Dunántúli Napló, 1982. szeptember (39. évfolyam, 239-268. szám)
1982-09-27 / 265. szám
Képzőművészet az őszi BNV-n Ketten Pécsről R. Fürtös Ilona ... Először a BNV-k sorában idén képzőművészeti vásárnak is helyet adott a fogyasztási eszközök őszi seregszemléje: a Művészeti Alap a 46-os pavilonban Hungart-Expót szervezett. Hetven magyarországi művész fogadta el az Alap meghívását és állította ki műveit, felsorakoztatva az irányzatokat a szobrászattól a táblagépeken keresztül a gobelinekig. Meglehetősen magas árak szerepeltek a művészeti tárgyak mellett, ennek ellenére egyre szaporodtak az elkelt jelzésére szolgáló piros pöty- työk a cédulákon. Egy tuniszi műkereskedő egész kollekciót vásárolt, legnagyobb sajnálatára néhány kedves kép nélkül utazhatott csak haza: aktokat, még képzőművészetieket sem enged be az iszlám az országba. A Művészeti Alap munkatársa, Húsz Mária művészet- történész mutatta be a HDN- nek a képzőművészeti kiállítást és vásárt, melyen két pécsi művész, R. Fürtös Ilona és Rétfalvi Sándor is szerepelt, gobelinekkel, illetve szobrokkal. A vásárzárás előtt, vasárnap háromkor érdeklődtünk Húsz Máriától: főleg grafikák, érmék keltek el J30 ezer forint értékben, valamint a tuniszi kereskedő tizenegy alkotásért 10 ezer nyugatnémet márkát fizetett. Szó van arról is, hogy a nagy sikerű kiállítás anyagát a következő hónapokban vándorkiállításon mutatják be az országban. B. L. ... és Rétfalvi Sándor munkái a Hungart-Expón Miért katasztrófazene? Bizottság? Albert és tánczenekara? — Miért választottátok a Bizottság nevet? — Az együttes tíz évvel ezelőtt alakult, akkoriban különböző neveken játszottunk. Három éve tehetségkutató pályázaton vettünk részt, s akkordöntöttünk úgy, hogy mivel a szereplésünket egy bizottság bírálja el, mi alakítunk egy ellen Bizottságot. Ha ők lehetnek egy bizottság, akkor mi miért nem? — válaszol Wahorn András, az együttes vezetője. — Hivatalos körökben nem lelkesedtek e névért? atiétföi — Annyira nem, hogy ez alapozta meg Hírnevünket. Mindenféle letiltásokról hallottunk, de írást erről mi még nem kaptunk. Ami tény, májusban megjelenik a Hanglemezgyártó Vállalatnál az első nagylemezünk, pontosabban Albert Einstein és tánczenekarának nagylemeze. — Végül is: Bizottság együttes vagy Albert Einstein és tánczeneka ra? — Mindkettő. — „Civilben" mivel foglalkoznak, az együttes tagjai? Üj arc a Pécsi Nemzeti Színházban lij. Ujlaky László „Szeretem a keménykezű rendezőket...” ///'. Ujlaky László Győrből szerződött a Pécsi Nemzeti Színházhoz — nemrég van itt, de magas termete, jellegzetes szakállas arca már ismerős lehet a Kossuth Lajos utcán. Győvben három évadot töltött. Hogy csak az érdekesebb nagyobb szerepeit idézzük: Möbius Dürrenmatt Fi- z/kusok-jában; Balogh Kálmán Szép Ernő Patikájában-, Eiliff a Kurázsi mamában; Asztrov doktor a Ványa bácsiban.; Leartes a Ham/efben; Petronius Maximus Teleki László Ke- gyencében. Nem rossz névsor. Miért jött mégis el? — A győri színházban működik egy kiváló balett- és egy jó zenei együttes. Ezek árnyékában a prózai tagozat egyre jobban háttérbe szorult — mondja a művész. De ez csak az egyik cuk. A másik: a pécsi direktor, Nógrádi Róbert éppen tíz éve hív minden évad végén. Úgy gondoltam, ideje szerződéssel megünnepelni ezt a jubileumot. Negyven éves vagyok, úgy tűnik, ilyen korú férfi színészekre valóban szükség van itt. Nem a zenés műfaj ellen volt kifogása Ujlaky Lászlónak, hiszen 1964-től 72-ig, a szolnoki pályakezdő esztendőkben majdnem csupa operettben, zenés vígjátékban énekelt és táncolt. Mire emlékszik vissza ezek közül? Darabcímek és szerepek helyett ezt mondja: „Meglehetősen gátlásos voltam eleinte, így elbújhattam a figurák mögé.” És némi öniróniával hozzáteszi: „színészi esíközei- met mérsékelt felelősséggel foglalkoztathattam ebben a műfajban." De aztán egyre erősödött a vágy szép, komoly prózai szerepek után. Szeged megadta ezt neki: de Sade markit éppen úgy, mint Ádámot Az ember tragédiájában. És még néhány operettet is, hogy ne felejtsen el énekelni, táncolni. Új társulatában mindkettőre számít. — Miben mutatkozik be a pécsi közönségnek? — Szomory Dezső Szabóky Zsigmond Rafael című drámájának címszerepét játszom. Érdekes és nehéz munka. Én szituációban tanulom a szöveget, s akkor viszonylag könnyen. Itt énről szó sem lehet: Szomory valósággal tobzódik ebben a nehéz, szecessziós szövegben. — Milyen színházat szeret? — Az abszolút nyitott színházat: ahol több beosztott rendező képviseli a különböző stílusokat, s magam mindegyikben részt vehetek. Szeretem a keménykezű rendezőket. — Milyenek az első benyomásai a városról? — Szeged nyugodtabb tempójához képest itt mintha gyorsabb lenne az élet, s az emberek temperamentumo- sabbak. — Ez az „ifj." a neve előtt azt jelenti, hogy Ujlaky László szinész fia? — Igen. A bátyám is szinész, Ujlaky Károly. Sok színész, színházi ember van a szűkebb és tágabb családban. Hogy a földrajzilag legközelebbieket említsem: Szalma Lajos és felesége, ' Takács Margit. G. T. Szarvasok éjszakája A kőlyuki hasadék elnehezülő sötétjéből a napfényt idéző locsogással bukfencezik elő, kavicsról kavicsra csobbanva az apró csermely vize. A denevérek már megmozdultak, néma szárnyuk gyors és apró köröket rajzol a barlang bejárata elé, messzebb egyelőre nem repülnek, pedig az erdő még nem ringatta el a nappali bogarait sem, s zizzenve ütődik pulóveremre egy fémkék ganajtúró. A Zsidó-völgy torkolatának mohanedves szikláin csúszkálva a bőgőhely felé tartunk, 'megfontolva minden lépést, megkerülve minden apró ágat, átmászva a legutóbbi esők lezúduló vize által összerakott, magas fatorlaszon, keresve az őszi koncert szólistáinak megcsusz- szanó patanyomait. A sötét mind jóllakottabb lesz. Száz métert sem megyünk a nyúlánk fák éjbevesző koronái alatt, már alig-alig látni. — Egyszer — meséli a vadász — sűrűben járva kerestem a bikákat. Nálam volt a bőgőkürtöm is, időnként a keresőbika hangját utánoztam, mentem tovább, nem törődve az ágak surranó-csapódó zajával, a csizmám csikarta avarzajjal, roppanó gallyakkal. Mentem és bőgtem, mint egy igazi szarvasbika. Rosszul tettem ... Egy Einstein — Hárman képzőművészek vagyunk, a többiek: takarítónő, kirakatrendező, bedolgozó, tanítónő. — Sokan azt mondják, hogy újhullámos zenét játszotok? — Ez nem igaz. Mi konszolidált, középkorú hipik vagyunk, a keretek közé szorítást nem szeretjük. Benatárolná a lehetőségeinket. Mi azt valljuk, hogy nem a műfaj a lényeges, hanem a kifejezési forma és a mondanivaló. A zenén kívül nagyon sok mindennel foglalkozunk, s minden tevékenyséhorhos aljában jártam, alig pár méterre lehetett látni a bokrok-fák rozsdásodó sűrűjében, amikor egy kihívó bőgősemet követően hirtelen megmozdult felettem a horhos meredek fala, .s mintha az egész oldal lezúdult volna rám . . . Egy addig néma szarvasbika bevárt... Nem tudta szegény, hogy háreme felőlem nyugodtan maradhat. Alig-alig úsztam meg, egy támadó bika, amikor súlyos testével, haragvó indulattal, féltékenységtől felajzva támad, félelmetes tud lenni . .. Az erdők szélében meghúzódó vadászházak szobáiban, a pislákoló gyertyafények játszagünkbe az igazságba vetett hitünket visszük. — A plakát katasztrófazenét ígér, s még a rendőrség, mentők, tűzoltóság telefonszámát is feltünteti. Szükség lesz e számok hívására? — Biztos, hogy nem, a mi koncertjeinken nem szokott balhé lenni. — A zene, amit mi játszunk, az egyfajta önironikus kifejedozó-libegő árnyékvilágában csendesebb ilyenkor a szó. ünnepnapok vannak, s az erdők királya, a bőgő szarvasbika sorsa dől el. A kecskeháti mélyhangúé, a zsidó-völgyi harciasé, Árpád-tető alatti kiöregedőé, a Szárazgödör környékén kellemetlenkedő „gyilkosé” mind valahány szóba kerül:- Tegnap is láttam, mekkora bika, mekkora...! Fél kilométere lehetünk a Kőlyuktól, koppanó hang dermesz- ti félbe lendülő lábunk mozdulatát. Körülöttünk, hol távolabbról gurulva felénk, hol a felettünk húzódó gerinc árnyékában már megszólaltak a bizés, mely nem profi szinten szólal meg. Talán hallgatni katasztrófa -, mondja nevetve Lugossy László, az együttes szólóénekese. — A zenénkben nincs két hang, ami passzol , .. — Minden zene tulajdonképpen gyógyítás, s mi a zenén belül is egy sajátos gyógyítómunkát vállaltunk föl. Ezt így senki nem csinálja . .. Roszprim Nándor kák, feleselgetnek, rendeleteket osztanak, királyi hangon oktatnak kamaszkorukon ép- penhogy túl lévő kísérőbikákat, teheneik engedelmesen vonulnak dörmögő parancsaik szavára. A kopogó, fehérvégűre koptatott agancsát a szürke fátörzsekhez ütögető bika eddig hallgatott. Felettünk, velünk párhuzamosan megy, a Zsidóvölgy eleje felé, ahol ritkább az erdő, távolabb az ember, ahol több bika is bőg, s ő, aki most már szellemalakként, elmosódó körvonalakkal szemünk elé került, tehenet szeretne. Ha kell, csata árán. Talán lehetnénk hangosabbak is, talán közelebb is mehetnénk, ha már ő nem jön, annyira mámorosán siet, minden idegszálával a jövőre hangolva, a szerelemre, a nász győzelmére. Kegyetlen csatákat takarnak az ezerszemű szeptember eleji égbolt elől a fák a fák lombkoronái. A háremgazda meglóduló lépteit, dübörgő vágtába csapó lendületét, a kihívó kérő, az elrettentő bőgősektől meg nem riadó bikának a támadás hevét megtörni akaró, előredőlt testtel lecövekelő elszántságát, az összeroppanó agancsok csattanó-pattogó ütközetét, a horpaszok lázas lüktetését, a hangos zihálást, a feszülő, több mázsás testek nyomásától elroppanó vékony fatörzsek recsegését, a megfu- tamodás zaját, a győztes büszke tartását. Vér folyik, agancs törhet, mély sebek és diadalittas híradások jelentik egy-egy találkozás végét. S megy ez szüntelenül, mindig újabb és újabb ellenfelekkel, amíg a mámor lángja ki nem alszik, amíg az erdők királyának fellobbant kedvét az a mélyülő ősz csendesen el nem veszi. Bikánk megáll. Nem halljuk lépteit, nem halljuk koppanó agancsát. Már nem is látjuk. Egészen közel, mintha csak meglepetésnek szánta volna nekünk, elbődül. Szerteszét gördül a hangja, innen-onnan visszaverődik, percnyi talán a követő csönd, azután halljuk: roppanó lépésekkel megy a töbiek felé'. Gyorsan, amíg tart a koncert, amíg hajt a mámor. Mészáros Attila „Konszolidált, középkorú hipik vágyónk"
