Dunántúli Napló, 1982. július (39. évfolyam, 178-208. szám)

1982-07-18 / 195. szám

1982. július 18., vasárnap Dunántúli llaplo 5 UaSARHAPI MOGOZIM Nerezinében magyarul köszön a zöldséges Álomkék színű az Adria - és drága ICíszuperált halászhálón a szigetül lag ban I . • I tmmmrnn Az Akadémia épületének homlokzata egy régi érmén Az Akadémia palotája Az autógyötrő kilométerek után — a hegyre föl, hegyre le járja Rijeka közelében a többek számára már bizonyára közismert nyaktörésre ingerlő hegy-perem utakon — 'ma is úgy fogad az álomkék színű Adria, mint jópár évvel ezelőtt, ismerkedésünkkor. Ez „A Ten­ger". Előszezonban. Ez utóbbit csak magamnak mondom, hi­szen június van, de nem tudom nyakoncsípni: itt vannak már a hangos olaszok, a kíváncsis­kodó franciák, az égető napot vágyó svédek, a lakókocsi-cso­dákkal érkező németek, s né­hány magyar és cseh konzerv­doboz-maradók is jelzi; a drága tenger kaput nyitott. Úticélunk a hazai turisták előtt talán kevésbé ismert Lo- sinj-szigete. Bár a baedecker- szerkesztő szerint, ez az enyhe klímájú, örökzöld földközi-ten­geri növényzet borította „szá­razulat” már a századfordulón a második helyet foglalta el Abbázia után a gyógyhelyek sorában — különösen az aszt­matikusoknak használ —, elég távol esik a mai úticéloktól. Előbb Brestova és Porozina kö­zelében komppal megyünk át órányi kemény hullámzásban Cres-szigetére, majd a sziget másik végéből a kanálisnyi szé- le*s tengerszorosán a hajóforga­lom miatt nyitható hídon Lo- sinjra. Nerezine neve méq nem a legszebben csengő mondén für­dőhelyek sorába tartozik, de ki­válóan felszerelt kemping-há­zaiban, strandján, szélvédett öblében ideális a semmittevés. Meglepetés: a kempingünk zöldség-gyümölcs árudájának vezetője magyarul köszön visz- sza: Bácskában tanulta a nyel. vet. Számára nyarunk a tél megalapozása: naponta fél órát tartott zárva, s akkor is az ad­minisztráció miatt. (Nevenap- ján, Péter-Pálkor egy fürdést is engedélyezett magának.) A környezetet gyönyörű, szí­vélyes vendéglátók, barátságos­segítőkész szomszédok. Közben még fplyt a Mundiaí, adjuk- vesszük a híreket, esténként hordozható tévék .mellé ülnek a nyaralók, elcsendesülnek az utcák. A sziget érdekessége: a ko­pár hegyvonulatokon megszám­lálhatatlan méteres kőkerítés ke­resztezi egymást. így védik a néhány centis földtakarót a bó­ra elöl. (Kegyetlen szél; min­dent visz magával). Gondolom, a kerítésrakás emberfeletti munka volt, s némi pótmagya­rázatot is ad a paradicsom­1, $\ paprika árakra. Másrészt szem­betűnő építkezések — egyéb­ként tengerpart-szerte —, im­pozáns hotelek, korszerű plá- zsok, modern szórakozóhelyek sora ... A bevételeknek meg van a helye. A napimádat min­dent felülmúl: a nudizmus min­dennapos. Meggyőződhettünk erről egy kirándulás alkalmá­val is: kiszuperált halászhajón jártuk a közeli szigetvilágot — gyomorkavaró himbálózás köze­pette —, s kötöttünk ki a csöppnyi Susakon. Útközben — és ekkor jöttem rá a motorcsó­nak, a vitorlás és a különböző méretű és a különböző pénz­tárcákat demonstráló jachtok hasznára — szinte minden „ki- türemlésen", zátonyon, korall- szigeten magányos és kevésbé magányos nyaralók élvezték a teljes kikapcsolódást, a para­dicsomi állapotokat. Paradicso­mi viseletben . . ., pardon, füge­falevél nélkül... Itt a jó időt nem nehéz ki­fogni. Koradélután még 40 fok körül ácsorog a hőmérő hi­ganyszála, s fehéringes, boros­tásarcú, kortalan hajóskapitá­nyunk unalomig köszönget a re­kedt hajókürttel, s közben majd­nem „ketté-harapunk” egy, a hullámok miatt kievezett csóna­kot. „Néma probléma!" — mondja az első ijedtség után, s a hirtelen kormánymozdulat­tól helyben megfordul a ha­jónk. Később tudatosult: lehet, hogy az egészet nekünk csinálta. Él­ménynek. Hogy túllicitálja az amúgy is kosárnyi élményt adó, mesekék színű Adriát... Kozma Ferenc óvárosunk egyik megha­tározó építészeti ékes­sége a Magyar Tudo­mányos Akadémia Duna-parti épülete. Az a ház, amely a Lánchíd tövében, a budai Vár­ral szemben a hazai tudomá­nyosság valóságos váraként ko- morlik. Bizonyára kevesen tudják, hogy „a tudományok és a szép művészségek minden nemeiben a magyar nyelv kiműveltetésé- re” alapított intézményt most százhúsz éve — tehát históriai mércével mérve nem is oly rég —, 1862 áprilisában kezdték épí­teni, mégpedig seregnyi huza­vona és többszöri nekirugasz­kodás után. Történelmi tanulmányainkból az még csak-csak félrémlik, hogy a „Magyar Tudós Társa­ságot” 1825-ben a pozsonyi rendi országgyűlésen gróf Szé­chenyi István alapította, föl­ajánlva támogatásául birtokai­nak egyévi jövedelmét. Ám az nyilván már kevésbé közismert, hogy mi minden történt addig, amíg elkezdődhetett a szellemi fundamentum letétele utáni va­lóságos alapozás. Legelőbb — így kívánta a re­gula — törvény született, amely az 1825—1827. évi Xl-es jelze­tet kapta, és amely ugyan mi mást, mint az adakozók névso­rát tartalmazta. A lista élén József nádor neve állott, s csak ő utána vetették porírra Szé­chenyi nevét, aki végtére is az Akadémia életre hívója volt. Lista tehát már volt, és Sán. dór Istvánnak meg a Teleki családnak köszönhetően hama­rosan egy több tízezres könyv­tár is felhalmozódott — csak éppen olyan zug nem volt, ahol végre kedvük szerint kutathat­tak, tanakodhattak volna a leg­jelesebb elmék. Furcsa, de így van: az 1831 februárjában megtartott első akadémiai nagygyűlésnek a társaság első elnöke, Teleki József á saját otthonában nyittatott termet. Aztán a pesti vármegyeháza fogadta be a „gyüldézőket”, majd a Duna-parti úgynevezett Derra-ház, ezután pedig a mai Petőfi Sándor utca 3. szám alatti Trattner—Károlyi-ház lett az ideiglenes otthon. 1843-at írtak, amikor elké­szült a Nemzeti Múzeum. So­kan úgy vélték, hogy a terje­delmes épületben majd az aka­démikusok gyülekezete is vég­ső otthonra talál, de ebből sem lett semmi. Éppen Kubinyi Ágoston, a múzeum akkori igazgatója ja­vasolta, hogy a mai Bródy Sán­dor utcában építsenek föl egy hasonlóképpen nagy székházat, ahonnan — így az alapeszme — egy összekötő árkádsor alatt ballaghatnának ide-oda a min­denféle „doctorok”, A tetszetős elképzelés megint csak képzel- mény maradt. A saját otthon létrehozásá­nak ideája azonban tovább élt, és amikor a híres pesti üzlet­ember, a görög származású Si- na Simon nem kevesebb, mint 80 000 pengőforintot ajánlott fel a nemes célra, kezdett olybá tűnni, hogy az építkezésből mégis' lesz valami. Dessewffy Emil, a testület soros elnöke vette a bátorsá­got, hogy országos gyűjtést kez­deményezzen. Hamarosan há­romezer aláíróív — így nevezték e listákat — járt kézről kézre a megyékben. Szinte tömegmoz­galommá terebélyesedett az adakozás. Mindenki fizetett, aki csak tudott: a kismesterek ép­pen úgy, mint a kincsekben dúskáló nagyurak. Egészen rö­vid idő alatt több, mint fél­millió forint gyűlt össze! Pest városának elöljárósága sem akart szégyent vallani, ezért hót fölajánlotta azt a 180 000 forintra becsült telket, ahol ma az MTA székháza áll. Volt tehát pénz, került telek, most már csak alkalmatos ter­vek kellettek. Egész sor híre­sebbnél híresebb építész nyúj­totta be, majd kapta vissza el­képzeléseit. Közöttük Henszl- mann Imre, akit ma a magyar művészettörténeti kutatás úttö- rőjeként tartunk nyilván, meg Ybl Miklós, akinek tehetségét az Operaháztól kezdve sok pa­lota dicséri. Végül is egy berlini építész, Stüler Frigyes (1800-1865) re­neszánsz jellegű, egyben pedig klasszícizáló tervét fogadták el, aki — dicséretére legyen mond­va - Henszlmannak a belső te­rekre vonatkozó ideáit i^ figye-" lembe véve rajzolta meg az utolsó kartonokat. A kivitelezés felügyeletét Ybl-re bízták. Mint föntebb szó volt róla, az első kapavágásra most 120 éve került sor, de a nagy ese. mény kiváltotta diadalmámor hamarosan lelohadt, mert kide­rült, hogy nem lesz elég a pénz. Akárcsak ma, ha vékonyabb a buksza, akkor is úgy segítettek magukon az illetékesek, hogy olcsóbb anyagokat használtak, s ahol lehetett, egyszerűsítettek. 1865-re ugyan küllemét tekint­ve már készen állt a kétség­kívül nemes egyszerűségű tu­dósi ház, de a belső munkák nem voltak befejezve. Ahhoz, hogy ott is rend legyen, Fe­renc Józsefnek és családjának — többek között Miksa mexi­kói császárnak — az anyagi hozzájárulása kellett. 1865. december 7-én került sor az avatásra. A nyitóbeszé­det a beteg Dessewffy Emilt helyettesítő másodelnök, Eötvös József mondta. Szomorú, de így van: a kény­szerű fukarkodás hamar meg­bosszulta magát: már 1869-ben tűz pusztította el a favázas te­tőt. Sokat kellett tehát még javítgatni, pótolgatni, amíg olyan lett ez a zömök, erőt su­gárzó építmény, ahogyan ma büszkék lehetünk ró, gyönyör­ködhetünk benne ... A. L. Nerezine, a turisták által még nem bolygatott, öreg kikötője. Ide csak néhányon érnek el... Útitársak Ü lök a Budapest felé vi­harsebesen robogó expresszvonat első- osztályú kocsijában, rágyújta­nék, de nem lehet. Kérésem ellenére, ide kaptam helyje­gyet. Gyorsan megpróbáltam kicserélni, az elárusítóhelyen azt mondták, nincs már más, nem lehet. - Oldja meg vala­hogy a dolgot — tanácsolta mosolyogva a hölgy. Jó. így hát átjárok a másik kocsiba egy-egy cigi erejéig. Dombó­váron fiatal pár száll föl. Mellém ülnek. Egy ideig hal­kan sutyorognak, nyomogatják egymás kezét, majd kis idő után a lány a fiú ölébe ül, hátradől, és lábait csaknem az ölembe lógatva adja át magát a fiatalember egyre cél­tudatosabb szexuális manőve­reinek. Átmegyek cigizni. Mire visszaérek, a helyem foglalt. A párocska az utitársak szolid és félszeg röhögései közepette kanapénak használja. - Leül­nék - mondom. Odébb húzód­nak. — Ne lógassa a lábát az ölembe — mondom a nőnek. Szót fogad. El kellene beszélgetni velük. Mondani kellene valamit ne­kik. Meg kellene tudni, kicso­dák, micsodák, mik a szüleik? KISZ-tagok-e vagy KISZ-en kí­vüliek? Mire tartják ezt az expresszvonatok szabdalta bús világot? Mire tartanak engem, a másik embert? Beszélt-e már nekik ebben az életben valaki arról, hogy mi illik, mi nem? Tudják-e, hogy itt az egész kocsiban tilos például a dohányzás? Gondoltak-e arra, hogy szerelmi előjátékuk egé­szen Budapestig csak előjáték marad, hiszen a végkifejletre itt már csak hely sincs elég. . . Hallgatok. Hallgatok. Hall­gatok .. A többiek is. Van, aki azt játssza az ablak' mel­lett, hogy alszik. Van, aki ol­vas. Milyen nagy büntetések is tudnak lenni ezek az utazá­sok . . . Milyen nagy ország ez a Magyarország ... Töprengek. Milyen elaggott, magatehetet­len, vén ürge vagyok én ezek­hez a fiatalokhoz képest. Mi­csoda hallatlanul nagy ener­giákat pocsékolok tapintatra, udvariasságra, az ilyen-olyan szabályok, előírások betartása, ra - legyenek azok írottak, vagy íratlanok. Micsoda ökör- ség mindig és mindenütt te­kintettel lenni másokra. Micso­da őrültség itt ülni ebben . a vagonban, bámulni a kinti sö­tétet, és várni, hogy elteljen az a röpke három és fél óra, amit az ember ezen a gyors járású expresszvonaton Buda­pestig utaztában időről időre eltölt. . . Hallgatok. Hallgatok. Most mellettem valamilyen ismeret­len energiák működnek, ener­giák alakulnak át. Miféle ener­giák? Mivé? Nem tudom. Nem akarom tovább dramatizálni magamban a helyzetet, hiszen az tulajdonképpen vígjátéki. Csak én éppen nem vagyok a humoromnál ezekben, a szá­momra nyomasztó órákban. És ha elröhögném is magam ... Vajon illik-e a kacagás most ide, ebbe a komoly szituáció­ba, amelynek — várható esti kifejlete után - egy röpke év múlva lehetséges, hogy olyas­féle gyümölcse, lesz, mint ami­lyenek mi voltunk annak ide­jén ... Prűd vagyok? Lehet. Bár so­hasem tartottam magam an­nak. Remarque világhírű re­gényére gondolok, amelyben a hatalmas kórtéremben szeret­kezik — rengeteg ember tapin­tatos megértésétől övezve — egy pár... A háború hosszú évekre elválasztotta őket egy­mástól. A háború. Hallgatok. Béke van. Már jó pár évtizede. Vannak, akik az élet művészi műveléséről szí­vesen lemondanának annak alapos ismerete ellenében. Ezek közé tartozom én is. Per­sze az ismeret befogadásához megértésre, befogadóképesség­re van szükség. Tisztában va­gyok vele, hogy itt, ilyen téren én csak fogyatékos lehetek. Mit mondhatnék nekik? Hogy ejnye, ejnye... Hogy ez azért mégsem illik. Hogy „viselked­jenek kulturáltan." Hogy szó­lok a kalauznak. Hogy írok ró. luk majd egy jegyzetet, és ak­kor... mi lesz? A húsz évvel ezelőtti öregek még valahogy ilyesféleképpen kommunikáltak volna velünk. Az volt az érzésünk, nem ér­tenek meg bennünket. Leg­többször kár is volt velük be­szélni. Felingerlésükre elégnek bizonyult egy fekete ing, egy barret-sapka, a szokásosnál két centivel hosszabb haj ... Közel voltunk még a lódenka- bátos, micisapkás időkhöz. így innen nézve, az ő rosszallásuk érthető. És most? Azoktól az időktől már kétségtelenül tá­volodunk. De vajon merre tar­tunk? Mihez közeledünk ezeken az - etikát és etikettet semmi­be vevő — útjainkon? Mivel, hogyan, mi módon adjuk érté­sükre fiataljainknak rosszallá­sunkat, helyeslésünket cseleke­deteikkel, viselkedésükkel kap­csolatban? ülök a vonaton és hallga­tok. Nem dohányozhatok, mert tiltja egy .egészségvédelmi" rendelet. Közben az ölembe szeretkezhetnek, hiszen ezt nem szabályozza semmiféle előírás. Jóllehet mindkét „tevékenység” egy egyelőre nem létező visel­kedési kultúra eleme kellene, hogy legyen. Ezt a viselkedési kultúrát eddig még nem pró­báltuk meg körülírni, részeire bontani, elemezni, felépíteni. Pedig az együttélés kényszere, az egymásrautaltság parancsa ezt diktálná. Minden szétszórt, széteső ezen a téren. Jóllehet, sokan vagyunk, akik tudni vél­jük, mikor, hol, mit illik és mit nem... Hogy nem köpkö­dünk a peronon és a fülké­ben, hogy nyakkendőt kötünk ekkor és ekkor, hogy naponta borotválkozunk, vagy fésülkö- dünk, hajat mosunk és ápoljuk a szakállunkat.. . Mindez nem csupán önbecsülés kérdése. És ha csupán az volna? önbe­csülés-e az, amiből kirekesztő­dik a másik ember, az ember­társ megbecsülése? olyton változó világunk leszoktatott bennünket (már akit) a prédiká­ciókról. Hagyjuk, hogy a fia­talok az élet technikai kérdé­seibe bonyolódva (lakás, állás, pénz, szexuális partner stb.) föl se vessék önmagukban az élet úgynevezett nagy kérdéséit. Prédikálni nem is kell! Én sem prédikálok, ülök és hallgatok. A magam által választott, és rám mért etikai normák súlya alatt néha meghajlik a hátam. Csend van, csak a kerekek za­katolnak. És a gondolatok az agyban . .. Lassan rádöbbe­nek: milyen mélyen etikátlan ez a nagy hallgatás. Bebesi Károly

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom