Dunántúli Napló, 1982. augusztus (39. évfolyam, 209-238. szám)
1982-08-25 / 232. szám
Világ proletárjai, egyesüljetek! Dunántúli napló A tartalomból: Ellenőrök az autóbuszon (3. oldal) Méretes tehetetlenség XXXIX. évfolyam, 232. szám 1982. augusztus 25., szerda Ara: 1,40 Ft (5. oldal) Az MSZMP Baranya megyei Bizottságának lapja az MLSZ-ben (8. oldal) Tízmilliós kár keletkezett (Tudósítás a 3. oldalon) Nof beszélgessünk! em tudom, hogy valóban emlékszem-e a nagyanyámra, amint leültet a ház előtt maga mellé a sámlira és mesélni kezd arról, amiről egy hatvanéves egy-két évesnek mesélni szokott, vagy csak apám elbeszélése vált eleven képpé az emlékezetemben. Végül is mindegy. Látom a testes öregasszonyt, ősz haját kendő mögé rejti és a kisgyerek nyelvén beszél. Miről? Nyilván olyasmiről, hogy kit kell szeretni, kit kell gyűlölni, mitől kell, s mitől nem szabad félni — hogyan kell élni? Lehet, hogy sárkányokról szóló mesébe oltva mondta el, vagy úgy, hogy a férjéről, az első világháború hősi halottjáról beszélt. Esetleg a fiáról, akinek már csak mártiromság jutott a másodikban. Lehet, hogy a maga sorsáról zsoloz- mázott. Az özvegyen felnevelt hat gyerekről, az országúton húzogatott kézikocsiról, a menekülő lengyelek bújtatásáról, az internálásról. Mindegy, miről. Az apró gyermek ugyanis inkább a hangsúlyokból érti meg a történet igazságát és nem a történetből az igazság hangsúlyait. De miért látom mostanában egyre gyakrabban ezt a képet: a nagyanyámat meg a sámlit a ház előtt? öregszem, nosztalgia vonz? Ugyan! Most hagytam el az emberélet útjának felét. Hiányzik a nagyanyám? Miért most? Több mint harminc éve halott. És mégis: ülök a televízió előtt a fiaimmal, pereg az esti film, könnyű, mint a homoki bor, de a héten már a harmadik — liternyi. Sok. Pusztul az agy szürkeállománya. Érzem. És akkor a lankadó figyelem egyik megváltó pillanatában ismét a látomás a nagyanyámról. A lelkiismeret vetítőgépe berreg? Az pergeti e régi, kopott filmet újra? A bűntudat, hogy tizedannyit sem beszélgetek a gyerekekkel, mint ameny- nyi időt a vibráló tejüveg előtt töltök. De hát a televízióban, a homoki borok mellett annyi érdekes és okos program van — harcolok az önvád ellen -, filmek, játékok, ismeretterjesztő műsorok. Hogyan tudnám én a'okkal felvenni a versenyt tudásban és érdekességben. .HJgyan, ugyan — legyint nagyanyám a messzeségből, miközben a ruhákat teregeti az udvaron — hogyan hasonlíthatod össze okos, de személytelen műsorokkal az egyszerű, de emberi szót?” „Hogyne hasonlíthatnám! — dörmögök szemtelen unokaként mellette botladozva. - Mit tudok én a haza és a világ bölcseihez képest, akik a képernyőről szólnak hozzánk?" „Keveset — mondám nagyanyámként magamnak -, de ez a kevés megszázszorozódik, ha a gyerekeiddel vagv a barátaiddal beszélsz. Mert a hozzájuk tartozás (szeretetet mondanák, de tudom: a te korodban ezt a szót nemigen használják), a kötődés hitelesíti azt, ami a televízióból szürke objektivitással gomolyog elő. Amikor én veled beszélgettem 1949 tavaszán, egv teljes élet taDasztalata szivárgott ót az érzelmek csatornáin keresztül egy beteljesülésre vágyó életbe. Ezer és ezer éve így hagyományozódik szokás és életismeret,, közösségi érzés és érték embertől emberig. Mit példálózol te itt ezzel a lélektelen fadobozzal? Ami abból árad, az legfeljebb magocska az emberben. Mag, amely sohasem szökken szárba, ha nem süt rá a közösség napja, ha nem éltetik értelmező szavak.” Micsoda képzelődés! A nagyanyám sohasem beszélt ilyen patetikusan. Bennem csupán a népművelő deklamál. Ö csap össze a mihaszna apával. Ő tudja, hiszen az a szakmája, hogy a világból érkező információkat, de még az érzelmeket is csak a megtartó közösség hitelesítheti. Mondhat a rádió akármit, ha holnap a kedvesünk vagy a barátaink az ellenkezőjét állítják. Láthatunk a televízióban bármit, ha szeretett szüléink vagy testvéreink véleménye eltér tőle. Ha nem így lenne, akkor tíz-húsz évnyi televíziónézés, rádióhallgatás, újságolvasás után professzorokkal telne meg az ország. Hiszen több diplomára való tudásmennyiséget sugároznak szét ennyi idő alatt a képek, a szavak és a betűk csatornái: a tévé, a rádió és a sajtó. Mégsem leszünk tőlük akadé- giikusok. Mi az, hogy akadémikusok?! Egy idő után lélekölő • tompultság, fáradtság figyelhető meg azokon, akik társaság híján nem tudják megemészteni a tömegével rájuk zúduló élményeket. Mintha a feldolgozatlan ingerek még a meglévő tudást, a személyiséget is megnyomorítanák. Mintha a folytonosan áradó benyomások a megszerzett és meggyökeresedett ismeretek helyére tolakodnának önző kakukkfiókaként. Hányszor láttam kamaszodó gyerekeket, amint üres szemmel téblóbolnak az üdülőkben — várják a tévéműsor kezdetét. Mint a kábítószeresek, akik látomásaiktól eltompulva és kimerülve a következő adag heroinra várnak. De mit beszélek én általánosságokban? Talán a qyermekeim másképpen fognak nézni a tévé emlőjén nevelkedve néhány év után? Hazug háború dúl a tévénézést ellenzők és igenlők között. Kételkedem annak igazságában, aki a tömegkommunikációs eszközöket a kultúra felszabdító seregének tartja, de ugyanígy tévúton szédelgőnek látom ,azt is, aki szerint a tévé, a rádió, az újság csak altató mákony. Közösségben élő embert nem lehet olyan könnyen elaltatni. Társai felrázzák, kinyitják a szemét, megtartják, megóvják. A közösség nélkül élőt pedig felszabadítani nem lehet. Lehúzza a magány és az ember (tehát önmaga) iránt érzett közönye is. K önnyű lenne most arról mennydörögni, hogy a művelődési házak alakítsák ki tereiket — büfével, játékokkal, kényelemmel — a spontán módon összeverődő beszélgető csoportok számára. Hogy nyissunk olcsó kávéhcza- kat, klubokat, ahol az egyedi élmény közösségivé válhat, és így valóban beépülhet a személyiségbe. Hoqy az iskolákban az esti tévéműsorokat is beszéljék meg a gyerekekkel, ne csak a tananyagot. Bizony könnyű lenne — de nincs jogom vizet prédL kölni, amikor én is ezt a köny- nyű homoki bort iszom. Vége a filmnek, fiaim kába tétovasággal pislognak erre- arra, „no, kapcsoljátok le — mondom — gyertek, eszembe jutott valami”, s már ülnek is körém, én meg mesélni kezdem, hogy a nagyanyám har- mincegynéhány évvel ezelőtt kiültetett maga mellé a ház előtt, s mesélt... Nógrádi Gábor Duplájára szélesítik a mecsekfalui utat Felújítják a Pécsi úti Szavickaja jól bírja a súlytalanságot vasúti átjárót Gesztenyésen valamennyi út aszfaltozott N yár az útépítések, -felújításokideje, az Komlón is, ahol pedig nem sikerült lencsevégre kapni egyetlen útépítőt sem az egyik legjelentősebb út építésénél, a mecsek- faluinál. A sikondai elágazástól az eddigi három méteijől hat méter szélesre építik át az utat, egyrészt Mecsekfalu jobb megközelíthetőségéért, másrészt az itt épülő új városrész ellátásáért. Az útépítő munka eddig már tízmilliós nagyságrendű. Hasonlóan nagyszabású útépítésbe Komló város Tanácsa idén* nem vállalkozott, „csak” hárommillióért kapott új aszfaltszőnyeget a Mecsekjánositól a csecsemőotthonig húzódó út. Mindkét helyszínen a KÉV végezte, illetve végzi a munkákat. A városi tanácsnak évi nyolcmillió forint jut a városi úthálózat karbantartására, ami meglehetősen kevés, annál is inkább, mert a szilárd burkolatú, kiépített utak aránya a nyolcvan százalékot is meghaladja Komlón. Gesztenyésen valamennyi út aszfaltozott, 1985- re az lesz Újtelepen és Béketelepen is. Sok panaszra adott okot a Pécsi úton lévő vasúti átjáró: a nagy forgalom és a téli fagyások következtében olykor tengelytörő vállalkozás itt az átkelés. Ennek a gondnak a megoldására október 22-től három napra teljesen lezárják az átkelőt, hogy előregyártott betonelemeket helyezzenek le itt. A tanács műszaki osztálya már megkezdte az érintett közlekedési vállalatokkal az ideiglenes kerülőutak kijelölését. De lesz már korábban is forgalomelterelés Komlón — igaz ez már hagyományos és a bányásznappal van összefüggésben. Ma, szerdán reggel kilenc órától például az Eszperantó tér bevezető útjait zárják le átmenő forgalom tilos táblákkal. Nemcsak a városi tanács gondja a városi úthálózat karbantartása. A KPM például felújította az átmenő forgalmú közutakat, így például a Pécsi utat egészen Mániáig. Gazdasági kényszerűségből — hasonlóan a nyugatnémet, francia, olasz stb. gyakorlathoz — a teherbírás szempontjából megfelelő, de felújításra szoruló utakra nem új aszfaltszőnyeget fektetnek 120 forintért négyzetméterenként, hanem kőzuzalékos emulzióval szórják fel. Ennek ára mindössze 18 forint négyzetméterenként. Ez a megoldás 5—6 évre megfelelő, s a köz; lekedés biztonságát is nagymértékben javítja, hiszen érdes lesz az út. A KPM pénzügyi okok miatt nem vállalta idén Komlón a Kossuth Lajos utca egy szakaszának kétszer két sávosra való kiépítését, pedig a tanács előkészítette a Lenin tér és a Tompa Mihály utca közti szakaszt erre a munkálatra. Itt csak jövőre kezdenek hozzá a munkához. Viszont régi kérés teljesült, hogy a Petőfi téren gyalogos átkelőhelyet alakítottak ki. Ehhez a közeljövőben a városi tanács műszaki osztálya korszerű világítással is szolgál: két kandeláberre nátriumlámpák kerülnek majd. Bár az adatok részletes elemzésére, értékelésére majd csak a földön kerül sor, az első orvosi vizsgálatok eredményei azt bizonyítják, hogy Szvetlána Szavickaja jól alkalmazkodott a súlytalansághoz, tökéletesen megőrizte munkaképességét. A Szaljut—7 űrállomáson tartózkodó űrhajósnőt a kutatási program összeállítói elsősorban azzal bízták meg, hogy vizsgálja saját szervezetének reagálását a tartós súlytalanságra, s felmérje, hogyan bírja a munkát a világűrben. A tudósok érthetően nagy érdeklődéssel várják a földre e hét végén visszatérő űrhajósnő részletes beszámolóját, hiszen nem kis mértékben az ő tapasztalataitól is függ, hogy már a közeljövőben rendszeresen részt vesznek-e nők is az űrállomásokon végzett munkában. Csillagvárosban, a szovjet űrhajósok* kiképzőközpontjában már több nő készül a világűrbe. Szavickajának és első társnőinek felkészítése 1980- ban kezdődött. Tízmillió téglát gyárt ebben az évben a sásdi téglagyár. Ebből másfél millió kisméretű, a többi pedig B—30 típusú. Szokolai István felvétele Erich Honecker 70 éves Kádár János, az MSZMP Központi Bizottságának első titkára és Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke 70. születésnapja alkalmából levélben köszöntötte Erich Honeckert, a Német Szocialista Egységpárt Központi Bizottságának főtitkárát, a Német Demokratikus Köztársaság Államtanácsának elnökét. Az Elnöki Tanács ebből az alkalomból Erich Honeckernek az első német munkás-paraszt állam felvirágoztatásában, a a szocialista országok közösségében kifejtett internacionalista tevékenysége és a magyar— NDK-kapcsolatok elmélyítésében szerzett kimagasló érdemeinek elismeréséül a Magyar Népköztársaság Gyémántokkal ékesített Zászlórendje kitüntetést adományozta. Űrhajósok t iSRlm
