Dunántúli Napló, 1982. június (39. évfolyam, 148-177. szám)
1982-06-05 / 152. szám
/ 12 Dunántúlt napló 1982. június 5., szombat 1982. JÚNIUS 5 SZOMBAT Szeretettel köszöntjük névnapjuk alkalmából FAT ÍME nevű kedves olvasóinkat A Nap kél 4.49 — nyugszik 20.36 órakor. A Hold kél 19.23 — nyugszik 4.22 órakor. Olvasószolgálat Hírek, tudósítások, információk, események közölhetők 10-től 12 és 14-től 16 óráig a 15-000 telefonszámon Ügyeletes újságíró: CSUTI JÁNOS Szerkesztőségi hirügyeletes: BOZSIK LÁSZLÓ 16-tól 19 óráig a 10-053 telefonszámon Lottónyerőszámok A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint a Hajóson megtartott 23. heti lottósorsoláson a következő számokat húzták ki: II, 17,48, 88, 90- Moziműsor időpontváltozás az IH-ban. Júniustól a korábbi vasárnap délutáni előadások helyett hétfői napokon vetítenek jobbára egykori sikerfilmeket a pécsi Ifjúsági Házban. Első alkalommal június 7-én du. fél 6-kor A tizedes meg a többiek; fél 8-kor a Rendőrök háborúja című francia film szerepel a műsoron. Még egyváltozós: az IH nézőterét légkondicionálták.- Csorba Győző József- Attila-díjas köitönek A világ küszöbei című 1981-ben megjelent verseskötetét a Magvető Könyvkiadó nívódijjal jutalmazta.- Szőkül az árpa. A kánikulai meleg meggyorsította az őszi gabonák fejlődését. Me- gyeszerte kalászol a búza, s a déli fekvésű táblákon helyenként szőkül az őszi árpa. Ha az időjárás továbbra is meleg marad, az idén koraibb aratásra lehet számítani.- Egykori tanárok részvételével csütörtökön ünnepelte negyedszázados működésének évfordulóját a komlói Kisegítő Iskola. A jubileumi ünnepség részvevői az ünnepi műsor után megtekintették a tanulók mun. káibói rendezett kiállítást, és az épülő új 12 tantermes iskolát. SZÍNHÁZ Nemzeti Színház: Leányvásór (este 7 órakor) Bajor-bérlet. MOZI Petőfi: A Sólyom nyomában (hn5) A mama százéves (hn7) Meztelen bosszú (hn9) Kossuth: A mama százéves (10, 12) Fél ház vőlegény nélkül (2, 4, 6, 8) Park: A Kobra napja (f5, f7) Park-kert: A Kobra napja (9) Komarov-kert: Zugügyvéd zavarban (9) Ságvári: Egri csillagok {14, 7) Tanárképző: A Sólyom nyomában (4) Helyőrségi Műv. O.: Variációk egy szerelemre (9) Fekete Gyémánt: Mephisto (6) Jószerencsét: Jesse James balladája (4, 6) Mohács: Hegyi emberek (6, 8) Komló, Zrínyi: Ideiglenes paradicsom (4) Szexis hétvége (6, f9) Komló, Május 1.: Negyedik fázis (f5, f7) Szigetvár: Alma (6) Siklós: Koncert (8) Duna- szekcsö: Állami Áruház (3) Harkány: Vigyázz, -kígyó! (6, 8) Sellye: Szerelmeim (8) Időjárás Várható időjárás az ország területén szombat estig: főként délutánonként növekszik meg több ízben a go- molyfelhőzet és zápor, zivatar várható. A többnyire mérsékelt, változó irányú szél zivatar idején megerősödik, viharossá fokozódik. A hőmérséklet hajnalra 12—17 fokig csökken, majd délutánra mintegy 30 fokig emelkedik. Elhunyt Papp Árpád Mély megrendüléssel és fájdalommal tudatjuk, hogy Papp Árpád elvtárs, a magyar munkásmozgalom régi harcosa, az MSZMP Központi Bizottságának tagja, a munkásőrség nyugalmazott országos parancsnoka, vezérőrnagy, hosszan tartó, súlyos betegség után június 4-én elhunyt. Papp Árpád elvtárs temetése katonai tiszteletadással június 9-én, (szerdén) 14 órakor lesz a Mező Imre úfi temető Munkásmozgalmi Panteonjában. Elhunyt elvtársunk barátai, harcostársai, volt munkatársai 13.30 órától róhatják le kegyeletüket a ravatalnál. Az MSZMP Központi Bizottsága A Munkásőrség Országos Parancsnoksága- Fecskefészek minden szinted. Pécsett, a Melinda utcában, a 37. és az 55-ös szám között levő összes épület északi oldalában, mindegyik szinten fészket raktak a fecskék. A lakók barátsággal fogadták a tavaszi vendégeket.- Előhizlalás exportra. Hetente ezer bárány érkezik a nagytétényi begyűjtőhelyre az ország különböző részéből, ahol további hizlalás után szállítják Olaszországba, Irakba és az arab államokba. ELCSENDESEDTEK A FŰNYÍRÓK. Az elmúlt években a Pécsi Kertészeti és Parképitő Vállalat dicséretes pontossággal tartotta karban az újmecsekaljai zöld övezetet. A rendszeresen elvégzett fűnyírással a terület tavasztól őszig a gondozott ság érzését keltette az itt lakóban, idegenben egyaránt. Az idén mintha megkopott volna ez az erény. Hetek óta nem lehet hallani a fűnyíró motorok duruzsolását, szépen burjánzik a gaz a parkokban, az utak mentén eqyaránt. Erről árulkodik az Épitök és Szigeti út sarkán készült felvételünk, ahol már-már dzsungelkoszorú veszi körül a buszra várakozókat. ^- A „Segítő kapcsolat" nevű családi tanácsadó szolgálat tagjai nemcsak személyesen fogadják az érdeklődőket minden hétfőn 5-től 8-ig Pécsett, a Geisler Eta utca 16-ban, a HNF-székházban, de telefonon is hívhatók, a 10-782-es számon. Levél is írható a fenti címre. — Harmincfős szakember- csoport érkezett tegnap Pécsre a szomszédos Szlavóniából. A jugoszláviai vendégek a Pannónia mezőgazdasági napok szakmai és kulturális rendezvényein vettek részt.- Jól sikerült bemutatót rendezett tegnap Pécs három pontján a pécsi ATI. Az érdeklődők megismerkedhettek az intézet Ladába szerit Infobord műszerével és a Zastava 101 Confort típusú személygépkocsival. — 100 tonnás törőgépet állít üzembe a pécsi Pollack Mihály Műszak; Főiskola magas- építési intézete. A hallgatók a törőgéppel valósághű tartó- szerkezeti vizsgálatokat, méréseket végezhetnek. A mágocsi termelőszövetkezetben a régi szerfás épitményekböl félszabadtartásos növendékmarha-istállókat alakítottak ki. Ezek közül kettőt már, ami 100—100 férőhelyes, betelepítettek és még kettő vár a befejezés után az állatokra. Erb János felvétele Nagy sebességgel közlekednek az építkezésekre anyagot szállító autók Pécsett, az Egri Gyula utca 130. környékén, s emiatt balesetveszélynek vannak kitéve a játszadozó gyerekek. Panaszolta Gyöngyösi Miklós, aki nem egy sofőrt állított le, kérte őket, hogy mérsékeljék a sebességet, de kérése nem hatott. Mezősi Károly, a Baranya megyei Állami Építőipari Vállalat szállítási üzemének a vezetője elmondta, hogy építési területen nincs sebességkorlátozás, s a járművezetőkre van bízva, hogy a teljesítmény, a jobb munka érdekében milyen sebességgel közlekednek. A 130-as számú épület közelében egy tízemeletes épül, és ide járnak a Volán, az ÉPFU bérautói. Mindenesetre az üzemvezetőség felhívja a figyelmüket az óvatosságra, de ugyanígy a szülőknek is tudni kell, hoqy építkezési terület közelében felügyelet nélkül nem hagyhatják az apróságokat. * — Elmegyek hat unokámmal a pécsi vidám parkba, és ha nagyon jól akarunk szórakozni, akkor mindezért a belépőn felül majdnem kétszáz forintot kell fizetnünk, mert túl drága a körhinta, a csúszda, óriáskerék, repülő. így vetette fel a problémáját Túri Lászlóné a pécsi Semmelweis utca 13-ból. A Mecseki Kultúrparkban megtudtuk, hogy sokgyerekes családoknak nyújtanak árkedvezményt a jegyvételkor, amennyiben igazolják a hátrányos helyzetet. De azt meg kell érteni, hogy az olaj, az áram ára emelkedett, s ennek következtében természetes, hogy drágulnak a játékhasználati dijak is.- Bővítik a sportpályát Aba- ligeten, így egy négysávos futópályát alakítanak ki, de nagyobb lesz a futballpálya is. A Volán közleménye A Volán 12. sz. Vállalat értesíti az utazóközönséget, hogy 1982. június 7-től a III. kér. aut. áll.—pellér- di elágazó között helyközi (távolsági) autóbuszjáratait az új 6-os úton közlekedteti. Ezzel egyidejűleg a III. kér. aut. állomástól nyugati irányba közlekedő autóbuszjáratok nem érintik a Páfrány utcai, rácvárosi és patacsi megállókat, helyettük az új 6-os úton létesített megállókban, a Vadrózsa utcánál és a BÉV-telep bejárati útnál fognak megállni. Az első pécsi magyar hetilap alapítója: Nyolcvan évvel ezelőtt, 1902. június 2-ón halt meg Bánffay (Baumholzer) Simon neves ellenzéki hírlapíró, az első pécsi magyar hetilap alapítója. 1819. augusztus 25-én Szebényben született földműves szülők gyerekeként. Tanulmányait Pécsett végezte, kir.“ tanácsos és kir. közjegyző lett. Az 1843—44. évi országgyűlésen Majláth György jurátusa volt és emellett az ügyvédi vizsgát is letette. Bónffayt nagyra becsülté Széchenyi István is, aki 1848-ban a közlekedési minisztériumban a számvevőség osztályfőnökévé nevezte ki. A szabadságharc után Pestért az irodalomnak élt. Irodalmi működését 1835-ben a „Regélődben, az első magyar divatlapban kezdte meg. Ö lett a magyar ellenzéki újságírás lelke. 1850—51-ben a „Pesti Napló" politikai napilapot szerkesztette. Tizenkét hónapi szerkesztői munkássága ideje alatt Bánffay Simon százötvenegyszer idézték be a rendőfségre és négyszer állították haditörvényszék elé. 1851-ben pedig augusztus hónapban még a szerkesztéstől is eltiltották. 1855-ben Bánffay Simon visz- szatért Pécsre, ahol ügyvédi irodát nyitott. 1860. július 5-én megindította az első pécsi magyar hetilapot: a „Pécsi La- pok"-at, amelyet 1862. július 29-ig szerkesztett. Amikor 1867. március 31-én újra megindult a lap, mint tulajdonos és főfelügyelő szerkesztő működött. A pécsi sajtó történetében övé a kezdeményezés, hogy a Mecsek alji városban az addigi német sajtó mellett magyar hírlap is megjelent. A pécsváradi kerület ország- gyűlési képviselőjévé választották. Később Baranya vármegye tiszti főügyésze lett, s e minőségében meg is maradt 1875- ig. Ekkor királyi közjegyzőnek nevezték ki Pécsre. Mint megyei tiszti főügyész magyar büntetőkönyvi tervezetet írt, s ezt Horváth Boldizsár miniszternek s németre fordítva Hol- zendorfnak is megküldte. Mindketten elismeréssel nyilatkoztak róla. Egyéb hivatali elfoglaltsága mellett is mindig hű maradt az irodalomhoz, s több szatirikus munkát írt. Bánffay Simon nyolcvanöt évvel ezelőtt, 1902. június 2-án hunyt el. Az első pécsi magyar hetilap megalapítója megérdemelné, hogy Pécsett vagy szülőfalujában utcát nevezzenek el róla. Pusztai József- A liászprogram előkészítése a fejekben. A Mecseki Szénbányák a héten már másodszor rendezett továbbképzést a szocialista brigádvezetők részére. A tegnap (pénteken) befejeződött ötnapos tanfolyamon a liászprogram részleteit, a bérezés kérdéseit ismertették ezúttal a külszínen dolgozó brigádvezetők számára.- Újjáépítik a munkásklubot. Már eddig több mint 3000 óra társadalmi munkát végeztek a Kossuth-bányai szocialista brigádok a márgusban tűz áldozatául esett munkásklub helyre- állításánál. Eredeti szépségében állítják helyre a 250 fős nagytermet, a játéktermet és társalgót is. Bányásznapra minden bizonnyal újból birtokukba vehetik a bányászok.- A legkorábban nyitó büfé nyílt meg Orfűn, a Pécsi-tó partján a horgászok és a korán kelők örömére. A Baranya megyei Vendéglátó Vállalat Pécsi-tó klubvendéglője egy korszerű büfével gazdagodott, amely már fél héttől nyitva tart.- A finn Kuopio-i Egyetem díszdoktorává avatták június 4-én dr. Flerkó Béla egyetemi tanárt, a POTE rektorát. Az ünnepi eseményre Finnországban került sor az említett orvosi egyetemen, amellyel immár két éve tart fenn tudományos kapcsolatot a pécsi testvérintézmény.- Rekord-fagyifogyasztás. A pécsi Mecsek cukrászdában május vége óta naponta 4-5 mázsa, elsősorban epres, megy. gyes és citromos fagylaltot ad. nak el, ami rekordnak számít a korábbi évekhez viszonyítva.- Visszaköltözik a szülészet. A leégés után 16 hónappal elkészült a Megyei Kórház pécsi, Dischka Győző utcai szülészeti, nőgyógyászati osztálya, ezért június 9-én nyolc órától megkezdődik a visszaköltözés a pécsbányai kórházból. A járóbeteg-forgalom a Dischka Győző utcai kapun keresztül történik. A Megyei Kórház vezetői a költözés miatt a betegek türelmét kérik. Takarékoskodjunk a vízzel! Az elmúlt napok kánikulai hősége Baranya egész területén ugrásszerű vízfogyasztást eredményezett. Néhány településen a sok locsolás következményeképpen a> vízfogyasztás olyan mértékben megnőtt, hogy vízellátási nehézségek adódtak. A víz alapvető létszükségleti cikk, éppen ezért ésszerű és szükség esetén takarékos fel- használása közös érdek. Ezért a Baranya megyei Vízmű Vállalat kéri a lakosságot, hogy a túlzott vízhasználattal - öntözés, kocsimosás — ne vonja el az alapvetően szükséges igényektől a vizet. Megértéssel és takarékos vízhasználattal elejét vehetjük a nagyobb vízhiányoknak és a vizkorlátozás bevezetésének. Baranya megyei Vízmű Vállalat A Pécsi Vízmű értesíti a lakosságot, hálózatépítési munkák miatt az alábbi helyeken 1982. június 7-én reggel 7 órától 18 óráig a vízszolgáltatás szünetel. Aradi vártanúk útja, Vilmos utca, Nyil utca, Miklós u., György utca, Antónia utca, Hunyadi út, az Aradi vértanúk útjától a Kaposvár utcáig. A munkálatok ideje alatt tartály- kocsis vízellátást biztosítunk. Kérjük a lakosság szives megértését. Értesítések 1982. június 5-től Pécs megyei vá-. ros Tanácsa V. B. hivatala Kossuth tér 1. sz. alatti ügyfélszolgálati iro-T dójának szombati ügyeleti távbeszélő hívószáma: 13-132. * A Pécsi Városi Könyvtár értesíti olvasóit, hogy a Bartók Béla fiók- könyvtárban (Pécs, Bartók Béla u. 34.) a kölcsönzés 1982. június 7-től 12-ig szünetel. Első kölcsönzési nap június 14. Rendezvények Planetáriumi vasárnapok. Június 6-i programja: 14.00: Természettudományi kisfilmek. 15.00: A vajszlói Meskete színpad műsora. Túrós Tamás : Egy popsztár esete a vagányokkal. 15.30: Ha a Nap lenyugszik, csillagászati gyermekműsor. 16.00: Sorsunk és a csillagok. 17.00: Az ezer tó országában — Halász Rezső finnországi útiélményei. 18.30: A Ságvári Stúdiószínpad műsora. Kassák Lajos: Isten báránykái. 18.30: A belépőjegyekre csillagászati könyvet sorsolunk ki. 19.00: Állami Áruház — magyar film Latabár Kálmán főszereplésével. 20.00: Bolygók távcsöves megfigyelése. (Csak derült égbolt esetén). * Termékbemutató. A Magyaróvári Kötöttárugyár árusítással egybekötött termékbemutatójára baranyai vásárlókat, érdeklődőket is várnak a hét végéig a dombóvári Művelődési otthonban. A ló. A Pécsi Állami Gazdaság és a MEDOSZ által meghirdetett, A ló című fotópályázatra beérkezett képeket Uszögpusztán, a lovasistálló melletti ebédlőben állítják ki. * Ahol a jogszabály nem elég, avagy a takarékos energiagazdálkodás címmel Melegh László tart előadást június 7-én délután fél 3 órakor a pécsi Technika Házában. Az előadás a Geodéziai és Kartográfiai Egyesület pécsi csoportjának rendezvénye. Állatta rtöle, figyelem! A Baranya megyei Zöldért és a Baranya megyei Gabonaforgalmi Vállalat megnyitotta közős üzemeltetésű szakboltját, ahol termények, állati tápszerek, takarmánykiegészitők teljes választéka mindenkor kapható. NYITVAT/ÄTAS: hétfő: zárva , keddtől péntekig; 8-17 óráig, szombat: 8—13 óráig, vásári napon: (vasárnap) 8—12 óráig. Az 55. számú bolt Pécs, Megyeri út 66. sz. Zöldért-központ telephelyén üzemel. <,s*° PÉCS