Dunántúli Napló, 1982. augusztus (39. évfolyam, 209-238. szám)
1982-08-15 / 223. szám
2 Dunántúlt napló 1982. augusztus 15., vasárnap ÓRA A NAGYVILÁGBAN A fiatal táncosokból álló „Festival do Brasil" együttes elsősorban a brazil folklór hagyományait elevenítette fel a Budai Parkszínpadon bemutatott vérpezsdítő „Riói karnevál" című műsorában. A vendégegyüttes augusztus 18-ig még öt alkalommal lép fel a Feneketlen-tó partján. Á hét 3 kérdése Multimilliomos és bérgyilkos Egy svájci bíróság tízévi börtönbüntetésre ítélte a hetvenéves Pierre Schenk multimilliomost. aki bérgyilkossal meg akarta öletni elvált feleségét, s egyik sok gondot okozó üzlettársát. Schenk Európa egyik legnagyobb borkereskedő cégének tulajdonosa. A vállalat évi forgalma 600 millió svájci frank, birtokosának kastélya van a Genfi-tó partján, palotája Párizsban és a bírósági jegyzőkönyv szerint azért akarta meggyilkoltatni volt nejét —, mért nem tudott vele megállapodni a válás utáni vagyonelosztásról. Bár a férfi a bíróság előtt mindvégig tagadott - azt vallotta, hogy ő nem bérgyilkost, hanem magándetektívet alkalmazott - gyilkossági kísérletben való bűnösség vádjával mégis elítélték, a tárgyaláson ugyanis maga a gyilkosságra felbérelt Richard Pauty szerepelt koronatanúként. Elmondotta: francia újságban megjelent furcsa hirdetésre válaszolt, amelynek feladója „egykori idegenlégióst, vagy hasonló személyt keresett különleges munkára”. A svájci milliomos tavaly párizsi palotájában — inkognitó- ját megőrizve - találkozott is Pauty-val, s előadta neki ajánlatát: negyvenezer dollárt ad Haitin élő elvált feleségének, másik negyvenezret pedig egyik „kellemetlenkedő" francia üzlettársának meggyilkolásáért. A kiszemelt bérgyilkos azonban nem találta meg Haitin Schenk feleségét, s amikor ezt közölte megbízójával, az utasította: „térjen vissza Svájcba és folytassa ott”. Pauty ehelyett mindent elmondott kiszemelt áldozatának. Az asszony azonnal volt férjére gyanakodott, s ügyvédhez fordult. A férj elleni legfőbb bizonyíték egy lehallgatott telefonbeszélgetés magnószalagja volt. A feleséggel és az ügyvéddel folytatott megbeszélése után ugyanis Pauty felhívta mit sem sejtő megbízóját, közölvén vele, hogy „a munkát elvégezte”, s felesége holttestét Montreaux közelében rejtette el. A volt férj erre meglepetés nélkül reagált, majd a további teendőket kezdte fontolgatni. Ez volt azután a végső bizonyíték, amely meggyőzte a bíróságot az egyébként végig higgadtan viselkedő férff vallomásának tarthatatlanságáról. + MOSZKVA: Az amerikai kormányzat a nukleáris és vegyi fegyverek felhalmozása mellett mind nagyobb figyelmet fordít más típusú tömegpusztító fegyverek kidolgozására és azok rendszeresítésére — hangsúlyozzák a szovjet katonai szakértők a honvédelmi minisztérium Honnan fenyegeti veszély a békét? cimű kiadványának legújabb kiadásában. Üdvözlő távirat Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke táviratban üdvözölte Denis Sassou-Nguesso-t, a Kongói Népi Köztársaság elnökét, az ország nemzeti ünnepe alkalmából. ♦ + Új-DELHI: Nagyon sikeresnek minősítette Indira Gandhi indiai miniszterelnök közelmúltban tett washingtoni látogatását Naraszimha Rao külügyminiszter, aki pénteken számolt be a parlamentnek az utazásról. ,,Az Egyesült Államok immár elismeri, hogy India az egyensúly és a mérséklet tényezője, nem csupán saját körzetében, hanem szélesebb nemzetközi összefüggésben is. Washingtonban magasabbra értékelik India el nem kötelezett politikáját Indira Gandhi látogatása nyomán - mondotta Rao. + LA PAZ: A bolíviai katonai kormányzat 1983 áprilisa előtt általános választásokat ígér. A kormány hivatalos állásfoglalására azután került sor, hogy a hét legnagyobb bolíviai politikai párt — a Bolíviai Munkásközpont, a legjelentősebb szakszervezeti szövetség csütörtöki felhívásához csatlakozva - felszólította a katonai kormányzatot: az elkövetkezendő négy hónap folyamán tartsanak általános választásokat az országban. Edgar Rojas Ruiz tábornok, belügyminiszter a sajtó képviselőinek kijelentette, hogy a kormányzat a jövő héten a választások pontos időpontjáról tárgyalni kíván a pártok és a szakszervezetek vezetőivel. + LONDON: Andre Tchai- kowski, Chopin-díjas lengyel származású zongoraművész mindig inkább a színházra vágyott a világot jelentő deszkák közül — az örök sötétségben végre teljesülhetett vágya. A brit Royal Shakespeare Company valóra váltja a tavaly Oxfordban elhunyt zongorista végakaratát: koponyáját „belerendezik" valamelyik legközelebbi Hamlet-előadásba, a temetői jelenetbe, amikor a dón királyfi egy koponyát feltartva így elmélkedik: „lenni vagy nem lenni, ez itt a kérdés". VARSÓ: Szombaton befejezte lengyelországi látogatását az ENSZ gyermekalapja (UNICEF) küldöttsége, amely Rakowski miniszterelnök-helyettessel, a lengyel külügyminisztérium illetékeseivel és az UNICEF Lengyel Nemzeti Bizottságával tárgyalt és a lengyel gyermekek helyzetével ismerkedett. + SZÓFIA: Vasárnap nyílik meg Szófiában a második nemzetközi gyermek- és ifjúsági találkozó. Az 1979. évi első ilyen rendezvény után most augusztus 15—25. között másodszor jönnek össze a fiatalok képviselői a világ minden tájáról a bolgár fővárosban. Mint Vladimir Zsikov, a találkozó szervező bizottságának főtitkára elmondta, csaknem 100 országból, köztük Magyarországról, várják a fiatalok képviselőit. A nemzetközi találkozó jelszava „Egység, alkotás, szépség". A nagyszabású nemzetközi rendezvény védnöke Todor Zsiv- kov bolgár államfő és Amadou- Mahtar M, Bow, az UNESCO főigazgatója. Rendzavarások lengyel városokban A lengyel belügyminisztérium közleménye szerint pénteken Lengyelországban rend és nyugalom, normális munkanap volt, egyedül Gdanskban, Varsóban, Wroclawban és Nowa Hutában zavarták meg a nyugalmat kalandor csoportok, akik eredménytelenül próbálkoztak zavart kelteni. Tevékenységük nem találkozott a társadalom támogatásával, mely a nyugalom megsértésében az ország nor- malizációs folyamatát látta veszélyeztetve. Mivel a rendzavarás megszüntetésére figyelmeztető felhívások nem vezettek eredményre, a rendőrség kénytelen volt közbelépni és helyreállítani a rendet. A rendőrség felszólítására nem reagáló vagy agresszíven viselkedő személyeket a rendfenntartó erők letartóztatták. ♦ + NEW YORK: Újabb ülés kitűzése nélkül elhalasztották az el nem kötelezett országok mozgalma koordinációs irodájának csütörtökre New Yorkba tervezett értekezletét — közölték pénteken az ENSZ székhelyén. Az irodának ezúttal arról kellett volna határoznia, hol rendezzék meg a mozgalom külügyminiszteri konferenciáját, amelyen az el nem kötelezettek 7. csúcsértekezletének idejéről és helyéről dönöttek volna. I © Miért késik a Nyggat- Bejrútra vonatkozó megállapodás? A hét elején úgy látszott, hogy egyhamar megkezdődhet a palesztin harcosok kivonása Nyugat-Bejrútból: arab államok egész sora jelentkezett befogadásukra, az amerikai elnök különmegbízottja, Habib, a távozás menetrendjének mind több pontját tisztázta, sőt már Begin izraeli nfiniszterelnök is olyan nyilatkozatot tett, Hogy közel a rendezés. Aztán ismét izraeli légitámadás pusztította a sokat szervedett libanoni főváros nyugati részét. Ezt látva a libanoni vezetők felfüggesztették a tárgyalásokat Philip Habibbal. Washingtonban is nyugtalansággal és ellenérzésekkel fogadták az izraeli „különak- ció" hírét: Reagan elnök telefonon fejezte ki rosszallását Begin izraeli miniszterelnöknek, és felszólította újabb tűzszünet megkötésére és tiszteletben tartására. A sorrendben már tizedik nyugat-bejrúti tűzszünet létrejötte után újból folytatódtak az alkudozások a PFSZ, a libanoni kormány, Habib, meg a bejrúti jobboldali politikusok és az izraeli vezetők között. Most már azt mondják, legfeljebb a jövő hét csütörtökjén indulhat el Nyugat-Bejrútból az első palesztin egység, miközben amerikai, francia, olasz erők érkeznek az elvonulás biztosítására és a szembenálló felek szétválasztására. A történtek fényt derítenek az izraeli kormányon belüli ellentétekre: állítólag Sáron hadügyminiszter kormányfelhatalmazás nélkül adta ki a parancsot a nagyarányú légitámadásra, amiért aztán utólag vita robbant ki mind a kormányban, mind a parlamentben. A kabinet ülésén Saront le is szavazták... A közvéleményben pedig erősödik a (természetesen még mindig kisebbségben lévő) háborúellenesek hangja, amit a háború elhúzódása és az elszenvedett veszteségek fokozatos nyilvánosságra kerülése éppúgy magyaráz, mint az a felismerés, hogy Izraelt a libanoni kaland elszigetelte a világban. Ezt bizonyította a Biztonsági Tanács határozata is: egyhangúan marasztalták el Izraelt és szólították fel arra, hogy hagyjon fel a Nyugat-Bejrút polgári lakosságát sújtó blokáddaL Ezt még az USA küldötte is megszavazta! A jeruzsálemi „héják" további terveiről a nyugati sajtóban azt olvasni, hogy a Nyugat- Bejrútból való palesztin távozással nem elégednek meg, s következő követelésük a Libanon északi részében lévő Szíriái csapatok kivonására irányul majd, továbbá a libanoni haladó erők lefegyverzésére. A közel-keleti válság messze van még a végleges rendezéstől. I (2) „Nyári szünet” következik-e a kelet—nyugati kapcsolatokban? Géniben véget ért a hadászati fegyverzetek ikorlátozásáról és csökkentéséről megindult szovjet—amerikai tárgyalások első fordulója. A küldöttségek október 6-án ülnek ismét a tárgyalóasztalhoz. A. többi szovjet— amerikai tárgyalás, illetve a bécsi haderőcsökkentési tárgyalássorozat is szünetel. Ami pedig a madridi értekezletet illeti, arra csak novemberben utaznak el 33 európai és 2 észak-amerikai ország küldöttei. Hosszú „nyári szünetre" van tehát kilátás a kelet—nyugati kapcsolatokban. Az USA-nak a jelek szerint legalábbis nem sürgős a megegyezés keresése, míg a Szovjetunió (ahogyan ezt a Brezsnyev—Honecker találkozón leszögezték) kitartóan sikerre törekszik az európai nukleáris fegyverzet és a hadászati fegyverzet korlátozásáról folytatott tárgyalásokon. A „nyári szünet" azt is magával hozza, hogy kevesbednek egy csúcstalálkozó lehetőségével vagy hasznos voltával kapcsolatos állásfoglalások. Természetesen semmiképp sem teremthetne kedvező légkört, ha Washington a fegyverkezési verseny új szakaszát akarja elkezdeni, s ha — amint azt Weinberger hadügyminiszter nyíltan kijelentette — egy „elhúzódó nukleáris háború megvívására" kíván felkészülni ... A TASZSZ szovjet hírügynökség nem hagyta szó nélkül az újabb kardcsörtető nyilatkozatot. A kelet—nyugati viszony fontos gazdasági elemét, a szovjet—nyugat-európai „földgázért csövet" üzletet a Reagan-kor- mányzat továbbra is meg akarná akadályozni, ám az európai érdekelt tőkésországok ellenállása csak fokozódik az amerikai embargó-politika ellen. Mi sem jellemzőbb, mint az a terjedelmes dokumentum, amelyet a Közös Piac országai fogadtak el és juttattak el Washingtonba, valóságos vádiratként a reagani koncepció ellen és védőbeszédként a szovjet—nyugat-európai együttműködés mellett. Hatását az is mutathatja, hogy a washingtoni képviselőház külügyi bizottsága érvénytelennek és az USA érdekeit sértőnek minősítette mindazt a szankciót, amelyet az elnök meghirdetett, s még Reagan saját pártjából, a republikánusok soraiból is akadtak, akik szembefordultak az embargós intézkedésekkel. I ® Mi lehet az olaszországi kormányválságból kivezető I út? Az olasz politikai nyelv ismert kifejezése a „strandkormány": azt jelöli, hogy egy összetákolandó új kabinet, amely csak addig irányítaná az ország ügyeit, amíg a strandok nyitva tartanak. Aztán jöhet a következő kormány . . . A' Spadolini-kabinet lemondása után újra ez a történész professzor kezdte meg a kormányalakítási tárgyalásokat. De nem „strandkormányt" akar létrehozni, hanem olyan új kabinetet, amely megoldást talál a gazdasági gondokra. Feltartóztatja az eladósodás folyamatát. De hogyan? Nemrég emelték az árakat és emelték az adókat, csökkentették az állami kiadásokat, s ezt a nadrágszíj- meghúzási politikát vagy a parlamentben többséget képező pártkoalícióval kell biztosítani, vagy pedig új választásokat keli kiírni ... S utána újra megkísérelni új koalíciót... Az új választások gondolatát nem minden párt fogadja el, ellenzi például az Olasz Kommunista Párt is, s s helyett olyan kormányt javasol, amelynek a tagjait nem a különböző pártok közötti erőviszonyok alapján, hanem egyéni rátermettségük, tekintélyük, szakértelmük szerint választaná ki a kijelölt miniszterelnök. Az Olasz Kommunista Párt azzal, hogy esetleg tartózkodásával támogatná, lehetővé tenné egy tulajdonképpen kisebbségi kormány megalakulását is. Különben a „mérleg nyelve” a parlamentben Craxi szocialista pártja, amely nélkül nem lehet többségi kormányt összehozni Rómában. S egyelőre Craxi nemet mondott Spadolininak, az eddigi öt párt képviselőiből álló kabinet nem engedi újra összehozni. Ha nincs más választás, marad — a választás. Pálfy József A KEMÍKÁL Építési Műanyag feldolgozó Gyára szakirányú érettségivel, ötéves szakmai gyakorlattal rendelkező VILLANYSZERELŐ-MŰVEZETŐT, valamint VILLANYSZERELŐ SZAKMUNKÁST, MECHANIKAI MŰSZERÉSZT ÉS FORGÁCSOLÓ SZAKMUNKÁSOKAT. JELENTKEZÉS: KEMIKAL ÉPÍTÖANYAGIPARI VÁLLALAT Építési Műanyagfeldolgozó Gyára Barcs, Pf.: 13. 7570 Munkaügyi osztály A szabadsagát töltő Helmut Schmidt nyugatnemet kancellár, aki a libanoni háborúról nem közölte nyilvánosan véleményét, pénteken a hamburgi Die Zeit című hetilapnak adott nyilatkozatában elítélte Izraelt, amiért válogatás nélkül semmisít meg olyan felnőtteket, gyerekeket, öregeket és asszonyokat, akiknek semmi közük a háborúhoz.