Dunántúli Napló, 1982. augusztus (39. évfolyam, 209-238. szám)
1982-08-14 / 222. szám
A szocialista országok életéből Szovjetunió A hulladék hasznosítása A szovjet Baltikum — ellentétben az ország sok más körzetével — fában nem túlságosan gazdag. A lett fafeldolgozó-ipari minisztérium ezért különleges programot dolgozott ki a fahulladékok felhasználására. A program egyik fontos eleme a faforgácsleme2ek és farost-lemezek. a nagyméretű ragasztott furnérlemezek gyártásának növelése.- Ez nagyon gazdaságos terv - hangsúlyozza Vszevolod Birkenfeld, Szovjét-Lettország fa- feldolgozó ipari minisztere. — Egy köbméter fafórgácslemez például, amelynek előállítására 1,5 köbméter hulladékot használnak fel, csaknem 4 köbméter ipari fát helyettesít. A köztársaságban jelenleg több lemezgyártó kombinátot restaurálnak. Ennek révén a termelés másfélszeresére növelhető. A tudósok is segítetenek a hulladékok gazdasáaos felhasználásában. A Lett Tudományos Akadémia fakémiai intézetének szakemberei például javaslatot tettek az egyik fafeldolgozási termék, a lignin (favatta) haté- kpny felhasználási módjára. Kitűnt, hogy a ligninből, amelyet korábban igen kis mennyiségben hasznosítottak, szintetikus bútorbevonó anyagok, különféle festékek állíthatók elő. A lett kémikusok továbbá olyan módszert dolgoztak ki, amely lehetővé teszi a puhafa „megkeményítését”, és ennek megfelelően a tölgy vcgy a kőris helvettesítését égerfával, amelyből Lettországban sokkal több van. A köztársaság bútoripara így bővítette ki nyers- anycgbázisát. A bútorok iránti kereslet a Szovjetunióban az életkörülmények javulásával kapcsolatban (évente 10 millió ember jut lakáshoz) gyorsan növekszik. Ezért Lettországban - amelynek bútorai minőségüknél fogva mind a Szovjetunióban, mind pedig külföldön népszerűek — azt tervezik, hogy a jelenlegi ötéves tervben (1981—1985) a bútor- gyártást 17 százalékkal növelik, a faanyagok felhasználását pedig gyakorlatilag változatlan szinten tartják. Bulgária Üvegrost híd a Nisaván Jól állta ki a 200 tonna súlyú terhelési próbát Bulgária első üvegrost alapanyagú hídja, amely a Szófia környéki Ginzi község határában íveli át a Ni- sava folyót. A rendkívül rugalmas, kopásálló üvegrosttal másutt is kísérleteznek. Az angliai Liverpoolban és az izraeli fővárosban, Tel Avivban például épületet és gyalogos hidat emeltek üvegrostból. A Nisava-híd azonban nemcsak gyalogos forgalomra al-. kalmas, teher- és személygépkocsik számára is első osztályú átkelőhely. A híd 12 méter hosszú, 7,2 méter széles. Súlya mindössze 15 tonna, tehát 12- szer könnyebb, mint egy ugyanilyen méretű, hagyományos vas- beton-híd. összeszerelése - megfelelő időjárás esetén - mindössze egy napot vesz igénybe. HÉTVÉGE 10. Csehszlovákia Kutatók a szénkészletek kiaknázásáért Csehszlovákia legfontosabb energiaforrása: a szén. Az ország kőszénkészleteit 21 milliárd tonnára becsülik a szakemberek. Csehszlovákia az egy főre jutó évi 1834 kilogrammos mennyiségével a jelentős széntermelő államok közé tartozik. Az egy főre jutó barnaszéntermelést illetően még ennél is előkelőbb helyen áll, a világ- ranglista negyediké. A tekintélyes szénkészletek gazdaságos kiaknázását azonban számos körülmény nehezíti. Mivel a lelőhelyek többsége legalább ezerméteres mélységben fekszik, költséges a kitermelés. Ilyen mélységekben fokozott biztonságra van szükség: tartani lehet a gyakori kőzetomlástól, gázkitörésektől, s nehezen elviselhető klimatikus viszonyok súlyosbíthatják a munka- körülményeket. Az akadályok megszüntetésére a tudományt hívták segítségül. Az állami alapkutatások közül 19 célfeladat megoldása kapcsolódik a bányászathoz. A kutatások központja a Csehszlovák Tudományos Akadémia prágai Geológiai és Geotech- nikai Intézete, amelynek tudós- csoportját Gustav Sebor akadémiai levelező tag irányítja. A kutatók az alapkutatásoktól a termelésig minden egyes munkafázist kidolgoznak, s gondot fordítanak a technikai és szervezési feladatokra is. Sajót készítésű méretarányos modelleken kísérletezik ki az új eljárásokat. A helyszínen tanulmányozott mélyművelésű szénmezők körülményeit egy 2x2,5 méteres zárt acélnégyszög modellre vetítik ki, amelyen azután kipróbálják a megtervezett kiaknázási módszereket. A szakemberek emellett már néhány hatékony biztonsági szerkezet kifejlesztését is sikerrel oldották meg. A kutatók véleménye szerint az eddig kidolgozott új eljárások széles körű bevezetésével és a feltárandó szénmezők korszerű kiaknázásával várhatóan 500-1000 millió tonnával növekedhet meg a barnaszéntermelés Csehszlovákiában. A gazdaságosabb módszerek felhasználásával növelhető lesz a szénbányák élettartama is. A barnaszénbányák jelenlegi 50 százalékos kiaknázása Így az ezredfordulóra 90 százalékossá válhat. * A szlovákiai Vág folyó vízlépcsőjét tizenöt vizierömüböl álló rendszer alkotja. Ezzel évente 17 millió kWó energiát szolgáltatnak az áramhálózatba. További vízlépcsőt terveznek a Vág alsó folyásán is. A képen: a folyó felső folyásán lévő Liptovská Mara-vizmű. Az a két duzzasztógátból és két víztárolóból áll. A főgát mellett épült a négy agregátummal felszerelt, 198 MWó kapacitású vizierőmű. Jugoszlávia A jugoszláviai Gyevgyelijától keletre, a görög határ közelében fekszik a mintegy hatezer lakosú Bogdanci, amelynek mezőgazdasága az utóbbi években felhívta magára a figyelmet. A hegyekkel övezett síkságon hatalmas szőlőskertek, gyümölcsösök és terebélyes üvegházak sorakoznak. A helyi Izvorszki gazdaságnak van az országban a legnagyobb területű - összesen 48 hektárnyi — üvegháza. Mile Torev, az Izvorszki igazgatóhelyettese elmondta, hogy a gazdaságnak hét részlege van, közülük három termelő, három szállítmányozó; a teherszállítási részleg szintén a legnagyobbak között van az országban. A hetedik a. szolgáltatási szervezet, amelyhez a kiskereskedelem, a vendéglátóipar és a turizmus tartozik. A korszerű gazdaságban az üvegházi termelés áll az első helyen, de figyelemreméltó eredményeket értek el a szőlészetben, borászatban, a gyümölcstermesztésben, valamint az állattenyésztésben is. A gazdaság évente mintegy száz vagon bort termel. Állatállománya 800 jószágot — 500 fejőstehenet és 200 juhot - számlál. A tejet saját üzemükben dolgozzák fel. Legismertebb termékük a Kas- kaval-sajt, továbbá a joghurt és a juhtúró. A szükséges takarmányt saját földiükön termesztik, s takarmánykeverővel dolgozzák fel. A gazdaság mintegy ezerháromszáz dolgozója mellett a szőlő, gyümölcs és a konyhakerti vétemény betakarításakor idénymunkásokat alkalmaz. Dologidőben bizony itt is meg kell fogni a munka végét; s nem is mindig a a legideálisabb körülmények között. Az üvegházakban például a júliusi kániA legnagyobb iivegház kula idején a hőmérséklet néha eléri az 55 fokot. Az üvegházi termékek eljutnak Jugoszlávia minden részébe. A korai burgonyát és a káposztát már néhány héttel ezelőtt betakarították. Most érik az uborka, a paradicsom és a paprika, amit folyamatosan szállítanak a nagy fogyasztóközpontokba. Amint az egyik vetemény beérik, újat ültetnek a helyébe, így évente két-há- rom termést takaríthatnak be. Vietnam Új üzemek, létesítmények Gyors ütemben épülnek a kisebb-nagyobb üzemek és egyéb létesítmények a Vietnami Szocialista Köztársaság különböző tartományaiban. A Vung Tag Con Dao körzetben például 28 ipari, szolgáltató, egészségügyi és szociális létesítmény, köztük halfeldolgozó üzem és halászkikötő, 250 ágyas kórház és 7 szálloda, tengerparti üdülő és több iskola, múzeum és sportstadion épül. A mezőgazdasági munkákat is segíti az ipar fellendülése. A Ho Si Minh-várostól délre elterülő Tian Giang tartomány rizsültetvényen nem okoz gondot az öntözés, mert a villanyhálózat a legtávolabbi gazdaságokig is kiterjed és működteti az öntözőszivattyúkat. Ahol csak lehet, gépek segítik a mezőgazdasági termelést. A Mekong- delta vidékén a tartomány mezőgazdasági gépesítési központjának szakemberei a leg- utób hat régi műtrágyaszórót alakítottak át olyan rizsvetőgépekké, amelyeknek óránkénti teljesítménye 3—3,5 hektár. A központi fennsíkon lévő Lám Dong tartomány Bac Loc gazdaság selyemhernyó kutató intézetében kiváló tulajdonságokkal rendelkező hernyókat sikerült kitenyészteni. A gazdaság 1981-ben 4600 tonna selyemgubót termelt. A hernyók táplálására 288 hektáros epreserdö szolgál. A képen; a Bao Loc gazdaságban tenyésztett selyemgubók. V. Kazanyevszkij: Szeretni kell Kolja, a szerelő szerelmes volt Verába, ezért aztán a televíziós készülék szerelvényfalára — ahová a tranzisztorokat kellett beillesztenie - odakarcolta, hogy: ,,K + V = SZ". Vagyis: Kolja meg Vera egyenlő a szerelemmel. Ez a tevékenység többnyire odavezetett, hogy megrongálta a nyomtatott áramkört. Vera ezen a szerelősoron dolgozott, a meóban. Valahányszor szeméDe tűnt a felirat, mindig elpirult örömében, s zavarában azonnal odaütötte a pecsétet, hogy „Kiváló minőség". Grigorjev mester a raktároslányba, Másába volt szerelmes, így aztán, amikor éppen nem volt megfelelő lámpa a raktárban, örömmel elfogadott helyette más típust is. No és, általában, az egész szerelőszalag forró érzéseket táplált Má- senyka iránt, ennek következtében a készülékbe sokszor került nem oda való lámpa. A meo vezetőjének, Zinaida Petrovnának igen tetszett Kru- silnyickij, az üzemvezető. És, jóllehet Zinaida Petrovna férjnél volt, s három gyermeket is szült már, mindezek ellenére még a gondolatától is irtózott, hogy akár csak egy darabot is kiselejtezzenek azon téT réfá k — Miért határozott úgy, hogy éppen ezt a bankot rabolja ki? — Azért, mert ez volt a legközelebb a lakásomhoz .. . Nem szeretem túl sokáig őrizetlenül hagyni a lakást... Hiszen tudja, milyen nálunk a közbiztonság ! ♦ — Nem értem, hogy mer egy ilyen apró ember oroszlánszelídítő lenni! — De hiszen ez kézenfekvő: annyira sovány, hogy az oroszlánnak nincs rá gusztusa. ♦ — Vádlott, miért rúgott bele a feleségébe? — Mert úriember nem üt meg nőt. vékészülékek közül, amelyeket Krusilnyickij vezetése alatt gyártanak. Zuzukin igazgatóba reménytelenül volt szerelmes Nelli ke, a titkárnője. Titokban mindig megsemmisítette azokat a reklamációs 'eveleket, amelyekben jól beolvastak az igazgatónak. S még sokan, sokan voltak szerelmesek ebbe is, abba is a televíziókat gyártó üzemben. Popljussev polgártárs viszont senkibe nem volt szerelmes. Egyszerűen csak szerette volna, ha van egy jó készüléke. Vásárolt hát egyet. A készülék mintegy két órán át derekasan működött, akkor aztán valami sercegés kezdett hallatszani belőle. A képernyő kialudt, újra felvillant, és megjelent rajta egy nyílvesszővel átlőtt szív, ezt követően pedig a készülék elhallgatott, de most már örökre, s megszűnt a kép is. Popljussev nagy szomorúan elballagott a műszaki áruházba, hogy kicseréltesse a hibás készüléket. Amilyen egyszerű ember volt, még csak elképzelni sem tudta, hogy miről van szó. Végül is az emberek nem élhetnek szerelem nélkül. Fordította: Konczek József — Kiváncsi lennék, miről beszélnek a férfiak, amikor nincs közöttük egyetlen nő sem. — Szerintem ugyanarról, amiről mi, nők. — A szégyentelenek! ♦ — Igazán komolyan gondolod, hogy nem iszol többet? — Igen, és már meg is tettem az első lépést... Vásároltam egy zsebkést, amelyen nincs dugóhúzó. ♦ — Hogy beszél? - kérdezi a rendező az egyik színésztől. - Egyetlen szavát sem lehet érteni ! — Tudja, a szerző jóbarátom, és nem akarom lejáratni. Időszerű munkák Az almafákat varrasodás ellet Ditha- ne M-45, Topsin Metil vagy Chinoin Fundazol 50 WP szerrel permetezzük. Az almamoly kártétele esetén a permedébe Ditrifon 50 WP szert is keverjünk. Az augusztus végén, vagy az után érő őszibarackot keleti gyümölcsmoly és barackmoly ellen Unifosz 50 EC, vagy Chinetrin 25 EC permetezését javasoljuk. Az Őszibarackfákat szüret után is védeni kell a lisztharmat, levéltetű és más levélbetegségek károsítása esetén. Szőlőt jelenleg a szürkerothadás ellen kell permetezni. A nagyobb mérvű csapadék, sérülés, rovarrágás a betegségeknek kedvezett. Védekezéshez Rovral, Ronilan, Topsin—M 70 WP, Mycodifol vagy Chinoin Fundazol használható. Az élelmezésegészségügyi várakozási időt szigorúan tartsuk be. A lisztharmat kártétele a fürtökön jelentős mértékben emelkedett. Védekezéshez a kéntartalmú szerek alkalmazását javasoljuk. A peronosz- póra ellen a réztartalmú szereket permetezzük szükség esetén. Burgonyavész jelenleg már a gumókat is nagy mértékben károsítja. A fertőzött burgonya téli tárolásra alkalmatlan. Dr. Frank József A Tenkesalja Áfész siklósi mezőgazdasági szaküzletének áruajánlata ♦ Áramfejlesztő aggregátor, 1,5 kW, 220 volt, 4 Honda háztáji univerzális gépek, kicsi és nagy, ♦ Szőlődarálók — szőlőprések, ♦ Black & Decker elektromos láncfűrész, ♦ Lószerszámok, 4 Nagy teljesitményü fűnyírók — parkok, sportpályák nyírására. VÁSÁROLJON OLCSÓBBAN! FV-III. Terménydaráló 2460,— Ft helyett: 1700,— Ft, AMÍG A KÉSZLET TART! Mezőgazdasági bolt, Siklós, Harkányi út. Telefon: 442.