Dunántúli Napló, 1982. augusztus (39. évfolyam, 209-238. szám)

1982-08-14 / 222. szám

* Rajt a területi és a _ I ■ g r | Nemzetközi evezösverseny Mohácson Beindul a gépezet a labda­rúgó területi és a megyebaj­nokságban is a hét végén. A harmadik vonalban szereplő baranyai együttesek közül, já­tékosállományát Jtekintve, a Komlói Bányásznak van a leg­több esélye jó helyezésre, nemhiába várják a visszaju­tást az NB fl-be a csapat ve­zetői. A bányászgárda a te­rületi ligába most felkerült 'nagyatádiakkal találkozik ide­genben az első fordulóban és a papírforma vendéggyő­zelmet ígér. Az alaposan meg­gyengült PVSK a bajndkság végén az élcsoportban szeret­ne végezni, ehhez most Kis- dorogon jó rajtra lenne szük­sége. Bentmaradásért küzd majd a Mázaszászvár, vasár­nap Bonyhádon próbál meg egy pontot elcsípni. Az MVTE- nél sok a fiatal, nem tudni, hogy Sellyén az első forduló­ban mire lesznek képesek az ugyancsak fiatalító hazaiak­kal szemben. A 6—10. hely valamenyikéne'k eléréséhez — ami a cél — győzelem kelle­ne a Bolynak a Táncsics SE ellen. Nagyon nehéz lesz megvédeni harmadik helyét a Siklósnak, amely ráadásul va­sárnap a Dráva-csoport egyik esélyeséhez, a Kaposvári Rá­kóczihoz utazik. A most rajtoló megyebaj­nokságban, a nyitány előtti ligaülésen hallottak szerint, minden csapat vezetői biza­kodnak. Ki ebben, ki abban. Dr. Álló Miklós, a megyei szövetség elnöke: — Úgy értesültünk, jól sike­rült az együttesek felkészíté­se. Kíváncsian vá'rjuk az újon­cok, a Szentlőrinc és az Üj- petre debütálását. Nagy hőre lesz a feljutásért, amelyet a Szigetvár mellett a Somberek is megcélzott. Persze lehet, hogy egy nevető harmadik lesz a bajnok. De ez egy ki­csit még messze van . . . A futballistákon kívül a ké­zilabdázók is pólyára lépnek. Az NB I. B-ben a PMSC-fér- fiak győzelmi reményekkel in­dulnak rohamra idegenben a BHG SE ellen, a PMSC-nők- nek is nyerniük kell Pécsújhe- gyen a Szentes ellenében. A komlói fiúknak sem okozhat gondot Kökönyösön a Hajdú­szoboszló térdre kényszerítése. Megkezdődik a pontvadászat az NB ll-ben is. Szombat-vasárnap nemzet­közi evezősverseny lesz a mo­hácsi Duna-szakaszon, ahol 11 egyesület sportolói száll­nak hajóba. Kajakosok-kenu- sok rendeznek országos erő­próbát Orfűn, a Boly melletti Békáspusztón pedig területi lovasverseny invitálja a néző­ket. AUGUSZTUS 14., SZOMBAT LABDARÚGÁS. Megyebajnokság: Szigetvár—Szentegát, Szigetvár, 17.00, Beremend—Geresdlak, Bere- mend, 17.00, Kinizsi—Postás, Kovács­telep, 17.00, Vasasi Bányász—Kesz­tyűgyár, Pécsújhegy, 17.00. KÉZILABDA. NB I. B. nők: PMSC —Szentes, Pécsújhegy, 17.00. NB I. férfiak: BHG SE-PMSC, Budapest, 16.00, Komlói Bónyász-Hajduszo- boszlói Gázláng, Komló, 17.00. NB II. nők: MEZŐGÉP—Ajka, Rácvárosi iskola, 16.00. NB II. férfiak: Ajka- Bóly, Ajka, 16.00. TENISZ. OB II. A férfi csapatbaj­nokság: Pécsi Spartacus-Goldber- ger, Balokány-liget, 14 0. OB II . női csapatbajnokság: OSC—Pécsi Spartacus, Budapest, 14.00. KAJAK-KENU. Országos verseny, Pécsi-tó, 13.00. EVEZÉS: Nemzetközi Duna Kupa, Mohács, 15.00. TÖMEGSPORT. Munkahelyi olim­pia megyei döntője, PVSK-pólya, 9.00, V. országos TUZÉP-sportnapok, Műszaki Főiskola, 9.00. LOVASSPORT. Területi verseny, 3. forduló, Boly—Békáspuszta, 8.00. AUGUSZTUS 15., VASÁRNAP LABDARÚGÁS. Területi bajnok­ság: K. Rákóczi-Siklós, Kaposvár, 16.00, Sellye-MVTE, Sellye, 16.00, PBTC—Egying, Bőrgyár-pálya, 16.00, Bály-Táncsics SE, Boly, 16.00, Nagy- atád-Komlói Bányász, Nagyatád, 16.00, Kisdorog-PVSK, Kisdorog, 16.00, Bonyhád-Mázaszászvár, Bony- hád.16.00. Megyebajnokság: Villány —Újpetre, Villány, 17.00, Sásd-Zsol- nay SE, Sásd, 17.00, Vajszló—Szent­lőrinc, Vajszló, 17.00. EVEZÉS. Nemzetközi Duna Kupa, Mohács, 9.00. KAJAK-KENU. Országos verseny, Pécsi-tó, 9.00. TÖMEGSPORT. V. Országos TUZÉP- sportnapok, Műszaki Főiskola, 9.00. Adorján az élen Szakosztályi ülés keretében búcsúztdtták □ Stein metz SE leszerelő ökölvívóit. A leszerelő ökölvívók sporttevékenységét Horánszky Mátyás őrnagy, c szakosztály vezetője köszönte meg. A mexikói Tolucában a 2. fordulóból függőben maradt játszmákat folytatták, majd le­bonyolították a 3. ..kört” is. Utóbbiban Adorján huszárosán állta a sarat, legyőzte a jugo­szláv Hulakot, így 2.5 ponttal vezeti a mezőnyt. Öt a pont­versenyben a kanadai Ivanov és a szovjet Balasov követi 2—2 ponttal. A 2. fordulóból függőben ma­radt játszmák közül döntetlen­nel végződött a fülöp-szigeteki Torre és a szovjet Szpasszkij csatája, továbbra is függő vi­szont a Polugajevszkij (szovjet) —Nunn (angol) és a Seirawan (amerikai)—Kouatly (libanoni) találkozó. A 3. forduló nem hozott sze­rencsét Portisch Lajos számára, a 40. lépés előtt ugyanis fel­adta a Seirawan elleni partiját. Ebben a fordulóban Szpasszkij döntetlent ért el Balasovval, a szovjet Juszupov Torréval, míg a szintén szovjet Polugajevszkij- nek az argentin Brubinetti elle­ni csatája függőben maradt. Szalontai Imr és Robotka már kiesett A 21. szabadfogású birkó­zó-világbajnokság féltávjónál, két versenynapot követően a 9 fős magyar csapatból két versenyző már befejezte az ed. montoni küzdelmeket. Az 57 kg-os Szalontai Imre két vállra került a szovjet olim­piai bajnok Anatolij Bjelogla- zov ellen, seletjező csoportjá­ban a 4, helyet szerezte meg. A diósgyőriek Eb-ezüstérmese nem mérkőzhet tovább a hely­osztók során. Ugyanez áll a 100 kilósok között versengő csepeli Robotkara. A 3. fordu­lóban a világbajnoki címvédő, NDK-beli Gehrke ellen 8-3-ra kikapott, így ő is helyezetlenül zárta pályafutása második vi­lágbajnokságát. Nem lehet már jobb ötödiknél Szalontai Zoltán sem a 68 kg-osok ver­sengésében, mert a 4. fordu­lóban 6-2-es vereséggel hagy­ta el a szőnyeget az amerikai Metzgerrel szemben. Mivel a DVTK versenyzője csoportjá­ban a 3. helyet szerezte meg, az 5—6. helyért birkózhat majd vasárnapra virradóra a másik csoport hasonló helyezettje el­len. Magára talált a 48 kilós Európa-bajnok Bíró László (FTC) a 3. fordulóban. Parádés birkózással két vállra fektette a japán Ishikawát, Ezen a selej­tező ágon Bírónak legköze­lebb a szovjet Kornyilójev el­len kell -birkóznia. A jugoszláv Sorov ellen 8-7. es győzelme után a kétszeres Eb-ezüstérmes Szabó Lajos (52 kg) a japán Asakura el­len lép fel a 2. fordulóban, míg a szintén jugoszláv Jane­vet az 1. fordulóban két vállal vert 62 kg-os Orbánnak az olasz Eb-bronzérmes La Bruna következik második feladatul. Remekelt a 74 kg-ban Fehér István. Az 1. fordulóban tech­nikai tussal jutott túl az új- zélandi Reinsfielden. Legköze­lebb az auszrál Green ellen bizonyíthat, mivel a 2. fordu­lóban erőnyerőként szemlél­hette társai csatáit. Jól mutat­kozott be a 90 kg-ban Szakkai Attila, aki az új-zélandi Sar- gantot verte 8-2-es pontozás­sal. A Bp. Spartacus világbaj­noki újonca legközelebb ausztrál ellenfelet kap. Bállá József a nehézsúlyúak vetélkedésében a kanadai Vishartot verte 6-0-ás ponto­zással, de a 2. fordulóban az iráni Szuhteszarai következik, aki mindig muimisa, majd a 3.-ban a háromszoros világ­bajnok szovjet Haszimikov, aki ellen szintén rendszeresen ve­szít. A harmadik versenynapon tehát még hét birkózóért lehet szurkolni. Czlrákyné visszatér A BSE elnökségének tájékoz­tatása szerint Cziráky Lászlóné Rátvay Katalin, a női kosárlab­dacsapat tavaly visszavonult, 250-szeres válogatott erőssége ismét edzésbe állt. Az egyesület felkérésére határozott így a ki­váló játékos, miután a BSE so­rozatos sérülések miatt alapo­san meggyengült. A 37 éves Czirákyné újra csatasorba állá­sában az is közrejátszott, hogy játékos pályafutását külföldön szeretné befejezni, és ezt a tö­rekvését az egyesület is támo­gatja. Közlemény A PMSC és a megyei TS a Pécsi tavon augusztus 14-én 13 órától augusztus 15-én Móráig országos kajak-kenu versenyt rendez. A rendezőség és a Hor­gász Szövetség kéri a tavon ezen időben horgászni szándé­kozókat, hogy a verseny zavar­talan lebonyolítása és az eset­leges balesetek elkerülése cél­jából a repülőtéri terület előtti vizterületen és a kijelölt pályák közelében ne horgásszanak. Horváth a gólkirály 1981 nyarán a Somogyi Nép­lap szerkesztősége tiszteletdíjat ajánlott fel a területi labdarúgó­bajnokság Dráva-csoportja gól­királyának. A címet Horváth, a Siófok csatára szerezte meg és a tiszteletdíjat Jávori Béla, a lap főszerkesztője adta át a Siófok—Szekszárd bajnoki mér­kőzésen. A Somogyi Néplap szerkesztősége az 1982 83-as bajnoki idényre is felajánlott egy tiszteletdíjat a csoport gól­királyának. Nyílt túra A B. m. Természetbarát Szövet­ség nyílt túrát hirdet a barcsi ősborókásba gombaismertetéssel egybekötve. A túra célja az ős­borókás megismerése, egy kb. 3 órás gyalogtúra keretében. A túrát a barcsi erdészet szakve­zetője mutatja be. Érdekessége még a kirándulásnak, hogy a túrát elkíséri dr. Vas Anna, a Természettudományi Múzeum munkatársa, aki a gombákról tart ismeretterjesztő előadást. A program szalonnasütéssel végződik, majd ismét vonattal utaznak vissza a résztvevők kb. 18.00 órára Pécsre. Étkezés ki­zárólag csak hozott élelemből. Találkozás: vasárnap 6.25 óra­kor a főpályaudvar csarnoká­ban. A vonat indul 6.42 órakor, melyre a jegyét mindenki maga váltja. Túravezető: Csala Fe­renc. Újra Juantorena Havannában a közép-ameri­kai és karibi játékok atlétikai viadalai során jó időben jelent­kezett ismét Alberto Juantore­na, a kubaiak kétszeres mont­reali olimpiai bajnoka. Ismere­tes, hogy a szigetországi atléta Montrealban 400 és 800 m-en szerzett győzelmeket, utána ezonban sérülések gyötörték, formájában erősen visszaesett. Ezúttal 800 m-en állt rajthoz, és 1:45.15 perces teljesitmény- nyel _a játékok csúcsát meg­javította. Kuba a játékokon foly­tatja kiváló szereplését, 56 arany, 18 ezüst és 12 bronz ed­digi teljesítményük, majd a 2. helyen Mexikó következik (3, .13, 18). • A Mohács-Véménd TE labdarúgó-szurkoló ankétot rendez augusztus 17-én, ked­den 17.30 órakor a mohácsi Városi Tanács dísztermében. Ismét kikapott a A sevillai nemzetközi hármas labdarúgótorna záró 90 percén elszenvedte második vereségét is a Ferencváros együttese. Novák Dezső csapata 3-2 arányban maradt alul a spanyol FC Se­Ferencváros villával szemben, így a rendezőik megnyerték saját tornájukat, hi­szen korábban 2-1-re diadal­maskodtak a CSZKA Szófia el­len. Mivel a zöld-fehérek a bol­gár csapattól is kikaptak, csep­pet sem lehetnek büszkék har­madik helyükre ... Edzés az NB II. őszi rajtjára készülő Bólyi MEDOSZ férfi kézilabdacsapatánál. Arató László felvétele A KOKOV PÉCSI TELEPE (Légszeszgyár u. 30. Telefon: 12-202) eladásra kínálja a felsorolt haszonvas-anyagokat: • Melegen hengerelt betonacélok 8-14 mm-ig • Melegen hengerelt L-acélok 25x25, 40x40x4 mm-ig • Melegen hengerelt hengerhuzalok 5,5-7,5 mm-ig V Sima durva lemezek, finom lemezek, különböző méretűek • Hidegen hengerelt zárt profilok, C-szelvények, U-profilok nagy választékban kaphatók. A VÁLOGATOTT VASHULLADÉKAINKAT A VEVŐ RÉSZÉRE A HELYSZÍNEN MERETRE SZABJUK. Nyitvatartási idő: hétfőtől péntekig 7,00—13.00 óráig. Dunántúli uanto Az MSZMP Baranya megyei Bizottságának lapja Főszerkesztő: Mitzki Ervin Főszerkesztő-helyettesek: Báling József és Hallama Erzsébet Kiadja a Baranya megyei Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: Braun Károly Szerkesztőség és kiadóhivatal: Pécs, Pf- 134. Hunyadi út 11. 7601 Telefon: 15-000, 19 óra után: 15-726 Szerkesztőség telex: 12-421 Kiadó telex: 12-320 Készült ofszet rotációs eljárással Saphir 96-os gépen Pécsi Szikra Nyomda Pécs, Engel János u. 8. 7630 Tel.: 13-177, 13-696. Telex: 12-211 Feleiős vezető: Szendrői György terjeszti a Magyar Posta Előfizethető hírlapkézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj egy hóra 34,— Ft negyedévre 102,— Ft fél évre 2U4,— Ft egy évre 400,— Ft Indexszám: 25 054 ISSN 0133-2007

Next

/
Oldalképek
Tartalom