Dunántúli Napló, 1982. szeptember (39. évfolyam, 239-268. szám)

1982-09-19 / 257. szám

1982. szeptember 19., vasárnap Dunántúli napló 5 unsnRiunpi nnnGftziiu ©O év - 15 köztársaság tz Ukrán SZSZK Az Ukrán Szocialista Köztársaság hazánk észak-keleti szom­szédja, az egyetlen a Szovjetunió 15 köztársasága közül, mely földrajzilag közvetlenül határos Magyarországgal. Kijev. A „Krescsatik", a város főútvonala Az Ukrán SZSZK a Szovjet­unió európai felének délnyuga­ti részén fekszik. Északról a Be­lorusz SZSZK, nyugatról Len­gyelország, Csehszlovákia és Magyarország, délnyugatról Románia és a Moldvai SZSZK, délről a Fekete- és az Azovi- tenger keletről és északkeletről pedig az OSZSZSZK határolja. Területe 603 700 négyzetkilomé­ter, vagyis nagyobb, mint Fran­ciaország. A Szovjetunió har­madik legnagyobb köztársasá­ga. Lakossága 49 millió 300 ezer fő, a Szovjetunió összlakosságá­nak kb. 1/5-e Ukrajnában la­kik. A lakosság egyharmad ré­sze ukrán nemzetiségű. Amikor 882-ben O/eg novgo- rodi szláv fejedelem egyesíti a novgorodi és kijevi fejedelem­séget, székhelyül Kijevet válasz­totta, létrejött a kijevi nagyfe­jedelemség, az ún. „Kijevi Oroszország". Ez idő tájt vo­nultak itt át a magyar törzsek nyugat felé, s hosszú vándorlás utón jutottak el a Dnyeper fo­lyó körül elterülő vidékre, mely­nek neve, a magyar krónikák szóhasználata szerint, Etelköz volt. Innen a besenyőktől űzve a Dnyeper és a Dnyeszter mén- tér* haladva vonultak tovább és jutottak a Krím alá. Igazi nagyságát az egykori Kijevi Oroszország károszlav (1019-1054) idején érte el, me­lyet utódainak viszálykodása követett. A kiélezett társadalmi ellentétek és a hűbéri viszályok következtében ez ország rész­fejedelemségekre bomlott, meggyöngült, s nem tudott el- lentállni a mongol-tatár hódí­tóknak. A XIV. században a lit­vánok foglalják el, amikor pe­dig Lengyelország és Litvánia egyesült, a mai Ukrajna na­gyobbik része lengyel uralom alá került. A XV. században'a zaporozseji kozákok vezették azt a harcot, amely az ukrán földnek a lengyel uralom alóli felszabadításáért folyt. Ebben a harcban hol ellenfélként, hol szövetségesként részt vettek a Krím-félszigeten megtelepült tatárok, a Balkán-félszigetről a Duna torkolatvidékén túlra fel­nyomuló törökök, s még II. Rá­kóczi György erdélyi fejedelem is támogatta őket. A küzdelem eredményeként 1654-ben Uk­rajna egyesült Oroszországgal. A még lengyel uralom alatt álló ukrán területek 1772-ben, Lengyelország első felosztása­kor Ausztriához kerültek, majd c. XIX. században éleződő ha­talmi versengésben a Habs- burg-birodalom és Oroszország igyekezett saját céljai szolgá­latába állítani az ukránok nem­zeti törekvéseit. A múlt század végén kibon­takozott oroszországi forradal­mi mozgalomban nagy szerepe volt az ukrán népnek. Később pedig az orosz parasztfelkelé­sek mintegy fele Ukrajnában robbant ki, az 1905-ös forra­dalom egyik legkiemelkedőbb eseménye a „Knydz Potyomkin“ matrózainak felkelése Odessza kikötőjénél zajlott le. 1917 decemberében Harkov­ban kikiáltották az Ukrán Szov­jetköztársaságot, azonban rö­videsen a németek megszállták az országot. Említésre méltó, hogy 1919. február 5-én a Vö­rös Hadsereg visszafoglalta Ki­jevet, a harcban résztvevő I. ukrán-szovjet hadosztálynak a magyar Lakatos István volt a parancsnoka, akit ezután kine­veztek a város helyőrségpa­rancsnokának. Kijevben ez idő tájt sok ezer magyar interna­cionalista tartózkodott, akik ké­szek voltak a Magyar Tanács- köztársaság fegyveres segítsé­gére sietni, de sajnos az el­lenforradalmi csapatok ezt megakadályozták. Az interven­ciós erők ezt követően többször is elfoglalták Kijevet. végleges felszabadítására 1920-ban ke­rült sor. A polgárháború befe­jezése után Nyugat-Ukrajna Lengyelországhoz került, s csak 1921-ben, a Szovjetunió létre­hozása után, kezdődhetett meg Kelet-Ukrajnában a népgazda­ság újjáépítése, majd a szocia­lista iparosítás, s végül a me­zőgazdaság kollektivizálása. Ennek a történelmi időszaknak szülöttei a harkovi traktorgyár, dnyeperi Lenin-erőmű, Sztaha- nov donyeci bányász munka- ésszerűsítési mozgalma. A békés építőmunkát szakí­totta félbe a hitleri Németor­szág támadása. Az első idő­szakban a Vörös Hadsereg visz- szavonulósra, jelentős területek, köztük Ukrajna feladására kényszerült. Ugyanakkor elke­seredett csatákban sikerült megakadályozni a németek vil­lámháborús terveinek megvaló­sulását. Az emberiség tisztelet­tel emlékezik a Kijev körüli két­hónapos küzdelemre, Odessza két és fél hónapos, Szevaszto- pol 8 hónapos legendás vé­delmére. Ukrajna a második világháború alatt német meg­szállás alá került. Ez idő alatt a német fasiszták több mint két és fél millió embert megöltek, másfélmillióan éhség és be­tegség következtében haltak meg, vagy pusztultak el a né­metországi kényszermunkákban. Az ukrán nép a Szovjetunió többi népével együtt hősi küz­delmet folytatott hazája felsza­badításáért. Legendás hírt vív­tak ki maguknak az ukrán par­tizánok, akik súlyos vesztesége­ket okoztak a fasisztáknak. So­kan ismerik parancsnokaik, Kovpak, Fjodor, Naumov nevét. Az ukrán partizánokkal együtt harcoltak a magyar antifasisz­ták is. A szovjet fiatalok ma is tisztelettel emlékeznek vissza a Donyec-medencében alakult krasznodári kbmszomolisták „If­jú Gárda" szervezetére. Az uk­rán föld 1944 áprilisában sza­badult fel a megszállás alól. 1965. május 8-án Kijev, Odesz- sza és Szevasztopol megkapta a „Hős város" kitüntető címet a II. világháborúban tanúsított hősies magatartásáért. Kijevet, az Ukrán SZSZK fő­városát, melynek több mint két­millió lakosa van, mint oz egyik legősibb orosz várost az „orosz városok anyja" néven is emle­getik. Mintegy 600 négyzetkilo­méter területen fekszik, . na­gyobb ez, mint Párizsé. Az utóbbi években különösen so­kat szépült ez a város épületei­ben, oktatási intézményeiben, kulturális létesítményeiben. Gyönyörűek a parkjai, zöldöve­zete, vonzó pihenőhely a Dnye­per partja. Híres az ipara, töb­bek között a precíziós-gép­gyártás, a fémfeldolgozás, az elektrotechnikai és vegyipar, a könnyű- és élelmiszeripara. Itt készülnek a világhírű Dnyeper típusú számítógépek. A város­nak 16 múzeuma és sok értékes műemléke van, melyek minden­felől idecsalogatják a vendége­ket. Kijev az ukrán nemzeti opera és balettművészet ottho­na. Hosszan lehetne még sorolni Ukrajna híres és fontos váro­sait, megyéit, melyek jelentős helyet foglalnak el az ország­ban. Ilyen többek között Har­kov, Odessza, a Krim-félsziget, Donyec-medence. Hadd szól­junk részletesebben Bárányé testvérterületéről, Lvovról. Ez o kapcsolat két évtizedes. Lvov megye a nyugat-ukrán földek­nek az egységes Ukrán SZSZK- ban való újraegyesülése után, u második világháború végét követően alakult. Területe 21 800 négyzetkilométer, lakos­sága 2,6 millió. Főleg ukránok (86,3 százalék), valamint oro­szok, lengyelek, beloruszok lak­ják. Ez a terület agráripari jel­legű. Különösen a gép- és mű­szergyártása, a vegyipara, energetikai ipara, autóbusz- gyártása, a televíziós készülé­kek gyára könnyű- és élelmi­szeripara jelentős és híres. Lvov Szovjet-Ukrajna egyik jelentős tudományos és kulturális köz­pontja. A városban tíz főiskola működik, több tudományos, ku­tató- és tervezőintézete van. Otthont nyújt öt színháznak, 14 múzeumnak, szépek parkjai, sportlétesítményei, emlékművei. M. E. Menüett gitárra Vitomil Zupán könyvéről Korunk művészete - s itt nem­csak az irodalomra gondolok — másfél emberöltő távlatából sem tud elszakadni a második világháborús témáktól. A túlélő nemzedék újra és újra meg­vizsgálja az okokat, s keresi a végső (vagy annak szánt) ma­gyarázatot. A megközelítés ho­rizontja lehet szűkebb vagy tá- gabb, így ennél inkább minő­sít a keresés maga. A történel­mi eseményekkel szembeni vá­laszadásra törekvés. Ezt látjuk Vitomil Zupán szlo­vén író könyvében is. A Menü­ett gitárra (és huszonöt lövés­re) olyan kiemelkedő prózai teljesítmény, amit nem olvasha­tunk a hagyományos poétikai fogalmak alapján. Azokhoz ké­pest szabálytalannak minősül. Zupán például a cselekményt és a cselekményességet egyál­talán nem tartja fontosnak a regényben, noha nyilván átélt olyan eseményeket, amelyek ér­dekes, fordulatos feldolgozásra adtak volna módot. A mű írá­sakor nem abból indult ki, hogy a regényírónak mindenáron tör­téneteket kell elmondania. Számára nem lényegtelen az sem, de fontosabbnak ítélte egy adott belső világ rezdülé­seinek jelzését. Voltak ugyan a könyv megírásának pillanatá­tól harminc évvel korábbi fel­jegyzései, de a bevezető sorok­ban maga mondja el, hogy azok miért nem épülhettek egyenesen a regény szövetébe. A korábbi feljegyzésekben egy­részt az idősík különbözött, másfelől pedig olyan dolgokat tartalmaztak, amelyek között nem volt lóncolatszerű össze­függés. Ennek a következménye lehet, hogy a végső megoldás­ban három idősík létezik egy­más mellett. A hős - az író al- teregója - spanyolországi uta­zása során találkozik egy Bit­ter nevű volt Werhmacht-tiszt- tel. A megismerkedés, a beszél­getés során szinte kényszerűen törnek a felszínre a háborús évek emlékei. Attól a pillanat­tól, amikor A HŐS elindult ka­landos útjára a felszabadított területekre. Emellett a közép­pontban álló szereplő a parti­zánokhoz való csatlakozása utón ugyancsak emlékezik a békeévekre, a megelőző idők­re. A regénybeli jelen nyugal­ma, s az utazás élményei éles kontrasztot alkotnak a múlttal, de Zupán nem tömbösítette úgy mondandóját, hogy elvál­janak, inkább pillanatképszerű- en illesztette egymás mellé az idősíkokat. Az események ek­ként kiegészítik egymást, csak­nem szerves egységet alkotnak, s lehetőséget teremtenek arra, hogy bő teret kapjanak a me­ditációk, eszmefuttatások. Pél­dául a történelmi szükségszerű­ségről, az emberi lélekről, hu­mánumról, s a háborúról. „A háború végül is beérik — írja Zupán. — Anton valahogy így mondta: a háborúban rájössz, hogy az örökkévalóság annyi, mint egy pillanat, a tenger any- nyi, mint egy vízcsepp, a vihar, mint a sóhaj, hogy nincsen ki­csi és nagy dolog." A Menüett gitárra hőse — ez az első pillanatban kiderül - kétségekkel lépett a partizánok közé. Kétségekkel, azaz esen­dő emberként, s ezt az állapo­tát nem adja fel a megpróbál­tatások között sem, mert önnön sorsából és a háború viszon­tagságaiból ugyanazt a követ­keztetést vonta le: csak egyet­len út adott, az, amelyik a hu­mánum győzelméhez vezet. Ezért a sok tépelődés, a törté­nelem megértésére való törek­vés, s az átéltek belső értéke­lése. Mindezek leírását Zupán sa­játságos eszközökkel oldotta meg: idézetek sokaságával, spanyol, német, olasz szövegré­szekkel, a pillanatra reagáló gondolatok lejegyzésével. Köny­vének horizontja tág, belefér az emberi história, s azzal együtt ad mélységében is át' fogó képet önmagáról. Ha csak ezekre figyelünk, akkor is elis­meréssel kell adóznunk a mű­fordítói teljesítménynek. Gállos Orsolya kitűnően azonosulni tudott a mű világával, s tömör, ugyanokkor olvasmányos ma­gyar könyvet adott az olvasók­nak. így is bizonyítva, a Menü­ett gitárra méltán sikeres re­gény hazájában. Gállos Orso­lya érdeme lesz, ha nálunk is azzá válik. Laczkó András * Déryné ifiasszeny Vöröshajú, vézna, törékeny j kislány volt még akkor. Ki is gondolhatta volna róla azt, hogy egykoron az első magyar | operaénekesnő s a vándor­színészet hőskorának iegnép- ■ szerűbb színésznője lesz a í kis Scheinbach-lányból, a j jászberényi patikus leányá- I ból? Még csak 10 éves volt, ami- - kor anyja német szót tanul­ni Pestre vitte, ahol 1809- ben már magyar színészek is játszottak. A németek szín­háza a Duna-parton lévő Rondella, a magyaroké pe­dig a Váci országúton álló Hacker-féle ház, a mai Tán- ! csics Mihály 7. szám alatti első emeleten volt. Amikor anyja megtudta, hogy leánya a színház felé kacsingat, nehogy eljegyez­ze magát a színpaddal, ha­zavitte Jászberénybe. Már- már lemondott a színészet­ről, amikor Pestről levél ér­kezett, amelyben szerepet ajánlottak neki. Addig kö- nyörgött anyjának, míg az belegyezett, hogy színjátszás­sal keresse meg kenyerét. 17 évesen Pestre került a szín­házhoz. Itt Fegyverneki Vida gazdag földbirtokos volt a magyar színtársulat vezető- I je, akivel havi 18 forintért egy I évi szerződést kötött. Első sze- I repe egy pajkos szobalány I volt, az „Egyiptomi út, vagy ! így fogják az egevet" című i vígjátékban. Később már statisztált, kó- I rusban énekelt, daljátékokban | is kapott szerepet. Neve I már rákerült a színlapra is. Benke József kiváló színész J a színlapot írta, fennakadt I Scheinbach Róza németes j nevén. Magyar színész nem f szerepelhet német nyelven - j mormolta magában — ezért elkeresztelte Széppataki Ró­zának. Amikor 20 év leforgása alatt immár másodszor szűnt meg Pesten a magyar színé­szet, Déryné szekérre ült és ezzel megkezdődött az az időszak, amelyet a magyar színésztörténet a „vándorlás kora” néven szokott emleget­ni. Ennek a korszaknak két­ségtelenül Déryné Széppata­ki Róza volt a legna­gyobb hősnője. Rekkenő hő­ségben, feneketlen sárban, dermesztő hidegben, járta a vidéki városokat, azok magya­rosodása, a magyarság ön­tudatra ébresztése, művelődé­si igényeinek kifejlesztése ér­dekében. Miskolcon bontakozott ki tehetsége a maga teljes gaz­dagságában. Itt kezdett kiala­kulni operai műsora is. Min­den énekszámot a saját jel­mezében adott elő. Gazdag ruhatárával emelte az előadá­sok színvonalát, napközben azonban nagyon szerényen öltözködött. A kalendárium 1882. telét mutatta. Ekkor érkezett meg másodízben Pécsre, a Nagy­ságos Fejér Vármegye oltal­ma alatt lévő Magyar Theát- romi Társaság, amely magá­val hozta a magyar színját­szás egyik legelső, legna­gyobb csillagát: Déryné Széppataki Róza ifjúasszonyt, aki daljátékokban lépett fel a hírneves Kántornéval együtt. . Déryné, naplójában mele­gen emlékezett vissza pécsi tartózkodására: „Elmentünk Pécsre — írta naplójában. Ott csakúgy mindnyájan jobb szerettük tölteni a telet, ott igen műértő közönség volt. Itt muzsikakor is volt, a tár­saság szaporodott is énekes tagokkal. Adhattunk nagysze­rű daljátékokat. Itt elemem­Pécsett ben voltam... Itt kedves te- I let töltöttem. Kántornéval \ minden bálban ott voltunk, I hol álarccal, hol álarc nélkül. I Midőn vége lett a télnek, is- | mét visszamentünk Fehérvár- \ ra." Abban az időben Pécsett j már működött a székesegyhá- I zi zenekar, amely képzett ze- I nészekből alakított kitűnő j együttes volt, és ez Déryné ( nagy övömére, operák előadó- I sót is lehetővé tette. Déryné, a mai Széchenyi I tér és Déryné utca sarkán í lévő épületben, Pécs első kő- [ színházában vendégszerepeit, j ott, ahol most a bíróság mű- I ködik. Pécsett az a Répásy- I család látta vendégül, amely- j nek tagjai Kossuth Lajos lel­kes hívei voltak a szabadság- harc idején. Amikor 1837-ben a pesti Nemzeti Színházhoz szerző­dött, először került a táma­dó kritika középpontjába. Nem kisebb kritikusok, mint Vörösmarty Mihály és Bajza támadták. Dérynét ez nagyon elkeserítette és bánatában vi­dékre menekült. Olyan volt, mint az üstökös, amelynek ki­halt a régi fénye. 1852-ben vissza is vonult a színpadtól. Emlékezései eddig már több kiadásban is megjelentek. Életét pedig Katona József vígjátékban, Herczeg Ferenc I színműben, Balassa Imre re- I gényes életrajzban, Vitányi I János regényben dolgozta fel j és „Déryné" címmel 1951-ben I filmet is készítettek róla. A 110 esztendővel ezelőtt, | 1872. szeptember 29-én et- I hunyt Déryné nevét Pécsett, | ma már csak az a szűk utca I őrzi, amely a Széchenyi teret | a Flórián térrel kc-ti ősz- I sze . . . Pusztai József

Next

/
Oldalképek
Tartalom