Dunántúli Napló, 1982. október (39. évfolyam, 269-299. szám)

1982-10-06 / 274. szám

Ma este 20.30-kor: Franciaország-Magyar- ország válogatott labdarúgó-mérkőzés Az, hogy szerdán este Fran- ciaország-Magyarország vá­logatott labdarúgó-mérkőzés lesz a Porc des Princes stadion­ban — mégpedig a 19. a 1<ét ország válogatottjai között — teljesen elsikkad a Párizsi saj­tóban. Meglepetésre a keddi L'Equipe-ben még az sem volt felfedezhető, hogy a magyar együttes már a francia főváros­ban tartózkodik. Az esemény je­lentősége a találkozót megelő­ző napon inkább magyar szem­pontból érződött azzal, hogy a délelőtt folyamán Bényi József, a Magyar Népköztársaság nagy­követe fogadást adott, s azon többek Iközött megjelent Fer­nand Sastre, a Francia Labda­rúgó Szövetség elnöke is. Je­len volt a nagyon kellemes han­gulatú összejövetelen egy sport­küldöttség Crépy-en-Valois-ból, a 16 ezer lakosú kisvárosból, ahol a magyar csapat csütörtö­kön délután játszik a helyi együttessel a közúti katasztró­fa 44 gyermekáldozota szülei­nek megsegítésére. Helyi újság­juk kiemelt címmel közli: „Egész Grépy várja Magyaror­szágot". Ugyanez a lap köszö­netét mond a jótékony célú ta­lálkozó magyar és francia elő­készítőinek azzal a megjegy­zéssel. hogy vajon a francia szövetség, a francia válogatott vezetői miért nem gondoltak hasonló nemes cselekedetre, a szülőkkel való szolidaritásra. Visszatérve a szerdai 90 perc­re, a magyar csapat házatájón az eltelt közel 40 óira alatt sem­mi különös nem történt. Kedden délelőtt rövid városnézés szere­pelt a programban, az ebédet követő pihenő után az esti órákban a Porc des Princes stadionban zajlott le a második párizsi edzés. A nagy eső ala­posan eláztatta a gyepszőnye­get, és a közel egyórás mozgás leginkább arra volt jó, hogy a játékosok ismerkedjenek a pá­lya méreteivel, a környezettél. Egyébként 22-re bővült a gárda, Lisszabonból Mészáros Ferenc is csatlakozott társaihoz, aki in­kább „megfigyelőként" ül majd a nézőtéren, hiszen a kispadon Kiss Imre várja majd az eset­leges alkalmat, hogy pályára léphessen a kezdő csapatban szereplő Katzirz Béla helyett. Amit a francia válogatottról meg lehetetett tudni, csupán annyi, hogy a vb-n szerepelt Et- torit Castenada váltja fel a ka­puban, és hogy valószínűleg Roussey középcsatárt játszik, mivel állítólag Platininak ki­sebb sérülése van. Ebben az esetben, ha a Juventus sztárja nem szerepelne, akkor a francia csapat jól begyakorolt és sok sikert hozott 4—4—2-es formá­ciója esetleg 4—3—3-ra ala­kulna, tehát igazi centerrel a csatársor közepén. Ami a levegőben érződik: o francia válogatott ki akarja kö­szörülni a hírnevén esett nagy csorbát, a lengyelektől elszen­vedett 4-0-ás vereséget. A mér­kőzés sztárja kétségtelenül a Juventusban nagyszerű napokat kifogó Piatini, akit újságírók és fotósok vártak Tormából ér- keztekor (a magyar csapat ér. kezésénél erről megfeledkez­tek..,). Meg is kérdezték: ho­gyan emlékszik a magyarokra? — Mar del Plota jut eszem­be róluk, ahol négy éve nagyon szép és biztos győzelmet arat­tunk ellenük, persze azóta a magyar csapat alaposan kicse­rélődött ... A szerda esti mérkőzés után a magyar válogatott tehát még egy napot Franciaországban tölt. Csütörtökön 17 órakor játssza le az említett jótékony célú mérkőzést majd a társas- gépkocsival a repülőtérre megy, ahonnan 21.30-kor különgéppel tér vissza Budapestre. A 19. Franciaország—Magyar- ország válogatott mérkőzés szerdán este 20.30-kor kezdődik, belga játékvezetői hármas köz­reműködésével. A vezetőbíró Roger Verhaeghe, segítőtársai Ignace Goris és René de Blee- ckere. A két csapat várható összeállítása: Franciaország: Castaneda — Janvion, Tresor, Mahut, Bossis — Giresse, Tigana, Plotini? (Roussey), Genghini — Soler, Six. Magyarország: Kotzirz — Pé­ter, Kerekes, Garaba, Tóth — Hannich, Póczik, Burcsa — Borostyán, Szentes, Hajszán. Mai sportműsor LABDARÚGÁS. Megyei mérkőzés: Steinmetz SE—Zselnay. Postás-pólya, 15.00. KOSÁRLABDA. NB I. mérkőzés: PVSK-Vasas Izzó. Női csapatok, vá­rosi sportcsarnok, 16.30. Jönnek a hidegebb n apók! p ( íszi-téli ruházati cikkek széles választékát kínálja a MECSEK ÁRUHÁZ II. emeleti ruházati osztálya. VÁSÁROLJON IDŐBEN, NAGYOBB VÁLASZTÉKBÓL! A DVTK ellen készülődnek a PMSC labdarúgói. A képen előtérben Réfi, aki Zalaegerszegen gól­lal hálálta meg a bizalmat Fotó: Proksza László Az összeállítási variációk egy ponton egyeznek Katzirz Béla az első számú kapus Katzirz Béla az első számú magyar kapus. Ezt a megállapí­tást Budapesten hallottuk, amint a Fradi, a Vasas, a Honvéd- szurkolók az Ernke aluljáróban a válogatott csapat összeállítá­sáról vitatkoztak. A legjobbnak vélt magyar 11 összetétele szinte mindenkinél változott, csak egyben egyeztek meg a vélemények, a kapuba mindenki a PMSC nyurga portását állí­totta. Nemcsak a szurkolók, a sző- vetségi kapitány bizalmát is él­vezi a PMSC kapuvédője. Az NB I. őszi idényének első felé­Az Egyesült Államok 28 nagy­városában sztrájkba lépett 1500 profi labdarúgó, miután nem akarták tovább tétlenül szem­lélni, hogy miként tesznek zseb­re milliókat büntetlenül a klub- tulajdonosak. Nem volt váratlan ez a lépés, hiszen a játékosok érdekeit kép­viselő szakszervezet július óta fenyegetőzött, hogy sztrájkot hirdet, ha a játékosok nem kapnak nagyobb részesedést a bevételekből. Az amerikai futball a base­ball mellett a legtöbb nézőt vonzó sportág. A pszichológusok kimutatták hogy az amerikai szurkoló az agresszív, erősza­kos sportolókat helyezi előtér­be és egy-egy futballmérkőzé­sen képes azonosulni a testileg keményen támadó játékosokkal. A jelenlegi helyzetet figye­lembe véve úgy tűnik, hogy eb­ben a szezonban rövidebb ideig élverhetik ezt a sportot a né­zők, ugyanis július óta nincs érvényes bérszerződés a klubok vezetősége és 0 játékosok kö­zött. A sztrájk előzménye még ja­nuárra nyúlik vissza. Ekkor ugyanis az amerikai profi-fut- ball szövetség (NFL) elnöke, Pete Rozell ötéves szerződést kötött az ABC, CBS és az NBC magán-tévétársaságokkal, ame­lyek kétmilliárd dollárt (!) fi­zettek a közvetítések jogáért, plusz 25 millió dollárt minden évben letesznek még számukra az asztalra. Ezt a hatalmas ösz- szeget egyenlő részben szétosz­tották a 28 klub között és a játékosok azt kifogásolják, hogy a pénzből ők eddig még nem ben a pécsi játékosok közül ő az, aki minden alkalommal ki­váló teljesítményt produkált. Szombathelyen a tudósítások szerint szinte egyedül állta út­ját a hazai támadásoknak, a mezőny legjobbjának bizonyult A Tatabányai Bányász elleni mérkőzésen is többször bravú­rosan védett. A magyar válo­gatottban is sikeresen szere­pelt. A törökök elleni találkozó után jó kritikát kopott. Leg­utóbb Zalaegerszegen oroszlán­részt vállalt a pécsi csapat győzelméből. Nem véletlenül kapott a Népsportban teljesit­láttak egy centet sem. A profi labdarúgók követelik, hogy 15 százalékban ők is részesüljenek a televíziós dotációból, valamint ezentúl 55 százalék részesedést kapjanak a bruttó bevételből. Jelenleg egy átlagos labda­rúgó évente 90 ezer dollárt kap, míg az úgynevezett sztárok, okik 3—5 évre szerződnek, 3 millió dollár fölött keresnek, ráadásul hárat, autót és különböző jut­tatásokat is élveznek. Ezen pró- bál a szakszervezet változtatni, és ha sikerül nyélbeütni az új bérszerződést, akkor minden já­tékosnak 150 ezer dolláros évi alapfizetése lesz, ezen kívül megfelelő prémiumban részesül­nének a csapat szereplésétől függően. — Nem tudni, mennyi ideig tart a huzavona, de olyan sok pénzről van szó, hogy előbb- utóbb létre kell jönni az egyez­ségnek, még azon az áron is, hogy mindkét fél enged követe­léseiből — nyilatkozta Jimmy Morris, a játékosok szakszerve­zetének szóvivője. A veszteségek már így is százezrekre rúgnak. New York­ban például minden egyes el­maradt találkozó 100 ezer dol­lárral apasztja a klub kasszá­ját. Chicagóban, ha a város csapata idén egyszer sem lép­ne pályára, 2,4 millió dollár lesz a veszteség. Gondok van­nak Névadóban is, hiszen ta­valy egyedül itt 385 millió dol­láros bevételt eredményezett a futball. Mindenesetre mindkét oldalon bizakodóak, de hogy végül is mikor lépnek pályára a ligacsapatok, senki sem tud: ja. menyére 8-as osztályzatot. Ez ugyan nem számít nála újdon­ságnak, mert az őszi idényben már több alkalommal érdemelte ki az igen jó osztályaztot. Katzirz Bélának jó formáját ma este Párizsban a Francia- ország—Magyarország váloga­tott mérkőzésen ismételten lesz alkalma bebizonyítani. Katzirznok sikerült jó formáját állandósítani. Nemcsak egy-egy mérkőzésen, hanem egész idényben lehet rá számítani. Nem véletlenül nyerte el a Du­nántúli Napló szerkesztősége ál­tal a bajnokságban legjobb formát mutató játékosnak fel­ajánlott aranylabdát és nem is először. Katzirz reflexe, labdafogása, helyezkedése és irányító kész­sége a régebbi idők legjobb magyar kapusaira emlékeztet. Danka és Rapp személyében két kiváló kapusa is volt már Pécs­nek. A magyar válogatottban azonban egyikük sem szerepelt annyiszor, mint Katzirz, aki ha minden jól megy, jövőre elér­heti a 20. válogatottságot. A magyar válogatott ismét nehéz feladat előtt áll. Az EB- selejtező mérkőzéseire keresi Mészöly Kálmán szövetségi ka­pitány a spanyolországi vb-n kevés sikerrel szerepelt váloga­tott utódját. Katzirz kint volt Spanyolországban, de ott nem kapott lehetőséget. Mészáros megüresedett helyét a kapuban most a PMSC játékosa vette át. Csak örülni lehet, hogy van olyan pécsi játékos, aki a vá­ros labdarúgó-sportját nemzet­közi porondon is méltóan tudja képviselni. Szarvas László és se­gítőtársai a PMSC-nél azon fá­radoznak, hogy a pécsi labda­rúgók közül mások is kiérde­meljék a címeres mezt. Erre Katzirz Béla mellett elsősorban Nagynak és tavasszal, ha ismét formába lendül, Róthnak lehet elsősorban reménye. Hegyi István Verőd gyengélkedik Továbbra is a várakozás alatt szerepel Verőci Zsuzsa Tbiliszi­ben a női sakkvilágbajnoki zó­naközi döntőn. A 13. forduló­ban sötéttel vereséget szenve­dett a szovjet Titorenkótól, és ezzel nem szerepel az élcso­portban. Az élcsoport állása: Muresan 8,5, (12 fordulóból), Levityina 8 (13), Titorenko 7,5 (13), Verőci helyezéséről nem érkezett je­lentés. I tv-közvetftési díjból nem kaptak Sztrájk az amerikai futballban A veszteség megoldást sürget Röviden CSELGÁNCS Budapesten, országos serdülő cselgáncsversenyt rendeztek, melyen siklósiak is rajthoz álltak. Niklai, Májer első, Szlovák, Bera és Rottenbiller súlycsoportjában 3. he* lyezést ért el. GYERMEKTORNA. A Komarov Gim­náziumban gyermektorna indul. Je­lentkezni lehet 5—6 éveseknek októ­ber 7-én délután 16 és 17.30 között az iskola tornatermében. A foglal­kozásokat kedden és csütörtökön dél­után tartják 16-tól 17 óráig. TÁJFUTÁS. Egy hétig Pécsett készül a norvég tájfutó-válogatott keret a jövő évi világbajnokságra. A norvég sportolók a PVSK vendégeiként tar*_ tózkodnak Pécsett, köztük van az’ 1981. évi férfi világbajnok Oyvim Thom. A norvégok a pécsiekkel kö­zös edzéseket tartanak a Mecseken. ÖKÖLVÍVÁS. Debrecenben az or­szágos ifjúsági vidéki ökölvívó-baj­nokságon a Steinmetz SE versenyzői közül a bajnokságot nyert Dunai Sándor és a második helyen végzett Dunai László mellett még egy har­madik versenyző, Kovács Zoltán is bekerült a legjobbak közé, aki har­madik volt. Dunai Sándor egyébként a Komarov Gimnázium tanulója és most a magyar bajnokságra készül. LABDARÚGÁS. A PMSC játékosát, Gallait, akit legutóbb Zalaegersze­gen kiállítottak, egy mérkőzéstől el­tiltották. RÖPLABDA. A Steinmetz SE NB II- ben szereplő röplabdacsapata Kert­városban, az 508-as Szakmunkáskép­ző Intézet, Lahti u. 12., tornatermé­ben tartja edzéseit és játssza baj­noki mérkőzéseit. Sakk Karso László az 1982. év legsikere­sebb pécsi versenyzője. Két tavaszi romániai nemzetközi versenyen is megerősítette nemzetközi mesteri mi­nősítését, egymás után harmadszor jutott be az országos egyéni bajnok­ság .döntőjébe, a PMSC OB l-es csa­patának is jó pontszerzője. Ez alka­lommal a temesvári versenyen ját­szott egyik szép játszmáját mutatjuk be, ahol jónevű román ellenfelét gyorsan térdre kónyszeritette. KARSA-GRUNDBERG Temesvár, 1982. Holland védelem 1. d4, d6 2. c4, 15 3. Hc3, g6 4. h4?l (Érdekes terv bevezető lépése, világos a sötét királyáliás erőszakos megbontására törekszik) 4. —, Hf6 5. H5, Hh5: 6. Bh5: (Az emlitett terv logikus folytatása) 6. -, gh: 7. e4, c6 (Számításba jött 7. —, Fg7 8. Vh5:f is, de 9. Fh6 után világosnak jó támadása van az áldozott anya­gért) 8. Vh5:f, Kd7 9. ef:l, Ve8 10. Vf3, Vf7 11. Hh3, Kc7 12. Fd3, h6 13. Hf4, Fg7 (13. -, Ff5: f ? 14. Ff5:, Vf5: 15. Hfd5 és világos nyer) 14. Fe3, Ha6 (14. -, e6 jobb volt) 15. 0-0-0, Hb4? 16. Fbll, e6 (Most már késő. Sötét nem látta, hogy 16. —, Vc4: 17. a3l után a 18. Fa2 fenyegetés miatt állása reményetlen) 17. a3, Ha6 18. fe: (18. cS is csábitó volt) 18. Fe6: 19. d5, cd: 20. Hb5:|l Kd4 21 Fg61, Vf8 (21 -, Vf6-ra 22. Fd4 jön) 22. Bd5:1 Fd5: 23. Vd5: és sötét feladta (1-0) Koszorús Pál Dunantail napló Az MSZMP Baranya megyei Bizottságának lapja Főszerkesztő: Mitzki Ervin Főszerkesztő-helyettesek Báling József és Lombos! Jenő Kiadja a Baranya megyei Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: Braun Károly Szerkesztőség és kiadóhivatal: Pécs, Pf- 134. Hunyadi út 11. 760t Telefon: 15-000, 19 óra utón: 15-726 Szerkesztőség telex: 12-421 ________Kiadó telex: 12-320________ Ké szült ofszet rotációs eljárással Saphir 96-os gépen Pécsi Szikra Nyomda Pécs, Enqel János u. 8. 7630 Tel.: 13-177. 13-696. Telex: 12-211 Felelős vezető: Szendrői György Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető hfrlapkézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj egy hóra 34,— Ft negyedévre 102,— Ft fél évre 204,— Ft egy évre 400,— Ft Indexszám: 25 054 ISSN 0133-2007

Next

/
Oldalképek
Tartalom