Dunántúli Napló, 1982. július (39. évfolyam, 178-208. szám)
1982-07-04 / 181. szám
„így nem megy a dolog, Diego...” Utóhangok a világbajnok és a házigazda búcsújához Az előrehozott döntőnek is beillő 3-1-es brazil győzelemmel végződött brazil—argentin találkozóról a játékosok és szakvezetők a következőket mondták: Eder: — Érthetetlen, hogy egy ilyen tapasztalt profijátékos, mint Passarella így viselkedjen a pályán. Már az olaszok ellen is volt néhány megengedhetetlen belemenése, most pedig azt is bebizonyította, hogy gyáva, hiszen hátulról vágta fel Zicót. Maradona: — Az argentin labdarúgás arnykora véget ért. A kommentátorként Spanyol- országban tartózkodó Pelé a következőket mondta: — Ilyen játékkal Brazília biztos, hogy világbajnok lesz. Tele Santana csapata nyugodt volt, és lényegesen jobb erőben futballozta végig a 90 percet, mint az argentin válogatott. Ezért is megérdemelt a győzelem. Joao Figueiredo brazil köz- társasági elnök is nézte tévén a mérkőzést, s a jelentések szerint a következőket nyilatkozta: — Egyelőre az államügyek is várhatnak, amíg véget nem ér a világbajnokság. Az első argentin kommentárok részletesen foglalkoznak Maradonával. Az argentin rádió így fogalmazott: „•gy nem megy a dolog, Diego.” * Vélemények az NSZK-Spanyolország találkozóról Jupp Derwall, az NSZK szövetségi kapitánya: —■ Kimondhatatlanul boldog vagyok, hogy győzni tudtunk a házigazdák ellen. Azért is örülök, hogy láthatta a világ: mekkorát javult csapatjátékunk az Anglia elleni mérkőzésen mutatott formához képest. Akár 3-0-ra is győzhettünk volna, és akkor most jobb lenne a gól- különbségünk, mint Angliáé, a legfontosabb azonban az, hogy megszereztük a 2 pontot. Most már csak egy dolgot tehetünk: várunk, és szurkolunk a spanyoloknak, hogy megnehezítsék Anglia dolgát. lose Santarharia spanyol szövetségi kapitány: — Vereségünk ellenére jól játszottunk ezen az estén, és a gólszerzéshez szükséges helyzetek is megvoltak, de csak egyet használtunk ki közülük. Bár már kiestünk a legjobjj. négy közé jutásért folyó versengésből, senki se gondolja, hogy nem vesszük komolyan az Anglia elleni mérkőzést. Ma: Franciaország-Észak-írország, Lengyelország-Szovjetunió Az elődöntőbe jutás kérdésére születik végleges válasz a mai két összecsapáson, két csoportban. Igen nehéz próbatétel elé kerül a Szovjetunió. Igaz, ez fordítva is igaz, mert a most jó formának örvendő Lengyelország Ötödik világbajnoki 90 percén áll a legfontosabb csata előtt. Lengyelország annyi helyzeti előnyt élvez, hogy esetleges döntetlennel boldog továbbjutó lenne, de egyöntetű jelentések szólnak arról, hogy Piechniczek szakvezető egyáltalán nem olyan taktikát választ majd, amelynek végcélja egy biztonsági döntetlen lenne.- Miért is tenném ezt? - kérdezte a szövetségi kapitány. - A csapat a Perunak és Belgiumnak rúgott nyolc góllal bizonyította, hogy ért a helyzetkihasználáshoz, a bénultság, amely korábban jellemzett bennünket a Mundialon — már a múlté. Nagy a tét, de én valahogyan azt érzem, hogy mi nyerünk. De azt végképp ne higgye senki, hogy csak egy pont megszerzése a célunk. A szovjet válogatott hasonlóan győzelemre tör. Konsztan. tyin Beszkov csapatának egyébként más választási lehetősége nincs is. Lengyelország gólkülönbsége jobb (3-0), míg a Szovjetunióé mindössze 1-0.- Ha azonos lenne a gól- különbség, vagy a mienk jobb, akkor is a két pont megszerzésére törekednénk — mondta Beszkov. — Hogy a csapat tud iramot diktálni, és nehéz helyzetből is talpraáll, arra mi sem jellemzőbb, mint a Skócia elleni korábbi találkozó néhány fordulópontja. Megnéztük a lengyel-belga mérkőzés felvételeit, nekünk szorosabban kell tapadnunk a lengyelek kulcsembereihez, mint tették azt a belgák. A tervezett összeállítások: D csoport: Franciaország—Észak-lrország, Madrid, 17.15 A csoport: Lengyelország—Szovjetunió, Barcelona, 21.00 Szovjetunió: Daszajev - Bo- rovszkij, Csivadze, Baltacsa, Demjányenko — Bal, Besszonov, Gavrilov, Oganeszjan — Senge- lija, Blohin. Lengyelország: Mlynarczyk — Dziuba, Zmuda, Janas, Ma- jewski — Kupcewic, Matysik, Buncol — Lato, Boniek, Smola- rek. Akárhogyan is végez Északírország válogatottja a francjók elleni csatán, az máris bizonyos, hogy a Mundial egyik meglepetéscsapata volt Billy Bingham együttese.- Mindössze egy gólt kell rúgnunk, és egyet sem kapnunk — mondta Bingham, az ír szövetségi kapitány. - A franciák ereje egységükben rejlik, de nem sokkal járnak előttünk kollektív erő dolgában. Michel Hidalgo, a másik oldal „vezére” döntött. így a gall- kakasos válogatott 4-4-2-es hadrendben vonul majd ki a madridi Calderon-stadion gyepére. — Mi jutunk tovább — mondta magabiztosan Hidalgo. — Hogy milyen eredménnyel, azt nem tudom, de a négy közé kerülünk, s akkor mindent beleadunk. A tervezett csapatok: Észak-lrország: Jennings (Platt) — J. Nicholl, McClelland, Nelson (Donaghy) — O'Neill, McCreery, Mcllroy, Hamilton — Armstrong, Whiteside. Franciaország: Ettori - Amo- ros (Battiston), Tresor, Janvion, Bossis - Giresse,, Piatini, Genghini, Tigana — Rocheteau, Soler. VB TEVE RÁDIÓ MTV 1. program: Francia- ország—Észak- Irorszá g, 17.05, Lengyelország—Szovjetunió 20.50. Rádió: Kossuth adó: 5.10, 6.10, 7.10 Vb-h íradó. Petőfi adó: 6.35, 7.35: Vb-hír- adó, 17.05: Franciaország— Észak-lrország. Helytálltak a baranyaiak a területi labdarúgó-bajnokságban A Sellye volt a legjobb Csak a Zsolnay esett ki Osztói erősebb lesz a csoport Az elmúlt év őszétől egy új bajnoki csoport kezdte meg működését, az MLSZ kiírta a területi labdarúgó-bajnokságot. A változtatást örömmel fogadták a szakemberek és a szurkolók, hiszen az NB II., valamint a megyei bajnokság között nagy volt az űr. Számos olyan csapat volt az országban, mely képességei alapján kinőtte a megyei kereteket, de az NB II. követelményei túlságosan magas mércét jelentettek számára. Többek között ez a tényező is meghatározó volt abban, hogy létrehozzák a területi bajnokságot. Nos, az első év tapasztalatai azt igazolják, hogy helyes volt a kezdeményezés, az új bajnoki forma sikert aratott. Baranyából hat csapat szerzett jogot a területi bajnokságban való részvételre. Mivel az első év után a csoportból hat csapat volt kénytelen búcsúzni, a Sellye kivételével valamennyi baranyai együttes azt a célt tűzte maga elé, hogy a tíz között végezzen és ezzel biztosítsa a bentmaradást. A Sellye az NB ll-ből került vissza a területibe és érthető volt, hogy náluk magasabb a mérce. A terv a Pécsi Zsolnay kivételével valamennyi csapatnak sikerült. A hat baranyai közül a Sely- lye volt a legeredményesebb, a bajnokságot nyert Siófok mögött a második helyet szerezték meg. Ismerve a csapat lehetőségeit, az NB ll-ből kiesve nem fogalmaztak úgy, hogy mindenáron vissza kell kerülniük. Az volt a cél, hogy az élcsoportban végezzenek és ezt maradéktalanul teljesítették. Csaknem végig a második helyet foglalták el, egyszer-kétszer csúsztak le, akkor is gólkülönb, séggel. Bán László edzőnek sikerült egy egységes csapatot összekovácsolnia és azt nyújtották, amit vártak tőlük. Az előző évben megyebajnokságot nyert Siklós is a várakozásnak megfelelően szerepelt. A megye legfiatalabb városának csapata 33 pontot gyűjtött össze és mindössze 1 ponttal lemaradva a Sellyétől a harmadik helyen végeztek. Igazolták, hogy előző évi sikerük nem a véletlen műve volt. Ha hazai környezetben valamivel eredményesebbek, akkor még csillogóbb érmet nyer a csapat. A Mázaszászvár, a Boly és a Pécsi BTC csapatait végig fenyegette a kiesés réme. Rendkívül kiegyensúlyozott volt a középmezőny és egy forduló után több hellyel lejjebb vagy feljebb lehetett kerülni a bajnoki táblázaton. Az őszt a Mázaszászvár és a BTC is kiesőhelyen zárta, majd a tavaszi nyitányon a Mázaszászvár előrébb lépett és a Boly került a kiesők közé. Végül is a Mázaszászvár biztosította legkorábban a bentmaradást és 31 pontjukkal — cr negyedik he-. lyezettel azonos teljesítmény — a hatodik helyen zártak. Bolyban valamivel izgalmasabb volt a hajrá, a döntés csak az utolsó fordulóra maradt, de sikerült nyerni Barcson és így a nyolcadik helyen zárhattak 30 ponttal. A BTC számára fordulópontot jelentett, hogy a 22. forduló utáni héten előre lejátszották a Táncsics elleni mérkőzésüket és azt megnyerték Kaposváron. Ezzel a győzelemmel elkerültek a kiesőzónából és a hajrában sikerült megőrizniük pozíciójukat. Igaz, a szerencse sem volt hűtlen hozzájuk, az utolsó fordulóban Siklóson biztosították a bentmaradást jelentő 1 pontot. A BTC így 29 ponttal tizedik lett. A Zsolnay a feljutást is az utolsó pillanatban biztosította és az indulást követően hamarosan kiderült, hogy nagyon nehéz feladat vár rájuk a területi bajnokságban. Néhány for-' dúló után elfoglalták az utolsó helyet és tavasszal mindössze egyszer sikerült elkerülni onnan. Végül is az utolsó helyen zártak, hat ponttal lemaradva a 15. helyezettől. A Dróva-csoport színvonala kifogástalan volt, hiszen végig nagy küzdelem folyt, a bajnok Siófok túljutott az osztályozón és bekerült az NB ll-be, míg a csoport válogatottja is eredményesen szerepelt. Az a tény, hogy hat csapatnak kellett búcsúzni, csak fokozta a küzdelmet. Ez a fegyelemben is megmutatkozott, az őszi 18 piros lappal szemben tavasszal 23 alkatommal került sor kiállításra. A sárga lapok száma 132- ről 169-re emelkedett tavaszra. A bajnokság bonyolításával megbízott Somogy megyei Labdarúgó Szövetség jól oldotta meg feladatát. Ősztől még erősebb lesz a csoport, hiszen az NB ll-ből olyan csapatok kerültek ide, mint az NB l-et megjárt Kaposvári Rákóczi, Komlói Bányász és Pécsi VSK. De ide nyert besorolást a Mohács-Vé- ménd és a Dombóvár is. A módosított kiírás értelmében a csoport első helyezettje osztá- lyozót játszik majd az NB Ikbe jutásért, míg a 14., 15. és 16. helyezett kiesik a megyebajnokságba. A megyebajnokság győztese viszont osztályozó nélkül kerülhet jövő nyáron a területi bajnokságba. Lázár Lajos A közép-dunántúli területi lovasbajnokság második fordulója kezdődött tegnap Uszögpusztán. Képünkön dr. Szél András, a Kaposvári Mezőgazdasági Főiskola Márna nevű lován. Forma—1 világbajnokság Pironi nyerte a holland GP-t A Forma—1-es gépkocsik idei 9. világbajnoki futama, a holland Grand Prix, a 30 éves francia Didier Pironi győzelmével végződött, akinek az 1982- es sorozatban ez volt a második elsősége. Pironi a 72 körös (1 kör 4252 méter) verseny 5. körében vette át a vezetést, s végül 32 másodperc előnnyel szerezte meg a győzelmet. — Eredmények: 1. Pironi (francia), Ferrari 1:38:03.2 ó, 2. Piquet (brazil), Brabham, 3. Rossberg (finn) Williams, 4. Lauda (osztrák), McLaren. A pontversenyben: 1. Watson (brit) 30, 2. Pironi 29, 3. Rossberg 21. ♦ elektroműszerészt, kereseti lehetőség: 3800 Ft ♦ szennyvízderitö kezelőt (vízipari szakmunkás bizonyítvánnyal) kereseti lehetőség 5000 Ft PÉCSI BŐRGYÁR JELENTKEZNI LEHET A VÁLLALAT MUNKAÜGYI OSZTÁLYÁN, PÉCS, BOLGÁR NÉPHADSEREG ÚTJA 52. Két első hely vitorlázórepülésben A szocialista országok vitorlázórepülő-bajnokságát június 17. és július 3. között rendezték meg a szovjetunióbeli Őreiben. A verseny 16 éves történetében először végzett Magyarország az élen. Az öt számban a Bol- la Mária (Postás RK), dr. Daró- czy Éva, Petróczy György, Kassai Béla, Papp Sándor, Polónyi Károly (valamennyi Csepel RK) összeállítású együttes szerezte meg az aranyérmet Csehszlovákia és Lengyelország csapata előtt. A női egyéni összetett kategóriában Bolla első, Daróczy harmadik lett. A férfi standard- osztályban Petróczy a negyedik. Kassai a tizedik, míg a szabad kategóriában Papp negyedik, Polónyi a kilencedik helyen végzett. Az eredmény biztató előjel a július 25-én Olaszországban kezdődő férfi Európa- bajnokság előtt. 0 Indianapolis: Megkezdődött az Egyesült Államok és a Szovjetunió atlétaválogatottjainak összecsapása — az „óriások párviadala". Ezúttal 18. alkalommal mérik össze erejüket a két ország legjobb atlétái. Az első nap után hallatlanul szoros az összetett pontverseny állása, a vendéglátók 94:93 arányban vezetnek. A férfiaknál 53:51 az állás az amerikaiak, a nőknél 42:41 a szovjetek javára. Részletes eredmények: Férfiak, 100 m: 1. Lewis (am) 10.09 mp, 400 m: 1. D. Robinson (am) 45.36 mp, 5000 m: 1. Padilla (am) 13:33.30 p, 10 000 m: 1. Turb (am) 28:56.27 p, 110 m gát: 1. Puskov (sz) 13.76 mp, hármasugrás: Valjukevics (sz) 17.00 m, rúdugrás: 1. Olson (am) 557 cm, súlylökés: 1. Laut (am) 21,78 m, gerelyhajítás: 1. Kula (sz) 88,40 m, 4x100 m: 1. Egyesült Államok 38.54 mp, 2. Szovjetunió. Nők: 100 m: 1. Ashford (am) 11.18 mp, 400 m: 1. Korban (sz) 50.78 mp, 3000 m: 1. Pozdnyakova (sz) 8:44.50 p, magasugrás: 1. Sommer-Rienstra (am) 190 cm, tóvolugrás: Carol Lewis (am) 661 cm, diszkosz: 1. Szavinkova (sz) 69,34 m, 100 m gát: 1. Mercsukj (sz) 12.99 mp. 4 x100 m: 1. Egyesült Államok 42.47 mp, új országos csúcs, a világ idei legjobb eredménye. 0 Eszék. A jugoszláviai kerékpáros körverseny 7. szakaszát bonyolították le a Tuzla— Eszék közötti 148 km-es távon. A csehszlovák Stuhli szerezte meg a szakaszgyőzelmet, összetettben Takács András a 4. helyen áll, 2:94 perc hátránnyal a vezető szovjet Koszjakov mögött. 0 Zinnowitz: A nemzetközi teniszverseny negyeddöntői során a nők között Szörényi Angéla 6:2, 3:6, 6:1 arápyban a csehszlovák Bajcikova ellen, míg Németh Anna 6:1, 6:2-re verte a kubai Arze-t, így mindketten bejutottak a legjobb négy közé. Férfi párosban is lesz magyar résztvevője az elődöntőnek, miután a Lukács, Tarján kettős 6:3, 3:6, 6:3-ra győzött az NDK-beli Krohn és Hansen ellen. 0 London: A wimbledoni nemzetközi teniszbajnokság férfi egyes elődöntőjében a 2. helyen kiemelt amerikai Connors meglepő könnyen 6:4, 6:3, 6:1 arányban győzött az ausztrál Edmondson ellen. Mai sportműsor Falusi spartakiád. Megyei döntő, PVSK-pálya, 9.00. Lovassport. Területi bajnokság, üszögpuszta, 8.00. Dunántúlt nanio Az MSZMP Baranya megyei Bizottságának lapja Főszeikesztő: Mitzki Ervin Főszerkesztő-helyettesek: Báling József és Hallania Erzsébet Kiadja a Baranya megyei Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: Braun Károly Szerkesztőség és kiadóhivatal: Pécs, Pf- 134. Hunyadi út 11. 7601 Telefon: 15-000, 19 óra után: 15-726 Szerkesztőség telex: 12-421 Kiadó telex: 12-320 Készült ofszet rotációs eljárással Saphir 96-os gépen Pécsi Szikra Nyomda Pécs, Engel János u. 8. 7630 Tel.: 13-177, 13-696. Telex: 12-211 Felelős vezető: Szendrői György Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető hfrlapkézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj egy hóra 34,— Ft negyedévre 102,— Ft fél évre 204,— Ft •gy évre 400,— Ft Indexszám: 25 054 ISSN 0133-2007