Dunántúli Napló, 1982. október (39. évfolyam, 269-299. szám)

1982-10-04 / 272. szám

Területi Szekszárd-Salgótarján 2-1 (l-l) Szekszárdi 3000 néző. V.: Földvári. Szefcszárd: Pólyák — Varga, Bonnyai, Paizs, So modi — Márkus (Kresz, a 79. percben), Laki (Kniesz, a 67. percben), Adorján — Lauer, Suba, Tóth. Edző: Teszler Vendel. Salgótar­ján: László — Babcsán, Bogdán, Varga, Kántor — Zsidó, Balga (Kal­már, a szünetben). Lipták (Szedlák, a szünetben), Juhász — Kovács III., Kovács II. Edző: Borbély András. 16. perc: Kovács III. kapott jó átadást, a védők megtorpantak, a csatár betört a 16-oson belül­re, ott a kimozduló Pólyák el­lökte — 11-esi A büntetőt Var­ga értékesítette. 0-1. 44. perc: Márkus 20 méteres átadását Suba lekezelte, a len­dülettől egyensúlyát vesztette, de estében, 13 méterről a bal alsó sarokba lőtte a labdát. 1-1. 63. perc: Egy jobboldali be­adásra Márkus és a fcivetődő László rajtolt, az ötösön ütköz­tek, mindketten földre zuhantak. Nagy tumultus támadt, Kántor ütött — a játékverető kiállította. Debrecen, 2000 néző. V.: Nyári. Debrecen: Kun — Garamvölgyi, Ta­kács, Tözsér, Vajda — Szabó, An- dilko, Magyar (Fehér a 61. percben) — Bodonyi, Maczkó, Tóth. Edző: Nagy György. Olajbányász: Megyi- mórecz — Fodor, Nagy, Csepregi, Liviczki — Balogh, László, Kelemen — Hoszbor, Martinkovics, Fuisz. Ed­ző: Jánki Miklós. 51. perc: Tözsér két csel után kiugratta Tóthot, aki elő­ször „fennakadt” Nagyon, de a labda ismét elgje került, és 12 méterről a léc alá lőtte (1-0). 60. perc: Bodonyi szöktette Tóthot, éles beodását Maczkó átlépte, s a jókor érkező Bo- dor.yi 6 méterről a kapu köze­pébe lőtte a labdát (2-0). Siófok, 2000 néző. V.: Soós. Sió­fok: Horváth II. — Brettner (Havasi a 80. percben), Pardavi, Takács, Vi­rág — Karasz, Szajcz (Belényesi a 85. percben), Bódi — Károlyi, Hor­váth I., Tieber. Edző: Szőke Miklós. Hódmezővásárhely: Ulbert — Tasi, Fodor, Szenti, Talapa — dr. Bálint, Varga, Maján — Fehér, Stark, Cser- nus (Olasz a szünetben). Edző: Bánkuti László. Nagy lendülettel kezdett a hazoi csapat, és a 3. percben megszerezte a vezetést. A ven­dégkapus kigurított labdáját Horváth I. elcsípte, és közelről a kapuba juttatta (1-0). Ne­gyedóra múlva Varga szögletét Stark közelről a kapuba bólin­totta (1-1). A 39. percben Ka. 78. perc: Lauer—Varga ak­ciónál Vargát a lövés pillanatá­ban buktatták az ötösön. 11-es! A büntetőt Tóth a bal felső sa­rokba bombázta. 2-1. 82. perc: Juhász megsértette a játékvezetőt, ő is a kiállítás sorsára jutott. Jó iramú, eseményekben gazdag, parázs hangulatú mérkőzés. Nagy iramot diktálva kezdtek a hazaiak, de mint kiderült: a Dózsa támadott — a Dózsa bánta. A vendégek má­sodszor jutottak el Pólyák kapujáig, s vezetést szereztek. A gól felhozta a tarjániakat, de a félidő hajrája ismét a szekszárdiaké volt. Szünet után fokozódott az iram, és sajnála­tosan egyre szikrázóbbá vált a játék is. A salgótarjáni csapat néhány já­tékosa elvesztette uralmát idegei fe­lett, s a határozott játékvezetésnek köszönhető, hogy a hazaiak megúsz­ták súlyosabb sérülések nélkül. A Dó­zsa uralta a mezőnyt, helyzetei alapján nagyobb különbséggel is nyerhetett volna. Jók: Adorján, (a mezőny legjobbja), Bonnyai, Lauer, Suba, illetve László, Bogdán, Varga. Fekete László 76. perc: Fodor a büntető­területen belül buktatta Macz- kót. A 11-est Szabó a bal alsó sarokba helyezte (3-0). Az első félidőben az erős szél zavarta a játékot, ezért és a sok átadási hiba miatt, nem volt szín­vonalas a mérkőzés. A debreceniek támadtak többet, néhány helyzetük is akadt, de ezeket elrontották. Szü­net után a vendégek támadtak in­kább, szögleteket is értek el, viszont a debreceniek jól kihasználták hely­zeteiket. A második játékrészben a színvonal és az összjáték is javult. Végeredményben a több helyzetet teremtő és értékesítő debreceniek megérdemelték a két pontot az eléggé veszélytelen nagykanizsai csapattal szemben. Jók: Takács, Tö­zsér, Szabó, Maczkó, Tóth, illetve Balogh, Kelemen, Fuisz. rasz nagyszerű labdáját Tieber 14 méterről lőtte a bal alsó sarokba (2-1). A 48. percben Horváth I. 16 méteres hatal­mas lövése a kapufát és a kapust érintve vágódott a há­lóba (3-1). óriási fölényben és helyenként már javuló játékkal teljesen megérdemelt győzelmet aratott a hazai csapat, a közepes színvonalú, de jó iramú mérkőzésen. Némi szerencsével még nagyobb arányban is győzhettek volna a siófokiak a mérsékelt telje- •sítményt nyújtó vendégek ellen. Jók: Horváth II., Pardavi, Bódi, Virág, Horváth I., ill. dr. Bálint, Maján, Stark. Molnár József Volán-Ganz-MÁVAG 5-0 (2-0). Kőbányai út, 4000 néző. V.: Urban. Góllövők: Magos (3), Krómer, Szeibert. A sok hibával játszó hazai együttesnek esélye sem volt' a lényegesen nagyobb tudású Volán ellen. Sopron-Ózd 2-1 (0-1). Ózd, 5000 néző. V.: Palik. Góllövők: Molnár (2), ill. Tokár. Mérsékelt színvonalú találko­zón a soproniak a második fél­idő elején két gyors góllal for. dítottak a játék állásán, a döntésben azonban lényeges szerepet játszott a két kapus közötti különbség is. Nagybátony-Tapolca 0-0. Nagybótony, 1000 néző. V.: Kólód!. Alacsony színvonalú találko­zón csak a hazaiaknak voltak helyzeteik, pontatlan lövések­kel a/onbon nem tudtak sem­mit elérni. Keszthe!y-22. sz. Volán 2 2 (0-0). Keszthely, 2000 néző, V : Szemes. Góllövők: Sebestyén, Nagy IF, (11-esből), Ml. Kotul, Sznkál. Vérű-' a hazai csapat iámc- dott többet, d vendégek azon­ban szeiencsés gólokkal tartot­ták a- lépést. Kecskemét-Dorog 3 2 (1 -1). Dorog, 1500 néző. V.: Mohácsi, Góllövők: Ravasz, Golyók, Tö­rő, illetve Tamás (2). A 45. percben Török kiállí­tása rr.ictt 10 főre olvadt a Do'og, s a második félidőben nem bírta a tempót a taktikus Kecskemét ellen. SZEOL-Eger 5-3 (2-1). Sze- ged, 450C néző. V.: Nagy Bé­la. Gollövők: Magyar (3), G'u. barovics, Deák, ill. Móricz (2, egyet 11-esből), Horváth. A Tisza-parti együttes I :nye- gesen többet és veszélyeseb­ben kombinált, ami a második 45 nercben gólözönben mutet- knzott eredményesnek. AZ NB II. ALLASA 1. Volán 9 6 1 2 20-10 13 2. Szék szard 9 5 3 1 11-8 13 3. SZEOLAK 9 5 2 2 20-12 12 4. Debr. Kinizsi 9 4 3' 2 16-10 11 5. Sopron 9 4 3 2 14-11 11 6. Bauxitbány. 9 4 3 2 14-12 11 7. Kazincbarcika 9 4 2 3 17-12 10 8. Ózd 9 3 4 2 14-12 10 9. Eger 9 4 1 4 16-14 9 10. Hódmezővás. 9 4 1 4 13-12 9 11. Salgótarján 9 3 2 4 13-13 8 12. 22. sí. Volán 9 2 4 3 17-18 8 13. Kecskemét 9 3 2 4 11-12 8 14. Siófok 9 3 2 4 13-15 8 15. Keszthely 9 3 2 4 9-11 8 16. Nagybótony 9 3 2 4 10-16 8 17. Baja 9 2 2 5 9-13 6 18. Nagykanizsa 9 2 2 5 12-17 6 19. Gani-MAVAG 9 2 2 5 12-26 6 20. Dorog 9 2 1 6 13-20 5 Debreceni Kinizsi- Nagykanizsai Olajbányász 3-0 (0-0) Siófok-Hódmezővásárhely 3-1 (2-1) Hidegzuhany a Margitszigeten: Bastiansen legyőzte Taróczyt! Folytatás hétfőn A szép ioő és a várható magyar győzelem reménye csaknem 3000 nézőt csaloga­tott ki vasárnap a margitszi­geti teniszstadionba a Ma­gyarország—Dánia Davis Kupa zónadöntő harmadik napjára. Mivel a páros után 2:1-es ve­zetést szereztek a magyarok, mindenki azt várta, hogy már o befejező napi első egyes összecsapáson bebiztosítja Ta- róczy a csapat végső győzel­mét. Óriási meglepetésre azon­ban nem így történt: Peter Bastiansen-Taróczy Balázs 6:4, 6:4, 2:6, 8:6. A több mint három és fél órás idegtépő küzdelemben óriási meglepetés született, de a játék képe alapján elmond­ható: megérdemelt az esélyte­len dán győzelme. Gépiesnek tűnő, de igen hatásos küzdő- modorával többnyire távolról bombázta Taróczy térfelét, két­kezes fonákjai élményszómba mentek, és a kellő pillanatban élt a rövidítés fegyverével is. Taróczy rendkívül idegesen, a külső körülményekre a kelleté­nél többet figyelve játszott, és így nem tudta megszokott for­máját nyújtani. A mindent eldöntő, befejező egyesre a dánok jobbnak tar­tott játékosa, a 21 éves Mor- tensen és a nála 13 évvel idő­sebb, az NSZK-ban vendég­szereplő Machán állt ki. Csak­nem 3 órai játék sem volt azonban elegendő, hogy dön­tés szülessen. Nikel Mortensen-Machán Róbert 6:2, 3:6, 10:8, 1:0, fél­beszakadt. így tehát a döntés egy nap­pal eltolódott, a Davis Kupa zónadöntő állása: Magyaror- szág-Dánia 2:2. Kézilabda PMSC-Székesfehérvári MÁV Előre 30-17 (15-9). NB I. B férfi mérkőzés, Újmecsekalja, 600 néző. V.: Lovas, Bódy. Az „új összetételű" PMSC bizto­san fektette két vállra szerény képességű ellenfelét. L. d.: Ér­sek (9), Hunyadi (5), Hegedűs (4), Czifrik (4), ill. Madár (5), Vincze (4). BHG SE—Komlói Bányász 22-19 (8-10). NB I. B férfi- mérkőzés, Budapest. A fegyel­mezetlen játék a komlói csa­pat vereségét okozta. Hódmezővásárhelyi Porcelán -PMSC 17-13 (10-4). NB I. B női mérkőzés, Hódmezővásár­hely. Legjobb pécsi dobók: Vad (6), Balázsné (3). A' ZTE—PMSC találkozó végeredményét eltaláló pályá­zóink közül a sorsolásnál a szerencse Berki Gábor Pécs, Petőfi utca 4. szám alatti lakosnak kedvezett, akinek a 100 forintos vásárlási utalványt postán küldjük el. Pályázni csak az újságból kivágott szelvénnyel lehet, melyet szombaton délig kell beküldeni szerkesztőségünkbe (Pécs, Hunyadi út 11. 7601). Főmérkőzés: PMSC—Diósgyőr: ................................................. P ótmérkőzés: Mázaszászvár—Kaposvári Rákóczi: .................. A pályázó neve: .................................................................... A pályázó lakcíme: ............................................................... B eremenden győzött az Újpetre Újpetre-Beremend 1-0 (0-0). Beremend, 350 néző. V.: Boty- kai. Egy jól eltalált szabadrú­gásgóllal nyert az Ujpetre. öóllővő: Kiss. Somberek-Vasasi Bányász 1-0 (1-0). Pécsújhegy, 150 né­ző. V.: Kövesi. A nagyobb aka­rással játszó vendégek megle­pő győzelmet szereztek a aá- nyászcsapat ellen. Góllövő: Martini. Geresdlak-Drávafok 1-0 (C-C). Geresdlak, 200 néző. V. ■ Miseta. Nagy küzdelem, meg­érdemelt hazai győzelem. Gól­lövő: Pártényi (11-esből). Steinmetz SE-Vajszló 3-1 (3-0). Vajszló, 150 néző. V,: Horváth. Első félidei jó játé­kával nyert a Steinmetz. Gól­lövők: Hámori (2), Dudás, ill. Magyarpolányi. Szentegáf-P. Postás 2-1 (0-1). Pécs, Postás-pálya, I00 néző. V.: Potpácz. Gyenge ira­mú mérkőzésen a lelkes szen- tegátiak nagyobb arányban is győzhettek volna. Góljövők: Szcbó, Kis-Máté, ill. Szabó. Szigetvár-Szentlőrinc 4-3 (2-2). Szentlőrinc, 450 néző V.: Kain. A szigetváriak sze­rencsés góllal nyertek, a ha­zaiak a játék képe alapján leqalább döntetlent érdemellek volna. Góllövők: Szilágyi, Tóth, Palotai, Bodó, ill. Major (2), Varga. Kinizsi-Sásd 0-0. Kovácste­lep. A MEGYEBAJNOKSAG ALLASA 1. Szigetvár 9 7 1 1 31-11 15 2. U. PEAC 8 6 — 2 19-8 12 3. Vasasi Bány. 8 6 2 14-15 12 4. Beremend 8 5 1 2 21-9 11 5. P. Kinizsi 9 3 4 2 12-9 10 6. Somberek 9 4 2 3 17-16 10 7. Drávafok 9 4 1 4 13-9 9 8. P. Kesztyűgy. 9 3 3 3 17-17 9 9. Szentegát 9 4 1 4 15-16 9 10. P. Zsolnay 8 4 — 4 14-11 6 11. Steinmetz SE 7 2 3 2 12-11 7 12. Szentlőrinc 9 2 3 4 15-16 7 13. Sásd 9 3 1 5 4-9 7 14. Geresdlak 9 3 1 5 7-16 7 15. P. Postás 9 2 2 5 14-18 6 16. Vajszló 9 2 2 5 14-20 6 17. Ujpetre 9 1 4 4 11-21 6 18. Villány 9 1 3 5 10-20 5 Portisch: három fordulóból egy pont A hollandiai Tilburgban a 6. nemzetközi sakkversenyen már túljutottak a harmadik for­dulón. A vereséggel rajtolt Portisch Lajos a 2. és a 3. fordulóban fél-fél pontot szer­zett. Előbb a szovjet Szmiszlov ellen függőben maradt játsz­mát döntetlenre adták további folytatás nélkül, majd a 3. for­dulóban a világossal játszó Portisch a 35. lépés után dön­tetlenben egyezett meg a svéd Andersonnal. ­Karpov az egyedüli 2 pon­tos, neki még egy függőjátsz­mája is van, utána Browne és Timman következik 1—1 ponttal. Portisch Lajos 1 pontjával a 8—11. helyen áll Larsen, Pet- roszjan és Hübner társaságá­ban. Egy jellemző kép a mérkőzésről. Juhos, a vasutasok fiatal kapusa ezúttal is biztos kézzel szerzi meg a beívelt labdát a rárohanó mohácsiak elől. Fotó: Soós Mihály Mohács, BOO néző. Vezette: Laci- kovics. MVTE: Hornyok — Neher (Óbort), Grünwald, Szeitz (Bóhner), Berki — Dárdai, Ambrus, Markovics — Schwarczkopf, Lőrincz, Lingi. Ed­ző: Mathesz Imre. PVSK: Juhos — Kerner, Bari, Tomka, Miklós — Ská- fár (Szabó), Kaszás, Stájer, Erdős, Radics, Varga (Foral). Edző: Lend- vai Miklós. A mérkőzés sorsa a 71. perc­ben dőlt el, amikor a sokadik támadását vezető Duna-partiak csatársorába felzárkózó Szeitz átemelte a labdát a rá táma­dó védőn és a 16-oson belül a társa segítségére sietó védő felvágta. A büntetőt Berki lőtte élesen a balra vetődő Juhos mellett a jobb sarokba. A mezőnyben labdát tan:ó vasuta­sok ellen, a számtalan gólhelyzet ellenére, végül is csak egy 11-essel tudtak győzni a hazaiak. Góllövő: Berki (11-esből). Jók: Hornyák, Grünwald, Szeitz, Dárdai, illetve Ju­hos, Bari, Kaszás. 1 Kaposvári Rákóczi-Bonyhád 3-0 (0-0). Kaposvár, 1000 néző. V.: Radó. Kaposvár: Horváth — Pető, Hámori, Petrák, Csorba — Prancz, Gyurics, Bódis — Szőke (Wéber), Xagy, Vé­kony (Boros). Edző: Csaba Gábor. Bonyhád: Mucska — Papp, Kovács, Horváth, JNagy — Omböli (Orosz, Hajdú), Sebestyén, László, Wirth — Bulla, Szeifer. Edző: Fertőszegi Béla. Az első félidőben nagy fö­lényben játszott a Rákóczi, a szoros emberfogással védekező bonyhádiak azonban megaka­dályozták a qóllövésben, Há­mori büntetőjét Mucska védte. 1-0 után a vendégek Icitámad- tak, egyenlíteni akarlak, ám ezzel a hazaiak dolgát könnyí­tették meg. Góllövők: Nagy (2), Hámori. Kisdorogi MEDOSZ-Paksi SE 3-1 (1-1). Paks, 1000 néző. V.: Varga. Kis- dorog: Kiss I. — Éppel, Nier, Klein, Nagy — Odor, Páti, Szajkó (Spiel) —_ Dobos, Hosnyánszky, Meksz. Ed­ző': Losonczi István. Paks: Németh — Dinnyés, Vörös, Debreczeni, Szűcs (Éberdt) — Garamvölgyi, Lam­bert. Szabó — Kovács, Porga. So­mod i (Blatt). Edző: Bagc Béla. Az utolsó 20 percben jól haj­rázó kisdorogi csapat maga ja­vára fordította a mérkőzést. Góllövők: Dobos. Ódor, Hos­nyánszky, ill. Szabó. Siklós—Kaposvári Tárcsics3-1 (0-1). Siklós, 800 néző. V.: Móy. Siklós: Hausznek — Szabó K. (Gy Srgy), Ko­vács, Ferenczi, Mim - Petrétei, Zrínyi (Alt), Vincze — Nyárs, Pazaurek, Szabó V. Edző: Csordás István. — Táncsics: Füredi - Petrá, Lajtai, Kovács, Pintér (Szigeti) — dr. Zsolt, Varga, György, Balázs - Megyeri, Martina (Tóth). Edző: Zsoldos László. Nagy iramú, változatos mér­kőzésen a hazai csapat jobban kihasználta helyzeteit a iái játszó vendégek ellen. G>óllövők: Szabó V. (2), Pazaurek, ill. Ferenczi (öngól). t Enying-Komló 1-0 (1-0). Enying, 400 néző. V.: I.askai. - Enying: Kőtél — Tilhof, László, Kiss, Semlyén - Lakatos, Csehkis Beleczki — Lepsényi (Rédi), Verbóczki. Ger- gics. Edző: Saiga Géza, Komló: Bien - Máes, Pál, Stemler, Barta — Tigyi, Kardos, Róth (Gyjrina) - Hegyi, Hüber, Dunai (Barka), Edző: Mihalecz Boldizsár. A 6. percben Enying, Ger- gics révén megszerezte a ve­zetést. Továbbra is jó iramú, változatos mérkőzés volt, a jól záró enyingi védelemnek a komlóiak minden támadását si­került visszaverni. Enying meg­érdemelten szerezte meg a két pontot. Sárga lapot kapott Kardos (Komló). Dombóvár-Mázaszászvár 1-0 0-0). Dombóvár, 400 néző. V.: Pálfi. Dombóvár: Foki - Kurdi, Hosszú, Lakos, Porcsa - Tóth-Bagi, Herbst, Kovács (Tóth) — Iván, Dudás (Pa- tocskai), Landek. Edző: Szabó Lász­ló. Mázaszászvár: Pál - Borsos, Mag- lódi. Katona, Komáromi — Czár (Kővári), Guth, Kólya - Viszló (Cso- both), Beke, Agócsi. Edző: Róth Antal. Sok helyzetet kihagyott a hazai csapat. Góllövő: Tóth- Bogi. Bóly-BTC 3-1 (2-0). ­Bőrgyár pálya, 500 néző. V.: Sárkány. Boly: Puch — Farkas, Hancz, Papsity - Vukmann, Fitt, Ulrich (Schulcz), Király (Vig) - Ratting, Baumholczer, Brezniczky. Edző: Bán László. BTC: Fiedler - Tóth, Bíró, Buczkó, Lutz - Szabó (Csizmadia), Aradi, Jurin - Gettó, Ábrahám (Jokl), Lajos, Edző: Oskó László. Mindvégig nagyiramú izgal­mas mérkőzésen a határozot­tabb Boly megérdemelten győ­zött. Kiállítva: Jurin (PBTC).. Góllövők: Ratting (2), Brez­niczky, ill, Jurin. Sellye-Nagyatád 2-0 (2-0). Sellye, 400 néző. V.: Osztermajer. Sellye: Kollár — Schmidt, Vas, Krén (Pfeiffer), Dudás - Mózer, Tóth, Lombosi - Otártics (Bíró), Varga, Szalóki. Edző: dr. Dunai János. — Nagyatád: Szabó - Miklós, Simonecz, Hoffmann, Utasi - Simon, Fendlik, Czár (Borsfái) - Mohácsi, Pintér, Kraft (Kiss). Edző: Fuisz János. Küzdelmes mérkőzésen két fejesgóllal győzött a Sellye a jó képességű s lelkesen játszó Nagyatád ellen. Góllövő: Mó­zer (2), A TERÜLETI BAJNOKSÁG ÁLLASA 1. K. Rákóczi 8 6 — 2 18- 5 12 2. Kisdorog 8 5 2 1 17- 7 12 3. Siklós 8 5 2 1 11- 6 12 4. Dombóvár 8 3 4 1 9- 3 10 5. Bály 8 4 2 2 14-11 10 6. Sellye 8 3 3 2 8- 6 9 7. Komló 8 4 — 4 13-11 8 8. MVTE 8 3 2 3 6- 5 8 9. Táncsics SE 8 2 3 3 17-16 7 10. Nagyatád 8 2 3 3 8-10 7 11. Mázaszászvár 8 2 3 3 8-15 7 12. Enying 8 1 4 3 14-17 6 13. PVSK 8 2 2 4 10-18 6 14. Bonyhád 8 1 3 4 10-15 5 15. PBTC 8 1 3 4 8-14 5 16. Paks 8 1 2 5 7-19 4 hétfőt Az MSZMP Baranya megyei Bizottságának lapja Főszerkesztő: Mitzki Ervin Főszerkesztő-helyettesek : Báling József és Lombosi Jenő Kiadja a Baranya megyei ■ Lapkiadó Vállalat Feieíős kiadó: Braun Károly Szerkesztőség és kiadóhivatal: Pécs, Pf.: 134. Hunyadi út 11. 7601 Telefon: 15-000, 19 óra után: 15-726 Szerkesztőség telex:« 12-421 Kiadó telex: 12-320 Készült ofszet rotációs eljárással Saphir 96-os gépen Pécsi Szikra Nyomda Pécs, Engel János u. 6. 7630 Tel.: 13-177, 13-696. Telex- 12-211 Felelős vezető: Szendrői György Terjeszti a Magyar Posta Indexszám,: 25 054 ISSN 0133-2007 MVTE-Pécsi PVSK 1-0 (0-0)

Next

/
Oldalképek
Tartalom