Dunántúli Napló, 1982. szeptember (39. évfolyam, 239-268. szám)
1982-09-18 / 256. szám
iS 1962. szeptember 18., szombat Dunántúli napló 13 EH entétes tend ehe iák Mit láttak szakembereink a párizsi bárhéten? Megoldás: csökkenteni az önköltséget! Bőripari pécsi nagyüzemeink, a Bőrgyár és a Kesztyűgyár szakemberei évente rendszere, sen részt vesznek a párizsi bőr. héten, amely a bőriparnak a divatra és a piaci viszonyokra világviszonylatban is meghatározó rendezvénye. Az idei bőrhét szeptember 11-től 15-ig tar. lőtt, az ottani tapasztalatokról Vinkó Máté. a Pécsi Bőrgyár gazdasági igazgatóhelyettese, illetve Bischof László, a Hunor Pécsi Kesztyű- és Bőrruházati Vállalat műszaki igazgatója adott rövid tájékoztatást. Vinkó Máté elmondotta, hogy o kedvezőtlen előjelek ellenére oz idei rangos esemény a várt. nál több eredményt hozott. Élénkült a készbórök kereslete, még a ruházati velúrböröké is, számottevő megrendelést kaptak. Az árak viszont alacsonyak; mármint a készböröké, a nyersbőrök órát viszont a termelők tovább növelni igyekeznek. A bőrgyárak tehát egyet tehetnek : az önköltség csökkentésével igyekeznek leszorítani áraikat és új piacokat szerezni. Ezt úgy érhetik el, ha olcsóbb, akár gyengébb minőségű alap. anyagokból is - új eljárásokkal, kikészítési módszerekkel — jó minőségű bőrt állítanak elő. Ezt szorgalmazza o pécsi gyár is, így még az év hátralevő részében minden bizonnyal javít majd eddigi nyugati exportmérlegén. Tervezett kivitelük az idén 4 millió 400 ezer dollárra rúg, s a legutóbbi párizsi üzletkötések azzal biztatnak, hogy ezt sikerül is teljesíteni. Ami a bőrdivatot illeti, újra kedvelt lesz a lakkbőr, továbbá: a világos pasztellszínek kerülnek ismét előtérbe. Vásároltak egy új gépet is: az új, nagy teljesítményű meszező mixerben egyszerre 8 tonna bőrt lehet áztatni, forgatni. Bischof Lászlónak a legálta. lánosabb párizsi tapasztalata az, hogy az általuk felhasználandó bőrök ára emelkedett, amit a gyártók az energia és a vegyianyagok drágulásával indokolnak. A kínálat cseppet sem csökkent, sok oz eladó, ám mégis 8-tól 20 százalékig terjedő mértékben nőttek a kesztyűbőrök árai. Vannak azonban biztató jelenségek is, például az. hogy néhány alapanyag-gyártóval sikerült jó minőségű kesztyűbő. rök, illetve bélésanyagok szállítására megállapodni. Ismét helyreállt hagyományosan jó kapcsolatuk - többek közt - a spanyol Colomer Murmany II jövő évi terv irányelveiről tanácskozott a SZOT elnöksége A Minisztertanácsnak az 1983. évi népgazdasági terv elkészítéséhez kiadott irányelveit véleményezve a SZOT elnöksége pénteki ülésén megállapította, hogy az reálisan veszi figyelembe a nemzetközi és hazai gazdasági lehetőségeket, követelményeket, igényeket. A fő célkitűzés továbbra is nemzetközi fizetési mérlegünk javítása. Az életszínvonal megőrzésére tett erőfeszítéseinknek is összhangban kell lenniük a gazdaság teljesítményével, lehetőségeinkkel. Az elnökség kérte a kormányt, hogy fokozott gondot fordítson az áruellátás biztonságának fenntartására. A szakszervezetek továbbra is szükségesnek tartják a teljes és hatékony foglalkoztatás megtartását — a munkaerő-gazdálkodásban rejlő tartalékok jobb hasznosításával. Fontos, hogy az év hátralevő időszakában a qazdasági vezetés, a szakszervezetek, a dolgozó kollektívák hatékony munkája biztosítsa a hazai ellátás folyamatosságát, az export - ezen belül különösen a nem rubel elszámolású export - fokozását, az anyag és energia ésszerű, takarékos felhasználását, a termékek és szolgáltatások magasabb minőségi színvonalát. céggel, amely a legjobb nap. pabőrt szállítja Pécsre, s hama. rosan egyenes szőrű bárányir- habőrt is küldeni fog. Más cégektől tisztaselyem bélésanya. got is sikerült vásárolni. A kész. tyűk új módija egyébként a többihez igazodik, vagyis a vi. lágos pasztellszínek jönnek is. mét divatba. V. J. Megáll az idő - avagy a relativitás Furcso ellentmondósro hívta fel a figyelmet a Stúdió ’82 keddi adásában Jancsó Miklós, amikor a Megáll az idő című új magyar filmet dicsérte: orra, hogy érdekes volt látnia más szemszögből a hatvanas éveket, hiszen azok számára és nemzedékének más tagjai számára a fellendülést, a nyitottságot, a nagyobb szabadságot jelentette. S erről nem a Jancsó-nyilat- kozat, hanem a hotvanos évek társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális eseményei vallanak igazán - köztük az akkor készült Jancsó-filmek is. Igen ám, mondja Gothár Péter rendező és Bereményi Géza író a Megáll az idő című filmben: a hatvanas évek új emberi elnyomo- rodások színtere és ideje Ma- gya rországon. Kinek van hát igaza: a hatvanas években már felnőtteknek, vagy az akkor kamaszoknak, azaz a film készítőinek. Milyen volt hót valójában a hatvanas évek időszaka? A nagyobb szabadság, az élet Ünnepség egy szociális betegotthonban A szeretet, hivatástudat pótolhatja az anyagiakat ölbe ejtett, csuparónc kezek, ki tudja merre, vagy milyen múltba révedő tekintetek, ülnek sorban az öregek a szociális betegotthon üvegezett folyosóján. Élvezik a szeptember bőkezű napfény-ajándékát. Kihunyni készülő, pislákoló lángocska itt oz élet, s a már-már nyomasztó csendet csak időnként töri meg a kérdés: „megjött már a doktornő?" Szociális betegotthon Mohácson, a Gólya utcában. Hajdanán szegényház volt, s az épületek állaga, maga az egész belső berendezés ennek örökségét viseli magán. Helyenként szinte emberfeletti erőfeszítéssel igyekeznek az itt dolgozók kényelmesebbé, lakályosabbá tenni az öregek környezetét. Nagyon sokat segítenek ebben a Székgyár, a Temaforg, a MOFA, az öntödei Vállalat, s még sok üzem, intézmény szocialista brigádjai. Általuk váltak szebbé, kényelmesebbé a hálók, a betegszobák és a szociális helyisegek. Természetesen ahhoz, hogy az ide került idős, elhagyatott, beteg emberek minél jobban érezzék magukat, az őket gonCsendes időtöltés a szociális otthon társalgójában. Schindl József felvétele dozók szeretetére, lelkiismeretességére is szükség van. (Különösen akkor, ha ennek néhány tárgyi feltétel hiányát is pótolnia kell.) Két olyan dolgozójukat búcsúztatták a napokban, akik a legteljesebben megfeleltek a fenti követelményeknek. Őszinte, igaz könnyek kísérték nyugdíjba vonulásukat, melyet a sokszorosan megérdemelt „Megyei főorvosi dicséret" és a munkatársak által szervezett búcsúebéd tett igazán ünnepélyessé. Kilenc nővér, öt kisegítő dolgozó gondoskodik az átlagosan 80 öregről, akiknek átlagéletkora meghaladja a nyolcvan évet. Etetni, tisztítani, gondozni nem kis feladat. S ebben az utána következő nemzedéknek is példát mutatott Haraszti Józsefné, aki a gratulációk es az ajándékozás után ezeket mondta: — Tíz évvei ezelőtt takarítónőként jöttem ide, most segédápolónőként megyek nyugdíjba. Amit a szakképzettségem híján nem tudtam elvégezni, azt Igyekeztem szeretettel, törődéssel pótolni. Azt mondták, hogy szükség van rám, s én örömmel dolgozom itt továbbra is, nyugdíjasként. Schneider János nyolc évet töltött itt, mint villanyszerelő és gépkocsivezető. Ezen felül mindenes is volt, az elromlott zárak, eldugult vjzvezetékek, s minden apróbb-nagyobb műszaki probléma avatott doktora. Ö mondta: — Amikor ide jöttem, azt mondták, nem fogok itt egy kiló sót sem megenni. Nyolc év lett belőle. Tudom, eleinte nagyon rossz lesz az otthon nélkül, de az is biztos, hogy a szivemben őrzöm az ittenieket, amíg nyugdíjasként méhészkedői fogok. K. Gy. konjunktúrája, vagy éppen o beszűkülésé? Rohant-e akkor az idő, vagy éppen megállt. Ám csak látszólag egymást kizáró a két lehetőség; csak akkor az, ha valami abszolút igazságot képzelünk el. Gothár Péter új filmjének egyik erénye éppen a fogalmi relativitás megvilágítása. Hibája pedig e fogalmi relativitás elhallgatása - s ez megint: egy ellentmondás. Es számomra c hiba nagyobb, mint az erény a Megáll az idő esetében. A film szerkezetéből, történetéből, cselekményéből és hőseinek karakteréből ugyanis egyáltalában nem adódik természetszerűleg a fogalmi relativitás: s elég ehhez a film felnőtt alakjainak vizsgálata. Nincs közöttük ugyanis egyetlen egy sem, aki példaadó lehetne o film fiatal hősei számára: o most harmincasok elnyomoro- dásának egyik oka az — mondja a film —, hogy nem választhattak példaképet maguknak az apák-anyák nemzedékéből, hiszen ők csupa megalkuvást, sunyiságot, lavirozást, érték- vesztett ideálokat testesítenek meg. Ez azonban még nem jelenti, hogy Gothárnak és Beremé- nyinek ebben nincs igaza: való, hogy a most harmincasok nehezen találhatnak egy személyben, apáik nemzedékében példaképet. Sőt az volt az az időszak, amikor sorra döntötték o korábbi bálványokat is, s mór a történelemből sem lehetett példaképet választani. Ebben igaza van a szerzőknek, s emiatt jogaal sainálhatják a hatvanas évek fiataljait - önmagukat. Abban viszont már egyáltalában nincs igazuk, hogy még csak kísérletet sem tesznek a példát nem adható „apanemzedék" magatartásának megmagyarázására, sőt a film szerint azok „maguktól", saját elhatározásukból olyanok, amilyenek: sunyik, megalkuvók, lavírozok. S mert ilyenek, tönkretevői oz új nemzedéknek, következésképpen az apák nemzedéke a tettes, a fiák nemzedéke az áldozat. Persze a néző tudja, hogy nem ez (a relatív vagy abszolút) az igazság; tudja, hogy egyetlen nemzedék sem csak önszántából olvan, amilyen, hanem egyúttal mindegyik áldozata is egy korábbi helyzetnek. De ezt nem a Megáll az idő cimű filmből tudja, hanem úgy hozza magával a nézőtérre. Csak ezzel a „külső” tudással lesz érthető, s így igaz a film relatív igazsága. És ezzel az elhallgatással a mostani kamaszok előtt tartozik felelősséggel a most harmincasok nemzedéke. Bodó László Szombati hangok... H a valamiféle nagyember lennék — következésképpen - válaszolnom is illene az újságírók nagyon eredeti kérdéseire. Például, hogy mi a kedvenc ételem . . . a kedvenc színésznőm . . . kedvenc regényíróm vagy a kedvenc színem... (ezt elárulom: a villányi vörös és a soproni kék frankos . . .), esetleg azt, hogy ha hatalmamban állna, kit huzatnék karóba, azonmód ezt válaszolnám: őzt, aki az erősítőt feltalálta. Ezt mondanám szemrebbenés nélkül, sőt anélkül, hogy a hangom megremegne a sajnálattól. Inkább örökbe fogadnám árván maradt feleségét, de őt magát egy mozdulattal a másvilágra küldeném. Az emberi zaj nem zavar, Jól érzem magam a tizenötezer strandoló között, elviselem a játszóterek zsivaját, a lépcsőházbcn bőgő gyereket (akkor szép a gyermek, ha ordít), a füstös kocsmák zaját, oz autóbusz hangoskodó utasait, a vásárcsarnok vitatkozó károgását, a focipályák roppant hangorkánját.. . csak az erősítőt - ezt a kiglancolt és drótokkal összefűzött gyümölcsösládát, ezt az ócska kisz- nit, ezt a rémületet keltő villogó szemű varánuszt — nem szívlelhetem. A gépi zörejtől — ami már nem emberi — idegbajt kapok, rángatódzom, mint egy szeréncsétlen magyar baka a doberdói csata után. Egyszer mondja a barátom, vonuljunk el valami csendes helyre, ahol lehet szövegelni - azaz nincs zene, mert ahol zene van, ott erősitő is van, és ohol erősítő van, ott. . . — szóval menjünk abba a városszéli kis csárdába, tudod melyikbe. Behúzódunk hát a magyarosmintás falak közé. Az ablakon kilátni a meredek szőlőre, ahol a méhek lopják a bogyók levét, a városrész lakóival lassan megtelnek az asztalok, halk zsongás, pohárcsengés . . . szóval idillikus hangulat, kora délután. Eddig. Már akkor gyanakodtam, amikor a sarokban egy fiatalember kifele csomagolta a harmonikáját, amire mikrofont szerelt és felénk fordította a bőröndnyi méretű erősítőt. .. Futás közben fizettünk a csárdásnak, aki tűnődve nézett hosszon utánunk, egészen addig, míg a buszmegállónál fel nem ugortunk az érkező járatra. Ez majd kivisz bennünket a város nyugati peremén lévő kis vendéglőbe, ahol zene ugyan van, de csak este, így délután szunnyad itt a környék, ez kell nekünk. Jó pajtásom ez üzletvezető, int, menjünk be a szűk kis irodájába, szólok a kis pikolófiúnak, hozzon a sön- tésből három fröccsöt, de nem, négyet. . . mert egy oldalbejáraton feltűnik a fekete, flitteres ruhás lány, ismerem valahon- nét, de honnét? - mindegy, a negyedik az övé. Mondja is, szívesen velünk tart, kiszáradt a torka egy kissé ... itt is van kert, öreg vadgesztenyefákkal, följebb teraszos szőlők, kis présházak. Szokásos kérdéseket teszünk fel és válaszolga- tunk, hogy vagy, mi van veled — közben a flitteres, kékfestő szemű lány eltűnik az ajtó mögött — köszönöm csak vagyogatunk . . . aztán megremegnek az ajtók . . . dübörög, dohog a dob, vijjog és sikoltoz az elektromos orgona a nagyteremben, a mikrofonba egy nő énekel, nem énekel, hanem rágja, tépi, marja a fogaival és hörög . . . „Ki ez?” — Hát a lány, aki itt volt az imént a műsor szünetében - mondja az üzletvezető. Még a szombatból van elég, próbálkozzunk meg a lakótelepi presszóval, az „előszobával”, amit soha nem hagytunk ki hazatérés előtt — valamikor a környéken laktam —, emlékszem rá, volt itt egy zongora, de semmi más, háttérzenének egyenesen kívánatos. Hogy ez nem jutott eszünkbe mindjárt! Csak az ajtóig- jutottunk el . . . Az idők folyamán a zongorára mikrofont szereltek, az erősitő a dobogó szélén, a zongora öblös oldalán pedig a dobos foglalt helyet. Nem tudomt a zongorista kit győzött meg a hangjáról, mindenesetre most énekelt saját zongorakísérettel, a dobos közreműködésével. Úgy énekelt, mint bárki más énekelhetne, amennyiben van egy kis hallása és képes egy oktávot át- skólázni. A zsúfolt helyiség vendégei úgy hadonásztak, mint a nápolyi halászok a mólón, ebben az őrületes dübörgésben kétségbeesetten próbálták egymás szájáról leolvasni az elröppent gondolatokat. A felszolgáló lányka, Évike, még utánunk ordított, hogy mit kérünk, fehéret, vagy vöröset-e, de a választ mellőzve beleroskadtunk egy üres taxiba. „A Mecsekre taxis uram, föl a hegyre. . . Egészen a tetejére ... ha nincs akadálya, föl is kocsizhat velünk a torony-presszó egyik asztaláig..." A legjobb ötlet, ami eszembe juthatott. Itt aztán nincs zörej. A hegy tetejéről, a füstszínű üvegeken át lelátni a mélybe, nem kevés kárörömmel gondolok a városban tülekedő népre, akiket elönt a monoton gépi dübörgés. Olyan csend van itt, hogy a kávéskanál csengése is körbejárja az óriási malomkerék-méretű presszót. „Nahát! Éppen jókor jöttetek!" - rázza a kezemet egy fiatalember — bizonyára ismerem, csak most így, szakállason ... nem tudom hova tegyem, nem baj, beszélgetünk, a nevét sem tudom, így aztán gondosan kerülöm a megszólítást. „Mi mindig jókor I jövünk...!" — mondom neki nagy bölcsen és kényelmesen hátradőlve kortyolgatom a csendet, a város fölött a felhők között. „Kellemes meglepetésben lesz részetek . . . Csak annyit árulok el, hogy most kaptuk . . ." „Helyes” — bólintok, tehát a fiú vagy pincér, vagy valami hasonló és most kihoz valami újabb italfélét, vagy ... A hatás leírhatatlan. Elhomályosodott pillantásommal felfedeztem a bejárati asztalnál lévő táblát; „Ma diszkó-est!" A gitárok, dobok, cintányérok iszonyatos orkánja , körbe söpri a termet és örökké visz- szatér, még remény sincs arra, hogy valami nyíláson át szerte- foszlódjanak a hanghullámok. A lemezlovas sugárzó arccal tekint felénk, ahogy menekültünk a lift irányába . . . Sötétben botorkálunk lefele az ösvényen, száraz gallyak recsegnek, megzörrennek a bokrok is itt-ott, csak osonunk előre kiábrándultán, zúgó agy- gyal ... Az állatkert már itt von közel ... a hímoroszlán gyönyörűen üvöltve búcsúzik a szombattól. . . Végre egy emberi hang . . . Rab Ferenc
