Dunántúli Napló, 1982. augusztus (39. évfolyam, 209-238. szám)

1982-08-08 / 216. szám

Világ proletárjai, egyesüljetek! Dunántúlt ItUDlO XXXIX. évfolyam, 216. szám 1982. augusztus 8., vasárnap Ára: 1,40 Ft Az MSZMP Baranya megyei Bizottságának lapja A tartalomból: Külpolitikai összefoglaló (2. oldal) Strandnyilás Orfün (3. oldal) Nemzetközi tájfutó- verseny lesz Pécsett (8. oldal) Árvíz volt tegnap Pécsett, a daindoli völgyben (3. oldal) A jelen és a jövő összhangja I pari termelésünk az első fél­évben két százalékkal ha­ladta meg a múlt év ha­sonló időszakának színvonalát. Minthogy az ipari létszám 2 százalékkal csökkent, a munka- termejékenység 4 százalékkal nőtt. A nem szocialista export viszont kevesebb volt a terve­zettnél. Ebből azt a következ­tetést vonhatjuk le, fiogy az ipari teljesítmény nem nőtt olyan mértékben, mint azt a gazdasági egyensúly javítása szükségessé tette volna. A Központi Bizottság és a kormány felismerve a kialakult fejlődési irányzatokat, a kül­gazdasági egyensúly javítása érdekében gyors és rendkívüli lépéseket határozott el. Ezeket tükrözik a Központi Bizottság június 23-i határozatai, vala­mint a kormány új intézkedé­sei, amelyek ma már jól körvo­nalazható csomagtervet alkot­nak. A kormányintézkedések fő célja a belföldi kereslet mér­séklése, az export árualapok bővítése. Az ezeket szolgáló intézkedések egyrészt a gazda­sági szabályozók menetközbeni változtatásában, másrészt az operatív döntések elszaporodá­sában jutnak kifejezésre, s ez­zel a vállalatoknak a korábbi­aknál lényegesen szigorúbb fel­tételek között kell gazdálkodni­uk. Egyre inkább saját bőrükön érzik a világgazdasági helyzet alakulását. Az említett csomagtervben foglalt intézkedések (a nyere­ségadó alap növelése, a beru­házási illeték, a tartalékalap felhasználási szabályainak mó­dosítása, a támogatások szigo­rítása, az egyes kamatemelések stb.) differenciáltan érintik a gazdálkodó szervezeteket. Azok, akik a jövőben is gazdaságo­san exportálnak, tehát ver­senyképességüket növelni tud­ják, előnybe kerülnek azokkal szemben, akik „csodára vár­nak", és nehéz helyzetükben az állami mentőövre számítanak. Napjainkban az operatív in­tézkedések a megszokottnál gyakoribbak. Ezzel összefüg­gésben Havasi Ferenc, az MS7MP KB titkára előadói be­szédében az említett ülésen le­szögezte: „... optimális pon­tosságra kell törekednünk a szabályozásban, s ha a gyors megvalósítás néha igényli — sajnos igényli —, akkor gazda­ságirányítási rendszerünk jelle­gébe nem teljesen illeszkedő eszközök alkalmazására is rá­kényszerülhetünk. Hangsúlyo­zom azonban, hogy ezt nem jókedvünkből, hanem szükség­ből tesszük". Világosan kell látni, hogy a jelenlegi helyzetben rendkívüli intézkedésekre is szükség van. De az is egyértelmű, hogy eze­ket nem szabad a törvény rangjára emelni, hiszen ez esetben — a vállalatok önálló­ságát csorbítva — gazdasági fejlődésünk egyik mozgatójáról, a vállalkozásról, a kezdeménye­zőkészségről mondanánk le. Kettős szorítás nehezedik gazdaságunkra: egyidőben kell megbirkózni jelenlegi gondja­inkkal és kialakítani a gazda­sági növekedés új pályáit, amelyek lehetővé teszik a gaz­dasági haladást, az anyagi felemelkedést. A változatlan és helyes távlati célok és a mindennapi feltételekhez való alkalmazkodás összhangjának megteremtése nagy erőpróba elé állítja a gazdaságirányítást. Már dolgoznak a szakértők a gazdaságirányítási rendszer, a szabályozás, a népgazdasági tervezés, a szervezeti és intéz­ményi rendszer fejlesztésén. Az elmúlt években is tettünk lé­péseket a reform kiterjesztése érdekében: 'lyen volt például az 1980-as bevezetett új árrend­szer, a támogatás mérséklésé­nek határozott törekvése, illetve annak a differenciált fejlesztés szolgálatába való állítása, az árfolyampolitikónak a vállalati gazdálkodósban betöltött sze­repének erősödése, a vállalati és vállalkozási formák kiszélesí­tése, az intézményi rendszer bizonyos mértékű átalakítása. E lépések eredményeként a gazdálkodós minden területén erősödött a hatékonyság szem. lélete. n Központi Bizottság júniu­si határozata egyértel­műen leszögezi a gazda­sági reform fejlesztésének leg­fontosabb irányait, valamint azokat a feladatokat, amelyek a vállalati gazdálkodásban, a szervezeti és intézményi rend­szer fejlesztésében, a termelési erőforrásokkal való gazdálko­dásban, a tervezésben, a sza­bályozásban megoldásra vár­nak. Ez is kifejezi azt az örök közgazdasági igazságot, hogy amikor a legbonyolultabb az aktuális gazdasági helyzet, ak­kor van legnagyobb szükség a hosszabb távra szóló átfogó jellegű fejlesztési koncepciókra. Wiesel Iván Hétfőtől nyári vásár a ruházati g _ ■ _ | | 1 _ ■ _ ■ A ruházati kiskereskedelmi vállalatok az idén is megrende­zik a hagyományos nyári sze­zonvégi, engedményes vásárt, amelyre ezúttal augusztus 9—19. között kerül sor. A vállalatok azonban el is térhetnek ettől, mert a kiárusítás időtartamát saját hatáskörükben állapítják meg. A vásári árukat a koráb­biakhoz hasonlóan 20-40 szá­zalékkal olcsóbban kínálják, a vásárlók azonban számíthatnak arra is, hogy ugyanazt az áru­cikket más-más engedménnyel találják meg a különböző üz­letekben, a vállalatok ugyanis a kedvezmény mértékéről is ön­állóan döntenek. Lemondott az olasz kormány Lemondott az olasz kormány — közölték kormányforrások a kabinet szombat délutáni ülése után Rómában. Giovanni Spadolini kormány­fő még a nap folyamán hiva­talosan is benyújtja kormánya lemondását Alessandro Pertini köztársasági elnöknek. Az öt­párti kormánykoalíció 13 hó­napig volt hivatalban. Lemon­dásának közvetlen oka az volt, hogy a Szocialista Párt 7 mi­nisztere testületileg kivált a kabinetből, miután a parlament elvetette a szocialista párti pénzügyminiszternek az üzem­anyag-kereskedelem fokozot­tabb ellenőrzését célzó terveze­tét, jóllehet a kabinet azt ko­rábban mór jóváhagyta. A köztársasági párti Spado­lini - az első nem keresztény- demokrata párti miniszterelnök 1945 óta — ügyvezető miniszter- elnökként továbbra is hivata­lában marad. Pertini elnök — szabadságát megszakítva — a jövő hét elején kezdi meg ta­nácskozásait a pártokkal az új kabinet megalakításáról. Közlekedési változások lesznek Pécsett, a 6-os úton. A forgalomirányító jelzőlámpák átállítása a József Attila és Petőfi utca sarkán. (Tájékoztató a 3. oldalon) Kinek sikerült? Államvizsgára készülő orvosjelöltek közül néhányon a pécsi Balassa János kollégium nyári lakói. — Szokolai felv. — Feluetelí vizsgák után Van, akinek sikerült, van, aki­nek nem. Az idén felvételizők közül már mindenki megkapta az értesítést, a vizsgabizottsá­gok tagjai is nyaralni mentek. Néhányon még a fellebbezés­től várnak sikert, de az idei el­sőévesek számán ez a pór szá­zalék már nem sokat változtat. Milyen kép alakult ki a fel­vételizőkről az idei vizsgák alapján? Erre a kérdésre pró­bálunk válaszolni a vizsgabi­zottságok jelentéseinek áttanul­mányozása után. A Pécsi Janus Pannonius Tu­dományegyetem Tanárképző Karára — a nappali tagozaton - 953 érettségizett diák adta be jelentkezését. Négyszáznyolcat vettek föl, 57 százalékuk nő. A fizikai dolgozók gyermekeinek aránya 38 százalék. Többszörös volt a túljelentkezés a magyar- történelem, az orosz—történe­lem, a földrajz—biológia és a magyar—népművelés szakon, míg a matematikával kapcsolt szakokon a jelentkezők alacsony száma és gyenge felkészültsége miatt a keretszámot sem tudták megtölteni. Kevés érdeklődés mutatkozott a kétszakos leve­lező képzés iránt, a kiegészítő szakokon viszont ötszörös volt a túljelentkezés. Az írásbeli vizsgák során bio­lógiából, történelemből és föld­rajzból születtek kirívóan gyen­ge dolgozatok. A gyenge fel- készültségen túl a nehéz bioló­gia teszt az oka a rossz ered­ményeknek — állapítja meg az összesítő jelentés. Igen érdekes az a megállapítás, amely sze­rint a középiskolai pontszámok és a felvételi eredmények kö­zött alig van korreláció, vagyis a hozott pontszámok nem jól tükrözik a hallgató tényleges tudását. Ez a panasz egyébként szin­te valamennyi felsőoktatási in­tézmény összegző jelentésében elhangzott. Évről évre visszaté­rő észrevétele a vizsgáztatók­nak, hogy a középiskolák rend­kívül egyenetlen színvonalon készítik fel diákjaikat a • to­vábbtanulásra. A hozott pont- számok értéke közel sem azo­nos. (Folytatás a 3. oldalon) Tájékoztatás nagy jelentőségű tudományos felfedezésekről Befejeződött a nemzetközi haematológiai és vértranszfúziós kongresszus Szombaton a Budapest Sport- csarnokban befejeződött a Nemzetközi Haematológiai Tár­saság 19. és a Nemzetközi Vértranszfúziós Társaság 17. kongresszusa, amelyen 74 or­szágból érkezett mintegy 3000 orvos, biológus, vegyész és ge­netikus - köztük sok világhírű tudós — vett részt. Az egy hé­tig tartott tudományos tanács­kozáson mintegy 400 előadás hangzott el, és csaknem 1200 poszteren bemutatott tudomá­nyos eredményt vitattak meg. Az élénk, baráti légkörben le­zajlott vitákban tevékenyen részt vettek a magyar kutatók, klinikusok is. Számos magyar kutató ez alkalommal mutatko­zott be e tudományágak kép­viselői előtt. Fehér Imréné és Gidáli Juliannának, az Országos „Frédéric Joliot Curie" Sugár­biológiai és Sugáregészségügyi Kutatóintézet munkatársainak poszterjét a Nemzetközi Hae­matológiai Társaság díjával ju­talmazták. A záróülésen Hollón Zsuzsa akadémikus, a Nemzetközi Haematológiai Társaság elnö­ke, a két közös kongresszus el­nöke összegezte a két tudo­mányos társulat kongresszusá­nak eredményeit. Megállapí­totta: a tudományos tapaszta­latcsere eredményes volt, előse­gítette e két tudományág, az orvostudomány továbbfejlődé­sét, fontos gyógyászati problé­mák megoldását. Tovább bő­vítette a világ haematológusai- nak és vértranszfuziológusainak kapcsolatát, együttműködését. Hangsúlyozta: első ízben sze­repeltek kongresszuson olyan témák, mint a vértranszfúziós szolgálatok fejlesztésének stra­tégiája, a vérátömlesztés nem­zetközi jogi problémái, úgy­szintén a „művörösvérsejtek” előállításának új módjai, a fertőzéses májgyulladás kivédé­sét elősegítő új szintetikus anyag kutatásának, a rosszin­dulatú sejtek normálsejtekké érésének és a kóros öröklődési anyag mesterséges korrekciójá­nak lehetőségei. A kongresszuson több nagy jelentőségű tudományos felfe­dezésről tájékoztatták egymást a szakemberek — mondotta az akadémikus. — Közölték a töb­bi közt, hogy előrehaladt a fe­hérvérűség, és más rosszindu­latú daganatos betegségek ko­rai felderítése, üj gyógyszer­kombinációk és a csontvelő-át­ültetés eredményei bizonyítják: remélhető, hogy e rettegett be­tegségek belátható időn belül gyógyíthatók lesznek. A gén­technikák fejlődése utat nyi­tott az örökletes és szervezeti betegségek molekuláris szintű megismerésére, bár még sok nehézséget kell leküzdeni, amíg a génátvitelt a gyógyászatban alkalmazhatják. A kongresszus alkalmával a két tudományos társaság vezetői, a Nemzetközi Vöröskereszt Tár­saságok Ligája, a Vörös Félhold Társaságok, az Egészségügyi Világszervezet és a Magyar Vö­röskereszt képviselői megvitat­ták: a világ országainak vö­röskeresztes szervezetei miként segíthetik elő a fejlődő orszá­gok vértranszfúziós szolgálatai­nak megszervezését, lakosságá­nak egészségügyi ellátását. El­határozták, hogy az Egészség- ügyi Világszervezet a következő évben a Magyar Haematológiai és Vértranszfúziós Intézetben szervezi meg a nemzetközi to­vábbképző tanfolyamot. A Nemzetközi Vöröskereszt Társa­ságok Ligája igényelte a ma­gyar szakemberek közreműkö­dését a továbbképzésben. A Nemzetközi Haematológiai Társaság következő kontjresz. szusát 1984-ben, Buenos Aires­ben, míg a Nemzetközi Vértransz­fúziós Társaság következő kong­resszusát Sydneyben tartják, ugyancsak két év múlva.

Next

/
Oldalképek
Tartalom