Dunántúli Napló, 1982. július (39. évfolyam, 178-208. szám)

1982-07-27 / 204. szám

1982. július 27., kedd Dunántúlt napló 3 Baranyaiak a Szegedi Ipari Vásáron Az erettsegí ma mar nem belépőjegy Munkalehetőségek fiataloknak A sikertelenül felvételizőknek is van állás — A MÉV két*három érettségizett osztályt alkalmazna Program Legfontosabb gazdaságpoli­tikai törekvéseink, a hatékony­ság, a külgazdasági egyensú­lyi helyzet javítása, a további műszaki haladás mind sürge­tőbbé teszi, hogy ésszerűbben gazdálkodjunk az erőforrások­kal. Ez különösen fontos az anyagok, a félkésztermékek és az alkatrészek esetében, annál is inkább, mert a nyolcvanas évek elejére az ipari termelés anyagköltséghányada elérte a 67, o mezőgazdaságé pedig a 60 százalékot. Ezért a termelés­ben legjelentősebb szerepet játszó anyagfelhasználás és technológiák korszerűsítésére az Állami Tervbizottság határoza­ta alapján az Országos Terv­hivatal, az Ipari Minisztérium, valamint az Országos Anyag- és Árhivatal programtervezetet dolgozott ki, amelyet a kor­mány legutóbbi ülésén nép- gazdasági programmá emelt. A kétéves előkészítő munka során több mint száz vállalat sok száz szakemberének véle­ményét megismerték. A program kidolqozói abból indultak ki, hogy a gazdaságo­sabb anyagfelhasználás a ha­tékonyság fokozásának egyik fő forrása lehet. Az e terüle­ten rejlő tartalékok kiaknázása a következő években döntő szerepet játszik a gazdasági növekedésben. A program leg­fontosabb célkitűzései: az anyaghányad csökkentésével népgazdasági szinten elérni, hogy a nemzeti jövedelem a bruttó termelésnél gyorsabb ütemben nőjön; c megvalósí­tásban részt vevő vállalatok költségei mérséklődjenek, ezzel eredményeik javuljanak és a műszaki fejlesztéssel, elsősor­ban a gyártás- és gyártmány­technológiák korszerűsítésével segítsék a gazdaság verseny- képességéi. A végrehajtásra a kormány részletes akcióprogramot ha­gyott jóvá. Az akcióprogram megvalósítását két szakaszban irányozza elő. Az első szakasz­ban főleg gazdasági szervező intézkedésekkel, valamint a megtakarításokból viszonylag gyorsan megtérülő, kisebb be­ruházást igénylő gyártási és gyártmánytechnológia korszerű­sítést célszerű megkezdeni. A második szakaszban nagyobb befektetést igénylő technológiai korszerűsítést eredményező fej­lesztések is megvalósíthatók a hetedik ötéves tervidőszakbajp. Műszaki-gazdasági előkészíté­süket azonban már most meg kell kezdeni, hogy a követke­ző középtávú tervbe beilleszt­hetők legyenek. A központi szervek a prog­ram megvalósítását a jelenleg korlátozott beruházási lehető­ségek ellenére, központi forrás­ból, alapvetően pályázat útján elnyerhető kedvezményes bank­hitellel is segítik, de számol­nak azzal, nagy a vállalatok saját eszközeiket is fokozott mértékben e célok megvalósí­tására összpontosítják. A pá­lyázati feltételeket rövidesen meghirdetik. Rangos kiállítókkal képvisel­teti magát Baranya megye a Szegedi Ipari Vásáron. A láto­gatók, ahogy a vásár terüle­tére lépnek, szinte belebotla­nak a két nagy pécsi vállalat, a Pécsi Bőrgyár és a Kesztyű­gyár kiállításába, amelyek a bejárat melletti „A” pavilon­ban kaptak helyet. A Pécsi Bőrgyár hatodik al­kalommal vesz részt a Tisza- parti város áru-seregszemléjén és ezúttal kilenc termékkel ne­veztek be. Legnagyobb érdek­lődést kiváltó újdonságuk a Niagara vízhatlan bőrcsalád legújabb tagja, a „Gála” nyo­mottmintás sertésvelúr bőr. A pécsiek a Niagara Gálának nagy jövőt jósolnak, ugyanis exkluzív, különleges igényeket kielégítő áru készíthető belőle. Ezt bizonyítják a kiállításra mintának elkészített cipők, bo- kacsizmók, táskák, melyeket látva szinte valamennyi vásár- látogató megkérdezte: hol, mi­kor lehet ezeket megvenni? Nos, a tervek szerint a Skóla- Coop „S" Modell hálózatán keresztül értékesítik majd. Már a 83-as év divatigényei szerint készültek a gyöngyházfényű marhafelsőbőrök, a hasonló sertés ruházati és kesztyűbőrök. A kiállított bőröket nézve elég egy hátraarcot csinálni, s máris látható, mi minden ké­szül belőle. A Pécsi Kesztyű­gyár bemutató kirakata a bőr­gyáréval szemközt van. Itt elő­ször mutatkoznak be a nyilvá­nosság előtt új nevükkel: HU­NOR Pécsi Kesztyű és Bőrru­házati Vállalat. Kiállításuk pa­rádés felvonultatása a régi, új és legújabb profiljuknak. Mint­egy 200 csodaszép divat- és sportkesztyű modelleket mutat­nak be, köztük a legújabb di­vat szerinti arannyal paszpolo- zott, csipkézett és fodrokkal díszített alkalmi kesztyűk épp­úgy megtalálhatók, mint a speciális követelmények szerint készített vitorlás-, lovagló-, sí- és egyéb sportkesztyűk. Bőrruházati termékeik leg­újabb modelljei a vadászjelle- gű bőrzekék, mellények, szok­nyák, térdnadrágok. Külföldön keresettek, számunkra csak ér­dekesség a lovaglóruha együt­tesek. A gyár legújabb tevé­kenysége a nemes szőrmékből készített bundák. A kiállításon sok csodáló pillantást és vá­gyakozó sóhajokat váltottak ki a gyönyörű nerc, nutria, pézs­ma és vörösróka félhosszú és hosszú kabátok. A Pécsi Bőr­gyár vásárdíjat kapott, a Kesz­tyűgyár pedig elnyerte a Sze­gedi Ipari Vásár nagydíját. A „bőrös” szakma harmadik baranyai kiállítója Szegeden a Szigetvári Cipőgyár. Nemcsak a vásárlátogatók között, de szakmai körökben is elismerést vívott ki a másfél éve önálló­vá vált gyár a bemutatott kol­lekciójával. A hímzett szárú western-csizmák, a tűzött fel- sőjű cipők, a kényelmes mo- kasszinok, és a fiataloknak szánt puha bokacsizmák iránt külföldön is nagy az érdeklő­dés. Világdivat a tűzéssel dí­szített cipő. A gyár sikerének titka, hogy gyorsan, rugalma­san alkalmazkodtak a világdi­vathoz, a vásáron már ilyen ci­pők láthatók. Méltán nyertek vásárdíjat — kár, hogy az öröm mellett keserű szájízt hagyott, hogy a kivitelezéssel megbízott (és előre kifizetett) reklámcég és kirakatrendező csak az utolsó pillanatban és akkor is hiányosan készítette el a szigetváriak pavilonját és bemutató kirakatát. Sokan nem bírtak ellentáll- ni annak, hogy megtapogas­sák a Mohácsi Farostlemez­gyár által kiállított új falburko­ló és bútornak való lapokat. Mert valóban hihetetlennek tűnik, hogy farostlemez ilyen hűen utánozza a valódi fát. A keményfarost, a lakkozott és laminált felületű lemezek kö­zött nagy érdeklődést váltott ki a textil bevonatú farostlemez. Falburkolatként egészen külön­leges hatást ad. A Sellyéi Agrokémiai Szövet­kezet szintén több újdonságot vitt el Szegedre. Új termék a KÉN-800FW és az EFUZIN-500 FW növényvédő szerek. Az előbbi a szőlő és búza liszt­harmat ellen, az utóbbi alma és körte varasodása ellen al­kalmazható sikerrel. Minden bizonnyal az autó KITT-hez ha­sonló sikerre számíthat az ugyancsak autósoknak készí­tett ZIMKOR nevű hűtőfolya­dék, amely két évig lecseré­lés nélkül télen-nyáron a hű­tőtartályban tartható, ezenkí­vül kiváló korrózióvédő hatása van. Mindenképp említésre méltó, hogy ezt az új vegyi- anyagot a gyár szakértőgár­dája kísérletezte ki. A szegedi kiállítást járva ér­demes megnézni az ARIT XIV- es pécsi üzemének szabadtéri kiállítását, ahol többek között a sokak által keresett színes, műanyag tetős utánfutó látha­tó, omit a pécsiek készítenek. A Dél-alföldi Pincegazdaság és a HUNGAROVIN exportvál­lalat' társaságában látható a Villány-Mecsekaljai Borgazda­sági Kombinát termékei. Fel­vonultatták — a vermutok és márkás borok mellett — a Pannónia pezsgőcsalád vala­mennyi fajtáját, köztük a leg­újabbakat, „OVsvezér” és „Pannónia pezsgökülönieges- ség” néven. S. Zs. Napjainkban már nem köny- r.yű érettségi után elhelyezked­ni. Rég vége annak az időnek, amikor az érettségi bizonyít­vány szinte automatikusan egy íróasztalt biztosított. De mór az az idő is elmúlt, amikor szin­te a gimnázium kapujában várták a fiatalokat a nagyobb felkészültséget követelő gyári fizikai munkát ajánlva. Mind gyakrabban találkozunk érett­ségizett fiatalokkal, akik nem találnak maguknak olyan munkahelyet, amely elképzelé­seikhez hasonlít, amely ambí­cióikat kielégíti. Jellemző, hogy érettségivel rendelkezőknek is csak betanított, vagy segéd­munkát tudnak legtöbbször fel­ajánlani. Reklamációk Ezért is közöltük a Dunán­túli Naplóban nemrégiben a most általános vagy középisko­lát végzett fiatalok számára Baranyában fellelhető álláso­kat, a Baranya megyei Tanács kérésére a vállalatoktól bekül­dött lista alapján. Azért tértünk ismét vissza er­re a témára, mert több rekla­máció érkezett ezzel kapcso­latban a szerkesztőségünkbe. Kiderült, sokan nem vették figyelembe, hogy az állásaján- Ictok milyen végzettséggel ren­delkezőknek szólnak. Például általános iskolai tanulmányai­kat befejezők jelentkeztek az állattenyésztési ágazatban meghirdetett állásokra. Ez tör­tént például az újpetrei tsz-ben is. A munkáltató azonban ér­vényes rendelkezésre hivatkoz­va — mely szerint 18 év alatt nem szabad állattenyésztésben fiatalokat felvenni — nem al­kalmazta őket. A mágocsi tsz-ben. mivel sú­lyos a munkaerőhiány és a dolgozók szabadnapját sem tudják megoldani, nagy szám­mal vennék fel az általános is­kolát befejezőket is a szarvas- marha-, a sertés- és a baromfi- tenyésztéshez. Mint mondták, bőven találnának számukra olyan munkát, ami nem sérti a rendelkezést. Az is előfordult, hogy a be­küldött álláskínálat már akkor betöltött volt, amikor a levelet a megyei tanácsra elküldték, így az álláskeresők már hiába mentek. Ez történt a bicsérdi tsz-ben, ahol érdeklődésünkre azt mondták, hogy az állás az elmúlt évben volt esedékes, az idén már be van töltve. Feluételek Szerencsére olyan tapaszta­lataink is vannak, hogy egyes munkahelyeken még kedvezőb­bek a lehetőségek, mint ahogy azt korábban leírtuk. Az EIVRT Pécsi Elektronikai Gyárában továbbra is szívesen alkalmaznának tíz-tizenkét fia­talt (általános iskolát végzettet is) fröccsöntő gépek mellé vi­szonylag könnyen elsajátítható betanított munkára- főként leá­nyokat. Ugyanitt szakközépisko­lát végzettek számára minősé­gi ellenőri munka is kínálkozik. Ugyancsak munkalehetőség van esztergályos, gyalus, szerszám­lakatos munkakörökben is. A Pécsi Dohánygyárban — bár néhány érettségizett fiatalt már felvettek — továbbra is van lehetőség a fiatalok elhe­lyezkedésére. Főként géplaka­tosokat várnak, de elektromű­szerészt is fel tudnak még ven­ni. Amikor lapunkban megje­lent a gyár közleménye, sok fia- 4 tál lány jelentkezett, de nem érettségizettek. A gyár lehető­séget biztosít arra is, hogy a dohányfeldolgozó szakmát kita­nulják. A jó kereseti lehetőség bizonyára sok fiatal nőben éb­reszti fel majd a tanulási vá­gyat. Minden bizonnyal kifize­tődőbb, mint betanított mun­kásként dolgozni. Négy-öt leányt tudnának még felvenni a cigarettagyártó-csomagoló, szedő, qaratos munkakörbe és 10-12 férfit karbantartó gépla­katosnak. Űtszőz ff fit várnak A Mecseki Ércbányászati Vál­lalat akár két-három érettségi­zett osztályt is tud alkalmazni. A Kutató és Mélyfúró üzemben fúró segédmunkásként alkal­maznának középiskolát végzett fiatalokat. Közülük a még eb­ben az esztendőben induló tan­folyamon szakmunkás, a ké­sőbbiekben pedig fúrómester lehet. A három bányaüzembe félszáz érettségizett férfit vár­nak, akik egyéves föld alatti munka után 6 hónapos képzés­sel segédvájári. majd vájár szakmunkásvizsgát tehetnek. A vállalat három-négy főt operá­tori munkakörbe is fel tud ven­ni, két tucatnyi, szakközépisko­lában végzett fiatalt alkalmaz­nának villanyszerelő, lakatos, fémmegmunkáló, vízvezeték- és fűtésszerelő, vegyipari szakmun­kás munkakörbe is. Ha nem is könnyű az elhe­lyezkedés, állás azért, mint ki­tűnik, van. Még azok számára is, akik reménykednek, hogy si­keres felvételi vizsgát tettek. És ha mégsem? Csak a nyár vé­gén néznek munka után. Azt kérjük azonban, hogy figyelme­sebben olvassák el, milyen vég­zettség van feltüntetve álláskí­nálatok után, így magukat csa­lódásoktól kímélik meg. S. Zs. Gépjavító csarnok épül A szabadszentkirályi Béke Tsz gépjavító műhelye szűk, nagy gépek javítására alkal­matlan, benne nem éppen ideálisak a munkakörülmé­nyek. A tsz központi telep ki­alakításának 1985-ig szóló tervei között — a tavaly el­készült 300 adagos üzemi konyha és a kazánház után — most legsürgősebb az új javítóműhely megépítése. Az új műhelycsarnokot ta­valy kezdte építeni a tsz építő részlege, a tervek sze­rint év végéig átadják. A kül­ső munkák áthúzódnak a jö­vő esztendőre. Mit jelent az új létesít­mény? A 648 négyzetméteres alapterületű nagycsarnokban lesz 6 állásos gépjavító, a mennyezeten daru, valamint központi fűtés. A nagycsar­nokhoz csatlakozó 432 négy­zetméteres területet a vil­lanyszerelők, kovácsok, la­katosok, hegesztők, asztalo­sok műhelye és az akkumulá­tortöltő foglalja el. A több mint 15 milliós saját erőből készülő beruházás egyötödét készítik „idegen” szakiparo­sok. A szociális épületet jövőre kezdik építeni. Ugyancsak 1983-ban kezdik az üzem­anyag telep, a műtrágya tá­rolótér és a növényvédőszer raktár építését. A Béke Tsz 1985-ig szóló, illetve hosszabb távú tervei között még két jelentős be­ruházás szerepel. A sertéste­lepet a jelenlegi évi 710 tonna kibocsátásról 1710 tonnásra szeretnék bővíteni. Távlati terveik között szere­pel — a kibővített sertéste­lephez csatlakozó — vágó­híd és húsfeldolgozó létreho­zása. M. L. Épül a szabadszentkirályi Béke Tsz új gépműhelye Pécsi Kesztyűgyár: nagydíj, Pécsi Bőrgyár: vásárdíj

Next

/
Oldalképek
Tartalom