Dunántúli Napló, 1982. november (39. évfolyam, 300-329. szám)
1982-11-20 / 319. szám
Mai puszták népe üszög puszta ... Nekem, tiszántúli születésűnek, mást jelent a „puszta”, mint a dunántúliaknak * általában. Kietlen, barátságtalan, de egyben tartalmas, jelentéssel bíró tájat, csakúgy, mint mondjuk Petőfinek. Ez a puszta más: lakóhelyet, s gazdasági egységet is jelent. Egykor talán olyan volt, mint amilyet Illyés fedett, fedezett fel a Puszták népében: uradalmi központ, cselédség lakóhelye. . . . Pécsi Állami gazdaság. A közeli nagyváros szagával, lehelletével érkezőnek először az újjávarázsolt kastélyrészek tűnnek fel. Csakhamar felbukkannak a katonás rendben sorakozó családi házak is — beleértve a legújabbakat, azt a kilencet, amit az utóbbi években épített a gazdaság a dolgozóinak. Itt laknak hát ma a régi cselédek?... Vagy már csak az utódaik? *- Nem tudjuk pontosan - siet a segítségemre Kolonics Mihályné, a gazdaság személyzeti igazgatóhelyettese —, de hozzávetőlegesen az ezerötven fős dolgozói létszám egyharmada volt régen cseléd, illetve cselédek közvetlen leszármazottja. Az előbbiekkel évente legalább egyszer ma is találkozunk, a nyugdíjas napon. A legutóbbira például a meghívott nyolcvanból hetvenketten jöttek el, s megelégedéssel látták, hogy ma is gondolunk rájuk ... Az ellentmondásos kettősségre, amit a régi rend a cselédség társadalmi karakterében és szinte majd’ minden cseléd jellemében kialakított. Blandl Antal egykor maga is pusztai lakos, osztályvezető emlékeztet:- Az uradalmi ««lédnek volt lakása, volt munkája akkor is, amikor osztályos társa, a falusi szegényparaszt munka, kenyér nélkül hányódott. Megkapta a kis konyhakertjét az uradalomtól, megkapta a kommenci- ót, azaz a természetbeni járandóságot, volt lakása, még ha egy-egy konyhához tartozó négy szobában négy család is lakott... Nem élt tehát állandó létbizonytalanságban, de ki volt szolgáltatva az uradalmi elöljárók kénye-kedvének, s ez az évszázados hagyomány egy bizonyos fokú szolgalelkűsé- get, belenyugvó hajlamot is kialakított benne. Ezért aztán sokan még a falusi szegénynél is jobban lenézték a cselédet, mert a falusi szegény legalább a maga ura volt, a cseléd viszont, bármennyire jól dolgozott is, nem volt más, mint kiszolgáltatott mezőgazdasági bérmunkás ... Külön tanulmányt érdé- A meine, mi mindenben változott meg a régi cselédélet - ezúttal csak ennek jelzéseire szorítkozhatom. A gazdaság dolgozóinak átlagfizetése nem túl magas - 50-400 forint az idén -, de mindig van nyereségrészesedés. Háromszáz négyszögöles illetményföldet kapnak - illetve az azon termelt kukorica árát — a ddlgozók és a családtagjaik is. A gazdaság lakásokat épít, építtet, folyamatosan felújítja a régi „cselédházakat”, s ha valaki maga akar építkezni vagy lakást venni, a gazdaság külön hosszú lejáratú, kamatmentes kölcsönnel is, fuvarral is támogatja. Minden dolgozónak rendelkezésére áll a napi háromszori étkezés; tanulni, szakmai továbbképzésben részt venni pedig nemcsak lehet üszögpusztán, hanem szinte kötelező! *- A régi cselédélet? Bár sose jutna eszembe! — ültet le otthonos kis konyhájában Böröcz Györgyné, aki az üszögieknek egyszerűen csak Böröcz néni. - Korán meghalt az apám; öten voltunk testvérek. Tanulni nem értünk rá, de valahogy meg kellett kapaszkodni, hát elvállaltunk minden munkát — nem napszámra, csak „ótaj- jába". Ez annyit jelent, hogy 1 hold kukoricát kellett megkapálni egy nap alatt öt pengőért. — üszögi vagyok, innen jártam iskolába, itt mentem férjhez is; lányom is, fiam is itt dolgoznak. Szépen fejlődik üszög, ennek csak örülni lehet. A mai vezetők jóbban törődnek a néppel, mint a korábbiak; sok főnök volt itt, _oki nem csinált semmit. De a mai vezetőség sokat tett lakásban is, mindenben. Ezért csak erőt, egészséget lehet kívánni nekik, hogy fejlesszék tovább üszögöt. Azonban korántsem mindennel elégedett. Nyugdíja alig több, mint kétezer forint. Sokáig, már nyugdíjasként, portásként dolgozott, most viszont másutt kell keresetkiegészítő munkát találnia, mert a gazdaságban nem kapott... * * Pápai Józsefék ajtaján kopogtatok.- Nem érünk rá, betakarítjuk, ami a kertben volt - mondja Pápainé, de aztán mégis rááll egy kis beszélgetésre. Áthaladunk a konyhán, ahol férje vacsorázik. — Gyenge az üzemi koszt? — kérdem őket, de a kérdéssel nem sok sikerem van. - Hát hogy mondhatnám én, hogy gyenge a koszt, mikor én vagyok a szakácsnő — mondja Pápainé, aki a ko- zármislenyi általános iskolában dolgozik. ök ketten a példa rá, hogy uradalom és cselédség az Alföldön is létezett. Hajdú-Bihar megyeiek; Pápai József Tiszacsege-Nagy- majorban kezdte a cselédsorsot. — 1933-ban, tizenegy éves koromban én már éveshónapos, leszerződött cseléd voltam, azaz mindig hat hónapra szerződtem le — emlékezik. — Azt mondták, napfeljöttől naplementig kell dolgozni, de ez csak részben volt igaz, mert a nap még föl se kelt, de nekünk már talpon kellett lenni. Kom- mencióban évi két mázsa ötven kiló búzát, plusz napi 10 deka szalonnát kaptunk. Ez volt minden. Pénz nem került hozzánk, csak ha az ember a szájától vonta el. a terményt, amit kimértek. * Szép új, kétszintes házban laknak a szomszédban FarKözei százezer forint értékű árukészlettel rendelkezik a szeptemberben átadott kis ABC. kas Jánosék. Férj és feleség egyaránt a gazdaság dolgozói. A ház 500 000 forintba került, az összeg kisebb részét saját erőből — pénzzel és munkával —, a nagyobbik hányadát kölcsönökből hozták össze; a havi törlesztőrészlet 840 forint. Tüzetesen szemügyre veszem a háromszobás, nagy kony- hás, belső lépcsős házat, a garázstól a padlásfeljáróig. Tágas, szép, tiszta — akármelyik városban nagyon sokan elfogadnák. A házigazdától és feleségétől nem kell kérdezni, örülnek-e, boldogok-e. Minden rezzenésükből látszik, hogy azok. Farkas János kéziraktáros és fűtő a javítóműhelyben; szülei uradalmi cselédek voltak. Varga János felújított üsiögpusztai kastély Oj lakások a pusztán Fotó: Szokolai István Negyedszázados dokumentumok Üdítő szellőként... Két dokumentumot fogalmaztak és fogadtak el negyedszázaddal ezelőtt Moszkvában, amelyek tartalma — Arnold Zweig szavaival élve — ..üdítő szellőként frissíti fel a nemzetközi légkört, s az emberek könnyebben lélegeznek". Arnold Zweig természetesen jelenidőben fogalmazott, amikor több más író nevében és megbízásából papírra vetette ezeket a sorokat. Azóta sok évtized telt el, ami a béke jövőjét illeti, egyre szaporodnak a kérdőjelek, de a szocialista országok tizenkét kommunista és munkáspártjának nyilatkozata, majd a békekiáltvány, amelyet hatvanöt kommunista és munkáspárt képviselői írtak alá, ma, 1982-ben is útmutató és reményt adó dokumentumok. Negyedszázad távlatából annyit biztonsággal megállapíthatunk, hogy az 1957-es moszkvai tanácskozások, s az ott született dokumentumok történelmi jelentőségűek voltak akkor, azok ma, és feltételezhetjük, hogy ezt a továbbiakban is maga a történelem fogja igazolni. Akikor Moszkvában — a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 40. évfordulóján — már az is jelentős tény volt, hogy a kettészakadt világ kommunista és munkásmozgalmának képviselői hosszú idő óta először tanácskoztak egymással hivatalosan. Nem túlzás azt állítani, hogy ez a tanácskozás a nemzetközi kommunista és munkásmozgalom kibontakozó új politikai irányvonalának első nagy eredménye volt. Ez az irányvonal — amely az SZKP 1956 februárjában tartott nevezetes XX. kongresszusán vált nagyszabású, összefüggő politikai elgondolássá — a korábbinál nagyobb ,_és ma is növekvő tömegek együttműködését tette és teszi lehetővé. Akkor Moszkvában tizenkét szocialista ország kommunista és munkáspártjainak képviselői — miután „a nyilatkozattervezet kidolgozásánál tanácskoztak a kapitalista országok testvérpártjainak képviselőivel is” — voltaképpen megerősítették az SZKP XX. kongresszusán levont főbb stratégiai következtetéseket, amelyek máig érvényesek. Részlet a nyilatkozatból: „Az értekezleten résztvevő kommunista és munkáspártok kijelentik, hogy a két rendszer békés egymás mellett élésének lenini elve, amely a jelenlegi helyzetben az SZKP XK. kongresszusának határozataiban fejlődött tovább, szilárd alapja a szocialista országok külpolitikájának és megbízható alapja a népek közötti békének és barátságnak ... A kommunista pártok a békéért folytatott harcot elsőrendű feladatuknak tekintik. Az összes békeszerető erőkkel együtt minden tőlük telhetőt megtesznek a háború megakadályozásáért ..És sajnos, időszerű idézni ezzel kapcsolatban a nyilatkozatból azt is, hogy „az agresszív imperialista erők makacsul visszautasítják a fegyverkezés csökkentését, az atom- és hidrogénfegyverek gyártásának betiltását... folytatják a fegyverkezési hajszát, egyre újabb és újabb katonai támaszpontokat építenek, a béke aláásására irányuló agresz- szív politikát folytatnak, új háború veszélyét idézik elő ...” Sok víz lefolyt e nyilatkozat óta a Dunán, továbbá a Volgán és a Missisipin is; nagy eredmény, hogy azóta nem volt világháború (amely a nyilatkozat szövege szerint — „elkerülhetetlenül egy soha nem látott pusztító jellegű nukleáris háborúvá válik”), de sajnos érvényes, amiről az enyhülés éveiben hajlamosak voltunk megfeledkezni, hogy „amíg az imperializmus fennmarad, addiq, megmarad az agresszív háború talaja is”. Az Amerikai Egyesült Államok agresszív politikája ma ismét mindannyiunk békéjét veszélyezteti. „ ... elsősorban nagyarányú megtorló képességünktől kell függenünk, ezt haladéktalanul kell tudnunk alkalmazni általunk választott eszközökkel és helyeken”. Ezt nem Ronald Reagan jelentette ki napjainkban, hanem még John Foster Dülles, aki annak Idején elégtelennek nyilvánította a „fel- tartóztatás” amerikai stratégiáját, de fenntartotta az úgynevezett „kommunista katonai fenyegetés" kiagyalt hipotézisét, amely ma sem ismeretlen fogalom az amerikai külpolitikában. A különbség azért félelmetesebb, mert a dullesi „tömeges megtorlás” helyett Reagan éppen a nukleáris fegyverek elsőként való alkalmazásáról nem akar lemondani ... A különbség fenyegető, ám a béke lehetősége mégis nagyobb. Ebben a moszkvai tanácskozás óta folytatott következetes szocialista békepolitika játszott kiemelkedő szerepet; amely la nyilatkozatba foglalt közös meggyőződésen, a háború elkerülhetőségének eszméjén alapult. Akkor Moszkvában, a szocialista országok kommunista és munkáspártjai nemcsak a béke reményét adták vissza a világ népeinek, hanem meghatározták a ma is tartó történelmi korszak lényegét („Korunk alapvető tartalma a kapitalizmusból a szocializmusba való átmenet, ami az oroszországi Nagy Októberi Szocialista Forradalommal kezdődött.. .”) Felvázolták a továbbhaladás terepét („ .. . a világfejlődést a két ellenséges társadalmi rendszer közötti verseny alakulása és eredményei határozzák meg ..."). Felmérték az erőviszonyokat (megemlítvén, hogy a „reformista illúziók" a kapitalista országok „ideiglenes konjunktúráidból” fakadnak, s utalva arra, hogy „a kommunista mozgalom is elkerülhetetlenül nehézségekkel és zökkenőkkel találkozik a maga útján ...”). És ami ennél is fontosabb: kijelölték a haladás útját („ . .. a munkásosztálynak megvan a lehetősége ... hogy szilárd többséget vívjon ki a parlamentben ... és a parlamenten kívül ... megteremtse a szükséges feltételeket a szocialista forradalom békés megvalósításához ...”). Mindemellett minden korábbinál világosabban határozták meg a szocialista építés általános törvény- szerűségeit és országonkénti sajátosságainak jellegét. Az értekezlet résztvevői a tapasztalatok qéoies másolásából eredő hibákból okulva állapították meg: „Ha a proletár párt nem veszi figyelembe a nemzeti sajátosságokat, feltétlenül elszakad az élettől, a tömegektől .. . és fordítva: a nemzeti sajátosságok címén való eltérés ... a marxista—leninista alapelvektől szintén feltétlenül kárt okoz a szocializmus ügyének ..." Nem véletlen, hogy a szocialista országok kommunista és munkáspártjai képviselőinek 1957. november 14. és 16. közötti értekezletén a résztvevők a „békéért folytatott harcot” tekintették „elsőrendű feladatuknak”. És nem véletlen, hogy közvetlenül a nyilatkozat után a november 16. és 19. között tanácskozó hatvanöt kommunista és munkáspárt képviselői békefelhívást intéztek a világ népeihez. Ha béke nincs, semmi nincs, ezt ma is tudjuk. Az „üdítő szellő", amely akkor a moszkvai nyilatkozat és békefelhívás nyomán „felfrissítette a nemzetközi légkört”, frissít ma is, az újra fojtogató hidegháborús légkörben is lehetővé teszi, hogy lélegezzünk, s esélyt ad arra, hogy folytatódjék az enyhülés. Aczél Gábor Tegnapi cselédek üuüuszti
