Dunántúli Napló, 1982. augusztus (39. évfolyam, 209-238. szám)
1982-08-31 / 238. szám
e Dunántúli Tlaplo 1982. augusztus 31., kedd Nemzetközi kézművesipor-tör- téneti szimpózium Veszprémben Az augusztus közepén Budapesten megrendezett nemzetközi gazdaságtörténeti kongresszust követően, részben ahhoz csatlakozva került sor Veszprémben a kézművesipartörténeti szimpóziumra. A Veszprémi Akadémiai Bizottság e tárgykörrel foglalkozó munkabizottsága — élén Éri István elnökkel és Nagybókay Péter titkárral — igen körültekintően járt el akkor, amikor a gazdaságtörténeti kongresz- -szuson hazánkban tartózkodó, s e témakörrel foglalkozó szakemberek figyelmét — eddig megjelent kiadványaik segítségével — erre a tanácskozási és tapasztalatkicserélési lehetőségre felhívták. A téma iránti szakmai érdeklődést jelzi, hogy az augusztus 22-én kezdődött tanácskozáson mintegy nyolcvanon vettek részt, akiknek több mint a fele külföldről érkezett. (A szomszédos országokon kívül Spanyol1-, Svéd-, Francia-, és mindkét Németországból, továbbá az Amerikai Egyesült Államokból is érkeztek tudósok.) A gyümölcsöző tanácskozásokat elősegítette a háromnyelvű (angol, francia, német) szinkron tolmácsolás, amely lehetővé tette, hogy — a nyelei nehézségeket leküzdve - ki- ki tudása legjavát adhassa. A megbeszélés két nagy témakörre és ezen belül több altémára oszlott. Az első témakör: „A kézművesség és az ipari forradalom" címen kétféle témamegközelítési módot tett lehetővé. Néhány előadó egy-egy régióban vizsgálta meg a címben jelzett problémát (Franklin Mendels és 'John Komlós - az USA-ból - Flandriában illetve Csehországban, Küllike, Kaplinski - a Szovjetunióból — a Baltikumban, Heiga Schultz — NDK — Berlinben és Bácskai Vera a reformkori Magyarországon.) Az előadások egy másik csoportja egy-egy iparág problémáját tárta fel abban az időszakban, amikor a céhes ipar középkori világa lassan a modern ipar arculatát kezdi felöltem. (Erdei Walter a textiliparban kísérte végig ezt a folyamatot, amelyet kitűnően egészített ki Bärbel Kerkhoff-Hader — NSZK — textilt emeléssel kapcsolatos, korabeli képekkel illusztrált előadása.) — Ugyanebben a témakörben kapott helyet két jogtörténeti előadás: Gustav Fokozottabb közúti ellenőrzés a komlói járásban Tovább csökkent a halálos balesetek száma A komlói rendőrkapitányságtól kapott tájékoztatás szerint a bányászvárosban minden korábbinál nagyobb mértékben veszélyezteti a közle'cJi t a gyalogosok figyelmetlensége, de továbbra is a sebesség helytelen megválasztása oikozza a legtöbb balesetet. Ugyanakkor — új jelenségként — egyre nagyobb veszélyt jelent az irányváltoztatásnál tanúsított figyelmetlenség, ami miatt meglepően sok baleset történik a viszonylag kedvező út- és időjárási viszonyok között is. A komlói járás, illetve a város területén, a súlyosabb balesetek számának csökkenésével párhuzamosan, az elmúlt három év alatt mintegy 50 százalékkal kevesebben vesztették életüket a közútjainkon. Míg 1979-ben 16-an, 81-ben már „csak” 8-ap lettek a közlekedés áldozatai. Ez a folyamat azért is figyelemre méltó, mert a gépjárművek száma közben jelentősen megnőtt. A tragédiákat előidéző okok között továbbra is meghatározó szerepe van az italnak. Bár az ittas vezetők száma nem emelkedett, a súlyosság mértéke viszont igen. A komlói rendőrök az év első felében 120 olyan gépkocsivezetővel szemben' kezdeményeztek eljárást, akik nagyobb mennyiségű italt fogyasztottak mielőtt a volán mögé ültek. K, Varga J. Egy éles kanyarban olajfolton megcsúszott, és az árokba borult augusztus 24-én a délutáni órákban az Árpádtető és Mánfa közötti útszakaszon a Pécsi Köztisztasági Vállalat FU 40-18 rendszámú gépkocsija. Az autó vezetője, Vámosi László csodával határos módon sérülés nélkül megúszta a balesetet. Az anyagi kár húszezer forint. Az elmúlt héten 13 közúti közlekedési baleset történt Baranya megyében: hét súlyos, hat pedig könnyű kimenetelű volt. A MERKUR pécsi használtautótelepének kínálatából: UAZ ötéves 37 000—47 000 forintért, Volga egyéves 104 000 forintért, Trabant 2—8 év közötti 23 000— 52 000 forintért, S 100-as Skoda 7—9 éves 28 000—31 000 forintért, Wartburg 1—7 éves 36 000— 89 000 forint között, Polski Fiat 126-os 2—5 éves 39 000 és 63 000 forint között. * A Mecseki Szénbányák KISZ- szervezete vasárnap rendezte meg az immár hagyományos Bányász Kupa autós vetélkedőt az MKBT- vei közösen. A Komló—Orfű közötti versenyszakasz megtételét céllövészettel, KRESZ-vetélkedő- vel, ügyességi autózással, sőt baleseti helyszín imitálásával tarkították a rendezők. Csapatversenyben a központi gépüzem csapata, egyéniben pedig Pozsgai Sándor volt a legeredményesebb versenyA Tüzér utcából nyugatra — kerülővel Van Pécsett egy szerencsés útkombináció, ami egy éve, hogy megkezdte magát belopni a városon átutazók szívébe. Ma mégis azt kell mondani: volt. Erről a „volt”-ról lesz szó — a „lesz” érdekében. Mert a 6-os út városon átvezető szakaszának most véget ért átprogramozása kapcsán „lefejezték” az útkombinációt. Előbb a „volt”-ról. Tavaly, amikor megtörtént Lvov-Kertvárosban az Egri Gyula út kivezetése az 58-as útra és elkészült a Tüzér utcai felüljáró, létrejött a városban egy olyan útrendszer, ami a megye déli és nyugati része közötti, Pécsen átvezető közlekedési kapcsolatot kiiktatta a város- központból, s ez még hatékonyabbá lett, amikor elkészült az új 6-os út befejező szakasza. A „déli végek” felől - és természetesen Lvov-Kertváros- ból — jövő járművek a Tüzér utca megfelelő sávjából nagyívű balrakanyarodással hajthattak rá a 6-os ra. Ezzel szemben a „van”: Megszűnt a balrakanyarodás, a felüljáróról nyugat felé utazni szándékozó előtt három választási lehetőség van — a legegyszerűbb helyett: 1. rögtön a felüljáróról rátér a Veress Endre útra, hogy'növelje Újmecsek alja központjának amúgy is nagy forgalmát; 2. felmegy a Szigeti útra és arról próbál „ró- kóvályogni" az új útra, de ez csak Patacsnál sikerül, közelebb nincs rá mód; 3. nem veszi igénybe az elkerülő utat, azt a forgalmat növeli, amit az új útkombináció csökkenteni volt hivatott. A reménybeli „lesz” pedig: Mindenekelőtt el kell ismerni a szándék tiszteletreméltóságát: ezzel is növelni lehetett a Tüzér utcai csomópont „tisztaságát”, s fokozni átbocsátóképességét egy forgalmi irány kiiktatásával. De ennek a pótlására kínálkozott — és változatlanul kínálkozik! — egy lehetőség: egy hurok a Mozgalmi Ház előtt. A hozzávaló utak - egy kb. 6tJ négyzetméternyi út- felü'llet híján — megvannak. Ha ezt a rövidke bekötést megcsinálnák, a belvárost elkerülő út- együttes ismét teljes értékű lenne. H. I. TÁJÉKOZTATÓ A VOLÁN HELYKÖZI AUTÓBUSZJÁRATAINAK ÚJ DÍJSZABÁSÁRÓL Érvényes: 1982. szeptember 1-tŐI 301 5 6- 10 11- 15 ' 16- 20 21- 25 26- 31 35 36- 40 41- 45 46- 50 51- 55 56- 60 61- 65 66- 70 71+. 75 76- 80 81- 85 86- 90 91- 95 96-100 101—110 111-120 121-130 131-140 171-180 181—190 191-200 201-210 , 211-220 221-230 231-240 241-250 251-260 261-270 271-280 281-290 291-300 Teljesárú menetdíj Régi ár 16 20 58 62 66 70 76 8</ 102 106 112 116 120 124 Uj ár 74 78 84 88 126 136 196 206 216 226 236 246 256 266 276 286 296 33%-os menetdíj Régi ár 29 32 Uj ár 151 157 Tanulók havi bérlete Régi ár 50 60 80 94 104 114 124 130 138 222 240 Uj ár 170 190 190 300 430 550 660 780 900 1030 1130 1250 1350 1480 1600 1700 1830 1950 2080 2180 2300 A félhavi bérletjegy ára é térítési összegeinek 50% Havi bérletjegy Régi ár Dolgozó Munkaadó 110 132 156 180 206 226 340 _ 366 390 416 436 460 72 152 240 344 440 528 624 720 824 904 1000 1080 1184 1280 1360 1464 1560' 1664 1744 1840 Uj ár 830 1100 1280 (560 1750 2020 2210 2480 2670 2950 3130 3400 3600 3860 4050 ,4320 4510 Dolgozó Munkaadó fizeti 256 312 35C 720 772 810 864 902 880 1024 1248 1400 1616 1768 1984 2136 2360 2504 2720 2880 3088 3240 3456 3608 Tanulók időszakos bérlete Régi ár 24 30 42 48 •rífési összegei a havi bérlet|egy árának, illetve 158 172 184 Uj ár 48 56 68 76 148 156 168 176 232 Időszakos bérlet 20%-os kedvezmény Régi ár 110 124 196 212 226 , 240 254 268 284 304 334 362 390 420 Uj ár 179 218 243 410 435 474 499 538 563 602 627 678 742 806 870 934 Időszakos bérletjegy mun kábajárásra Régi ár 122 128 160 224 240 304 320 464 496 528 560 608 640 672 704 752 784 816 848 896 Dolgozó Munkaadó fizeti 10 13 16 19 22 26 32 35 51 54 58 61 64 67 106 112 122 128 134 170 179 77 90 102 128 179 192 205 218 230 243 256 371 397 422 448 602 627 Uj ár 224 272 592 624 672 704 752 784 848 928 1008 1248 1328 1408 1488 1568 1648 1728 1808 1888 1968 Dolgozó Munkaadó fizeti 29 38 45 54 61 70 77 125 134 202 218 234 250 266 282 298 314 330 346 362 378 394 A Volán 12. sz. Vállalat értesíti az utazóközönséget, hogy 1982. szeptember 1 -tői a helyközi autóbuszjáratok díjszabása változik az alábbi tájékoztató táblázatban foglaltak szerint. Az utazási igazolványok használatára, érvényességére vonatkozó tudnivalókat a lap 1982. augusztus 24-i számában ismertettük. 26 51 154 179 218 243 282 307 346 371 410 435 474 499 538 563 602 627 678 742 806 870 934 998 1062 1126 1190 1254 1318 1383 1446 1510 1574 Forgalomkorlátozások Baranya útjain Baranya megye országos köz- úthálózatán augusztus 30.- szeptember 3. között az alábbi, forgalomkorlátozással járó munkákat végeznek. A 6. sz. főúton Zengővárkonytól Hirdig csomópontok szélesítése, Pécsett, a Szalai A. u.—Rózsa F. u. csomópontjának szélesítése. Az 56. sz. főúton: a 45-ös km-nél a forgalom terelőúton halad, Mohács átkelési szakaszán szélesítési munkák folynak. A szederkény— Villány—harkányi összekötő úton, Boly és Borjód között aszfaltozási, a királyegyháza—sellyei összkötő úton Kákics és Sellye között hídszélesítés, a zalátai bekötő úton útszélesítés történik. A hídépítés miatt a forgalom terelőúton halad: szentlőrinc- nagycsányi összekeötő úton Gil- vánfa és Nagycsány között, valamint a szigetvár—kadarkúti összekötő úton Somogyapáti és Somogyhatvan között. * Útlezárás. A PÉTÁV értesíti a közlekedőket, hogy augusztus 30-tól gerincvezeték javítás miatt Pécsett a Bajnok utca a Marosvásárhely utca és gyermekklinika közötti szakaszán zsákutca lesz. A gyermekklinika és a József Attila út közötti szakaszt lezárják a forgalom elől. A korlátozás várhatóan két hétig lesz érvényben. KERESIK A LEGJOBBAKAT! Megyei vetélkedő Pécsett Áz MKBT a Magyar Autóklub Baranya megyei szervezetével közösen szombaton délelőtt rendezte meg Pécsett, az ATI telephelyén a „Keressük a legjobb gépjárművezetőt és motorost" közlekedési vetélkedő Baranya megyei döntőjét. A résztvevők KRÉSZ feladatlapot töltöttek ki, majd az ATI udvarában felállított technikás ügyességi pályán bizonyíthatták vezetési készségüket. A vetélkedő szépséghibája, hogy női kategóriában nem volt induló. (Pedig a lehetőség a hölgyeknek is adott volt.) Az összesítések alapján a legjobb eredményeket a személykocsisok közül 600 cm3-ig Dalios Attila, 1300 cm-Mg Császár László, 1600 cm-Mg Kovács Ferenc, a motorosoknál pedig 50 cm!-ig Farkas Károly, 50 cm1 feletti kategóriában pedig Sári István érte el, ők képviselhetik majd Baranya megyét a szeptember 19-én Székesfehérváron megrendezésre kerülő országos versenyen. Rovatszerkesztő: RÓSZ PRIM NÁNDOR Otruba' (Ausztria) a céhszabályzat és a gyári privilégium elemzésével az iparosodás folyamatában meglevő jogfolytonosságot mutatta be, míg Rózsa Miklós az 1884. évi második általános ipartörvényen alapuló iparigazgatás rendszerét ismertette. Ugyancsak ebben a témakörben került bemutatásra néhány közérdeklődésre számot tartó részletprobléma, mint amilyen az J848 előtti magyar városokban levő zsidó kézművesek helyzete (Eperjessy Géza), a brassói céhek fokozatos megszűnése (Pál Binder —Románia), a Bécsi Medence gyáraiban elhelyezkedő kézművesek helyzete (Günter Kolprath — Ausztria), továbbá egy magyar város — Szeged — iparos társadalmának bemutatása (Csajági Réka). Ugyancsak e témakör egyik altémájaként a falusi kézművesek problémái kerültek megvizsgálásra a jelzett időszakban. E tárgykörön belül voltak családokig lemenő elemzések, új vizsgálati módszereket feltáró előadások (Faragó Tamás, Ottó Kettemann) és területi vizsgálatok összefoglaló erejdményeit közlők (T. Mérey Klára Dél-Dunántúl, Géza Ko- vách — Románia — a Bánság iparát áttekintő előadása). A térpakört Volker Rodekamp (NSZK) életrajztörténeti kutatásainak ismertetése zárta. A szimpózium második nagy témaköre a kézművesség örökségét és jövőjét tekintette át. EzOn belül került sor egy-egy iparág mesterremekeinek bemutatására (Szabolcsi Hedvig, Jean-Francois Fyot — Francia- ország —, Hermann Steininger — Ausztria — előadásaiban). A szimpózium utolsó részében Nagybákay Péter és Lukács Márta (matematikus) a céhkataszter elkészítésének módszerét, illetve az azzal elért eredményeket ismertette, nagy érdeklődést keltve. E rövid összefoglaló is képet adhat a tanácskozás szelleméről, amelynek egyik alap- gondolata a mai élet előzményeinek, a jövőt előkészítő és elősegítő múltnak felkutatása és bemutatása volt. A kézművesség tárgyi emlékei mögött egy olyan életforma 'húzódik meg, amelynek hatása még a mai, gyáripar uralta világunkban is érezhető. T. Mérey Klára