Dunántúli Napló, 1982. október (39. évfolyam, 269-299. szám)
1982-10-18 / 286. szám
Baja—Hódmezővásárhely 3-1 (1-0) Baja, 4500 néző. Vezette: Bogyó. Baja: Farkas — Tumó, Szabó, Rótt, Popp — Evanics, Szőcs (Takács a 64. percben), Prikidánovics - Radics, Keresztes (Kernya a 73. percben), Janicsók. Edző: Rónai Sándor. Hódmezővásárhely: Ulbert — Tasi, Szenti, Talapa, Gellért - Fehér, Varga, dr. Bálint, Maján (Olasz a 69. percben) — Stark, Csernus. Edző: Bánkúti László. 3. perc: egy bal oldalról belőtt labdát Keresztes élesen a jobb alsó sarokba küldött. 0-0). 46. perc: Prikidánovics 35 méteres szabadrúgását a vásárhelyi kapus könnyelműen akarta lehúzni és az erős lövés a kezei között a hálóba esett. (2-0). 75. perc: egy szép kombina- tív játék után Prikidánovicshoz került a labda, aki 18 méterről óriási gólt lőtt a bal alsó sarokba. (3-0). 82. perc: a bal oldalról beívelt labdát Varga fedezetlenül kapta, és a hosszú sarokba fejelt. (3-1). A szép számú és lelkes bajai közönség végre azt kapta a játékosoktól, amire hosszú hetek óta várt: hazai győzelmet, nagyon jó és lelkes játékot. Egy percig sem volt kétséges, hogy a bajai csapat nyeri a mérkőzést. A vasárnapi játékkal a bajaiaknak sikerült visszahódítani a közönségüket. Jók: Tömő, Szabó, Prikidánovics, Evanics, illetve Szenti, Varga, Gellért. Farkas László Eger SE— Szekszárdi Dózsa 2-0 (1-0) Szekszárd, 4500 néző. Vezette: Szabó J, Eger: Bortos - Birinycsik, Zsidai, Patvaros, Zá- gonyi — Lengyel, Móricz, Csep- regi - Barta, Méhesi, Pécsi. Edző: Szentmarjai Tibor. Szék. szórd: Pólyák — Szabó, Tapaszd, Bonnyai, Somodi - Varga, Laki (Dienes a 60. percben), Márkus, Lauer, Suba. Adorján. Edző: Teszler Vendel. 3. perc: Méhesi mintegy 25 méteres vágta után a bal oldalon több csellel vezette fel a labdát, az alapvonal közeléből, laposan begurított és a Tapaszd mögül kibújó Pécsi közelről nem hibázott. (1-0.) 73. perc: Barta 25 méteres bődületes szabadrúgása a jobb felső sarokba vágódott. (2-0.) A végeredmény legfeljebb azok számára lehet meglepetés, akik nem látták a találkozót. A 3. percben elért egri gól alaposan visszavetette a lila-fehéreket. Körülményes, lassú, elképzelés nélküli játékukkal középpályán és a támadósorban egyaránt rendre alulmaradtak. A gondolkodásban és végrehajtásban egyaránt gyorsabb, egyénileg képzettebb labdarúgók alkotta vendégcsapat fölényben ját. szott. Szünet után mintegy 25 percig úgy tűnt, magára talál a hazai gárda: sorozatos akciókkal beszorította ellenfelét. A helyzetek kimaradtak és Barta élményszámba menő szabadrúgásgólja végleg eldöntötte a találkozó sorsát. Eger rászolgált győzelmére. Jók: Móricz,. Barta, Pécsi, Patvaros, illetve Pólyák, Lauer. Fekete László Ózd, 3500 npzö. Vezette: Mester. Olajbányász: Megyi- mórecz — Fodor, Nagy, Csep- regi, Müller — Balogh, Kelemen, Martinkovics, László — Bántó,' Hozbor (Békefi a ' 88. percben). Eqjző: Jánki Miklós. Ózd: Fekete — Pribék,' Fegyvernek, Kajdi (Kovács a szünetben), Orlócz'y — Tokár, Ambrus, Becsei — Utassy (Kányák a 68. percben), Mohácsi, Dudás. Edző: Szabó Géza. 22. perc: Bántó elfutott a jobb szélen, középre ívelt labdáját Kelemen fejelte a 16- osról a hálóba. (1-0.) 35. perc: az Olajbányász 16-osának tájékán Mohácsi elé került a labda, aki a jobb alsó sarokba lőtte. (1-1.) 78. perc: az ártatlannak látszó nagykanizsai támadás után Balogh kapura emelte Volán—Siófoki Bányász 1-1 (1-0) Siófok, 2500 néző. V.: Kiss G. Volán: Kovács - Szabó, Dunai, Zombori, Márkus - Krómer, Szeibert, Forintos (Hatvanger, a 60. percben) — Kékesi, Nyúl, Magos. Edző: dr. Lakat Károly. Siófok: Horváth II. - Brettner, Pardavi, Onhausz, Virágh — Karasz, Bódi, Olajos — Károlyi, Horváth l„ Havasi (Szabó a 75. percben). Edző: Szőke Miklós. A 16. percben Onhausz előrenyújtott lábán Szeibert átve- tődött, a játékvezető büntetőt ítélt. (Magos és Nyúl ennél az esetnél lesen állt.) A büntetőt Dunai a bal alsó sarokba lőtte. (1-0). Az 51. percben Horváth I. kiugrott a védők között, Forintos felvágta a büntetőn belül, a megítélt 11-est Károlyi r.agy erővel a bal alsó sarokba vágta. (1-1). A 71. percben Horváth I. a mérkőzés talán legnagyobb További eredmények Keszthely-Sopron 4-2 (1-1). Keszthely, 2000 néző. V.: Tompa. Góllövő: Horváth (2), Nikit- sher és Rácz, ill. Vilcsek és Német. Jó iramú mérkőzésen a második félidőben a többet kezdeményező hazai csapat a helyzeteit is kihasználta. Olajbányász—Ózdi Kohász 3-1 (1-1) a labdát, amely a felső lécről a gólvonal elé pattant. A játékvezető gólt ítélt. (2-1.) 79. perc: Bántó sakk-matt- helyzetbe hozta az ózdi védőket, középre ívelt labdáját Kelemen a 16-os vonalán lekezelte és ‘ a hálóba küldte. (3-1.) Az ózdiak végigtámadták a mérkőzést, a második félidőben szinte egykapura játszottak. A vendégek ekkor még szögletet sem rúgtak, viszont két gólt szereztek. Az Olajbányász megérdemelt győzelmet aratott, mert az ózdi védelem fegyelmezetlenül játszott, a csatárok pedig tehetetlennek bizonyultak. Jók: Megyimórecz, Kelemen, Bántó, a hazai csapatból senkit nem lehet kiemelni. Kecskemét-22. sz. Volán 2-2 (2-0). Kecskemét, 3000 néző. V.: Szávó. Góllövők: Mózner és Ravasz, ill. Vad és Németh. Az első 60 percben akár 4—5 góllal is vezethettek volna a hazaiak, a végén örülniük kellett az 1 pontnak. Kazincbarcika-SZEOL AK 2-1 (1-0). Szeged, 4000 néző. V.: dr. Rákóczi. Góllövők: Fodor és Fister, ill. Deák. A Kazincbarcika védekezésre rendezkedett be, s ezzel nem boldogultak a szegediek. A döntetlen jobban megfelelt volna a játék képének. Debreceni Kinizsi—Bauxitbányász 1-0 (0-0). Debrecen, 2000 néző. V.: Szilágyi. Góllövők: Kiss donyi. Többet támadtak a vendéglátók, így megérdemelt a győzelmük. Nagybátony-Ganz MÁVAG 3-1 (2-0). Nagybátony, 1000 néző. V.: Szilágyi. Góllövők: Kiss Gy. (2) és Orosz, ill. Bodnár. Mindvégig jó iramú mérkőzést vívott a két csapat, kitűnő játékvezetéssel. AZ NB II. ALLASA: 1. Volán 11 7 2 2 25c 12 16 2. Szekszárd 11 6 3 2 13-11 15 3. SZEOL AK 11 6 2 3 23-14 14 4. Kazincbarcika 11 6 2 3 22-14 14 5. Eger 11 6 1 4 22-16 13 6. Debr. Kinizsi 11 5 3 3 19-13 13 7. Bauxitb. 11 4 4 3 15-14 12 8. H.-vásárhely 11 5 1 5 17-17 11 9. Sopron 11 4 3 4 16-17 11 10. Salgótarján 11 4 2 5 17-17 10 11. Nagykanizsa 11 4 2 5 17-18 10 12. Ózd 11 3 4 4 16-18 10 13. Keszthely 11 4 2 5 15-17 10 Siófok 11 8* 4 4 15-17 10 15. Nagybátony 11 4 2 5 14-21 10 16. 22. sz. Volán 11 2 5 4 20-22 9 17. Kecskemét 11 3 3 5 14-16 9 18. Baja 11 3 2 6 12-16 8 19. G.-MAVAG 11 3 2 6 15-30 8 20. Dorog 11 3 1 7 17-24 7 helyzetét hagyta ki, fejjel maga elé tette a labdát. 14 méterre a kaputól csak a kapussal állt szemben, de nagy erővel mellé lőtt. Végig lanyha iramú mérkőzésen a Volán biztonsági játékra rendezkedett be, és a sorozatos siófoki támadásokat a rutinos Dunaival az élen könnyűszerrel verték vissza. A második félidőben szinte döntő fölényre tett szert a hazai csapat, de a jobbnál jobb helyzetek kihasználatlanul maradtak. A listavezető Volántól Siófokon többet vártak és a mutatott játék némi csalódást okozott. A négy tartalékkal felálló Siófok a helyzetek és a játék alapján közelebb állt a győzelemhez. Jók: Kovács, Dunai, Márkus, Kékesi, ill. Brettner, Pardavi, Onhausz, Virágh és Bódi. Molnár József TOTO 1. Siófok—Volán SC 1-1 x 2. Nagybátony—Ganz-MÁVAG 3-1 1 3. Baja-Hódmezővásárhely 3-1 1 4. D. Kinizsi-Bauxitbányász 1-0 1 5. Avellino—Fiorentina 2-0 1 6. Catanzaro—Ascoli 1-0 1 7. Genoa—Cagliari 3-0 1 8. Internazionale-Napoli 2-2 x 9. Torino-Sampdoria 3-0 1 10. Udinese—Juventus 0-0 x 11. Pisa-Verona 0-1 2 12. Bologna—Lazio 2-1 1 13. Cremonese-Foggia 0-^ x Pómérkőzések: 14. Bari—Pistoiese 2-0 1 15. Catania—Varese 0-0 x 16. Campobasso—Atalanta 1-0 1 Megyebajnokság Pécsújhegyen győzött a Szigetvár Szigetvár-Vasasi Bányász 3-2 (3-2). Pécsújhegy, 100 néző. V.: Miseta. A bányászcsapat jó játéka kevésnek bizonyult a győzelem megszerzéséhez, a szigetváriak jobban kihasználták helyzeteiket. Góllövők: Palotai (2), Szilágyi, ill. Bodsi, Szüos. Szentlőrinc-Szentegát 2-0 (0-0). Szentlőrinc, 350 néző. V.: Kövesi. A második félidőben mutatott jó játékával biztosan győzött a hazai csapat. Góllövő: Major (2). Geresdlak-Zsolnay 1-0 (0-0). Geresdlak, 150 néző. V.: Kiss. A helyzeteik alapján megérdemelt geresdlaki győzelem. Góllövő: Vikler. Vajszló-Villány 0-0. Vajszló, 200 néző. V.: Horváth. A vajszlói csapat nem tudta kihasználni helyzeteit. Beremend-Somberek 3-1 (1-1). Beremend, 300 néző. _V.: Szinger. Második félidei jobb játékával megérdemelten nyert Beremend. Góllövők: Kiss (2), Horváth, ill. Komli. Újpetre-Sásd 2-0 (1-0). Sásd, 150 néző. V.: Tóth. Mindvégig alárendelt szerepet játszott a sásdi csapat. Üjpetre győzelme nem volt vitás. Góllövő' Kiss (2). A MEGVEBAJNOKSAG ALLASA: 1. Szigetvár 11 9 1 1 37-14 19 2. Steinmetz SE 10 6 3 1 21-12 15 3. P. Kinizsi 12 5 4 3 21-21 14 4. Beremend 10 6 1 3 24-11 13 5. U. PEAC 10 6 1 3 23-13 13 6. Vasas! B. 10 6 — 4 16-10 12 7. P. Kesztyűgy. 11 4 4 3 19-18 12 8. Drávafok 11 5 2 4 15- 9 12 9. Szentlőrinc 11 3 4 4 19-18 10 10. P. Zsolnay 12 5 — 7 17-16 10 11. Somberek 11 4 2 5 22-24 10 12. Geresdlak 11 4 2 5 10-38 10 13. Szentegát 11 4 1 6 16-20 9 14. Sásd 11 4 1 6 5-11 9 15. P. Postás 11 3 2 6 17-22 8 16. Újpetre 11 2 4 5 13-22 8 17. Villány 11 1 5 5 12-22 7 18. Vajszló 11 1 3 7 13-25 5 Szép idényzárás A vasárnap Belgrádban ren. dezett nemzetközi versennyel zárult az 1982-es motorcsónak, évad. Az Intervízió által is közvetített versenyen a magyar válogatott a legjobb összeál-_ lításban szerepelt és jelentős sikert ért el, megnyerte a csapatversenyt a 2. csehszlovák és a 3. jugoszláv válogatott előtt. A csapatgyőzelmet a különböző kategóriákban az alábbi helyezésükkel szerezték a magyar versenyzők: 1. Libi- zsár Mihály és Fröchlich József, 2. Havasi Mihály és Gyet. vai Antal, 3. dr. Kovács Ferenc és Hamvas László. Vízilabda — Isztambulban befejeződött a vízilabda BEK-selejtezője. A Vasas együttese veretlenül végzett az első helyen, miután jobb gólarónyával megelőzte a CH Kosice csapatát, amelynek ugyancsak 7 pontja volt. A két együttes jutott a középdöntőbe. Dorog-Salgótarjáni TC 3-2 (2-0). Dorog, 1500 néző. V. Bognár. Góllövők: Dómján (2), Borsós, ill. Szedlák és Garai. Kemény mérkőzésen a lelkes hazaiak rászolgáltak a győzelemre, Pénteket (Dorog) az 50. percben a játékvezető kiállította. A Rába ETO—PMSC mérkőzés eredményét eltaláló pályázóink közül, a sorsolásnál a szerencse Csullag Zsolt, P^cs, dr. Berze Nagy J. u. 1/A. 111/10. sz. alatti lakosnak kedvezett, aki a 100 forintos vásárlási utalványát postán kapja meg. Az e heti szelvények beérkezési határideje, szombat déli 12 óra, ezeket szerkesztőségünk címére (Pécs, Hunyadi út 11., 7601) nyílt levelezőlapon kell beküldeni. Főmérkőzés: MTK-VM—PMSC: ................................................. Pótmérkőzés: Komlói Bányász—Kaposvári Rákóczi: .............. A pályázó neve: .................................................................... A pályázó lakcíme: .................................................................. Támadnak a bőrgyáriak a Kisdorog elleni mérkőzésen, ezúttal nem sikerült gólt szerezniük. Arató László felvétele Dom bó vá ron győzött a Komló K. Rákóczi—PVSK 4-3 (3-0). Kaposvár, 1100 néző. Vezette: Osztermajer. K. Rákóczi: Horváth — Pető, Hámori, Prancz, Csorba — Boros, Kakas (Cza- bula), Petrák — Vékony (Gyu- rics), Bíró, Nagy. Edző: Csaba Gábor. PVSK: Juhos — Miklós, Bari, Kaszás, Ott — Szabó, Ská- fár, Stájer, Erdős (Kerner) - Radics (Foral), Varga. Edző: Lendvai Miklós. A két NB l-et megjárt csapat találkozóján a Rákóczi olyan lendületesen kezdett, hogy úgy tűnt, lelépi a pécsieket. Szünet után viszont változott a kép, és a lendületbe jött vasutasok kiegyenlítettek. 7 perccel a befejezés előtt Hámori szerencsés gólja bizonyult döntőnek. Góllövők: Hámori (2), Bíró, Nagy, illetve Erdős (2), Stájer. — Komlói Bányász—Dombóvári VMSE 2-1 (1-1). Dombóvár, 500 néző. Vezette: Laczkovics. Komló: Bien — Barta, Mács, Pál, Barta - Tigyi, Túrái, Stem- ler — Hegyi, Kardos (Cserven- ka), Dunai (Hüber). Edző: Mi- halecz Boldizsár. Dombóvár: Foki — Francz, Hosszú, Lakos (Gyuradinovics), Borcsa (Farkas) — Tóth-Bagi, Herbst, Kurdi- Iván, Dudás, Landek. Edző: Szabó László. A két csapat összecsapása végig jó iramú, élvezetes játékot hozott. A látottak alapján a döntetlen felelt volna meg a játék képének. Góllövők: Lakos (öngól), Hüber, illetve Herbst. Sellye-Bonyhád 2-2 (1-1). Sellye, 500 néző. Vezette: Vuk- jnann. Sellye: Kollár — Schmidt, Vass, Krén, Dudás — Otártics (Mozer), Golubics, Tóth I., Lom- .bosi — Szalóki, Varga. Edző: dr. Dunai János. Bonyhád: Mucska- ömböli, Kovács, Horváth, Nagy - Sebestyén, Papp (Izsák), Joó (Wirth) - Löngi, Ffeiffer, Bulla. Edző: Fertőszegi Béla. Végig jó iramú mérkőzésen igazságos döntetlen született. Góllövő: Szalóki, Otártics, illetve Pfeiffer és Löngi. Kisdorog—BTC 2-1 (1-1). Bőrgyár-pálya, 300 néző. V.: Las- kai. Kisdorog: Kiss I. — Éppel, Páli, Klein, Nagy — Odor, Horváth, Fábián — Dobos, Hos- tyánszky, MeksZ (Nier). Edző: Losonczi István. Bőrgyár: Fiedler — Tóth, Bíró, Aradi, Lutz - Bodor, Jockl, Várhelyi — Bagoly, Ábrahám, Lajos. Edző: Oskó László. Az első félidő jó iramú, izgalmas játékot hozott, a második félidőben a küzdelem fokozódott, de a gyenge BTC csatársor, helyzeteit nem tudta kihasználni. Góllövők: Odor, Klein, ill. Ábrahám. Nagyatád-Bóly 4-3 (1-1). Boly, 600 néző. V.: Máy. Nagyatád: Szabó - Simon, Simo- necz, Hoffmann (Deganics), Utasi — Czár, Kiss (Kovács), Borsfái — Pintér, Fendrik, Mohácsi. Edző: Fuisz János. Boly: Verner — Király, Hancz, Vukmann, Papsity — Fitt, Nagy (Staub), Schultz — Ratting, Brezniczky, Vigh (Panta), Edző: Bán László. Változatos, küzdelmes mérkőzésen az utolsó percben lőtt góllal győzött a vendégcsapat. G.: Czár (2), Pintér, Mohácsi, ill. Vigh, Fitt, Ratting. Siklós—Enying 2-0 (1-0). Siklós, 800 néző. V.: Fazekas. Siklós: Hausznek - Batik, Kovács, Ferenczi, Mim - Petrétei, Zrínyi (Farkas), Vincze - Alt (György), Pazaurek, Szabó Z. Edző: Csordás István. Enying: Kötél - Tilhoff, László, Kiss, Rédl — Bereczki, Csernyák (Bujtás), Gergics - Verboczki (Lepsényi), Bende, Jobbágy. Edző: Nagy Béla. A hazai csapat végig irányította a mérkőzést, sok gólhelyzetet teremtett, de ezek sorba kimaradtak. Góllövő: Kovács (11-esből), Vincze. Paksi SE-Mázaszászvár 3-1 (2-0) . Paks, 600 néző. Vezette: Szentgyörgyi. Paks: Németh - Dinnyés, Blatt, Garamvölgyi, Pesti - Bencsik, Lanbert (Vörös), Szabó - Kovács, Porga, Somodi (Weisz). Edző: Bagó Béla. Mázaszászvár: Pál — Orsós (Kővári), Ma.glódi, Komáromi, Katona - Czár, Kólya, Hódosi — Agócsi, Guth, Beke. Edző: Róth Antal. A minden csapatrészében jobb paksiak megérdemelten tartották otthon a két pontot. Góllövő: Kovács, Somodi, Bencsik, illetve Maq- lódi. A TERÜLETI BAJNOKSÁG ALLASA: 1. K. Rákóczi 10 8 — 2 24- 8 16 2. Kisdorog 10 6 2 2 20-10 14 3. Siklós 10 6 2 2 14- 8 14 4. Komló 10 6 — 4 18-12 12 5. Boly 10 5 2 3 19-16 12 6. Sellye 10 4 4 2 12- 9 12 7. Nagyatád 10 4 3 3 14-13 11 8. Dombóvár 10 3 4 3 10- 7 10 9. MVTE 10 4 2 4 8- 9 10 10. Táncsics SE 10 3 3 4 21-20 9 11. Bonyhád 10 2 4 4 16-18 8 12. PVSK 10 3 2 5 15-22 8 13. Mázaszászvár 10 2 3 5 9-20 7 14. Enying 10 1 4 5 16-22 6 15. Paks 10 2 2 6 11-24 6 16. Pécsi BTC 10 1 3 6 9-18 5 hétfői Dunántúli napló „ _ Az MSZMP Baranya megyei Bizottságának lapja Főszerkesztő: Mitzki Ervin Főszerkesztő-helyettesek: Báling József és Lombosi Jenő Kiadja a Baranya megyei Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: Braun Károly Szerkesztőség és kiadóhivatal: Pécs, Pf.: 134.-Hunyadi út 11. 7601 Telefon: 15-000, 19 óra után: 15-726 Szerkesztőség telex: 12-421 Kiadó telex: 12-320 Készült ofszet rotációs eljárással Saphir 96-os gépen Pécsi Szikra Nyomda Pécs, Engel János u. 8. 7630 Tel.: 13-177, 13-696. Telex: 12-211 Felelős vezető: Szendrői György Terjeszti a Magyar Posta Indexszám: 25 054 ISSN 0133-2007