Dunántúli Napló, 1982. november (39. évfolyam, 300-329. szám)

1982-11-13 / 312. szám

Az allam nem építheti meg mindenkinek a lakást Eszközök hitel tormájában Magasabb színvonalú életlehetőséget! Vállalkozó rendszerű építőipar Vállalati gépek magánerős építkezéseken A nemzetközi irányzatok sodrásában Mindenekelőtt arról beszélt a miniszter, hogy az elmúlt évti­zedek lakásépítési politikájá­nak a megvalósításában nem függetleníthettük magunkat a nemzetközi irányzatoktól. Tíz­es százezerszámra a városok­ban épültek, ahol a munkahe­lyek óriási többsége is létesült. Napjainkra megindult a szub- urbanizációnak nevezett folya­mat, a városokból a falvakba, kertes övezetekbe település fo­lyamata. Nagy vonzerő lett a kertes családi ház, a falusi csend - természetesen a hely- beni munkalehetőség nélkül. A gondolat szép és okos, csak ép­pen megvalósíthatatlan, hogy mindenki így oldja meg a la­kásproblémáját. Ez még az ún. gazdag nyugaton sem valósít­ható meg. Nálunk 1960 és 1980 között másfél millió lakás épült — ezt családi házként le­hetetlen lett volna megépíteni. Az igénylők beleszólásával Nyilvánvaló: a tömeges la­kásigényeket tömeges lakásépí­téssel lehetett megoldani, ezért is állt mindenekfelett nálunk is a mennyiségi szemlélet. Ma már mint az élet minden terü­letén, úgy a lakásépítésben is a minőségi szemlélet erősödött fel. A „mennyiségi szemlélet” időszakában jelentős mérték­ben csökkent a komfort nélküli lakások aránya és csökkent a 100 szobára jutó lakók száma is — ez az életkörülmények ja­vulására utal, s ez az elmúlt évtizedeknek olyan pozitívuma, amire méltán lehetünk büszkék. Áttérve a lakásgazdálkodás új irányait meghatározó rendel­kezésekre, megállapította a mi­niszter: a kormányzat azt a tö­rekvést akarja érvényesíteni, miszerint a lakás nem csupán egy ember igényének lakás út­ján való kielégítését szolgálja; a lakáshoz tartozó teljes épí­tett környezetet kell olyanná tenni, ami magasabb színvona­lú életlehetőséget teremt. Igen fontos törekvés: a jö­vőben ne egy szűk kör döntse el, hol és hogyan éljenek az emberek. Legyen ebben döntő szava az igénylőnek is! Igen egyszerű ennek a mozgatója: az állam — ma már tudjuk! — nem építheti meg mindenkinek a lakást, erre lehetőség sincs, 4. HÉTVÉGE de egyébként sem lenne helyes. A változó gazdasági körülmé­nyek között az állam célsze­rűbbnek tartja a pénzügyi esz­közöket hitel formájában adni az emberek kezébe. Ezzel is közelíteni lehet ahhoz, hogy oz igénylők elgondolásai szerint épüljenek a lakások. Ez viszont szinte kötelezővé teszi az álla­mi szervek számára, hogy ne hagyják magukra a magánépít- tetőket, akiknek a tevékenysé­gét minden módon segítsék. Feloldódott a merev építési feltételrendszer - az építésügyi kormányzat a vállalkozó rend­szerű építőipari munkának ad teret, az ajánlattételes rend­szert segíti kialakulni, mert az árakkal is a realitás terén kell mozgatni a lakásépítést. Előny­ben kell részesíteni a 30-40-50 lakásos nagyságrendben gon­dolkodást és ehhez kell iga­zodnia az építőiparnak is. Ma még nagyon merev megkötések vannak a vállalati alapítóleve­lekben. Az új elgondolásoknak akkor lehet teret adni, ha eze­ket a merevségeket is fellazít­ják. A magánerős építés fellen­dülésével nemcsak számolni kell, azt mindenképpen elő is kell segíteni. Ennek jegyében az építőipari vállalatoknak szol­gáltató jelleggel — géppark­jukkal, eszközeikkel, szakmai is­mereteikkel, stb. - maximáli­san kell e cél szolgálatába áll- niok. A magánerős építés fellendí­tésével egyidejűleg szabad utat kell engedni a helyi szervek­nek, hogy maguk döntsék el, hogy a rendelkezésükre álló kevesebb pénzből mit csinálja­nak: újat építsenek, vagy a meglévő épület-lakásállomány rendbetételéről, felújításáról gondoskodjanak? (Ez utóbbi terén félévszázados lemaradás bepótlásáról van szó, de a maL gasabb lakbér is afelé hat, hogy az állampolgár ennek a fejében színvonalasabb lakás- körülményekre számít. Ugyan­akkor arra is kell gondolni, hogy aki használja a lakást, az is nagyobb lehetőséget kapjon a felújításba, karbantartásba bekapcsolódásra.) És ha kevés a pénz, jobban oda kell figyel­ni arra is, hogy fölösleges, ér­telmetlen dolgok ne valósul­hassanak meg, s aki ilyent lát, tapasztal, emelje fel tiltakozó szavát. Közös gondolkodással kell eldönteni, hogy egy város, egy település életében a ren­delkezésre álló keretek felhasz­nálását illetően mi a leghasz­nosabb tevékenység. Tervesített telekellátás Ilyen hasznos tevékenység le­het a magánerős építést alap­vetően előmozdító telekellátás, természetesen a hozzá tartozó közműhálózattal együtt. Ezt is központilag akarják kézbe ven­ni és a lakásépítéshez hasonló­an tervesíteni, mert csak így le­het az építeni szándékozókat a helyes irányba befolyásolni. Nem egyszerű dolog ez! Tud­juk, hogy a vállalati terveket is nehéz egyeztetni, hát még az egyén lakásépítési szándékait. De mégis meg kell találni a módját annak, hogy az adott településen élők is - felismerve a saját érdekeiket — működje­nek közre az ilyen irányú dön­tések előkészítésében és meg­hozatalában. Végezetül az építészekről szólt a miniszter. Az alapelv, hogy az építészetet a .ma élő emberrel együtt kell csinálni! A rangos építész ennek ismere­tében az, aki a maga korában a társadalmi viszonyokat figye­lembe véve, környezetének a megértésével olyant tervez, ami értékében, minőségében, huma­nitásában egyre többet nyújt, feloldja a feszültségeket, kielé­gítve ezzel a társadalmi ala­pokon álló egyéni igényeket. Hársfai István Építkezés az ópusztaszeri skanzenben A hideg idő beköszöntével bezárta kapuit az ópusztaszeri történeti nemzeti emlékpark, negyven hektáros területén azonban nincs csend. A kör­nyékbeli tsz-ek építőipari bri­gádjai dolgoznak most a falu­múzeumban, hogy az április el­sejei nyitáskor a népi építőmű­vészet újabb emlékeivel ismer­kedhessenek meg a látogatók. Közvetlen befejezés előtt áll egy olyan olvasókör felépítése, amelyből a Dél-Alföldön a szá­zadfordulón még több tucat szolgálta a tanyai emberek mű­velődését, szórakozását. A há­zat $zékkutas pusztafeketehal- mi kerületéből telepítik át Ópusztaszerre. Az olvasókörrel szemben megkezdték egy jellegzetes dél­alföldi kovács-bognár műhely építését is, amelyet a tavaszi nyitásig a már a szegedi mú­zeum birtokában lévő évszáza­dos szerszámokkal rendeznek be. * Újdonság a magyar textiliparban Gyapjóhatású míszál II kilencedik gyáregység a mohácsi Eladatlan szövetek, felhalmo­zódott készletek, 60—70 száza­lékos kapacitással működő gyárak, voltak jellemzőek az el­múlt években a Magyar Textil­iparra. A Selyemipari Vállalat volt az, amelyik viszonylag állta a világpiaci változásokat. Bizo­nyíték erre a svájci Hepatex- céggel kötött együttműködési megállapodás és a francia ren­delésre készült selyemköltemé­nyek. Október utolsó napjaiban tartotta meg a Textilipari Mű­szaki és Tudományos Egyesület selyemipari szakosztálya a 12. selyemszimpoziumot. Ennek egyik szenzációja a légfúvásos fonalterjedelmesítés hazai be­vezetéséről szóló előadás volt. A néptanító nyugdíjba ment Elfogult vagyok. Egyszer­egyszer talán politikai napi­lapnál dolgozó újságíró szá­mára is bocsánatos bűn ez, riportalanyát negyedszázada ismeri. Sokáig fontolgattam, hogy ha csak egyetlen szót írhatnék róla, a magyar nyelv félszázezres szókincséből me­lyik fejezné ki leginkább Kri- vanek Vilmos immár nyugdí­jas iskolaigazgató életét. Ta­lán nem sértő számára, hogy negyvenkét évi oktatói munka után, amelyből több mint há­rom évtizedig iskolaigazgató volt, ez jutott eszembe: nép­tanító. Lehet, hogy tudat alatt már rég lappangott bennem a megfogalmazó*. Talán, amikor 1957-ben, az akkor 100 éves pécsbányai iskola parkjában felállították a kőből formált fáklyalángot, talán, amikor az óraközi szü­netben a futballozó kisdiák odaszaladt hozzá, hogy se­gítse megkötni cipőfűzőjét, vagy amikor egy nyolcadikos fiú azzal búcsúzott tőle: — Nagyon sok sikeres mun­kásévet kívánunk önnek, bol­dogságot a magánéletben. Hálás tanítványokat nem, mert ezek vannak, ezeket ön megteremtette. Egyszer dr. Nagy Katalin, akkoriban az Országos Pedagógiai Intézet vezető munkatársa volt, kér­dezte tőlem: — Milyennek ismeri az is­kolaigazgatót, az egykori ki­váló futballistát? Akkor mond­tam ki először, hogy elfogult vagyok. Visszakérdeztem: ... és ön? — Az igazgató olyan útitárs — mondotta — akivel egy kulacs vízzel neki lehet vágni a sivatagnak. — Bányászok között nőttem fel. Gyermekkoromtól őrzöm a szigorú törvényekkel szabályo­zott életszemléletet, gondol­kodásmódot, amelyek tettei­ket szabályozzák. Az együvé- tartozás, az egymásért vállalt felelősségérzet, az elemekkel való örök küzdelem szókimon­dóvá nevelte őket bennünket. Az érzelmek a rajongástól a gyűlöletig a legszélesebb skálán mozogtak mindig is a bányatelepüléseken. Ilyen örökséggel indultam az elemi iskolának, majd a pécsi taní­tóképzőnek. Először Baksán tanítottam, majd Vasas-bá­nyatelepen, aztán a frontszol­gálat jött, hároméves hadi­fogság gyötrelmes tapasztala­taival vezetett Pécsbónya- telepre, haza az utam. Ahol egykor az abc-t tanultam, 1948-ban igazgatóhelyettes, 1951-ben pedig egykori taní­tóim, iskolaigazgatójává ne­veztek ki. Huszonhat éves vol­tam — mondja, talán kissé úgy, mintha történelemórán beszélne. Később a pécsbányai iskola egész sor tanulójából lett az iskola nevelője, Krivanek Vil­mos tanítványai is kollegákká váltak, míg későbben ebből az iskolából három nevelőt iskolaigazgatónak, tizenötöt igazgatóhelyettesnek, hármat szakfelügyelőnek neveztek ki. Nem is csodálnivaló, hiszen hosszú évekig az immár 125 éves pécsbányai iskola az Or­szágos Pedagógiai Intézet kí­sérleti bázisa volt. Az első ne­velési terv kidolgozásában út­törő szerepet játszottak. Kri­vanek Vilmos egész sor tudo­mányos értékű és gyakorlati jelentőségű dolgozatot írt. Egysrer valakitől azt hallot­tam: ha Krivanek nem lenne, megszűnne a pécsbányai is­kola, és megszűnne a bánya­telep futballcsapata is. Az igazgató harminckét éves ko­ráig Pécs, Baranya, sőt Dél- nyugat-Magyarország egyik legjobb csatára volt. Való igaz, úgy hozzátartozott, hoz­zátartozik a nagyközségnyi te­lepüléshez, mint az évszáza­dos gesztenyefák. Napjában kétszer-háromszor végigsiet a törékeny alkatú, de nagyon energikus mozgású férfi a te­lepen (munkába menet, jövet, az edzések során), ha nem így történik, többen észreve­szik, mint a kimaradt 50-es járatot. A jósoknak mégsem volt igazuk. Igaz, 1971-ben el­hagyta az iskolát, a szénter­melés visszaesése mellett ak­kor az iskola sorvadása volt az egyik legszembetűnőbb je­le a szénbányászat agonizá- lásának. Pécs nagy létszámú, legújabb iskolája, a dr. Hal József utcai vezetésével bíz­ták meg. Az öreg, évszáza­dos,—patinás (talán az avitt helyesebb, bár durvább jelző) iskolából modern, csupa üveg, csillogó, parkettás isko­lába került. A pécsbányai is­kola azonban nem szűnt meg, miként a labdarúgóosapat is még sokáig élt, miután a gól­erős csatár, később nagy tu­dású, csapatot összekovácsoló edző már nem dolgozott a pi­ros-fekete bányász színekért. Ebben is vannak érdemei: so. sem hagyott maga után ro­mokat. Milyen vezetői hitvallásai voltak? Milyen embereszmé­nyeket vallott? Túl leegyszerűsített első vá­lasza : — Soha nem kell átmen­nem a túloldalra, ha ismerő­sök jönnek ... Aztán később jellegzetes, gyors beszédjéből kialakul, mit tart a társadalmi kapcsolatokról, az eredmé­nyes vezetői munkáról. — A gyors, aktív, dolgos, nagy szaktudású embereket beosülöm (most éppen az utóbbi a legfontosabb), akik mernek szeretni, akik nevetni is tudnak, akiknek van véle­ményük és azt el is merik mondani. Nem szabad min­denáron, mindig makulátlan­nak látszani, el kell ismerni a nálunk jobbakat, tévedésein­ket be kell ismerni és kijaví­tani. Nagyon szükséges, hogy a jó vezető problémaérzékeny legyen, tudjon mások örömé­ben is osztozni. Természete­sen a vezetői hármas követel­mény tudományos megfogal­mazott megállapításai is fon­tosak, tulajdonképpen más ér­telmezésben én is azokat vallom. Precíz ember. A puritán egyszerűségű, régi, vakolat­lan, pécsbányai ház pincéjé­ben akár a negyedszázada készült óravázlatok is megta­lálhatók, a' padláson egy nagy hajókofferban a Pécsi Bányász labdarúgócsapatá­nak húsz év előtti edzéster­veit is előszedhetnénk. Példás rendben egy kartondoboznyi kitüntetés, bajnoki érmek, le­velek az ország minden ré­széről, amelyekben szakmai tanácsokat kérnek, publiká­ciók .. . — A visszaszámlálás nehéz perceiben (mert bárhogv is gondolok a nyugdíjra, lezárult életem igazán termékeny sza­kasza) a naov állomások, fő­ként a szép emlékek jutnak eszembe, az okosak, az értel­mesek . . ., a sikertelenek, a bosszúságot okozók valahogy eltűntek az okokkal, az elő­idézőkkel együtt. . . Alig hiszem, hogy valódi visszaszámlálás lenne. Alig hiszem, hogy Krivanek Vilmos­nak ne lennének még tervei. Nem beszéltünk még tár­sadalmi tevékenységeiről (pél­dául harmincöt éve párttag, nagyon sok megbízatással), alig hihető, hogy ezektől ké­pes lesz megválni. — Hiszek abban, hogy va­lahol, valakinek szüksége van rám most is. Én nem ajánlko­zók, de ha hívnak, megyek! Rengeteg tapasztalatom van, amelyekkel sokat tudnék se­gíteni akár iskolai, akár sport­vonalon ... Nem hihetem, hogy rövide­sen ismét munka közben ne találkoznánk ... Lombosi Jenő Először néhány éve Angliá­ban kezdték ezt a fajta fonal­kikészítést, onnan vette ót a Magyar Selyemipari Vállalat, ahol a kísérletsorozat végered­ménye jobb és szebb lett, mint az angoloké. Az utóbbi években a termé­szetes anyagok világszerte ta­pasztalható reneszánsza arra késztette a főleq szintetikus szá­lakat feldolgozó vállalatokat, hogy átalakítsák a termékszer­kezetet és olyan gyártmányokat fejlesszenek ki, amelyek egyesí­tik a szintétikus és természetes anyagok kedvező tulajdonsá­gait. A légfúvással terjedelme- sített fonal ilyen, laza, gyapjú­hoz hasonló karakterű, a belő­le készült anyag gyapjúszöve­tekhez hasonlít, de annaí köny- nyebb, puhább. A Selyemipari Vállalatnak 9 gyáregysége van, az együttes termelési érték az idén eléri a 2,8 milliárd forintot. Mintegy 64 millió négyzetméter kész szöve­tet és várhatóan 4300 tonna terjecfelmesített fonalat állíta­nak elő. A kilenc gyáregység között vajon hol a helye a Mohácsi Selyemszövőgyárnak. Annak a gyárnak, amelyiknek tulajdon­képpen köszönhető a magyar selyemipar létrejötte, hiszen egy olasz bevándorló 1730-ban itt, Baranya déli részén indította el a selyemhernyó-tenyésztést és később a feldolgozást. Egészen az elmúlt évekig itt szőttek az országban egyedül valódi her­nyóselymet két éve, hogy átad­ták gyártását más korszerű gyárnak. Úgy tűnik, a nagy lépésekben fejlődött modern gépekkel fel­szerelt gyárak mellett a mohá­csi selyemszövőgyár felett meg­állt az idő. Gépei elavultak, tán még ipartörténeti múzeum­ban is megállnák helyüket. Mégis — becsületükre legyen mondva —, működnek és a gyár főmérnöke szerint még so­káig működőképesek lesznek, hi­szen az elkopott alkatrészeket állandóan cserélik. Kicsisége miatt tán az egyetlen szövőgyár, amelyik teljes kapacitással dol­gozik. A csodálatos, divatos selymek gyártásában, az új dolgokban nem tud részt venni, ám vannak olyan hagyományos termékek, amelyből ha kis mennyiségre is, de szükség van az országban és e termékek hiánya gondot jelentene, a nagy kapacitású modern gyáraknak viszont nem lenne gazdaságos a qyártásuk. Ilyenek például a bőrdíszműve­sek, bőröndkészítők által fel­használt bélésselymek, és itt szövik a textilre nyomott dísz­táviratok selymét. Nagyon kere­sett az üvegszálas szövet is, amelyet az elektronikai és az építőiparban használnak fel és termékeik között van egyfajta blúzanyag, amely utón olcsó­sága miatt ismét megnőtt a ke­reslet. A gyár erénye jelenleg éppen a kicsiségében van, kis mennyiségű, pár száz méteres rendeléseket is elvállalnak. A Selyemipari Vállalat által elő­állított termelési értékhez a mo­hácsi gyár 110 millió forinttal járul hozzá. Az idei évre terve­zett nyeresége 3,5 millió volt, de az eddigi számítások szerint már 7 milliónál tartanak. A mohácsi Selyemszövőgyárat egyáltalán nem lehet példának, mintának tekinteni, az ország gyárai között semmilyen szem­pontból sem. Mégis az utóbbi időben az eddig meglehetősen hátul kullogó üzem felé mintha ismét nagyobb figyelem fordul­na. S. Zs. A napokban rendezték meg Baján a II. Építészeti Triennálét „Építészet és társadalom” témakörben. Dr. Ábrahám Kálmán épí­tésügyi és városfejlesztési miniszter tartotta a nyitó- előadást, amelynek tárgyá­ul napjaink legizgalma­sabb kérdését, a lakásépí­tést, lakásgazdálkodást vá­lasztotta. Ennek néhány fontos gondolata szolgált alábbi cikkünk megírásá­nak az alapjául.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom