Dunántúli Napló, 1982. szeptember (39. évfolyam, 239-268. szám)

1982-09-16 / 254. szám

1982. szeptember 16., csütörtök Dunántúlt napló 3 Első adata az Anjou-korbői származik Sásd 650 éves jubileumára készül Községmonográfia, kéthónapos rendezvénysorozat Sásd nagyközség fennállásá­nak 650. évfordulójára készül. A jubileum alkalmából mintegy 500 oldalas monográfia jelenik meg Sásdról, és szeptember 18- tól kezdődően kéthónapos ren­dezvénysorozattal emlékeznek meg a nagyközség hetedfél év­százados történetéről és folya­matos létéről. A készülő nagyobb lélegze­tű községmonográfia négy fő témakörre oszlik: a természeti viszonyokról és a régészeti ku­tatások eredményeiről szól az első kettő, a továbbiak pedig történeti áttekintését adják a nagyközség fejlődésének, az első föllelhetó írásos adattól napjainkig, illetve felölelik a sásdi etnikum legfontosabb vo­násait: az emberek életmód­ját, viseletét, az itt meghono­sodott fazekasságot. A négy közül a legterjedelmesebb rész a harmadik, amely átfogja a középkortól a török hódoltság, a XVIII. század, majd a re­formkor, a szabadságharc, a- századvég és századunk leg­fontosabb történelmi fordulóin át a nagyközséggé válás idő­szakáig terjedő kort. A kötetet mintegy 200 kép, rajz, doku­mentumfotó, térkép stb. illuszt­rálja. Szerzői a témakörök ava­tott ismerői: egyebek közt a pécsi Janus Pannonius Múze­um, a Dunántúli Tudományos Intézet, a Baranya megyei Le­véltár, a Janus Pannonius Tu­dományegyetem, az Országos Levéltár, a Magyar Tudomá­nyos Akadémia tudományos munkatársai; szerkesztője dr. Füzes Miklós, a pécsi múzeum igazgatóhelyettese. A kötet, amely a megyei helytörténet- írás jelentős munkájának ígér­kezik, előreláthatólag novem­berben kerül ki a nyomdából. Sásdról az első írásos adat az Anjou-korból származik, amely név szerint említi 1332- ben. Egy ún. pápai tized-levél- ben fordul elő több ma is lé­tező környékbeli falunévvel együtt mai nevén. Ez arra utal, hogy Sásd mór akkor sásos- ingoványos területen eresztett immár hat és fél évszázados gyökeret. A tizedlevél idején, amely - egyébként a keresztes háborúkhoz szükséges pénz gyűjtésére vonatkozik - Sásd becslések szerint akkor már 4—5 évtizede templomos falu, tehát a környező helységeknél nagyobb, virágzó település. A 650 éves jubileum viszont az első adathoz kapcsolódik. En­nek a forduTóját ünnepli meg a mai nagyközség azzal a ren­dezvénysorozattal, amely e hét végén kezdődik meg. A program keretében meg­rendezik a tanácstagi körzetek szerinti utcák vetélkedőjét. En­nek több fordulója, illetve ese­ménye lesz; az első a szeptem­ber 18-án sorra kerülő családi sportnap. Szeptember 25-én sa­ját készítésű gyerekjátékbörze; októberben borverseny lesz. Az évforduló ünnepi hetét novem­ber 22—28. között tartják meg. Ennek keretében társadalmi munka- és helytörténeti vetél­kedő zárja az utcák, körzetek versenyét, többek közt honisme­reti kiállítás, ifjúsági nap, va­lamint a Sásd-monogrófia nap­ja szerepel a programban. W. E. Magázás és lemagázás Szerény lehetőségek között színes, tartalmas élet Borbély, zenész és könyvtáros — Le tetszik szállni? — kérde­zek rá a buszon az előttem álló, gyermekeim és unokáim közti korú ifjú hölgyre. Ügy pillant hátra, mint aki látni akarja: ki ez az itt felej­tett őslény az ásatag modorá­val. — Le tetszem! - veti aztán oda gunyorosan. Érdekes: én pirulok el. Sze­rencsére, már nem figyel. Ballagok át a zebrán, s fel­ötlik bennem egy alig néhány éves élmény. Röpdolgozatos óra után, az önkiszolgálóban, egy első éves tanítványommal kerülök egy asztalhoz. — Na - faggatom -, gyötrő volt-e a feladat? — Miért? — kérdez vissza. — Annak szánta? — Kicsoda? — hebegek meg­zavarodva Nem értem rögtön: kire gondol. — Maga! - mondja a leg­természetesebb nyugalommal. Persze, valójában igaza van. Tegezni méqsem tegezhet; te­hát magáz. Tertium non datur: harmadik megoldást nem is­mer. önkiszolgáló papírbolt. Fél­íves borítékot keresek. A gon­dola innenső oldalánál nem férek hozzá: a földön egy üres bevásárlókosár. Átlépni nem akarom; megkerülöm. — Ne menjen a gát mögé! Jó? - dörrent rám egy tizen­éves hölgy, villogó szemmel, megszakítva egy beszélgetését. Megrettenek. A „sima magá- zást" megszokom már, idesto­va az utasítgatást, meg a nyers, majdhogynem artikulát- lan hangvételt is. De az a „Jó?!", az úgy csattan rajtam, mint lustálkodó és értetlen igásbarom hátán az ostor. Hogy majdcsaknem nagyap­ja lehetnék, a hölgyet nem za­varja. Ma a magázódás diffe­renciálatlan, mint maga a „felnőtt" korosztály. S felnőtt­nek számít ő is, hiszen dolgo­zó (talán már hónapok óta), meg én is, hiszen nem vagyok gyerek. Harmadik kategória, úgy látszik, itt sincsen. Pedig magázódni is sokféle­képpen lehetne. „Ne menjen a pult mögé!" - ez a legride­gebb. „Né menjen, uram . ..” — ez már udvariasabb. „Kérem, ne menjen..." — ez sem ke­rülne többe. „Kérem önt, ne menjen..." — de ritkán hall­juk! „Ne tessék a pult mögé menni!” - ilyen is van (vagy talán csak volt?)! S a fentiek mindegyikét leg. alább négy-ötféle hangszínnel, hangvétellel, hangerővel, hang­hordozással mondhatjuk végig. Aszerint, kit hogyan becsülünk, tisztelünk; - már ha becsüljük, tiszteljük egyáltalán. Mert más dolog magázni va­lakit, és ismét más „lemagáz- ni"! Deme László Amikor huszonéves, életúnt fiatalokkal, vagy körülményeik miatt panaszkodó népművelők­kel találkozom, a legszíveseb­ben azonnal Molnár Imréhez vinném őket, Merenyére. Néz­zék meg azt az embert, aki hatvannégy évesen is tettvágy­tól ég, s a nap minden percé­ben azon töpreng, hogyan hajthatna hasznot szűkebb és tágabb környezetének. Nem tartozik a község vezetői közé, nincs magas funkciója: férfi- fodrász,, magyarul: borbély ő, immáron több mint harminc éve, s emellett könyvtáros, kul- túrházvezető, gazdálkodó és méhész. S hogy majd a leg­fontosabbat ki ne felejtsem: gyerekkora óta zenél. Még föl sem érte a cimbalmot, ami­kor már a játékmódot leste egy cigány muzsikustól. Az idők során aztán jutott neki saját cimbalomra is - sokat kellett dolgoznia érte, egy tehén ára volt! — és ma a környék legis­mertebb népi zenekarának, pontosabban „parasztbandájá- nak” a tagjc.* Ugye, nem túl gyakori, hogy borbély legyen a klubkönyvtár­vezető? ötszáz forintéi tiszte­letdíjért nem sokan vállalnák ezt a kettős felelősséggel járó hivatalt. Molnár Imrét még a Merenyei Polgári Olvasókörben oltották be a könyv szereteté- vel. 1926-ban alakult meg ez a valamikor nagy becsben tar­tott társaság, amelynek évi tagdíja elérte egy jó napszám értékét. Tizennyolc éves koru­kat betöltött személyek léphet­tek be az olvasókörbe, de a családtagját természetesen min­denki magával hozhatta. Ol­vasni, gyufára kártyázni, tórsas- játékozni, békésen „kvaterkáz. ni” lehetett itt; a társasági élet központja volt az olvasókör. Ablak a világra a modern hír­közlő eszközöktől érintetlen korban. A szigorú alapszabály tiltotta a köpködést, a trágár beszédet, a szerencsejátékot. Az olvasókör rendszeresen szín­darabokat szervezett, maguk adták elő az udvarokon, paj­tákban. Csoda hát, ha nosztal­giával gondolnak vissza rá a mai népművelők? Manapság ez nehezen hoz­ható már össze. Igaz, a hétfőn este nyitva tartó könyvtárba sűrűn betévednek az emberek, de ebben szerepe van Molnár Imre szervező tudományának is, aki még borotválás közben sem mulasztja el, hogy egy-egy jó könyvet ajánljon a kuncsaftok figyelmébe. A mai fiatalok in­kább motorra pattannak, autó­ba ülnek, semmint, hogy ott­hon, a szegényes klubban ücsö­rögjenek. Érthető ez, vád nem érheti őket. Amíg ugyanis az­zal kell dicsekedjen a kultúr- házvezető, hogy „sikerült kihar­colni egy korszerű fekete-fehér televíziót, s két jó antennát"; amíg a könyvtár a megszűnt tanács helyén, egy telefonköz­pontban van, addig a fiatalok semmi csábítót nem fognak találni a falujukban. Márpedig ez a helyzet aligha változik még egyhamar, következéskép­pen a klubkönyvtárvezető dol­ga is egyszerűbb lesz pár év múlva: csupán a port kell majd a bútorokról letörölgetnie. De' ez az ember nem Molnár Imre lesz. Ő még tartja a fron, tot, gazdálkodik a kettőezer forintos beszerzési kerettel — aminél még egy értelmiségi család is többet költ könyvre évente — lekaszálja a gazt a kultúrház körül, lebetonozza a padlást; TIT-előadást szervez, meghallgatja az okos értekez­leteket a műveltség fontossá­gáról ... „Az egyoldalúságot nem sze­retem" — mondja a közel há­romezer könyv gazdája, aki aratómunkásként Gárdonyit, Jó­kait, Mikszáthot olvasott, bor­bélyként könyvtárat csinált a háború során szétzilált olvasó­köri gyűjteményből, s ma, nyugdíjasként mindezt együtt folytatja, kiegészítve a muzsi­kálással. Azt mondta, ne dicsérjem túlságosan. Pedig nem is én dicsérem, hanem a művelődési miniszter. Augusztus 20-a al­kalmából vehette át ezt a ki­tüntetést a Megyei Tanácson. Kevés ember van, aki jobban megérdemelte. Havasi János Érettségi... és azután? Az üzemek keresik a középiskolát végzetteket Visszajelzésekre vár a Pályaválasztási Tanácsadó A tilllS hovatovább IGIIIa unalmasnak tűnik: mihez kezdenek ma­napság a frissen érett fiata­lok? A felvételizők várnak, re­mélnek, a továbbtanulásból kimaradottak munkát keres­nek. így megy ez évről évre, amióta az első középiskolát- megnyitották. Statisztikákat böngészni nem is érdemes minden tanév végén, hiszen a kép rövid idő alatt alig- alig változik. Mégis, ha az egyént, az is­kola padjaiból kilépő, tapaszt talatlan fiatalembert, leányt nézzük, az ő egyéni életében nem közömbös, hogy mekko­ra és milyen irártyú lesz a változás. A statisztikai ada­tok ezen a ponton fordulnak át sorsokká, sikeres vagy meg­tört életutak jelzőköveivé. Az oktatási, pályaválasztá­si, munkaügyi szakemberek, számára az éves összesítések is hasznos információkat tar­talmaznak. Baranyában az idén mintegy ezernyolcszáz középiskolás tett érettségi vizsgát. Ebben az évben vé­geztek először olyan tanulók, akik egyszerre kapták meg érettségi és szakmunkás-bizo­nyítványukat. Az ő elhelyez­kedésük látszik a legkönnyebb­nek, kivéve, ha egyetemre je­lentkeztek, mert ebbe az in­tézménytípusba hosszú évek óta a gimnazisták pályázhat­nak a legnagyobb eséllyel. Átfogó adatai még nincse­nek a megyei művelődési osz­tálynak. Való igaz, csak nem­régen bírálták e! a fellebbe­zéseket, sok fiatal nem állt még munkába. Az érettségi­zettek egy rétegével érdemes különösen foglalkozni: azok­kal, akik továbbtanulásra je­lentkeztek ugyan, de nem si­került a felvételi vizsgájuk. Mihez kezdenek most, az ősz elején, amikor osztálytársaik egy része már az egyeteme­ken ül, másik része pedig harmadik havi fizetését is föl­vette már? Kézenfekvő, hogy a tájé­kozódást a Baranya megyei Pályaválasztási Tanácsadó Intézetnél kezdjük. — A tanév utolsó hónap­jaiban minden iskolába küld­tünk olyan nyomtatványokat, amelyeket az érettségizőknek kellett kitölteniük. Arra vol­tunk kíváncsiak, hányán szán­dékoznak továbbtanulni, s há-" nyan kívánnak nyomban mun­kába állni — mondja Schmidt Károly igazgató. — Arra is választ kértünk, hogy igénylik-e vagy sem a mi se­gítségünket a pályaválasztás­ban. — A lapok visszaküldésének határideje szeptember 10. volt — veszi át a szót Kávé József, az intézet munkatársa. — Sajnos, csak nagyon ke­vesen vették maguknak a fá­radságot, hogy tájékoztassa­nak minket. Általában azok küldték vissza a nyomtat­ványt, akiket fölvettek vala­milyen felsőoktatási intéz­ménybe. Tudatták velünk a jó hírt: eddig rendben is van.. De mi lesz a többiekkel? Ele­nyésző számú lapon érkezett segítségkérés. Kávé József szavait hitelesíti a dosszié vaskosnak ugyan­csak nem nevezhető íevél- anyaga* — A tanácsadó intézet né­hány évvel ezelőtt fiatalok tu­catjainak tartott eligazítást a lehetséges munkahelyekről. Azután bejött az emlékezetes „adminisztratív stop”, vagyis az irodai alkalmazottak felvé­telének korlátozása. Hiába oldották fel néhány év múl­va, a diákok úgy látszik el­ijedtek tőlünk, pedig most is szívesen közvetítenénk szá­mukra — mondja az igaz­gató. Apropó: közvetítés. A Pá­lyaválasztási Tanácsadó Inté­zet nem foglalkozhat munka­közvetítéssel, • csak tanács­adással. Hogy aztán e két tevékenység között hoj a ha­tár, azt néha igencsak nehéz megállapítani. Az intézet munkatársai nem titkolják, hogy az általuk végzett te­vékenység sokkal hatásosabb lenne, ha időnként visszajel­zést kapnának pártfogoljuk további sorsáról, s ha a mun­kahelyekkel közvetlenebb kap­csolatban állhatnának. Sze­rencsére a pécsi városi mun­kaközvetítő irodával igen jó az együttműködésük. így a sok bába közt — ha egyál­talán jelentkezik — mégsem vész el a gyerek. Benked Ti- borné, az iroda munkatársa' így összegzi ez évi tapaszta­lataikat: — Az általunk megadott címekről kevés fiatal jött visz- sza dolgavégezetlenül. Az érettségizettek még válogat­hatnak is a lehetőségek kö­zül. A Porcelángyár, a Tej­ipari Vállalat, a sütőipar, a Posta, a MÁV, a Kesztyűgyár mind-mind keresi a középis­kolai végzettségűeket. Ka­lauz, személypénztáros, moz­donyvezető gyakornok, porce­lánfestő, gépi-kézi varró, kéz­besítő — csak néhány a le­hetséges'.foglalkozási ágak­ból. '— A legnehezebb azoknak, akik újra megpróbálják a fe/r vételit, s ezért legfeljebb egy évre keresnek állást, lehetőleg olyat, hogy a munka mellett tanulni is tudjanak. — Vannak ilyen állásaink is, elsősorban fizikai munkáról lehet szó, például rakodás, vagy újságkihordás, de szeretik ezt a fiatalok, mert elég sok szabad idejük marad mellette. Az érdeklődőknek szívesen segítünk . . . lfŐtliil keressünk meg VvJfUI két fiatalt — a véletlen folytán mindkettő lány — akik maguk oldották meg gondjaikat. Becker Leo­nóra: — Tavaly érettségiztem, a Kertészeti Egyetemre jelent­keztem 1981-ben és az idén is. Nem sikerültek a vizsgáim, most fényképészetet kezdtem tanulni az 508-as Szakmun­kásképző Intézetben. Ide csak érettségizetteket vesznek föl, tehát végül is nem veszett el a négy gimnáziumi évem. A továbbtanulásról nem mond­tam le, a tanárképző karra szeretnék jelentkezni Pécsett, de előbb igyekszem a lehető legtöbbet megtanulni a fotó­zásból. Schlepp Antóniával elég különös helyen találkoztunk: a pécsi Állatkertben. Nyár óta hivatásos ápoló, a törpe'- dingákat, majmokat gondoz­za. — Zoo-iskolás voltam öt évvel ezelőtt, s azóta minden évben följárok a kedvenceim­hez — mondja. — Nem vet­ték föl a tanárképzőre, állást kellett találnom. Fogászatra mehettem volna asszisztens­nek, nagyon ajánlgatták, de inkább ezt választottam. Igaz, hogy nem könnyű munka, nincs is elég jól megfizetve, de szeretem csinálni. Inkább ezt, mint otthon ülni a szü­leim nyakán, és a balszeren­csémet kárhoztatni .. . H. J.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom