kaliforniai Bank” vezérigazgatója belebukik egy csónakkikötő építkezési panamáiba — Daba. son ... A bulvársajtó szenzációként tálalja, miközben Szabóky óvadék ellenében hazasétál a dutyiból. Még hozzá családi nimbusza telies fényében, „mint egy dekoratív, egy karitatív, egy bálvány, egy Bánk bán stb.” — ahogyan a néoes família tagjai egymást túllicitálva imádják a debilis nagyoa- pávai szólván: „Csiga-Ráfaelt”. Csiga Rafael már régóta legelteti szemeit bájos ifjú sógornő, je, Diane kies idomain, aki viszont többre számít. Szabóky a „pipihúsira" vágy, s aláírat egy vólókeresetet, nem kevésbé formás nejével, mialatt Diane — nem ismervén sógora» szándékát — a „célszalag , előtt’ bosszúból hagyja magát megkettyin- teni sóqora természetes fia, Ra. ády Gida által. A botrány kirobban, Ráfael tombol. Véqül a „jól megcsinált darab” fordulatával mégis lehiqqadva mászik ki a slamasztikából. A happy endig azonban fúra visszfényekkel változnak a Rá- fael-imádat sztereotip szólamai . . . Emberi kapcsolatok sza. kodnak meg. érzelmek, indulatok szikráznak fel, s tegyük házzá: mindez egy sor század8. HÉTVÉGE Kortárs zenei műhelyék Magyarországon Szomory Dezső ébresztése Bemutató a Pécsi Nemzeti Színházban Jelenet az előadásból: Kovács -Dénes, Paál László, Balikó Tamás, Ujlaky László és Lang Györgyi. Fotó: Proksza László fordulós „izmus", újromantikus elem és szűrrealításba hajló ábrázolásmód nem tudatos, de mesteri kompozíciós vénára utaló kavalkádjában. Szomory tehát ° körülötte fortyogó valóságot — egy általa jól ismert világot — ironikusan ábrázolva többszörösen feladja a leckét a kor rendezőjének. Aki viszont nem rezonál semmire. Jób Dániel igazgató-rendező hagyományos .színműre veszi” a darabot, és vállalja a bukást is. Inkább, mint egy esetleges bojkottot a Vígszínház épületén innen és túl. . . A darab „utóvizsgája” a jól sikerült. Érdekes, hogy eredeti bemutatója után is a kritikák a mű „zeneiségét" hangsúlyozzák, méltán. Itt valóban egy Orchester szólal meg. Nagyzenekari színekkel, szólókkal, duettekkel, oktettekkel, és nónet- tekkel, amiket Szegvári Menyhért kellő dinamikai árnyalásokkal. a jellemfestés, az irónia, a lélekrajz és a kiélezett drámai helyzetek eszközeivel ágyaz bele az előadás egészsébe, s teremti meg a produkció egységes groteszk hangvételét. Eb* bői (apróságoktól eltekintve) nem lóg ki senki, sőt, mindenki érzi, érti a feladatát, s igyekszik beilleszkedni a maga szólamaival a koncert egészébe. A Tendező milliót teremt a maga eszközeivel, amiben oroszlánrésze van Csányi Árpád fehéres tónusú; stilizált bútor- húzatszerű színpadképének. Húros Annamária jelmezei is korhűek. Egyetlen alapvető hiányérzetem van. Szegvári — nyilván modernebb színekkel és hangon — nagyjából azt rendezte meg, ami a maga korában felkavarta volna a közvéleményt. Nem lép tovább ennél. A direkt aktualizálás általában mindig erőltetettnek hat, távol áll tőlem, hogy ezt kérjem számon. Ez a fajta groteszk játék viszont elbírná a markánsabban jelenre utaló hangsúlyokat, jelzé. seket is, a mondandó szélesebb kisugóroztatásót Persze nem „kikacsintva”, hanem a produkció harmonikus egészében. Ettől az előadástól a mai *sza- bóky—zsigmond—-ráfaelek és manézsuk tagjai aligha fognak magukra ismerni. Pedig nem ártana. Kellemes színházi este részesei lehettünk, ami viszont nem nyugtalanít, nem zaklat fel, olyan, mint amikor éppen ',az emberiség kacagva búcsúzik a múltjától”. De vajon meddig tart ez a búcsúzás?... — mi a mi jelenünkben? A kitűnő szereposztású színészi teljesítmények között vannak árnyalati különbségek, és vannak jelentéktelen színpadi személyek — erőteljes színészi villanásokkal. A címszerepet alakító Ujlaky László játéka elhiteti velünk a mosolytalanul „fennséges”, imádott férfiú alakját, E mikádó-tartásból alig zökken ki, noha olyan ragyogó pillanata több is lehetne, mint amikor Szent György pózában meséli el, hogyan lépett rá a kóterban egy patkány fejére. Felesége, Magda sezrepében Vári Éva nőies bájjal szenveleg, kitűnő érzékkel rátalálva a finom, belső eszközökkel adagolt humor arányaira. Andresz Katalin Dianeja szép és kedves, nem több. Koszta Gabriella az egyik legszebben beszélő pécsi színész. Talán a premier feszültsége okozta, hogy jó ideig alig értettünk szövegéből valamit, főleg az indulati töltésű helyzetekben. Fokozatosan magára és tónusára találva viszont remek színészi eszközökkel formálja meg a család ellenpó- sát, a Szabóky gyűlölő, szellemesen gunyoros lepcses öregasszonyt. (Sminkje, Léka László munkája kitűnően sikerült). Tetszett Lang Györgyi Terije. Tehetségesen, finom lélelktani eszközökkel (is) megrajzolt kedvesen pimasz és keserűen gunyoros; társtalan és naivan sze. relmes: örökké nyelvelő, de mindenütt hallgatódzó-bajkeverő dundi fruskája, aki „Kismamának kis madara” is — telitalálat. Faludy László kitűnően hozza színpadra a hülye nagypapa esendően mulatságos alakját. Szerepformálásában néhány más szerepkörből átvett manírtól eltekintve a jellemszínész munkája dominál. Hozzátenném: igen hálás, jó szerepet kapott. Annál mostohábban bánt a szerző a nagymama, Labanc Borbála figurájával. Nem sok színészi feladata van. Verpeléty ügyvédet Paál László alakítja. Kissé hobókos és nagyon szervilis' ide-oda sántikáló keszeg dákjával, nagy érzelmektől duzzadó, soha be nem fejezett mondataival sajátos szólam a ricsajjá erősödő * zenei effektusok között. Péter Gizi Rády Melindája kedves színfolt. Jók a mellékszereplők, köztük N. Szabó Sándor (Hondura) és Sipos László (Első úr) villan fel emlékezetesen. Szomory Dezső jelentős író volt. Egy torzon fejlődött P°l- gárság kritikus igényű s e tarzságot belülről ábrázoló — írója volt aki sajátos színnel gazdagította századunk első harmadának magyar színműirodalmát. „Nem tudott tán túl szélesre tekinteni —, írta egyik méltatója —, de egy önörvényű világot teremtett maga körül, amelynek közegében gyakran szamárfület mutatott a korlátoltságnak, a harácsolásnak, az erőszakoskodásnak . . .” S ez benne elsősorban az, ami a mának is szól, ami örökérvényű, s amiben egyébként (a zsidótrövények után is) mániákusan hitt. Utolsó percéig hajtogatta: „fognak nekem még tapsolni I.. Azután 1944. november végén, egy pesti ún. csillagos ház kis cselédszóbájában, kedvenc párizsi költőjét olvasgatva szép csöndben éhenhalt. Ébresztésében — utóbb 4— 5 műve felújításának sorában — a „Hagyd a nagypapát!" újabb állomás. Wallinger Endre Mi is az új zenei stúdió? Egyrészt és elsősorban fiatal zeneszerzők, alkotótársak csoportja, melyben persze minden tag azon túl, hogy kö- ■ zös elveket is vall, és közös módszereket is használ, ön- í álló, szuverén komponista. Másrészt előadóművészek szövetkezése a célból, hogy a kortárs zenének egy ré- I szét megismerjék és megismertessék hazánkban. Saját kompozícióik eljátszásán túl tehát vállalkoznak más, kül- j, földi kortárs szerzők darabjainak bemutatására is. Amikor arra kértem a stúdió három tagját, Jene y Zoltánt, Vidovszky Lászlót, ésWilheim Andrást, próbálják meg a , hetvenes években végzett munkájuk mérlegét elkészíteni, a következő tények derültek ki: Az új zenei stúdió az elmúlt évtizedben körülbelül 250—300 hangversenyt adott. Ezeken a koncerteken bemutattak több mint 120 művel. Az első eljátszás után a kompozíciót ritkán ismételték meg újra — hiszen céljuk nem állandó repertoár kialakítása és bővítése volt, hanem a folyamatos tájékozódás és tájékoztatás. 1974-ben az UZS három hangversenyt adott . Párizsban. 1976-ban volt az emlékezetes Hommage á Kurtág konöert a Zeneakadémián, 1976-ban szerepelt a stúdió az akkor már húszéves múltra visszatekintő Varsói Ősz nevű kortárs zenei fesztiválon. A stúdió több tagjának készült szerzői lemeze a Hanglemezgyárban, csoportos felvételük is szóba jött már. Az új zenei stúdió a hetvenes évek legelején jött létre, amikor a Zeneművészeti Főiskolán működő zeneszerzők körének egykori tagjai és a KISZ Központi Művészegyüttesének igazgatója egymásra találtak. (A stúdió próbahelyisége azóta is a Művészegyüttes Rot- tenbiller utcai házában van.) A csoport kialakulásának • körülményeire így emlékeznek vissza az alapító tagok: Jeney: „A főiskola zeneszerzők köre már előttünk is funkcionált, és ezt nem lehet figyelmen kívül hagyni, mert az új zenei stúdió szinte abból a szűkebb csoportból alakult ki”. Vidovszky: „Lényeges különbség, hogy a zeneszerzők körében, a zeneszerzők megírják a darabjaikat, a főiskola néhány hangszerese pedig eljátssza, így a koncert kölcsönös ösz- szeveszéssel lezajlik. A stúdióban már a kezdeti improvizációk során is előadókként léptünk fel, majd amikor beindultak a koncertsorozataink, igyekeztünk olyan próbafolyamatokat kialakítani, sőt olyan műveket írni, amelyek már másfajta részvételt követeltek a hangszerektől és a zeneszerzőktől egyaránt. Sok olyan kompozíciót adtunk elő, amelyben az előadó nem hagyományosan lejegyzett zenei anyagot kap, hanem instrukcióhalmazt, amelynek segítségével neki kell megkonstruálnia a szólamát, tehát sokkal intenzívebben vesz részt a darab kialakításában", Jeney: „Közvetlen modellünk a Stockhausen együttes volt, az első olyan csoport, amelyik egy zeneszerzőből és körötte néhány zeneszerzői gondolkodású előadóból állt. Olyan darabokat játszottak, melyek improvizációra épülnek, de nem a véletlen abszolutisztikus felfogásából indulnak ki, hanem az előadás különböző lehetőségeinek a kibontását tekintik céljuknak. Azt hiszem, itt a zeneszerzői részvétel nagyon lényeges". Az új zenei stúdió hangversenyei mind az előadó muzsikusok, mind a hallga-, tóság számára jó alkalmat adtak egy új zenei világ megismerésére. A stúdió eddigi koncertjei nyilván nem ölelhették fel a kortárs zene egész irodalmát. A bemutatott művek mindig kamaraméretűek vol- tak-lehettek. A nyolcvanas években remélhetőleg tovább fog színesedni, gazdagodni a modern zene világa hazánkban. Valamiféle munkamegosztásra lehet számítani a meggyarapodott számú előadói együttesek között. Váczi Tamás Vadász Endre: Távirópóznák Bemutatjuk az új zenei stúdiót
