Dunántúli Napló, 1982. augusztus (39. évfolyam, 209-238. szám)

1982-08-19 / 227. szám

6 Dunántúli napló 1982. augusztus 19., csütörtök miénk «I l«*kö Hely! ígéretes városfejlesztő társadalmi munka Komlón Tornaterem, szinpad épül összefogással Megszépültek a gyermekintézmények lelentös lakossági vállalások Komlón erre a tervidőszakra nem készítettek középtávú tár­sadalmi munkatervet. Ügy dön­töttek, hogy minden évben kö­rülnéznek: mi az ami nagyon fontos a városnak és amit ön­zetlen összefogással is meg le­bet valósítani. Valószínű, Hogy jó| okoskodnak, hiszen már az elmúlt év eredményei is messze meghaladták az V. ötéves terv záróesztendejének mutatóit. Kü­lön figyelmet érdemel, hogy a tavalyi összesítő két új rovatot is tartalmaz: az egyéni szellemi munkát és az egyéni pénzbeni hozzájárulást, vagyis voltak olyan városlakók, akik ily mó­don támogatták Komló fejlődé­sét. A munka értéke Az egy főre eső társadalmi munka értéke csaknem duplá­ja az 1981. évinek: 1982-ben 590, 1981-ben 302 forint. Na­gyon sok fizikai munkát vállal­tak a város munkásai, elsősor­ban a szocialista brigádok tagjai. A vállalatok, üzemek, intézmények dolgozói összesen 110 869 órát töltöttek társadal­mi munkával, és így 12 millió 903 580 forintnyi értéket terem­tettek. Az iskolák 1 millió 827 450 forint, míg a tanács­tagi csoportok 3 millió 368 137 forint értékű munkával járul­tak hozzá tavaly Komló tele­pülésfejlesztési célkitűzéseihez. Az 1982-re szóló részletes tár­sadalmi munkatervük megvaló­sításával minden bizonnyal leg­alább ilyen értéket teljesítenek. Kiemelkedően fontos felada­tuknak tekintik a belvárosi is­kola tornatermének felépítését, s ennek érdekében szinte folya­matosan dolgoznak a vállala­tot. üzemek, szocialista bri­gádjai. Augusztusban szeretnék be­fejezni a si'kondai tószínpad nézőterének kialakítását. A 350 személyes nézőtér létrehozását a Kun Béla Gimnázium és az 501 - es sz. Ipari Szakmunkásképző Intézet tanulói vállalták. Ugyan­csak hamarosan — szeptember­ben — befejeződik a sikondai szabadidő park bővítésének második üteme. A szénbánya Kossuth-bányaüzemének dolgo­zói tetszetős játszóteret, Robin­son várat alakítanak ki a gyerekeknek. Csaknem kész az Arany János utcai óvoda udvarának bővítése is, ahol a BVM és Kossuth-bányaüzem dolgozói szorgoskodtak. A dur­va tereprendezés mór megtör­tént, az új tanévben minden bizonnyal használhatják is az Április 4. utcai iskola sport­udvarát a tanulók. A sport­udvart az Orszáqos Földtani Kutató- és Mélvfúró Vállalat, illetve a Költséqvetési üzem dolgozói alakítják ki. A szép hagyományokkal rendelkező „Egy üzem, eqv is­kola” akció ebben az évben is szemmel látható eredménye­ket hoz a város gyermekintéz­ményeinek. Több iskolában — Fürst Sándor utcai általános, Kiseqítő — kifestik a tanter­meket, másutt — Allende, No­vember 7. utcai. Áorilis 4. ut­cai általános iskolák — rendbe teszik az udvart, a Gaqarin utcai pediq többek között új kerítést kaD. Az óvodák patronálása ke­retében szinte minden óvoda úi Játszószerekkel avaraoodik, kijavítják a meghibásodott aj­tókat, ablakokat, csapokat, csatornákat. Kossuth, Zabák, Béta-bánya, a Carbon, a Má­jus 1. Ruhagyár, a Városgaz­dálkodási Vállalat, a Szénelő- készitő, a Villamos üzem, a Víz­mű. az Erőmű, a DÉLKŐ, a Híd­építő Vállalat, a MOM, a Költ­ségvetési üzem, a BVM komlói gyára és a kisvaszari erdészet szocialista brigádjainak tagjai gondoskodnak arról, hogy az új óvodai tanévben minden kis­gyermek megszépített, jól funk­cionáló intézményben tölthesse napjait. A városi társadalmi munká­nak — amit a tanács a nép­fronttal, a vállalatokkal és a területi pórtalapszervezetekkel együttműködve szervez — fontos része a lakóterületeken folyó önzetlen lakossági tevékeny­ség. A népfront körzeti bizott­ságai szintén részletes munka- programot állítottak össze, amit egyeztettek a városi tanáccsal és beépítettek a városi társa­dalmi munkaprogramba. A lakó' területek társadalmi tevékeny­ségében természetesen nem­csak az ott élő, hanem azok a vállalatok, illetve dolgozói is részt vesznek, akikkel a körzeti népfrontbizottságoknak jó együttműködési kapcsolatuk van. A Belvárosi Körzeti Bizottság szervezésében többek között az idén lebontották a régi, kor­szerűtlen cukrászüzemet és a helyén játszópark kialakításába kezdtek. Lefedték a Berek ut­cai csapadékvíz elvezető csa­tornát és felújították a Csizmo- zia utcában lévő hidat. A Kökönyös-keleti Körzeti Bizottság aktívái szintén több feladatra mozgósították a la­kosságot. Kijavították a Pécsi úti feljáró lépcsőket, s dol­goznak a Pécsi út, Ságvári ut­ca közötti játszótér felújításán. Még az idén szeretnék meg­építeni a Sallai utca 60 méteres szakaszán a járdát. A szilvásiak parkosították a November 7-e utcai játszóteret és részt vettek az Alkotmány utcai grund fásításában. Ter­veik között szerepel a Tanács- köztársaság utcai játszótér vég­leges kialakítása. A somágiak szintén játszótér létrehozását — az Irinyi és az Eötvös utca kö­zött — vállalták. A terepren­dezést befejezték. Ami készül A Kökönyös-nyugati Körzeti Bizottság többek között segí­tett kihelyezni azokat a játszó­szereket, amiket az árpádtetői erdészet dolgozói készítettek és jelenleg is dolgoznak a Gorkij utca páratlan házszámú olda­lán a járda építésén. A dá- vidföldiek a könyvtáruk felsza­badult helyiségében klubot rendeztek be, a kenderföldiek tovább szépítették az öregek napközi otthona előtt lévő parkot. A gesztenyésiek járdát építenek a Szabadság utcá­ban, a kisbattyániak parkosí­tották az autóbuszmegállóju­kat. A mánfaiak és a mecsek- jánosiak idei tervei között ját­szótér kialakítás, illetve sport- pályaépítés szerepel. Minden körzet lakossága részt vett a tavaszi fásítási ak­cióban, melynek során az is­kolák tanulóival, az üzemek, vállalatok dolgozóival együtt több ezer cserje és fa kiültetésé­vel szépítették Komlót. Választ kér az olvasó SEGÉLYKÉRŐ TELEFONOK Hiába próbált segélykérő te­lefonon mentőt kérni egyik ke- szüi olvasónk. Mint közölte, többszöri próbálkozás után sem vette fel senki a kagylót a pé­csi központban. Gál Zoltán, a Pécsi Postaigazgatóság cso­portvezetője kérésünkre el­mondta, hogy friss információja szerint a keszüi segélykérő te­lefon nem volt rossz, legfeljebb az átlagosnál többet kell várni arra, hogy a központ felve­gye . .. Itt jegyezzük meg, hogy a Baranya falvaiban lévő 142 se­gélykérő telefont a helyi posta nyitvatartási ideje után bárki használhatja, sürgős esetekben (például a mentők, a rendőr­ség, illetve a tűzoltóság értesí­tésére). A segélykérő telefonok üzemképességét egyébként a helyi postahivatal valamelyik alkalmazottja folyamatosan el­lenőrzi. LESZ KÖZPONTI ANTENNA Még mindig nincs központi antenna a Hajdú Gyula utca 1. és 17. számú házak között — panaszkodtak az itt lakók. Mi­vel az anter nádiját fizetik, s a tetőre nem lehet antennát sze­relni, türelmük fogy... A PIK antennaszerelési fő- üzemétől Kcvács Levente azt válaszolta, hogy szeptember végére felszerelik a központi antennát. Addig azonban — türelmet kérnek ... Megjegyez­te még, hogy az antennadíjat lehet, hogy beszedik, de tudo­mása szerint, az összeg a PIK- hez ez idáig nem jutott el ... Rendszeres olvasója vagyok a Dunántúli Naplónak. Különö­sen „A szerkesztőség postájá­ból" rovatot kísérem figyelem­mel, hiszen többnyire a közös­séget érintő, az olvasók ügyes­bajos gondjait tartalmazó le­veleket közölnek általában az aktualitás jegyében. Szolgáltató vállalat dolgozó­ja lévén, érdeklődéssel olva­som az áramszolgáltatás so­rán felmerülő, a lakosság han­gulatát kedvezőtlenül befolyá­soló gondokat, problémákat, és munkatársaimmal együtt igyek­szünk a hibákat minél előbb orvosolni. Már amit lehet, és ami valóban javítandó, meg­szüntetendő. Július 29- számukban a Páfrány utcc közvilágításának gondjait és a Szondi Gy. u. з. sz. előtti járdahelyreóllítást kifogásolták tisztelt olvasóink. Az újságcikk elolvasása után azonnal helyszíni szemlét tar­tottam az említett helyeken. A Szondi Gy. u. 3. sz. előtt helyreállított, lebitumenezett járdát találtam, a Páfrány ut­cában pedig két levélíró egyi­kével (Sándor József, Páfrány и. 21.) végigjártuk a területet, de nyitott kábelárkot, gödröket nem találtunk — ugyanis a MÉV-központtól az Alpári Gy. utcáig, „az újonnan" létesített közvilágítás a múlt év októbe­re óta, tehat közel egy éve üzemel, a kábelárkok beteme­tése akkor megtörtént. Olyan oszlopokat nem talál­tunk, melyeket a közelmúltban állított volna fel a DÉDÁSZ Vállalat, de a lámpatest hiány­zik róluk, sajnos viszont olyan kandelábert többet is láttunk, melyet vandál módon összetör­tek, tönkretették. Igaz. hogy a Páfrány utcai tömbbelsők lözvilágítósa nem megfelelő, irt több lámpatest nem ég — emiatt a lakosság elégedetlensége teljesen jogos. JELENTKEZIK EGY SZEMTANÚ Két alkalommal is foglalkoz­tunk a „Szerkesztőség postá­jában” a pécsi Geisler Eta ut­cai fodrászüzletben történtek­kel: két olvasónk panaszolta, hogy a fodrásznők megvára­koztatták őket, közben egymás frizuráját készítették. Legutóbb Tihanyi Jánostól, a Pécsi Szol­gáltatóipari Vállalat igazgató­jától kaptunk levelet, elnézést kért olvasóinktól és arról tájé­koztatott bennünket, hogy fe­gyelmi eljárást indít az ügyben. A „Bosszantó szolgáltatás" címmel megjelent írásainkkal kapcsolatban jelentkezett tele­fonon Major Jánosné pécsi (Doktor Sándor u. 22.) olva­sónk, aki szemtanúja volt az esetnek, amelyet úgy értékel, hogy bizonyára félreértés tör­tént: a fodrásznők nem a ven­dégeiken nevettek, s betartot­ták az érkezési sorrendet. ELISMERÉS A SZOCIALISTA BRIGÁDNAK Bizonyára félreértette sörein­ket Vadon Mihályné, pécsi ol­vasónk, aki a Flórián tér taka­rításával kapcsolatban telefo­nált. Ügy vélte, élcelődünk an­nak az asszonybrigádnak a munkáján, amelyik vállalta a tér rendszeres gondozását. Szó Anyagi és emberi lehetősé­geinkhez képest jelenleg is és a jövőben is mindent igyek­szünk megtenni a zavartalan áramszolgáltatás, a megfelelő közvilágítás biztosítása érdeké­ben — de minden régi, elavult lámpatestet, elhasználódott kábelt újjal kiváltani nem megy máról holnapra. Sajnos egy-egy utcában történő hiba- elhárítás, kábelcsere a jövőben is óhatatlanul földmunkával jár, ennek következménye, hogy a jövőben is lesznek gödrök, kábelárkok. Az árkok betemetése után helyre kell állítani a parkot, járdát, ami szintén, minden sincs erről! Mindössze azt tet­tük ismét szóvá az elmúlt he­tekben, hogy sajnos nem fejez­ték be „tevékenységüket” a vandál rongálok. Elismerés a szocialista brigád tagjainak, s mindazoknak, akik városukat, környezetüket féltve tesznek a csinosításáért, megóvásáért. FALUN SEM KEVESEBB AZ ÉPÍTÉSI KÖLCSÖN Dr. Sütő László, baksai kör­zeti orvos szabadszentkirályi riportunk kapcsán mondta el, hogy tudomása szerint a köz­ségekben sem kevesebb az épí­tési kölcsön, mint városon. Má­jusban jelent meg a rendelet, miszerint ez a kölcsön egysé­ges, és a felső határát nem az dönti el, ki, hol lakik, hanem anyagi helyzete. BUSZJÁRAT ORFÜRE Sip Lajos, pécsi olvasónk a Strandnyitás Orfűn című cik­künket olvasva telefonált. El­mondta, örvendetes, hogy a Volán új járatot indított a ked­velt üdülőre, de sajnos ez is kevésnek bizonyul, főként a hétvégeken, amikor sokan le­maradnak. Az újmecsekaljaiak pedig különösen hátrányos helyzetben vannak, mert mire ideér a busz, meg is telik. igyekezet ellenére sem törté­nik olyan ütemben, mint ahogy mi magunk is szeretnénk. A vandál pusztítást végzők, a társadalmi tulajdont rongálok ellen pedig csak széles körű társadalmi összefogással, az olvasók, állampolgárok segít­ségével, közreműködésével le­hetne eredményesen védekez­ni. Tegyük azt mindannyian, hogy „fényesebb” legyen váro­sunk! Varga János üzemigazgató helyettes, DÉDÁSZ Vállalat, Pécsi üzemigazgatóság Jogi tanácsadó Balogh I. pécsi olvasónk kér- - .<*ez'i ^ogy o bérlő a lakásban mit köteles megjavittatni, illetve festetni? Az 1/1971. (II. 8.) Korm. sz. rendelet 54. §-ában előírtak szerint a bérlő köteles gondos­kodni a) a lakás burkolatainak, aj­tóinak, ablakainak és berende­zéseinek karbantartásáról, ;b) az elektromos vezetéknek a lakáshoz tartozó fogyasztás- mérőtől kezdődő szakaszán ke­letkezett hibák kijavításáról, a kapcsolók és csatlakozó aijak cseréjéről, c) az épületben, az épület központi berendezéseiben, a közös használatra szolgáló he­lyiségekben és ezek berende­zéseiben, továbbá a lakásban és a lakásberendezésekben a saját vagy a vele együttlakó személyek magatartása folytán keletkezett 'hibák kijavításáról és az eredeti állapot helyreál­lításáról, illetőleg a kár meg­térítéséről, valamint d) a lakás tisztántartásáról. Nem köteles a bérlő a hibát kijavítani, ha azt elemi csapás vagy a bérbeadó mulasztása okozta. A végrehajtási rendelet sze­rint a lokás burkolatainak, aj­tóinak, ablakainak és berende­zéseinek karbantartása körében a bérlő kötelezettsége különö­sen : a) a padlóburkolat szükség szerinti védőkezelése, b) a falak szükség szerinti festése (meszelése), c) a tapéta szükség szerinti cseréje, d) az ajtók, ablakok és la­kásberendezések — bérbeadó­ra nem tartozó — szükség sze­rinti mázolása. e) a zárak, vasalások cseréje. H. L. azt szeretné tudni, hogy a magánkereskedő hány alkal­mazottat és segítő családtagot foglalkoztathat? A hatályos előírások értelmé­ben a vendéglőt, kávéházat, kifőzdét, penziót, kempinget üzemeltető magánkereskedő ki­lenc, egyéb magánkereskedő öt alkalmazottat, valamint segítő családtagot, illetve három szak­munkástanulót foglalkoztathat. A jogszabályi rendelkezések szerint segítő családtagként csak a magánkereskedő közeli hozzátartozója (Ptk. 685. § (b. pont), valamint a vele leg­alább hat hónap óta igazol­tan együttélő élettársa foglal­koztatható. Tóth Tibor kérdezi, hogy a ha­szonbérletet mikor lehet azon­nali hatállyal felmondani? > Akkor, ha a bérlő a) figyelmeztetés ellenére is rongálja a dolgot, vagy súlyo­san veszélyezteti épségét; b) figyelmeztetés ellenére sem műveli meg a haszonbérelt földet, vagy általában olyan godálkodást folytat, amely sú­lyosan veszélyezteti a termelés eredményességét, a föld termő- képességét, az állatállományt vagy a felszerelést; c) a haszonbért vagy a köz­terheket a lejárat utón közölt felszólítás ellenére a kitűzött megfelelő határidőben sem fi­zeti meg.-* Markó Imre pécsi olvasónk, a Szigeti úti Általános Iskola gondnoka hivta fel a figyelmünket erre a törmelékhalmazra: a Szigeti út és a Honvéd utca sarkán már több mint két hónapja végzett hibaelhárítást a DÉDÁSZ. Azóta ittmaradt a munkaárok, és a gyalogosok kénytelenek a forgalmas főútvonalon kikerülni, szerencsére eddig még nem történt baleset. Szokolai István felvétele Válaszol az illetékes Közvilágítás Pécsett Nagyon sok a vandál pusztítás Hozzászól az olvasó A szerkesztőség postájából

Next

/
Oldalképek
Tartalom