Dunántúli Napló, 1982. október (39. évfolyam, 269-299. szám)
1982-10-09 / 277. szám
2 Dunántúlt napló 1982. október 9., (lombot Az országgyűlés őszi ülésszaka (Folytatás az 1. oldalról) Borbély Gábor (Budapest, '3. v. k.), az MSZMP Budapesti Bizottságának titkára felszólalásában megnyugtatónak ítélte a főváros közrendjét és közbiztonságát, ugyan akikor megállapította: Budapesten szaporodtak az erőszakos és a garázda jellegű bűncselekmények, ezért is ért egyet a lakosság a közbiztonságot veszélyeztetők elleni határozottabb fellépéssel. Dr. Szíjártó Károly legfőbb ügyész felszólalásában hangsúlyozta: a bűnüldöző és igazságszolgáltatási szervek a maguk eszközeivel törekednek a bűncselekmények visszaszorítására, a jó állampolgári közérzet biztosítására. Ennek egyik •feltétele, hogy a bűnelkövetőket gyorsan vonják felelősségre, s velük szemben megfelelően differenciált szigor érvényesüljön. Havasi Béla (Borsod m. 2. vk.), a Borsod megyei Pártbizottság titkára elmondotta: az embereket nyugtalanítja a garázdaság, az erőszakos bűn- cselekmények szaporodása. Hiba, hogy többségük elítéli a jogsértéseket, de nem lép fel az elkövetőkkel szemben. Sebesi Lászlóné (Békés m. 6. vk.), a Kétegyházi Magyar Nyelvű Általános Iskola tanítónője hangsúlyozta: az ifjúság elleni sérelmek - úgy tűnik —, gyarapodóban vannak. A közlekedésben súlyos büntetést szabnak ki arra a vezetőre, aki cserbenhagyja áldozatát, de ki vonja felelősségre azokat a - többnyire italozó életmódú - szülőket, akik a gyermeküket hagyják cserben? — tette fel a kérdést. Szűcs János (Szolnok m. 7. vk.), az MSZMP Szolnok megyei Bizottságának titkára megállapította: a társadalmi tulajdon kezelői sem anyagilag, sem erkölcsileg nem érdekeltek eléggé a vagyon védelmében. A bűncselekményeknél például a legtöbbször csak az elkövetőt vonják felelősségre, a vagyonkezelésben mulasztókat nem büntetik. Koczmann Ferencné (Győr- Sopron m. 7. vk.), pannonhalmi körzeti ápolónő sajnálatosnak nevezte, hogy az erőszakos és garázda bűncselekmények mintegy 75 százalékát szeszes ital hatása alatt követik el. Figyelmeztető tapasztalat, hogy az alkohol mellett lassan megjelentek hazánkban is — elsősorban a fiatalok körében — más, kábultságot okozó szerek.--------------------- * -------------------A beszámolóhoz több hozzászóló nem jelentkezett. Horváth István zárszava következett. A belügyminiszter válaszában megállapította: a felszólalásokból, az elhangzott véleményekből is kitűnt, indokolt volt a» országgyűlés előtt szólni a közrend és a közbiztonság helyzetéről. Az észrevételekben is megfogalmazódott, hogy az ország életét nem a szabálytalankodók, bűnözők határozzák meg, hanem a becsületesen élő, dolgozó, a szabályokat megtartó, követő emberek milliói. A miniszter az elhangzott bírálatokat, észrevételeket helytállónak, megalapozottnak, megszívlelendőnek értékelte. Azokat körültekintően megvizsgálják, megteszik a szükséges intézkedéseket és tájékoztatják az érdekelt képviselőket — mondotta. Az országgyűlés a belügyminiszter beszámolóját, valamint a felszólalásokra adott válaszát jóváhagyólag tudomásul vette. Ezután Kovács Antal államtitkár, az Országos Vízügyi Hivatal elnöke tartotta meg beszámolóját a vízgazdálkodás időszerű kérdéseiről. Kovács Antal államtitkár beszéde Az államtitkár bevezetőben elmondta, hogy a legutóbbi — öt évvel ezelőtti - országgyűlési beszámoló óta a vízügyi szolgálat eddigi legnagyobb fejlesztését, állóeszköz-állományának 39 százalékos bővítését hajtotta végre. Mindezek együttes hatásaként lényegében zavartalan volt a népgazdaság vízhasználata, egymillió lakossal nőtt az egészséges vízzel ellátottak _ száma, 300 községben épült vízmű és olyan nagy városokban sikerült kiegyensúlyozottabbá tenni a vízellátást, mint Miskolc, Debrecen, Pécs, Kaposvár. Nagy biztonságot nyújtó partfalak épültek Szeged és Győr belvárosainak védelmére. Ugyanakkor megállapította: a vízgazdálkodási infra, struktúra viszonylagos elmaradottságát még nem tudtuk felszámolni. Kovács Antal szólt vízkincsünk ésszerű hasznosításának teendőiről, a vízgazdálkodási követelményekről, s a beruházási lehetőségekről is. Ez utóbbiakról elmondotta: amikor a népgazdaság szinte valameny. nyi területén csökkentek a beruházási lehetőségek, a lakosság vízellátására szánt állóeszköz-fejlesztési előirányzatok lényegében azonos szinten maradtak. A VI. ötéves terv erre ä célra 22—23 milliárd forintot irányzott elő, s ez a vízgazdálkodási ág összes beruházásának több mint 40 százaléka. A kormány ismeri és elismeri a lakosság vízellátásának társadalmi indokoltságát, s ezért támogatja a program változatlan folytatását. A VI. ötéves terv idején körülbelül 200 000 lakás bekötésének lehet megteremteni az anyagi feltételeit, nem csökken tehát lényegesen az ivóvízzel és csatornával ellátott lakások közötti aránytalanság. Gyorsabb változást hosszabb távon attól remélhe. tünk, ha minden érintett anya. Cselőtei László (Pest m. 2. vk.), a Gödöllői Agrártudományi Egyetem egyetemi tanóra, a mezőgadzasági bizottság elnöke felszólalásában képviselőtársai véleményét is összegezte. Mint mondotta, a vízgazdálkodást a társadalom széles körének érdeklődése kíséri. Emlékeztetett rá, hogy a képviselők már az előző beszámoló elhangzásakor is utaltak a takarékos víz- használat fontosságára, azóta tapasztalható is a szemlélet- változás, de változatlanul kiemelt feladat, hogy a kedvező folyamatok kibontakozását megfelelő szabályokkal és tech. nikai feltételekkel is segítsék. A mai körülmények között a helyi adottságokhoz alkalmazkodva mindenütt keresni kell a kisebb költségekkel elérhető megoldásokat. Vadkerti Miklósné (Heves m. 12. vk.) a feldebrői Rákóczi Tsz gi erejét fokozottabban bekapcsoljuk a csatornázás és szennyvíztisztítás megoldásába. Az államtitkár beszámolójában részletezte a környezetvédelem, a belvízvédelem problémáit, a vízrendezés egyre sürgetőbb feladatait is. Befejezésül a vízgazdálkodás dolgozóinak áldozatos munkáját méltatta. szociálpolitikai előadója szóvá tette, a visontai külszíni fejtés víztelenítéséből származó káros hatásokat. Fölhívta az illetékes bányászati szervek figyelmét az eddigi károkozások következményeinek kijavítására. Nagy Sándorné (Hajdú-Bihar m. 18. vk.), a koimádi kender- gyár termelési osztályvezetője árrá figyelmeztetett, hogy a Berettyó és a Körösök térségében gazdálkodó mező- gazdasági nagyüzemek legnagyobb gondja az állandó belvízveszély. Javasolta, hogy a települések belvízmentesítését a mezőgazdasági területek komplex meliorációjával összehangoltan oldják meg. Ferenczi József (Csongrád m. 16. vk.) a földeáki Egyetértés Termelőszövetkezet traktorvezetője a jövő feladatai közé sorolta a külterületek, a tanyaközpontok vízellátását. Fábián Márton (Szolnok m. 10. vk.), a karcagi Május 1. Tsz elnöke elmondta, hogy a vízgazdálkodás növekvő feladatainak megoldásában jelentős szerepet töltenek be a vízi-közmű társulatok. A tapasztalatok szerint ez a forma Szolnok megyében bevált. Ádám Imréné (Bács m. 15. vk.), a garai Vörös Csillag Tsz állatgondozója elmondta, hogy egyes tavak hasznosítása jelenleg tervszerűtlen, nem fordítanak kellő gondot felújításukra. Szólt arról is, hogy a szennyvizek szabálytalan elhelyezőivel szemben szigorúbb szankciókra lenne szükség. Dr. Harmat László (Szabolcs m. 4. vk.). az újfehértói Gyümölcs-.és Dísznövénytermesztési Kutató Intézet igazgatója rámutatott: időszerű a szabolcsi talaj vízháztartásának felülvizsgálata és átfogó szabályozása. Dr. Tóth Dankó István (Borsod m. 17. Vk.), encsi körzeti orvos véleménye szerint Észak- Magyarország falyóinak védelme érdekében még konstruktívabb együttműködést kell kialakítani a szomszédos országok vízügyi hatóságaival. Megemlítette, hogy választókerületében Motorosok figyelmébe „MZ" ÉS JÁWA nagy motorkerékpárok ismét OTP hitellevélre is vásárolhatók. 12. sz. JÁRMOBOLT, Pécs, Rákóczi út 50. 210. sz. MŰSZAKI BOLT, Mohács, Szabadság u. 24. II képviselők hozzászólásai Dohoczky Antal (B. m. 11. vk.) képviselő felszólalása Tisztelt országgyűlés! Kedves képviselőtársak! Jóleső érzés foglalkozni a vízgazdálkodás számadataival. Manapság, amikor sokszor csak a gondokról hall az ember, jó do'og arról olvasni és 'hallani, hogy az ország vízgazdálkodásában — kiváltképpen ennek lakosságot érintő részében — töretlen a haladás. Megérdemlik ezért az elismerést mindazok, akik ezen fáradoznak. E bevezető is sejteti, hogy a lakosság vízellátásáról kívánok szólni. A számok azt jelzik, hogy a lakosság közműves vízellátásának gyors javulását mutató átlagszámok mögött azért „nemcsak” meghúzódnak, de most már ki is bújnak azok a gondok, feszültségek, amelyek a nehezebb feladatokat is sejtetik. Szemmel látható ugyanis, hogy az elmúlt évtizedben mindenekelőtt a városok, vagy a nagyobb települések vízellátása javult és visszamaradtak a fejlődésben a falvak, legfőképp pedig az aprófalvak. Olyan megye képviselőjeként szólok, melynek vízellátása az utóbbi években megkülönböztetett figyelmet és támogatást kapott, és ahol ennek ellenére majdnem minden második településnek — vagy nevezzük nevén a gyermeket — minden második községnek még ma sincs vírműve, s ahol az átlagot meghaladó a kutak nitrá- tos szennyezettsége. Az elmaradás oka egyszerű: a 200—500 leiken aluli települések nem képesek a vízműépítés növekvő költségeit társulati alapon felvállalni. Néha megmosolyogtat az a vita, amely az aprófalvak körül napjainkban folyik. Manapság zokszó nélkül apró falunak vallja magát egy-egy 1000 lakos körüli település rs, pedig ezek egy-egy megyében jószerivel már nagy falunak számítanak. Egyetértek azzal a távlati koncepcióval, mely elsősorban a községek közműves vízellátását kívánja előtérbe helyezni, de kérem, hogy az arra érdemes, valóban aprófalvak — aime- lyekben a fejlesztés természeti feltételei és a vírbeszerzés költségei mind több gondot okoznak — kapjanak megkülönböztetett figyelmet. Arra is gondolni keli, hogy itt a társulás feltételei igazodjanak jobban a lakossági teherviselés még elviselhető határaihoz. Egyébként is számolnunk kell azzal, hogy a lakosság teherviselésére egyre több helyről kacsingatunk, így a reális mércére mindenképpen ügyelnünk kell. Úgy látjuk, hogy az intézményi, vagy az üzemi vízművek a jövőben talán a mainál is nagyobb szerepet vállalhatnának a lakossági vízellátásból. Lassan halad a tartálykocsival vagy telepített tartállyal történő ellátás is, pedig ettől egykor többet reméltünk. Szóval, az ösz- szefogós, a társulás szélesebb körű értelmezése, az egyszerűbb vagy éppen átmeneti megoldások keresése feladataink közé tartozik. A másik dolog, amelyről szólnék, az, hogy miközben egyre drágább a jó minőségű víz beszerzése, kitermelése és néhol bizony ellátási gondokkal is küszködnek, ugyanakkor másutt fényűzően pazarolják a vizet: gépkocsit mosnak, kertet locsolnak és néhol már házi medencét is töltenek vele. Persze ők csak egy erősen dotált vízfogyasztás számláját fizetik. Kérdem államtitkár elvtársat: mit lehetne tenni annak érdekében, hogy az alapellátáson felüli — úgy is mondhatnám luxus víz- fogyasztást nagyobb mértékben fizettessük meg. A társadalom minden bizonnyal támogatna egy ilyen megoldást és talán a fogyasztás is takarékosabbá válna ezáltal. Erre, azt hiszem, ugyancsak szükségünk lenne. És, ha már szóba hoztam a vízdíjat, hadd hívjam fel a figyelmet egy furcsaságra. Arra, hogy kétféle vízdíj van ma az országban. Azért a vízért, amelyet az 1968 előtt épített vízművekből nyernek köbméterenként 1 forintot, a később épült vízművek vízéért viszont 3 forintot kell fizetni a lakosságnak. Ki érti ezt? Mindenesetre ez is rendezésre érett dolog. Kérem, félre ne értsenék: nem általános vízdíjemelésre teszek javaslatot, hanem inkább igazságos teherviselésre. a falusi lakosság szívesen vál- ialja az anyagi hozzájárulást, ha életkörülményeinek javításáról, az ivóvíz-ellátásról van szó. Több felszólaló nem volt. A vitában elhangzottakra válaszolva Kovács Antal a gondok megítélésében egyetértett a képviselőkkel. Ugyanakkor rámutatott, hogy csak a rendelkezésre álló eszközökkel gazdálkodhatunk, ezek csupán az ismert programok megvalósítását teszik lehetővé, a fejlesztés jobb szervezéssel gyorsítható, de költséges új beruházásokra ma nem vállalkozhatunk. A vízgazdálkodás ár- és díjviszonyairól kifejtette: a társadalmi ráfordításokat jobban tükröző rendszert kívánnak bevezetni, ám e módosítást csak életszínvonal-politikánk egyéb elemeivel összhangban lehet végrehajtani. Az államtitkár szerint az ár- vízvédelemben a nagyobbik gondot nem a további védőművek építése, hanem a már meglévők állapota jelenti. Az árvízInterpellációk Tornán Károlyné (Borsod m., 7. vk.), a nyékládházi Mező- panel vasszerelője Ónod várának rekonstrukciója tárgyában intézett kérdést az építésügyi és városfejlesztési miniszterhez. Nemzeti kincseink megóvása iránti felelősségre utalva kérdezte: milyen intézkedés várható az egykor jelentős tör. ténelmi eseményeket megért, jelenleg azonban pusztulóban levő ónodi vár megmentésére, rekonstrukciójára. Ábrahám Kálmán építési és városfejlesztési miniszter vála. szóban utalt arra, hogy az ónodi vár jelentősége, értéke ugyanúgy ismert a szakemberek körébén, mint a helybeliek előtt. Az ország 8700 műemléke közül azonban 350 a műemlékrom, s történelmi tartozásként, törlesztésként temér. dek feladatot jelent ezek meg. óvása, helyreállítása. Az ónodi vár a XVIII. század vége óta fokozatosan indult romlásnak, ment tönkre. Sajnos, az anyagi lehetőségek miatt nem a legkedvezőbb a pillanat a vár. rom helyreállítására. Mégis jelentőségét, állapotát figyelem, be véve mód nyílik arra, hogy védelem biztonságát változatlanul kiemelkedően fontos szerepének megfelelően kezeli. A képviselők más észrevételeire — mint például az ipari területek rekultivációja, az állattartó telepek szennyvíz-gondjai — több tárca és főhatóság vezetőivel konzultálva adnak majd választ. Az országgyűlés az Országos Vízügyi Hivatal elnökének beszámolóját, valamint a hozzászólásokra adott válaszát jóváhagyólag tudomásul vette. a helyi erőkre, szocialista brigádokra építve, lakossági támogatással és közreműködéssel megmentsék, ami menthető. Még az ez évi ötéves terv. ben felmérik a kutatás, a tér. vezés, a kivitelezés pénzügyi feltételeit, s megkezdődhet az állagmegóvási munka. A miniszteri választ az interpelláló képviselő és az országgyűlés tudomásul vette. Ezzel az országgyűlés őszi ülésszaka - amelyen felváltva elnökölt Apró Antal, Cservenka Ferencné, Péter János — befejezte munkáját. Az NSZK-ban, a Fekete-erdőben leesett az első hó. Az odaérkezett turisták örülnek a tét korai ajándékának.