Dunántúli Napló, 1982. szeptember (39. évfolyam, 239-268. szám)
1982-09-18 / 256. szám
S üt a nap. Én egy gyönyörű halat bámulok és ... nem értek semmit. Az élet hosszú távon igazságos — mondják a mesemondók. Csak rövid távon győzhet a gonosz a délceg ifjak és szépséges királykisasszonyok fölött. Majd a mese vége felé a jók elnyerik méltó jutalmukat, a rosszak . .. Szép volna. Egy nagy német filozófus szerint az emberek életük során többé kevésbé egy bizonyos irányban tartanok. Életüknek célja van. Ezt a célt azonban még a tudatosan élő és cselekvő emberek sem érik el és az eredmény valami „más” lesz, mint amit szerettek volna. Mert ezekbe a cselekedetekbe még valaki, valami más is beleszól, beleavatkozik. Gabival a Balaton-part egyik szép, jegenyés, fűzfás ligetében ismerkedtem meg. Az ilyen helyeken az emberek, mint az közismert, „pihenni" szoktak. Ez abból áll, hogy leterítik a pokrócukat, bekenik magukat csillogó kenőcsökkel, folyadékokkal, aztán a pokrócon fekve süttetik magukat a nappal. Az élet persze eközben is — ennél jóval bonyolultabban — zajlik. Ha az ember elkezd figyelni, észreveszi, hogy ott, az a negyven körüli úr le sem veszi a szemét a két pokróccal odébb heverésző hölgy fürdőruhájáról. Nyilván annak a mintázata ragadta meg, ilyent még sohasem látott. Amott egy tizenhét év körüli leányzó arany cipellőcs- kéjében hasal a füvön, s — néha maga köré sandítva — reggeltől estig ezt-azt igazgat magán. Amikor feláll, úgy lépked végig a termen, pardon: a pokrócok között, hoqy ebből a lép- kedésből még Liz Taylor is tanulhatott volna a Kleopátra című film forgatása előtt. Látom, a kis, „távolról érkezett", rejtélyesen előkelőcrke lányka könnyű préda . . . Bár — mintha ezt a mesékben olvastam volna: a könnyű kezdet csak ritkán ígér könnyű folytatást. Itt bámészkodva, fölöttébb értelmesen és hasznosan töltve az időt. egyszercsak fáidalmas nyögésféle üti meg a fülemet. Nézek a hang irányába és meanillantom Gabit... a toló. kocsiban. Azóta már ez a tolókocsi ott áll az egvik — kerítés melletti — jegenyeóriás tövében, poros ülése valamiféle rongyszőnyeggel van leborítva. Fekete macska ugrik fel a rongyszőnyeq alá. Forgolódik, leugrik... És vissza. Értelmetlen amit csinál, de talán azért csinálja, mert macskaesze nem foghatja föl, hogy hogy nincs semmi, senki a rongyszőnyeg alatt. Gabinek már az első évben köszöntem egy jó nagyot. Nem a „Szia" hökkentette meg, hanem az, hogy neki szólt. Kesernyés félmosollyal nyugtázta és a jobb kezével intett egy kicsit. A kölcsönös üdvözlés ettől kezdve rendszeressé vált. Hol a Gabi intett nekem, hol én: „Szia". Ez a gyerek merő egy kín volt. Alighanem a szenvedés, a fájdalom volt ébrentöltött óráinak meghatározó életérzése. Jó darabig nem mertem közelebb menni hozzá. „Szabadságon vagyok, pihennem kell, nem szaGABI bad mások kínját magamra engednem, mert akkor nem lesz energiám az én életem kisded játékaira!” „Hogyan győzöm majd G. tanár úr agyat facsa- róan gyötrelmes levelező tagozatos óráit?" „Hogyan adom le a cikkeimet?" És így tovább ... Mint bárki más, aki „pihenni" szeretne, ki akarván bújni a megszokott bőréből ugyebár... Aztán máról holnapra rájöttem, hogy nem lehet kibújni. „Nem menekülhetsz!" rivallt rám egy hajnali nádcsomó vagy egy tompaélű kő. Nem lehetsz más! Vagy az maradsz, aki vagy, vagy meghasonlasz. Esetleg megesznek a cápák. Eleinte furcsa volt néznem az ételmaradékos ingét, amit akár ötpercenként válthattak volna rajta. Furcsa volt a siltes katonasapka a fején. A hirtelen, irányíthatatlan kéz-fej-törzs és lóbmozdulatai . . . Fémből kéf , szült csillogó fogai. Furcsa volt nagy, kékes szeme, állandóan verejtékező homloka. Nem értettem a szavait sem, hiszen a paralízis az artikulációját is tönkretette. — Beszélj lassabban - mondtam neki, mert nem értem, amit mondasz... Elmosolyodott és lassan, aprólékosan folytatta ezután. Időközben megállt, mert kifáradt. Ilyenkor egy-egy megfelelő jelzővel illette az Életet... élet..., élet... — mondta. Lassanként megértettem. Óriási olvasottsággal, műveltséggel rendelkezett. Annak idején — így betegen — le is érettségizett. Németh Lászlóról, lly- lyésről, Kodolányiról, Bertha Bulcsúról, a Balatonhoz kötődött, kötődő írókról és műveikről beszélgettünk. Aztán me- gintcsak az életről, a sorsról, a fölöttünk vakítóan ragyogó Ija- tártalan kékről, a körülöttünk piheqő pihenőkről, az emberekről, madarakról és a halakról. .. igen, róluk is beszélgettünk. Mondott egy-két olyan dolgot, ami hosszú távon megszívlelendő a számomra. Nem életbölcsesség, nem emlék- könyvszöveq volt ez. Több, értelmesebb annál. Különösen az arca, a mosolya mutatkozott beszédesnek. Ha egy bonyolultabb gondolatmenetét megértettem, arca kisimult, kínjai egy röpke percre elhagyták, és ... megkockáztatom: boldognak tűnt fel. hiszen megértette valaki. Persze ez a boldogság csak egy pillanatig tartott, mivel a „valóságot” nem lehet hosszú időre felfüggeszteni. A valóság pedig az volt, hogy mindenki más ordított volna mindattól, amit ez a srác többkevesebb türelemmel viselt, mint számára egyetlen lehetséges adottságot. , — Miért nem írsz? — kérdeztem egyszer tőle. Jó volna neked egy elektromos írógép és akkor. .. Néhány amerikai írót hoztam elő példaként, akik hasonló helyzetben remekműveket alkottak. Talán segíthetnél is ezzel valakinek. Ha csak azt elolvasnák, amiről itt beszélgetünk, egy másik tolókocsiban, valahol a föld kerekén valaki megkönnyebbülhetne, fölszabadulhatna ... ha csak egy pillanatra is. Tetszett neki a gondolat. Később, a kórházban állítólag meg is próbálta rögzíteni egyes gondolatait. — Miért nem horgászol? — kérdeztem egy másik alkalommal. - Nincs villanyírógépem — mondta az előbbi kérdésre. Az utóbbira pedig: — Nincs horgászbotom . . . Aztán rövidke időkre tudtam csak megállni mellette. Lopott idők morzsalékain tengettem pihenővágyamat. Lopott időkben próbáltam magam is „kikapcsolódni". Állandóan hívott, várt, érdeklődött utánam. — Na, Gabi, fogd ezt a horgászbotot - mondtam neki legutóbb. - Valaki majd bedobja neked a horgot. Te pedig, ha kell, bevágsz és fogsz egy nagy halat. Ősz felé még eljövök és sokat beszélgetünk. Most visszakaptam a horgászbotot, mert a Gabi meghalt. A legutóbbi horgászatomon fölcsaliztam ezt is. Komolyabb halat még sohasem fogtam ezzel a bottal, így ezúttal is csak fél szemmel pislogtam rá. Gabi harminchároiTi éves volt. - Gabi bácsi! Gabi bácsi! — kiabálták a qyerekeim, ha meglátták. Gabi bácsi nézd! Ezt nézd meg, milyen nagyot tudok ugrani.. . Szerette a gyerekeket. Ha nem eqy valóságos és kegyetlen viláq választ el egymástól bennünket, ragyogó barátság szövődhetett volna köztünk. E gyszercsak megbillen a Gabitől visszakapott bot véae, majd meghajlik veszettül. Süt a nap. Én egy gyönyörű halat bámulok és . . . nem értek semmit. Bebesi Károly Cs. Nagy István Botondka Telefonfülkét kisujjal bedönt, érzi a buzogányos őseröt, meg nem torpan rongy érckapuk előtt, házgyári, cingár pagodák előtt. Urbanizált finom betyárlegény, fokost feszít a kemény lelemény, csak az jöjjön, ami gyémántkemény, vagy legalább betonüveg-kemény. Lengő-ajtókra sújt és áthatol, mokánykemény gerinc, meg nem hajol, gyerekfej-forma ajtólyukakon döndül a romos világudvaron, Prédálni példa legyen csak a múlt: semmit felejtett, mindent kitanult, magánylovag, ingyen se magaunt, prédalovas, faltörő vagabund. Konczek József Se körmök, se fogak Se körmök aranyhorgai, se fogak nulla-malmai, se feszülő embermagok, se felparázsló testzugok, se Zs.-nek barna őz-szeme, se V.-nek manóláb-keze, se Á.-nak árnyas dombjai nem tudták kimondani, hogy most is ugyanaz vagyok, hogy fémtükrödként villogok, hogy versét írni szinte fáj, mert nem kell írni, csak muszáj. Hetvenöt éve A legelső országos kiállítás és vásár Pécsett Pécsett nemcsak a regionális, hanem az országos jellegű kiállításnak és vásárnak is régi hagyománya van. Százharmincöt évvel ezelőtt, 1847, szeptember 18-án nyílt meg a teljesen helyi jellegű gyümölcskiállítás. Azután negyvenegy évig Pécsett semmiféle kiállítást nem rendeztek. Az első nagyobbszabású kiállítást 1888-ban a régi Kerttéren tartották meg és erre a célra felhasználták a régi Jótékony Nőegylet, valamint a tornadsarnok épületét is. Ezt a kisipari vásárt Nádasdy Kálmán, Ráth Mátyás, Záray Károly dr. a kereskedelmi iparkamara titkára szervezte. A. négyhetes kiállítást Széchenyi Pál gróf nyitotta meg és nyereségéből tanulmányi alapítványt létesítettek. A legelső pécsi országos kiállítás megrendezésére hetvenöt évvel ezelőtt, 1907. május 15-én^délelőtt 11 órakor került sor. Zászlódíszbe öltözött az egész Indoház. illetve Ferenc József, a mai Szabadság út, mert a kiállítást a pécsi főpályaudvar közelében lévő nagykiterjedésű úgynevezett Ráth, a püspöki és részben városi telken rendezték meg. A magasrangú vendégeket tölgyfából faragott, székely mintára készült kiállítású főkapu fogadta, amely este villanyfényárban úszott. A kiállítási területtel szemben helyezkedett el a Lifka-féle mozgószinház, amely filmen örökítette meg a kiállítás ünnepélyes megnyitását. A film elkallódott ugyan, de a készített fényképek megmaradtak. A kiállítás kiterjedt az összes ipari készítményekre és méreteire nézve az iparcsarnok volt a legnagyobb. Ezt csak a nagy mezőgazdasági csarnok közelítette meg. Részt vett a kiállításon a messze külföldön híres rátóti szarvasmarháival Széli Kálmán is. A háziipar női kézimunka és amatőr munkák pavilonja mellett a műcsarnokbon megrendezett erdészeti pavilon épp úgy vonzotta a látogatókat, mint a borászati pavilonban a borkóstoló. Nagy sikert, aratott a Litke-féle pezsgőgyár pavilonja, ahol csinos budapesti nők szolgálták, ki a kiállítás látogatóit. A művészeti kiállítások éppen olyan budapesti színvonalon állottak, mint a közoktatásügyi, vagy egészségügy i kiállítások. Külön látványosság volt a textilipari gazdag kiállítás, amely bemutatta az összes üzemben lévő textilgyárak termékeit. A Brázay Zoltán tulajdonát képező vegyészei/ gyár készítményeit, Brázay Kálmán, Pellérd egykori földesurának gyártmányait külön pavilonban mutatták be és a látogatókat kis szappannal ajándékozták meg. A bányaiparnak külön, csinos kis épülete volt. A közönség szórakoztatásáról állandó jelleggel Kövesi Albert színigazgató nagyméretű nyári színköre és az orfeum gondoskodott. Sétahangversenyt is rendeztek, ahol a zenét a kitűnő székesfehérvári honvédzenekar szolgáltatta, Fricsay Richárd karmester vezényletével. Abban az időben a repülőgéppel még csak kísérleteztek, éppen ezért igen érdekes volt a kötött léggömbön való felemelkedés, különösen a csinos hölgyek produkciója. Ezen kívül még díjlovaglás, lóverseny, országos teniszverseny és lóverseny tette felejthetetlenné Magyarország legsikerültebb vidéki kiállítását. Az ország összes társadalmi és gazdasági szervei évi összejövetelüket, kongresszusukat az országos kiállítás alkalmából Pécsett rendezték meg. Itt tartották meg évi rendes közgyűlésüket a dunántúli kultúraegyesületek, a vidéki hírlapírók országos szövetsége, a vidéki nyomdatulajdonosok, a dunántúli tanítói egyesületek. És itt volt többek között a II. országos zenészkongresszus, a magyarországi tejgazdasági és tejszövetkezetek I. országos kongresszusa, a polgármesterek kongresszusa, a gazdakongresszus, az ipartestületek országos konferenciája, a szabadta- nKás országos kongresszusa, valamint a vendéglősök országos értekezlete és az országos borászod kongresszus. A kiállítás látogatottsága túlhaladta a legvérmesebb lemé- nyeket is. Mintegy három millió látogató fordult meg a kiállításon a rendes bérletjegyese- *ken kívül. A milliomodik látogatónak — a világkiállítás mintájára — igen szép jutalmat adott a kiállítás végrehajtó bizottsága. Már a kiállítás megniytása előtt és azután is Pécs városát ellepték a budapesti napilapok újságírói, riporterei, publicistái, ak:k lapukban részletesen beszámoltak a kiállításról és annak jelentőségéről. Itt volt a Pester Lloyd, a Magyarország, Egyetértés, Neues Pester Journal, Budapester Tagblatt, Magyar Estilap, a Budapesti Hírlap, az Újság, a Független Magyarország című lap munkatársa és fotóriportere. A pécsi országos kiállítás rendezése körül szerzett érdemei elismeréséül a kiállítás rendezői közül Zsolnay Miklóst, Oberhammer akkori rendőrfőkapitányt, Pilch Andort, az épületek tervezőjét, Szikorszky Tádét, Lenkei Lajost, a Pécsi Napló főszerkesztőjét, valamint MaVyasovszky Zsoltot, tüntették ki. Pusztai József o N j o' I s*. v_ i 'O txo a =3 00 | <X O I 2: N ; 00 '<L> \ ">■ I s<U I cc \