Dunántúli Napló, 1982. november (39. évfolyam, 300-329. szám)

1982-11-18 / 317. szám

© Dunántúli napló 1982. november 18., csütörtök A Sorstársak szerkesztőségének programja Károsodások a születéskor « Uj kezdeményezések az orvostudományban Várják a nézők tevékeny részvételét Nem adnak okot túlzottan nagy optimizmusra a szülés körüli megbetegedések, és ha­lálozások adatai Magyarorszá­gon. Napjainkban soha nem tapasztalt módon fog össze körzeti orvos, szülész, nőgyó­gyász, klinikai, kórházi szak­emberek és gyermekorvosok sora, hogy megelőzzék a tra­gédiákat. A Pécsi Televízió Stúdió Sorstársak szerkesztősé­ge több évre kiterjedő progra­mot állított össze, mely prog­ram a megelőzés jegyében szü­letett. Mert hisszük és valljuk, hogy igen sok megbetegedés odafigyeléssel és körültekintés­sel megelőzhető. Ehhez a tár­sadalmi méretű programhoz természetesen elengedhetetle­nül szükséges minden jelenlegi és leendő szülő közreműködése is. Nem közömbös sem az egyénnek, sem a társadalom­nak, hogy ki milyen egészség­ben és hangulatban végzi mun­káját. A program első műsora nap­jainkban készül el a Pécsi Te­levízió Stúdióban. A Hogy ne legyen korababa! — című mű­sorban genetikus és szülészek sora beszél arról, hogy a szak­nyelven pathológikus (kóros) terhességek esetén mit tehet az orvos, és hogyan előzheti meg a terhes nő ezeket a rendelle­nességeket. Az orvostudomány jelenlegi fejlettségében gépek­kel segíti a rászoruló ember gyógyítását. Szó esik a műsor­ban korszerű szülésvezetésről is. Mindez akkor nyer igazán értelmet, ha e program követ­kező fejezetébe is bepillan­tást nyerünk. A második részt a budapesti Szabadság-hegyi Gyermekgyógyintézetben és a Pécsi Gyermekklinika újszülött intenzív osztályán forgattuk, ahol olyan újszülöttekről és pár hónapos csecsemőkről van szó, akik valamilyen károso­dással születtek. Reményt szeretnénk adni a szakemberek segítségével min­den szülőnek, mert lehet, hogy tájékozatlanság vagy kisebb mértékben érdektelenség miatt sok esetben nem kapják meg a kellő információkat a leendő szülők és a szülők. Nemcsak olyan problémákkal foglalko­zunk e sok éves program kere­tében, melyek a gyermeket érintik, hanem olyanokkal is, melyekben a felnőtt társadal­mat hívjuk segítségül. A magyar egészségügy min­den területét igyekszik ez a program átfogni, mert segíteni szeretnénk az egészséges em­bernek abban, hogy kevés be­tegség nehezítse csak életét, a beteg embernek pedig a gyógyulás lehetőségeiről szó­lunk. Bemutatjuk a sok eset­ben vitás új orvostudományi kezdeményezéseket is. E műso­rok önálló adásként jelentkez­nek, de mint a Sorstársak ösz- szes adásánál, itt is várjuk majd a nézők tevékeny részvé­telét. Tehát azt, hogy tekintsék — mint eddig is — saját fóru­muknak a televíziós képernyőt ebben a műsorban és segítsék munkánkat ötleteikkel, javas­lataikkal. Hárságyi Margit * Megértést kér a Mozgás­sérültek Egyesülete Tönkremegy az eddig végzett munka! Több pécsi vállalat, szocialis­ta brigád segítségével épül a Mozgássérültek Baranya me­gyei Egyesületének kulturális centruma és új irodaközpontja Pécsett, a Tüzér utcában. Sajnos, az építkezés a nyár óta áll, holott már év végére ígértük a költözést, éppen az építkezést vállaló brigádok ígé­rete nyomán. Azért is fontos lenne a gyorsabb átadás, mert az egyesület jelenlegi irodája a Rákóczi úton kiválóan alkalmas egy bolt nyitására, amelyben árusíthatnák a Szociális Foglal­koztató és az egyesületi tagok munkáit is. Szóval, ebben az esetben is érvényes a régi közmondás: az ígéret csak úgy szép, ha meg is tartják. S még csak nem is pénzkérdésről van szó — az egyesületnek ugyanis vannak összegei az építkezésre. Igen ám, de még azok a cégek is, akik pénzért vállalták a mun­kát, húzzák-halasszák a határ­időket, más fontosabb tervekre, határidőkre hivatkozva. Az egyesület természetesen megér­ti gondjaikat, de fennáll az a veszély is, hogy az eddig elvég­zett munkák időközben tönkre­mennek. Például. Félig kész az épület teteje, a többi valószínű­leg nem bírja ki a tél támadá­sait. Aztán elkészült a járda nyolcvan százaléka, félő, hogy a hiányzó húsz százaléknyi terüle­ten alámossa a víz az épületet. És vissza van még a bádogos­munka is, aminek sajnos már nem is érdemes nekiállni a rossz idő miatt. Segítséget kér az egyesület, legalább annyit, hogy az eddig elkészült részeket megvédhessék a pusztulástól. A TÁÉV segített dolgozójának Auth Ottótól, dunaszekcsői (Árvízsor 3.) olvasónktól kaptuk a következő sorokat, amelyek­hez azt is hozzá kell tennünk: levélírónk is példamutatóan vizsgázott segítőkészségből. ,,Szeptember végén, ismerve Mohácson egy rokkant asszony évek óta tartó kálváriáját a rokkantkocsi beszerzését ille­tően — minden felhatalmazás nélkül a férj volt munkahelyé­nek igazgatóját kerestem meg. Kértem, hogy esetleg egy szo­cialista brigád adjon segítsé­get, hogy a szinte mozgáskép­telen asszony ne legyen a la­kásba bezárva. A Tolna megyei Állami Építő­ipari Vállalat igazgatója, Villá­nyi József és Tóth Béla, a szak- szervezeti bizottság titkára fel­keresték mohácsi lakásán Poch György nyugdíjas dolgozójukat. Megbeszélték a rokkantkocsi ügyét és a vállalat vezetői sze­mélyesen jártak el: a kocsit rö­vid időn belül meg is vásárol­ták. Ezenkívül a szakszervezeti bizottság rendkívüli szlociális se­gélyben i>s részesítette a csalá­dot. A Tolna megyei Állami Építő­ipari Vállalat vezetői gyors in­tézkedésükkel példát adtak, hogy a nyugdíjasaikkal hogyan kell törődni, ha arra rászorul­nak.” szerkesztőség postájából S Szentgyörgyi József né tette szóvá Pécsett, a Honvéd tér 3-ból: az itt lévő játszótér mellett van ez a vízóra-akna, amelynek rendszeresen eltűnik a teteje. A vízzel telt lyukból nemrég egy három éves kisgyereket segítettek ki a megrettent szülők. A Vízmű ugyan kicseréli az aknafedelet, ha a lakók megkérik, ám mindig olyan fedél kerül az aknára, amely könnyen leszedhető. Féltik a gyerekeket a szülők a balesetveszélyessé vált játszótéren — és végleges megoldást kémek a Vízműtől.-------------------- * ---------------------------------------------------------­Hozzászól az olvasó Vélemény a közlekedési etikáról Olvasóink írják „Barátunk a sofőr bácsi” Elsős kisfiam a péosi, Berek utcai iskola utazó osztályába jár — írja Mihálovics Istvánná, a Viktória u. 5-ből. — Sajnos, elég sok kisgyerek utazik na­ponta az iskolába, dehát a szülők is megértők, és ezek a kisgyerekek még élvezik is az utazást. Főként amikor egy aranyos sofőr bácsi viszi őket. (Ezért is fogtam tollat.) Nagyon jó érzés, ha a kis nebulók öröm­mel mennek az iskolába — a szülők dolgát is megkönnyíti ez. Minden reggel el szoktuk kí­sérni a gyereket, és rendszere­sen érte is megyünk. A sofőr bácsinak minden gyerekhez van egy kedves szava, egyenként megsimogatja a fejüket, meg­kérdezi, ki kapott piros, vagy fekete pontot az iskolában. Ha kell, megvigasztalja őket. A gyerekek nagyon szeretik, ha nem jön a kék busszal, minden­ki hiányolja. Reméljük, nem be­teg, ha mégis, minél előbb gyó­gyulást kívánunk neki ... A busz rendszáma: BZ 10-24. ---------------* ---------------­E lismerés a Kárpitosipari Vállalatnak Másoknak bizonyára apró­ság, nekünk nem az, ahogy a Szék- és Kárpitosipari Vállalat siklósi gyára kérésünket telje­sítette. Nagyon nagy örömünk­re és megelégedésünkre két hét alatt elintézte és szállította a levélben kért „Karín" étkező- asztalt. Hiába vártunk rá a kecskeméti Domusban két hó­napja. Még ígérni sem ígértek asztalt, amihez már megvettük a négy széket. Ekkor gondoltunk egy me­részet és írtunk a gyárnak. Amit az áruház két hónap alatt nem tudott elintézni, azt a gyár két hét alatt megtette: előzékenyen még arról is érte­sített bennünket táviratban, mi­kor adta fel a küldeményt. Szeretnénk, ha kitűnő, elő­zékeny munkájukról többen is tudnának, mert ritka dolog manapság az ilyesmi. Izsák Péter, Kecskemét, Lóverseny u. 9. Két hete jelent meg A szer­kesztőség postájából rovatunk­ban Csernavölgyi Antal olva­sónk írása a közlekedési eti­káról. Cikkírónk juttatta el hoz­zánk dr. Köves Gusztáv (Pécs, Megye u. 14.) hozzáírott leve­lét, amely szintén közérdekű gondolatokat tartalmaz, s szí­vesen adunk helyet sorainak rovatunkban. „Messzemenően egyetértek soraival, s örülök annak, hogy a sajtóban ennek a hangnak is fórumot adtak. Magam idős ember vagyok, s nap mint nap azt tapaszta­lom, hogy a pécsi szűk utcák járdáin, ha ugyan elférünk az oda is beálló autóktól. Volt eset, amikor lakásomból úgy tudtam az akkor kocsiban tolt kisunokámmal kijönni, hogy nagy tornamutatvánnyal kel­lett az autó teteje felett a ko­csit átemelni, mert még gya­logszerrel is alig tudtunk ki- oldalogni a házból. Az autó­sok be- és leállnak minden­hová, akárhogy is tiltják az ott elhelyezett KRESZ-táblák. Ha pedig venném magamnak a bátorságot, hogy erre fi­gyelmeztessem őket, még jó, ha egy kioktatással vagy ,mi köze hozzá' válasszal meg­úszom. A közlekedési etika szép gondolat, de teljesen illúzió azt gondolni, hogy magától valaha is meg fog valósulni. Erre az autósokat csak több ellenőrzéssel, és bírságolással lehet megtanítani, nem tan­könyvvel.- ■— * -----------­* S ikeres nyugdíjasakció Rendkívül nagy sikerrel zá­rult a MERUKER Vállalat nyug­díjasoknak nyújtott kedvezmé­nyes vásárlási akciója Bara­nyában, amelyet a nagykeres­kedelmi vállalatokkal közösen bonyolítottak le októberben— november elején. A háromezer forint alatti nyugdíjjal rendelkező vásárlók több mint ötmillió forintot ta­karítottak meg ez idő alatt. Négyszer annyit, mint a tavaly megszervezett akció során. Idén, Pécsett a Belvárosi, Siklóson a Központi, Mohácson a Duna, Komlón a Csille Áru­házban, valamint Szászváron és Vasason a ruházati boltban szolgálták ki kedvezményesen a nyugdíjas vásárlókat, akik közül a legtöbben kabátot, me­leg cipőt, női-férfi felső ruhát kerestek. Hajnosztalgia Igen tudok örülni, ha váro­sunkban valamilyen fejlődést látok. A napokban aztán ez a fejlődés egy kicsit a visszaem­lékezésre is ösztönzött. Régtől fogva pécsi „szigeti városi" la­kos vagyok. Kezdetben vala itt a „Báli" úr kicsi borbélyüzlete a Szigeti úti benzinkút körüli helyen, ö férfi fodrász volt, akinél csak­nem mindig foglalt volt a fod­rász-szék is, meg a „kundsaft" várakoztató szék is, de vala­hányszor bementem reggel vagy este, vagy napközben, nagyon kedvesen üdvözölt, hellyel kínált és megnyírt. Ha volt előttem valaki, akkor so­romon, ha nem, úgy azonnal. Egszer aztán ezt az üzletet lebontották, annak ugyan nem örültem, hogy bezárt a fodrá­szom, de annak már igen, hogy a kis üzletet magában foglaló viskó helyett szép nagy, tíz­emeletes házak épültek, és va­lakinek még arra is gondja volt, hogy ezek egyikében is­mét férfi fodrászüzlet is nyíl­jék. Nem kellett továbbra sem messzebb eljárni, ha nyirat- koznom volt szükséges. Hát még hogy örült a szívem, mi­kor ebben az új üzletben ismét megtaláltam régi fodrászomat is, a Báli kartársat, merthogy most már szövetkezeti tag lett. De hajat nyírni még ugyanolyan előzékenyen és jól tudott, mint korábban. Az idő közben haladt, Báli kartárs kiöregedett, én is nyug­díjas lettem. Azért az időleges hajnyírásról csak nem szokhat­tam le. S a napokban megint megérettem egy kis hajnyírós- ra, fölkerestem ezt a nekem emlékeim alapján is kedves fodrászatot. Bizony elámultam, mikor a szerény cégtábla helyett két nagy, két sarokra is hivalkodó hatalmas transzparens adta tudtomra, hogy itt megszűnt a férfi fodrászat, de helyette megnyílt egy női és férfi haj­stúdió. Így, ahogy írom. Hát lám fejlődünk, méghozzá ha­talmasan. Először ugyan nem tudtam, hogy ebben a stúdió­ban hajat nyírnak-e, vagy va­lami mást csinálnak, ezért be­kukucskáltam. Miután azonban olyan fodrászféle berendezé­seket pillantottam meg, mon­dok, föl a kopasz fejjel, ide csak bemegyek. Ámulatom csak növekedett. Egy csinos, ízléses, irigyelt fej­formákat mutogató nagy fo­tókkal dekorált, elegáns üzlet­ben találtam magamat, ahol a hagyományos fehér fodrász-; köpeny nélkül, ragyogóan tisz­ta, kimondottan elegáns öltö­zetű női és férfi szakemberek üdvözöltek. Az üdvözlés nem volt ugyan olyan „Bali”-as, de hát gondoltam, ilyen fejnek ilyen jár. Hogy el ne felejtsem, nem volt se előttem, se utánam egy páciens sem, így az azonnali elegáns hajvágást is reméltem. Meg is kérdezték tőlem, hogy mit parancsolok. Ebben a szen­télyben egy kicsit megilletőd- tem, ezért szerényen kijelen­tettem, hogy hajnyírást szeret­nék. Közölték, hogy mivel nem voltam előre bejelentve, kette­jük közül egyikük sem nyírhat meg. Kicsit megszégyenülten tá­voztam. Szégyenérzetem abból táplálkozott, hogy hiába, csak megöregedtem, mert már azt sem tudom, hogy egy ilyen stú­dióba előre be kell jelent­kezni. Ha pedig ezt elmulasz­tom, akkor van vendég, nincs vendég a stúdióban, nyíratlan maradok. Dr. Sz. M.­................- * ------------------------------------------------------------------------------­T udósítónktól Siklós összefogott az öregekért November 12-én a Siklósi városi Tanács Egyesített Egész­ségügyi Intézményeinek öregek Napközi Otthona műsoros öregek napját rendezett. Az otthon fiatal vezetői bekopog­tattak a város számos vállalatához, hogy támogatást kérje­nek a rendezvényhez. Mindenütt nyitott ajtóra találtak. Kik pénzzel, kik természetbeni adományokkal, kik pedig szemé­lyes segítséggel tették szebbé közel száz családtalan öregnek ezt a napot. Óvodásók, általános iskolások, a zeneiskolások köszöntötték az öregeket. A BCM dalárdája és zenekara este fél nyolcig nyújtott szórakoztató műsort. A Szék- és Kárpitos­ipari Vállalat, valamint a kesztyűgyár brigádjai szolgáltak fel. Ott volt a Fényképész Szövetkezet fotógráfusa is. A Vá­rosgazdálkodási Vállalat virágot, a Volán fuvart, a KIOSZ helyiséget, a tsz, az állami gazdaság bort, a szi'kvízüzem üdítőket, az ABC-áruház mirelit árukat, a kenyérgyár friss süteményeket ajánlott fel. Dicséret illeti az öregek Napközi Otthonának dolgozóit az öntevékeny szervezés miatt. De köszönet illeti a város vala­mennyi érintett vállalatának, szövetkezetének dolgozóit és szocialista brigádjait, akik adományaikkal és munkájukkal hozzájárultak az öregek napja sikeréhez. Magam részéről csak azt kívánnám, hogy bár ne lenne szalmaláng, hanem tartós gondoskodás válna a szép példák nyomán. Cs. A.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom