Dunántúli Napló, 1982. augusztus (39. évfolyam, 209-238. szám)
1982-08-14 / 222. szám
A harangláb kötelét csomóra kötötték a támasztógerendán, nehogy valami gyerekféle megrángassa. Vékonykát kondulhatott csengőnyi harangocska. Átjutott-e a hangja a zsúptetők felett, el- szállt-e a mezőkön dolgozókig? A harangláb már nem falut őriz, csak emlékeket. Házakat Rínyakovácsiból, Csö- kölybői. Kisbajomból. A házak Szennán állnak a XVIII. századi református templom lábánál. Fehér falúak, tiszták, hívogatok. Múzeumi tárgyak. Tanúi a nem is olyan régmúltnak. Hiszen tizenöt- húsz éve még laktak bennük. Élték mindennapjaikat, születtek. szerettek, megöregedtek és elmentek a csendes faluból a még csendesebb temetőbe. Szennán a Zselic és Belső- Somogy építészeti múltját leginkább megőrző talpasházak kaptak helyet. Százhúsz—száznegyven évesek. Csak a zsúpozós meg a falak sározása új, hiszen szét kellett szedni őket az áttelepítéskor. Ugyanilyen idősek a zalaegerszegi és a szombat- helyi falumúzeumok épületei is. Csak azok többsége boronafalú. A fában gazdagabb területeken volt elegendő vastag épitőfa, kevesebb sár kellett a fészekrakáshoz. Persze, mutatkoznak eltérések is. A somogyi házak faragott pi- taroszlopai, díszített oromfalai ácsművészeti remekek. A zalai és vasi házak alig-alig mutatják meg oromfalaikat. Teljesen kontyolt zsúpfedelük mint egy szemre húzott kucsma ü| ablakaik felett. A házak beosztásában annál több a közös vonás. Kevés kivétellel háromosztatúak. Szoba, füstöskonyha, kamra képezi bennük az életteret. A fiatalabbakban a füstöskonyha már szabadkéményessé vált. Életmód? Kollégám rámkérdez: laktál már ilyen házban? — Nem. —Mert én laktam. Nagyanyám is, nagynéném is hasonló zsúpos házban éltek. Nyáron is dunyhával kellett takarózni. A zsúp nem engedi felmelegedni a belső tereket. A nap az ablakon sem tudott besütni, részben, mert kicsik voltak, részben, mert minden ház előtt eperfák álltak, azokon nem tűzött át a nap. A konyhában nagy rakott tűzhely állt. Fölötte egy kürtő, ami a füstöt a meny- nyezetig vezette, onnét már megtalálta az útját az ajtó felé, ahol áztán kijutott a szabadba. Két ágy, asztal, székek voltak a konyhában. Ott zajlott a teljes élet. Ott is aludtak. A szoba a vendégeké volt. Meg nagyapám ott tartotta a bort. Ha kitöltötte, nyáron is mindig homályos lett a decis pohár. Szóval ott mindig pincehideg volt. Egyet nem lehetett ezekből a házakból kiűzni. A dohszagot, n nyirkosságot. Nagyapám minden héten elővette a fekete cipőjét. Abban merít vasárnap a templomba. Mindig le kellett törölni róla a zöld penészt. Szóval szépek ezek a házak így a képeken. De lakni bennük? Ismét Szenna. Idős, fekete ruhás asszony nézegeti a csö- kölyi házat.. Megtapogatja a pitaroszlopokat, benéz ide, oda. Mögötte négyen lépkednek. Unokái talán? Nekik mutogat mindent. Pont ilyen volt a mi házunk is. Pont ilyen. Nyáron minden este kiültünk a talpra. Ide e - mondja és leül a talpgerendára, ami valóban akár egy pad, kínálja magát az üldö- gélésre. Aztán befut egy csapat csitri. Idenézzetek - kiabál valamelyikük - bilibe ültették a muskátlit! Nevetnek. Nem értik a dolgot. Szegénység? Vajon tudják-e, mi az? Szombathelyen a múltból átpillanthatunk a mába. A tóparton, a falumúzeummal szemben, a tóparton a Claudius szálló, attól nem mesz- sze az új stadion, kissé távolabb a Derkovits-lakótelep. Itt a füstöskonyhás lakóház tolódeszkás, tenyérnyi, üveg nélküli ablakainál csattogtatja Nikonját egy japán látogató. Az iskolás korú kirándulócsoport itt is feltűnik. Szétszaladnak az udvarokon. Az út túloldalán álló feszületen megfeketedett pléh Krisztus mintha az időtlenség felett lebegne. Emlékek? Inkább üzenetek ezek a múzeumi házak. Saját múltunk üzen általuk. Láthatjuk, honnét jöttünk, miből alakult az, amit mának hívunk. Felmérhetünk távolságokat, és világosabban láthatjuk céljainkat. Kurucz Pál A lelvételek a szennai, a zalaegerszegi és a szombat- helyi falumúzeumban készültek. MÚLTÚNK EMLÉKEI
