Dunántúli Napló, 1982. október (39. évfolyam, 269-299. szám)

1982-10-17 / 285. szám

8 ■ Mi jp|l pii ' y Dicséretes helytállás a győri „pokolban" Rába ETO - PMSC f az nb i. Állasa (Kiküldött munkatársunk tele­fonjelentése) Győr, 18 000 néző. Vezette: Jaczina. Rába ETO: Kovács - Mile, Hlagyvik (Varga a szü-' netben), Magyar — Hannich, Póczik, Byrcsa - Szabó (Szíj- jártó a 62. percben), Szentes, Szepesi, Hajszán. Edző: Vere­bes József. PMSC: Katzirz - Torna — Kincses, Brezcniczky, Lőrincz, Schulteisz — Hrotkó, Mészáros, Gallai — Nagy, Do­hány. Edző: Szarvas László. Az első formás akciót a pé­csiek vezették. Az 5. percben Mészáros futott el a jobb szé­len, Dobány feje felett elszállt a beadása, Gallainak viszont nem jött jól a lábára. így csak szöglet lett a dologból. Egy perc múlva Nagy mutatós csel­sorozat után az 5-ösről óriási helyzetben mellé gurított. Az első 10 percben meglepetésre a PMSC játszott mezőfölény­ben: megerősített védelme jól rombolt, elöl pedig külö­nösen Nagy vétette magát ész­re. A 12, percben mégis Szen­tes szerezhetett volna gólt, de közelről leadott lövését Katzirz remekül hárította. Rögtön utá­na a túlsó kapunál Dobányt érte váratlanul, hogy egyedül vezethette rá a labdát Ko­vácsra, hibázott is a csatár. A 16. percben született meg az ETO első gólja. Szabó a fél­pályáról kiugratta Burcsát, aki kilépett az állva maradt PMSC-védők között, és 14 mé­terről a hálóba továbbított. (1-0.) A 19. percben Tornát Szabó átjátszotta, a védő visz- szorántotta a jobb szélsőt, sárgalapot kapott érte. Egy perc múlva Hannich közeli lö­vését, majd Póczik távoli bombáját mentette ragyogóan Katzirz. Lüktető, eseménydús volt a játék — sok kihagyott NB I. ifjúsági bajnokság PMSC—Rába ETO 2-1 (0-0). Győr, 1000 néző. Vezette: Sze­mes. PMSC: Lukács — Feren- czi, Hahn, Szabó Gy., Bérczy — Udvardi (Gájár), Csoboth, Bendes — Bajás, Bojás, Papp (Pilingeri, Ulrich), Lovász. Ed­ző: Garami József. Góllövő: Hahn, Lovász, ill. Galambos. A PMSC legjobbjai: Csoboth, Bendes, Lovász voltak. Ifjúmunkások és szakmunkások sportnapja Több mint ezer résztvevője volt szombaton a megyei *szak- munkástanuló és ifjúmunkás sportnapoknak. Pécsett a KISZ Baranya megyei Bizottsága mint rendező, hamisítatlan szabadidő sportversenyeket kínált. A fiata­lok kipróbálhatták ügyességü­ket, súlylökésben és diszkoszve­tésben, rugalmasságukat távol­ugrásban, gyorsaságukat a 400 és 800 méteren, a kéz- és láb­zsonglőrök pedig a kézilabdá­ban és labdarúgásban bizonyít­hatták képességüket. Ezenkívül még sokféle sportvetélkedőre is sor került. Kiemelkedő volt a Mecseki Szénbányák fiataljai­nak sportsikere. A kispályás labdarúgásban a nők, míg a fiúk a kézilabdában diadalmas­kodtak. A dohánygyáriak a kis­pályás labdarúgásban kerültek az első helyre. Kovács Miklós Világbajnok a Szovjetunió Hqtodik alkalommal szerezte meg az aranyérmet a Szovjet­unióválogatottja a férfi röplab­da világbajnokságon. Az Argen­tínában megrendezett 10. vb- döntőjében, Szovjetunió 3-0-ra győzött Brazília ellen. A har­madik helyen Argentína végzett a rendező argentinok 3-0-ra verték Japánt. helyzettel mindkét kapunál. A piros-feketék kimondottan ügyes ellentámadásokat vezet­tek, nem játszottak alárendelt szerepet. A 30. percben egy villámgyors hazai akció újabb gólt hozott. Magyar indította Szepesit, lefejelt labdája Brez- niczky testéről a gólvonal felé pattogott, mígnem Hannich néhány lépésről a hálóba ko­torta. (2-0.) A 36. percben Schulteisz méltatlankodott a bírónál, aki sárga kártyát mu­tatott fel a reklamáló pécsi fiúnak. A 43. percben megtört a jég: Nagy keverte meg a bal szélen a győri hátvédeket, visszagurítását Dobány 12 mé­terről vágta a jobb sarokba. (2-1.) Szünet után kitámadott a PMSC, olykor beszorult a Rá­ba ETO; Fütyültek is emiatt a nézők, amire Győrött /nostaná- ban nem volt példa. Mivel mindkét csapat lestaktikát al­kalmazott, temérdek volt a les- reállítás. A 66. percben Haj­szán, sípszó utáni labdaelrú- gásért gyűjtött be egy sárga­lapot. A 74. percben eldőlt a mérkőzés. Póczik átesett Hrotkó lábán a 16-oson belül, az alap­vonal közelében, a játékveze­tő közkívánatra 11-esnek látta az esetet. (Igen csak lehetne róla vitatkozni!) A büntetőt Hannich értékesítette (3-1). Alaposan mijesztett a győ­riekre az első 10 percben a PMSC, amikor mezőnyfölényre tett szert, és több helyzetet is kidolgozott. Ahogy általában lenni szokott, ezek az elpus­kázott lehetőségek felpaprikáz­ták az ellenfelet, jelen esetben a Rába ETO-t, amely viszont a második adandó alkalommal kihasználta a vendégvédők megingását, és gólt lőtt. Ez egy kicsit megzavarta a meg­erősített pécsi védelmet, jött >s a második győri gól, amire vá­laszként végre mieink is be­találtak a győri kapuba. Már régóta érett ez a gól, mert ügyes ellenakciókat vezettek Dobányék. A második játék­részben minden követ meg­mozgatott az egyenlítésért a PMSC, de egy túlszigorúnak mondható 11-es megpecsétel­te sorsát. A többi már csak formaság volt, ezen a kitűnő mérkőzésen... A pécsi csapatban Katzirz fő­leg az első félidőben halmo­zott bravúrt bravúrra, a gó­lokról nem tehet, a szünet után is elsőrangúan látta el felada­tát. Hátvéd társai is megtet­ték a magukét, közülük Kin­cses higgadtsága tetszett. Mé­száros rengeteget futott, min­dig meg lehetett találni labdá­val, ő volt a középpályasor leg­jobbja. Elöl Nagy nagyszerű­en cikázott a győri védők kö­zött, kár, hogy az elején el­hibázta azt a 100 százalékos helyzetet Dobányt góljáért le­het dicsérni. A várakozáson fe­lüli helytállásáért (végig egyen­rangú partner tudott lenni) az egész együttes megérdemli, az elismerő jelzőket. Verebes József: - A PMSC az első csapat, amely az ETO- pályán valamilyen elképzeléssel futballozott. Katzirz remekelt... Szarvas László: - Pontot nem vittünk haza a győri stadion­ból, de a mérkőzés erkölcsi győztesei egyértelműen mi va­gyunk. Horváth László További eredmények Haladás-O. Dózsa 3-0 (1-0), Szombathely, 8000 néző. V.: Maczkó. Góllövő: Fitos (2), Kulcsár. Vasas-Békéscsaba 3-0 (0-0), Fáy u., 3000 néző. V.: Huták. Góllövő: Váradi, Rixer, Izsó. Csepel—Nyíregyháza 3-1 (1-1), Csepel, 4000 néző. V.: Hartmann. Góllövő: Lazsányi, Kincses, Szécsi (öngól), illetve Kiss. Bp. Honvéd—ZTE 1-1 (1-0) Zalaegerszeg, 2500 néző, v.: Nagy B. Gól lövői Esterházy, ill. Varga I. 1. Rába ETO 8 7 — 1 25- 4 14 2. Ferencváros 8 6 1 1 23- 9 13 3. Csepel 8 5 2 1 15-11 12 4. Vasas 8 4 1 3 19-14 9 5. Honvéd 8 4 1 3 13-11 9 6. Ú. Dózsa 8 2 3 3 12-14 7 7. Békéscsaba 8 2 3 3 12-15 7 8. Pécs 8 3 1 4 11-14 7 9. Debrecen 8 2 3 3 8-11 7 10. Videoton 7 3 — 4 12-13 6 11. Tatabánya 7 2 2 3 9-11 6 12. Diósgyőr 7 2 2 3 10-13 6 13. Haladás 8 2 2 4 8-14 6 14. ZTE 8 2 1 5 8-13 5 15. Nyíregyháza 8 2 1 5 6-13 5 16. MTK-VM 7 2 1 4 5-16 5 Területi bajnokság Füredi elüti a labdát Lingl és Grünwald elöl. Soós Mihály felvétele MVTE-Táncsics SE 2-1 (0-0) Mohács, 400 néző. Vezette: Albert. MVTE: Hornyák — Brecs- ka, Obert, Szeitz, Berki — Grün­wald, Dárdai, Lőrincz — Schwarzkopf,, Lingl, Bohner (Markovics). Edző: Mathesz Im­re. Táncsics: Füredi - Petró, Katona, Kovács, Lajtai - Var­ga, dr. Zsolt ^Szigeti), Tóth (György) — Megyeri, Martina, Pintér. Edző: Zsoldos László. Az első 20 perc kiegyensú­lyozott játéka után az MVTE szerezhetett volna vezetést, de Bohner nagy helyzetben a 11- es pontról mellé lőtt. Valami­vel több helyzete volt a hazai csapatnak, a lövések azonban pontatlanok voltak. Szünet után mohácsi táma­dásokkal folytatódott a játék, gólhelyzet mégis a Táncsics Megyebajnokság Steinmetz SE-P. Kinizsi 3-2 (2-1). Kovácstelep, 50 néző. Vezette: Horváth. A gyorsan kapott három gólt nem tudta kiegyenlíteni a hazai csapat. Góllövők: Hámori, Dudás (2), illetve Gáli, Hanga. P. Kesztyűgyár—Drávafok 0-0. Pécsbányatelep, 100 néző. Ve­zette: Keresztes. A mezőnyben higgadtan játszó vendégek megérdemelten szereztek pon­tot. Pécsi Postás—U. PEAC 3-2 (1-1). Postás-pálya, 200 néző. Vezette: Wenczler. Megyei I. osztályú mérkőzésen ritkán lát­ható nagyiramú, magas szín­vonalú találkozó. Góllövők: Pa­jor (2), Noveczki, ill. Papp, Ko­vács. Kosárlabda PVSK-BSE 87-77 (43-42). NB I. férfi­mérkőzés, városi sportcsarnok, 300 né­ző. Vezette: Bacsfay, Péter Gy. PVSK: Vojtek (11), Darázs (6), Va- rasdi (9), Rab (21), Tóth (16). Csere: Ottó (4), Kovács (15), Richter (5). Edző: Horváth Imre. A második fél­idő közepéig szoros volt a mérkőzés, azután elhúzott a PVSK. A BSE leg­jobbjai: Czina (16) és Somogyi (14) voltak. NB II. nők: U. PEAC-Fűzfő 86-38 (38-22). NB II. férfiak: U. PEAC-Fűz­fő 87-71 (45-36). előtt adódott, de Hornyák bravúrral mentett Martina elől. Az 54. percben Kovács kapott sárga lapot durva játékért. A 60. percben Grünwald a bal­oldali kapufát találta el'. Szo­rongatott az MVJE és a 65. percben sikerült a vezetést megszerezni. Lingl a jobb ol­dalról kapu elé lőtt, és Schwarczkopf közelről a hálóba továbbított (1-0). A 72. percben növelte előnyét a hazai csa­pat. Grünwald előrevágott lab­dájára Szeitz rajtolt, lefutotta a védőket, majd észrevette, hogy az a kapus az 5-ösön áll és 18 méterről Füredi feje fölött a léc alá ívelt (2-0). Két perccel a befejezés előtt Var­ga szépített (2-1). Kiegyensúlyozott első félidő után egyre nagyobb fölénybe került a Mohács-Véménd. A gólra azonban sokáig kellett várni, Inert a hazaiak a leg­jobb lehetőségeket is elpuskáz, tők. Végeredményben az MVTE megérdemelten tartotta otthon a két bajnoki pontot. L. L. KÉZILABDA PMSC—HÓDIKOT 36-26 (17-10), NB I. B. férfi kézilabda-mér­kőzés, Pécs. Legjobb dobók: Füzesi (8), Hunyadi (7), Kedves (5), Kovács (4), illetve Ardai (11), Budai (6). Az utolsó hazai bajnoki mérkőzésen a helyenként szép játékkal biztosan nyertek a piros­feketék. Felvételünkön egy góllal végződő hazai támadás. Arató László felvétele Gyaloglóverseny Komlón A serdülőknél szigetvári és hazai sikerek Több száz érdeklődő kísérte figyelemmel Komló főterén a Bányász gyaloglóversenyét, amelyen 12 egyesület, 55 férfi és női versenyzője állt rajthoz, három korosztályban. Az először célba érő serdü­lőknél baranyai sikerek szü­lettek. 5 km-en két szigetvá­ri, 10 km-en két komlói fiú haladt át először a célon. A nők 5 km-es távján a fővárosi felnőtt versenyzők méltó part­nere volt a komlói Alföldi Andrea. A legnagyobb harcot a felnőtt férfiak 20 km-es táv­ján láthatták a nézők. A táv feléig az 50 km-es magyar bajnok Dómján, és a bronz­érmes Andrásfai haladt az élen. Innen Dómján elhúzott, de Andrásfai és a kétszeres szovjet bajnok Anatolij Szolo- min a nyomába eredt, és 15 km-nél már együtt voltak. Az utolsó 1 km-es körben Dómján erősíteni tudott és ő lett a győztes. A komlói utánpótlás csúcstartó Czukor ötödik lett, lábaiban az elmúlt heti 50 km- es versennyel ez is szép tel­jesítmény. Eredmények. Serdülő fiú 5 km.: 1. Szabó (Szigetvár), 27,36 mp., 2. Tóth (Szigetvár), 27,36. Serdülő fiú 10 km: 1. Alföldi (Komló), 47,48, 2. Szép (Komló), 49,43 mp. Ifjúsági fiú 20 km: 1. Germán (Békés­csabai Előre), 1:51,23. Nők 5 km: 1. Sajben (Postás), 28,31, 2. Alföldi (Komló), 29,53. Fel­nőtt férfi 20 km: 1. Dómján (Haladás), 1:30,18, 2. András­fai (Postás), 1:30,29, 3. Szolo- min (Szovjetunió), 1:30,28. a g. LABDARÚGÁS: Területi mérkőzé­sek: Siklós—Enying, Siklós, 13.30, Dombóvár—Komló, Dombóvár, 13.30, Kaposvári Rákóczi—PVSK, Kaposvár, 13.30, Paks—Mázaszász- ‘ vár, Paks, 13.30. Sellye—Bonyhád, Sellye, 13.30, BTC—Kisdorog, Bőr­gyár-pálya, 13.30, Boly—Nagyatád, Boly, 13.30. Megyei mérkőzések: Sásd—Űjpetre, Sásd, 13.30, Bere- mend—Somberek, Beremend, 13.30, Vasasi Bányász—Szigetvár, Pécs- újhegy, 13.30. Vajszló—Villány, Vajszló, 13.30. Szentlőrinc—Szente- gát, Szentlőrinc, 13.30. Geresdlak— Zsoínay, Geresdlak, 13.30. Orszá­gos ifjúsági bajnokság: PVSK— MVTE, PVSK-pálya, 11.00. Máza- szászvár—K. Rákóczi, Mázaszász- vár. 11.00. KERÉKPÁR. Országos terepbaj­nokság második fordulója, pécsi versenyzők részvételével, Fót, 11.00. KOSÁRLABDA. NB I. mérkőzé­sek: PVSK—Bp. Honvéd, férficsa­patok, városi sportcsarnok, 11.00. PVSK—Bp. Spartacus, női csapa­tok, városi sportcsarnok, 12.30. NB II. mérkőzés: Pét—Pécsi Postgs, férficsapatok, Pétfürdő, 11.00. RÖPLABDA. NB II. mérkőzések: Steinmetz SE—Kandó Kálmán Mű­szaki Főiskola, férficsapatok, Kert­város, Eszék u., 11.00. B. Volán— Pécsi Vörös Meteor, férficsapatok, Békéscsaba. 12.00. Békéscsabai El^re—Pécsi Vörös Meteor, női csa­patok, Békéscsaba, 9.00. Szegedi Építők—U. PEAC, női csapatok. Szeged, 10.00. KÉZILABDA. NB II. mérkőzések: Kesztyűgyár—Latex Pamut, női csa­patok, Kesztyűgyár-pálya, 10.00. Mezőgép—Tata, női csapatok, Me- csekaljai Általános Iskola, 10.00. U. PEAC—Sopron, férficsapatok. Tanárképző Kar, 11.00, BTC—Ba­laton Bútor, női csapatok, Bőrgyár­pálya, 10.00. Tapolca—Boly, férfi­csapatok, Tapolca, 11.00. TÁJFUTÁS. Országos váltóbajnok­ság, pécsi csapatok részvételével. Zalalövő, 9.00. KiPKOP A SALLAI U. 48. SZ. ALATTI KIP-KOP 7-ES CIPÖUZLETUNKBEN csak egy napig OKTÓBER 18-AN nél cslzmavásár 40 százalékos engedménnyel Dunántúli napló Az MSZMP Baranya megyei Bizottságának lapja Főszerkesztő: Mitzki Ervin Főszerkesztő-helyettesek Báling József és Lombos! Jenő Kiadja a Baranya megyei Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: Braun Károly Szerkesztőség és kiadóhivatal: Pécs, Pf- 134. Hunyadi út 11. 7601 Telefon: 15-000, 19 óra után: 15-726 Szerkesztőség telex: 12-421 Kiadó telex: 12-320 Készült ofszet rotációs eljárással Saphir 96-os gépen Pécsi Szikra Nyomda Pécs, Engel János u. 8. 7630 Tel.: Jl3-177, 13-696. Telex: 12-211 Felelős vezető: Szendrői György Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető hfrlapkézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj egy hóra 34,— Ft negyedévre 102,— Ft fél évre 204,— Ft egy évre 400,— Ft Indexszám: 25 054 ISSN 0133-2007

Next

/
Oldalképek
Tartalom