Dunántúli Napló, 1982. augusztus (39. évfolyam, 209-238. szám)
1982-08-28 / 235. szám
Tanévkezdés - kedvező körülmények között Hol tart a magyar közoktatás? Interjú Knopp Andrással, az MSZMP Központi Bizottsága osztályvezető-helyettesével Nemcsak a tanulóifjú- . súgnak és nemcsak az oktatásügy szakembereinek Hanem az egész társadalomnak is ünnepe a tanévkezdés. Alkalom tehát arra is, hogy mérlegeljük: hol tart a magyar közoktatás, meddig jutottunk fejlesztésében, mit kell s lehet várni a következő tíz hónaptól? E kérdések jegyében és szellemében folytattunk beszélgetést Knopp Andrással, az MSZMP Központi Bizottsága tudományos, közoktatási és kulturális osztályának helyettes vezetőjével. — E szerteágazó kérdéskörnek nyilvárfValóan csak néhány részletére térhetünk ki egy interjú keretében - mondta —, de indokoltnak látszik abból a tényből kiindulni, hogy mi, Magyarországon egy három-négy éve kezdődött tantervi reform folyamatában élünk. Ennyi idő alatt már felhalmozódik bizonyos mennyiségű tapasztalat. Elmondhatjuk, hogy ezek többsége pozitív, de a negatív tünetek száma is jelentős. E tapasztalatok, illetve a reform megítélésében tévedésekhez vezet, ha általában, az egészről mondunk vagy igénylünk véleményt. A napi gyakorlatot is sokkal inkább segíti - tehát a menetközben is végrehajtható korrekciókhoz biztosabb alapokat teremt -, ha az eredményeket, s a hibákat is úgy igyekszünk elemezni és hasznosítani, ahogyan azok megjelennek: tantárgyak vagy oktatási évfolyamok szerint, Nyugodtan elmondhatjuk, hogy a .tantervi reform egészében a színvonal emelésére hat, de az is nyilvánvaló, hogy a reform kulcsa: megfelelő tanterveket, tankönyveket tudunk-e * adni, s megfelelő-e a pedagógusok felkészítése. Mindkét területen jelentős erőfeszítéseket tettünk, de természetesen mindkét területen vannak még gondjaink és feladataink. E gondok száma érezhetően csökken, de mint az élet más területein, itt is számolni kell az újjal szembeni indokolatlan ellenállással éppen úgy, mint egyes kérdésekben a jogos kifogásokkal.- A reformfolyamatnak már az előző tanév is része volt. Az új tanév kezdetekor időszerű a korábbi tapasztalatokat •megemlíteni. Akad köztük példa az imént említett korrekcióra is?- Igen. Például a jogos bírálatok nyomán meg fog változni az általános iskola 3. és 4. osztályának környezetismereti anyaga. De a korrekciók jelentőségét és esetenkénti szükségességét mit sem csökkentve azt is hangsúlyoznunk kell, hogy a Központi Bizottság ez év áprilisában hozott határozatának szellemében a reformnak átgondolt folyamatnak kell lennie. Ennek az átgondoltságnak része az a türelem és higgadtság is, amelyet a tapasztalatszerzés és a sokoldalú konzultációk időszakában célszerű tanúsítanunk. Például a fakultáció ugyancsak sokat vitatott kérdésében aligha lenne indokolt idő előtt módosítani azon a gyakorlaton, amely rövid ideje tart. Egyébként a fakultáció bevezetésével ■ kapcsolatos tapasztalatok általában kedvezőek, hiszen adott tárgyakban lehetővé teszik a diákok elmélyültebb felkészülését. Ugyanakkor hiba lenne megalapozatlanoknak minősíteni azokat az aggályokat, amelyek abból fakadnak, hogy a fakultáció, bizony megbontja a hagyományos osztályszerkezetet az iskolában, s az osztályfőnököknek néha 18-20 szaktanárral is kapcsolatot kellene tartaniok, ha osztályuk diákjai felől annyi információval, tapasztalattal akarnak rendelkezni, amennyi kívána8. HÉTVÉGE tos. Mind ezt sok, más tapasztalattal egyetemben többéves gyakorlat után kell majd értékelni.- Nemcsak az: érettségi vizsgák, hanem a felsőoktatási intézményekben tett felvételi vizsgák is lezajlottak. Akadt az idén is olyan intézmény, ahol a jelentkezők alacsony száma miatt pótfelvételit kellett hirdetni?- Akadt, s változatlanul gondot okoz a természettudományos és a műszaki pályák iránti, a kívánatosnál csekélyebb érdeklődés. De szeretném itt elmondani, hogy tapasztalataink szerint nemcsak a pályák, hanem a felvételi tárgyak is szelektálnak. Tehát mindenhol kevesebb aránylag a felvételiző ott, ahol a matematika és a fizika felvételi tárgy. Ennek több oka lehet. Az is, hogy e tárgyakban a teljesítmények pontosabban, egyértelműbben mérhetők, az is, hogy e tárgyak miatt eleve csökken a jelentkező lányok aránya, de az okok keresése esetleg viszavezethet bennünket a középiskolai matematika-, illetve fizikaoktatás problémáihoz is.- Az új tanévben az egyik legnagyobb, talán nem túlzás azt állítani, hogy a legszélesebb társadalmi érdeklődést és vitát kiváltó változás lesz az ötnapos tanítási hétre való áttérés . . .- Az előző tanévben több száz iskolában már bevezették kísérletképpen az ötnapos tanítási hetet. Ezek a tapasztalatok azt mutatják, hogy a tanév bizonyos mértékű meghosszabbításával és a tanítási idő feszesebb munkarendjével ez megvalósítható. Rövidebbek lesznek a szünetek, de ezért káipótol, hogy nem 6, hanem csak 5 nap az iskolában' is a munkahét. A heti óraszám nem fog számottevően csökkenni, de a középiskolában ennek az az ára, hogy a napi óraszám differenciáltan emelkedik. Meg vagyok győződve orról, hogy az ötnapos tanítási hét teljes bevezetése sok helyen fog konkrét gondokat, feszültségeket jelenteni. A pedagógusok és a gyermekek terhelése nem lesz csekély, de nem is nagyobb, mint másutt. Ne feledkezzünk meg arról, hogy Európában a mi hazánk eddig azok közé az országok közé tartozott, ahol a legalacsonyabb volt az évi kötelező tanítási napok száma.- Milyennek Ítéli meg az új tanév kezdetén a közoktatás személyi feltételeit?- Ami a leglényegesebb: tovább javul az óvodák és az iskolák pedagógus-ellátottsága. Ez nem jelenti azt, hogy nem lesz szükség ismét a képesítés nélküliek munkába állítására. Ez a tény érthető módon irritálja a közvéleményt, amely sajnos nem mindig kap ez ügyben árnyalt, az összefüggéseket mélyebben megvilágító tájékoztatást. Rendkívül leegyszerűsítő például ezt az egész helyzetet a pedagógus- képzéssel kapcsolatos tervezés hibájának minősíteni. Természetesen lehetnek tervezési hibák, de e kérdésben nem ez a fő gond. A magyar pedagógusképzés ugyanis ma már egészében véve elegendő pedagógust ad az országnak. Elég talán, ha ennek egyik bizonyítékaként megemlítem: Magyarországon több pedagó- gusnö van gyes-en, mint ahány képesítés nélküli ember tanit az iskolákban. A probléma egyik fő oka inkább oz, hogy a pedagógusok foglalkoztatására vonatkozó területi igények és a pedagógusok elhelyezkedési szándékai nincsenek összhangban. Ha például valaki Pécsett szerzett pedagógusdiplomát (akár odavalósi, akár távolabbi tájról érkezett), igen gyakran szeretne Pécsett, vagy annak környékén maradni. E helyzet nem elhanyagolható motívuma, hogy a nők földrajzi mobilitása jóval kisebb a férfiakénál, s a pedagóguspálya, mint ismeretes, elnőiesedett. De ok lehet - s olykor az is — bizonyos ellenérdekeltség érvényesülése. Amikor elküldenek nyugdíjba az iskolából a munkára még minden tekintetben alkalmas 60 éves pedagógust, csak azért, hogy viszonylag magas béréből (egy jóval szerényebb illetményű képesítés nélküli dolgozót alkalmazván), a maradékkal a többiek bérét emelhessék. Ismétlem: sok a probléma, de egészében és fő tendenciáiban mégis egyértelműen javuló a helyzet. — És a tárgyi feltételek? — Azzal kell kezdenem, hogy a központi irányítószervek, a tanácsok, a párt- és társadalmi szervek erőfeszítéseinek eredményeként az 1982/83-as tanévet a korábbinál kedvezőbb körülmények között kezdhetjük meg. Nagyon jelentős eredmények születtek a nehezebb feltételek között is. Az idén negyvenötezerrel több általános iskolásunk lesz, mint tavaly — ezért lesznek helyek, ahol a korábbi feszültségek még fokozódnak is -, de az idén csaknem 1400 új tanterem épül lel, valamivel még több is, mint egy évvel ezelőtt. És amint utpltam rá, gondjaink ugyan távolról sem szűnnek meg ebben a tanévben, de azért arrp ügyelnünk kell, hogy a közvélemény ne szélsőséges esetek alapján általánosítson. Mert igaz, hogy az országban működő 45—46 ezer általános iskolai osztály közül 100-110-ben a létszám meg fogja haladni a 40-et; de az is igaz, hogy másfél-két évtizede még 5—6000 ilyen osztály volt hazánkban. Országos átlagban az általános iskolai osztályok létszáma: 27. Ez európai összehasonlításban sem szégyellnivaló. Hasolóképpen jelentős javulás várható az új tanévben a tankönyvellátást illetően. A javulásban szerepük volt a jogos kritikáknak, ezek nyomán is a tankönyvirók fegyelmezettebb munkájának s a nyomdák konstruktívabb közreműködésének. — Befejezésül az iskolai élet demokratizmusának fejlesztéséről kérdezem, különös tekintettel arra, hogy ennek a Központi Bizottság már említett határozata is nagy teret szentelt. — Sajnos, távolról sem lehetünk elégedettek az iskolák belső demokratizmusával. A Központi Bizottság határozatát egyébként a következő tanévben fogják megtárgyalni a nevelőtestületek, s a Művelődési Minisztérium is dolgozik a demokratizmus továbbfejlesztését szolgáló jogszabályokon. De ez nyilvánvalóan nem egy tanévre vonatkozó feladat, s a termé-' szeténél fogva csupán határozatokkal, központi intézkedésekkel nem is oldaható meg, bár bizonyos intézkedések nélkülözhetetlenek hozzá. Például a demokratizmus kérdésköréhez is tartozik az a gondunk, hogy az új tantervek (a feladatlapokkal s másként is) túlságosan beavatkoznak az osztólymunkába; hogy a kívánatosnál nagyobb mértékben uniformizálják a pedagógus munkáját. A demokratizmus fejlesztésének pedig az egyik legfontosabb feltétele, hogy az iskola és benne a pedagógus alkotó tevékenysége nagyobb önállóságot kapjon. Komplex kérdéskör ez, amelybe az új tantervektől az igazgatók kinevezésének módszeréig igen sok minden beletartozik. E sok közül hadd emeljem még ki a fiatalok és a család, az iskola és a család, illetve a társadalom kapcsolatát. Cserhalmi Imre Kormozott üvegen át a napra nézni végveszélybe, mintha szamára kimerült volna minden lehető kombináció. Ez, főként a nonfiguratív vonalat illetően, koránt sincs így. Viszont a kor legégetőbb problémáira való reagálásban éppen olyan tehetetlennek bizonyult, mint mondjuk a mértan a békeharcban. — Ha ez így van, mit tehet mégis a művész? — Hinni kell abban, hogy a szerencsés pillanatokban kezembe akad a kormozott üveg, s ezen keresztül a napba tekinthetek. Az én kormozott üvegem a festővászon. Ha nincs előttem, semmit sem láthatok. A műterem rövidülő falain ülnek az emlékképek sokasodó rétegei, s minél jobban öregszem, annál többen lesznek. Ez az átélt és reális világ képe, maga az élet, s amit a festő szembe tud szegezni a valósággal és a múlandósággal, az a szín, a forma, a ritmus, az arányok és a vonal, a tiszta benyomások átlátszó világa. Az a jelrendszer, amely által mindez kifejezésre juthat. — Vagyis a forma, a jelrendszer által a festő művészetté szublimálja a valóságot? — A két világ — az élet és a művészet - a műterem testetlen falain- akadálytalanul egyesül, és a vásznon egymásra kopírozódva, egységbe forr össze. Kiteljesedik az a világkép, amely, úgy látszik, mégiscsak az enyém. S máris könnyebbnek tűnik a helyzetem, mert egy pillanatig úgy hiszem, most már csak arra lehet gondom, hogy ennek a megtalált világnak — ha úgy tetszik, művészi formának vagy stílusnak — az arányait finomítsam az optimálisig, s a ritmusát fokozzam a tökéletesig. Bennem él a vágy a tökéletes iránt, hogy minden szépség százezer neve közül a legjellemzőbbet mondjam ki, a legtökéletesebb formában fejezzem ki magamat, a legeslegpontosabban fogalmazzak. De tudom, hogy ez még senkinek sem sikerűit. S ha már eddig el nem juthatok, legalább azt szeretném, hogy minden képem úgy maradna abba, mint ahogyan Johann Sebastian Bach műve. A fú-1 ga művészete. Tökéletes varázslat ez az abbahagyás! így kellene „befejezetlennek” maradnia a képnek — abban a pillanatban, amikor a két világ egymásra találásából összeállt az új, egységes világkép. Ha csak pillanatokra is... mert nyomóban ott a kétség, s lassanként elhalványul, majd széttöredezik ez a szépen megszelídített és öszehozott álomkép, a zavar és a szorongás légkörét hagyva maga után. És-kezdődhet újra elölről a leskelődés a nap felé a kormozott üvegen keresztül, át a műterem rövidülő - falsíkjain, melyen akadálytalanul áthatol a szem, mert ez nem is fal, csak idea. Szelestey László Beszélgetés Bariba László festőművésszel * Bartha László kiállítása szeptember 15-ig látható a Pécsi Galéria Széchenyi téri kiállitóteremben. * A z ablakból a kőszegi házakra látni. Szinte karnyújtásnyira a város. De a lenti zsivaj itt nagyon távolinak tűnik, a fák és a növények megszűrik a zajt, jótékony csendbe burkolják a királyvölgyi villát, ahová a nagy üvegfelületen át - hála a tervezőknek! — a természet szinte bekéredzkedik. Beszélgetésünk során többször is az az érzésem, mintha nem is az antik bútorok között, a meghitt belső térben, hanem a kert fenyőfái alatt hallgatnám a halk szavú, megfontolt beszédű házigazdát, Bartha Lászlót. — Mi még úgy indultunk, hogy egy életművet akartunk létrehozni - emlékezik az indulás éveire a MunkÁ- csy-dijas, érdemes művész — Ez volt a vágyunk, de hogy ezen mit is értettünk, azt nem tudtuk pontosan definiálni. Talán azt a törekvést, hogy minden mű a következő lépcsőfoka legyen? Fontosnak tartottuk az önmagunkhoz való hűséget, a következetességet is. Én mindehhez jó indíttatást is kaptam. Szerencsés voltam, mert a Képzőművészeti Főiskolán is kitűnő mester, Benkhard Ágost osztályába kerültem. Nagyon becsületes és lelkiismeretes tanár volt, aki minden erejével arra nevelte a tanítványait - köztük Szalay Lajost, Szabó V/a- Én mindig arra törekedtem, hogy a testes során ne veszítsem el a kontaktust azokkal, akiknek szánom a képemet. Ennek érdekében következetesen ragaszkodtam ahhoz, hogy egy-egy új kifejezési forma keresésénél, kialakításánál mindig, még a legelvontabb részek között is, feltétlenül helye legyen a megélt, átélt valóságnak, a reális dolgok részleteinek.- Hogyan kap mindez formát, miképpen alakul ki a kompozíció?- Mindig is valamiféle feszültséget próbáltam megteremteni a képeimen. A feszültségnek azt a fokát szeretném elérni, amikor minden a neki kijelölt hely élén áll. Ez a megvalósítás során lassan tisztult és egyszerűsödött. Azelőtt néha talán túlságosan is zsúfoltak voltak a munkáim. De bármit is csináltam, a magamnak kifolyóm emléke, olaj dimirt, Szentiványi Lajost -, hogy teljes odaadással dolgozzanak. Eszményképe volt a nagybányai festészet. Ezért is alqpította a miskolci művésztelepet, ahová nyaranta minket is magával vitt. így aztán nem száraz, akadémikus, rutint kivánó rajzolással kezdtünk . . . — Hanem? — Én például nagyvonalú, figurális kompozíciókat festettem, majd egyre inkább távolodtam ettől a felfogástól. Elhagyva a naturális örökséget, belső világunk felé fordultam. A realitással való kapcsolatomat viszont sohasem vesztettem el. Ha új mondanivalóm volt, mindig próbáltam megkeresni az új, csak arra vonatkozó kifejezési formát. Ha ezt nem keresném, az a téma iránti szeretet hiányát jelentené. Egy új mondanivalóra már nem húzható rá az előző periódus formavilága. Meg kell ehhez is találni a legmegfelelőbbet, Akiben ez az igény nincs meg, az soha nem is fog új dolgokat felfedezni. — Milyen szerepe van tehát Bartha László festészetében a valóságnak, a megélt történéseknek, élményeknek? szabott formarenden túl, soha nem léptem. Pontosabban ezt nem is én, hanem még a görögök szabták ki Európának. Ők voltak azok, akik megteremtették az optimális arányokat, s bármit is próbáljunk tenni, ebből a formarendből nem tudunk kilépni. Mindez azonban csak Európára érvényes.- Napjainkban viszont mintha egyre többen túl akarnának lépni rajta. — Lassan bele kell törődnünk valaminek az elmúlásába, amihez pedig érzelmeink, tradícióink és hitünk is köt. Évek óta gyötör és gátolja a munkámat az a lassan érő, de mindjobban erősödő bizonyosság, hogy a művészetnek a barlangrajzok óta tartó lírai vonulata — amelyhez én is tartozom — az utánam következő vagy az azt követő generációval véget ér. Tudom, nem kellene ebben valamiféle tragédiát látnom, hiszen az idők folyamán műfajok tűntek el, mások, újabbak léptek a helyükbe. Néha megőrizték az előzőnek a visszfényét vagy éppen egyfajta oppo- zíciós szerepben a kor kérdéseire még jobban, hitelesebben is feleltek. A művészet most nem azért került A művész kőszegi otthonában
