Dunántúli Napló, 1982. augusztus (39. évfolyam, 209-238. szám)
1982-08-05 / 213. szám
1982. augusztus 5., csütörtök Dunántúlt napló 3 Megállja-e majd a helyét az iskolába!? 3—6 éves korú gyermekek nevetése a családban Romai település a Szarsomlyo lábánál Gégészeti ásatás Nagyharsány határában Szokolai István (elvétele Amiről a mozaikok mesélnek Középiskolás régésztáborok Baranyában O daérve a nagyharsányi római kori leletmentés helyszínére, ismét szakadni kezd az eső. A Szársom- lyó kőbordóiról lehordott por- hanyós föld kis idő múlva tapadás, puha sárrá omlik szét. Mi a régésztábor tagjaival együtt egy sátorban találunk menedéket. Az ásatáson dolgozó gimnazisták, pedagógusok letelepednek a leletekkel teli ládákra, székekre; zsivajuk mihamar elcsendesül, amikor Layber Imre. a Széchenyi Gimnázium és Szakközépiskola történelemtanára beszélni kezd a táborban folyó munkáról. És mint Villány és a környék jó ismerője szól a helytörténet ezer apró emlékéről, az itt talált bölényfogakról, római sarlókról, a villányi bortermelés régi emlékeiről, Nagyharsány régi házairól... így telik a hosszú, esős délelőtt. Később megérkezik a nagyharsányi leletmentést végző régész, dr. Fülep Ferenc, a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója is. Tőle kapunk tájékoztatást a Nagyharsány—Villány közti útszakasz mentén, a hegy lábánál ismét elindított ásatások jelentőségéről: • — Régóta tudott, hogy a Szársomlyó déli oldalán minden szántás, de különösen a szőlők mélyművelése alkalmával cserepek, téglák; kerülnek elő. A jelenségre annak idején a megyei múzeum volt igazgatója. Dombay János is felfigyelt, utódja, dr. Papp László pedig 1959—60-ban végzett ásatást ezen a területen. — Mintegy 800 méter hosz- szan a hegy lábánál, az egykori római út mentés mindenütt lakott ez a terület. A déli lejtő a Szársomlyó védelmében csaknem olyan éghajlati viszonyokat kínált, mint az itáliai városok. Város állt itt is, de egyelőre nem tudjuk, mi volt a neve, és nem tudjuk, kik lakhatták ... Erre akkor születhetnék meg a válasz, ha megtalálnánk a temetőt — erre azonban utalást sem ad az évek során ásott számtalan kutatóárok. A Szársomlyó lábánál létezett egykori római város magas szintű kultúrájára utal a hatvanas évele elején napvilágra hozott nagyméretű épület, amely kezdetben lakóház volt, majd templomot alakítottak ki benne, külőn-külön építve meg annak három karéját. A IV. század 30—40-es éveiben élte virágkorát a ház, és élt az V. század elejéig, amikor is a gát, hun és alán csapatok törtek a vidékre. Megkezdődött a népvándorlás korszaka. Az utolsó jelzés a házról: kétszáz év múlva avarok tengetik életüket az egykor virágzó római város romjai között... 1963-ban egy fürdőépület is előkerült az ásatások során. Medencéjét alulról fűtötték, csarnokát szép falfestmények, s az Alpokból hozott fehérmárvány burkolólapok borították. Valószínűleg nagyon szép, kupolával borított épület lehetett. Mi vajon az indítéka, hogy húsz esztendő után Eülep Ferenc ismét kutat a Szársomlyó lábánál? — Pár éve a talajművelési munkálatok kiforgatták a mintegy 40 centiméter mélységben, a hegyről származó hordalék alatt fekvő mozaikokat. Layber tanár úr ekkor értesített engem, és jelezte, hogy valószínűleg további nagy, összefüggő mozaikokat rejt a föld. Segített az ifjúsági régésztóbor megszervezésénél és működtetésénél is. A diákok munkájának eredménye egyébként az első hét második felében kezdett mutatkozni: egy nagy épület falait bontották ki, ennek padlóját azonban már nem sikerült megtalálni. Nem szabad elfelejtenünk, hogy ezen a területen mindig szőlőművelés folyt, és az mély talajforgatást kíván. Ezért itt nem számíthatunk olyan eredményekre, mint Tác-Gorsium területén — ott ugyanis legelő volt a római város romjai felett, minimális rombolást okozva. A nagyharsányi régésztáborban folyó feltárási munka legszebb lelete egyébként az idén előkerült, IV. századból származó bizánci típusú mozaik, egy színes kövekből kirakott női arc. Az idei munkát július utolsó két hetében a Baranyában szervezett második régésztóbor gimnazista fiataljai végezték a Leöwey, a Nagy Lajos, a Kisfaludy, a Kun Béla, a Széchenyi és a Dobó úti gimnáziumokból, a Vegyipari és Vegyi Gépészeti Szakközépiskolából — mintegy húszán. Nagyharsányi pedagógusok is csatlakoztak hozzájuk. — Azért jöttem ide — mondja a Dobó úti Gimnáziumból Dóczi Ilona —, mert hiába a fakultáció. a történelemórákon kevés idő jut például a rómaiakra. Az órákon tanult általánosságokkal szemben itt konkrét, kézzel fogható élményeket kapunk a múltról, egy bizonyos korról. Természetesen az érdeklődés hozta ide a fiatalokat, a somogyi származású nagyharsányi tanítót, Kanász Imrét, aki ezáltal is alaposabban meg akarja ismerni lakóhelye múltját; Szabó László mint történelemtanár van itt: a leöweysta Lutz Andrea orvosnak készül, s arra gondol, az egyetem után esetleg szerez egy második, antro- pológusi diplomát is. És mi hozta ide az ugyancsak orvosira készülő Csonka Takáts Istvánt és orvos édesapját — szabadsága idején — Mohácsról, ha nem az érdeklődés, a tudni óhajtás. Senki sem mondta a nagyharsányi régésztábor fiataljai közül, hogy netán régész kívánna lenni a távoli jövőben — de a tábornak nem is ez az elsődleges célja __ D r. Cseh István megyei szak- felügyelő, aki idén júliusban a pécsváradi és a nagyharsányi ásatásokon a két-kéthetes táborokat indítványozta és megszervezte, így összegezi ezek jelentőségét: — Igaz, hogy a történelem fakultáció gazdagodást jelent a tárgy kedvelői számára, keretein belül mégsincs idő a segédtudományok, a régészet, az antropológia, az oklevéltan, a néprajz tanulmányozására. Ezért jó lehetőséget adunk a speciális érdeklődésű tanulóknak arra, hogy például az ilyen tábor alkalmával egészítsék ki a fakultációban tanultakat. Ráadásul, mint kiderült, a régészet is igényt tart a fiatalok munkájára. Valószínű, a jövő nyáron is lesz régészeti szaktábor mind a pécsváradi vár, mind a nagyharsányi római település feltárásán. Mindenütt a helyi szakmunkásképzők biztosították a szállást, étkezést a diákok számára. Layber Imre azt javasolja, hogy a következő évben több kéthetes turnust szervezzenek, a teljes régészeti szezonra. Végül hadd álljon itt Fülep Ferenc véleménye a szaktáborról, a fiatalok munkájáról: — Ami itt az idén előkerült, az az ő munkájuk eredménye. Nem volt könnyű ez a munka, hisz előfordult itt a hegy lábánál a 40 fokos hőség. Ami a rövid. kéthetes kampányok nagy hibája, a munka idén nagyon ki van téve az időjárás szeszélyeinek, most az esőzéseknek. Jövőre valóban két-há- rom turnussal kellene folytatni a régésztábort. Cállos Orsolya Milyen a kisgyermek világa? Mintegy 3 éves korig meghitt, biztonságos, a gyermek egyre jobban kiismeri magát benne. Fészek, melynek a közepén ül a gyermek, vele összefonódva az anya. A többi ember — a család tagjai és barátai — egyre ismerősebbek lesznek, már nem keltenek félelmet, mint 9—10 hónapos korában. A gyermek egyre több tárgyat vesz birtokba; rájön, hogy mit csinálhat velük, többnyire arra is, hogy mit csinálnak velük a felnőttek. S ha óvodába kerül, szinte egyik napról a másikra még jobban kitágul a világa. Ismeretlen személyek, tárgyak kerülnek látókörébe. Ahogy fejlődik a beszédkészsége, jobban odafigyel a felnőttek szavára, számos nem értett, félig értett, hol izgalmas, hol érdekes, hol ijesztő dolog üti meg a fülét. Fejlődő értelme egyre többet foglal magába. A mai gyermek világa lényegesen gazdagabb, mint akár tizenöt—húsz évvel ezelőtt a szüleié volt. Gazdagabb és zavarosabb. Hiszen azt a rengeteg ismeretanyagot, amit beszélgetésekből, a rádió elkapott foszlányaiból, a televízióból felszed, hogy tudná a 3-6 éves gyermek megérteni, megemészteni; hogyan tudna belőle egy, csak valamennyire is egységes képet összeállítani? Ebben a felnőtteknek kell segíteni. Persze nem abban, hogy a 4 éves gyermek megértse, omit még a felnőttek zöme sem ért, hanem, hogy valamelyest rend és megnyugvás költözzék ebbe a kúsza világba. Nemcsak a mai gyermek, hanem minden idők gyermeke tele van kíváncsisággal. Minden érdekli, mindent szeretne tudni. Folyton kérdez, kérdései kifogyhatatlanok. Néha meglepően mélyre hatolnak. Persze nem minden gyermek kérdez meglepően okosakat; legtöbb kérdésük a mindennapi élet tapasztalataira vonatkozik. De akármiről is legyen szó, az apa, az anya fontos — és fárasztó feladata, hogy feleljen a kérdéseire. Nem akarjuk tudással elárasztani a gyermekeket, mégis fontosnak tartjuk, hogy serkentsük kérdező kedvét. Adjunk rá alkalmat, hogy kérdezhessen. A kérdezősködéssel új, nagyon jó kapcsolat kezdődik a gyerek és apja, anyja között. Szülők, akik a későbbi években panaszolják, hogy a gyerekük nem hallgat rójuk, nem vesV igénybe élettapasztalataikat, nem avatja be őket titkaiba, problémáiba, megfeledkeznek arról a korszakról, amikor teljes bizalommal és várakozással nézett fel rájuk, de ók fáradtságukra, elfoglaltságukra hivatkozva, nem figyeltek gyerekükre. Persze nem tudhatunk mindent és a gyerek kérdéseire sem tudunk mindig felelni. Vannak nehéz kérdések: „Hogyan születik a gyerek?” „Mindenkinek meg kell halnia?" Itt nagyon fontos alapszabály, hogy válaszaink, feleleteink mindenekelőtt igazak legyenek. Természetes, hogy ennek az igazságnak vannak korlátái. Sok kérdésre a gyerek még nem értené meg a teljes, tudományos igazságot; itt csupán az a fontos, hogy ne mondjon ellent az igazságnak; ne legyen benne semmi, amit később vissza kell vonnunk. Az őszinte felelet nem jelenti azt, hogy tapintatlanok vagyunk. hogy nem vesszük figyelembe a gyermek érzékenységét. Vannak fájdalmas és félelmetes igazságok, de ha a gyerek meglátott, vagy megsejtett belőlük valamit, itt sem titkolózhatunk. Annál kevésbé, mert a megmagyarázhatatlan titkok — pl.: az apa iszik, a szülők válófélben vannak — mindennél jobban nyomják és félelembe ejtik a gyermeket, ügyeljünk azonban arra is. nehogy feleletünk súlyos sebeket üssön rajta. Ilyenkor saját indulatainkat is féken kell tartanunk. Azon a módon is, hogy „bizony, ha apuka sokat iszik, nem tudja mit csinál, pedig ugye látod, különben milyen jó hozzánk...” „Lehet, hogy apu elköltözik tőlünk, mert sehogy sem tudunk kijönni, de ne félj, téged éppúgy fog szeretni, mint eddig, sokszor meg is látogathatod...” A gyerek kérdésére adott válaszunk lehetőleg rövid és egyszerű legyen. A hosszú magyarázatot a gyerek nem tudja követni, ez esetleg éppúgy elriasztja a további kérdezőskö- déstől, mintha nem felelnénk a kérdéseire. „Kevés időm van, mikor beszélgessek vele?” — kérdezik sokszor a szülők. Például hazafelé az óvodából érdeklődjünk az ott történtekről, barátairól, játékairól, és nem csak arról, mit ebédelt. És meséljünk neki saját munkánkról, sikereinkről. problémáinkról is. „Vigyázat, televízió!" — ilyen „KRESZ"-tábla is elkelne sokszor. A televízió megjelenése csaknem felér a könyvnyomtatás feltalálásával. És mégis — legszívesebben azt látnánk, hogy olyan családokban, ahol 6 éven aluli gyerekek vannak, nem lenne tv-készülék. És itt nemcsak a gyermekek kialvatlan éjszakáira, vagy ijesztő, durvaságot sugalmazó televíziós élményeire gondolunk. Figyeljük meg, hogyan viselkedik a kisgyermek, ha otthon vogy séta közben valami ismeretlen tárgyra bukkan. Kézbe veszi, forgatja, közben kérdezget, megmagyaráztatjo magának, amit nem ért. Minderre nincs módja a televízió előtt, aminek ernyőjén suhannak a képek. Mire egyiket felfognák, a másik következik, és még csak nem is kérdezhet közben. A másik, talán még nagyobb ártalma a televíziónak, hogy elveszi az időt a meghitt családi beszélgetésektől. Azoktól, aminek fontosságát épp az imént hangsúlyoztuk. Az az otthon, ahol a munkából hazatérő szülők oyorsan bekapják a vacsorát, hogy utána gyerekestől — vagy a gyereket az ágyba dugva — a televízió elé üljenek — nem igazi otthon! A szeretet, törődés, nevelés nem merülhet ki kvarcóra, diplomatatáska s más drága ajándék megvételében. Vagyis: szülői szerepemet nem válthatom fel apró pénzre, pénzbe kifejezhető ajándékokra. Többet ér egy jó esti beszélgetés, lefekvés előtti „suttogó parti" anya és lánya között Az ilyen szoros érzelmi kapcsolat igazában majd a kamaszkorban biztos alap arra, hogy lányom vagy fiam tőlem vár majd választ, segítséget; az én vállamon sírja el első szerelmi csalódását, mert tudja, hogy megértem, részt kérek és vállalok az ő kis életéből. Nekem is lényeges és fontos az, ami neki. A serdülőkorban nincsenek lényegtelen problémák, nem szabad egy kézmozdulattal elintézni kérdéseit Kétségtelen, nagyon nehéz ma szülőnek lenni. Ma is elmondhatjuk: a múltban nevelt emberek a jelenben nevelik a jövő nemzedékét Csak ma amennyivel bonyolultabb a világ — annyival nehezebb ez. Pedig jórészt ennek a nevelőerejétől, eredményességi fokától függ, hogyan állja meg 3— 6 éves korú gyerekünk a helyét — elóbb-utóbb — az iskolában! nerenyt kkuq Azt mondják, nem árt ha egy kereskedő rámenős. Szakmai tulajdonság, ami nélkül éppen úgy nem boldogulna, mint a szenesember izmos karok, s az ügyvéd jó beszé- lőtehetséq nélkül. De azért a rámenósségből is megárt a sok. Az egyik Dombóvár környéki faluban történt, nem is olyan régen: egyedül élő idős nénihez kopogtatott be egy asszony. A néni leültette, mert azt hitte, hogy valami hivatalos ügyben keresik, például az áramdíjat jöttek beszedni. A vendég szeme körbejárt a lakásban, majd az első földerítés után az asszony kiemelt egy ezüstkanalat a málnaszörpös pohárból: „Ezért adok száz forintot!" A nyolcvanhat éves néni közölte vele, hogy a kanál nem eladó. A hívatlan vendég nem zavartatta magát, és máris a szobában folytatta fölfedező útját. A falióráért háromezer forintot kínált. Becsületére legyen mondva, ötszáz forintról alkudta fölfelé — saját magával licitálva — az árát. Kapásból megvette volna a lámpát, az asztalon sorakozó tálcákat és még kj tudja, mi mindent, ha a néninek nem támad egy mentő ötlete. Elkérte a tolakodó asz- szenyság címét, mondván, hogy ha majd lesz valami eladni való, majd értesíti. Rosszul számitott. A műgyűjtőktől nem lehet ilyen könnyen megszabadulni. Másncr> újra ott volt az asz- szony, ezúttal egy férfival, akit a főnökeként mutatott be. Ismét csak a falióra izgatta őket, s addig erős- ködtek, amíg a rosszul látó, nagyothalló néni kinyitotta a lakósajtót. Végül a szomszédok határozott fellépése vetett véget a zaklatásnak. Talán nem is érdemelne szót az eset, ha egyedi történet volna. De éppen a napokban hallottuk, hogy Mozs- gón is járt valaki, s ugyancsak faliórára’ alkudozott Az egyik házban tízezer forintot ajánlott fel... Valahogy rendet kellene már teremteni e kéretlen és hívatlon műgyűjtők körül. Sajnos, nagyon sokan közülük érvényes magánkereskedői igazolvánnyal házalnak, s tesznek busás haszonra - gyakorlatilag munka nélkül. Elég csak bepillantani a régiségkereskedésekbe, végig nézni a havi vásárok kínálatát, s megállapíthatjuk, hogy a régiségek felvásárlási és eladási ára között bizony nagyra nyílik az olló. Ha a műgyűjtő korrekt módszerekkel, már nem használt tárgyaktól szabadítja meg a háziakat, nem szólhatunk egy szót sem. De az utóbbi években elburjánzó „néprajzi” és műtárgygyűjtésektől néha felfordul az ember gyomra. Jól emlékszünk még arra az esetre, amikor a nagydobszai tájhoz szakemberek által összegyűjtött anyagát akarta „megmenteni az enyészettől" egy budapesti iskola tanulóifjúsága — tanári segédlettel. Se szeri, se száma az effajta népies- kedó felbuzdulásnak, amelynek legnagyobb hasznát aztán hazai és külföldi üaves- kedők látják. Ne engedjük! Havasi János
