Dunántúli Napló, 1982. július (39. évfolyam, 178-208. szám)
1982-07-15 / 192. szám
1982. július 15., csütörtök Dunántúli napló 3 Nagysikerű bemutató a Szabadtéri Táncszínen Tartalmas, látványos, szép balettelőadás Az ez évi bemutató Puskin—Aszal- jev-Tóth Sándor': Bahcsiszeráji szökőkút c. balettje volt. Tóth Sándor nagyszerű rendezői képességét fedte fel ez alkalommal ismét. A múlt évben az operett műfajában láthattuk először azt a rendezői koncepciót, ahol nemcsak a színpad volt a játéktér, hanem a nézőteret körülvevő park is a cselekmény helyszínévé vált. Most a balett területére ültette át Tóth Sándor rendező-koreográfus ezt az elképzelését, sikerrel. Puskin 'romantikus drámájához alkalmazkodva Aszafjev azonos stílusban komponált zenét. Felhasználva az események színhelyeit — lengyel főúri palota és ennek bálterme, keleti hárem, tatár tábor —, különböző népi táncok egymásutánjával idézte fel és erősítette ezeknek a hangulatát. Ezáltal nagyszerű lehetőséget biztosított a koreográfusnak a stilizált népi táncok, tömegjelenetek komponálására a cselekmény főszereplőinek klasz- szikus táncaival szemben. Három remek szólótóncos, Tamás Gyöngyi, Zarnóczai Gizella és Hetényi János kifejező, jellemábrázoló tánca biztosította, hogy a látványos tö- megjelenetek mellett a mű lényege — a szerelem átalakító hatása — érvényesüljön. Tamás Gyöngyi, a fiatal lengyel főúri lány, Mária megszemélyesítője életének talán egyik legnagyobb és legszebben sikerült szerepét táncolta. A fiatalság üdeségét, ártatlanságát, szépségét tükrözték egységes gesztusai, pózai, a tatár kán rabságában a rettegés, a félelem hiteles balettmozdulatai. Biztos technikai tudása, remek ritmusérzéke, intelligenciája nyert kifejezést e műben. Zarnóczai Gizella — mint Gi- rej kán háremének első asz- szonya, Zaréma - a keleti asz- szonyiság, az érzékiség, majd a féltékenység megtestesítője nagyszerű ellenpárja volt az európai, a tiszta lelkű, félénk Máriának. Keleties tánca, testtartása, a kéz vonalvezetése együttesen hordozta és fejezte ki a hárem első asszonyának, a kán kegyeltjének magabiztosságát, uralmának tudatát. Kitűnően sikerült az alvó Máriához beosonó jelenete, amikor is mint kíváncsi asszony surran be, majd a fellobbanó féltékenység Mária gyilkosává teszi. E két nagyszerű táncosnő mellett az est kiemelkedő, régóta ismert, mégis meglepetést szerző táncosa Hetényi János volt. Annak ellenére, amit eddig is tudtunk róla, hogy elsőrangú megjelenítői képességgel rendelkezik - ebben a szerepkörben tudott újszerű lenni. A lován bevonuló, színpadra pattanó Girej kán első megjelenése már különös figyelemre kényszerítette a nézőt. Uralta a teret, sugározta a kán harciasságát, vadságát, volt hadvezér, szerelmes férfi, majd Mária elvesztése után összetört, szerelmét sirató, magába roskadó ember. A Pécsi Bcrlett három szólistája mellett Tóth Sándor az előadást szívvel-lélekkel támogató társakra tojóit a Baranya Táncegyüttes, a Pécsi Állami Gazdaság Igvas szakosztálya, a Vízüav íjászaiban. Ők képviselték a lengyel nemeseket, a tatár lovasságot, a harcosokat, emelve az est színpompáját, látványosságát. Menczel Róbert tervezte az impozáns, szép díszleteket, amelyek a bemutatón mór a tánc kezdete előtt tapsot kaptak a közönségtől. Ritka doloa ez szőkébb hazánkban, Pécsett, ezért is van különös értéke. A változatos, színes, a szereplőket kiemelő és jellemeket is kifejező jelmezeket — Márk Tivadar terveinek felhasználásával — Húros Annamária tervezte. Nagy Ferenc vezényletével a Pécsi Nyári Színház zenekara nagyszerűen tolmácsolta Aszafjev sokszínű zenéjét, a lengyel táncoktól kezdve a vad, ritmikus tatár táncokig, a balettzene lényeges elemeit, a lírát, a drámát. Az eredeti négy felvonásból Károly Róbert zenei dramaturg révén a mű három felvonásban került bemutatásra. Ennek ellenére a balett lényege nem- szenvedett csorbát, nem éreztünk hiányt. Mégis, az utolsó felvonás az első két felvonás időtartamához viszonyítva meglepetést okozott rövidségével, jelenetnek, zenei kódának tűnt csupán. A Bahcsiszeráji szökőkút bemutató előadása reprezentatív, tartalmas, látványos, szép volt. Fonay Zsuzsa r Ásatások a Bakony szívében Negyven éves szünet után ismét megkezdték a Bakony szívében — Zirc nagyközség területén — a település XI—XII. századi múltjának tisztázását szolgáló ásatásokat. Zirc történetét 1182-től, attól az időponttól számítják, amikor III. Béla földet adott a francia eredetű cisztercita szerzetes rendnek kolostor alapítására. A képes krónika szerint azonban ezt megelőzően is lakott terület volt ez a vidék, mégpedig királyi szálláshely. A leírások szerint itt halt meg 1060- ban András király. Az 1942-es ásatások során már találtak épületmaradványokat, ezeket azonban visszatemettél^. Most a községi tanács anyagi támogatásával úgynevezett hitelesítő régészeti ásatásokat folytatnak. Már napfényre kerültek egy háromhajós- kőtemplom maradványai, amelyet alaprajza és építési módja szerint a XI. században is emelhettek. A királyi szálláshely azonban több épületből állott, ezért folytatják az ásatást. Ameny- nyiben bebizonyosodik, hogy valóban Árpád-házi uralkodók XI. századbeli épületmaradványairól van szó, ezekből szabadtéri múzeumot alakítanak ki. Avar fazekaskemencék Szekszárdim Valóságos régészeti szenzációnak számító eseményként a nyolcadik edényégető kemence is napvilágra került Szekszár- don, a 8 évvel ezelőtt felfedezett avar gölöncsérfalu feltárásának idei munkálatai során. Minden nyáron diákok vesznek részt az ásatásban. Az ásatásokat vezető dr. Rosner Gyulának, a szekszárdi Béri Balogh Ádám Múzeum tudományos főmunkatársának véleménye szerint a most feltárt nyolcadik edényégető, továbbá az egyik háznál előkerült úgynevezett sütőkemence egyértelműen azt bizonyítja, hogy a lovasnomádként ismert avaroknak ez a faluközössége a hetedik-kilencedik században már árutermelőként élt, s nemcsak a saját, hanem a környező települések lakosságát is ellátta égetett agyagedényekkel. A most feltárt fazekaskemencét kiemelik és a szekszárdi múzeum régészeti kiállításán bemutatják majd. Sokszektorúság: áldás vagy átok? Élünk magunknak (I.) Vélemények a „színes, sokoldalú” közművelődésről Hány, de hány helyen olvassuk, látjuk plakáton, meghívón, „szórólapon" a művelődési házak programjában: diszkó, bál, vetélkedő, találkozó, diavetítéses előadás, jogi tanácsadás?! ... És hány meg hány rendező, segítő, partnerszervet látunk egy-egy országos vagy megyei nagyrendezvény meghívójának fejlécén?! A kívülálló laikus kapkodja a fejét: alig tud eligazodni az intézmények, rendező szervek tömkelegében. Nem csoda! Közművelődésünk — szakmai szóval — sokszektorú, vagyis az állami felhatalmazásból ez. zel foglalkozókon kívül még számos szervezet intézi, szervezi. (Csak Pécsett művelődési ház is például 15 működik). Van-e munkamegosztás, racionalitás e sokféle tevékenységbe)!, vagy tervszerűtlen, esetleges, mint — sportnyelven szólva — a grundfoci: mindenki arra szalad, amerre rúgják a labdát?. . . — Véleményem szerint a közös programokat nem kell erőltetni - mondja a Baranya megyei Művelődési Központ egyik előadója. — Munkaterületemen, az ifjúsági művelődési munkában ez elég jól megvalósul; a járási KISZ-bizottságok sok programot szerveznek a fiataloknak, területük művelődési házaival közösen. Én sem tartom jónak azonban, hogy ha van ilyen együttműködés, az általában nem intézményesen szerveződik, hanem személyes kapcsolatokon alapul. És kivált a tanácsi, meg a szakszervezeti intézmények közt kevés a közös program . . . — Több komoly gond és ellentmondás nehezíti együttműködésünket a tanáccsal - mondja az egyik pécsi nagy- vállalat művelődési házának igazgatója. — Az első ezek közt, hogy erőtlen, esetleges a tanácsi elképzelés; a kampányokra fogékony a tanács, de nincs igazi terve, úgy fis mondhatnám: hosszú távú koncepciója. Valószínűleg nem csupán, sőt nem is elsősorban ők tehetnek erről; személyes kapcsolatunk is jó, de a tény ettől még tény marad. A fő baj az, hogy a tanácsi népművelési csoport, úgy érzem, nem állít elénk igazi perspektívát, nincs olyan testület, szervezet, amely a dolgozókat mozgatná; hoz- ná-vinné, alakítaná a" javaslatokat, a közös ügyet. Azon túl, hogy „elrendelnek" dolgokat, megíratják o jelentéseket, jó, okos tervekkel kellene e’őállniuk — persze a lehetőségekhez képest -, így, tudnának tekintélyt szerezni. Tudom, hogy ez egyáltalán nem köny- nyű, de ez nem változtat azon, hogy mi, üzemiek, szakszervezetiek erőteljesebb és politikusabb tanácsi közművelődési irányítást várunk. Olyat, ami tervez, intéz, szómon kér, megvalósít. „Álmodni" én is tudok, de „operálni", azaz végrehajtani nem . . . — Például . . . — Munkásművelődési „bázisheiy” vagyunk; a munkásság művelődésének legkülönbözőbb formáit kellene tervszerű munkával kikísérleteznünk. Erre azonban tanácsi forrásból semmilyen többlettámogatást nem kapunk, s ha valaki megkérdezné, „mit bázisoltok ti?", bizony, zavarban lennénk. A másik: ellátunk, mégpedig nem kismértékben, területi feladatokat is, érdekkörünkbe tartozik az Uránváros és környéke, valamint számos Pécs környéki település. Szívesen csináljuk ezt, mert tudjuk, hogy vállalati dolgozóink munkahelyi és otthoni művelődését nem lehet szétválasztani, de nem értjük, hogy a területi ellátó munkára anyagi támogatást: miért nem kapunk. Nem értjük azt sem, miért — mindenestől — a „Dozsó"-ra bízták a városkörnyéki módszertani feladatokat. Mi már amúgy is, eddig is végeztük ezt, csak legalizálni kellene, amit úgyis megteszünk . . . Orcsik Ferenc, a pécsi Városi Tanács művelődési osztályának főelőadója - korábban maga is üzemi népművelő — a következőkben látja a gondokat: — Rendszeresen tartunk a város népművelői — államiak és szakszervezetiek — számára közös beszámolókat, továbbképzéseket.. Ezekkel azonban eddig nem sikerült elérni, hogy az intézmények koncepciózusán összefogjanak. Nem terjednek el a jó elképzelések, ötletek, s ezt részben az egészségtelen rivalizálás, részben a szakmai sovinizmus is nehezíti. Hiba lenne azonban elhallgatni, hogy egy-egy közös ügyet mór sikerült jó előkészítéssel, az érdek, sajátosságok méltányos tekintetbe vételével megoldani. Mint például a me- szesi József Attila Művelődési Ház esete . . . Átvette a várostól a szénbánya, amely így önálló bázishoz jutott, ám a város is ad pénzt a működésre, hogy az intézmény elláthassa Pécs-Meszes és Szabolcsfalu nem bányász lakosait, családjait is . . . A város egyik legszebb, legjobban felszerelt üzemi művelődési házának igazgatóját munkahelyén kerestem meg. A példás rendű, tisztaságú intézményből — igaz: kora délután volt — csak egy valami hiányzott: a művelődő emberek. Emlékeztettem az igazgatót a vállalat vezetőjének nemrég hallott felhívására: a ház bármikor nyitva áll mindenki előtt — de legalább a társvállalatok dolgozói használják gyakrabban! A dolog azonban nem ilyen egyszerű .. . — Nem mozi ez, hogy közömbös legyen, „ki ül mellettem" — mondja az igazgató. — Igyekszünk, próbálkozunk; nem nézzük, vállalati dolgozói-e mind, aki a kórusban énekel; akivel csak lehet, tartósan együttműködünk, de az igazság az, hogy néha még saját vállalatunk más-más területen dolgozó tagjait is hihetetlenül nehéz valmilyen közös célra, eseményre összehozni. Együttműködés? ... Ez bizony nem nagyon megy. Mindenki legtöbbször külön-külön csinálja a maga kis ügyleteit; szervez, intézkedik, de végeredményben csak élünk magunknak ... De hadd kérdezzek vissza: más területen, magasabb szinten van-e igazi, koncepciózus, elvszerű együttműködés — például a megyei és a városi művelődési irányítás között? Milyen a TIT és a tanács együttműködése? Mit tesz a megyei módszertani feladatokat ellátó Megyei Művelődési Központ a szakszervezeti intézményekért? Mit tesz a városi megfelelője? Miért nincs egy városi vagy megyei műsoriroda, információs központ, amely a házakat programokkal, ajánlatokkal, tudósításokkal segítené? Létezik-e olyan szerv, amely egyszer már előre egyeztette, több művelődési házban egy adott évben vagy időszakban mit fognak csinálni?. , . (Az együttműködésért, koordinációért felelős művelődési vezetők véleményét idézzük fel cikkünk befejező részében.) Varga János
