Dunántúli Napló, 1982. október (39. évfolyam, 269-299. szám)

1982-10-14 / 282. szám

1982. október 14., csütörtök DtmantQll nqplö 5 Érdekeltség- és eszközhiány Űszi szállítási csúcs Pecs, Oktober 16—ÍZ. Mecseki szüreti napok, * 8 Szüreti bál a Vásárcsarnokban Bemutató és vásár az Ifjúsági Ház előtt Változatos programok Üszögpusztán Pártfóruiii előtt a DÉLKŐ tevékenysége A Magyar Szocialista Mun­káspárt Komló városi végrehaj­tó bizottsága tegnap ülést tar­tott, melyen megtárgyalta a Dél-dunántúli Kőbánya Vállalat beszámolóját. Először a vállalat írásos be­számolója keltette kérdésekre vá­laszolt dr. Fekete Sándor igaz­gató. A kérdések főképpen arra irányultak, hogy az 1977 ja­nuárjától egész Dunántúl terü­letén gazdálkodó vállalat mi­képpen tesz eleget feladatai­nak az átszervezések és meg­változott gazdálkodási feltételek közepette. Ez utóbbira jellemző adat, hogy az átszervezés utáni évek 6 százalékos eredménynö­vekedése után 1980-ban a vál­lalati eredmény alig húsz szá­zaléka volt az előző évinek. A megváltozott gazdálkodási feltételek is indokolté tették a DÉLKÖ irányítási szervezetének korszerűsítését, amely tavaly megtörtént. De nemcsak átszer­vezésekkel, hanem rugalmasabb piacpolitikával, műszaki fejlesz­tésekkel és a termékszerkezet átalakításával is keresik a vá­laszokat a korszerű gazdálkodás kihívásaira. A DÉLKŐ nemesanyag ter­méke jelenleg hatvan százalék, ezt a közeljövőben öt százalék­kal emelik. S noha visszaesett a kőzetféleségék egy része iránt a kereslet, nem tudják kielégí­teni az igényeket a komlói an­dezitzúzalékkal, s a konverteres acélgyártás, az üveg- és por­celánipar is nagy fogyasztója a DÉLKŐ termékeinek. A vitát összefoglalva Gallusz József, a városi pártbizottság első titkára elfogadásra aján­lotta a beszámolót és a vitá­ban elhangzottakat. A végre­hajtó bizottság elfogadta a DÉLKŐ beszámolóját. Édes anyanyelvűnk Az idén tizedik' alkalommal rendezik meg a sátoraljaújhelyi Városi Tanács és más intézmé­nyek közös szervezésében az Édes anyanyelvűnk országos ver­senyt. Az ország valamennyi megyéjéből, megyei városából, valamint Budapestről összesen hatvankét gimnáziumi és szak­középiskolai, és ötvenöt szak­munkásképző intézetben tanuló diák vesz részt a kétnapos ve­télkedőn Sátoraljaújhelyen. Ok­tóber 22-én kerül sor az írásbeli feladatok megoldására, október 23-án pedig nyilvános szóbeli vetélkedőn vesznek részt a ver­senyzők. Eredményhirdetésre — a kialakult hagyományokhoz hí­ven — október 24-én Kazinczy Ferenc egykori pátriájában, Széphalom községben kerül sor, ahol a verseny legkiválóbb ti­zenöt résztvevőjét jutalmazzák a rendező város plakettjével. Évente visszatérő gond az őszi csúcsforgalom miatt, hogy kevés a vasúti vagon, nincs elég tehergépkocsi. Találóan fogalmazta meg mindezt az ÉPFU képviselője tegnap, a megyei Szállítási Bizottság ülé­sén, aki a következőkkel kezd­te beszámolóját: — Harmincnégy éve dolgo­zom a közlekedési ágazatban és még 1982-ben sem értükéi, hogy ősszel gondoktól mente­sen oldjuk a szállítási felada­tokat. A ciklikusan jelentkező igényeket enyhítené, ha fel­sőbb szinten szabályoznák a különböző rendelkezéseket, vál­toztatnának a pénzügyi és egyéb feltételeken. A fentiekből is érzékelhető, hogy a társadalmi testület ülé­sén milyen téma szerepelt, amelyen Wilhelm Ferenc, a Ba­ranya megyei Tanács építési és közlekedési osztályának veze­tője elnökölt. A bizottság első­ként a nagyfuvaroztatók veze­tőinelit tájékoztatóját hallgatta meg az őszi szállítási felada­tokról, az ezzel összefüggő kér­désekről. A Kaposvári Cukorgyár kép­viselője többek között beszá­molt arról, hogy ebben az esz­tendőben rekordtermés várható cukorrépából és ez eleve na­gyobb feladatokat ró a gyár­ra, valamint a fuvaroztató vál­lalatokra, mint korábban. Eb­ben az időszakban mintegy háromnegyed millió tonna áru mozgatását kell megoldani, amelyből több mint négyszáz- ezer tonna a cukorrépa. Ezt a hatalmas mennyiséget vas­úton, valamint tehergépkocsi­kon szállítják a feldolgozó üzembe, aminek döntő hánya­dát Baranya mezőgazdasági üzemei adják. — A tájékozta­tó szerint háromszázezer ton­na — és ennek negyven szá­zalékát szállították el eddig az irányvonatok, illetve a Volán pótkocsis szerelvényei. A vas­úti szállítás mindeddig zavar­talan volt, ám a Volán 12- es Vállalata nem győzi a fu­varokat. Legalább ezer vagon cukorrépa vár elszállításra. A gondokat még az sem enyhí­tette, hogy bérkocsik, továbbá a Kaposvári Cukorgyár teher­autóit is átállították a répa­fuvarozásra. Busch Károly, a MÁV Pécsi Igazgatóságának helyettes ve­zetője azzal kezdte tájékozta­tóját, hogy a vagónhiány na­pi gondjuk. A teherkocsiigé­nyeket nem képesek kielégíte­ni, azokból legalább három­százzal többre lenne szükség naponta. Ezért is szorgalmazza a MÁV hosszú ideje az elő­szállításokat, és kéri - sokszor hasztalanul a fuvaroztatókat —, hogy mielőbb rakják ki a ré­szükre érkezett szállítmányo­kat. A MÁV egyébként a hét­végi szállítási hullámvölgyet az­által is enyhíteni kívánja, hogy az exportárukat ekkor rakják a vagonokba, a javítandó ko­csikat ekkor viszik a műhelyek­be, annak érdekében, hogy a hét közepén jelentkező „roha­mot" tompítsák. Ennek ellené­re a megrendeléseket sorol­niuk kell. Albert Ferenc, a Volán ^2. Vállalatának igazgatóhelyette­se többek között megemlítet­te, hogy a vállalattal szemben támasztott szállítási igények legalább harminc százalékkal haladják meg a kapacitásukat. A mezőgazdasági termények továbbítását megközelítőleg 40 pótkocsis szerelvény bonyolít­ja nyújtott, illetve két műszak­ban, de mindez kevésnek bi­zonyul. Az ÉPFU minden olyan fu­varigényt, ami hozzájuk érke­zik, kielégít, de Lőrincz László azt is fölvetette, hogy gépko­csijaikat jobban is kihasznál­hatnák a hétvégeken, ám szombaton és vasárnap „meg­áll az élet". Hamisítatlan fesztiválhangu-. lat uralkodott már az első este a pécsi nemzetközi felnőtt-báb­fesztiválon. Rendezők, bábter­vezők, színészek üdvözölték egymást a nézőtéri széksorok­ban - hazaiak és külföldiek, sokan közülük csak az ilyen je­lentős nemzetközi bemutatók al­kalmával találkoznak egymás­sal: hogy csak a világ három, egymástól távoli pontjait említ­sük: New York, Okayama, Bu­dapest művészei adtak egymás­Október 16-17-én első íz­ben rendezik meg Pécsett a mecseki szüreti napok ese­ménysorozatát, amelynek célja a szüreti hagyományok felele­venítése. A hagyományteremtő rendezvénysorozatot a KISZ Pécs városi Bizottsága szeivezi az üzemi fiatalok, a városkör­nyéki községek és termelőszö­vetkezetek fiataljai, valamint a nak itt találkozót, s alkalmat a tapasztalatcserére. Az esti stú­dióbemutatók után késő éjsza­kába nyúlnak a szakmai, baráti beszélggtések. A fesztiválhangulat eqyik jele volt az a hosszú taps, amellyel a Bóbita Bábszínház zsúfolt né­zőtere a vendéglátó Bóbita Ko­dály—Bartók-estiét köszöntötte — s ez a taps egyáltalában nem udvariaskodó, hanem őszintén elismerő volt. A másik ilyen „jelzés” a program változása volt. A szovjetunióbeli Ufóból érkezett együttes olyan hatal­mas technikai apparátust kívánt meg, hogy nem fért be az ere­detileg tervezett színhelyre, az Ifjúsági Házba. így kora délután a Nemzeti Színházban mutat­tak be szovjet vendégeink egy klasszikus baskir író műve alap­ján készült Galima című báb­játékot — nagy szakmai siker­rel, A nap másik érdekes prog­ramja a japán Takenoko Báb­színház Saybata című előadása volt. A saybata egy régi japán bábjáték, az Ikehara házaspár azonban a hagyományos és a modern elemek vegyítésével fe­jezi ki mondandóját. Még egy változás volt teg­nap. Az Eszékről érkezett Og- njen Prica Gyermekszínház nem az előre jelzett műsorát mutat­ta be, hanem a Cipész és az ör­dög című játékot, amely Se- noanak, a' nagy horvátországi írónak az elbeszéléséből készült. A kecskeméti Ciróka Bábegyüt­tes Saint-Exupéry regényének, A kishercegnek báb-változatá­val lépett fel, a sárospataki Puck Bábcsoport pedig közép­kori balladákat állított színpad­ra Orff: Carmina Burana című művére. középiskolás diákok közremű­ködésével. A rendezvény bevételét ifjú­sági létesítmények költségeire, különös tekintettel az épülő új pécsi úttörőház építésére ajánlják fel. Szombaton a déli órákban Pécs történelmi belvárosában népviseletbe öltözött „tobor- zók" és a kisbíró kidobolják a szüreti napok műsorát. Este 9 óráig több helyszínen kerül sor a középiskolás diákok és a szakmunkástanulók diák­avató ünnepségére. Az elsős diákok fogadalomtétele után színes, vidám programok (sza­kácsverseny, pincér-futóverseny, szögbelövő verseny, egérfutta­tás, lepényevés, karate- és bir­kózóbemutató, néptánc) köve­tik egymást a Barbakán vár- bástyában, illetve a Sétatéren. A sok meglepetést tartogató, diákhumorral tarkított esemény­sor 16 órakor a Szabadtéri táncszínen és a Gépipari Szak- középiskolában folytatódik. Szombaton este 9 órakor kezdődik a szüreti mulatság a Vásárcsarnokban. A szüreti mulatság változa­tos és színes műsorában meg­elevenednek a régi népi szü­reti hagyományok, a több nem­zetiségű megye táncai, dalai. (Népdal és magyarnóta, pol­ka és kólótánc, szőlőlopás, fa­kanáltánc, malacárverés stb.) A műsorban többek között fellép­nek a Pécsi -Nemzeti Színház fiatal művészei, Nagy Bandó András humorista, a Vasas Iz­zó Táncegyüttes és a Szebényi Néptáncegyüttes. A talpalá- valót .egész' ejszaka a Mikádó együttes szolgáltatja. A város több Ipontján árusított tom­bola sorsolása sok meglepe­tést tartogat. Az értékes nye­reményeket a rendezők a Kon- zum Áruház kirakatában tették közszemlére. Ételről és italról a Nádor Szálló étterme és a Megyei Vendéglátó Vállalat kitelepült büféi gondoskodnak, szüreti specialitásokkal. A mulatság belépőjegyeit a KISZ-szervezeteknél árusítják 50 forintos áron. Vasárnap reggel nyolc órá­tól délután három óráig a vá­sárcsarnok és környékén, az Ifjúsági Ház előtti parkolóban szüreti vásárra és bemutatóra kerül sor. Szőlészeti és borá­szati felszerelésekből', szőlőből és gyümölcsökből, kiskereske­dők széles áruválasztékából vá­sárolhatnak az érdeklődők. A Mecseki Kultúrpark kitelepül játékaival. A kora délutáni órákban ha­lad végig a belvároson a szü­reti felvonulás színes forgata­ga, amely délután két óra­kor a Szalai András úton és a Vásárcsarnok előtt mutatja be kulturális és szórakoztató prog­ramját. A szüreti menetben részt vesznek a városkörnyék közsé­geinek néptánccsoportjai, fo­gatok és hinták. Délután három órától a Pé­csi Állami Gazdaság üszög­pusztai lovastelepén folytató­dik a szüreti napok program­ja. ahol lovasparádéval, játé­kos vetélkedőkkel, és izgalmas versenyekkel (birkózó-bemuta­tó, találkozó a PMSC labda­rúgócsapatával, kötélhúzás, íjászverseny, tehénfejő-verseny) stb. szórakoztatják a résztve­vőket. > Az állami gazdaság szaká­csai gondoskodnak az alkalom­nak megfelelő ételről és ital­ról. Az érdeklődők a Pécsi Vo­lán-pályaudvarról különjáratú autóbuszokkal utazhatnak a helyszínre. Az üszögpusztai pa­rádéra a belépő felnőtteknek 20 forint, diákoknak 5 forint. Elszabadultad Két iskola közelében lakom. Az esténkint hazafelé battyogó kis általános iskolásokat meg- szólítgatom: „Hányadikos vagy már te, nagylegény? Nem ne­héz-e az Iskolatáska?" Bizony, még mindig az. Az iskolatás­káknál azonban vannak nehe­zebb kérdések is: miért hiány­zik tanulóinkból a kulturált ma­gatartás? Miért rongálnak, tör- nek-züznak oktalanul? A 30-as buszvégállomásnál levő telefonhelyiségbe a na­pokban „belátogatott" két ál­talános iskolás fiú, s tépni, ci­hái ni kezdte a telefonkagylót. Egy 50 év körüli asszony meg­állt, kizavarta a fülkéből a köz­rend fiatal kártevőit, akik az­tán elkotródva minősíthetetlen szavakat ordibáltak az őket rendre utasító hölgy után. Mindez, mint mondottuk, a buszvégállomásnál történt, s az esetet — a rongálást és a pi­maszkodást — mintegy 20 em­ber nézte végig végtelen kö­zönnyel, nemtörődömséggel. Városunkban is hány ápolat­lan, fiatal csavargó, iskolake­rülő él, akikkel — úgy látszik — senki sem törődik. „Pedig ez nemcsak rendőrségi kérdés — mondja a miniszterünk —, e cselekmények megváltoztatásá­hoz széles körű társadalmi ösz- szefogást kell kibontakoztatni." Valóban, de sürgősen. És a nyelvük, a beszédmodo­ruk? Már annyira kezdik meg­szokni az ocsmány szavakat, a kedélyeskedésnek szánt durva kifejezéseket, hogy szinte gé­piesen ismételgetik őket. És a lányok? Azok a fiúk tetszenek nekik, akik így beszélnek ve­lük, akik róluk ilyen „díszítő” jelzőket mondanak: csaj, bőr, áru, tojó, massza, bula, dög stb. Egy nyomdafestéket már el­tűrő fiú—leány beszélgetést jegy­zett fel Kovalovszky Miklós: „Csurgli közben a krapek ki- stírölte magának a csajt. Meg- komálta, hogy jó mankói vannak-e, s hívta rázni egyet.” Az ember elszomorodik, ha arra gondol, hogy az ekként beszélő fiataloknak a nyelvi kincstára mennyire üres, seké- lyes, mennyire* unalmasan sem­mitmondó. Hát ezekért téko- zolta el . Kazinczy Ferenc csak­nem teljes vagyonát, idejét és egészséaét? Ezeknek írta meg Arany János a magyar nép­nyelv csodálatos gazdagságát feltáró Toldiját, Buda halálát? Helytelen volna azonban ál­landóan kárpálni ifjúságunk nyelvét, mai magatartását. If­júságunk jelentékeny csoport­jai a szép iránti fogékonyság­ról tesznek tanúságot, amikor festenek, rajzolnak, elmélyül­nek az irodalmi alkotásokban, nyelveket tanulnak, a külön­böző szakkörökben olyan ki­emelkedő eredményt érnek el, hogy rájuk még külföldön is felfigyelnek. A mai fiatalok életét nem ti­lalomfák veszik körijl; vannak eszményképeik a tudomány, a művészetek területén; olyan hő­seink is vannak, akik politikai meggyőződésükért börtönt, né­ha kegyetlen halált szenved­tek el. Mindannyian azt szeretnénk, hogy ifjúságunk minél művel­tebb, minél képzettebb, egész­ségesebb legyen. Testileg, szel­lemileg felszabadultan éljen, de ne elszabadulton! * Az utolsó Toliseprűben az Arany-év alkalmából rejtvényt közöltünk. Megfejtése: Hunor, Magyar két dalia = Rege a csodaszarvasról (Buda halála VI. ének) c. versben olvasha­tó. Jutalomkönyvet nyertek: Peitl Rezsőné, Somodi Ferenc, Bárd Bertalanné és Mehring Ágnes. A zsűri szemrevételezi a „Budai” ABC zöldséges árukínálatát Szokolai István felvétele ABC-k versenye A kereskedelmi kultúra és áruválaszték bővítését tűzte ki célul a Baranya megyei Élelmiszerkereske­delmi Vállalat, mikor ez év tavaszán először szervezte meg az ABC-áruházak ver­senyét. Tegnap, az őszi fel­készülés jegyében tizen­nyolc pécsi és vidéki ABC- áruházat látogatott meg a szakemberekből álló zsűri, amely két kategóriában döntötte el, melyik kollek­tíva tesz leginkább eleget a követelményeknek. A „nagy” ABC-k küzül első lett a pécsi Szigeti várni áruház, a második kategó­riában pedig a Ivov-kertvá- rosi, Melinda utcai ABC lett az első. Mindehhez csupán annyi megjegyzést kívánunk ten­ni: bízzunk abban, hogy kereskedőink nem csupán az „egynapos” megmé­rettetésre készülnek, ha­nem a mindennapokra is. S. GY. S. Gy. Hangulatos A szamuráj és a sárkánykigyó harca a japán Takenoko Báb- szinház előadásában Fotó: Cseri László Hagyományok és újdonságok a bábjátékban G. T. Dr. Tóth István

Next

/
Oldalképek
Tartalom