Dunántúli Napló, 1982. október (39. évfolyam, 269-299. szám)
1982-10-22 / 290. szám
2 Dunántúli llaplo 1982. október 22., péntek Magyar felszólalások az ENSZ-ben Az ENSZ-közgyűlés politikai és biztonsági kérdésekkel foglalkozó bizottságának általános vitájában szerdán felszólalt dr. Kőmives Imre nagykövet, a magyar küldöttség tagja. Rámutatott, hogy azt a légkört, amelyben a bizottság dolgozik, a növekvő nemzetközi feszültség jellemzi. Ilyen körülmények között, annak ellenére, hogy az idén tartották az ENSZ-közgyűlés második rendkívüli leszerelési ülésszakát, reálisan senki sem várhatott kézzelfogható eredményeket sem általában a leszerelési tárgyalásoktól, sem pedig a genfi leszerelési bizottság tevékenységétől. A magyar diplomata méltatta a Szovjetunió kötelezettségvállalását, amellyel lemondott az atomfegyver elsőként való alkalmazásáról, majd a genfi leszerelési bizottság munkáját elemezte. Megállapította, hogy a küldöttségek nagy többsége a rendkívüli leszerelési ülésszak kudarca ellenére is haladást kiván elérni a genfi tárgyalásokon. Az Egyesült Államok és néhány más ország delegációja azonban megakadályozta, hogy a bizottság a nukleáris leszereléssel foglalkozó munkacsoportot hozzon létre. Dr. Kőmives Imre végül a Kommentár magyar küldöttség ama reményének adott hangot, hogy az ENSZ-közgyűlés munkájának eredménye segíti majd előrevinni a genfi leszerelési bizottság tevékenységét. * A közgyűlés gazdasági és pénzügyi bizottságában szerdán felszólalt dr. Domokos Mátyás nagykövet, a magyar küldöttség tagja. A világgazdasági helyzetet elemezve hangsúlyozta, hogy ma olyan strukturális válságnak vagyunk tanúi, amely a fennálló gazdasági rend alappilléreit rendítette meg. Ez a válság minden országra és országcsoportra kihatással van, de a gyengébbeket természetesen súlyosabban érinti, mivel azoknak a mozgósítható tartalékai kisebbek, alkalmazkodó képességük korlátozott. A helyzet megváltoztatása - mutatott rá - csak nagyarányú nemzeti és nemzetközi erőfeszítések révén lehetséges. Az iparfejlesztéssel összefüggésben dr. Domokos Mátyás pozitívan értékelte az ENSZ iparfejlesztési szervezete, az UNIDO tevékenységét. Élelmezési kérdésekről szólva, utalt a magyar mezőgazdaság világviszonylatban is figyelemre méltó eredményeire. Reagan bejelentése Ronald Reagan amerikai elnök, aki csütörtökön is választási kampánykörúton tartózkodott, személyesen jelentette be, hogy a Közös Piac országai meghátráltak az Egyesült Államok és közöttük egyre szélesebb fronton folyó kereske. delmi háború újabb ütközetében és „önként" csökkentették amerikai acélkivitelüket. Reagan közölte, hogy a három évre szóló és 15 százalékig terjedő kiviteli csökkentés ellenértékeként az amerikai kereskedelmi minisztérium lemond a Nyugat-Európa ellen tervezett védővámokról, s megszüntetik a különféle nyugateurópai cégek ellen kezdeményezett dömping-eljárásokat. Az Egyesült Államok évi húszmillió tonna acélbehozatalából 6 millió tonna származik a közös piaci országokból, s az amerikai versenytársak azt kifogásolták, hogy némelyik nyugat-európai ország nagy állami dotációval .„csinált helyet" magának az amerikai piacon, miközben az Egyesült Államok acélipara csak. hetven százalékos kapacitással dolgozik. Bankrablás Torinóban Négy fegyveres csütörtökön kirabolt egy torinói bankot. A banditák — két férfi és két nő - lefegyverezték a két biztonsági őrt, majd hidegvérrel megölték őket. Az olasz hatóságok attól tartanak, hogy a rablás mögött a Vörös brigádok terrorszervezet újjászerveződése húzódik meg. Bár a helyszínen hagyott 14 oldalas dokumentum Natalia ligás, a csütörtökön Torinóban letartóztatott és többszörös gyilkossággal vádolt terrorista személye ellen intéz támadást, a Vörös brigádok soraiba befurakodott ügynöknek nevezi az egykori szociológus hallgatót, a nyomozók nem zárják ki, hogy ezt csupán megtévesztésnek szánták. Csütörtökön este az egyik napilap szerkesztőségével egy ismeretlen telefonáló közölte, hogy a bankrablást a Vörös brigádok kommandója követte el. A Banco Di Napoli torinói fiókjának kifosztása és a hidegvérrel elkövetett kettős gyilkosság óta a hatóságok az északon már leküzdöttnek tekintett terrorizmus feléledésétől tartanak. NAGYVILÁGBAN ♦ STOCKHOLM: A síneken elhelyezett pokolgép robbant szerdán este egy Sundswallból Stockholm felé tartó expresszvonat előtt, a svéd fővárostól mintegy 100 kilométerre északra. A szerelvény nem siklott ki, az utasok közül senki sem sérült meg, csupán a mozdony- vezető szenvedett kisebb sérüléseket. A rendőrségi nyomozás eddig nem vezetett eredményre. ■ó MIAMI: Izrael mind újabb leltételekhez köti távozását Libanonból. Ezúttal lichak Samir izraeli külügyminiszter nyilatkozott az ügyben. A floridai Miamiban tartott rövid sajtó- értekezletén azt hangoztatta, hogy Izrael kivonul Libanon területéről, rfíihelyt „biztossá válik, hogy a libanoni hadsereg lenn tudja tartani a békét". A külügyminiszter elmondta, hogy „biztonsági övezetet" szeretne létrehozni Dél-Libanonban, de ellenzi, hogy több nemzetiségű erők ellenőrizzék az izraeli— libanoni határt. Véleménye szerint egy libanoni—izraeli szerződéssel minden biztonsági kérdést rendezhetnének. Samir csütörtökön Washingtonban George Schultz amerikai külügyminiszterrel tárgyalt. ♦ RÍJAD: Jasszer Arafat, a PFSZ V B elnöke szerdán befejezte Fahd szaúdi uralkodóval folytatott megbeszéléseit és elutazott Rijadból. Arafat egy hónapon belül harmadszor tárgyalt Szaúd-Arábiában. A tárgyalásokról hivatalosan semmit nem közöltek.-é BERLIN: Erich Honecker- nek, az NSZEP KB főtitkárának meghívására szerdán hivatalos látogatásra Berlinbe érkezett Alvaro Cunhal, a Portugál Kommunista Párt lőtilkára. Washington és Párizs után Rómába érkezett Amin Gemajel libanoni elnök. A repülőtéren Colombo olasz külügyminiszter Ti- séretében elhalad a tiszteletére kivezényelt diszszázad előtt. * WASHINGTON: II. Hasz- szán marokkói uralkodó vezetésével szerdán Washingtonba érkezett az Arab Liga küldöttsége. A delegációt várhatóan pénteken fogadja Ronald Reagan amerikai elnök. A washingtoni tárgyalásokon a fezi csúcstalálkozón életre hivott „hetek bizottságának" csak hat tagja vesz részt, a PFSZ képviselője New Yorkban csatlakozik a delegációhoz. A Reagan-kormány ugyanis bejelentette, hogy nem hajlandó fogadni a PFSZ képviselőjét. Ül-DELHI: A szocialista országoknak a környezetvédelem területén elért eredményeit bemutató fotódokumentációs kiállítás nyilt Új-Delhiben. A kiállítást a szocialista országok nagykövetségei szervezték az ENSZ környezetvédelmi éve alkalmából. ♦ COLOMBO■ A nem hivatalos végeredmény szerint Richard Dzsajavardene, a jelenleg is hatalmon lévő elnök győzött a szerdai Sri Lanka-i választásokon. Az erőszakos cselekmények megelőzésére hivatkozva nyomban a szavazás befejezése után rendkívüli állapotot vezettek be a délkeletázsiai országban. Dzsajavardene a szavazatok 55 százalékát kapta, ami — tekintve, hogy a 22 választási körzetből 21-ben övé lett az elsőbbség — biztos győzelmet jelent számára Sri Lank,a első „amerikai jellegű" elnökválasztásán. + MOSZKVA: Nagy sikerű moszkvai hangversennyel kezdte meg szerdán szovjetunióbeli hangversenykörútjót a debreceni Kodály-kórus. Az előadáson átnyújtották az együttesnek a Szovjet Zeneművész Szövetség elismerő oklevelét, amelyet szovjet kórusművek magyarországi népszerűsítésében szerzett érdemeiért kapott. A kórus Moszkván kívül Minszk- ben, Tallinnban és Rigában lép fel, majd a hónap végén ismét a szovjet fővárosban zárja hangversenykörútjót. + GENF: Géniben csütörtökön teljes ülést tartott az európai közép-hatótávolságu nukleáris fegyverek korlátozásáról tárgyaló szovjet és amerikai küldöttség. Brezsnyev fogadta a Varsói Szerződés tagállamainak külügyminisztereit A Szovjetunió azon fáradozik, hogy a helsinki értekezlettel megkezdődött összeurópai folyamat ne csupán fennmaradjon, hanem fejlődjön és erősödjön is. Ezért különösen fontos, hogy a madridi találkozó kedvező eredménnyel záruljon és hogy megállapodás szülessen a bizalomépítő intézkedésekkel és leszerelési kérdésekkel foglalkozó európai konferencia összehívásáról — mondotta Leonyid Brezsnyev, az SZKP KB főtitkára, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnökségének elnöke csütörtökön Moszkvában, amikor a Kremlben találkozott a Varsói Szerződés tagállamainak külügyminisztereivel. A szovjet vezető kijelentette: tudjuk, hogy a nyugat-európai országok az amerikai nyomás ellenére is változatlanul érdekeltek az enyhülésben, és ezt nem rikán nyíltan kifejezésre is juttatják. A találkozón áttekintették az európai és a nemzetközi biztonság időszerű kérdéseit, köztük a madridi találkozóval kapcsolatos kérdéseket. Hang. súlyozták, hogy Európában- és az egész világon egyre jobban érezhető a konfrontációkra és a helyzet élezésére irányuló amerikai törekvés, az az igyekezet, hogy aláássák mindazt, amit a világ az enyhülés fogalmán ért. Leonyid Brezsnyev rámutatott: a nemzetközi biztonság legégetőbb, legsürgetőbb kérdése ma a nukleáris háború veszélyének elhárítása. Ezzel kapcsolatban utalt arra: a Szovjetunió egyoldalú kötelezettséget vállait, hogy elsőként nem vet be nukleáris fegyvert MADRID: Bilbaóban es más baszkföldi városokban csütörtökre virradóra 20 pokolgépes robbantást követtek el bankfiókok ellen. Két ember könnyebben megsérült az anyagi károk jelentősek. Az elmúlt hét végén elkövetett pokolgépes merényletsorozat egy részét az ETA szeparatista szervezet vállalta magára. Délkelet-Spanyolországban egyre nagyobb veszélyt jelent a terjedő árhullám. Több helyen földcsuszamlások is bekövetkeztek. Eddig öt ember esett áldozatul a katasztrófának. Képünkön: gépkocsik hevernek egy földcsuszamlás okozta hatalmas gödörben Alicante városában. Egy szavazás margójára c L .ERŰ f Cseh import átmeneti szüvetkabátok reklámáron A MERUKERNÉL. -*« V Kamaszméretben 557 Ft V férfi méretben 738 Ft PÉCSETT a Belvárosi és Ifjúsági Áruházakban, az Ádám Ruházati Boltban és a Kossuth L. u. 59. sz. alatt lévő Készruhaboltban. KOMLÓN a Csille Áruházban MOHÁCSON a Duna és az Ifjúsági Áruházakban SIKLÓSON a Közoonti Áruházban! AMÍG A KÉSZLET TART! VARJUK KEDVES VÁSÁRLÓINKAT! MOZGÓ ÁTVEVŐHELY 1982. október 22-én, pénteken du. 14-17 óráig Amikor a telexgép kopogni kezdte a hírt. hogy az ENSZ Biztonsági Tanácsának öt új, nem állandó tagja között ott van Nicaragua is, a kommentátornak azonnal egy két évvel ezelőtti szavazás ötlött emlékezetébe. A történelmi párhuzamok szükségképpen sántítanak, ezúttal azonban elkerülhetetlen a közelmúlt fölidézése. Akkor Kuba és Kolumbia versengett a tagságért. Az Egyesült Államok azonban teljes erővel „bedobta magát" a küzdelembe, s a színfalak mcgött mindent mepróbált Havanna lejáratására. Erőfeszítéseinek eredményeként végül mindkét ország visszalépett Mexikó javára. Most kísértetiesen azonos forgatókönyvet írtak meg Washingtonban, ezúttbl a tér. ség másik forradalmi mozgalmának hazójo, Nicaragua el. len. Hiába „lobbiitok" azonban saját jelöltjük, a Dominikai Köztársaság érdekében, az amerikaiak keserű kudarcként könyvelhették el, hogy védencük csupán 50 szavazatot kapott az ENSZ közgyűlésétől, míg Nicaragua mellett 104 ország tette le voksát. Washington nem kerülheti el a tanulságok levonását. Mindenekelőtt rá kell ébrednie, hogy többé nem hozhatja vissza azokat az időket, amikor a világszervezet, az amerikaiak szavazógépezeteként — szinte futószalagon hozta a Fehér Házból sugalmazott döntéseket. Ellenkezőleg, az USA az ENSZ-ben mind gyakrabban kerül olyan helyzetbe hogy másként szavaz,“ mint a tagállamok túlnyomó többsége; elszigetelődik. Ez történt most Nicaragua BT-tagsága esetében is. Pedig Washington éppen Managuát szerette volna elszigetelni. Ez nem sikerült; a szavazás a sandinisták növekvő nemzetközi tekintélyét bizonyította. Az amerikai vezetés Nicaragua ellen már régóta szövi a különféle terveket, s a forradalom győzelme után azonnal megkezdték a megbuktatott Somoza külföldre menekült híveinek táborokba gyűjtését és felfegyverzését. A Nicaraguával szomszédos Honduras jobboldali rezsimjében alkalmas partnerre leltek olyany- nyira, hogy a két ország határvidékén gyülekező nicara- guai ellenforradalmárok ezrei gyakorlatilag akadálytalanul — vagy éppen a hon- durasi hadsereg támogatásával — hajtják végre szabotázsakcióikat. Tervei v;üóra váltása érdekében az USA megsokszorozta a Hondurasnak juttatott katonai segélyek összegét s az amerikai tanácsadók számát. Eközben teljes gőzzel folyik a Nicaragua ellen nyílt provokációnak, a decemberben a határvidéken tartandó közös amerikai—hondurasi hadgyakorlatnak az előkészítése. A managuai forradalmi rendszer, amely többször is hiába szorgalmazta a térség problémáinak tárgyalásos rendezését, joggal tart attól, hogy nyílt intervenció készül ellene. Alig több mint két évtizede Fidel Castro Kubája ellen kísérelt meg Washington fegyveres támadást. A disz- nó-öbölbeli vállalkozás kudarcára tán hasznos lenne emlékezniük az amerikai stratégáknak. Mert a történelmi párhuzamok végiggondolása alkalmas lehetne a kilátástalan, ám a nemzetközi feszültséget növelő kalandorakciók elkerülésére. Kürti Gábor PÉCSETT A SAROHIN TABORNOK-EGRI GY. U. SARKAN átveszi a lakásában feleslegessé vált papír- és textilhulladékot, használt akkumulátort és a helyszínen kifizeti az ellenértéket! A HASZNOS ANYAGOK ÖSSZEGYŰJTÉSE ÉS LEADÁSA KÖZÜGY, AZ ÖN RÉSZVÉTELÉRE IS SZÁMÍTUNK! CENTRUM HÉTFŐ! 1982. OKTÓBER 25-ÉN 20 SZÁZALÉK VISSZATÉRÍTÉS! V Müselyem 110-131 Ft-ig V selyemjersey 110—165 Ft-ig V „Annabella" asztalterítő-garnitúra 128 Ft V kartonpaplan 399 Ft V Férfi félcipő 490-767 Ft-ig CENTRUM ÁRUHÁZ A VÁROS KÖZPONTJÁBAN! PÉCSI Centrum Áruház