Dunántúli Napló, 1982. október (39. évfolyam, 269-299. szám)

1982-10-22 / 290. szám

1982. október 22., péntek Dunántúli napló 5 Jelszó: visszaszerezni a fogyasztók bizalmát Bemutató Kacsótán a Mecsektej új üzemében Modernizálták az ország első tsz tejfeldolgozóját Nagy presztízsveszteség érte az utóbbi időkben az ország első tsz tejfeldolgozó üzemét, a zöld fóliás Mecsektej Tsz-tej elvesztette a fogyasztók bizal­mát, mivel gyakran összement. Sem a túró, sem a többi ter­mék nem tudta megtartani o kezdeti házias jellegét, állan­dó minőségét. Volt egy idő­szak, amikor a KÖJÁL kényte­len-kelletlen leállította a pri­mitív viszonyok közt működő, öreg kacsótai tejüzemet, s a társulástól felvásárolt nyerste­jet átmenetileg a Pécsi Tejipa­ri Vállalat dolgozta tel, hozta forgalomba. Ennek az áldatlan állapot nak most már vége, hisz hat havi késéssel ugyan, de októ bér 9-én végre üzembe állítot ták Kacsótán a Mecsektej új feldolgozó-üzemét, amit a négy alapító tsz — Szentlőrinc. Sza­badszentkirály, Szigetvár és Kővágószőlős épített, 65 mil­liós ráfordítással, 40 százalékos állami támogatással. Az át­költözés az elavult, öreg üzem­ből megtörtént, s október 11. óta folyamatosan termel Bara­nya új élelmiszeripari létesít­ménye, a kacsótai Mecsektej modern feldolgozó-üzeme. Tegnap délután az új üzem­ben bemutatót tartottak, ame­lyen a megye és a járás, a TESZÖV és az Országos Tsz Tej­iroda képviselői tekintették meg a korszerű, napi 35 000 liter kapacitású középüzem gyártósorait, automatizált fű­tő- és hűtőrendszeieit, pásztor­ját, a tej fogadásától a kész­termékek csomagolásáig, elszál­lításáig. Vadál Béla, a szabcidszent- királyi tsz elnöke, a Mecsektej Társulás igazgatótanácsának soros elnöke, rövid köszöntőjé­ben hangsúlyozta: n tulajdo­nosok, vagyis a társulás ala­pító szövetkezetei mindent el­követnek annak érdekében, hogy a Mecsektej ismét ren­tábilisan működő tejfeldolgozó legyen, amely jó minőségű ter­mékeivel nyeri majd vissza az elpártolt fogyasztók bizalmát, s minden téren állni fogja az összehasonlítást az állam' tej­iparral. Erre jó garanciát ad a modern, újonnan felavatott üzem, hol a 150 dolgozó a leg­korszerűbb technikai feltételek mellett és a mai magasabb kö­vetelményeknek megfelelő, hi­giénés viszonyok között állítja elő a 18-féle Mecsektej-termé- ket, s látja el a 260 bolti egy­séget minőségi áruval. A vá­lasztékbővítés, az új termékek kifejlesztését csak a jelenlegi termékek minőségének stabili­zálása után tűzhetik ki célul. Minden garancia megvan rá, hogy a fogyasztók rövid időn belül érzékeljék a minőségja­vulást. Ismét érdemes lesz a zöld fóliás tsz-tejet és tejter­méket megvenni, keresni, mint az 1968. évi beindulás után keresték a házjas ízük, s ter­mékskálát színesítő tulajdonsá­gaik miatt. — A. Mecsektej volt az első fecske. Ma már 16 tsz tejüzem működik, 4 most épül és 3 most van tervezés alatt az ország­ban, valamennyi nyereséges, tekintve, hogy e középüzemek rugalmasságukkal jövedelme­zően állítják elő a legkülönfé­lébb tejtermékeket — mutatott ró dr. Bory Miklós, az Orszá­gos Tsz Tejiroda vezetője. Az új kacsótai üzem a hét végé­től megkezdi a juqoszláv ex­portot. Szombatonként 24 000 liter tejet értékesítenek a kis- határforgalom keretében dol­lárért. —Rné— Megszűnne a felesleges utazgatás, javulna a betegellátás * Hétezer emberre jut két kör­zeti orvos, két fogorvos és egy gyermekorvos. Irigylésre méltó arány lenne ez, ha csak Szent- lőrinc fent említett lélekszámú lakosságáról lenne szó. A nagy­község vonzáskörzetéhez ugya­nis gyakorlatilag 22 település és mintegy 20 ezer ember tar­tozik. Igaz, egészségügyi elló­Amíg az időjárás engedi Parképítés a Hajdú Gyula utcában Parkosítás Lvov-Kertvárosban öt hete vették észre a siklósi városrészben lakók, hogy a há­zak között valami készül: a gépek zajára, az élénk tevé­kenységre minden környéken lakó fölfigyelt. S ahogy ki­kinéztek az ablakon, szinte mindennap észre lehetett ven­ni, hogyan halad a munka: egyre alakult a park, a játszó­tér, mindenki örömére. Az Egri Gyula és a Hajdú Gyula út kereszteződésének a környékére fél évvel ezelőtt költöztek be az első lakók; akkoriban még eléggé feldúlt volt a házak környéke — ami nem is csoda, hiszen minden új ház átadása után eltelik egy kis idő, amíg a környeze­tét rendbehozzák, öt héttel ezelőtt megjelent az első mun­kagép, s az időközben magas­ra nőtt gazt eltüntették, el­egyengették a talajt, majd rö­vid idő elteltével friss földet hordtak a két út által határolt területre. A parklámpákat már korábban fölállították, úgy­hogy gyakorjatilag minden la­kó tudta: itt park és valószí­nűleg játszótér lesz. Ahogy azt a Kertészeti és Parképítő Vállalatnál elmond­ták, a siklósi városrésznek ezen a területén összesen 9,5 ezer négyzetméter területen parko­sítanak, mindent együttvéve kétmillió forint értékben. Na­ponta 16—19 . ember dolgozik a parkokon, hogy mielőbb el­végezzék a munkát, hiszen az időjárás is erősen befolyásol­ja, meddig tudnak dolgozni. Ezen a környéken több ját­szóteret is fölállítanak, mászó­kával, pingpongasztallal, pihe­nősarokkal, hintával, homoko­zókkal. Azokat a játszótereket, amiket eddig fölcfflítottak, már birtokba is vették a gyerekek. A többi játszótér és park, ha ez időjárás is segít a parképí­tőknek, november végére lesz készen. tásuk — szervezésiig — ugyan nem Szentlőrinchez tartozik, de a közlekedési lehetőségeik, az ellátás igénye oda vonzaná őket. A jelenlegi helyzet az. hogy a környéken lakó betegek be­utaznak Szentlőrincre, ott át­szállnak egy Szigetvárra, vagy Pécsre menő autóbuszra, attól függően, hogy milyen szakren­delésre utalta he őket a körzeti orvosuk. Nem mintha az egy­szerűbb laboratóriumi vizsgála­tot, vagy EKG-t nem tudná el­végezni a körzeti orvos, de nincs erre megfelelő felszereltsége. Nem is volna célszerű ilyesmit szómonkérni, hiszen lehetetlen és felesleges is lenne ilyen fel­szereltséggel ellátni a körzeti rendelőket. Az már viszont in­dokolt, hogy olyan területi köz­pontban, nagyközségben mint Szentlőrinc, egy megfelelő egészségügyi bázist hozzanak létre. Olyan tárgyi és személyi feltételeket, amelyek alkalma­sak az egyszerűbb laboratóriu­mi vizsgálatokra, hogy ne kell­jen a betegnek egy napot ál­dozni egy negyedórás vizelet-, vér-, vagy EKG-vizsgálatra. A járás és a megye egész­ségügyi vezetése helyeselte a nagyközségi tanács elképzelé­sét, s már tisztázódtak is a kör­nyék egészségügyi elltátása ja­vításának körvonalai. A tervek szerint Szentlőrincen létesítenének egy újabb általá­nos, egy gyermek- és egy fo­gászkörzetet, felszerelnének egy fizikoterápiás rendelőt, egy egyszerű laboratóriumot, s be­állítanának egy EKG-készüléket. Mindez nem álom, hanem már konkrét terv. Soha még ilyen arányú bővítést ilyen ol­csón nem valósítottak meg, mint amilyen ez lenne (s reméljük lesz is.) A szentlőrinci gyógy­szertár és orvosi rendelő épüle­tét átalakítva, bővítve újabb 400 négyzetméteres területet nyernének, ezzel nemcsak az új rendelők létesítése valósulhat meg, hanem a gyógyszertár bő­vítése, s ide költözhetne a je­lenleg igen mostoha körülmé­nyek között dolgozó gyermek­szakrendelés. (Ezáltal bővíthető lenne a már az elviselhetetlen- ség határát súrolóan zsúfolt bölcsőde épülete, udvara.) Győrvári Márk tanácselnök bizakodik. A Gyógyszertári Köz­pont is felajánlotta anyagi tá­mogatósát, számíthatnak a tár­sadalmi összefogásra, a megye egészségügyi vezetése is hoz­zájárul a berendezéshez. Akkor predig nemcsak a pécsi és szi- getvári szakrendelések mente­sülnek egy jelentős betegfor­galomtól, hanem a környékbe­liek és nem utolsósorban a szentlőrinciek a felesleges utaz­gatástól. K. Gy. Együttműködési megállapodás Beszélgetés Günter Smolnival, a Schwerin! Nemzeti Front titkárával A Hazafias Népfront Ba­ranya megyei Bizottságának vendégeként három napot tartózkodott megyénkben az NDK Nemzeti Frontja Schwe­rin megyei Bizottságának küldöttsége. A két testvér- megye népfrontszervei kö­zött a mostani találkozó volt az első, Pmely így a kapcso­lat felvételét szolgálta. A schwerini delegáció e három nap során nemcsak a megyei népfrontbizottsóg és Pécs népfrontmozgalmá­nak tevékenységével ismer­kedett, hanem ellátogattak Bolyba, Mohácsra, Villányba és Siklósra is. A küldöttsé­get csütörtökön délelőtt az MSZMP Baranya megyei Bi­zottságának székházában fo­gadta dr. Jerszi István, a megyei pártbizottság titkára. A Hazafias Népfront Ba­ranya megyei Bizottságának vezetői és a Schwerini Nem­zeti Front küldöttsége a há­romnapos látogatás végén aláírták a két testvérmegye népfrontbizottságai közötti együttműködési megállapo­dást, amely 1985-ig szól. Baranyai tartózkodásuk utolsó napján beszélgettünk Günter Smolnival, a Schwe­rin megyei Nemzeti Front tit­kárával, a küldöttség vezető­jével. — Milyen tapasztalatokat, élményeket visznek haza magukkal első baranyai lá­togatásukról?- Olyan nyílt, őszinte és baráti fogadtatásban része­sítettek bennünket a bara­nyai emberek, hogy már itt- tartózkodásunk első percei­től úgy éreztük, mintha nem is az együttműködés megte­remtése lenne közös felada­tunk, hanem már egy hosz- szú ideje tartó baráti kap­csolat további fejlesztése. Azt tapasztaltuk, hogy bár a két megye történelmi múltja eltérő, mégis, a mostani fel­adataink, törekvéseink, s per­sze a gondjaink is közösek, vagy nagyon hasonlóak. Ezt nemcsak elméletben ismer­hettük fel, hanem számos gyakorlati példáját is láttuk. Különösen érdekes volt pél­dául számunkra a társadal­mi munkák szervezési módja, és eredményei. S természe­tesen közös a mozgalmi munkák legfőbb célja is: a béke védelme és a szocialis­ta haza jövőjének építése. — Mit tartalmaz a most megkötött együttműködési megállapodás? — Az együttműködés ke­retében évenkénti tapaszta­latcsere-látogatásokban ál­lapodtunk meg. Jövőre tehát baranyai delegációt várunk Schwerinbe. Ezentúl egy-egy testvérmegyei látogatás so­rán már konkrét témákat fo­gunk tanulmányozni. Néhány téma már mostani tárgyalá­saink során is felmerült, ez is bizonyítja, hogy nagyon sokat tanulhatunk egymás tapasztalataiból — mondotta a .beszélgetés végén Günter Smolni, a Schwerini Nemzeti Front titkára. * A schwerini vendégek ma reggel hazautaztak Baranyá­ból. D. I. Évforduló Szabó Lőrinc Halála évében, 1957. már­cius 15-én kapta meg a Kos- suth-dijat. Ez oz év más sikert is jelentett számára. Megjele­nik A huszonhatodik év — 25 év szerelmének lírai rekviemje, és kézhez kapja a Tücsökzene szerzői példányait. A többsé­gében általa lefordított Villon- kötet tízezer példánya egy hét alatt elfogy. Fordításában és előszavával kedves kis köny­vecske jelenik meg bibliapa­píron, 50 000 példányban: Shakespeare szonettjei. Június 19-én a Kossuth-klub- ban még előadást tart- július 1-én aláírja a Magyar írók tiltakozása az atombomba-kí­sérletek ellen című kiáltványt és más nyilatkozatokat. Gyors­írói módszereiről vall a Gyors­írók Lapjában; nagyobb kül­földi utakra készülődik, de „ezt már nem adta meg neki a Sors és a Hivatal" (Illyés Gyula), mert eltávozott a leg­távolabbi, a leghosszabb útra: huszonöt évvel ezelőtt, 1957. október 3-án, egy borongás csütörtöki napon 57 éves ko­rában az Ady utáni nemzedék kiváló lírikusa kiterítve, mere­ven feküdt a ravatalon. Három szívtrombózis után js még remélt, bízott, tervezett. Balotonfüreden egy szgk kis kórházi szobában vele volt Illyés Gyula, de szeptember 13-án Budapestre, a Mező Imre úti Gömöri-klinikára vi­tette be családja. Itt aztán áttételes tüdőcarcinomája alig több, mint két hét múlva vég­zett vele. Készült a halálra? Lehet. Utolsó irodalmi levelében azt irta Kodolányinak: „Úgy ér­zem' magam, mintha sírból tápászkodtam volna föl átfor­gatásra." A Budapesten 1950. február 12-én tragikusan elhunyt nagy szerelméről, Korzáti Erzsébetről ezt Írja a 117. szonettben: Ércfogú eszmék közt hús-szenvedések zokognak, s amit elhalva mesélnek, rábeszél, hogy terólad se beszéljek. Milyen más világ volt az, amikor a füredi szőlőben, a Badacsony környéki táj ragyo­gásában az éltető áldásként zubogó arany melegben moz­donyvezető apjára emlékezett a Tücsökzene egyik versében. Iz­gatta a mozdonyok füstje, a száguldás szárnyaló öröme, s talán ezzel magyarázható utazásszeretete. Pécsett is járt. Éppen ötven éve annak, hogy 1932. november 4-én a Janus Pannonius Társaság meghívá­sának eleget téve három ver­sének (Kortársak, Körúti éjsza­ka, Materializmus) elmondásá­val belopódzott az igényes pé­csi közönség szivébe. Váro­sunk irodalmi világával levele­zés formájában is fenntartotta a kapcsolatot, főleg Várkonyi Nándorral. A boldogság, • a szépség megtalálásának örök vágya benne is felbuzgott, s minden- berv keresi a természet és az ember harmóniáját. A férfi és a nő kapcsolatának intellek­tuális megvilágítására törek­szik. Nála a szerelem néha az embert megtisztító, nemesítő erő, az élet teljesebb jelenté­se, de néha csak „pillanatnyi mámor”. Az én-ekre bomló világban nem lát egységes világképet, s ezért jut el végül is minden élet értelmének tagadásáig. Materialistának vallja magát, de világnézetében inkább a biológiai determinizmus érvé­nyesül. Az egyénben az egye­temes halál rombolását elem­zi: „Mindig meghglok egy ki­csit, amikor meghal valaki." Lírája önismereti monoló­gokban, az értelem élményei­nek forróságában oldódik fel — néha hétköznapi közvet­lenséggel. Versei tartalmi ele­meit indulatos kitörésekkel, élesen felcsapó dramatizált felkiáltásokkal szakítja fel. Utolsó drámai felkiállása ma is időszerű, s ezért jegyezzük is meg: „Ha a népek akarata érvényesül, akkor nem Háború lesz, hanem Béke!” Dr. Tóth István Egészségügyi fejlesztés Zs Szentlörincen?

Next

/
Oldalképek
Tartalom