Dunántúli Napló, 1982. augusztus (39. évfolyam, 209-238. szám)

1982-08-17 / 225. szám

1982. augusztus 17., kedd Dunántúli napló 3 Összhangban a termaléssel, a vállalatok érdekeivel A z előrejelzések szerint az 1986 és 1990 kö­zötti években, a megye ok­tatási rendszerén belül megnő a szakmunkáskép­zés szerepe. Ennek részben demográfiai okai vannak. A VII. ötéves tervidőszak­ban, Baranyában kétezer­rel több tanuló végzi el az általános iskolát és jelent­kezik valamelyik középfokú oktatási intézetbe tovább­tanulásra. Másfelől, gaz­dasági előrehaladásunknak fontos tartaléka, hogy a tudományos és technikai haladással együtt, mind több jól felkészült, szak­mailag művelt fiatal kerül­jön az üzemekbe. A szakmunkásképzésnek nem­csak a jelentősége lesz na­gyobb, de változnia kell a kép­zés jelenlegi struktúrájának is, hogy a mostaninál jobban iga­zodjon a megye fejlődéséhez és az ezzel együttjáró munka­erő-igényekhez. Vagyis nagyobb összhang alakuljon ki a kép­zés szerkezete és a vállalatok érdeke között. Az elmúlt évtizedben Bara­nya szakmunkás képzésének feltételrendszere és szervezete sokat változott, fejlődött. Ha nem is maradéktalanul, de az esetek többségében kielégítette a megye fejlődéséhez szüksé­ges szakemberigényeket. Je­lenleg a megye szakmunkás- képző intézeteiben 6757 fiatal tanul. A szakmunkáscélú — 5 ilyen van a megyében — szak- középiskolákban tanuló 1510 diákkal együtt 8267 leendő ifjú szakmunkással számolhatunk. A szakmunkásképző iskolákban tanuló fiatalok aránya 54 szá­zalék, és ez 10 százalékkal ma­gasabb az országos átlagnál. Megváltozott a képzés struktú­rája, hisz kiépült a szakközép­iskolai hálózat. Az alapszak­mák száma 22-ről 36-ra nőtt, az oktatott szakmáké viszont 190-ről 120-ra csökkent az el­múlt 10 év alatt. Az oktatott szakmák több mint fele ipari jellegű, de épp a megye legfontosabb iparágá­ban, a bányászatban nem meg­nyugtató az utánpótlás képzése. Túlságosan alacsony, mindösz- sze 4,5 százalék a szolgáltató jellegű szakmák aránya. A me­zőgazdaságban pedig a nö­vénytermelés, állattenyésztés és gépesítés területén nagyobb a szakmunkásképzés iránti igény. Túljelentkezés van a vendéglá­tó szakmák, autó- és motorsze­relő, szobafestő, női ruhakészí­tő, televízió- és rádiószerelő szakmákban, hogy csak néhá­nyat említsünk. Hiányszakma ugyanakkor a gépi forgácsoló, vasbetonkészítő, az épületszob­rász, s még folytathatnánk a sort. E nagyfokú aránytalanság Szakmunkásképzés Alacsony a szolgáltató fellegi! szakmák aránya miatt a jelentkezők 15, de gyak­ran 50 százalékát át kell irá­nyítani. Különösen gond mind­ez a leánytanulóknál. Gond to­vábbá, hogy a képzés nem eléggé termelésre orientált. Az építőiparban például megszűnt a hagyományos kőműveskép­zés. Egyre fogy azoknak a szá­ma, akik a növekvő épületfel­újításoknál a szükséges díszítő­munkát el tudják végezni. Né­hány területen - cipőipar, ke­rámiaipar stb. — túlzott a spe­cializáló. tetben kedvezőtlenebb az or­szágosnál. Az V. ötéves tervben elkészült az 508. sz. Szakmun­kásképző Intézet 16 tantermes új épülete, s új, 10 tantermes iskolában végzik a kereskedel­mi és vendéglátóipari tanuló- képzést. De még így is nagy a tanteremhiány. Nem készült el a 6 tantermes pécsváradi be­ruházás. A tantermek 25 száza­léka szükségtanterem. Zsúfolt a pécsi 500-as Szakmunkásképző. Az iskolaépületek állaga - 500- as, Zipernovszky, Széchenyi — 1981/82. tanévben 125 tanuló fejezte be a tanulmányait a pécsi Zipernovszky gépipari szakközépiskolában. Képünkön: az elektro­nikai műszerész osztály egyik csoportja az iskola műhelyében. A megye munkaerőigény felmérése és előrejelzése sze­rint 1985 végén 1986 elején 300-400 fővel több gépipari, 400—500-zal több szállítási és hírközlési mintegy 1000 fővel több mezőgazdasági szakmun­kásra, 500-zal több kereskedel­mi, 700-800-zal több egész­ségügyi és kulturális, és mint­egy 900-zal több személyi és szolgáltatási ágazatban dolgo­zóra lesz szükség. A szakmun­kásképzés struktúráját tehát olyan módon kell megváltoztat­ni, hogy ezeket az igényeket a lehető legnagyobb mértékben kielégitse. A szakmunkásképzés megyei terve az 1985-1986. tanév elején minegy 400-500- zal több tanulólétszámmal szá­mol. A tervek szerint ez időre 8—10 új osztályterem épül, amelyekben újabb 12—15 osz­tályt lehet elhelyezni. Midez enyhít majd a jelen­legi helyzeten, ami sok tekin­egyre romlik. A tantermek fel­szereltsége megfelelő, de a szaktantermeké kiegészítésre szorul. Az új tantervek szüksé­gessé teszik az elektromos mé­rőtermek fejszerelését is. Nemcsak a tanteremhiányt kell enyhíteni — jelenleg 111 tanteremben 237 osztály tanul —, de mérsékelni kell az iskolai tanműhelyeknél meglévő diffe­renciáltságot is. Baranyában az első osztályos tanulóknak csak 21 százaléka tanul iskolai tan­műhelyben, országosan 25 szá­zalék. Egyes iskolák - például 500-as, vagy a vendéglátóipari — jól ellátottak, mig másutt egyáltalán nincs tanműhely, vagy laboratórium. Sürgősen felújításra szorul az elavult mű­helyek gépi felszereltsége is. Valamivel jobb a helyzet az üzemi tanműhelyeknél, mivel a tanulóképzésben érdekelt válla­latok az elmúlt években sokat tettek ezért. Az V. ötéves terv­ben a megye üzemei 90 mil­lió forint visszatérítésben része­sültek a szakmunkásképzési alapból. Ezeket az összegeket 13 új tanműhely építésére, a meglévők modernizálására, gé­pek beszerzésére használták fel. Saját erőből is jelentős ösz- szegeket fordított tanműhelyek fejlesztésére a Pécsi MÁV, a BÉV, a Mecseki Ércbányák, a DDGáz, a mohácsi Szék- és Kár­pitosipari Vállalat, a szigetvári Cipőgyár, a Pécsi Állami Gaz­daság, a Kesztyűgyár és a mo­hácsi Dunavölgye Tsz. Jelenleg 44 ipari, 5 mezőgazdasági és 5 ke­reskedelmi, vendéglátóipari vállalat rendelkezik tanműhely- lyel, oktatókabinettel, tankony­hával. A szakmunkástanulók 32 százaléka vesz részt üzemi tan­műhelyi képzésben, 21 százalé­kuk csoportos munkahelyi, 31 százalékuk pedig egyedi mun­kahelyi képzésben. A szakmunkástanulók diák­otthoni elhelyezése is rosszabb az országosnál, csak 23 száza­lékuk lakik kollégiumban. Ma­gas, 42 százalékos a bejáró ta­nulók aránya. Kivételt képez­nek a mezőgazdasági iskolák, amelyekben jó a kollégiumi el­látottság, a tanulók 80 száza­léka van elhelyezve. Ezzel szemben a kereskedelmi és vendéglátóipari képzésben a tanulóknak csak 4 százaléka - a lányok 3 százaléka — lakik kollégiumban. Az új kollégium felépülésével kissé enyhül a je­lenlegi zsúfoltság, javul az el­látás színvonala. Gond az is, hogy a vállala­tok egy része érdemben nem vesz részt a szakmunkások kép­zésében, más vállalattól csábít­ja el azokat. Ez az egyik oka a fluktuációnak. A termékszerkezet-változáshoz igazodó szakmunkásképzés be­vezetése átfogó, a regionális tervekkel, fejlesztési koncepciók­kal szinkronban lévő intézkedé­seket kíván. A gyorsabb lépést e téren a felnőtt szakmunkások átképzése kínálja. Sok, főként nagy vállalat él ezzel a lehető­séggel. Az építőipari vállala­tok olyan szakmunkásképzéssel foglalkoznak, amelyek a pécsi belvárosi rekontsrukció felada­taihoz szükségesek. A Sziget­vári Cipőgyárban 600 főt kész­ségfejlesztő tanfolyamon képez­nek át. Ezek azonban csak átmeneti megoldások. A feladat: meg­alapozott tervekkel, intézkedé­sekkel felkészülni a demográ­fiai hullám tetőzésére, ez az 1988/89-es tanévben várható. Az első lépéseket már most meg kell tenni a szakmunkás- képzés növekvő szervezeti, tár­gyi és technikai, és nem utolsó­sorban személyi feltételeinek megteremtésére. Varroila Szentmártonpusztán Exportra dolgoznak az asszonyok Új varroda épül jövőre SzentlászlAn A komlói Carbon Vállalat az elmúlt tizenkét évben öt saját kezelésű kisüzemet indított be Baranya megyében. Három éve a szentlászlói tsz-szel kö­zösen Szentmártonpusztán lé­tesítettek újabb varrodát. En­nek példájára az elmúlt hóna­pokban a kátolyi és a bogádi tsz a Carbonnaí kooperálva hasonló, de kisebb létszámú varrodát hozott létre. Mindkét félnek hasznos az együttműködés, mert a tsz a bérmunkáért pénzt kap, állan­dó munkát tud biztosítani az asszonyoknak és a Carbon pe­dig expontvállalását teljesíte­ni és növelni tudja. Ellátogattunk a szentlászlói tsz varrodájába. Szentmártonpusztán a volt uradalmi épületben kapott he­lyet a varroda. Hosszú, sötét, cementlapos folyosó vezet a beadó teremig. Régen ez a facSIpkés terasz a kúria leg­szebb része volt — ma vasaj­tókkal, ablakokkal megerősítet­ték, elcsúfították. Egy asszony szortírozza, adogatja itt mind­két műszaknak az összevarrás- ra kerülő darabokat. A nyitott ajtón belátni a varrodába. A terem két oldalán műszakon­ként 30—35 gép berreg egy­szerre. Középen hosszú nylon­zsák húzódik — télen az olajka­zánból légbefúvással juttatják be a meleget. Most az abla­kok tárva vannak, néhol hiá­nyoznak. — Olyan régiek, hogy csak beszegeléssel lehet zárni őket — magyarázza kísérőm, Ábrá- sits Zoltánné varrodavezető. Innen a kész ruhadarabok útja a gomblyukazóhoz, majd a szomszédos épületbe, a gom- bozóhoz, számozóhoz, vasaló­hoz, minősítőhöz és csomago- lóhoz vezet. — Ekkora a varrodánk - mondja Ábrásitsné és irodájá­ba invitál. A szoba öreg, a nedvességfolíok a mennyeze­ten és a falon nyomot hagy­tak. A sarokban olajkályha áll. Borzongatóan nyirkos a leve­gő. — Három éve dolgozunk itt — kezdi a kisüzem bemutatá­sát a varradavezető. Kezdet­ben autóstáskát, szabványzsá­kot varrtunk, most pedig szov­jet exportra dolgozunk. Külön­böző színű női weekend sza­badidőruhát és férfi trapper öl­tönyhöz nadrágot készítünk. — Honnan jönnek az asszo­nyok? — Szentlászlói, boldogasz­szonyfai, almamelléki, terecse- nyi, antaíszállási és zöcske-te- lepi asszonyok dolgoznak itt. Mind a nyolcvannégyet a tsz- busz hozza-viszi. Mindegyik be­tanított munkás, kivéve a meóst, a szalagvezetőt és jó­magámat. Mi szakmunkások vagyunk. — A szociális helyiségekben elkeserítő állapotokat láttam. A zuhanyozó rózsája hiányzik, padlózata repedt, egy ócska seprű árválkodik a sárokban. A vízcsap alatt egy hokedlin la­vór. Az öltöző parányi, néhány szekrény fért bele. A ruhák szögeken lógnak. A két WC sem szívderítő látvány.- Sajnos igaz. Az épület nagyon régi, nedves. Átépíte­ni, felújítani nem érdemes. A nyitott zuhanyozót nem tudjuk használni: egyrészt a férfi WC-vel közös folyosóra nyílik, másrészt nem érnénk el mű­szakváltáskor a buszt. Az itt dolgozó asszonyok nem zúgolódnak, örülnek, hogy könnyű munkát végezhetnek. Jobb így dolgozni, mint egész nap a mezőn hajlongani. Bár idénymunkák alkalmával a tsz számít rájuk, akkor egy-egy hétre leáll a varroda. Változás a következő években várható. Szentlászlón a jövő évben ter­vezik egy komplett csarnok építé­sét, melyben a szentmárton- pusztai varroda, a boldogasz- szonyfai gombolyító üzem és a fonalkiszerelő üzem kap he­lyet. Az AGROBER már elkészí­tette az előzetes költségvetést és elkészült a beruházási alap­okmány is. A helyet is kijelöl­ték már. Ha megépül a csar­nok, akkor a környező falvak­ban élő, háztartási munkát végző asszonyoknak is tudnak munkát biztosítani. Ádám Erika Megújulás és innováció III. Távol a piactól Térjünk állapításunkhoz, hogy a K-j-F kapacitásunk megfelel a fej­lett ipari országok átlagának, az innováció intenzitása azonban — kutatási eredmé­nyek hasznosítása a tömeg- gyártásban és a piacon — elmarad azokétól. Ennek egyik oka azonnal kiderül, ha megvizsgáljuk hogy e ka­pacitás legértékesebb része, a kiművelt kutatók gárdája hol, a termeléstől (ésr<a piac­tól) milyen távol dolgozik. Svédországban a teljes ku­tatói létszám 66 százaléka, az NSZK-ban a 77, Hollan­diában, Belgiumban az 57, illetve 59 százaléka, Jugoszlá­viában a 25, Lengyelország­ban a 30, Csehszlovákiában a 45 százaléka vállalati ku­tatóhelyen alkot. Magyaror­szágon a 70-es években a kutatói létszámnak csupán 12 (!) százaléka dolgozott vállalatnál, 49 százaléka a ágazati és egyéb, 28 száza­léka akadémiai,- 11 százalé­ka pedig felsőoktatási kuta­tóhely alkalmazottja volt. Ez azt jelenti, hogy a kutatói lét­szám 88%-o (!) — nagyjából napjainkig — közvetlenül csu­pán a kutatási eredmény lét­rehozásában volt érdekelt, s legfeljebb csak közvetve érintette a kutatási eredmény nagyipari alkalmazása, pia­ci sikere. A kutatói kapacitás jelen­tős hányada tehát az innová­ciós folyamaton kívül tevé­kenykedett. így az alapvetően csak tudományos információk­ra alapozott kutatási prog­ram végeredménye nehezen illeszkedik a termelési-érté­kesítési folyamat természetes rendjébe különösen akkor, ha a kutatási eredmény semmi­képp sem integrálható a vál­lalati technológia rendbe, ha túlságosan fölötte áll a gazdaság általános techno­lógiai szintjének. Az utóbbi évek egyik saj­nálatos példája jól szemlél­teti, hogy milyen fennakadá­sok származnak abból, ha a kutatás (persze alkalmazott kutatás) túlságosan mesz- szire kerül a termelés reali­tásaitól. A SZTAKI, a Szá­mítástechnikai és Automati­zálási Kutatóintézet 1976- ban hozzáfogott a Dialóg- CNC számítógép-vezérlés ki­dolgozásához — egyidejűleg egy amerikai és egy japán céggel. A következő évben a magyar kutatóintézet a fej­lesztést sikeresen befejezte — megelőzve a két külföldi cé­get. A Dialóg-CNC vezérlés­sel felszerelt első magyar szerszámgép (mintapéldánya) 1978-ban a hannoveri szer­számgép világkiállításon nagydíjat nyert. Számos meg­rendelést kapott volna a ma­gyar ipar, sőt az árakat is diktálhatta volna, ha akkor megkezdődik a sorozatgyár­tás. De nem kezdődhetett el. Tudniillik 1979 véqéig nem akadt magyar gyár, amelyik vállalta volna a gyártást. S ennek egyszerűen objektív akadályai voltak. Mert a szer- sz0m~m jyárak — nagyon he­lyes* . — esősorban szerszám­gépeket akartak gyártani, ah­hoz értenek. A gépek CNC vezérlését mástól akarták — specialistától — beszerezni. Computeres gépvezérlést azonban sorozatban 78—79- ben még egyetlen hazai gyár sem állított elő: erre akkor kezdtek felkészülni. E felké­szülés keretében az Elektro­nikus Mérőműszerek Gyára (EMG) - termékszerkezete megújítását szorgalmazva — 1979 második felében vál­lalta végül a SZTAKI modell­jének gyártását. A termelés nagvipari technológiájának kifejlesztéséhez azonban két év kellett. S ehhez mindenütt a világon kell is ennyi idő. különösen, ha új termelési kultúra meghonosítósóról van szó. Persze az is igaz, hogy ez így most már 5 évet vett igénybe az ötlet megfogal­mazásától a megfelelő igari termelés elindulásáig: 1976- tól 1980-ig. Az amerikai és a japán cég végül 2 és fél évvel meg­előzött bennünket. Főleg azért — és ez a döntő —, mert a konstrukciós kutatás és a technológiai kutatás- fejlesztés egy része párhuza­mosan folyt: a kutatást a ter­melő vállalat koordinálta sa­ját laboratóriuma és gyártó üzemei között. A kutatómér­nökök és az üzemmérnökök egyetlen vállalat falai között dolgoztak. Az EMG például az átvett dokumentáció „honosításá­val” egy évig birkózott: any- nyira különböztek a nagy­üzemi technika nyújtotta le­hetőségektől a kutatóintézeti megoldások. A mintadarab kezelőpultja például Bécsből származott, egy-két példány­nál az import megengedhető — sorozatgyártásnál azonban természetes, hogy a „dobozt” itthon kell gyártani, ezt azon­ban ki kellett fejleszteni. Más: a berendezés részegységei­nek elemeinek méretei nem egyeztek a gyári szabványok­kal: nem illeszkedtek a gyár­tósorokra, nem fértek a szer­számok alá. Következésképp az egészet át kellett szerkesz­teni és kidolgozni a jó nó­vumnak számító működési elvhez (a kevesebb nóvumot tartalmazó, de olcsóbb) nagy­üzemi technológiát. Ennek során például a SZTAKI-nak a berendezésben megteste­sülő találmányaihoz a gyár­ban újabb technológiai ta­lálmányok születtek, s vagy két tucat újítás is. Az eredeti dokumentáció gyártási költ­sége — honosítás után — a megközelítően egymillió fo­rintról félmillióra csökkent. E fejlesztés átfutási ideje a nemzetközi átlagnak meg­közelítően a duplája, mert a kutatási programot nem a termelő vállalat koordinálta! A kutatóintézeti „végered­ményből” hiányzott a hazai ipar képességének, lehetősé­geinek számbavétele: zseniá­lis konstrukció született, de nem egy olcsón, nagysorozat­ban gyártható és exportál­ható termék. Veqyük a világ 3 nagy globális gondját: a környezet- szennyezést, az anyag- és energiatakarékosságot, az élelmiszertermelést — vala­mennyi megoldásában (leg­alább 80 százalékban) e technológiai kutatásoktól, az ipari és mezőgazdasági mű­szaki színvonal fejlődésétől várható az előbbreiutás: vi­zet. levegőt kevésbé szeny- nyező anyagot, energiát ke­vésbé emésztő, rossz földeket termékennyé tevő technoló­giák (és elsősorban nem konstrukciók) kidolgozása a feiadat. A magyar Ä; a technológia-kutatásoknak eddig kisebb figyelmet szen­teltek. Ez következett abból is, hogy nem a termelővállalati K+F volt az innováció elő­terében. A korszerű techno­lógiák többsége az iparfej­lesztés korábbi, főleg exten- zív jellegű szakaszában a termelési szerkezet változásá­val került a gazdaságba: új gyár — új technológia — új termék. A 70-es évek máso­dik felétől azonban — amikor a fejlesztés fő útja már nem az új kapacitások létrehozá­sa. hanem a kiépült ipar, vállalatonként!, belső, minő­ségi átalakítása — a gaz­daság számára szükséges új technológiák és termékek túl­nyomó többsége a vállalati K+F keretében kelj hogy megszülessen. Gerencsér Ferenc (Következik: Az alkotók összefogása)

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom