Dunántúli Napló, 1982. szeptember (39. évfolyam, 239-268. szám)
1982-09-04 / 242. szám
Bódog Ferenc Tóth Sándor Kalauz István Pernecker Károly Mindig szófukar a negyvenéves Bódog Ferenc, a MÉV IV- es üzemének ércbányásza, ha róla, sorsáról kérdezik. De mint csapatvezető vájár, és 400 munkás szakszervezeti főbizalmija nagyon is tud beszélni, amikor társaiért kiállni, segíteni, képviselni kell őket. Megered a nyelve, ahogy a hétfős vájvégi csapatukról érdeklődöm, — A Kilián György ötszörös aranykoszorús szocialista brigádunkban teljes az összetartás, másképp aligha hozhatnánk teljesítményben a maximumot, Az irtózatos gépzajban karjelzésekkel üzenünk, de ha egy hatalmas kő gurul alá, én, aki legelöl dolgozom, gyorsan kiáltok: Vigyázz! Meglepődöm, hogy a gépzajt túlharsogom. Somogyi Zoltán vájárnak, Balázs József csillésnek még a „karnyelven" se üzenek, elég odanézni, és tudjuk egymás gondolatát, A húsz év alatt, amióta a vájvégre járok, kezdetben három, most egy műszakban, a legboldogabbnak akkor éreztem magamat, amikor megkaptuk a vállalati Kiváló Brigád kitüntetést. A legjobban viszont akkor szo- morkodtunk, amikor Király Lászlót, csapatvezető elődömet napok alatt elvitte a halál. Ledolgoztam vele 15 évet, sose fáradt el, aztán a kórházban pillekönnyűre fogyott le. Két évtizedem a kőzetek közelében csodának, emberfelettinek számit a szakmánkban. Fantasztikus erőnlétre van szükség a 25—30 fokos melegben, csaknem egy kilométer mélyen a fold alatt. Mindennap keményen helyt kell állni. Őszintén bevallja, mire kiér a kiskertjébe, nem futja erejéből permetezésre. Ezért egy fél napot pihen a friss levegőn. Hn regenerálódott, és eljön o hét vége, kocsiba ül feleségével, aki szintén a MÉV-nél dolgozik és két lányával, hogy bejárják fél Magyarországot. Csapatvezető vájár 11 éve, ezalatt 20 vájárjelöltet tanított meg a szakma fogósaira, pedig volt idő, nem is egyszer, hogy majdnem az egész közösség kicserélődött. Nem kiabál a beosztottaival, bár nagyon katonás, ehelyett szerényen mogyaráz, ' kedves türelemmel. Sokszor kitüntették, négyszeres kiváló dolgozó, SZOT-oklevél tulajdonosa, a vájórvetélkedő- kön, amelyekre még benevez, többször végzett első helyen. A bányásznapra az Ipari Minisztérium Kiváló Bányász kitüntetését kapta meg. Kezén és arcán alig hegedt forradások, sebhelyek: kegyetlen emlékek a lezúduló kövekről, a bőrt hasító szkréperkötél- ről. Utólag derűsen legyint egyet, most meg piáne, hogy újdonsült kitüntetett. S hozzáfűzi, hogy mikor sebesültén bevitték, az asszisztensnők nem találták a nyilvántartási lapját, mert még sose volt beteg. Csuti J. Tulajdonképpen semmi különöset, semmi rendkívülit nem tett, csak dolgozott, mindig megbízhatóan és pontosan. Huszonhét éve szorgalmával példaképe lehetne bárkinek. Ezeket a szavakat a Földtani Kutató és Fúró Vállalat komlói üzemének vezetője mondta Kalauz István lakatosról, aki 1955 óta dolgozik ennél a cég. nél, és aki azóta ingázik Kaposvár—Komló között, mivelhogy családja ott lakik. — Apám Iharoson az Inkey Pál báró birtokán volt malomgépész — kezdi a mesélést Kalauz István, először mereven, zavartan, később, mikor felenged, jóízű humorral folytatja. — Miután kitanultam a kovácsmesterséget, sok helyen megfordultam. Először maszeknál, aztán Pesten a Láng Gépgyárban, azután az iharosberényi gépállomáson, dolgoztam a Budapesti Talajjavító Vállalatnál, ott voltam a szarvasi rizstelepek létrehozásánál is. Mindez a negyvenes évek második felében volt. Ide, Komlóra először 1953-ban jöttem, ugyanehhez a vállalathoz. Apóm ugyan visszahívott maszeknak, de egy év után mégiscsak visszajöttem ide.- Elképzelhetetlenül nehéz munkát végzett ez az ember hosszú évekig — mondja az üzemvezető — mindig hallatlan kitartással. Sajnos egészsége tönkrement, most hat éve már könnyebb munkahelyen, a hőkezelő műhelyben dolgozik. — Nem *is. tudják a mai fiatalok, milyen is volt igazi kovácsnak lenni. 80—100 kilós fúrófejeket kellett élezni, kalapálni, 8-10 kilós kalapácsokkal. Most már könnyű, mindent gépek végeznek. Már nincsenek is lakatosok a fiatalok között — mondja tűnődve, és vékony testét nézve, nehéz elképzelni, hogy mázsás súlyokkal dolgozott egykor.- Egyik nap éreztem, valami belenyilallt a hátamba. Nem vettem komolyan. Hanem mikor rám jött a köhögés, és azzal együtt jött a vér, akkor már mentők vittek el. Sok időbe tellett, míg helyrehoztak. Azóta vagyok ezen a könnyebb munkahelyen. Kalauz István 27 éve minden hétvégén utazik. Többször nézett már állás utón Somogybán, aztán mégis maradt, néztek házat is itt a környéken, mégsem sikerült. Komlón végigpróbált már munkásszállást, albérleteket, most az üzem für. dójében kapott egy szobát. Kétszer-kétméteres, hihetetlenül sivár szoba. Nem tudom eldönteni, igénytelensége erény-e, vagy valami más? Nála nincs munkaidő, szabad idejét is az üzemben tölti. Hova menjek? - mondja vállát felhúzva - itt mindig akad tennivaló. Nem csinált semmi rendkívülit, csak dolgozott mindig pontosan, megbízhatóan. Élete a tűz és vas mellett tellett el. Néhány hónap múlva nyugdíjba megy. Kalauz István a Kiváló Munkáért miniszteri kitüntetést kapja a bányásznap alkalmából. Sarok Zsuzsa Gyerekfejjel summásnak állt be évente hat hónapra különböző uradalmakba, az év másik felében fát vágott az erdőn. Akkor szokta meg a munkát — azt, hogy bármit is végez, azt csak becsülettel lehet, és érdemes csinálni — és akkor erősödött meg benne az elhatározás: olyan munkára van szűk- sége, amely bármikor biztos megélhetést nyújt. A felszabadulást követően apja is kapott 4 hold földet, azt vele és anyjával együtt művelték. Talán a plakátok csábították, talán a biztos kenyér, tény, hogy 1949- ben felkerekedett a Zala megyei Becsehelyről és meg sem állt Pécsig, az András-aknáig. — Csillésként helyezkedtem e| — emlékezik Tóth Sándor. Bányász mégis 53-ban lettem, ahogy letettem a vójárvizsgát. Akkor, az önálló munkákkal éreztem úgy, hogy nemcsak munkahelyem a bánya, hanem minden. Munka, biztos megélhetés, összetartó, nagyon jó kollektíva és nagyon sok lehetőség. A becsülettel végzett munka a legjobb ajánlólevél, hogy észrevegyék az embert. S ha már észreveszik — és munkájával továbbra is bizonyít — akkor már minden sínen van. Tóth Sándor is messzire jutott. Igaz. 50-ben behívták katonának. Ott is helyt állva sorállományú őrmesterként szerelt le. Hűtlen lett az András-aknához, az aknamélyítőknél helyezkedett el 1952-ben. Az ok prózai. „Itt többet fizettek" — mondja mosolyogva. Majd három évtizede kezdte a kettős — hármas? — életét. Munka mellett' folyton tanult. Sikerrel tette le a vájárvizsgát, aztán a robbantómesterit, bányaipari technikumi érettségit szerzett, elvégezte az M—L esti egyetemet, egy év speciális tanfolyamot. Önbecsülése arra sarkallta, hogy bizonyítványaiban jónál csak jobb érdemjegyek sezrepeltek. Szakmailag is folyton magasabbra lépett. Az érettségi után volt aknász, robbantóanyag-raktár vezető, majd Zobákon 74—78. között körletvezető. Aztán élete legemlékezetesebb hete: küldöttként vett részt a párt XI. kongresszusán. Ahol készült, de nem jutott szóhoz. Mit szeretett volna elmondani? Hogy a bányászatot nem szabad eltemetni, hogy a bányászt meg kell fizetni, hogy o bányász mindig helytáll .. . Most sem érzi másként. Dolgozott, tanult, nevelte a fiát — aki műszerész a komlói postán — és mind több társadalmi munkát végzett. Másfél évtizeden át volt munkásőr, majd (elét szakaszparancsnokként töltötte. Két cikluson át volt a megyei pártbizottság tagja — jelenleg a megyei pártfegyelmi bizottság tagjaként tevékenykedik. — Belefáradtam. Meg aztán a fiataloké a jövő — összegez. Nincs autója. A' komlói lakásából fél órás sétával ér ki Gadónyba, a gyümölcsösébe. Van vagy ezer könyve. Mindig olvas. Elégedett ember. Bányászként kiváló volt. Most Kiváló Bányász lett. M, L. Nincs olyan kényes munka, amit rá ne lehetne bízni, a leg-' jobb szakemberek egyike ... Nagy Sándor aknász így mutatta be Pernecker Károlyt, aki ez év márciusáig István-akna csapatvezető vájára, jelenleg, egészsége megromlása miatt, könnyebb munkakörben dolgozik, ámbár — legnagyobb örömére — ma is lenn a föld alatt, mint anyagmozgató. Most, soksok elismerés: a Vállalat Kiváló Dolgozója, a Kiváló Bányász és a Munkaérdemrend ezüst fokozata kitüntetések után ismét magas kitüntetést tűznek fel mellére, melyet fényesebbé tesz, hogy történik mindez a mecseki bányászkodás fennállásának két évszázados jubileuma évében. — Mióta dolgozik István-aknán? — Negyvenhétben, tizennégy évesen takarítógyerekként kezdtem. Aztán négy évig csillés voltam, majd vájár, szakvezető, majd csapatvezető vájár. A szakvezetést még csillés koromban bízták rám, ami ugye, kissé szabálytalan volt — emlékezett nem titkolt büszkeséggel pályája kezdetére Pgrnecker Károly. ■ A család Sásdról származik, 1929-ben költöztek Vasasra, édesapja is István-aknán dolgozott, egészen 1960-ig, nyugdíjba meneteléig. Hét gyermek volt, közöttük öt fiú, s mind az öt bányász, sőt bányászok a lánytestvérek férjei is. Ma már kevés ilyen dinasztia akad. — ■ Meséljen munkájáról! Mi volt benne a legszebb? — Nekem a legkedvesebb munkám a vágatkereszteződések kiképzése, vagy ahogy bá- nyósznyelven mondják, a plat- nikészítés volt. A legnehezebb munkák egyike, legalább olyan nehéz és olyan művészet, mint a szobrászművésznek egy szobrot kifaragnia. — Került-e életveszélybe? — Hát, egyre emlékszem. Egyszer robbantás után megnéztük, hogy sikerült a lövés. Volt még egy kis füst a váj- végen, mondom, emberek, gyerünk innét, várjuk meg, míg teljesen eloszlik a füst. Mihelyt kitettük a lábunkat, összement a fal. — Milyen a hangulat ma a löld alatt? Mi loglalkoztatja a bányászokat? Mit szólnak például a liászprogramhoz? — Egyre kevesebben vagyunk a föld alatt, olyanok pedig, akik értik is a bányát, még kevesebben. Közben a feladat egyre nehezebb, minden kiló szénért meg kell küzdeni. Valahogy lassan alakul a liászprogram, nagyobb lendület, nagyobb gyorsaság kellene. Ez nálunk az általános vélemény. Pernecker Károly Vasas l-en, szép családi házban, feleségével él. A két lány már kirepült, érettségi után férjhez mentek, a nagyobbik lány férje műszerész, a kisebbiké üzemmérnök. — Mit szeretne még elérni életében? — Nagyon szeretném megérni o nyugdíjat, még jó három évem van hátra. És nagyon szeretném élvezni, békességben és boldogságban családommal, kisunokáimmal. Miklósvári Zoltán A mozgalom és bázisa K özismert . igazság, hogy minden kor szükségszerűen megszüli azokat a társadalmi-politikai mozgalmakat, amelyek a legérthetöbben és a legelfogadhatóbban fejezik ki az alapvető osztályok és főbb szociális rétegek helyzetét, valóságos viszonyait, közvetlen és távlati érdekeit, politikai törekvéseit, érzelmeit stb. Enélkül a társadalmi küzdelem megrekedne a tudatosságnak és a szervezettségnek alacsony fokán. Az is köztudott, hogy minden politikai mozgalom addig életképes, míg megfelelő szociális bázissal, tömegbefolyással rendelkezik, míg élvezi bizalmukat. Ennek híján szükségszerűen elszigetelődik, szűk, szektaszerű mozgalommá zsugorodik, és könnyű prédájává válik politikai ellenfeleinek. Egy kölcsönös szükségletről és megfelelésről van tehát szó: a tömegeknek szükségük van politikai vezető erőre, amely megfelelően képviseli tudatosságukat és szervezettségüket, a mozgalomnak pedig létkérdése, erejének éltető forrása a tömegek támogatása és bizalma. Ez az összhang általános és meghatározó tendenciaként figyelhető meg a nagy történelmi jelentőségű társadalmi-politikai mozgalmaknál. Az összhang azonban itt sem abszolút érvényű, sőt olykor hiánya nem kis feszültségeknek, konfliktusoknak válik forrásává. Általában az összhang tartós hiánya vagy csupán részleges érvényesülése figyelhető meg azoknál a politikai mozgalmaknál, amelyek történelmi mércével mérve csupán epizód szerepet töltenek be az általános fejlődésben. A munkásosztály társadalmipolitikai mozgalmai a történelem során hosszú utat tettek meg, míg különböző fokozatokon keresztül eljutottak a tudatosság és szervezettség mai mércéjével mérve legmagasabb szintjéig, a kommunista mozgalomig. A kommunista mozgalom korunknak nemcsak leghaladóbb mozgalma, hanem a legjelentősebb, - legbefolyásosabb politikai tényezője is. Különösen szembeötlő ez a szocialista országokban, ahol mint a hatalmon lévő munkásosztály pártja, a társadalom politikai életében vezető szerepet tölt be. Ezt a vezető szerepet nem valamiféle „előjog" elmén nyerte el, hanem helyes politikája, a munkásosztály és a dolgozó tömegek bizalma révén vívta ki. A forradalmi munkásmozgalom már a kapitalista rend megdöntéséért vivott harcban nagy elismerést és tekintélyt vívott ki magának áldozatkészségével, a dolgozók ügyének harcos, következetes, önzetlen és hozzáértő szolgálatával. A szocialista forradalom győzelme után közvetlenül gyökeres fordulatot hozott a dolgozó tömegek életében. Minőségi változást eredményezett életszínvonalában, a létbiztonságban, közéletiségben, demokratizmusban kulturális- és művelődési lehetőségekben, a társadalmi egyenjogúság terén stb. Itt még a kapitalista közelmúlttal való összehasonlítás közvetlenül és elevenen érzékelhető mindenki számára. E változások nyomán, a dolgozó tömegek közvetlen pozitív tapasztalatai alapján tovább növekedett a kommunista párt tekintélye, tömegbefolyása, és az iránta való politikai bizalom. Látszólag úgy tűnik, hogy a hatalom kivívása után - éppen a fentiekben vázolt, megnövekedett népszerűség alapján is — a párt vezető szerepének fenntartása egyszerűbbé, köny- nyebbé válik. Valójában azonban nem így van, a tapasztalatok azt bizonyítják, hogy eleget tenni a vezető szerepből eredő követelményeknek, nap mint nap megfelelni a tömegek bizalmának semmiképpen sem egyszerűbb és könnyebb feladat. A forradalmat követően az évek—évtizedek múltával egyre halványul a kapitalista múlttal való összehasonlítás képe, kevésbé eleven az emberek tudatában, a fiatal nemzedéknél pedig egyáltalán nem kapcsolódik személyes élményekhez. Az összehasonlítás iránya egyre jobban eltolódik, a kapitalista múlttal való egybevetés helyébe mindinkább a ma szükségletei, illetve ezeknek kielé- gítettségi foka kerül. A „mi van és mit szeretnénk, mi kellene" viszonylatában mérünk. S mivel az igények, a szükségletek mindig előbbre járnak a kielégítés lehetőségétől, bizonyos feszültségek eleve adottak. Ez önmagában húzóerő is lehetne, de ha túlságosan megnőnek a távolságok és azok nem kapnak kellő figyelmet; előbb-utóbb konfliktust okoznak. A hatalom birtokában meg- rövekedett felelősség hárul á politikai vezetésre; össztársadalmi méretekben kell gondolkodni, a nemzet egyetemes érdekeinek szem előtt tartásával kell elhatározásokra jutni. A párt akkor képviseli igazából a munkásosztály alapvető érdekeit, ha ebben a szellemben közelíti meg magának a munkásságnak a helyzetét is és gondja van valamennyi dolgozó osztály és réteg fejlődésére. A ma szükségleteit úgy kell kielégíteni, hogy a holnap lehetőségeit is magalapozzuk. Ha e kettős felelősség bármelyik oldala csorbát szenved, elkerülhetetlenül zavart okoz és ezek súlyosságuktól függően .különböző problémákat eredményez. A szocializmus építése világ- viszonylatban és az egyes országokban is tulajdonképpen nem kiépített utakon halad, nincsenek kész receptek a haladás konkrét útjainak, módszereinek megválasztásához. A hibák lehetősége is adott, a legjobb szándék mellett .sincs garancia tévedések elkerülésére. Csak a gyakorlat tényei igazolják vissza egyik vagy másik lépés helyénvalóságát. A tévedések lehetőségét csak növelik azok a külső tényezők, amelyek általában tőlünk függetlenül hatnak és amelyeket teljes mértékben nem tudtak kivédeni. A bennünket körülvevő külső világban nemcsak barátokkal és segítő szándékkal találjuk magunkat szembe, hanem ellenségekkel is, akik a hibák, a tévedések tüzében igyekeznek megsütni a maguk politikai pecsenyéjét. H szocialista viszonyok sem rendelkeznek olyan belső automatizmussal, amely a tudatos emberi beavatkozástól függetlenül biztosítaná a továbbfejlődést a társadalmi haladás útján. Pontosan és jól kell ismerni a szocialista fejlődés minden egyes szakaszának konkrét természetét, viszonyait, belső ellentmondásait, minőségi jegyeinek tendenciáit. Ha ez a képesség valamilyen oknál fogva csorbát szenved, nem érvényesül megfelelően, a szocialista fejlődés látja kárát, a különféle ellentmondások kiéleződése ez esetekben is szükségszerűen társadalmi konfliktusokat szül. Ilyenkor a korábbi bizalomra épülő erkölcsi-politikai tőke hamar elkopik és sokféle tapasztalat tanúsítja, hogy az ilyen helyzetek tartósan nem maradhatnak fenn anélkül, hogy ne ássák alá a párt vezető szerepét, politikai hitelét. Ám ez extrém eset. A történelem azt bizonyítja, hogy a kommunista mozgalom az egyetlen olyan politikai mozgalom, amely a hatalom kivívása után is képes fenntartani, tovább szélesíteni és elmélyíteni tömegbázisát. A párt által követett forradalmi célok a szocialista építés egész történeti szakaszán egybeesnek a dolgozó osztályok alapvető és közvetlen érdekeivel. A kommunista párt helyes politikája biztosítja, hogy ez a lehetőség minél zökkenőmentesebben váljék valósággá. Rákos Imre HÉTVÉGE 3.
