Dunántúli Napló, 1982. augusztus (39. évfolyam, 209-238. szám)
1982-08-20 / 228. szám
áiiÉHMA „Szívják” a napsugarat a feszülő szőlőbogyók Palaiék szőlőjében Szent György- völgyi paradicsom Sorsom eddig úgy alakult — szerencsémre —, hogy az Éden-kertbe bepillantást nem nyertem még, de ha valami, hát ez a Szentgyörgy- völgyi környék talán megközelíti paradicsomi szépségével: Pécs utolsó épületeit elhagyva a főváros irányába, a 6-os műútról leágazik egy rissz-rossz dűlőút, áthalad az erdősávon, aztán egy keskeny völgyecske meredek dombjai között kanyarog — nagyjából a meszesi lakóteleppel párhuzamosan. A domboldalban a Tramini, Chardonnais, Oportó és a kései Olaszrizling feszült bogyói „szívják” a napsugarat, amely áttör a levelek között és érleli a szilvát is. A szilvát - ezt az igénytelen „szegények gyümölcsét” — amit aszalni is lehetne — jó pénz van benne — lekvárnak is megéri, mert cukor nélkül főzhető, de manapság inkább cefrének gyűjtik fel, hogy aztán jó zamatú pálinkává váljék. Palai Györgyéknél — fönt a szőlő végében — még görögdinnye is duzzad, némelyik hétnyolc kilót nyom már. Ez a fajta később került palántázásra, így aztán mire beérik, a piacon már öt-hat forintért árulják, de ezt nem eladásra, csupán saját kísér- leire-fogyasztásra szánták. Vékonyka póznákra Julis- ka-bab indái kapaszkodnak, a kerekeskút - zöldre festve - pontosan tizennégysze- ri pörgetés után csobbantja ki a hűs, jóízű, vizet. A présházra épített kis szobához betonlépcső vezet fel. A viszonylag mély pince fala verejtékezik, a nemespenész megcsillan a lámpafényben. — Mikori ez? — Jó ötvenéves. Még a faterom ásta ki annak idején, de nem volt ilyen hosz. szú, én mélyítettem fajta — mondja Palai György, aki mint itt sokan mások - bányászivadék, a bányánál kezdte és az aknamélyítőknél folytatja, ezúttal mint normás. — Az apám még tra- pézácsolattál készítette el, ki' volt bélelve akác gömbfával. Később lebontottam a bélelést. 984 négyszögölnyi a szőlő, ezen aztán dolgozhat az ember: meglehetősen nagy terület a merészen lejtő oldalban. Mellesleg ő is tagja a Pécsszabolcsi Szőlő- és Gyümölcstermelő Szakszövetkezetnek. Harmincöt—negyven szőlősgazda kis kollektívája ez: telente öt-hat előadás révén ismerkednek az új és gazdaságos műveléssel, borkezeléssel. A szövetkezet a helyszínre szállítja nekik a permetezőszereket, vegyszereket, egyszerűbb úton-mó- don jutnak kisgépekhez, biztonságosabb a bor értékesítése is a tagoknak. Az évente megrendezett borversenyeken igazán jó borfajták fűződnek Antal János, Berta József, Börzsei Mihály, Koch Ferenc, Balázs László és persze Palai György nevéhez is. — Oportóval is kísérleteztünk, pedig a villányiak eleinte kétkedéssel fogadták a hírt. Elvégre itt mások a talajviszonyok, a napfényes naook száma sem annyi, mint ott. De nem hiába fáradoztunk. A présház előtt katlanban víz forr, 220 literes új hordót kell előkészíteni a szüretre. Bonyolult munka: feltölteni vízzel, áztatni, megmozgatni, aztán forró vízzel,, aztán trisós vízzel, végül boraljával átmosni, hogy a fa nyers íze eltűnjön. Több napot vesz igénybe ez a munka, míg végre készen áll a hordó a bor fogadására és utolsó aktusként rozsdá- sodást gátló míniummal le- kenhetők az abroncsok. — Ezen a környéken szinte mindenki kordonra viszi fel a vesszőt. Van persze, aki a szálvesszősre, van aki a Thomery-rendszerre esküszik. Az biztos, hogy több a termés, és azért a minőséggel is elérhető egy optimális szint. Közös ismerősökkel ülünk a présház előtti kis verandán, Jutka asszony kovászos uborkát hoz egy tálban, „gyorsított eljárással” (felme. legitve, majd lehűtve) készült az uborka, a szomszédék kutyája vadul ugatja a fiatal- asszonyt, aki a környéket járja villanyszámla ügyben. — Reisz Pista bácsi megholt az este! — szól föl az útról egy kerékpáros férfi. A szemközti oldalon egy asszony hívja a férjét türelmetlenül : — Hányszor melegítsem az étéit? I — Jól van na, ezt még befejezem. Palai Gyuri készülődik, be kell ugrania a meszesi rendelőbe vérvételre, vele megy a felesége is, ránk hagyja a pincét, másfél óra múlva itt lesz. Fekete István - az alsó szomszéd, barnára sült, félmeztelen férfi — átjön néhány percre. Neki is szép szőlője van, de hízóit is itt tartja - göbével együtt — pontosan tizenhetet. — Most csak ennyi van, mert éppen a napokban adtunk le hét hízót. Háromezer o bányanyugdíjam, kell valami kiegészítésről gondoskodnom. — Kiszámította már, menynyi egy hízón a haszon? — Nem sok. Persze megéri, de nem olyan sok, mint ahogy sokan gondolják. Takarmánybúzát, kukoricát, árpát pénzért veszem, a fuvar is sokba kerül, úgy hogy, ha jól összeszámolom. De miért kérdi? Baj, hogy itt disznókkal foglalkozom? — Fenét baj! Sőt, az a jó. — . . . Szóval az ember akkor még a munkát nem is számolja, de elképzelheti, mennyire időtrabló dolog ez. Se ünnep, se semmi. De hát nagy a család. Igaz, megnőttek a gyerekeim, de kiadás is van a szőlőre, mert például most új présházat kell építenem, felszerelnem, meg minden. Abból csinálunk pénzt, amiből tudunk. Jól fizet a dió is, bár a mókusok - annyi van belőlük, mint a nyű — néha megelőznek bennünket és megdézsmálják a termést... Magunkra maradunk, barátaim unszolnak: — Menj már, hozz a raktárból abból a savanyúból ... Ezen mindjárt fel is há- borodok, ho'-— lehet egy présházat „raktárrá” degradálni, ez több mint tiszteletlenség, a „savanyú" jelzőről nem is beszélve. Savanyú bor nincs, mert ami savanyú, már eleve nem bor, tehát nem létezik. A bor lehet „rés”, félszáraz, száraz, de nem savanyú. Az ugratásból (Palainak be is Danaszolom őket) véaül az lesz. hoay szódát is nekem kell csinálnom, ha már itt tétlenkedek. Az idő olyan, mint amilyennek ősz elején illő. Melegen, de nem forrón süt a nap, a világ zaja ide már nem jut el, nézegetjük a pohárban sárgálló gyönyörű Traminit, a szőlőleveleket meg-megrezzenti a szél, minden mozgásban van ezen a szőlőérlelő délutánon, csak éppen az idő lassult le egy kicsit, szinte jótékonyan, hogy minél tovább élvezhessük a természet apró, de nagyszerű csodáit. Rab Ferenc István, egújabbkori társadalmi változásokról vitatkozva meghökkentő érvvel állt elő egy fiatalember: „A magyar ember mentalitásától, kultúrájától idegen társadalmi lormációt kényszerítettek ránk." Az érv csak a fiatalember szájából volt meglepő, s kiderült, valójában nem i$ tudja, mikor, kik és miért érveltek hasonlóan c ok a magyar történelem utolsó félszáz esztendejében. Jómagam, gyerekként jú huszonöt éve hallottam először, aztán olvasmányaimban, vitákban találkoztam újra és újra vele, többnyire nyílt, máskor burkolt elutasításaként a szocialista rendszernek. A fiatalember szájából is nyíltan hangzott, ami azért is volt meglepő, mert semmiképpen sem sorolható a rendszer- ellenesek közé. Mégcsak a mai divatos kifejezés sem illik rá, az hogy „másként gondolkodó”, legalábbis a kifejezés divatértelme szerint nem, mert amúgy másként gondolkodó. Miért is ne lenne az? Ha már két ember ujjbarázdái nem egyeznek, miért kellene nekik, ha egyáltalán lehetne két embernek — túl a fiziológiai, biokémiai, mindenféle természeti törvények alapvető azonosságán — ugyanúgy gondolkodniuk? Agyunk barázdáltsága is legalább oly változatosságot produkál, mint ujjainké, bennük a milliárdnyi sejt és más- és másként kapcsolódik egymáshoz, s még ikertestvéreket sem ér ugyanannyi és ugyanolyan információ — miért is gondolkodnának egyformán az emberek ! Csak politikai-propagandadi- vat konstruál máskéntgondolko- dókat - így egybeírva, mert így jelent csak valamiféle új Ober- menschet, szemben a többivel, aki következésképpen egyformán gondolkodó — valóiában formáját tekintve gondolkodik mindenki egvkaptafára és mégis mindenki másként tartalmát tekintve. A fiatalember tehát nem ellenzéki a szó „máskéntgondol- kodó" jelentésében, legfeljebb egy kicsit keseredett, kisebb részben megintcsak divatból, nagyobb részben való oka van rá, mondjam csak azt hogy albérletről albérletre költözik szintén diplomás feleségével és gyermekével, s saját otthonra kevés kilátása van, mert angolul tanul, meg németül, hogy jobban hozzáférjen szakmájának irodalmához, meg tudományos fokozatot kíván, s nem battériába szorítja a sertéseket vaqy a tyúkokat, vagy a marhákat, s a szülők sem igyek- vőek a szó megintcsak divatos értelme szerint. Végzik a dolgukat, anélkül, hogy százezrekkel tudnák támoqatni a gyerekeket, mint ahoqy sok szülő teszi hasonlóképpen, belenyugodva a sors által kijelölt helybe. Szóval nem egy vállalkozó fiatalember és megintcsak a szó divatos értelmében, vállalkozás alatt értve a közvetlen anyagi hasznot hajtó, lakásra, kocsira és az újabb vállalkozásra konvertálható pénzkeresést. De nem vállalkozó érvének szellemében sem, hiszen hallani: a magyar mentalitástól távol áll az ügyeskedés, jellemzőbb rá, hogy ami jó volt apámnak, az jó lesz nekem is, hiszen n magyar embert ismerni a szorgos munkájáról, a megszokott keretek között. No, meg cifra járásáról. Hányszor, de hányszor hallottam, társadalmi alapvállalkozósoknál kisebb dolgokban is, tsz-szervezéskor, de még annál is kisebben, egészen odáig, hogy magyar ember evés közben nem beszél, hogy mi' az, ami igazán magyar. Bár gondolom ez utóbbi azért lett azzá, mert a magyar embernek sokáig nem volt annyi ennivalója, hogy csevegés közben fogyasz- sza, mert míg ő jártatta a száját, elették előle az asztalról azt a keveset, ezért inkább aztán befogta a száját a szó előtt, hogy szaporábban nyithassa a falatnak. Végül is a jóllakatlan- scg a magyarosabb — volt az sokáig, azt zabáljuk, próbáljuk lezabálni most. a vállalkozó Az itt-ott elejtett a „magyar embertől, mentalitásáról távol áll" — időbeli érvényessége összeáll mint kavicsokból a mozaik, s a kép köré girlandokat rajzol az ezerévesség meg a keresztényi áhítat és türelem. így eztán a magyar ember milyenségének kezdete nem korábbi István királynál, másképpen Szent Istvánnál, ami megintcsak jó vitatéma, mert ezek a kommunisták elsajnálják a szentet is, pedig az Szent István. Bár, milyen furcsa is lenne, ha „Kun Béla Titkár Elvtárs" térnek kellene címezni a borítékot, vagy a „Büdös Paraszt Dózsa György" utcába; mintha a szent nem éppen úgy más emberektől kapott titulus, cím, funkcio- náriólis besorolás lenne, mint a Büdös Paraszt, azaz bizonyos Székely Dózsa György, aki megint csak nem lehetett igaz magyar ember, mert vállalkozott — igaz nem a szó mai, divatos értelmében, hanem inkább - s a lényeges különbségek lesznek hasonlíthatóvá —, mint vitabeli fiatalemberem. Az a Büdös Paraszt is vállalkozhatott volna a képzeletbeli korabeli újságok címszalagja szerint a divatosra, a hamar megtérülő szentföldi vállalkozásra, de ő másra vállalkozott, később kifizetődőre, évszázadok múltán kifizetődőre. LJ a mást nem, társadel- * * műnkről' a tudóst gyarapította ott, és akkor, hogy most és itt nem lehet széttörni a feudalizmus bilincseit — azét-:p feudalizmusét, amit éppen István, a király vívott ki, s amiért szent lett, legalábbis egyházának, a feudalizmus vallása végrehajtó-politikai szervének funkcionáriusi besorolása szerint szent. Ezért, hogy még a kommunisták is becsülik, tisztelik, s az új kenyérrel, az alkotmánynyal együtt emlékének is adóznak. Mert a kommunisták becsülik a vállalkozó embert, amit kevésbé divatos szóval forradalmárnak hívnak ők, a szakállasokhoz ortodoxok. Kompenzálásául a „Szent”-titulusnak, szeretném „Forradalmár Istvánnak" átkeresztelni a tereket, mert a névadó érdemeiből mit sem von le’ az a tény, hogy ő a feudalizmus forradalmára volt. Lehetett csak. Az lehetett. Hogy lehetett az. Merthogy túlestünk azon az időn, hogy történelmi nagvjain- kat kiöntöttük a „nem marxista” fürdővizével együtt: igenis forradalmi tett volt a feudalizmus forradalma, amit jobbról balról, de mindéképpen szégyenlősen nevezhetünk csak a kereszténység felvételének, vagy államalapításnak is. Későbbi Verbőczyk, Csók Máték gyakorlata nem kisebbítheti István forradalmának jelentőségét: akkor és itt forradalmi volt az a tett. S szeretném Forradalmár Istvánnak látni tereink, utcáink névadóját, azért is, mert létének ez a lényege. Forradalmár már életében volt; szent csak lett — később. A termelőerők és a termeié: viszonyok feszültsége minden képpen magával hozta volna feudalizmust, mint ahogy létr hozta már akkor szerte Europe ban. Ha jstván nem lett voln forradalmárrá, akkor legfeljeb nélkülünk, magyarok nélkül les feudalistává teljesen Európa. Csak akkor lett és lehete szent ez a forradalmár, amikc konszolidálódott a feudalist forradalom, s akkor azzá is ke lett válnia: akkor, amikor feudalizmus államrendjének vé delme került előtérben, mc nem lehetett vállalkozó az ls‘ van, forradalmár az István, me aki vállalkozik, aki forradalmá azt mást akar, mint ami vai A szent viszont már ájtatos, sz< líd, belenyugvó, konformista: szent a fennálló rendet erősí — a vállalkozó, a forradalmi valami jobb reményben tagadj azt. Meghat a szent fogalomkc rébe sehogysem illik bele, hoc kegyetlen is tud lenni, mert f< ledtetni kellett hosszú századi kon keresztül a változtat! igazságáért erőszakhoz is bate cselekedetet. Ehhez nem sz< badott erkölcsi példát állítar csak a változatlanság erőszak kapott kiemelt propagandát, r< mesen keqyetlen és hatást propagandát például ama bizt nyos Székely Dózsa György est tében. Mert igenis forradalmár vo István, mert tudta, szalonbe ábrándozásokkal, szép szóve csak szóbeM aqitációval itt soh a büdös életben, soha a mt gyarok büdös életében nem le feudalista forradalom, ide ke a forradalmi erőszak, a diktt túra is, amit oly szégyenlőse törölnek manapság szótárukb forradalomra hivatott szervezi tek. A szent titulus persze jótéki nyan elfedi ezt a forradalr erőszakkal, diktatúrával élő Is vént. Egy szentről el sem kér zelhető olyasmi! EJ kellett hol gatni ezt a feudáldiktatúrc századokra, a változatlanság é dekében, erre volt jó a szei srónskn. semmi másra. Meg a ra, hogy kialakítsák — Szent Is vánra hivatkozva — a változa lanság bajnokai a maqvar mei tnbtásról szóló ideolóqiai érve elfeledve, hogy éppen Istvc mt-i semmibe vett ei korabeli' maayarsáara jellem; mentalitást, hogy éppen Istvc píaett fel eav korábbi ..maavo OToU-at" r szabad, a nomá a vnndorln. o rabló-oortvázó, következésképp D-vnánv maqv eddin elv l/ónvelmes képe Gyuláét Aitonvét. Vazulét. Merthát nem Szent Istvánt vagyunk maavarok, de István c tál lehe‘*'"nk meg maqvaro rak — erről uqyancsak szívese feledkeznek meg a maqvarsc mentalitására és a Szent Istvc ors-ví-iára hivatkozók, akik termelőerők-termelési viszonyé mai ellentéteiből következő ve tozásoktól is félnek. S me szentnek nehezen lehetne n vezni őket, új titulusok gyártói nak, s műsor nekik, a máskér gondolkodóknak. De István hivatkozva „máskéntgondolkoi ni” nem olyan nagy kuns: mint ahogy nem volt az az er szakot a változatlanság név ben gyakorlóknak sem, egy V« bőczynek, s századok során k vetőknek, a büdösparasztozó nak. Gondolkodni másként m sokkalta inkább. W rra aki változtatott, c * 1 büntette a gyilkosságé a kardrántást testi sértés célj ból, a hitszegést, a leányrablá .a házasságon kívüli kapcsolati az asszonyok tolvajlását, m házának a felgyújtását és me támadását, a boszorkányokat a varázslókat - csupa az addi magyarra jellemzőt, s oly ann) ra jellemzőt, hogy némely ez éve megtiltott ma is magy sajátosság! —, aki lesújtott király és a királyság elleni ös szeesküvőkre, erre az ember senki sem hivatkozzék a vált zatlansóg nevében. Bodó László Tizennégyszer! pörgetésre ér fel a viz a kerekes kútból Fotó: Szokolai István
