Dunántúli Napló, 1982. október (39. évfolyam, 269-299. szám)
1982-10-09 / 277. szám
HANGVERSENY A Pécsi Filharmonikus Zenekar évadnyitó estje Az idei hangversenyévad nyitó koncertjére kedden került sor a Pécsi Nemzeti Színházban. Az évadkezdés mindig jeles esemény; az idei nyitás annyival volt hangsúlyosabb a tavalyinál, hogy a pécsi filharmonikusok működtek közre, fellépésük így szinte családi esemény volt a hazai „pálya” ismerős közönsége előtt. Ezen nem változtatott az sem, hogy telt ház korántsem jött össze, sőt az sem, hogy a műsor változott. Sudlik Mária távolmaradása miatt ugyanis Richard Strauss Négy utolsó éneke helyett Schubert Vili., Befejezetlen szimfóniája került műsorra. 'Schubert emberi alakja — meglehetősen leegyszerűsítve — bor- és társaságkedvelő, különös kispolgárként él- sokunk tudatában — sajnos, meglehetősen igaztalanul. Pedig azt, hogy mennyire a mélységeket keresőjáró, mennyire tragikus sorsú, helyzetű ember és muzsikus volt, még olyan, helyenként szinte mozartion „problémát- lan” és áttekinthető egyszerűségű — ugyanakkor mégis hatalmas ellentmondásokkal birkózó — művei is pontosan szemléltetik, mint éppen a Befejezetlen szimfónia. Különösen akkor, ha olyan jó előadásban halljuk, mint ezen az estén történt. A pécsi együttes, élén Breitner Tamással, nagyon szép, stílusos, jól kidolgozott Schubertét játszott már az első tételben is, a másodikban pedig kiváltképpen. Számos erényük közül ezúttal leginkább kettőt dicsérhetek; basszus-szólamaiknak a tavalyihoz képest számottevően megnőtt erejét és biztonságát, illetve a második tétel jól kiegyensúlyozott, arányos hangzását erőben és tónusban is.- E kiváló, érzékeny, túlzásoktól mentes arányok eltalálásában elsősorban a fafú- vóskar jeleskedett. A hangverseny második — hosszabbik — részében Wag- ner-művek hangzottak el: a Lohengrin és a Mesterdalnokok három-három, valamint a Wal- kür és a Tannhäuser egy-egy részlete Németh Aliz, illetve Albert Miklós közreműködésével. Az önálló zenekari számok közül legjobban a Lohengrin felvonás-előjáték és a Mesterdal- nokok-nyitány sikerült, a Wal- kürök lovaglásának igen nehéz hegedű-szólamtát viszont nem sikerült kifogástalanul megoldani. Albert Miklós szépen oldotta meg a Mesterdalnokok Versenydalát. Németh Aliz pedig nemcsak tiszta, nemes, szép tolmácsolásával aratott megérdemelt sikert, hanem tökéletesen érthető szövegmondásá- vat is. Varga J. Felhívás azokhoz, akik a Széchenyibe jártak Egy iskola keresi a múltját 150-180 diák érettségizik évente a Széchenyiben. Pécsett, Baranya megyében, sőt az országban több ezer felnőtt mondhatja: én is ott végeztem . . A Széchenyi István Gimnázium és Szakközépiskola tanárai és diákjai ebben az évben nagy vállalkozásba kezdtek, elhatározták, hogy felderítik az intézmény múltját, s ehhez szeretnénk a pécsiek, baranyaiak segítségét kérni. A múlt nagyon sok szálból tevődik össze; részben hely- történet, részben oktatástörténet. Az a barokk épület, amelybe most járnak diákjaink, több mint kétszáz éves. Eredetileg pálos kolostornak készült, s egy teológiai főiskola is működött itt. II. József, a „kalapos király" 1876-ban oszlatta fel a rendet. Az 1800-as évek elején sok terv fűződött az épülethez; s nem tudták eldönteni, hogy színház, árvaház, vagy megyeháza legyen. Végül 1832-.ben Szepessy Ignác püspök megvásárolta a várostól az épületet főiskola céljára. A másik szál, ami minket érdekel, a régi gróf Széchenyi István Gimnázium története, ezt az intézményt ugyanis névelődünknek tekinthetjük. A régi Széchenyi őse az 1857-ben létesített Szabad Királyi Pécs városi Reáltanoda. 'A reáliskola létesítéséi az iparosodó Pécs igényelte. Az intézmény céljait magyar és német nyelven fogalmazta meg az 1857- es Értesítő. (A régi iskolák évente nyomtatták ki ezeket az értesítőket, s bennük leírták a tanév fontos eseményeit, a tanulók névsorát és előmenetelét.) Az 1857-es értesítőből: „A gimnáziumok kizárólagosan humanisticus irányt követvén, a szaktudományokat mellőzik, és egyedül az egyetemre készítenek elő ... A reáltanoda feladata a szakképzés ... Ebből keletkező haszna nagy és sokoldalú, mert az ilynemű tanintézet a nemzeti és társa, dalmi erő forrása, az iparnak rugója, és a haza felvirágoztatásának előmozdítása .. 125 évvel ezelőtt ötven tanuló jelentkezett a Reáltanodába, s októberben meg is kezdődött ott a tanítás. Ez a főreáliskola költözött be 1922-ben a Széchenyi mai épületébe, s 1925-ben felvette gróf Széchenyi István nevét „Gróf Széchenyi István neve nekünk nem puszta jelszó — írta az 1925-ös Értesítő -, hanem eleven kultúrprogram, a nevelő értékek tárháza, a hazaszeretet evangéliuma.” 1926-ban gyakorló gimnázium lett a Széchenyi, s mint ilyen működött 1946-ig, ekkor beleolvadt a Nagy Lajos Gim. náziumba. Az „új" Széchenyi 1954 óta működik. Mennyi szálat bogozhatunk, ha múltunkat nyomozzuk! Az épület, a tanítóképző, a reáliskola, s persze nem utolsósorban az új Széchenyi, amelyben autószerelő és híradás- technikai szakközépiskolák is helyet kaptak. Múltunkat azonban nemcsak nyomozni, hanem dokumentálni is szeretnénk, s ezért fordulunk a régi tanítványokhoz: segítsenek bennünket. Kérjük azokat, akik ide jártak, akiknek édesapja vagy nagyapja járt valamelyik intézménybe a felsoroltak közül, s őriznek a régi holmik között fényképeket, bizonyítványokat, egyenruhákat vagy bármit, kölcsönözzék vagy ajándékozzák ezt nekünk. A jövő évben kiállítással és rendezvények sorozatával szeretnénk megünnepelni múltunkat, Széchenyi Gimnázium és Szakközépiskola Kapunk felett egy kőbe vésett évszám: MDCCCXXXII emlékeztet arra, hogy itt működött a Jogi és Bölcsészeti Lyceum és a Tanítóképző Intézet. Ma is Lyceum utcának nevezik a Széchenyi melletti kis utcát. A volt pálos kolostor sorsa, története ezután nagyjából összefonódott a tanítóképzéssel, a jogászok ugyanis elköltöztek innen. Az intézmény a mai Mátyás király utcában, egy azóta már lebontott épületben kapott helyet. Az idők folyamán átalakult az intézmény; a kiegyezés után először hatosztályos lett, ekkor már Főreáltanodának nevezték. 1875-ben a Pécsi Állami Főreáliskola nyolcosztályos,- tanulói már érettségi vizsgát, is tehettek. Egy óra .Bárczy Jánossal Beszélgetés a Vádindítvány, a Zuhanóugrás és az Egy m. kir. százados bizalmas feljegyzései című könyvek születéséről. — Nem tartozom azok kö- , zé, akik már ifjú korukban el- ; kötelezték magukat az iro- . dalomnak. Egy háborús se- 5 besülés következtében az öt- j venes évek elején látásomat I te'jesen elvesztettem, ezért 1 föl kellett hagynom állandó i s aktív tevékenységemmel. Pénzintézetben dolgoztam, j Igaz, később a Lenin Kohászati Művek tanácsadóként ; alkalmazott, de mégis kis hí- - ján tehetetlenségbe és mun- , kátlanságba süllyedtem. Az utolsó szalmaszálat az • írógép jelentette: 1942-ben, s amikor a légierő vezérkari. osztályára kerültem, mint legfiatalabb tisztnek, soha j nem gépelték le időre a je- ■ lentéseimet a titkárnők. Min-' dig az irathalom legaljára kerültek a fogalmazványaim, i ezért megtanultam gépelni.- Mint minden háborút megélt, ember, én is akkori élményeimet dolgoztam fel. Pályázatokra küldtem be novelláimat de csak kisebb sikereket értem el velük. Igazi | írói működésem azzal kezdődött, hogy felkért a Hadtörténeti Intézet: írjam meg a i magyar katonai ejtőernyőzés történetét. Gondolom, a sze- ; mélyi lapom alapján válasz- ’ tottak ki, hiszen ott szere- í pel az, hogy Szálasi uralomra jutásáig a vezérkarban tei* jesítettem szolgálatot ezen a í területen. Elvállaltam, noha afféle „szellemi rágóguminak" tekintettem ezt a mun- l kát. Levéltári kutatást hely- j zetem miatt nem válialhat- i tam, csak személyes élményeimre tudtam támaszkodni. Két évig kopogtattam gépemen, mire elkészült egy 6— 700 oldalas anyag. El is süllyedt volna a kézirattárban, í ha Cseres Tibor a Parázna , szobrok című regényéhez nem í keres adalékokat. Ö bukkant rá az éri szabálytalan emlékiratomra, s nagyon hízelgő módon azzal keresett meg, hogy nem is tudta letenni, míg végig nem olvasta. Azzal az ajánlattal állt elő, hogy ha hozzájárulok, beviszi a Magvető Kiadóhoz. Nagyon meglepődtem, amikor a kiadó vezetője kitöltött szerződéssel keresett föl. Megijedtem, hiszen nem voltam soha közéleti ember, alacsony rendfokozatban szolgáltam. A Tények és tanúk sorozatban, ahol kötetemet meg akarták jelentetni, olyanok szerepeltek előttem, mint például Károlyi Mjhály és Marosán György. Végül is abban állapodtunk meg, hogy három feltételnek kell eleget tennem. Először is hadtörténetinek szánt munkámat át kell fésülni, hogy civil ember is megérthesse. Másodszor érthetővé tenni az olvasó számára, hogy polgári származású ejtőernyős tisztből hogyan váltam 1945 ‘avaszán úgyszólván minden átmenet nélkül a demokratikus hadsereg tagjává. MagyarázóBárczy János Zuhanóugrás túl az első résziben családi környezetemet és iskoláztatásomat vázoltam, hiszen ' a „váltásnak” az volt a gyökere. Nem tartom magam jelentős egyéniségnek, de sorsomban meg lehetett sejteni valamit az 1920 és 1940 közötti időszak levegőjéből. Végül azt kérték, írjam le azt is, hogyan helyeztek 1949-ben tartalékállományba, mert az olvasók kíváncsiak lehetnek arra, hogy miként lehetett simán megválni a néphadseregtől. (Háborús sérüléseim miatt kértem leszerelésemet Farkas Mihály akkori -hadügyminisztertől, s gondolható, hogy milyen örömmel „iszkol- tam" aláírt papírommal). — 1976 decemberében fejeztem be Zuhanóugrás című könyvemet. Tisztában voltam vele, s jeleztem is: nem történelmet írok. Amit átéltem, tapasztaltam, azt próbáltam megfogalmazni. Emberi magatartásokat véleményem szerint csak úgy lehet megérteni, ha , visszahelyezzük magunkat a korba. Kötetem a múlt évi könyvhéten jelent meg. Sikere nagyon meglepett, hiszen nem vagyok született tollforgató, inkább próbálkozónak tartom magam. Az érdeklődés okát abban látom, hogy olyan időszakról írok, amely foglalkoztatja az embereket. Kortársaimat azért, mert saját sorsukra emlékezhetnek, a fiatalokat pedig azért, mert kicsit többet láthatnak a történelemkönyvek elvont igazságainál. Illyés Gyula írta le, hogy az válhat a nemzeti öntudat részévé, amit az írók irodalmi eszközökkel is megfogalmaznak. — A könyv befejezése és a megjelenés között öt év telt el. A várakozás alatt elhatároztam, hogy kiemelek egy napot — 1941. április 12-ét — és leírom az ejtőernyősök tragédiáját. így született meg a Vádinditvány című regény. Hangsúlyozottan szépirodalom, tehát írói fantáziám terméke, ami nem zárja ki, hogy meg is történhetett volna. Típusokat választottam ki, akik szerintem nagyon jellemzőek. A könyv „hőse” Barabás Árpád őrnagy, aki megszállott konoksággal teremtette meg az ejtőernyős fegyvernemet. Sok vita folyt személyiségéről: sajnos többen egyértelműen negatív figurának minősítik. A tévéfeldolgozás is embertelen vonásait hangsúlyozta. Én úgy tartom hogy „nehéz ember” volt, aki elképzeléseiért még a halálos veszélyt is. vállalta. A bűnös inkább a vezetés gyávasága és embertelensége volt, amely a németek’ bizalmát úgy akarta visszanyerni, hogy a gyengén fölszerelt csapatokat harcba vezette. A „halálrepüiőknek” bajtársaik égő testén át kellett bevetésre indulniuk. Harmadik kötetem (Egy m. kir. százados feljegyzései) úgy keletkezett, hogy érdekelt a Vádindítványban szereplő emberek sorsa. Kíváncsi voltam azoknak a belső életére, akik nem tudják megemészteni a változásokat. Keresnek inkább egy tenyérnyi homokbuckát ahová el tudják rejteni a fejüket. Nemrégiben volt egy vita az írószövetségben, ahol elmarasztaltak néhányon azért, mert „negatív hősökéi” szerepeltetek. Az én munkámat, s a mostani világítást a színes televízióhoz hasonlítanám, sőt, az lenne a legjobb, ha „holografikuson", tehát több dimenzióban látnánk a figurákat. Nincs ellentétben a történetírással az, amit megfogalmazok, pusztán szeretném, ha írásaim hozzájárulnának a múlt jobb megértéséhez. Lejegyezte: Gábor László Irodalmi emlékhely. Németh László sajkád! házának kertje, az író dolgozószobája és a kis ház tornáca.
