Dunántúli Napló, 1982. szeptember (39. évfolyam, 239-268. szám)
1982-09-02 / 240. szám
1982. szeptember 2., csütörtök Dunántúli napló 3 Baleseti sebészek konferenciája Körkérdésiskolaigazgaiókhox Beszélgetés dr. For gon Mihály professzorral, a Magyar Traumatológus Társaság elnökével Milyen lesz a diákhétvége? H ogyan képzelik el iskoláinkban a diákok hétvégeit? Ezzel a kérdéssel fordultunk három sajátságos pécsi tanintézet igazgatójához. Azt szerettük volna megtudni, milyen pedagógiai elképzelésekkel állnak az iskolák az új tanítási re.id, az e héten megindult ötnapos iskolai munkahét előtt. Augusztus 26-tól 28-ig Pécsett tartotta 13. konferenciáját a Magyar Traumatológus Társaság. A több mint ötszáz résztvevő között számos külföldi traumatológus hallgatta az öt szekcióban folyó előadásokat. Tizennégy ország neves baleseti sebészei fogadták el a rendező szerv, a Pécsi Orvostudományi Egyetem I. Sebészeti Klinikája traumatológiai osztályának meghívását. Az osztály vezetőjével, dr. Forgon Mihály professzorral — aki jelenleg a Magyar Traumatológus Társaság elnöki tisztét is betölti — a baleseti sebészek munkájáról, a konferencia jelentőségéről beszélgettünk. — Mindenekelőtt arra kérem professzor urat, mondjon néhány szót személyes életútjá- ról. — Iskoláimat Debrecenben végeztem, ott kaptam kézhez az orvosi diplomámat is, 1943- ban. Bent maradtam az egyetemen, végigjártam a szokásos ranglétrát: tanársegéd, majd adjunktus lettem. 1956-ban neveztek ki docensnek, s kandidátusi fokozatot szereztem. Tizenhárom évvel később hívott meg a Pécsi Orvostudományi Egyetem Sebészeti Klinikája a baleseti osztályra professzornak. Megvédtem a nagydoktori disszertációmat; a combnyaktörésről írtam, de előszeretettel foglalkozom a kézsérülé- sekl'el is. Érdekel a plasztikai sebészet — természetesen nem a kozmetikai, hanem a rekonstrukciós ága — s megvan a szakvizsgám egyebek között ortopédiából is. — A traumatológia a baleseti sebészet tudománya. Napjainkban hatalmas méreteket ölt a motorizáció, Magyar- országon is jóval több, mint egymillió gépjármű fut az utakon. Az iparositás-gépesités következtében nő az üzemi balesetek veszélye. Lépést tud-e tartani az önök tudományága ezzel a folyamattal? — A traumatológia korábban az általános sebészet egyik ága volt, de világszerte keresik az utat, hogy teljesen önálló „szakmává" váljon. Sok helyen ez mór meg is valósult. Hogy miért fontos ez? Éppen amiatt, amit ön is említett. Növekszik a balesetek száma, és az ilyen sérültek ellátása némiképpen más szemléletet kíván, mint az általános sebészeké, akiknek módjuk van felkészülni, szakirodalmat tanulmányozni egy-egy műtéthez. A balesetet szenvedett embernél nagyon fontos az első ellátás pontossága, gyorsasága, hatásossága. A szakszerű ellátás nagyfokú műszerezettséget igényel, s gyakran teljesen új és szokatlarj módszereket követel. Természetesen vannak bizonyos átfedések a traumatológia, a sebészet és az ortopédia között, mégis: összességében indokolt a traumatológia önálló kezelése. Magyarországon negyven- három önálló traumatológiai osztály működik. Ezek tevékenységét az Országos Traumatológiai Intézet hangolja össze. Műszerezettség tekintetében elmaradunk a fejlett országok baleseti .sebészeti klinikáitól, de a lemaradás főleg mennyiségi. A területi központokban levő osztályainkon gyakorlatilag mTnden olyan műtétet el tudunk végezni, amilyet a traumatológia tudományának mai állasa lehetővé tesz. — Az önök osztályán a közelmúltban bravúros műtetet 'hajtottak végre: visszavarrták eay munkás leszakadt karját. Milyen reményekre jogosít ez az operáció? Elképzelhető, hogy a baleseti sebészek előtt már nem lesz ezután reménytelen eset? Hogy amolyan ,,testszobrászokká" válnak? — Hiba volna a traumatoló- gusok munkáját ebből az egy műtétből megítélni. Sokkal bonyolultabb kérdés ez semmint hogy jóslásokba bocsátkozhatnánk Számos egyéb — biológiai, élettani stb. — probléma nincs megválaszolva, úgyFogy várnunk kell még, talán nem is keveset, amíg a traumatológia lehetőségeinek határairól beszélni kezdhetünk. “ A pécsi konferencia öt nagy témát felölelő szekcióban folyt: a térdizület szalagsérülései; a térdizületi törések; a kéz sérülései, a sarokcsont és uarócsont sérülései, valamint vegyes témákban. Miért éppen ezekről volt szó, és milyen eredményt várnak a konferenciától? — A témák kiválasztásának nagyon egyszerű, mondhatnám prózai oka van: tavaly Salzburgban részt vettünk az osztrák kollégák konferenciáján, ahol nagyon érdekes előadásokat hallottunk a térdsérülésekről. Úgy gondoltuk: miért nem tanulhatnának ezekből a magyar traumatológusok is? Várakozásunknak megfelelően sok osztrák kolléga fogadta el a meghívásunkat. Ami pedig a konferencia hasznát illeti: általánosságban azt kell mondanom, hogy a megtárgyalt területeken a tudomány előbbre vitelét várjuk, a nemzetközi kapcsolatok erősödését. Erre már eddig sem lehet panasz, hiszen például Jorg Böhler bécsi professzor minden évben vendégül látja a magyar ösztöndíjasokat az intézetében. Vagy például Volkov akadémikus. Moszkvából három úgynevezett komp- ■ressziós-disztrakciós készüléket hozott osztályunk számára, amelyek segítségével gipszkötés nélkül gyógyíthatunk törött végtagokat. Oganeszjan profesz- szorral együtt fejlesztették ki ezt az ötletes szerkezetet, amelyet rövid időn belül mi is alkalmazni tudunk. A konferencia lehetővé teszi az információk gyors cseréjét, a legújabb eljárások első kézből történő megismerését is. Mi lesz veled nimás- keresztúr? Néhány ház már elkelt üdülőnek Milyen sors vár Almáskeresz- túrra? Péteri Ferenccel, a környék tudós felkészültségű krónikaírójával rójuk a széles utcasort: — Egyes szám a „téglás ház”: itt harminc évvel ezelőtt heten laktak, most hárman. A szomszédban hatan, most ketten. Emitt heten voltak, s maradt egy öregasszony. Nézze ezt a hatalmas portát: mozogni sem lehetett a házban a sok gyerektől, s ma úgyszólván lakatlan. Péteri Ferencet még ma is mindenki igazgató úrnak szólítja a községben, jóllehet 1962-ben megszűnt a felső tagozat, s a nyugdíjazásáig Mozsgón tanított. Harminc éve fényképezi az almáskeresztúri változásokat. Ritka, szinte egyedülálló dokumentumok ezek, nem véletlen, hogy a megyei levéltár segítségével két helyen is kiállították már a legjellemzőbb felvételeket. Egy falu hanyatlása — képekben. — Én az Alföldről kerültem ide a háború alatt, de élve nem fognak elvinni ebből a faluból — mondja egy szép arcú néni az utolsó házban. — Sokan elköltöznek, de nem tudom megérteni, hogy miért: utunk, villanyunk, boltunk van, jó a közlekedés is Szigetvár felé. A környezet gyönyörű, erdők, dombok, amerre a szem ellát. — Úgy érzem, „sikk" lett az elvándorlás — tűnődik el a krónikaíró. — Nagyon megbolygatták ezt a községet a háború után. A németeket kitelepítették, felvidékiek jöttek, s aztán 1955-ben útnak indult az első család. Hatszázan voltak a huszas években, s maradtak százhuszonötén. Olyanok is elmentek, akiknek mindenük megvolt, és sokkal rosz- szabb körülmények közé kerültek. A falu másik végén, egy frissen meszelt házban egymásnak adják a kilincset a falu lakói. — Pestiek költöztek oda — mondja Rézi néni, aki maga is arrafelé tart. Rézi néni süDr. Komanovics Józselné, a Berek utcai Általános Iskola igazgatója. Kollégáival 1100 gyermek neveléséért, oktatásáért felel a Kertvárosban. — Az a tapasztalatunk, hogy a tanítványaink közül általában sokan töltik együtt a hét végét a családdal. Eljárnak hétvégeken a telekre, a nyaralóba, s ott dolgozik, pihen együtt a család. Van azonban egy széles réteg, amelyre ez nem vonatkozik. Sok az olyan tanítványunk, akit hét végén nem visznek sehova, akinek az időtöltésére nekünk kell odafigyelnünk. A Berek utcai Általános Iskola korábban is rendezett olyan közművelődési programoüdülő lett a parasztházból tötte a legfinomabb réteseket, ha lakodalmat rendeztek a faluban. Mostanában nemigen van alkalma fitogtatni a tudományát. A szóban forgó ház valami furcsa ötvözete a helyi építkezési stílusnak és az új gazdák sajátos „népi" ízlésének. A veranda korlátját az új tulajdonos faragta, stilizált tulipános motívumokkal ékítve ... A ház berendezési tárgyait részben helyben vásárolták, illetve gyűjtötték. A fiatalasszony Reholc Ferencné, kissé bizalmatlanul' fogad, de hamar megenyhül.- Budapesten lakunk, a Szondi utcában, a férjem művezető — kezdi a költözés történetét. Olcsón kínálták ezt a házat, megvettük. A férjem rengeteg munkával lakhatóvá tette, s most minden szabad időnket itt töltjük. Lehet, hogy ha megnől a lányunk, végleg ide költözünk. Nagyon kedvesek a keresztúriak, igen szépen összetartanak. Reholcék példáján felbuzdulva további pesti családok várhatók. S ez minden bizonnyal fölpezsdíti majd a község vérkeringését. Máris egy új közösségi centrum alakult ki a házukban: egy pillanatra sincsenek egyedül. Jönnek a fiatalok is, persze, szünet van az iskolákban. Nincsenek sokan a községben, talán kéttucatnyion. — Érdekes, a Mozsgóhoz tartozó társközségek közül a csöpp Almáskeresztúron zajlik a legfrissebb klubélet — mondja Vargáné Kékes Anna, a mozs- gói művelődési központ vezekat, melyek nemcsak egy-egy korosztálynak, hanem egész családoknak szóltak. Ez a jövőre is áll, ezenkívül van olyan szakkörünk is, ahová gyermek, szülő együtt eljöhet. Hétvégeken működni fog a túraszak- kö’rünk, ahová várjuk a kirándulni vágyó gyerekeket és szüleiket. Főiskolásak segítségével szervezünk hét végére sport- programokat. és tanítványaink figyelmét felhívjuk a művelődési házak és az úttörőház rendezvényeire. — Nem akarjuk elvonni a gyerekeket a hétvégeken az otthonuktól, mindent meg kell tennünk azonban azokért a tanítványainkért, akiknek a családtője. — Egyik előadást kérik a másik után, nagyon igényesen, ügyesen választanak. Jó velük együtt dolgozni. Bár több ilyen fiatal lakna a környéken ! — Almáskeresztúr nem fog kihalni, bár kétségtelenül nagy az elvándorlás. Évente háromnégy család költözik el, s ez joggal nyomasztja a helyben maradókat — hallom a tanácselnök asszonytól, Kula Józsel- nétől. — Én sem értem, hogy mi taszítja el innen az embereket, hiszen itt biztosítva van az alapellátás. A tanácselnök csodálkozása bizonyos mértékig érthető, hiszen az apró társközség valóban nem tartozik a legrosszabbul ellátoft települések közé. Bár... Orvos csak kéthetente jár ki a községbe; a segélykérő telefon kulcsáért házhoz kell bezörgetni, s télen a közlekedés bizony nem a legköny- nyebb errefelé. A község jövőjét féltők jobb híján az üdülőkben, a „pestiekben” bíznak. Talán azok újra fölv.irágoztatják majd Al- máskeresztúrt. logos-e a remény? Az örökvidám Neumann János bácsi meséli: — Nagyon szeretem a szőlőt, azt mondják, értek is hozzá. Kimentem egyszer, szép tavaszi napon a szőlőbe egy gazdával, aki :ó bortermelő hírében álit, s kérdezem tőle: milyen fajta ez, komám? — Majd, ha megérik, meg- mondomj- felelte az bölcsen. Hát így vannak az almáskeresztúriak a falu jövőjével is . . . Havasi János ja valamilyen okból nem képes megszervezni a gyerekék hétvégi időtöltését. * A Vegyipari és a Vegyipari Gépészeti Szakközépiskola diákjainak 40 százaléka pécsi. 35 százalékuk lakik kollégiumban és a fennmaradó hányadot alkotják a bejárók. Mányó Mihály igazgató és a tantestület e különféle igényeknek megfelelő differenciált program kimunkálásán dolgozik: — Az iskola felkészült arra, hogy kulturális és sportprogramokat ajánljon a^diákoknak a hétvégére. Nem tettünk le arról sem, és ez a szülők kívánságával is egyezett, hogy a hét vége a hiányok pótlására, a tanulásra is alkalom legyen. A kollégium vezetése a diákokkal közösen fogja kidolgozni a hétvégi programokat. Ezeknek a látogatása nem kötelező, az iskola mégis érzi, hogy itt tennivalói vannak. Ha kell, a családok bevonásával. Félő ugyanis, hogy a céltalanul. csellengéssel eltöltött szabad idő nem hasznára, hanem kárára lesz a tizenéves fiatalnak. — Nekünk hivatásunk a fiatalokkal való foglalkozás, a nevelés. Ügy érezzük azonban, ha a hétvégeket illetően nem ’tudhatjuk magunk mögött a szülőket, akkor a mi erőnk nem lesz elégséges ahhoz, hogy a fiatalokat • megtanítsuk a szabadidő szép és -okos eltöltésére. — Nagyon szeretnénk, ha erősebb volna a kötődés a családtagok, a szülők és gyerekek között, de az a tapasztalatunk, hogy ez a kapcsolat nem túl intenzív, sem a gyerekek, sem a szülők részéről. Nem egy esetben «a szülő kéréssel fordult hozzánk, hogy gyermeke a kollégiumban maradhasson hétvégekre. Nos ebben az esetben a kollégiumnak adnia kell valami hasznos, szervezett programot. Az intézmények számára jelent viszont külön problémát, hogy a kollégiumokban mindig kell ügyeletet biztosítani, azt fizetni, és programokon a felügyelő tanárt ugyanúgy. Pécs város koordinálni akarja a városban maradó diákok ellátását, a hétvégeken, de enne a részletmegoldásaira még nincs egységes állásfoglalás. * A Kodály Zoltán Gimnáziumnak a Dobó utcában 370 tanulója van. A nyolc éve Meszes és Gyárváiros határán működő fiatal gimnázium tanulói főként pécsiek, a bejárók és a kollégisták száma viszonylag csekély. Az iskola igazgatója Veres János így összegezi az ötnapos munkahéttel és a szabad hétvégével kapcsolatos elképzeléseiket: — Tájékozódtunk azoknál az iskoláknál, melyek részt vettek az ötnapos munkahét kísérletében, és úgy vettük észre, szervezett programjaik kezdetben voltak csak igazán látogatottak. Lehet, hogy ez összefüggött a felnőtteknél általánossá lett szabad szombattal, mindenesetre a programokat januártól már kevesebben látogatták. Az elmúlt félévben iskolánkban is megszaporodtak az olyan kérések, valós vagy kimódolt indokkal, hogy a tanulót engedjük el a családdal együtt töltendő hétvégére. A szombati órarendet is úgy terveztük, hogy az lazább, köny- nyebb legyen. — Nem készítünk-, programokat a diákjainknak, nem szeretnénk őket „befogni" a hétvégékre Ügy véljük, akárcsak a felnőtteknek, nekik is szükségük van a .pihenésre, a hiányok pótlására. Szülői értekezleteinken mi a családokat szeretnénk megnyerni annak, hogy a hétvégi szabadidőt szenteljék a gyermekeiknek. Gállos Osrolya Az Irodagépipari és Finommechanikai Vállalat az NSZK-beli Olimpia céggel létrejött együttműködés alapján gyártja a villanyírógépeket. Évente ötezer Olimpia IGV villanyírógép kerül forgalomba a belföldi piacon. H. J. Péteri Ferenc felvétele vSikkM: ox. elvándorlás...
